Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Azok az elvetemült rebellisek

2016. április 01. - Toadwart66

 varady_foto_06.jpg

Petri György és Várady Szabolcs

„A listás választásokat tekintve mintegy 0,9, tehát kevesebb, mint 1 százalékkal a legfőbb riválisunk, az MSZP fordult előnnyel. Egyéni kerületben mi 20, ők pedig 25 mandátumot szereztek már meg az első fordulóban. Budapesten jelentős fölénnyel győztek, és lássuk be, hogy csak néhány kerületben maradt meg a reális esélye annak, hogy ott még megszerezhetjük a polgárok többségének a bizalmát. Ezek a rossz hírek, ami a vasárnapot illeti.” (2002)

Orbán beszéde a Testnevelési Egyetemen

A hálátlan és erkölcstelen főváros egyszer már megtörte Orbán miniszterelnök fényes karrierjét és majdnem tönkretette a jól menő magánvállalkozását, mély szomorúságot és csalódást okozva ezzel az aljas árulással. A pártpreferenciáknak Orbán azóta nagyjából annyi jelentőséget tulajdonít, mint Semjén miniszterelnök-helyettességének. Az pedig nem valami sok.

Van is valami alapja ennek a bizalmatlanságnak. Ha telefonon megkeresnének, hogy kire szavaznék a napokban, rögvest rávágnám, hogy a Fideszre, mivel magam is őszinte híve vagyok az Osztrák-Magyar Monarchiának, valamint ő császári és apostoli királyi felségének. Ezzel persze mindössze örömet szeretnék szerezni Bretschneider úrnak, az államrendőrség civil ruhás detektívjének, meg annak a Kubatov nevű kollégájának.

A rebellis pesti polgárok előszeretettel törtek borsot már I. Ferenc József orra alá is. Ronda, izgága egy népség. Nem is igazán magyarok. Németek, zsidók, szlovákok meg mindenféle más kétes népek. Akadnak szép számmal közöttük olyan hontalan bitangok is, akik azt sem tudják milyenek. Mármint tiszta leszármazási vérvonal szerint.

Okoskodnak, önállóan polgárosodnak, iparosodnak, vállalkoznak, üzletelnek és egymással is állandóan veszekszenek. Van közöttük egy csomó kábítószer-használó, depressziós, idült alkoholista, homoszexuális, félőrült meg néhány normális. Inkább alternatív zenét hallgatnak és nem Horváth Charlie-t meg a jó öreg Demjént. Az ünnepnapok elmaradhatatlan nótaénekesét, Varga Miklóst egyenesen mélységesen megvetik.

A szavazati jogot nem nagyon lehet elvenni tőlük, mert amilyen arcátlanok, egyből hőzöngeni kezdenének miatta. A fővárost megszüntetni, a felelőtlen lázadókat meg vidékre költöztetni, hogy dolgozzanak valami rendes, takaros munkatáborban, jelenleg megoldhatatlan problémát jelent. Rákosi elvtársnak ebből a szempontból sokkal könnyebb dolga volt. Akinek túlságosan nagy volt a pofája, az mehetett buzgón jövőt építeni.

A fegyelmezetlen pesti művészeket az MMA-val meg lehet próbálni kordában tartani. Ez a hadjárat rengeteg pénzbe fog kerülni, teljesen eredménytelenül. Nem veszik azok komolyan Fekete Györgyöt és Kerényi Imrét, sőt kiröhögik őket. Nem tisztelik ezek a latrok az államilag támogatott tekintélyt és tehetséget.

Az ötös számú zsebkönyv őrzőjének, Bayer Zsoltnak rendszertani besorolása, a „panelprolik”, nem fedi le ezt a társaságot pontosan, mivel egy csomóan laknak közülük bérházakban, albérletben és a főváros vonzáskörzetében. Egyre több pesti gazfickóval lehet találkozni vidéken is, sőt már Erdélyt is megfertőzték erkölcstelen nézeteikkel. A Szép Magyar Reformok következtében sokan közülük szétszóródtak a világ minden táján.

Ha elfogadjuk Orbán miniszterelnök első számú törvényét, miszerint a Fidesz-tábor jelenti magát a nemzetet, akkor a pestiek nagyon megtisztelőnek tartják a nemzetáruló jelzőt. Semmi hatással nincs rájuk a miniszterelnök jellegzetes karizmája és népies bölcsessége. Ezek a pribékek még a szocializmust sem voltak hajlandóak annak idején túlságosan komolyan venni, pedig lett volna rá elég idejük.

