Valamivel mindig bele kell mászniuk az emberek nyugalmába. Újabban éppen utcai zavargások esélyével riogatják a migránsözöntől rettegőket, mondván: Soros, az ügynökei, valamint az általa pénzeltek - vagyis a demokratikus ellenzéki pártok és civil szervezetek - meg akarják zavarni az életünket és az országot. Amelyben amúgy minden rendben van, dübörög a gazdaság, tökéletesen működik az egészségügy, jobb már nem is lehetne az oktatás, így aztán érthető, hogy a remekül élő emberek mélységesen sajnálják azokat a honfitársaikat, akik a biztosat adták fel a külföldi bizonytalanért...

Jó tudni, hogy erre megy ki az agymosás, az unalomig ismert baromságok imamalomszerű ismétlése valamennyi kormánypárti kommunikátor-klón részéről, a miniszterelnöktől kezdve egészen a hadseregnyi szóvivőig és buggyant agyú médiahuszárig.

Az ördögök maguk festik a falra az ördögöt - ez valami új, közös elmebaj. És persze tudjuk, mire megy ki a véresen komoly játék. Annyira sikerült Pintérnek két hét alatt rendet tennie, hogy az azóta egyre inkább agyon szabályozott országban a rend hívei - akárcsak annak idején a nácik - egyre hangosabban elővételezik a rendkívüli állapotot, mint a rendteremtés eszközét.

Csakhogy vagyunk nem is kevesen ebben az országban - szerintem ráadásul többségben -, akik nem kérnek Orbánék rendjéből. Hát még a rendkívüliségükből! De vajon vagyunk-e elegen és képesek vagyunk-e elég hangosan kinyilvánítani az akaratunkat ahhoz, hogy azt a két szemben álló tábor egyaránt megértse?

Orbánék azt, hogy ebben az országban - egyelőre - "ellenzéki" utcai zavargás egészen biztosan csak akkor lesz, ha ők megint utcára küldik a csürhét, mint 2006-ban tették, csak akkor puccskísérletként, most meg ellenzékinek feltüntetve a saját színházi trükkjüket, a rendkívüli állapot bevezetésének lehetőségéért. Arra az esetre, ha szorulna a hurok a választás közeledtével.

A demokratikus ellenzék tagjai, mindenekelőtt a pártok és a civil szervezetek vezetői pedig azt, hogy nem elég beszélni a NER leváltásának fontosságáról, hanem végre felül kell emelkedniük saját kisszerűségükön. Ez nem egyszerűen egy lehetőség a sok közül, hanem: az egyetlen lehetőség. Belátni, hogy a legsürgetőbb most kinek-kinek világosan érzékelni a helyes fontossági sorrendet.

Ha valóban az a legfontosabb feladat - márpedig mi más lehetne? -, hogy a 2018. évi választáson eltakarítsuk az útból Orbán önkényuralomba hajló, egyre szélsőségesebb hangot megütő rendszerét, akkor itt az ideje ennek szellemében cselekedni. Nem egymás közül szelektálni, hanem a közös úton elindulni végre. Tárgyalóasztalhoz ülni, sorra venni mind a 106 egyéni körzetet, megállapodni abban, ki tudja maga mögé felsorakoztatni ott helyben (!) a legnagyobb támogatást a kormánypári jelölttel szemben.

Egy ilyen folyamat, ha sikerrel zárul, azt jelezné a változtatni akaróknak, biztos választóknak és elbizonytalanítottaknak egyaránt, hogy ha nem is ment könnyen, de: van közös akarat, van valós alternatíva! Márpedig ennek tudata megsokszorozza az erőt. Félreértés ne essék, azt a békés erőt, amely egymásba kapaszkodó kezek mentén nem utcai zavargásokban, hanem EURÓPAI MÓDON, a legnagyobb rendben, a szavazó urna előtt fogja keresni és meg is találni a megoldást az ország legnagyobb gondjaira, bajaira.

Hogy azok, akik nem átallanak utcai zavargások előre jelzésével ijesztgetni, végre oda kerüljenek, ahová valók. A független igazságszolgáltatás kezeibe. Elvégre tényleg rend a lelke mindennek.