Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Kiszolgálók üzemeltetése

2016. március 12. - Toadwart66

 1429527039-az-otvenes-evek.jpg

Egy jól működő rendszer hívei Rákosi elvtárs bölcs beszédét hallgatják

"Értem, hogy ez a kocablog a kormányfikázásra jött létre, és mint hobbi lehet, hogy nem rosszabb mondjuk a virágkötésnél. De egy buta, fáradt, demagóg érvet ismételgettek úgy, hogy gyakorlatilag egymás szájából veszitek ki. Ez nem vall valami kifinomult retorikai képességre.

A menekültválság nem egy eszköz a belpolitikai problémák elfedésére. Senki nem tagadja ezek létét, még a fidesz-szavazók sem (én nem vagyok az). Egyszerűen nyitott kapukat döngettek. Ha valaki a menekültekből politikai tőkét próbál csinálni folyamatosan, az pont a magát demokratának meg européernek nevező libbant oldal.

Akármi van a cigányok háza táján, persze kezelni kell a problémát, de a menekültválság ettől függetlenül a saját jogán egy elsődleges és sokkal fontosabb ügy. A legkevesebb, amit a regnáló hatalomtól elvárok, hogy ne engedje, hogy ez az emberalatti csürhe egyszerűen ránk rúgja az ajtót, hanem használja a rendelkezésre álló erőszakszervezeteket. Ez a dolguk.

Nektek libbantaknak meg az, hogy ajvékoljatok. A kutya ugat, a karaván halad."  (retrovírus)

A derék ismeretlen szerző nem az én bejegyzésemhez írta bölcs intelmeit, de régóta lelkesen követem a tevékenységét, mivel nagyon tanulságos és szórakoztató.

Az írás címe, amely a jelek szerint nem nyerte meg a fejlett kritikai érzékkel rendelkező polihisztor tetszését, a „Magyar Nemzeti Válsághelyzet” címet viseli. Farkas Flórián tetteit, valamint az MNB pénzeltüntetési projektjét ismerteti, nem éppen kormánypárti megközelítésben. A politológus szerző szerint ezekről a témákról könnyedén el lehet terelni a figyelmet a „Nagy Magyar Nemzeti Válsághelyzettel, amely ápol és eltakar”.

A jobboldalt természetesen nem lehet egységes politikai tábornak tekinteni. Sokan kételkednek a kormány politikájában és őszintén le is írják a véleményüket, ami rendkívül tiszteletreméltó tulajdonság és önálló gondolkodásra vall. Ettől még nem lesznek hazaárulók, sőt ez mutatja azt, hogy foglalkoznak az ország és a magyarság jövőjéért. A Fidesz az ő szavazataikkal jutott hatalomra, becsapta, kihasználta, majd elárulta őket.

Egyre többen jönnek rá arra, hogy a Fidesz-KDNP ténykedésének semmi köze sincs sem a kereszténységhez, sem a jobboldali gondolkodáshoz. A kormánypárt erre vonatkozó állítása azon a megingathatatlan állításon alapul, hogy minden fórumon ezt mondogatják magukról. Szilárd, meggyőző érvelés. Akinek ennyi elegendő, az nyugodtan el is hiheti.

Nemzeti oldalt emlegetni nincs sok értelme, mivel nagyjából mindenki azon áll. Aki magyarnak vallja magát, az a nemzethez tartozik, legyen akár baloldali, liberális, szélsőjobboldali, konzervatív, de akár cigány, zsidó, sváb, szerb, szlovák, vegyes vagy akár tisztán sumér származású. A nemzet ellenségének kikiáltani a politikai ellenfeleket régóta bevett módszer. Nem Rákosi elvtárs találta ki és nem is Orbán Viktor lesz az utolsó, aki ezt a rendkívül aljas mesterséges felosztást a saját hatalmának megtartása érdekében alkalmazni fogja. Nagyon jól működő stratégia, amivel rengeteg szavazatot, hatalmat és pénzt lehet szerezni. Érdemes próbálkozni az ilyesmivel, ameddig lehetőség nyílik rá.

Az idézett szöveg azt mutatja, hogy már az elvakult fanatikusok is egyre nehezebben tudnak azonosulni a kormány politikájával. A „nem tagadja ezek létét, még a fidesz-szavazók sem (én nem vagyok az)” kijelentésével eme minden földi dolgok tudója valamiféle objektív, független beállítottságát szerette volna elhitetni. Teljesen nevetségesen és hiteltelenül. Az idézetben, az „én (nem vagyok)fideszes" elvtárs teljes mértékben azonosult a Fidesz-KDNP szándékaival, törekvéseivel és nem vesz tudomást a magyar társadalom valódi problémáiról.

