Hölgyeim és uraim!
Rendkívül nagy örömemre szolgál, hogy az Új Világrész tudásra vágyó közönsége előtt, mint előadó jelenhetek meg. Úgy hiszem, hogy Önöket, mint felvilágosult, a tudomány iránt érdeklődő személyeket, élénken foglalkoztatja az az izgalmas kérdés, vajon milyen hatással lesznek majd a személyi számítógépek az emberi pszichére.
Kétségtelenül izgalmas témáról van szó, amelyről napjainkban gyakorlatilag még semmit sem tudunk. Úgy vélem a személyi számítógépek, az Önök nyelvéből származó spártai rövidítés alapján, a PC-k, nagyjából az 1980-as években fognak rohamosan elterjedni a világon. Miért ne törtéhetne meg ez így? Egyes optimista vélemények szerint az előttünk álló XX. században a technika fejlődése meg fogja akadályozni azt, hogy Európában nagyobb háborús konfliktusok alakuljanak ki. Ezzel kapcsolatban személy szerint vannak bizonyos kételyeim, de mint azt Önök is nagyon jól tudják, nem vagyok sem hadseregtábornok, sem ő császári királyi Apostoli Felsége, I. Ferenc József császár.
Napjainkban, a Hermann Hollerith által 1890-ben készített, mechanikus, grandiózus, pianínóhoz hasonló számítógépet szemlélve még nagyon nehéz számunkra elképzelni, de úgy vélem 1998-ban az ezer lakosra jutó személyi számítógépek száma az Önök rohamosan fejlődő országában meg fogja közelíteni az 500-at. Ez ma persze hihetetlennek tűnhet az Önök számára, ami teljesen érthető. A jelenlegi érték ugyanis jól dokumentálhatóan kereken nulla. Gondoljanak azonban bele abba, tisztelt hölgyeim és uraim, jelenleg még egy olyan közönséges háztartási eszközt sem ismerünk, mint a mikrohullámú sütő, ráadásul fogalmunk sincs arról, vajon miért nem célszerű fémtárgyakat beléjük tuszkolni. Meggyőződésem, hogy az ezredforduló táján kaland- és természetes tudásvágytól vezérelve rengetegen bátran ki fogják majd ezt próbálni.
Sokan Önök közül úgy vélhetik mindezen ügyes barkácsmunkák csupán a tudósokra, mérnökökre és ezermesterekre tartoznak. Az ő dolguk ezen csodálatos gépezetek jövőbeni megalkotása, a velük való gondos pepecselés. Ez természetesen így is van, de meg kell nyugtatnom Önöket. A grafikus felületek megjelenésével a személyi számítógépek használatát bárki, szinte pillanatok alatt elsajátíthatja majd. Hogy mire alapozom mindezt? Fogalmam sincs, de feltételezésem szerint a parancssoros utasításoktól a felhasználók nagy része valószínűleg idegenkedni fog.
A technikai részletekkel nem untatom Önöket, mivel ilyenek még nincsenek a birtokomban és nem is ez az előadásom témája. Talán elég ezzel kapcsolatban annyit megemlítenem Önöknek, hogy a személyi számítógépek nagyjából akkorák lesznek, mint egy óriás schnauzer, azaz Riesenschnauzer, illetve ugyanezen kutyafajtának törpe változata a Zwergschnauzer. A rendkívül bizarr nevű laptopok mérete pedig nem haladja majd meg Imanuel Kant „A tiszta ész kritikája” című művének kisgyermekek számára készült átdolgozásának fizikai paramétereit. Ezen praktikusan kihajtható szerkezetek beviteli eszközként tartalmazni fogják majd magát a billentyűzetet, a tárolt információk megjelenítése céljából pedig folyadékkristályos kijelzőket fognak szerelni beléjük ügyes kezű, távol-keleti mesteremberek.