Tonnaszámra lehet küldözgetni számukra a szép, színes propagandakiadványokat. Legjobb esetben azonnal kidobják a szemétbe, rosszabb esetben valami szemérmetlen gyalázatot követnek el vele. Jobb az ilyesmiről nem is tudni.

Ha a hatalomnak sikerül felpiszkálni őket, akkor felfüggesztik egymás szidalmazását és képesek egy teljesen egészséges és életerős rendszert is megdönteni. Fegyelmezetlenek, össze-vissza rohangálnak, de ha „itt az idő”, akkor nehéz őket meggyőzni arról, hogy mit nem szabad csinálni. Jelenleg éppen az össze-vissza rohangálás állapotában vannak, de ez nem jelent garanciát arra, hogy az idők végezetéig meg lehet őket fékezni. Valami gazságot mindig kitalálnak, mivel állandóan az ilyesmiken jár a fejük.

A kockás inges rebellió már megmutatta, nem biztos, hogy az önfeledt kacarászás a megfelelő stratégia ellenük. Ha elkezdenek komolyan sztrájkolni, tiltakozni, akkor a nemzet urai elkezdhetik vakargatni a fejüket, hogy mihez is lehetne kezdeni velük. Mivel az aktuális hatalom a támogatóinak agyába belesulykolta, hogy Gyurcsány Ferenc és vérnősző bandája az, aki mindenkit megveret, így a vízágyúkat nem lehet rájuk küldeni.

Marad a migránsokkal való sakkozás, a katasztrófafilmek gyártása, páncélos szállító harcjárművekkel való látványos cirkálgatás a határon, de ennek leginkább a példamutató polgárok örülnek. Ők legalább megértik a kormány szándékait és lelkes hívei a szabadrablásnak, valamint a baráti offshore cégeknek is. A brigantik ezzel szemben az ilyesmik miatt elkezdenek veszettül óbégatni. Még azt sem hajlandóak elhinni, hogy Mészáros Lőrinc nem Orbán Viktor egyik kaszkadőre a sok közül.

Van egy csomó firkászuk, akik a 888 és a Magyar Idők harci publicistáinál sokkal jobban írnak, pedig nem használnak olyan erős kifejezéseket, mint például Bayer Zsolt vagy a Hegyalja út nevén veszélyes mértékben feldühödött Szikszai Péter. Utóbbi keményen le is csapott a belső ellenségekre, nevezetesen Hoffmann Tamásra, Nagy Gábor Tamásra és Pokorni Zoltánra. Az sem lenne meglepő, ha őket is megvádolnák a pestiséggel. Jelenleg be kell érniük a „szűk látókörű voksfetisiszta jobboldali polgármester” jelzővel. A voksfetisizmus nem tudom, vajon mi lehet. Talán valami szexuális perverziót jelent egy védtelen szavazóurnával szemben.

A pestiséghez nem kell pestinek lenni, az őrültséghez nem kell őrültnek lenni, a hazaáruláshoz nem kell hazaárulónak lenni. A pestiség valami olyasmi, amit csak a pestiek érthetnek meg, még vidéken is. Az biztos, hogy az általános vélekedéssel ellentétben nem lehet belőle fényesen megélni. A kerényiskedés (minden rendszer elvtelen kiszolgálása, sok pénzért) sokkal jobb üzlet.

Ez egy rettenetes és élhetetlen társaság, amelyik soha nem hallgat a szép szóra. Orbán miniszterelnök nem minden ok nélkül gyűlöli annyira őket. Próbál ugyan összehozni magának egy jól fizetett polgári réteget, de ez nem nagyon akar sikerülni. Németh Szilárddal, Kósa Lajossal, Rogán Antallal, Habony Árpáddal, Szíjjártó Péterrel, Kövér Lászlóval, Kubatov Gáborral meg hasonló nemzetmentőkkel ez a törekvése leginkább nevetségesnek, illetve kínosnak hat.

Nem véletlen, hogy az Magyarország legfőbb hadura mindenáron szeretné megtudni azt, hogy ez a mihaszna pesti népség miről diskurál a háta mögött titokban. (Gulyás: Nem tiltják be az okostelefonokat)

Petri György

E tér…

E tér micsoda rengés-bőgés!
Egyhelyben járó motorok,
hebegő tükrök torturája.