A derék pártkomisszár csupán egyszerű, demagóg retorikai kérdésnek tekinti azt, hogy jóval többen halnak meg az elégtelen kórházi feltételek miatt ma Magyarországon, mint egész Európában terrortámadásokban. A tanárok tiltakozását valószínűleg külföldről irányított akciónak tartja, mivel a magyar oktatással nagyjából minden rendben van. A stadionok mértéktelen és teljesen felesleges építgetésével is éppen felvirágzik az ország. Akit ez nem lelkesít kellőképpen, az egyszerűen libbant.

A menekültválság nem egy eszköz a belpolitikai problémák elfedésére.” – állítja a lelkes kormányzati rajongó, de természetesen nem „fidesz-szavazó”. Ő ezt valószínűleg el is hiszi magáról, mivel magabiztos megnyilatkozása alapján egy rendkívül éles eszű szerzetet tisztelhetünk a személyében. Arról, hogy ennek ellenére minek öl a menekült-ellenesség propagálására milliárdokat a kormány, már bölcsen hallgat a minden titkok tudója.

A tudós férfiú feltehetően magas szinten műveli a szociológiát, a politológiát, a közgazdaságtant, a botanikát, a genetikát, a humán-etológiát és a virágkötészetet. A „septem artes liberales” sem okozhat számára különösebb nehézségeket. Az évek folyamán valami miatt kimondottan okossá vált. Így alakult az élete, nincs ezen semmi szégyenkezni való.

A problémák kezelésére egy rendkívül egyszerű és könnyen kivitelezhető módszert ajánl nekünk a bölcs kádi. Mindössze meg kell akadályozni, hogy a libbant oldal valaha is hatalomra kerüljön és akkor a világ összes problémája gyorsan megoldódik. Nem a mélyszegénység és a nyomor az, ami sok honfitársunk életét megkeseríti, hanem az, hogy a háttérhatalmak által ránk szabadított „emberalatti csürhe egyszerűen ránk rúgja az ajtót”. A kórházi fertőzések következtében meghalt honfitársaink, a cigányság rendszerváltás óta szakadatlanul mélyülő kilátástalan léte, a közmunkások kiszolgáltatottsága, a közpénzek törvényes eltüntetése, a hatalom cinizmusa, szemérmetlen hazugságai, a társadalom megosztottsága csupán egy „buta, fáradt, demagóg érv.” Valóban. A hatalomnak mindig, mindenben igaza van és akadnak, akik lelkesen ki is szolgálják. Kerényi Imrék.

Minden autokráciának szüksége van egy tömegbázisra, amely elhiszi az érveit. Rákosi Mátyás a fénykorában meggyőző, szép szónoklatokat tartott, lelkes és értő közönség előtt. Az ideológiailag elhajlókat keményen – és az akkor általános nézetek szerint teljesen jogosan – büntették meg és próbálták meg jobb belátásra bírni.

Jelenleg is ez folyik, csak más formában. A rendszer nem verőlegényeket alkalmaz, hanem fizetett ideológusokat,  félbolondokat, a NAV-ot, az Ügyészséget, az Alkotmánybíróságot, a Nemzeti Választási Irodát, a Médiahatóságot, vagy a Fekete György vezette mindenható Magyar Művészeti Akadémiát. Szinte minden a kormány kezében van. Ezeket az intézményeket gyakorlatilag elnyomószervezetekként működteti a saját céljai érdekében.

A tömegbázis összetartásán, az erőszakszervezeteken, az agresszív és primitív propagandán kívül a rendszer nagyon hasznos segítői az agitátorok, akik jelenleg legfőképpen a világhálón fejtik ki eszmepolitikai tevékenységüket. Képzett élcsapatra minden rezsimnek szüksége van. Természetesen ma már nem ostoba, tanulatlan emberekről van szó. Hihetően kell érvelniük, helyesen kell írniuk, jól kell fogalmazniuk. El kell magukról hitetniük, hatalmas tudással rendelkeznek és azt is, hogy teljes mértékben függetlenek a regnáló hatalomtól.

