Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

A FIDESZ cukiságkampánya

2017. május 10. - Toadwart66

mq9fylh25r0zvby5t5cteq_r.jpgBaszki! A Bayer az most ennyire szépíró?

„Drámai mértékben romlott a politikai közbeszéd állapota.” (Köztársaság nélküli János)

Áder Jánoson kívül ez túl sok embert nem igazán érdekel. Valószínűleg még őt magát sem nagyon. Az alpári beszédmód nem mostanában kezdődött el a Tisztelt Házban. Nem ez a legfőbb gond. Más parlamentekben a honatyák még birokra is kelnek egymással, könnygázgránátokat vetnek be egymás ellen, aztán ha túlságosan elfajulnak a viták, magukra gyújtják az egész kócerájt. Valamit végre mi is kaphatnánk már végre a pénzünkért Kövér László látványos idegrohamain kívül.

Hamis illúzió a FIDESZ-KDNP-ről valami olyasmit feltételezni, hogy önálló, felelősen gondolkodó emberek gyülekezetéről van szó. Többször bebizonyították már önmagukkal kapcsolatosan, hogy egy kitűnően szervezett Fallange-ként működnek, melyben a döntő szó midig a korpulens, energikus, kissé kiszámíthatatlan, de szó szerint mérhetetlenül gazdag, és legyőzhetetlen Caudillo-é.

Vitának, beszélgetésnek velük kapcsolatosan túlzottan sok jelentősége nincs. Próbálta volna meg valaki Julius Streichert csokoládés mignon segítségével jobb belátásra bírni. Esetében ez még egy szakszerű akasztással sem sikerült.

Ha a H. Árpád, ismeretlen eredetű magánszemély által pusztán baráti szívességből működtetett állami médiagépezet elkezdi terjeszteni azt, hogy Soros György megmérgezte a magyarországi ivóvízkészleteket, akkor Halász János másnap egy sajtótájékoztatón már be is fogja mutatni az arról szóló zárójelentéseit, miszerint ő nemrégiben pestissel kombinált kolerában szenvedett, ami szerencsére már elmúlt, de még mindig véres a vizelete. Kósa Lajos mindehhez annyit fog hozzáfűzni, hogy az övé is is, ráadásul a leadott székletmintái sem túl sok jóval bíztatnak.

Halász szóvivő jó szándékát és nemzeti elkötelezettségét bizonyítandó, még arra is felhívná a rémült lakosság figyelmét, hogy fogyasszanak csapvíz helyett inkább Szentkirályi Ásványvizet, de mindenképpen őrizkedjenek a Nestlé Aquarell-től, mivel az az ördögtől, pontosabban Soros Györgytől való, valamint tele van chemtrail-lel. Tragikus közállapotainkra jellemző, hogy nevezett Halász János nem közönséges futóbolond, hanem a Kossuth Lajos Tudományegyetemen végezett matematikus, azaz valószínűleg rendkívül eszes férfiú. Nem megtévedt emberekről, hanem számító haszonlesőkről van szó. Ennek tudatában kell bánni velük.

A kormányzó párt mostanában rövid idő alatt félmillió szavazót vesztett, bár azon még vitatkozgatnak, hogy ki mikor hazudott ezzel kapcsolatban. A Magyar Falangista párt emiatt rájött arra, hogy a Brüsszel ellen indított elementáris erejű támadásuk ellenállásba, érdektelenségbe, végül össznépi szórakozásba fulladt. A kék, behajtani tilos plakátokat szép lassan el is kezdték idő előtt leszedegetni, ami persze plusz kiadásokkal jár, amit közpénzből finanszíroznak. Még az obligát sorosozás is mintha ritkulni látszana. Mostanában már csak óránként számolnak be az újabb rémtetteiről és talán már egész estés mozifilmet sem fognak készíteni róla, Eperjes Károly parádés alakításával.

Ha a derék Fidesz hívők abban a hitben ringatják magukat, hogy őket nem nézi teljesen hülyének a regnáló hatalom, hát alaposan tévednek. Az ő szent küldetésük kimerül abban, hogy gondosan adagolt hazugságokat terjesszenek, gombnyomásra gyűlölködjenek, valamint, ha a haza megkívánja tűlük, akkor a megfelelő pártra szavazzanak, amiből csak egy van.

Nem igazán tudatosult még a választópolgárokban az, hogy fényes gazdasági mutatóink ára az egészségügy agóniája, a felsőoktatás szétverése, a szociális létbizonytalanság, valamint a látványosan növekvő nyomor. Ők, mármint a szocialista emberhez méltó együttélés szabályait betartó, kizárólag államilag gondosan bevizsgált médiát fogyasztó polgárok az ilyesmikkel nem nagyon találkoznak, csak abban az esetben, ha esetleg ők is érintettek lesznek valamiben.