Egy villamosperon bűzében,
nyárdélutáni nap száraz hevében,
a vásárcsarnok előtt csirkeszar
üldöző, lerázhatatlan szagában

ítélet nélkül internálva állok
egy vadul vert dob belsejében.

Cinkos lehetőségek intenek:
nyakkendőm fulladásig rántani,
egy söröskorsó falát szétharapni:
a dolgok illegetik magukat.

S mihelyst szándékuk megértem,
saját szándékom hazárdjára bíznak.

Messziről mosolyognak.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr18550320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MACISAJT 2016.04.01. 20:01:40

Én egy mondatban összefoglalnám azokat az elmebetegeket akikről ez a poszt is szól(mert azért valljuk be, van Budapesten is bőven normális), szóval:

Demszkigrád.20 évig. Ehhez adták a szavazataikat.

"Kell még valamit mondanom, Ildikó?"

Sol Durka 2016.04.01. 20:10:16

Én egy mondatban összefoglalnám azokat az elmebetegeket akikről ez a poszt is szól (mert azért valljuk be, van Budapesten is bőven normális), szóval:

NER-pántlikás illiberális elmebaj 20 évig az Orbán-maffia és a FideSS logójával. Ehhez kellene a szavazatuk?

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2016.04.01. 20:11:19

várható volt, hogy először egy agyhalott szól hozzá ehhez az egyébként fasza bejegyzéshez :)

jágör68 2016.04.01. 21:02:16

Azok a régi szép idők...
Amikor a D-209- es milliárdos szt- tiszt a fogatlan panelporlik között vigyorgott a győzelmi ünnepségen.
19 ezer Ft és 50%- os béremelés.
Majd ótópályák 3-4 x áron, alagutak- völgyhidak a síkságon, Degesz uram Siemens- kenőpénzei meg a 4- es metró

tarackos 2016.04.01. 22:09:25

@jágör68: Hehehe, emlekeztet vmire. Ja, a fogatlan bekamenetes rizsacsokkentokre. Nincs uj a nap alatt,nyomi.

leponex 2016.04.01. 22:17:07

' A pestiség valami olyasmi, amit csak a pestiek érthetnek meg, még vidéken is. '

Bizony így van ez kedves Nemgogol, amikor egy 'pesti' vidékre költözik, NO akkor érti meg valóban, miért maradnak sokan 'pestiek'. Amíg ott maradnak.
Idézhetném akár a szegény a boldogtalan alkesz depi költőnket is, valahol a lelke mélyén nagyon megérezte, mi is valójában a 'pestiség' csirkeszaros lelkivilága:

'ítélet nélkül internálva állok
egy vadul vert dob belsejében.'

Önként választott rabságban püfölve saját magatokat, mint valami modern flagelláns szekta: Önkény!! diktatúra!!! fasizmus!!! ...

Orbán természetesen nem gyűlöli se a Petriket, se Benneteket, akik oly reménytelen szánalmassággal rebellióztok a kockás abrosszal.
Spanjai vagytok, a Ferivel együtt. Tudod, a haszontalan idiótái.

Öregem, azok a végtelenül kínos percek a Nagy Tüntin a szegény feketeruhás sirdogálásával, meg a Főkockás Országmegállító handabandájával ....

Igazán pesties volt, tagadhatatlanul ...
:))

fidesz maszop dk egykutya 2016.04.01. 22:43:46

@jágör68: fogatlan prolik most is ott vannak az orbán beszédeknél. Most már autópálya sem épül, de ami épül az 5-10x-es túlárazottsággal, általában a nemzeti gázszerelőt tömve :D

@leponex: orbán mindenkit gyűlöl aki nem ért vele egyet. Akiket szeret azok ti vagytok, az őt feltétel nélkül imádó agyatlan bunkók. Bár szeretetből titeket is megnyír mint a birkákat, hiszen azok is vagytok.

kvadrillio 2016.04.01. 23:31:23

LE KELL CSERÉLNI A MAI UN. +"ELIT"-ET.....CSAK ASZTAL KÖRÜL CSAPKODJÁK A SZART ÉS EGYMÁST KIABÁLJÁK TÚL, MIKÖZBEN A NYOMOR TOVÁBB VIRÁGZIK MAGYARORSZÁGON.....

leponex 2016.04.02. 00:24:59

@fidesz maszop dk egykutya:
Szeretnéd ugye?

