Shooty (Caricature from Slovakia)
Furcsa egy szervezet ez az Európai Unió. Zegzugos, misztikus, rendkívül komoly és tiszteletreméltó. Úgy ám! Akik azonban kiismerik a működését, legfőképpen a gyengeségeit, azok számára igazi aranybánya, maga a boldogság forrása.
Egyszerű földi halandó számára az EU működése nem teljesen világos. Na, ja, tisztelt Pavlevic úr! Nyugodtan bele lehet a pofájába vágni – úgy, hogy csattanjon ám, de rendesen – az olyan léhűtőknek, mint mondjuk én vagyok, hogy előbb nézz utána te majom, vajon most ki az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, aztán makokgjál itt. Azt se tudtad, hogy van ilyen is!
Az említett inzultus teljesen jogos, de sajnos más dolga is van az embernek, mint azt kisilabizálni mily módon döntenek rólunk mások, bemondásra, a mi érdekünkben, vagyis hogyan is játsszák le ezt a meccset. Legyen meg hát az ő akaratuk.
(Van egy sejtésem arról, rengetegen lehetünk oly hitvány alakok, akik nem nagyon töltik meg agyuk tágasan kongó, üres szegleteit az Unió számtalan szervezetének érdekfeszítő kalandjaival. A szégyen ugyan minduntalan elönti arcunkat egy-egy jelentős, de számunkra teljességgel ismeretlen személy nevének hallatán, de ez bizony édeskevés. Tanulni, tanulni, tanulni! Aztán jöhet a forradalom. Addig meg nyughass!)
Úgy vélem azonban, a jó Mészáros Lőrinc ambiciózus, valamint az én alantas érdekeim nem minden esetben esnek egybe, ámbár akadhatnak némi átfedések kedvteléseink között, de kicsike az esélye annak, hogy erről őszintén eldiskurálhassunk egymással. A minőségi vörösborok kulturált kedvelése tán adathat némi reményt egy kis barátságos kvaterkázásra, természetesen munka után, de sajnos gyermekkorunkban soha nem építettem Lőrinccel közösen autópályát.
Orbán Viktor az EU-csúcson megint győzött. Ezt bizony ő maga mondta, nem más. Ő volt ott, ő tudja, én meg nem. Hiszek tehát neki. Rengeteg pénzt kapott, ráadásul arra költi, amire csak akarja. Mészáros Lőrinc és más udvari beszállító tovább fog gyarapodni. Kívánhat-e ennél többet magának egy ügyes magyar miniszterelnök, aki szerényen csak évtizedekre tervez? Valószínűleg nem. Jogos tehát az öröm, a hálaadó imádság, a nemzeti büszkeség (azaz a szuverén rablógazdálkodás) kiterjesztése az eddig még oly vad, civilizálatlan területekre. „Ispán! Küldjétek ki rögvest az agitátorokat! Vigyenek magukkal azokból a hülyéknek való, kék plakátokból, meg hozzá irdatlan mennyiségű csirizt, nehogy leessenek azok a túlárazott tacepaók!”
A 2024-ben esedékes országgyűlési választások megtartása e silány, alázatos perspektívából úgy néz ki, csupán merő formalitás lészen, amely hozzátartozik a nálunk elfogadott udvari etiketthez. Meg hát jó móka az ilyen, sokat lehet rajta keresni, aztán jót röhögni a veszteseken. Vidám, ősi szokás, mint a húsvéti locsolkodás, vagy a közpénzek lenyúlása vízkeresztkor.
Szerény, visszafogott orbáni mosoly, lelkes, tapsikoló cimborákkal körülvéve. "Aztán gyerünk hamar a vályúhoz, társaim a jóban! Csak óvatosan! El ne tapossátok a miniszterelnök urat! Elvégre jámbor keresztények vagyunk, nem holmi mohó disznók!"
A nép szereti Orbánt, Orbán is szereti magát. Így áll össze a nemzet. Ím, kiválasztottak, előttünk a tökéletes harmónia. Még valamikor 2012-ben megvalósult a Nagy Magyar Álom. Akinek ez valami miatt nem tetszik, az fogja be száját (lásd pofáját), vagy vállalja annak következményeit, ha ostoba módon nyilvánul meg. (Hülye kommunista, meg még olyan genderesen liberálisos is hozzá! A Soros minden évben küld neki savanyúcukorkát meg Che Guevara kulcstartót.) Nekik egy jó ideig nem fognak lapot osztani, mást se nagyon. A illetékes körzeti megbízottak most engedik rá az Indexre a mobil applikációból vezérelhető, nagy teljesítményű, hazai fejlesztésű véleményegyengető gépezetet. Remek egy masinéria! Az bizony menten kigyomlálja az aljas hazugságaikat, aztán jájuk rakja az újságírói uniformist. Aki azt most fel nem veszi, az mehet Isten hírével újságot írni a semmiből. Aki rendesen viselkedik, annak lediktálják, amit mondani akar.
Egyes naiv lelkek tán azt gondolják, az Európai Unió egyszer majd jó alaposan bekeményít, fogja magát, aztán mind egy szálig lebunkózza a keleti kiskirályokat. Alaposan ellátja ám a bajukat, mi meg élünk majd nagy-nagy boldogságban meg őszinte szeretetben egymással. Asztán’ meg mér’ tenne ilyet az Únió, ángyok? Az említett szerencselovagok biztosítják országuk stabilitást, a remek piacot, az alázatos munkaerőt, szőnyeg alá seprik a szociális problémákat, népük szereti őket, ha meg nem, hát úgy tesznek, hogy nagyon. Mindenki boldog, aki meg nem, azt a kormánypropaganda megnyugtatja azzal, hogy, dehogynem, felebarátom, hiszen rendszeresen levelezünk egymással. Legfőképpen rendkívül fontos kérdésekben.
Az Unió nem szeretetszolgálat, az Európai Bizottság nem Artúr király és a kerekasztal lovagjainak kibővített változata. Az Európai Tanács széles lehetőséget biztosít a lavírozásra, ügyeskedésre, hazudozásra. Az ásványvíz ingyen van, belépődíj nincs, a végén meg ott a tombola. Azt kell csak megvárni.
A jogállamiság persze rendkívül fontos. Mindenképpen ki kell azt írni valahová, aztán kész is van. Itt van ni a kis pernahajder, dőlt betűkkel, alaposan kihangsúlyozva! Emitt ilyen, amott meg olyan. Ahány ország, annyi szokás. Hozzá lehet kötni akármit, nem zavar az bizony senkit. Csak az a fontos, hogy pénzet’ mink’ már vissza soha nem adunk, csak kapunk! Az árgyélusát, annak a jogállamisághoz kötött, röhejes, kék malacpörsölynek!
Az nevet igazán, aki a végén nevet.
(Hölgyeim és Uraim, a miniszterelnök hahotázik. Tiszta szívből. A többit szíveskedjenek elolvasni a Ripostban, illetve bármelyik szabadon választható klónjában.)