Mindezen jövőbeni technikai fejlesztés természetesen nem az én érdemem. Tanulmányaim kezdetén megismerkedtem egy bécsi orvos, dr. Josef Breuer forradalmi elméletével, melynek részletes leírását megtalálhatják a „Studien über Hysterie” című könyvben, amelyet később dr. Breuer és én adtunk ki, és a ruhatárban most jelentős kedvezménnyel juthatnak hozzá. Dr. Breuer szerint, egyes szélsőséges esetekben a Neumann-elvek skizofréniához és különféle számítógépes vírusok, valamint más kártékony algoritmusok kifejlesztéséhez vezethetnek. Ehhez azonban feltétlenül szükséges az, hogy a magyar Neumann János matematikus végre kidolgozza egy elkészítendő számítógép javasolt felépítését, a részegységek megépítéséhez szükséges logikai áramköröket és a gép kódját. Mindezek ma rendkívül biztatóan hangozhatnak számunkra, de csak valamikor az 1940-es években történnek majd meg. Addig sajnos türelmesen kell várakoznunk a gépi kódolásra. A jelenlévők közül értelemszerűen még senki sem élt az elkövetkezendő, izgalmasnak ígérkező 1940-es években. Kérem, ne kérdezzék meg tőlem mi is az az aritmetikai egység, mivel nem tudom, csak valamiért hirtelen az eszembe jutott. Ejnye!
Amire azonban mindenképpen szeretném ráirányítani az Önök figyelmét, az az, hogy a mikroprocesszorok 1970-es évekbeli megjelenése lehetővé teszi majd azt, ha valaki számítógépet szeretne elhelyezni a nappalijában, nem szükséges, hogy az említett helyiséget baseball-csarnok nagyságúra méretezze, bármennyire csábító is számára ez a lehetőség. Ismét emlékeztetném Önöket a pompás kinézetű Riesenschnauzer kutyafajta méreteire. Egy ilyen kutya bármelyik modern nappali méltó dísze lehet, és a ruhatárban most kedvezményesen vásárolhatnak is maguknak egyet belőlük.
Az egyszerűség kedvéért az említett szerkezetet ezután – és itt most kérem, vonatkoztassanak el a Riesenschnauzertől – nyugodtan elnevezhetjük asztali számítógépnek, amely azonban semmiképpen sem tévesztendő össze a laptoppal, bár az emberi pszichére való hatásuk között dr. Breuer nem talált nagyobb különbséget. Véleményem szerint nem is nagyon keresett.
Dr. Breuer és én, több páciens részletes pszichoanalízise után arra a megállapításra jutottunk, hogy a felhasználók nagy része eleinte adatok, majd amint erre módjuk adódik, aktfotók tárolására és nézegetésére fogják használni ezeket a szerkezeteket. Dr. Breuer feltételezései szerint azonban egy idő után ezt megunják és érdeklődésük a számítógépes játékok felé fordul. Mindkét tevékenységüket ősi, elfojtott ösztönök irányítják majd.
Feltételezem, Önök közül még nem sokan hallottak az internetről. Megnyugtatom Önöket, én magam sem. Nevezzük is inkább ezt a valamit egy világméretű számítógépes hálózatnak, melyben a gépek mindenféle ravasz protokollokon keresztül kommunikálnak majd egymással. Dr. Breuer analízise alapján a férfiak ezt a hálózatot elsősorban pornografikus tartalmak megosztására fogják majd használni, ami teljesen természetes. Elfojtott, addig szégyellni, eltitkolni valónak tartott vágyaik fognak elemi erővel feltörni, természetesen csak képletesen.
Érdekes megállapítás az is, hogy valami miatt a számítógépek előbb keltik majd fel a férfiak érdeklődését, mint a nőkét, ami talán szintén az ősi, elfojtott ösztönökre vezethető vissza. Minden valószínűség szerint ennek magyarázata a könnyedén elérhető, változatos és rendkívül izgalmas pornografikus tartalmakban rejlik. A 2000-es évek első évtizedében azonban a nemek közötti „erőviszonyok kiegyenlítődnek” és megszűnik a férfi dominancia.