Vigasztalja őket annak tudata, hogy az őket ért kellemetlenségekért a kormány a hazaáruló civileket, a kétsebességes Európát, valamint a háttérhatalmakat fogja felelőssé tenni. Jóval rosszabbul fogunk ugyan élni, mint mondjuk a németek, de legalább nem kell áttérnünk az iszlám hitre és nem gyilkolnak halomra minket a felbőszült migránsok. A németeket sem, de erről a kormányzati média nem fog beszámolni.

Nem a politikai közbeszéddel van itt a probléma, hanem azzal a hazug és aljas rendszerrel, ami mögötte van. Az természetesen nem várható el egy, a Fidesz kegyelméből nyakunkra ültetett köztársasági elnöktől, hogy alapvető változtatásokat eszközöljön a NER működésében. Nincs is rá semmiféle felhatalmazása, a legitimitását pedig az épeszű emberek előtt már rég elveszítette. A rendszer úgy rohad szét, hogy abba a derék Áder polgártársnak nem sok beleszólása lesz. A ráaggatott, egészen kifejező, pejoratív jelzőtől sem fog soha életében megszabadulni, és ez így is van jól. Ő lett a nemzet Kula bácsija. Nem lehet büntetlenül gazemberkedni, legyen bármennyire álszent is Isten jámbor teremtménye.

A cukisággal egy kicsit elkésett a Fidesz kampánystábja. Az általuk sikeresen felhergelt szavazótáboruk ugyanis nem ezt várja el tőlük. Határozott, erőszakos fellépést követelnek a nép ellenségeivel szemben. Felesleges azt bizonygatni részükről, hogy nem csak mi voltunk a hangadók, mivel legfőképpen ők voltak azok.

Lehet ugyan a verőlegényeikkel kávézgatni, de kicsi annak a valószínűsége, hogy ebből valami jó süljön ki. Bayer Zsolt egy zseniális húzással egyből le is csapta a magas labdát, ami azt mutatja, személyében nem egy félkegyelmű, anyámasszonykatonájáról van szó, hanem a kartell egyik, rendkívül dörzsölt tagjáról.

Bayer bandatag nem Tamás Gáspár Miklóssal áll le vitatkozni, hanem egy öntudattól kicsattanó, de teljesen felkészületlen fiatalemberrel. TGM amúgy sem sok értelmét látná annak, hogy egy Bayer Zsolt féle alakkal cseverésszen. Nem hiszem, hogy ilyesmire lenne egyáltalán kedve, illetve ideje.

Bayernek, akinek testi épségét jelenleg egy végzetes gutaütésen kívül semmiféle veszély sem fenyegeti, ráadásul sikerül majd bebizonyítania azt, hogy akik oly kedvesen leülnek vele sütit majszolni, legfőképpen azok tehetők felelőssé a „a romlott politikai közbeszéd állapota” miatt. Őt magát csupán elragadta az igazságérzete és a hon iránt érzett aggodalma. Ez természetesen hazugság, mivel Bayer pártszolgálatos, rasszista, xenofób, uszító kijelentéseit jól dokumentáltan a konzervatívnak hazudott, alaposan kistafírozott állami sajtó terjesztette el.

Vannak természetesen olyanok is, akik Bayerre válogatott átkokat szórnak, és jó alaposan elvernék, de ez nem egyenértékű azzal, ha valaki népirtással venne elégtételt a személyes sérelmei felett, és a perverz politikai nézetei miatt. Bayerrel nem egy kávéházban kéne társalogni, hanem egy pártatlan bíróságon, de Magyarországon olyasmi jelenleg nem létezik.

Marad tehát az a szerény stratégia, hogy szemét, aljas emberekkel tisztességes emberek soha nem állnak szóba. Bayer egy nagy befolyással rendelkező, tehetséges provokátor. Ennyi erővel akár még a jellemtelen Stefka Istvánt is meg lehetne hívni egy mozielőadásra, majd valami meghitt, gyertyafényes vacsorára. Ezekkel a gazfickókkal nem szabad egyezkedni, mivel azonnal visszaélnek ezzel, majd elkezdenek hazudozni.

A Fidesz-KDNP játssza csak végig ezt a mocskos meccset ezekkel az anyaszomorítókkal. Ők nyomorították meg a magyar társadalmat, amiről nincs értelme velük egy rigójancsi mellett eldiskurálni. Amúgy is ellopnák az étkészletet.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr7312495861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

conchita wurst 2017.05.11. 16:25:43

Valójában a fidesz egy szavazót sem vesztett 2010 óta, a ballenzék meg egy szavazót sem nyert.