Amit az agitátor „kollega” leírt, az egészen véletlenül hajszálpontosan illeszkedik a kormány hivatalos propagandájába. Ez kissé ellentmond oly büszkén hangoztatott „függetlenségének”, érvelése emiatt teljesen hiteltelenné válik.

A kutya ugat, a karaván halad.” Ebben a közhelyben tényleg igaza van az önkéntes politikai felvilágosító munkát végző ifjú kommunistának. Hiábavaló minden „libbant ajvékolás”. Az ország kifosztása, elszegényítése szervezett körülmények között és zavartalanul - mint azt ő oly találóan írta - „halad”. Természetesen a nemzet érdekeire hivatkozva és az „az emberalatti csürhétől” (lásd. Untermensch, de "én nem vagyok fasiszta") teljesen függetlenül.

A virágkötészetbe azonban lehetőleg ne kontárkodjon bele a frappáns érvek mestere, mivel az egy szakma és nem hobbi.

28535_stalin.jpg

"Van ember - van probléma!
Nincs ember - nincs probléma."

Néhai Joszif Visszarionovics Sztálin, európai formátumú politikus

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr118466954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leponex 2016.03.12. 19:46:11

'Minden autokráciának szüksége van egy tömegbázisra, akik elhiszik az érveit. '

Öregem, ezt elmondhatod mindenkiről, aki szeretné ha az ő elképzeléseiből lehetne valami úgy 'társadalmi szinten'.

A Te kocablogod pontosan ezt szeretné elérni, legyen valaki- lehetőleg elég sok ember - aki elhiszi az érveidet.

Nem Te vagy az első, se nem az utolsó.

Hogy az érveid itteni sokasága kiket fog meggyőzni, azt érdeklődve várom :))

Lehetséges persze, ez a 'rendszer' a verőlegényektől a NAV-ig mindenkit használ, lehetséges.

De hogy a leghatásosabb támogatói a hozzád hasonló haszontalan idióták, abban bizonyos vagyok.

Szerintem inkább virágkötészkedj :)
üdv!

Toadwart66 2016.03.12. 20:08:22

@leponex: Egy frászt, kedves Leponex. Téged sem akarlak meggyőzni, nem érdekel az ilyesmi. Tőlem nyugodtan azt gondolsz, amit csak akarsz. A valóság téged persze nem nagyon érdekel. A legfőbb érved az, hogy aki nem dicsőíti a kormányt, az haszontalan idióta, mivel ezzel a kormányt támogatja. Valami komolyabb érveléssel próbálkozz, mivel ez nagyon fals. Tőlem azzal foglalkozol, amivel csak akarsz, lehetsz akár valamiféle hasznos idióta is. Üdv! :D

ulpius66 2016.03.12. 20:18:17

Toadwart Popriscsin!

"A derék ismeretlen szerző nem az én bejegyzésemhez írta bölcs intelmeit, de régóta lelkesen követem a tevékenységét, mivel nagyon tanulságos és szórakoztató."

Ez így igazságos!

Mink rajtatok röhögünk, tik rajtunk!
(és mindenki boldog.....)

leponex 2016.03.12. 20:49:47

@Toadwart66: De miért véled, hogy engem nem érdekel a valóság??

Azt meg végképp nem értem, hogy jön ide a "kormány dicsőítése" ?

A 'haszontalan idióta' természetesen egy fricska lett vón rákosista-sztálinista 'poénodra'.

A haszontalanságotok abban nyilvánul meg, hogy 'Ti' tényleg nem a Valósággal foglalkoztok, hanem az ostobaságnak, érvtelenségnek, végtelen demagógiának fura kevercsét öntitek 'libbant' posztjatokban - például épp a ' migráció/bevándorlás/menekültválság' ... kapcsán.

Öregem, aki MENEKÜL az az első lehetséges helyen védelmet, menedéket kér, és örömmel elfogadja.
Pont.

Az idiótaságotok ez ügyben annyira nyilvánvaló, minek cizellálnám érvekkel.

Így együtt : 'haszontalan idióták' meg épp az általatok irracionális indulattal elutált mostani kormányt segítitek - nincs ellenemre:) - , értelmes ember belátja, más, jobb választása semmilyen kormánynak nem lehetne, mint a határvédelem, és a legális beléptetés az arra jogosultak számára.
Üdv!