'„És most, - Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim! – mielõtt elköszönnék Önöktõl, szeretném elmondani azt, ami a legfontosabb. és aminek az érvénye talán jóval erõsebb, mintsem csak egyetlen választásra vonatkozzék. Kérem, hallgassanak meg és ha tudják, vigyék magukkal a következõ gondolatot. Mindig lehetnek olyanok, akik gyûlölnek. De csak akkor gyõzhetnek, ha te is gyûlölöd õket. Ezért mi hiszünk a szeretet és az összefogás erejében. Mi tehát hiszünk és higgyünk továbbra is a szeretet és az összefogás erejében.

Isten áldja mindannyiukat! Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!”'

Ez 2002-ben volt, azóta két választáson vagyunk túl, nagy meglepi nem várható 2018-ban sem. Szerintem.

anyádat is! 2016.04.02. 00:29:47

@jágör68: Te hülyegyerek. Amit felsoroltál, az nagyságrendileg ma egy hét termése. Szánalmas agyhalott.

ami szabad 2016.04.02. 05:49:29

Kifejezetten élvezetes, és igaz írás.:) Jót kuncogtam egyébként. Na, OVI nem fog.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.04.02. 05:56:25

@jágör68: Te olyan hülye vagy, hogy az elképesztő. Mi az a 19 ezer a rezsicsökkentéshez képest? Most meg ugye drágább itthon a gáz mint máshol. Miért is?
Na és párolog már az urán?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.04.02. 06:00:05

@anyádat is!: @fidesz maszop dk egykutya: @tarackos: Ez a csávó wmiki babérjaira tör. A fukushimai posztban például azt fejtegette, hogy az urán elszennyezi a légkört. Mert ugye az urándioxid gáznemű. Biztos jól párolog. Igaz az olvadáspontja is 2800 Celsius fok felett van. :-))
Ritkán van részünk ekkora hülyében, csak birkához, lencséshez, wmikhez fogható az hülye a @jágör68: .

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.04.02. 06:01:46

@MACISAJT: Na és mesélj! Budapest jobban fel volt túrva Demszki alatt?

MACISAJT 2016.04.02. 06:55:54

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: ("Na és mesélj! Budapest jobban fel volt túrva Demszki alatt? ")

Most hogy kérded: túrni és elkúrni, na azt aztán tudtak...
Mindig nekiálltak valaminek, túrtak..aztán putty.
Túrtak "világkiállítást", "négyes metrót", "nemzeti színházat", " kormányzati negyedet a Nyugatinál"...oszt a vége az lett hogy Demszkigrád "világváros" főpolgármestere dudált a kátyúk ellen...
Szimbólumuk a taxisblokád volt, a charta , a kutyaszar meg a bedeszkázott üzletek, ahol bármikor le lehetett forgatni az ötvenes évek Argentínáját.

És ezt a Demszkigrádot szavazták meg rendre 20 éven át a poszt által megénekelt elmebetegek. Hagyóstól,Mesterházistól.

MACISAJT 2016.04.02. 08:15:50

Demszkigrádi vircsaft:

Demszky Gábor első felesége Hodosán Róza.
Hodosán Róza jelenlegi férje Magyar Bálint.
Magyar Bálint testvére Magyar Fruzsina.
Magyar Fruzsina férje Mécs Imre.(ők hörögnek a Szabadság téri szobor mellett).
Mécs Imre lánya Mécs Mónika
Mécs Mónika férje Mesterházy Ernő, aki Demszky Gábor főtanácsadója volt...

És még valami.
Demszkigrádon egyetlen gyurcsanyista polgármestert voltak képesek megválasztani.(valami hajdút).
A XV. kerületben, abban a bizonyos Rákosborzasztón, a rozsdatemetőben, ahol a panelprolik főnek a saját levükben, mocskukban a kádáraczéli panelekben...Egy olyan hely ahová még az elefántok sem mennének ki temetkezni.
Jellemző választás, nem?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.04.02. 09:03:27

@MACISAJT: Világkiállítás nem volt. A Nemzeti Szinházhoz Budapestnek mi köze? A kormányzati negyedhez mi köze Demszkinek?
Mi köze Demszkinek a taxis sztrájkhoz?
Ja és ha már Demszki rokonságát emlegeted, akkor esetleg felsorolnád Orbán rokonságát és barátait is?

A megszólalásodból jól látszik milyen korlátolt vagy. Többnyire olyan dolgokat hozol fel amihez Demszkinek semmi köze, az egyenlő mércéről meg ne is beszéljünk!
És Demszkinek mi köze a 15. kerületi polgármester választáshoz?
Ritka egy nagy barom vagy.

Larry Silverstein 2016.04.02. 09:04:25

Mára megvolt az Orbán buktatás.

Punxsutawney Mormota 2016.04.02. 10:21:11

@jágör68: Ótópályák 3-4x árán? Végre kitört belőled az igazásg, mint űrhajósból az Alien! Hiszen a Zórbán-korszakot írod le, szerencsétlen éhbért(r)ollnok!

Punxsutawney Mormota 2016.04.02. 10:23:36

@MACISAJT: Mindezt egy csepeli szoba-konyhából sorolod fel? :D Van már saját klotyód, vagy még mindig az folyosó végére jársz ki szarni?

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2016.04.02. 10:29:38

@jágör68: Igen, bezzeg most még alagutat sem építenek csak simán ellopnak minden pénzt. Ezt akartátok? Mert most jó nektek? Orbán és barátai a ti véretekből is gazdagszik. Mert tőletek ugyanúgy lopnak, mint mindenkitől. De szerencsére Rasika a saját, meg a mi lábunkon áll. MészárosLőrinc meg egy reneszánsz ember. Az utolsó polihisztor, aki mindenhez ért, a csatornázástól kezdve a gázszerelésen át az agysebészetig.

Fenehorizont 667 2016.04.02. 10:49:16

A "budapestiek" kb. egy rakás kádárista prolit és nyugdíjast jelent a külvárosokban, akiknek gyuriferi a szocializmus létbiztonságával egyenlő. Asszem, nem kell ecsetelni, mennyire faszhülyének kell lenni ehhez.
Másrészről meg egy halom elkényelmesedett belvárosi nyálgépet, akik jódolguk eseménytelenségét orbán-gyűlölettel dobják fel 2 bebaszás között.

2016.04.02. 11:01:57

@Fenehorizont 667: Asszem, nem kell ecsetelni, mennyire faszhülyének kell lenni ehhez."

Elolvastam, hogyan írod le a pestieket. Egyetértek veled. Nem kell ecsetelned, mennyire faszhülye vagy.

Fenehorizont 667 2016.04.02. 11:07:26

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ne sértődj meg, 2018-ban majd elmész befogott orral, halkan anyázva szavazni valami függetlencivil, demokratikus pártra, és az Ellátóban izgulhattok utána, h meglesz-e az egyötöd :D

fidesz maszop dk egykutya 2016.04.02. 11:14:37

@leponex: nem szeretném "elvtárs" nagyon nem :)
@Punxsutawney Mormota: nem, mint irtam(a korrupciókutatók nyomán) az orbán korszakban 5-10x túlárazás a menő, csak most autópálya helyett kisvasút, stadion, és LED világítás van :) Vagy éppen semmi, csak plagizálnak egy írást és eladják az államnak 40 millió/ oldal áron.

@Fenehorizont 667: a vidéki fidesz szavazók ellenben kádárista lumpenprolikat, akiknek családjában az alkoholizmus komoly probléma, na meg az, hogy irigykednek a városiakra. Te is ide tartozol.
A budapestiek nem lehetnek kádárista prolik, mivel egyrészt budapesten már nem igazán van proliknak való munkahely, másrészt, ha kádáristák lennének a fideszre szavaznának, hiszen az építi a kádár rendszer 2.0-t.

kalbász 2016.04.02. 11:46:53

Nemcsak Orbán, hanem az egész ország karrierjét is megtörték. Meg hozzájárultak ahhoz, hogy a fidesz tökéletesre fejlessze a cinizmust és a rendszert kihasználó hatalomszerzést.

Philip F. Queeg 2016.04.02. 12:17:11

@fidesz maszop dk egykutya:

"A budapestiek nem lehetnek kádárista prolik, mivel egyrészt budapesten már nem igazán van proliknak való munkahely, másrészt, ha kádáristák lennének a fideszre szavaznának, hiszen az építi a kádár rendszer 2.0-t."

