K. Sámson László államtitkár

-  Államtitkár úr! Ne haragudjon, kérem. Csak egy pillanatra zavarnám.

-   Igen? Mondja csak. Szívesen válaszolok.

-  Mi a véleménye az ön cége által forgalomba hozott barackmagokról?

- Miféle barackmagokról beszél nekem itt? Lát nálam eladó barackmagot?

-  Bocsásson meg, államtitkár úr. Nem konkrétan itt. A cége forgalmazza. Nem az öné az L. Simon László borászat?

-  Nem. Miért lenne az enyém?

-   Akkor kié?

-   Hülye egy kérdés. Gondolom, L. Simon Lászlóé.

-  Akkor maga nem is L. Simon László?

-  Nem hát. Miért lennék én? Talán azt hiszi, hogy itt mindenkit L. Simon Lászlónak hívnak?

-   Nem hiszem, de ön a megszólalásig hasonlít rá. Elég jellegzetes arca van.

-  Akkor sem én vagyok.

-  Akkor ki maga?

-  Mondtam már, hogy nem vagyok L. Simon László. Azt sem tudom ki az.

- A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Nem is ismeri?

-  Nem igazán. Tudja, hogy mennyi államtitkár van errefelé?

-  Nem.

-  Na, látja. Én sem tudom. Fogalmam sincs róla. Rengeteg van belőlük. A számuk pedig dinamikusan növekszik. Hogy is hívják az illetőt?

-  L. Simon László.

-  Soha nem hallottam róla. Mindenesetre nagyon szép neve van.

-  Akkor ön nem is államtitkár?

-  De. Az vagyok, csak egy olyan másikféle.

-  És milyen? Milyen államtitkár?

-  Férfi.

-  Az látom, hiszen van szakálla is. De mi a beosztása?

-  Ezt most így hirtelenjében pontosan meg nem tudnám mondani önnek. Jó hosszú titulusom van. Mit gondol, Kerényi Imre talán tudja, hogy ő milyen államtitkár? Egy fenét! Ha megkérdezik tőle, akkor egyszerűen felolvassa a névjegyéről.

-  És mi a neve?

-  Mondtam már. Kerényi Imre.

-  Nem neki. Önnek?

-  Mármint nekem? Miért olyan fontos ez? A barackmagtörő gépünk amúgy sem működik, tehát semmiképpen sem fogalmazhattam azt rákellenes szerként. Nem vagyok én patikus. Úgy tudom L. Simon Lászlónak is elromlott a baracktörő gépe.

-  Akkor mégiscsak ismeri L. Simont?

-  Ja, őt persze nem. Csak a barackmagtörőjét. Rossz. Nem is működött soha. Illetve az úgy van, hogy a gép az jó, csak a barackmag rossz. Keménykedik és az istennek sem akar megtörni. Ennyit tudok. Kipróbáltam. Tudja, nagyon imádom a barackmagtörőket, de az életemben nem találkoztam még működőképessel. Ön látott már ilyet?

-  Nem, sajnos nem. Várjon még, államtitkár úr. Az előbb azt mondták önnek, hogy „Szevasz, Laci!”

-  És? Látja, a nevem egyik részét már tudja is. Ennyi nem elég? Most már azt is sejtheti, hogy mikor van a névnapom. Barackmagot azonban ne kérjen tőlem.

-  Államtitkár úr, mondja már meg a teljes nevét, legyen olyan szíves.

-  Az enyémet? Másé nem lesz jó? Tudok ám egy csomót.

-  Nem, nem. Köszönöm. Kizárólag az öné érdekelne.

-  Na, jó, megmondom. Várjon egy kicsit, ezen gondolkodnom kell. L. Simon László az biztos nem vagyok. Megvan! K. Sámson László. Ez az. Tudja ez a nevem, K. Sámson László, és egyáltalán nem foglalkozom barackmagokkal. Az a barackokban található, ha nem tévedek.

-  Igen.