Ez a fő oka a pániknak.

Bikkfanfutyulo 2017.05.11. 16:47:07

Majd jön, hogy nem is lopunk étkészletet, igaz, a kóceráj kedvező árfekvésű átvételéről már esett szó...

sírjatok 2017.05.11. 17:43:01

A felcsúti geci, orsós rámszesz, focista tahó szotyizós Orbán lámpavason fog lógni, mint az összes anyabaszó fideszes, egytől egyig!

Ezen kívül Bayer a felelős a közbeszéd eldurvilásáért, mert egy véresszájú, xenofób, náci fasszopó!

(random balos hozzászóló)

Netuddki. 2017.05.11. 18:49:25

Az ott a képen nem is a bajer, hanem a lézerjános...

Netuddki. 2017.05.11. 18:53:06

"Határozott, erőszakos fellépést követelnek a nép ellenségeivel szemben."

Előre borítékolom, hogy az első icipici probléma majd ott lesz ha a "nép ellensége" vissza talál ütni. Aztán a második problem meg ott lesz, amikor kiderül, hogy a "nép ellenségének" kikiáltottak többen vannak.

dare 2017.05.11. 19:59:32

"Bayer bandatag nem Tamás Gáspár Miklóssal áll le vitatkozni, hanem egy öntudattól kicsattanó, de teljesen felkészületlen fiatalemberrel."

Ki van ez találva Bayer részéről is, a TASZ hívta őt meg egy megbeszélésre (kávézásra), erre ő csinálni szeretne egy olyan nagy dzsemborit, amire meghív egy pár hevesebb vérmérsékletű egyént, és sajnos el tudom képzelni azt, hogy egy ilyen dörzsölt ember képes lesz őket bevinni az erdőbe, és győztesen is kikerülhet a nap végén az egész helyzetből.
Szeretem Bernit, de hamar fel lehet őt pörgetni, és akkor hajlamos néha összefüggéstelenül is beszélni, jó lenne ha meg tudná őrizni a nyugalmát (nem sok rá az esély), mert itt a higgadt érvelésnek lenne az ideje.
Gulyás Mártont simán le tudja érvelni, elég csak megemlíteni a garázdaságát, és ha ebbe az irányba elviszi a beszélgetést akkor megint csak jól jön ki a szituból.
Berkecz Balázs...hát nem tudom, őszintén szólva őt nem tudom milyen vérmérsékletű.
Véleményem szerint kell egy ilyen vitanap, ezt nem kell elbagatellizálni, vagy sértődötten engem nem paliztok be felkiáltással el se menni erre a meghívásra, mert ez igenis fontos.
Annak viszont én is örülnék, ha olyan emberek mennének el, akik le tudják Bayert győzni ebben a vitában, vagy ha csak hevesebb vérmérsékletűek mennek el, azoknak meg kell őrizni a hidegvérűket, ez nagyon fontos.

Mi a vita tárgya?
Ki a felelős a közbeszéd eldurvulásáért?
Ebben a vitában játszi könnyedséggel le lehet őt győzni, össze kell szedni amiket írt vagy mondott (ő is fel fog készülni, még mielőtt kávézásra gondol csak valaki), és oda kell tenni elé az asztalra, és úgy kérdőre vonni hogy:
-Figyelj már, ezt mégis hogy gondoltad, és ezt, és ezzel mit is akartál kifejezni, és ezzel mi is volt pontosan a célod... nem akarom sorolni mennyi mindent lehet számon kérni rajta, mert szinte végtelen a lista (tegyék meg azok, akik elmennek).
El kell menni, és ebben a vitában le kell őt győzni.
Az a minimum, hogy bocsánatkérésre kényszerítsék, és legalább valami garanciát adjon arról, hogy befejezi végre ezt a pocskondiázást.
Higgadtan, és nem ordibálva.

Janossz 2017.05.11. 20:07:21

Aki csak morzsáit ismeri is a Publicista Úr munkásságának, nem ül vele egy asztalhoz.
Mindenkivel nem áll le az ember vitatkozni. Pláne, ha az illető taplósága mellé az erő pozícióját is magáénak tudja.
Ebből sehogy se lehet jól kikerülni. A legokosabb keresztülnézni rajta. Az legalább fáj neki.

dare 2017.05.11. 20:16:57

@Janossz: "Ebből sehogy se lehet jól kikerülni."
Dehogynem.
Nézd meg a Fidelitas reakcióját a kérdésekre. :D
És én is vitáztam már olyan emberrel, akivel semmi. de semmi kedvem nem volt.
Ha úgy állok hozzá, én menyivel különb vagyok tőle, nem alacsonyodok le arra a szintre, az saját magamról is egy bizonyítvány lesz.
Pláne ha nyerhetek ebben a vitában, miért ne tenném?

