Európa elrablása (El rapto de Europa), Fernando Botero bronz szobra  a Madrid-Barajasi repülőtéren

Az Európai Unió jelenleg eléggé gyámoltalan és kiszolgáltatott állapotban van, mondhatni nincs valami jó bőrben. Maga a Nyugat ezzel szemben nem néz ki rosszul. Még mindig dőzsöl és vígan él, miközben lágyan szól a jazz. Ha a Nyugat – a közkeletű vélekedés szerint – hanyatlana, akkor ágrólszakadt amerikaiak, angolok, németek, franciák, hollandok, meg más efféle népek özönlenék el a virágzó keleti régiókat. Stephan Derrick főfelügyelőn kívül azonban nem nagyon lehet mostanában meggyötört arcú germánt látni.

A britek meg is unták a vacakolást az Unióval és le akarnak lépni. 2015. november 10-én kiderül, hogy milyen feltételeket szabnak, hogy "mégis, de ne". A sajtóértesülések szerint David Cameron (49) az alábbiakat szeretné megkapni:

• Négy év, folyamatos legális munkaviszony eléréséig az EU-ból érkező munkavállalók csak korlátozott mértékben férhessenek hozzá a szociális ellátórendszerekhez. Magyarul diszkriminálná az uniós országokból érkező jöttmenteket, megélhetési bevándorlókat.

• Euróövezeti országok ne hozhassanak többségi szavazással döntéseket a valutaunión kívüli EU-tagállamok kárára. Cameron ennek bejelentése közben köhécselve magára fog mutogatni.

• Nagy-Britannia felmenést kér mindenféle szorosabb integráció alól. Azaz, azt akar csinálni, amit csak akar.

• A tagállami parlamentek kapjanak a jelenleginél szélesebb jogkört az EU-szintű jogszabályok felülbírálására. Azaz, senki ne mondja meg a számukra, hogy mi a jó.

Ha a kért feltételeiket elfogadják, akkor akár maradnának is, de ebben az estben az Európai Uniónak olyan sok értelme már nem maradna. Nagy-Britannia könnyű helyzetben van, mivel ő kötődik a legszorosabb szálakkal volt gyarmatához, az Egyesült Államokhoz. Az Európai Unió számukra csak egy felesleges nyűg.

Az Uniónak el kellene végre döntenie, hogy mi a fenét akar. Megmarad-e az euroatlanti érdekszférában, vagy kiszolgáltatja magát a délceg Oroszországnak, esetleg a nagyon gazdag Kínának? Sikerül-e valahogy véget vetnie a kontinensen kitört tömeghisztériának és lenyugtatnia a kedélyeket? Esetleg teljesen széthullik nemzetállamokra, aztán mindenki megél valahogy magában?

Európa az európai nemzeteket nem összevegyíti, hanem elég régóta összeköti. Az, hogy jelenleg sokan – a nemzeti önrendelkezésre hivatkozva – mennek a maguk feje, önző érdekük, meg egy általuk kiválasztott, jópofa politikus után, eléggé legyöngíti a szervezet politikai erejét. A mostani, nem túl rózsás geopolitikai viszonyok között az erőre pedig nagy szükség lenne.

A kelet-európai országok trendi euroszkepticizmusa és az “x nemzet mindenek felett”-i XIX. századi kardcsörtetése elég veszélyes helyzetbe hozza pont ezeket a magukat büszkén ünneplő szakadár országokat. Szép kis ütközőzónát alkothatnak majd a saját örömükre és kárukra.

Putyin a Krím-félsziget bekebelezésével és a kelet-ukrajnai háborúval világossá tette, hogy nem nagyon törődik olyan apróságokkal, mint például a Budapesti Memorandum, melyet egy gyenge állapotában Oroszország is aláírt. Elvileg ez szavatolta volna Ukrajna területi integritását. Lehet azon vitatkozni, hogy kié volt száz éve a Krím-félsziget, de a budapesti megállapodást 1994. december 5-én írták alá és azóta is érvényben van. II. Miklós cár rendeletei 1917. március 15. óta azonban már nem.

