Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

A belügyminiszter betiltotta a CÖF-CÖKA-t!

2015. október 06. - Toadwart66

00180779.jpeg

Egy, a CÖF által elkövetett, rendkívül sikeres diverzáns akció

Plakátkiállítás

A CÖF-CÖKA az illegális bevándorlókkal és a menekültekkel kapcsolatos politikusi véleményeket és ajánlásokat plakátkiállításon mutatja be.

A kiállítás helye: Budapest, V. ker. Olimpiai Park előtt.

A kiállítás előreláthatólag 2015. október 5-10-ig tart.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket.

CÖF-CÖKA Vezetősége

Forrás: civiosszefogas.huimages_9.jpg

Figyelem! A következő tartalom a nyugalom megzavarására alkalmas szófordulatokat tartalmaz! Az írásban megjelenő szereplők kitalált személyek, akiknek a neveit megváltoztattuk. Valóságos személyekkel való mindennemű hasonlóságuk pusztán a véletlen műve!images_9.jpg

A belügyminiszter betiltotta a CÖF-CÖKA-t!

Orbán Viktor 2015. október 05-én utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy állam ellen elkövetett bűncselekmények alapos gyanúja miatt, haladéktalanul tiltsa a be a CÖF-CÖKA nevű kádárista, revizionista szervezetet. A CÖF vezetőségét ezenkívül lázadással, destrukcióval, ízlésrombolással, valamint szellemi környezetszennyezéssel vádolják.

A vezetőség, kormányzati kapcsolatai révén, sajnos értesült arról, hogy a hatóság őrizetbe akarja őket venni, ezért még időben nyugatra menekültek. A TEK-nek azonban sikerült Fricz T. (56) gyanúsítottat elfognia, mivel ő menekülés közben egy kicsit elszundított. Fricz T. bevallotta, hogy bűntársai szír menekülteknek álcázva próbálnak bejutni Németország területére. Ehhez valószínűleg felhasználják a pártállami időkben megszerzett kiváló kapcsolataikat a volt Német Demokratikus Köztársaság Állambiztonsági Minisztériumának (Ministerium für Staatssicherheit, röviden Stasi) munkatársaival.

Solymáron a TEK eközben elfogta B. Zsolt (52) publicistát, akiről köztudott, hogy írásainak olvasása tizennyolc éven aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott. B. Zsolt a TEK munkatársait nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidalmazta, majd kis idő múlva életveszélyes hisztériás rohamot kapott. Az egyik terrorelhárítónak azonban idejében sikerült egy SEDUXEN 5 mg/ml oldatos injekció belövésével lenyugtatni az őrjöngő újságírót.

A rendőrség jelenleg nagy erőkkel keresi Cs. Lászlót (68) a betiltott csoport vezetőjét, valamint S. István (72), K. Imre (72), B. András (64), L. Zoltán (35) magyar állampolgárokat. A német hatóságoknál kezdeményezték a gyanúsítottak sürgős felkutatását és kiadatását. A bűncselekmény veszélyességére való tekintettel a német hatóságok ígéretet tettek arra, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek a fent említett személyek elfogása érdekében.

Kovács Zoltán kormányszóvivő, a megjelent újságíróknak, tőle teljesen szokatlanul aggodalmas képpel elmondta, hogy már többször felszólították a valószínűleg külföldről támogatott diverzáns szervezetet, hogy fejezzék be a magyar kormány és a miniszterelnök lejáratására irányuló aljas és rendkívül káros felforgató tevékenységüket.

Mint az ismeretes, az államellenes csoport 2015. március 23-án kormányellenes megmozdulást szervezett Sümegen, melynek során méregdrága luxusautókkal vonultak fel, hogy a helyi lakosságot teljes mértékben demoralizálják. Az ő tevékenységüknek tudható be, hogy a tapolcai választást végül is Rig Lajos, jobbikos képviselő nyerte meg.