Toadwart66 2016.03.12. 21:05:13

@leponex: Látom Te is valami tévedhetetlen félisten vagy. Az érvek ott vannak, persze részletesen nem fejtettem ki azokat, de ha nem csak a Magyar Időket olvasod, akkor részletes elemzésekkel is találkozhatsz. Mindig nagy örömmel tölt el, amikor ilyen önmagával teljes harmóniában élő emberrel futok össze. Szerencsés tulajdonság, ne is nagyon kezdj el tépelődni, öregem. Az az érved nagyon tetszik, hogy "a legális beléptetés az arra jogosultak számára." Nagyon komolyan hangzik. A kormány majd beleszakadt, hogy hot spotokat állítson fel a déli határszakaszon. Kérlek legalább azzal tisztelj meg, hogy nem nézel teljesen hülyének. Szerintem ne is fárasszuk egymást. Nincs értelme. Máshol is találsz magadnak elegendő ennivalót.

morpho 2016.03.12. 22:19:38

A dolog baromi egyszerű. Magyarországon ma rendben van az egészségügy?Oktatás? Szegénység helyzete? Közpénzek átláthatósága? Korrupció? Demokratikus intézményrendszer? Közbiztonság? Törvényalkotás? Közigazgatás? Igazságszolgáltatás? Nyugdíjasok helyzete? Aki szerint ez mind kurva jó és sokkal jobb, mint hat éve volt, az örüljön neki és foglalkozzon menekültekkel. Aki szerint nem lett jobb, az meg foglalkozzon Magyarország lakosságának mindennapi problémáival. Ennyi.

Merlot 2016.03.12. 22:25:40

@ulpius66: ".... tik rajtunk!"

Baszkikám!
A tik a magyar népi nyelvjárásban a tyúkot jelöli.
A tik-et csak az aluliskolázott tuskó írja le egy kommentben.

Csak nem elsőgenerációs értelmiséginek tetszik lenni? :)))

leponex 2016.03.12. 22:28:59

@Toadwart66:
-semmiféle érveid nem voltak
-sosem olvastam még a Magyar időket, de tényleg
-semmit nem mondtam a magammal való harmóniáról, de a törekvésem meg van rá
valóban. DE mi köze ennek a posztod szamárságaihoz?

- nem a magyar kormánynak, hanem az EU-nak kellett volna - és előbb-utóbb kell is - a legális schengeni külső határain ilyen 'hotspot'-okat létesíteni: és az EU-ba való beléptetés előtt eldönteni az arra való jogosultságot. Erre találták ki az un: 'schengeni egyezmény'- t.
pl:
abi.atlatszo.hu/index.php?menu=1211

'7. FEJEZET
MENEDÉKJOG IRÁNTI KÉRELMEK FELDOLGOZÁSÁRA VONATKOZÓ ILLETÉKESSÉG

28. cikk

A Szerződő Felek — az alkalmazás bármiféle földrajzi korlátozása nélkül — megerősítik az 1967. január 31-i New York-i jegyzőkönyv által módosított 1951. július 28-i, menekültek jogállásáról szóló genfi egyezmény alapján fennálló kötelezettségeiket és az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosával való együttműködésre vonatkozó kötelezettségvállalásukat az említett okmányok alkalmazása során.

29. cikk

(1) A Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy minden olyan menedékjog iránti kérelmet feldolgoznak, amelyet külföldi személy vala­melyikük területén nyújt be.'

- nem nézlek hülyének, minden erre utaló mondatod ellenére sem.
Üdv!

FikkFakk 2016.03.12. 22:30:12

Nem olvastam vegig a posztot, de legyszi irja mar meg valaki, hogy kire szavazzak e stadionepito baromarcuak helyett? Meg roviden azt is, hogy miben jobbak a szavazasra ajanlottak?

Koszonom

pamut 2016.03.12. 22:54:00

@FikkFakk: Bármelyik másik pártra. Mindenben jobbak.

pamut 2016.03.12. 22:59:34

Nekem is van egy kérdésem:

Hogy hogy van egy fideszesnek pofája egyáltalán megszólalni azok után a sorozatos magyarellenes támadások, azután a teljesen nyílt magyarellenes háború után amit előadtak az elmúlt 2 héten?

Most az elmúlt 6 évet, a 6 év gyalázatot, a maffiaállam kiépítését hagyjuk, amit szintén lelkesen, szívből támogattak. Most csak az elmúlt 2 hetet nézzük: a jogállam nyílt felkoncolása fideszes kopaszokkal, a magyar nemzet jogfosztása + 250 milliárd ellopásának törvényesítése.