Egy belső konfliktusokkal terhelt, 500 millió lakosú Európa, ügyesen bebizonyította, hogy mire nem képes. Képtelen volt normálisan megszervezni 500 ezer menekült befogadását. A tényekből ítélve elég ijesztő állapotban van az Unió válságkezelési mechanizmusa. Nem egy jól felszerelt hadseregről volt szó, csak civilekről. Ez, egy egységes fellépés esetén nem jelentethetett volna ekkora problémát. A lakosságszámhoz viszonyítva a menekültek aránya mindössze 0,1 %-nyi volt. Libanonban ez 27 %. Rendkívül bátor egy társaság lehet az, amelyik halálra rémül 0,1 százaléknyi bevándorlótól. Ráadásul nem is a vérszomjas gótok jelentek meg Alarich vezetésével.

A kelet-európai országok önkényes partizánakciói természetesen meghiúsítottak mindenféle ésszerű megoldást. Nem a menekültek okozták a krízist, hanem a kelet-európai államok politikája. Kissé nevetséges tűnik az, hogy a “frappáns megoldások mestereinek” országaiból aránytalanul több, mintegy 5 millió ember vándorolt Nyugatra gazdasági okokból, de ezt nem tekinti senki sem válságnak.

Valójában ezek a régiók vannak bajban, az alacsony életszínvonal, a szegénység, a munkanélküliség a térségben tomboló korrupció miatt. A lengyel Polgári Platform (PO) és kerek képű Victor Ponta legfőképpen az arcátlan korrupciónak köszönhették, hogy megbuktak. Nálunk ugyanez a cselekedet valami szép nemzeti tradícióvá nemesült. Olyasmi lett, mint a húsvéti locsolkodás, vagy a busójárás.

Jelenleg egy kissé hamis és túlzottan idillikus kép rajzolódik ki a három szuperhatalommal kapcsolatosan. Az Egyesült Államok haldoklik és csak idő kérdése, hogy mikor omlik össze gazdaságilag. Ezt a pompás jövőt Bogár László előtt, már egy másik moszkovita, az orosz Nyikita Szergejevics Hruscsov is beígérte, de azóta sem következett be. Oroszország – a legenda szerint –, Amerikával ellentétben, erős, határozott és férfias. Putyin elnök hatalmas – és valóban sikeres – haderőreformot hajtott végre. Ő majd rendet tesz Szíriában.

A szomorú valóság ezzel szemben azonban az, hogy az orosz gazdaság rendkívüli módon függ a nyersanyagok, főleg a kőolaj és földgáz világpiaci árától. Mivel ezek jelenleg elég alacsonyak, így Oroszország úgy járt, mint a Szovjetunió. Egy gyengén fejlődő, alig modernizált, központilag szabályozott gazdasággal belevetette magát egy méregdrága fegyverkezési versenybe. Egyszer pedig már belebuktak egy hasonló kalandba. Putyin Oroszországot gazdaságilag és katonailag ugyan talpra állította, de modernizálni már nem maradt ideje.

Amerikai többéves innováció után, az olajtermelés segítségével szépen, módszeresen bedöntötte az orosz gazdaságot. Az USA gazdasága eléggé rugalmas ahhoz, hogy könnyebben reagáljon a válságokra. Az orosz gazdaság ehhez túlságosan merev és központosított. Oroszországnak mindenképpen nyernie kell a síita, alavita Szíriában, hogy valahogy alkupozícióba kerüljön a szunnita Szaúd-Arábiával, amelyik jelenleg nem hajlandó csökkenteni az olajkitermelését. Amerika ezzel szemben legfeljebb kivonul a térségből. Némi optimizmusra ad okot, hogy Ali al-Naimi, Szaúd Arábia olajügyi minisztere kijelentette, hogy „Senki nem tudja irányítani az olaj árát – ez Allah akaratán múlik.”

Szaúd-Arábia az alacsony olajárral az amerikai kitermelést is megpróbálta csökkenteni. Azzal számoltak, hogy a Ewing-ok majd megunják a dolgot és felhagynak az üzlettel. Ez azonban nem következett be. Az Egyesült Államokban bevezetett új technológia a hidraulikus törés (fracking) jelentősen átrendezte a nyersolajpiacot, mivel ezzel a technológiával a palaréteg alatti tartalékokat is gazdaságosan ki lehet termelni. Amerikának pedig ilyen olajból van dögivel. Az Egyesült-Államok így, Allah akaratából, a világ legnagyobb olajkitermelő országává vált.

Az olajháború legnagyobb vesztesei az Iszlám Állam, Irán és Oroszország. Ha Oroszország a belföldi válságát határozott, agresszív külpolitikával próbálja kompenzálni, az – legfőképpen Ukrajnán keresztül – a most vígan nevetgélő kelet-európai régióra is nagy hatással lesz. Az orosz gazdaság bedőlése Paks II. révén jelentős károkat okozhat Magyarországnak is. Mivel a szerződés titkos, ezért azt sem nagyon lehet tudni, hogy milyeneket.