A CÖF 2015 szeptemberében, szemérmetlen módon, önkénteseket toborzott a magyar-szerb határra. Kijelentették, hogy “A határainkra nehezedő és várhatóan fokozódó migráns nyomás figyelembe vételével indítjuk el kezdeményezésünket”. Ennek örve alatt valószínűleg kémtevékenységet, diverzáns akciókat és szabotázsokat akartak végrehajtani külföldi megbízóik számára. Erre az akciójukra a diverzánsok szállítására és étkezésére még pénzügyi adományokat is gyűjtöttek.

A CÖF-CÖKA nevű szeparatista, revizionista szervezetet ezután a hatóságok még egyszer erélyesen felszólították, hogy haladéktalanul fejezzék be destruktív tevékenységüket. Ne szervezzenek szocialista mintájú Békemeneteket, és Cs. László ne adjon több interjút a kormány lejáratása céljából. A külföldről származó anyagi támogatások miatt a kormány azonban semmiféle érdemi nyomást nem tudott gyakorolni a teljesen független, szellemi terrorszervezet megfékezése érdekében.

Amikor azonban a CÖF-CÖKA Vörös Brigádok, 2015. október 5-én nagyszabású és méregdrága plakátkampányt rendezett, melyben ellenzéki politikusok kijelentéseivel szerették volna lejáratni a magyar kormánynak a migráns krízisben tett törekvéseit, Orbán Viktor miniszterelnök úgy döntött, hogy végképp leszámol a veszélyes szervezettel.

Kovács Zoltán szóvivő kijelentette, hogy a szólásszabadság a magyar kormány számára rendkívül fontos, de Magyarország lakosságának védelme érdekében, a CÖF-CÖKA tevékenysége már semmiképpen sem fér bele ennek keretei közé. Valahol meg kell húznunk a határt, szögezte le a halálra rémült szóvivő. images_9.jpg

Ők harcolnak az első sorban Orbán Viktorért

Bencsik András

A Demokrata 63 éves főszerkesztője nemrégiben büszkén hangoztatta, hogy ő a rendszerváltás óta jobboldali újságíró. A rendszerváltás előtt még az állampárt lapjának számító Népszabadságnál, korábban pedig a Népszavánál dolgozott, de amikor emiatt nemrégiben Gyurcsány pártjának szóvivője lekommunistázta, kikérte magának, hogy ő sem párttag, sem kommunista nem volt soha.

A vállaltan jobboldali Demokratát 1994-ben alapította, azóta a főszerkesztője. Bencsik a rendszerváltás után az MDF-fel szimpatizált, 1994-ben egy időben szimpatizált a MIÉP-pel és Csurka Istvánnal is, de aztán kölcsönösen megtagadták egymást a lapjaikban. A Jobbik erősödése után a Magyar Gárdának is alapító tagja lett, a gárda később bíróságon betiltott egyenruháját az élettársa tervezte, de végül 2008-ban kilépett a szervezetből. Pártszimpátiája nyilvánvaló: lapjában az előző választások előtt a Fidesz támogatására buzdította olvasóit.

Stefka István

"Ma már a média 50-55 százalékát mi uraljuk. Mi mondjuk meg, hogy mi történik" – mondta Stefka István, Széles Gábor Magyar Hírlapjának főszerkesztője tavaly a Lakiteleki Népfőiskolán egy konferencián. Stefka azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a Fidesz-tábort érti a "mi" alatt, mert az is mondta, hogy "elvesztettük a 2006-os választást".

Stefka 2008 óta vezeti a Magyar Hírlapot, de már előtte is Széles Gábornak dolgozott, csak az Echo TV-ben. Stefka korábban, már a rendszerváltás évei óta a Magyar Televízióban a Hétben és a Híradóban dolgozott, de a Kádár-rendszerben is megtalálta a számítását újságíróként: 1972-től a Magyar Rádió munkatársa volt.

Forrás: origo.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr247896974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása