Az új ember születését figyelő geopolitikai gyermek (Salvador Dali, 1943)

„A politikus hangsúlyozza, hogy a populisták sokaknak gondot okoznak, mert tudatosan játszanak a félelmekkel, ám érdemi válaszaik nincsenek, csupán azt sugallják, hogy a nemzetállamban el lehet rejtőzni a globalizálódás elől - tájékoztat a Kurier.” (A „mag”– Európa nem segít - Juncker - Nemzetközi sajtó)

Szétesni tudni kell. 

Mi magyarok szerencsére hatalmas gyakorlattal rendelkezünk ebben a tevekénységben. Oszmán birodalom, Osztrák-Magyar Monarchia, Harmadik Birodalom, keleti blokk. Teljesen mindegy melyikről volt szó. Egyszer csak fogták magukat, aztán csúnyán felbomlottak, miközben mi éppen bennük tartózkodtunk. Majd pont az Európai Unió fog egyben maradni a mi részvételünkkel és Junckerék aktív közreműködésével. (Juncker és Schulz utolsó közös svindlije volt Oettinger pesti repülésének elkenése )

Putyin, Erdoğan kívülről, a ma oly népszerű, populista és korrupt politikusok belülről rugdossák szét az integrációt. Sikeres tevékenységül ellen az Európai Bizottság csak annyit tud tenni, hogy időnkét rájuk szól, nem szép dolog az ilyesmi. Nem tűnik túl hatásosnak, főleg ha közben ők is nem pont szép dolgokkal foglalkoznak. Sopánkodáson kívül mi mást is tudnának tenni? Forduljanak talán az Egyesült Államok legújabb elnökéhez, hogy szíveskedjenek újra partra szállni Normandiában, amíg még lehet? Nem olyan világot élünk. Az USA egy kis időre valószínűleg be fog zárkózni, aztán kiteszi az ajtajára a táblát: „Nem veszünk semmit!”.

Magát a bomlást nehéz irányítani. A britek kiválása csupán kísérleti fázisban van, még ők maguk sem tudják mit szokás ilyenkor tenni és hogyan. A világ sorsát meghatározó politikusok közül azok kerültek többségbe, akik egy gyenge Európa kialakításában érdekeltek, mivel így jóval könnyebb kirabolni. Zsarolással, sikkasztással, fosztogatással, fenyegetéssel, dezinformációkkal, zsebtolvajlással, ki amiben a legügyesebb, hát azzal.

A németek még kitartanak, de lehet, hogy a harmadik világháborút is elveszítik. Nekik ebben van gyakorlatuk.

Magyarország szempontjából azért izgalmas egy szövetség felbomlása, mivel ilyenkor, hagyományosan, országrészeket szoktak elcsatolni tőlünk. Szerencsés esetben Ausztria esetleg bejelentheti igényét a nyugat-dunántúli régióra, ami jelentősen javítaná az ott élők életkörülményeit és növelné a születéskor várható élettartamukat. Tehetséges populistái az osztrákoknak is vannak, ebben sem lenne hiánya annak, aki kedveli őket.

A józan ész azt diktálná, hogy jelen körülmények között a tagországok szorosan összezárjanak. Ehhez azonban szükség lenne egy közös józan észre. Ilyen nincs, nem is lesz, mivel jelenleg egyre többen saját észt használnak, nem is feltétlenül józant.

–- Tessék azonnal a nép véleményét figyelembe venni! – harsogják magabiztosan a populisták. Remek gondolat. Magyarország meg is mutatta, miként lehet egy 38 százalékos véleményt megfelelő elszántsággal 98 százalékosra feltornászni. Nem kell hozzá más, csak kellő mértékű arcátlanság. A nép véleménye nálunk mindig megegyezik Orbán Viktor véleményével. Ha nem, akkor baloldali-liberálisa hazugságnak minősül, amit nem szabad, sőt egyenesen nemzetellenes bűn figyelembe venni.

A jelenlegi helyzetet - látszólag ellentmondásos módon - legfőképpen pont az változtathatná meg, ha Orbán Viktor és hasonszőrű cimborái kerülnének az Európai Unió élére. A mostani kellemes bomlást azonnal felváltaná egy szigorúan központosítotti irányítás, természetesen a nemzetek önrendelkezésre hivatkozva.

Ebben az esetben mesés gazdagság zuhanna Rogán Antalra. Nem kellene bérelt helikopterrel szégyenkeznie ország-világ előtt. Lenne sajátja is, amit tehetséges üzletasszony-felesége pénzéből venne meg. A Mészáros és Mészáros Kft. végre bekebelezhetné a német autógyárakat, Andy Vajna pedig uralhatná az európai filmgyártást. Ezek ma még csak abszurd, nevetséges feltételezések, de a tapasztalatok alapján az abszurd, nevetséges feltételezéseket érdemes egyre komolyabban venni, úgy talán kevésbé fáj a pofon.

Szétesni tudni kell.

Apám valamikor a kilencvenes években szilánkosra törte a bokáját. Farigcsálták itt is, ott is, jól összecsavarozták, aztán elkezdték rehabilitálni. Kapott két mankót, amivel kimondottan szórakoztató látványt nyújtott számunkra. Felszabaduló idejét azzal töltötte, hogy a helyi rádióállomásokat terrorizálta szisztematikusan. Szinte az összes általuk meghirdetett nyereményjátékot kíméletlenül elorozta. Ezek nagy része ingyenes éttermi fogyasztás volt, négy fő részére.

Dúskáltunk a jóban. Minden vasárnap ájulásig ettük magunkat. Egyik alkalommal a szokásos tarhálás után anyám borravalót akart adni a pincérnek, hálából és köszönetképpen az általunk elkövetett fosztogatásért. Úgy vélte, fejedelmi nagylelkűségének kimutatására tíz forint éppen elegendő. Ez akkoriban is megalázóan alacsony összegnek számított, ami apámat ösztönösen menekülésre késztette. A mankóival olyan sebesen evezett el a tetthelyről, hogy ezzel valószínűleg dobogós helyezést ért volna el a nagy múltú Oxford-Cambridge evezős versenyen is. Pillanatok alatt pár száz méteres előnyre tett szert, mi meg alig tudtuk utolérni őt, a sebesen száguldó mozgáskorlátozottat.

Végletekig felgyorsított bicegése azonban nem várt, heves rázkódással járt együtt, amelynek hatására apámnak kiesett ez egyik foga. Meglepő fordulat volt, amire egyikünk sem számított, mivel az ilyesmi evés közben szokott megtörténni, nem röviddel utána. A drámai helyzetben meg is jegyeztem görcsösen röhögő húgomnak, hogy iparkodjunk csak mielőbb haza, még mielőtt apánk darabjaira hullik szét. Szerencsére a folyamat abbamaradt, több veszteség már nem érte családunkat.

Ebből is látható, hogy a szétesés kiszámíthatatlan és meglepő fordulatokat képes produkálni, ha éppen ehhez támad kedve. Tekintsünk tehát optimistán a fényes jövő felé. Valahogy majd csak lesz.