Ezek röviden: hazaárulás.
Orbán és magyarellenes kleptomán csürhéje nyíltan, leplezetlenül rárontott nemzetére.

A sok kis orbánista bértrollnak meg még van pofája még megszólalni. Kommenteleni. Meg kiállni a féreg hazaárulók mellett. Honnan veszik erre a bátorságot? Hogy van ehhez bőr a képükön?

colonel Tigh 2016.03.12. 23:19:11

"A menekültválság nem egy eszköz a belpolitikai problémák elfedésére" - annyira nem, hogy gyakorlatilag akármikor átkapcsolsz az m1-re, csak azt hallod mi van a migránsokkal. Két időjárás jelentés között.

Punxsutawney Mormota 2016.03.12. 23:38:27

@leponex: Jujj, de gyorsan ideküldtek :D

Punxsutawney Mormota 2016.03.12. 23:41:55

@morpho: Hát persze! Aki szerint nem így van, az mind judeo-bolsevik libsi, sorosbérenc és NSA/FBI/DEA/CIA ügynök. És persze az apja munkásőr volt, anyja meg bottal verte Orbán Vikike talpát a tarlón.

Punxsutawney Mormota 2016.03.12. 23:44:09

@FikkFakk: Kétfarkú Kutya Párt. A támagatottságuk mérhető ellentétben a KDNP-vel.

bkkzol 2016.03.13. 00:29:29

Szép csapat itt mind a 2-3 oldal. Az EU nem nagyon reklamált amikor a STRABAG építettel túlárazva az autópályákat. Medgyessi szép kitüntetéseket kapott a franciáktól az energia, víz és cafeteria cégek közbenjárására. Az MNB rendszeresen jelentett az Eu-nak IMF-nek, gyakorlatilag hazaárulást követett....
Grippen vásárlás.... a makulátlan svédek is azért elküldtek egy embert egy táska pénzzel Közép-Európába.
Jött a fidesz és a saját embereinek osztogat pofátlanul, cinikusan.
Ilyen nagy lenne az ellenállás Paks II-vel ha a franciák építenék??? Valószínű nem.
De nem kell önostorozónak lenni az EU és az USA is ilyen. Amit nálunk korrupciónak mondanak az ott lobbi tevékenység. Pl. legtöbbet tarhálót nagyköveti pozicioval jutalmazza az elnök. Vagy a milliárdokat pénzmosó Junckerből EU vezért csináltak....

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.03.13. 00:46:34

Mondja egy olyan, aki Soros bácsi apanázsából tenget mindennapjait..

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.03.13. 00:53:47

Egyébként a poszt csak a jól ismert ballib taktikát mutatja be. Vagyis, ha megjelenik egy ellenvélemény, amellyel nem tudsz vitatkozni, akkor bélyegezd meg a vitapartnert, hogy "orbánbérenc", "fizetett fidesstroll" stb. és máris nem kell számodra kellemetlen vitát folytatnod, csak nyomatni, amit a Soros képzőben oktattak pocskondiázás gyakon.
Ennyit tudtok, meg a neveteket. Csak azt nem tudom, hogy miért öli belétek a pénzt az öreg még mindig.
Ha egy kupi nem megy jól, akkor nem a berendezést kell lecserélni..;)

Toadwart66 2016.03.13. 05:05:40

@A megvalósult amerikai ólom..: Egyébként a megjegyezésed csak a jól ismert Habony taktikát mutatja be. Vagyis, ha megjelenik egy ellenvélemény, amellyel nem tudsz vitatkozni, akkor bélyegezd meg a vitapartnert, hogy "sorosbérenc", "fizetett sorostroll" stb. és máris nem kell számodra kellemetlen vitát folytatnod, csak nyomatni, amit a Habony képzőben oktattak pocskondiázás gyakon.
Ennyit tudtok, meg a neveteket. Csak azt nem tudom, hogy miért öli belétek a pénzt a Kredenc még mindig.

SMFB 2016.03.13. 06:54:13

Egyetlen olyan posztot sem láttam évek óta, ahol a 10. komment után ne került volna elő a billog és ne sült volna rá egy jel valaki homlokára. A pásztornak kiképzettek, vagy a magukat annak gondolók ilyenkor beindulnak és pecsételik a kollégákat, hogy világos legyen, ki kihez tartozik.