Hát öregem, téged sem az eszedért szeretnek, az már biztos.

fidesz maszop dk egykutya 2016.04.02. 13:16:34

@Fenehorizont 667: ja akkor csak a véleményed egyé válik a PÁRT véleményével.

@Philip F. Queeg: mi baj van? Talán beletapostam a lelkedbe?

Philip F. Queeg 2016.04.02. 13:19:40

@fidesz maszop dk egykutya:

Akkor kezdjük.

Szerinted milyen munkát végeznek a prolik?
Felsorolhatnál pár ilyet....

fidesz maszop dk egykutya 2016.04.02. 13:41:57

@Philip F. Queeg: gyári kulimunka, összeszerelés, gyártás gyakorlati része, kétkezi munka. Te hol éltél eddig? :D

Bár manapság a fidesz szavazók többségét, már nyugger ex-prolik, és pártfunkcionánáriusok alkotják, tudod az a közönség aki szerint "régen minden jobb volt/bezzeg régen/ azért nem volt olyan rossz a kádár rendszer".

Philip F. Queeg 2016.04.02. 14:09:22

@fidesz maszop dk egykutya:

Akkor szerinted gyári kulimunkát, összeszerelést, gyártást és kétkezi munkát nemigazán végeznek Budapesten, mert ott nincsenek ilyen munkahelyek.
:)
Írj néhány Budapestre jellemző munkahelyet.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.04.02. 16:26:00

@MACISAJT:

ti kádári nyuggerek, még mindig van belőletek?
Csak most már a nagyparaszt gazdi oldalán?

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.04.02. 16:27:17

@Philip F. Queeg: "Szerinted milyen munkát végeznek a prolik?"

Birkamenet szervezés, netes bértrollkodás, kormány kommunikáció. Ezeket csak a legnagyobb prolik végezhetik!

martineden 2016.04.02. 17:07:33

@Fenehorizont 667: ,, és az Ellátóban izgulhattok utána, h meglesz-e az egyötöd :D"...nem is lenne rossz.A fideszmaffia annyival nyert ketharmadot ,nem?

sztd 2016.04.02. 17:08:48

A derék pesti polgárok leszavazták az első Orbán kormányt, hogy újraválasszák a másodikat. Emellé ötször választották meg Demszkyt. Mindezt a 4-es metróért.
Szégyellem a városomat.

Afrika steht an der Elbe 2016.04.02. 17:10:52

@MACISAJT:
Demszky második felesége pedig Magyar Bálint első felesége. Valami miatt nagyon vonzódnak ezek a libsik a degeneráltsághoz vezető belterjességhez.

Afrika steht an der Elbe 2016.04.02. 17:13:27

Ez a poszt hála Istennek hozza az átlag heti két bukást. Már azt hittem, ezen a héten csak egyszer bukik meg.

bordat 2016.04.02. 18:16:44

Orbéna már az első hatalmi bukása után megosztottá tette az egész országot . Amit akkor ugatott annak homlokegyenest az ellenkezőjét csinálja .Na persze hogy újra választást nyert már elszállt vele a hév és e ciklus már egészen másról szól . A fő irányelv a lopás csalás hazudozás és a hatalom stabilizálás akár életek árán is ;sőt azon túl is .

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.04.02. 18:19:12

@jágör68:

Azok a régi szép idők, amikor orbánék kijelölték a völgyhíd helyét.
Nem baj ha hülye vagy, de ha tudatlan is akkor inkább kussolj, a völgyhíd helyét a csúti génslejtes cigánymigráns első királysága alatt jelölték ki.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.04.02. 18:23:56

@MACISAJT:

Tenyésztik valahol a hozzád hasonló narancsos idiótát?

"Szimbólumuk a taxisblokád volt, "

Csak szólok, Demszkyt okt. 30.-án választották meg, úgy öt nappal a taxisblokád kezdete után.
A tények ne zavarjanak, orbánista vagy, mindenki tisztában van azzal, hogy buta seggfejek vagytok.

inebhedj - szerintem 2016.04.02. 18:34:39

Istennek hála, a (buda)pestiek sem ilyenek, sem olyanok, gyarló, szerető, haragvó és túlélő emberek,ugyanannyit mobiloznak, lázadnak, megalkudnak, ugyanolyan ostobán szavaznak, vagy éppen bölcsen távol maradnak a választásoktól, mint bármely más település lakói, így aztán mit sem különböznek a nem (buda)pestiektől, különösen, hogy nem elhanyagolható részük épp úgy nem pesti, mint ahogy a nem pestiek egy része Pestről származik.