Egy Anna Schmidt nevű, 29 éves páciensemnél többszöri hipnózis alkalmazásával megállapítottam, ha módja lenne rá, szívesen használná a közösségi oldalak valamelyik változatát. Az is nyilvánvalóvá vált számomra, nagy lenne az esélye annak, hogy emiatt súlyos függőség alakuljon ki nála és hisztérikus tüneteket produkáljon a hálózat kimaradása esetén. A hölgy minden bizonnyal súlyos információ-függőségben szenvedne, amely ősi, elfojtott ösztöneire vezethető vissza. Természetesen nevezhetjük mindezt kóros mértékű kíváncsiságnak is.
Felmerülhet Önökben az a kérdés, hogy eme temérdek információt miként lehet egy Riesenschnauzer nagyságú gépezetben eltárolni. Ennek megértéséhez mindenképpen meg kéne ismerkednünk a bináris kódolással, de fogalmam sincs róla, vajon mi célból. A „Három értekezés a szexualitás elméletéről és egy a mágneses adattárolásról” című művemben bővebben kifejtettem erre vonatkozó megállapításaimat. Ennek lényege az, hogy éles és kiváló elmék valamiképpen mindenképpen meg fogják ezt oldani.
A fő kérdés számunkra az, hogy a világhálón eltárolt szinte korlátlan mennyiségű információkat és változatos pornografikus tartalmakat miként lesz képes az emberi elme befogadni, majd analizálni. Véleményem szerint sehogy.
A lexikális tudás, mivel ezen információk a jövőben könnyedén, bármikor megszerezhetőek lesznek majd, háttérbe, illetve valamiféle információs felhőbe fognak szorulni. Az emberek tudása emiatt rendkívül felszínessé, sekélyessé fog válni. A rendelkezésére álló idő rövidsége miatt az emberi agynak nem lesz rá módja, hogy olyan változásokon menjen keresztül, melyek segítségével követni tudná az információs robbanás vívmányait.
A pácienseknél ez félelemhez, szorongáshoz fog vezetni. Ez a szorongás azt fogja eredményezni, hogy az emberek jelentős része el fog fordulni a tudománytól, sőt egy idő után rendkívül ellenségesen fog viseltetni iránta. Ez olyan bugyuta, alaptalan elméletek rohamos elterjedéséhez fog vezetni, amelyen Önök, mint felvilágosult, tájékozott elmék ma csak mosolyognának.
Sajnos ez egy idő után valamiféle öngerjesztő folyamattá fog alakulni, melynek végeredménye egy zavaros, irracionális vallás kialakulása lesz, melyet nyugodtan nevezhetünk akár áltudománynak is. Ezen új, veszélyes vallás főpapjai valószínűleg degeszre fogják magukat keresni, így a folyamat egyre inkább felgyorsul majd.
Valamikor a 2050-es évek végen a mesterséges intelligenciák elborzadván mindezek láttán, kénytelenek lesznek átvenni a gondolkodás folyamatát az emberi elmétől. A számítógépek egyfajta virtuális valóságot hoznak majd létre, melynek célja az lesz, hogy az emberi faj ősi, elfojtott ösztöneit kielégítsék és az emberek végre megnyugodjanak.
Mint előadásomból az világosan kitűnik, ezen folyamatot egy olyan gépezet fogja beindítani, amely nagyjából akkora lesz, mint egy derék és megbízható Riesenschnauzer.
„Tartok tőle, hogy előadásomnak ez a része nem volt valami nagyon világos. De legyenek elnézők, hiszen újszerű és nehéz gondolatmenetről van itt szó, amelyet talán nem is lehet sokkal érthetőbben közölni, ami viszont azt bizonyítja, hogy megismerésünk még nem hatolt nagyon a dolgok mélyére.”
„Köszönöm, hogy meghívtak, s hogy figyelemmel hallgattak végig.”