Csak szólok, hogy ez a minősítés a saját csordát kéne összetartsa, nem mindenki másét egybeterelni. Bár halmazelméleti szempontból a komplemens képzés is rendben van...

wotan 2016.03.13. 07:12:39

@morpho: a felsorolt problémák léteztnek már évtizedek óta. Gondolom, te már mondjuk 2006-ban is blogpostot írtál ez ügyben. Kérnék szépen egy linket.

Afrika steht an der Elbe 2016.03.13. 07:24:27

@pamut:
Úgy áll rajtatok öregem a magyarnemzetezés és a hazaárulózás, mint tehénen a gatya.

Moin Moin 2016.03.13. 07:41:02

"...aki MENEKÜL az az első lehetséges helyen védelmet, menedéket kér, és örömmel elfogadja.
Pont." - Ha most a szíriai menekültekre gondolsz, nos, ők, miután Szíriába elkezdődött a polgárháború, több évvel ezelőtt, először Törökországba (és Libanonba, Jordániába) menekültek. Ott éltek - és többségükben élnek is - évekig. és csak akkor indultak el a Törökországban élő szír menekültek, amikor ott Erdogan, saját, az Orbánéihoz hasonló belpolitikai érdekeit követve, gyakorlatilag ellehetetlenítette az ottani menekültek zömének létezését. (Megvonták tőlük az addigi csekély összegű segélyt és kiszorították őket a munkavállalásból.) Ráadásul ez épp egybeesett azzal, amikor a menekültek kezdték (reálisan) úgy látni, hogy nincs esélyük a közeli hazatérésre, mivel Szíriában a helyzet egyre csak romlik... Ekkor kezdtek el új lehetőséget, perspektívát keresni. (További okuk erre az volt, hogy a menekült gyerekek zöme immár évek óta nm tudott részt venni szervezett oktatásban.)

Mindezek alapján két megállapítás tehető:
- Ezek az emberek valóban ott álltak meg évekre, ahol az első, az életüket nem veszélyeztető területet elérték. Onnan csak akkor mentek tovább, amikor ott ellehetetlenült és teljességgel kilátástalanná vált a helyzetük.
- Semmiképp sem nevezhetők "barbár csürhének", hiszen felelős döntést igyekeztek hozni azzal, hogy elindultak a törökországinál sokkal stabilabb, élhetőbb EU felé.

..."Pont.":-)

Ja: a posztszerzőnek miden állításában igaza van - egyszerűen azért, mert az utóbbi 6 évben Magyarországon tapasztalható tények alátámasztják minden egyes állítását és a teljes gondolatmenetét is. Ezekkel szemben pedig cs szubjektivitást, elfogultságot, terelést, mellébeszélést, uszítást és hazugságokat tudnak a "vitapartnerei" szembeállítani!

megamedve 2016.03.13. 07:42:50

Az nem kérdés, hogy nagy a baj, köztörvényes bűnözők és/vagy dilettáns barmok kezére került az ország.
Az a kérdés, hogy kikre lehetne lecserélni őket?
(bár szerintem békésen már nem lehet)

2016.03.13. 08:33:44

A független orbánista troll elvtársaknak megjegyezném, hogy van tenyeres-talpas tik is.

MACISAJT 2016.03.13. 08:35:36

"Hiábavaló minden „libbant ajvékolás”."

Nna. Ennyi elég is lett volna, a sok hablaty helyett.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2016.03.13. 08:40:06

