Nicolás Maduro Moros (55)

Nicolás Maduro Moros (Partido Socialista Unido de Venezuela, PSUV), a Venezuela Bolivári Köztársaság elnöke kitűnő érzékkel sodorta országát a totális káoszba. A buszsofőrből, majd szakszervezeti vezetőből lett politikus minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy az általa vezetett országban a zűrzavar és az erőszak legyen az úr. Polgárháborús állapotok, hiperinfláció, áruhiány, kimagasló bűnözési ráta jellemzik eddigi kormányzását. Venezuelában az erőszakon kívül gyakorlatilag már semmi sem működik rendesen.

Az ország totális lerombolását az elnöknek röpke négy év alatt sikerült véghezvinnie, ami rendkívüli teljesítmény. A legszívesebben színes mackófelsőben mutatkozó Maduro kétes sikerként könyvelheti el azt, hogy az ország fővárosa, Caracas, mára a világ legveszélyesebb városa, ő pedig a legkorruptabb politikusa lett. 2016-ban az OCCRP (Organized Crime and Corruption Reporting Project) őt választotta meg a Szervezett Bűnözés és Korrupció Év Emberének. Teljesítményével olyan versenyzőket utasított maga mögé, mint Rodrigo Duterte, Vlagyimir Putyin és Bassár el-Aszad. A válságkezelést valószínűleg nem Maduro elnök szorgalmas erőfeszítéseinek bemutatásával fogják oktatni a tankönyvekben.

Maduro, Hugo Chávez elnök 2013. március 5. halála után ideiglenesen átvette a hatalmat az országban. Később, a 2013 április 14-én megtartott választásokon 1,5 százalékkal nyert a centrista ellenzéki jelölttel, Henrique Capriles Radonski (Primero Justicia) szemben. Az, hogy nem történt választási csalás, nem egészen egyértelmű.

Az új elnök elődje, a színes egyéniségű és az országban rendkívül népszerű Hugo Chávez a létező szocializmust kívánta megvalósítani Venezuelában. Ez az ország rendelkezik a világ egyik legjelentősebb olajkészletével, így Chávez populista, XXI. századi szocialista rendszerét a nyersolaj eladásából, viszonylag könnyedén képes volt finanszírozni. A néhai elnök államosította az olajipart, az ebből befolyó jövedelem jelentős részét szociális kiadásokra fordította, emiatt Venezuelában a szegénységet jelentősen sikerült is csökkentenie. Úgy tűnt ennek segítségével hosszú időre biztosíthatja a hatalmát. A 2002-ben ellene megkísérelt puccs kudarca is erre utalt.

Venezuelában az állam jövedelmének 95 százaléka a nyers kőolaj exportjából származott, amiből azonban nagyon keveset fordítottak fejlesztésekre, ipari beruházásokra. 100-120 dolláros hordónkénti kőolajár mellett, ez nem is jelentett különösebb problémát, bár az államadósság már Chávez idejében is növekedni kezdett, köszönhetően az erőltetett államosításnak és a hibás gazdaságpolitikának.

2014-ben, az olajár azonban beszakadt, 100 dollárról 30 dollárra csökkent, így jelentősen megcsappantak az állam bevételi forrásai. Az ország jelentős importfüggősége miatt elkezdődött a valutatartalékok felélése, amely fokozódó élelmiszer-, alapvető szükségleti cikkek-, illetve gyógyszerhiányhoz vezetett. Maduro mindezt azzal indokolta, hogy ez ország elleni külső támadásokra vezethető vissza. Elsősorban az Egyesült Államokat vádolta azzal, hogy így akarják őt eltávolítani a hatalomból.

Az államilag rögzített árak miatt a kereskedelem gyorsan összeomlott. A legtöbb árut, még a vécépapírt is a feketepiacon lehet csak beszerezni, rendkívül magas áron. Maduro mindezért a kereskedőket tette felelőssé, felhalmozással vádolta meg őket. A kenyérhiány miatt tömegesen tartóztatták le a pékeket, arra hivatkozva, hogy szabotálják a kormányt és kenyér helyett inkább sütiket készítenek. Az elnök további államosításba kezdett, ami csak rontott az amúgy is katasztrofális helyzeten.

A pénzhiány csökkentése érdekében a kormány nagy arányú pénzkibocsátásba kezdett, ennek hatására elszabadult az infláció és sprintelni kezdett.

A gyógyszerhiány miatt az ország közegészségügyi állapota a harmadik világbeli szintre süllyedt. Amikor az egészségügyi miniszter, Antonieta Caporala 2017 májusában a katasztrofális állapotokat nyilvánosságra hozta, Maduro pompás taktikai érzékkel le is váltotta.

Az energiahiány miatt az elnök a pénteket munkaszüneti nappá nyilváníttatta, a közhivatalok pedig csak heti két napon működnek. Energiatakarékosság miatt az órákat is előreállították fél órával.

A gazdaság összeomlása miatt, 2014 óta gyakorlatilag folyamatosak a tüntetések Maduro rendszere ellen, amelyekre az elnök fokozódó erőszak alkalmazásával, nyílt jogsértésekkel válaszolt. Az elnök demokrácia-értelmezése teljesen egyoldalúvá vált. Mindent a demokrácia és a nép elleni támadásnak tart, ami a hatalmát veszélyezteti. A tüntetők ellen az elnök bevetette a Nemzeti Gárdát is, akik leginkább felfegyverzett motoros bandákból állnak.