-  Na, látja. Maga sokkal többet tud nálam erről, mégsem gyanúsítgatom azzal, hogy barackmagokat árul. A barackmagtörőket szeretem, de életemben még egy magot sem törtem fel. Mármint gépesítve. Azt azért bevallom, mivel semmiképpen sem szeretnék hazudozni önnek, hogy gyermekkoromban kalapáccsal feltörtünk a barátaimmal néhányat, és ráadásul még meg is ettük. Ez nem olyan nagy bűn. Vagy maga szerint az?

-  Nem, az nem. Én is megettem. És amúgy ön mivel foglalkozik államtitkárként?

-  Rendkívül fontos dolgokkal, de barackmagokkal nem.

- Rendben. De, mégis. Mit csinál ön konkrétan?

-  Konkrétan a barackmagokról cseverészek magával, pedig semmi közöm hozzájuk. Tudja, a Budai Vár felújításával kéne foglalkoznom. Ön is elismerheti, hogy ennek nem sok köze van a barackmagokhoz.

-  Persze, ez így van. De úgy tudtam, hogy a Budai Vár felújításával…  azzal ugyebár L. Simon László foglalkozott.

-  És? Ma meg már én. Biztos megunta. Elment barackmagtörő gépet szerelni. Persze nem fogja forgalmazni, majd csak szórakozásból töröget. Jó kis móka. Reccs és kész. Diót is lehet vele törni, meg mogyorót. Mindenki azt tör, amit akar. Ez a demokrácia lényege. Gondolom maga is tört már fel tojást?

-  Igen, persze.

-  És árusított törött tojásokat?

-  Nem, azt nem. Általában rántottát csinálok belőle.

-  Na, erről van szó. Ez is ugyanaz, csak nem lehet belőle rántottát készíteni. Olyan, hogy barackmag-rántotta nincs. Ezt maga sem tagadhatja. Én megyek is. Remélem minden kérdésre válaszoltam.

-  Azt hiszem igen. És nem tudja, hogy akkor ki forgalmazta a kérdéses barackmagokat?

-  Nem. Mondtam már, hogy ez nem hozzám tartozik. Keresse meg a barackmagokért felelős államtitkárt. Mire megtalálja, biztos lesz egy olyan is.

***

Mark Twain – Hogyan szerkesztettem mezőgazdasági lapot? (részlet)

Szász Imre fordítása

„- Maga az új szerkesztő?

Mondtam, hogy én.

- Szerkesztett már valaha mezőgazdasági lapot?

- Nem – feleltem -, ez az első kísérletem.

- Gondoltam. Van valami gyakorlati tapasztalata a gazdálkodásban?

- Nem, azt hiszem, nincs.

- Valami ösztön megsúgta nekem – mondta az öregúr, s feltéve szemüvegét, zordonan rám pillantott fölötte, miközben a lapot negyedrét összehajtogatta. – Szeretném felolvasni önnek azt, ami ezt az ösztönt felébresztette bennem. A vezércikk volt. Figyeljen csak, s mondja majd meg, hogy maga írta-e:

A fehérrépát nem szabad letépni, mert megsérül. Sokkal jobb, ha felküldünk egy fiút, s megrázatjuk vele a fát.

- No, mi a véleménye róla? Mert én bizony azt hiszem, hogy maga írta.

- Véleményem? Véleményem szerint kitűnő. Véleményem szerint értelmes. Biztos vagyok benne, hogy csupán ebben a városban évente millió és millió véka fehérrépa vész kárba, mert féléretten letépik ahelyett, hogy egy gyereket felküldenének a fára, s megrázatnák…

- Megrázatnák az öreganyját! A fehérrépa nem tán terem.

- Nem? Igazán nem? Ki mondta, hogy fán terem? A szavakat csak képletes értelmükben használtam, csakis képletes értelmükben. Akinek egy csöpp sütnivalója van, mindjárt megértette, hogy a fiúnak tulajdonképpen a szőlőt kell megráznia.

Az öregúr felugrott, darabokra szaggatta az újságját, rátiport, különböző tárgyakat szétvert a sétabotjával, s azt mondta, annyit sem tudok, mint egy tehén; aztán kiment, bevágta maga után az ajtót, egyszóval furcsán viselkedett, s én gyanítani kezdtem, hogy valami nem tetszik neki. De nem tudtam, mi bántja, s így nem segíthettem rajta.”