Na jó, talán egy jóval kisebb, zajosabb, koszosabb, büdösebb helyen élnek együtt arányaiban jóval többen, mint a nem (buda)pestiek, de ehhez a zajhoz, koszhoz, büdöshöz a maguk erejéből a nem (buda)pestiek is hozzájárulnak valamicskét, ahogy persze az anyagiakhoz is.

Ennek fényében kell (le)értékelni a politikusokat is, a posztot is, és a hozzászólásokat is (meg persze engem is).

fidesz maszop dk egykutya 2016.04.02. 18:36:55

@Philip F. Queeg: budapestre az irodizmus jellemző. Vagy mondj pár ma is működő budapesti nagy gyárat!

inebhedj - szerintem 2016.04.02. 18:42:10

@bordat:

Az országot megosztottá voltaképp 1989. és az ún. négyigenes választás (ezen belül az Fidesz-FKGP-SZDP-SZDSZ álláspontja) tette, bár tudom, hogy ez régen volt, és a kommentelők jó része nem, vagy gyerekként élt akkoriban.

A (lumpen)politikát pedig nem (csak) a Fidesz, de az MSZP és az SZDSZ vitte ki az utcára 1990. őszén, az ún. taxissztrájkkal.

Márcsak a hajónapló végett is gondoltam megemlíteni.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.04.02. 19:12:24

@inebhedj - szerintem:

A taxissztrájk pártfüggetlen volt, az egyetlen pártmegnyilvánulást a Parlament előtt a taxisblokád ellen tüntető MDF zászlós idióták követték el.

Csak azért, hogy a hajónapló utolsó sorai is olvashatóak legyenek.

Philip F. Queeg 2016.04.02. 19:14:10

@fidesz maszop dk egykutya:

Vajon tudod-e mely cégek Budapest legnagyobb foglakoztatói?
Elég, mondjuk az első öt.
Vajon ennél az öt cégnél dolgoznak-e olyanok akiket te prolinak tartanál?

És végezetül, Budapest irodistái is tudnád egy olyan remek vagy hasonló gyűjtőszóval, gyűjtőfogalommal jellemezni és csoportba foglalni, mint a kétkezi, kulimunkát végzőket?

inebhedj - szerintem 2016.04.02. 19:22:12

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye:

Persze, persze, el is felejtettem, hogy pártfüggetlen volt.

Ha valamiféle megmozdulásra ez nyomokban igaz, az 2006 volt az, amíg a Fidesz ki nem sajátította.

Jó volt az hajónapló, ahogy volt. ;)

11110000 2016.04.02. 19:51:25

@jágör68:
Azt azért ne feledjük el, hogy a síksági völgyhidat a Fidesz terveztette.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.04.02. 19:53:03

@inebhedj - szerintem:

2006 pártfüggetlen

Wazze, ez volt az évtized vicce.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.04.02. 20:07:47

@Afrika steht an der Elbe: Uncsi már ez a bukás duma. Valami új nincs? Libsizés, meg bukás. Uncsi, uncsi.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.04.02. 20:09:37

@Larry Silverstein: "Mára megvolt az Orbán buktatás. "
A posztot persze el sem olvastad, csak ezen a nickeden is behörögted a szokásost. Uncsi.

11110000 2016.04.02. 20:17:45

@inebhedj - szerintem:
Téves.
Az országot megosztottá Orbán 2002-es, a bukott választás két köre közti ámokfutása tette, amikor majdhogynem a másik oldal híveinek meggyilkolására buzdította a híveit, akik már akkor is leginkább az agyatlan barmok közül kerültek ki.

Afrika steht an der Elbe 2016.04.02. 23:12:59

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
Bocs, azt valóban kifelejtettem, hogy a libsiknél a belterjesség egy genetikailag determinált faji sajátosság.

Afrika steht an der Elbe 2016.04.02. 23:14:42

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:
Mi vagy te, homokos köcsög, hogy itt "uncsizol"? Uncsi-uncsi. Te faszszopó köcsög.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2016.04.03. 07:01:58

@Afrika steht an der Elbe: Ideges vagy? :-)) Persze, megértem, mindkét nickeden megtaláltalak.
süti beállítások módosítása