Bizony, sok érdeket és pénztárcát sért aki nem akar bedőlni a kredencfelelős makogó árpika féle "ellenségünk a menekült és megvédtük Európát" c. bullshitnek!
Hisz, ha ez a szar duma nem folyna napi szinten, minden csövön, akkor a csökkent értelmi képességű, ecceri balfasz netán még látná is, milyen retkes, koszos, szemetes a környezete a menekültek nélkül is.
Látná, hogy lerabolják az un. "közbeszerzéseket" a 3-4 szeresen túlárazott áraikkal, az "urambátyámnak" juttatott és gagyi módon elvégzett munkákkal, a lepusztult és szétlopott kórházakkal, iskolákkal, klikkel, letérkövezett idesanyjuk hátsójával.
Látná az elvtársak külföldön gyarapodó bankszámláit és házait - azok külföldön tanuló gyerekeiről nem is beszélve, bár értem én, hogy az ő gyereke is ugyan olyan jól ellehet eresztve, megkapja majd az is eme remek lehetőségeket, pénzt, iskolát, képzést... ja, na azt azért nem, hisz csak utolsó csicska lesz az ő gyerek is, ahogy Ő is az...
Látná a parasztja a sok feleslegesen létrehozott állami szervet, hivatalt, „közigazgatási egységet” melyekbe beültették a sok semmittevő káderüket, azok tök hülye és érdemi munkára alkalmatlan gyerekeikkel, kik valamilyen hazai büfészakos diplomával (mellyel egyébként a versenyszférában esélyük sem lenne még egy takarítói állásra sem) szenzációs fizetéseket visznek haza, a semmiért. Persze azután ezek a "remek szakemberek" hivatali munkaidőben, a hivatalaikból írogatják a Párt és elvtársaik védelmében fogant, a habony-művek központi direktíváiban kiadott szempontok alapján megfogalmazott és megfelelő "kulcsszavakkal" ellátott kis napi gyűlöletadagjukat, ahol mindenki mocskos kommunista! Értem én, hogy a bolsevik elődök (merthogy ugye a jelenlegi elvtársak és dicsőséges szüleik bizony mind az mszmp és a kisz berkeiben szocializálódtak, harcos megélhetési komcsik voltak) példája, semmittevése, a "hogyan éljünk meg az ideológiai harcból" sok kis szarházinak lelkesítő, meg ugye sokkal kifizetődőbb, mint bármi más - csak ugye elég szánalmas a "pártkurva" lét, szerintem.
Mert bizony ez a sok "huncut kislány", akik napi szinten mélytorkozzák le a Párt és a maffia remek "szakembereit" érzik, hogy gáz amit tesznek. Nagyon gáz, de nekik is meg kell élniük valamiből (Hofi megvan? „Szop, nyal, gombot varr.” ).
Mindössze a lelküket nyugtatgatják, hogy ha nem ők, akkor más tenné meg amit megtesznek, akkor más jutna a pénzhez, álláshoz. Nekik is élniük kell, és a Rákóczi-tér sarka mégis csak nehezebben emészthető… Szóval rövidesen halljuk majd a jól ismert mondatot többektől, hogy „Ők csak parancsra tették, amit tettek.” Mert elszámolás lesz. Vagy így, vagy ÚGY!

taga20 2016.03.13. 08:46:02

@MACISAJT: mi van talpas, pörög a biznic a minisztériumban?

taga20 2016.03.13. 08:54:41

@Boli – Ch.T. is, meg hát!: na ez a tróger macisajt is ez a kategória. egyszer valaki bedobta, hogy
melyik minisztériumban koptatja a pénzünket:(

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2016.03.13. 09:06:34

Ne cikizd, hisz láthatod, hogy "társadalmi munkában", munkaidőn kívül teszi! Legfeljebb beírja magát a munkaidőnyilvántartásba utólag...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2016.03.13. 09:38:54

"Orbán Viktor szerint csak a gyáva és lomha fiatalok maradnak itthon"
"„A legmozgékonyabb, legbátrabb fiatalokat nem lehet megakadályozni” (abban, tudniillik, hogy emigráljanak), mert meg akarják ismerni a világot. Még azt is hozzátette, hogy „bennünket sem lehetett, a kommunizmus alatt sem”."
TITEKET, KISZ titkárokat, MSZMP pártitkárok és kivételezett párttagok kölykeit???
Beszarás... tényleg, bár az már nem a "kommunizmus" volt, hanem egy Soros ösztöndíj...

magyarnarancs.hu/villamnarancs/orban-viktor-szerint-csak-a-gyava-es-lomha-fiatalok-maradnak-itthon-98576

Egyre cikibb ez a Viktor gyerek, értem én, hogy a kor, a szenilitás, meg a prosztatagondok...

leponex 2016.03.13. 09:43:04

@Moin Moin: azaz a török (menekült)táborból az EU felé indulók már nem menedéket, hanem jobb, emberibb életlehetőséget keresnek.
Tehát nem menedékkérők.
Leginkább Németországban, Franciaországban, ... szeretnék ezt megtalálni.

Hogy ehhez Erdogan és Orbán 'menekültpolitikáját' hogyan lehet összehozni, az számomra rejtély - bár Tőled ebben semmi meglepő nincs.
Abban tökéletesen egyetértek veled: nem barbár csürhe - már aki nem erőszakos - , és abszolút 'jogos' az együttérzés velük szemben.
Ahogy mindenkivel, aki Afrikától Afganisztánig elszenvedi a kilátástalanságot.