Az oroszok legnagyobb ellensége jelenleg az idő. Az október 31-én, a Sínai-félszigeten lezuhant orosz repülőgép katasztrófája a lehető legrosszabbkor jött Putyin elnök számára. Látszott is, hogy nagyon nehezen akarták elismerni a merénylet tényét. Az Oroszország sebezhetetlenségébe vetett hit megingott, ráadásul ártatlan civilek haltak meg, ami belpolitikailag is nagy gondokat okozhat az orosz elnök számára.

Egy gazdaságilag ingatag, kiszámíthatatlan Oroszország ellen jelenleg csak az ezerszer elátkozott transzatlanti szövetség védhet meg minket, mivel csak ez jelenthet komolyan is vehető elrettentő képességet. Putyint nem legyőzni kell, hanem meggyőzni. Erre azonban csak egy határozott Európa képes. Egy megosztott, egymással perlekedő nem. Az sem véletlen, hogy Oroszország, bár az orosz életszínvonal ijesztően alacsony, rengeteg pénzt fektet az európai szélsőséges pártok támogatásába.

A harmadik világhatalom, amivel az Európai Uniónak számolnia kell, az a feltörekvő Kína. Az az ország. amelyik a világ vezető gazdasági hatalma lehet és végre valahára egy kommunista ország léphet az Egyesült Államok helyébe.

Kína azt tervezi, hogy újranyitja a szárazföldi és a tengeri Selyemutat. Ezzel versenyre kelhet az Egyesült Államok politikai és gazdasági befolyásával. Európa, ha egységes stratégiával lép fel, akkor akár ki is aknázhatja a két szuperhatalom közötti versengést. Elég szépen lehetne keresni ezen a nagyszabású üzleten. Ehhez azonban szorosabb integráció szükséges, különben a kínaik udvariasan és hajlongva, de szétcincálnak mindenkit, majd elnézést kérnek. Maga a Selyemút mindenképpen nagy lehetőséget jelentene Európa számára is.

Kína gazdasága azonban eléggé instabil, és jelenleg lassul. A belső fogyasztást nem sikerült jelentősen élénkíteniük. Arra is van esély, hogy rátérnek a Japán útra. Ebben az esetben a 3-4 biliárd dollár értékű, és kétségtelenül rendkívül hasznos projekt kivitelezése kétségessé válhat. Kínának ráadásul meg kell küzdenie egy saját maga gerjesztette demográfiai válsággal is. Kína előbb lesz öreg mint gazdag, ami azért jelentős problémákat okozhat.

Európában a nemzetállamok nem szűntek meg sem a háborúk alatt, sem a hidegháború, sőt még a határok lebontásakor sem. Azt azonban illene végre figyelembe venni, hogy Európa csak közös erővel tud bármiféle komolyan is vehető erőt felmutatni. Nem ijeszthetünk meg senkit sem Poroszország dicső katonai múltjával.

Az Egyesült Államokat divatból, gyűlöletből, összeesküvés-elméletek miatt semmibe venni ostobaság. Amikor megfenyegettük őket a “Veled vagyunk Vietnam!” jelszóval, azt is minden különösebb megrázkódtatás nélkül túlélték. Elsősorban nem miattunk vonultak ki onnan.

Természetesen Kína és Oroszország hatalma és ereje sem elhanyagolható szempont, de pont ez teszi érdekessé az életet a Földön. Bármi megtörténhet.

Jelenleg az euroatlanti szövetség jelenti Európa polgárai számára legnagyobb előnyöket és a legnagyobb biztonságot. Persze egyik nagyhatalom sem humanitárius küldetést teljesít a planétán. Európának pont ezért kéne valahogy egységeset felmutatnia.

A legnagyobb gond az, hogy olyan, hogy európai identitás egyenlőre nincs. Az európai gondolkodás és nemzeti identitás pedig nagyon szépen megférnének egymás mellett. Legfeljebb annyi kár érne bennünket, hogy ennek a gondolkodásnak az általánossá válásával eltűnnének a jelenleg rendkívül divatos, ázsiai mintájú kiskirályaink. Ez nem nagy probléma. Legfeljebb szerzünk helyettük perzsa macskákat. Azok is eléggé önző egy dögök.