Janossz 2017.05.11. 20:55:08

@dare: Tudod, ennyi idő után már elég jól fel lehet építeni a koreográfiát. Telirakják a helyet a Bayer barátaival, meg üzletfeleivel, természetesen az ún. közszolgálati sajtó tudósít majd.
Beengednek pár ellenzékit, és ott fog triumfálni ez a nagyszerű ember, az övéi előtt, hazai pályán. Persze Gulyás Marcit nem kell félteni, mégis.
Volt ilyen már, nagyon régen. Kónya-Pető, ha emlékszel.

dare 2017.05.11. 21:17:53

@Janossz: Nem tudom elképzelni, akárhogy is ültetné teli a termet barátokkal, hogy ő nyerjen.
Az rossz taktika lenne, ha ők lennének többségben, mert itt most elméletileg kanosszajárást mutatnak be nekünk ( lásd Áder), és Gulyás és Szél se olyanok, akik megszeppennének ha ellenséges környezetben kel felszólalniuk.
Sok múlik a felkészültségükön és a higgadtságukon, az nem számít mit hogyan vág meg a köztévé ha berakja műsorba, mert több kamera is lesz ott, és leadják a másikon ha kamuznak.
Bár ki tudja, lehet le se adják.
Hétfőn kiderül majd, mennyire sikerül jobb belátásra bírni.

ogli dzsí 2017.05.11. 22:49:30

@dare: a lipsizsidó - magyar konfliktust nem lehet feloldani a romkocsmában se meg a szorítóban se

nem is kell

csak el kell nyomni a kotonszökevényeket, azt jónapot

Jakab.gipsz 2017.05.11. 23:26:59

@dare: Ha már szóba hoztad TGM Urat
TGM, a komcsiktól kapott filozófusi diplomájával csak nektek tétel, ájult libbancsok. Ügyeskedő újságíró, a libsi-bödön körül, lebzsel, semmi több, mint egy közepes lexikon.

Azon kívül, hogy hetente leszúrja a magyar népet, (konok ázsiai nomádokat), nem értik az ő és a többi libbancs miért nem érzi jól magát közöttünk, Gazsi megsúgom :rühelljük a hazugokat, ennyi.

dare 2017.05.11. 23:56:30

@ogli dzsí: A kérdés mindig a színvonal.
Valaki már egyszer belinkelte ezt az ominózus vitát, de még nem néztem meg.
Na most megnéztem, köszönet érte Janossznak, amiért felhozta.
Aki még nem látta nézze meg, tanulságos.

youtu.be/b6ahMtD7sbo

A vita utóélete még tanulságosabb, a Sólyom féle alkotmánybíróság megsemmisítette, és ez nagy részben köszönhető a vérgőzös hangulatnak, ami akkor volt felfedezhető a társadalomban.
Történt valami?
Nem, az élet megy tovább.
Pedig beleolvasva ebbe a Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényjavaslatba, még egyet is értek vele, vagyis akiket a rendszer nem torolt meg (ezen van a hangsúly)számonkéréssel, azoknál az elévülési idő a rendszerváltástól újra kezdődjön.
Valahol itt lehet a legjobban megérteni, mennyit árt, és mennyit használ egy ügynek, ha túl sok érzelem van benne.
Mindkét félnek igaza volt, ha már egyszer demokráciát építünk, akkor ne azt csináljuk már, hogy őt még felakasszuk, meg őt is, talán még őt is, és utána majd hozzálátunk valami építkezéshez.
A kérdés persze azon van, ki és mikor mondja majd ÁLLj, elég volt.
Ebben a haladó gondolkodás kap szerepet, minél tovább akarunk felelősöket és bűnösöket keresni, elmegy mellettünk a történelem, és korántsem biztos, hogy a szent igazságszolgáltatás sikerrel zárul, és mindenki megkapja méltó büntetését.
Kónya a népakaratot vette első helyre, nem lehet érte kárhoztatni, hiszen rengeteg ember szenvedett abban a rendszerben, és az igazságérzetük nagyon nagy csorbát szenvedett, amit ki kellett valahogy köszörülni.
Ezt csak azért írtam le tömören, mert itt van a mezsgye a "lipsizsidó-magyar konfliktusban.
Nem haladunk, és nincsenek felelősök se ezért.
Érdekes egy dolog ez, fránya politika.

dare 2017.05.11. 23:59:33

@Jakab.gipsz: Idéztem a cikkből libbancs.
süti beállítások módosítása