Az ellenzéki sajtót Chávez gondosan felszámolta. Emiatt ezzel az utódjának már nem sok gondja akad. A közszolgálati tévén a legnagyobb tüntetések idején is békés főzőműsorok és szappanoperák mennek. A caracasi kormány a CNN spanyol nyelvű adását azért függesztette fel, mivel ebben leleplezték a venezuelai iraki nagykövetségen folyó útlevél-, és vízumkiadási korrupciót, amelynek fő szervezője Maduro alelnöke, Tareck El Aissami volt. A CNN-t emiatt háborús propaganda terjesztésével vádolták meg.

Több ezer tüntetőt tartóztattak le jogtalan módon. A lefogott tüntetők felett nem polgári, hanem a háborús helyzetekhez hasonlóan, katonai bíróságok ítélkeznek. A demonstrációkon rengetegen sérültek meg. A halottak száma 2017-re túllépte a százat. Az áldozatok a tüntetők, Maduro chávezista támogatói, és a rendfenntartók közül kerültek ki. Az elszabadult erőszak ezért gyakorlatilag polgárháborúnak tekinthető.

A közbiztonság katasztrofálissá vált. Caracasban sötétedés után már életveszélyes kimerészkedni az utcákra. A rablások során az ellenállást nem tanúsító áldozatokat is gyakran megölik. Az autókat már nem feltörik, hanem egyszerűen, fegyverrel fenyegetve leállítják a járműveket. Legtöbbször az autóban tartózkodókat is elrabolják, hogy később váltságdíjat követeljenek értük. A venezuelai bolivár annyira elértéktelenedett, hogy a rablók ezt már nem is fogadják el.

A 2015 december 6-án megtartott parlamenti választásokon az ellenzéki pártok Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) nevű koalíció nagy arányú győzelmet aratott a Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV) felett. Kéthermados többségbe kerültek a venezuelai parlamentben, a Nemzetgyűlésben. A MUD 112, a PSUV mindössze 55 helyet szerzett. Maduro elismerte ugyan a vereséget, és elfogadta az általa “károsnak” minősített eredményt, de a hatalmáról nem volt hajlandó lemondani. Kijelentette, hogy “bár ma csatát vesztettünk, csak most kezdődik az igazi harc a szocializmusért".

Az elmozdításához elvileg 101 szavzat is elegendő lett volna, ezért 2016 január 15-én, a makacs, kitartó, venezuelai elnök 60 napos gazdasági válsághelyzetet hirdetett ki, mivel ennek segítségével felülírhatta a parlament döntéseit. Ezzel meg tudta akadályozni a lemondatását. A szükségállapotot később szükség szerint meghosszabította.

2017 március végén a legfelsőbb bíróság az elnök nyomására minden hatalmától megfosztotta az ellenzéki többségű Nemzetgyűlést. Ezt azzal indokolták, hogy a parlament megsértette az alkotmányt és nem volt hajlandó együttműködni az államhatalmi szervekkel. A nemzetközi felháborodás és a tüntetések hatására a legfelsőbb bíróság három nap múlva végül visszavonta ezt az arcátlan határozatot.

2017 július elején nagyjából száz, vörös ruhás, chávista, kormánypári tüntető tört be a Nemzetgyűlés épületébe, ahol több ellenzéki képviselőt véresre vertek. Az épületben rekedt 350 embert csak 9 óra elteleltével sikerült kimenekíteni.

Maduro 2017 július 30-ára hatalma megtartása érdekében alkotmányozó nemzetgyűlésről szóló választást írt ki. Ebbe nagy valószínűséggel csak Madoro jelöltjei kerülhetnek be.

Ennek segítségével Maduro kiszélesíthetné az elnöki jogköröket és magára szabhatná az ország alkotmányát. A jelenlegi, ellenzéki többségű, választott Nemzetgyűlés jelentőségének csökkentésével Maduro háborítatlan teljhatalomra tehetne szert. Ezután könnyedén, megszüntethetné a néhány, még nem közvetlen kormánypárti irányítás alatt álló intézmény függetlenségét is.

Az elnök országos elutasítottsága azonban mára jelentős, 75 százalékos, ami a polgárháború kiszélesedéséhez vezethet. Az ellenzék bojkottra szólított fel, és az alkotmányozó nemzetgyűlés helyett előrehozott választásokat akar.

A Maduro-ellenes tüntetők közben azt követelik, hogy az elnök mondjon le, írjanak ki előrehozott választásokat, engedjék szabadon a politikai foglyokat, valamint váltsák le az elnökhöz hű legfelsőbb bíróságot.

A kormány az alkotmányozó nemzetgyűlésről szóló választás idejére betiltotta a tüntetéseket. 5-10 év börtönbüntetés fenyegeti azokat, akik ezt megszegik. Maduro kijelentette, „az imperialista szélsőjobboldal próbál meg kívülről parancsokat osztogatni Venezuelának, de az országban csak az emberek szava számít, ezért megtartja a nemzetgyűlést.” Az optimista elnök mindenesetre már előre bejelentette győzelmét.

Ennek ellentmond a választási bizottság elnökének, Tibisay Lucena-nak közlése, aki szerint a tiltakozók az ország több részén megsemmisítették a szavazógépeket.

Venezuelára véres, erőszakos, tragikus napok várnak. Arra is kicsi az esély, hogy Maduro ép bőrrel megússza az egészet.