Orbán épp ezért vethette fel teljesen logikusan a 'világkvótát', ha már mindenképp magára akarja venni a 'fejlett világ' e szerencsétlen sorsúak bajait, tegye ezt globálisan, és szervezetten.

Vajon miért nem akarnak hallani sem erről a liberális demokráciák?

Azok, akik leginkább felelősek, akik leginkább előidézőik voltak e menekülthullám elindításában?

O. tökéletesen fogalmazott:
Ha ITT segítünk, idejönnek, ha OTT segítünk, OTT maradnak.

Ennyi.

leponex 2016.03.13. 09:48:27

@Moin Moin: 'a posztszerzőnek miden állításában igaza van '

poszterünk lapos, primitív, ostoba sztereotípiákat lapátolt össze, a rákosizással önmagát minősíti.
retrovírusnak ebben tökéletesen igaza van:

"Nektek libbantaknak meg az, hogy ajvékoljatok. A kutya ugat, a karaván halad." (retrovírus)

(e haszontalan idiótákról fentebb :) )

taga20 2016.03.13. 10:05:13

@leponex: egy kurva nagy kerítést kéne építeni az égeitengerbe, az mindent megoldana.
így neked se kéne nap-nap után gecivityát leszopnod.

ja és örüljünk együtt bencsikandrissal, me megérdemli!

Toadwart66 2016.03.13. 10:14:56

@leponex: Köszönöm Leponex. Azt hiszem a hozzászólásaid sokkal hitelesebbé teszik az írást. Önmagában nem sokat ér, de te szépen demonstráltad, amiről nagyjából írni akartam. Vetted a lapot, ahogy reméltem.

halaloszto 2016.03.13. 10:22:14

kellene egy blacklist alapú spamfilter, amivel ezeket a fidesztrollokat szűrhetnék azok a blogok akik nem kíváncsiak a kormánypropagandára.

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.13. 10:27:43

@Toadwart66: ez nem habony találmánya, ez ősi komcsi szokás: "ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség"

taga20 2016.03.13. 10:27:48

@halaloszto: és hol maradna a szórakozás? egymást basztatnánk, ezek a barmok helyett:)

ulpius66 2016.03.13. 10:34:00

@morpho: "A dolog baromi egyszerű. Magyarországon ma rendben van az egészségügy?Oktatás? Szegénység helyzete? Közpénzek átláthatósága? Korrupció? Demokratikus intézményrendszer? Közbiztonság? Törvényalkotás? Közigazgatás? Igazságszolgáltatás? Nyugdíjasok helyzete? Aki szerint ez mind kurva jó és sokkal jobb, mint hat éve volt, az örüljön neki és foglalkozzon menekültekkel. Aki szerint nem lett jobb, az meg foglalkozzon Magyarország lakosságának mindennapi problémáival. Ennyi."

Hát látod, tényleg ilyen kurva eccerű!

Szerintem ezek mind-mind jobban állnak, mint hat éve voltak!

Bár ugye hozzá vagyunk szokva ahhoz a ballibsi mantrához, hogy itten minden szar!

Persze mindegy is, szerintem fejlődik az ország, a családok, a vállalkozások....míg sajna a ballibsik alatt csak arról szólt a mese, hogy a családok, a vállalkozások, az önkormányzatok, maga az egész állam eladósodott és az ország totális csődbe jutott, amiből csak az IMF/EU 24 milliárd eurós kölcsöne mentett meg....amit természetesen az Orbán kormánynak kellett visszafizetni.....

Ennyike.

Moin Moin 2016.03.13. 10:38:39

@leponex: Nem csak úgy lehet valakinek levenni az elemi életfeltételeit, hogy lefejezős őrült támadnak rá. Úgy is lehetséges ez, hogy Erdogan csinálta: elvenni a jövedelemforrásait, ezzel "ösztönözve" őket távozásra. Így bizony ők menekültek - ha elolvasod az 1951-es menekültügyi konvenciót, megtalálod abban is!

Ezek nem "gazdasági menekültek", mert nem azért távoztak Törökországból, hogy ne 500, hanem 5000 eurót keressenek. A távozás oka az ottani nullára redukált jövedelem volt. Persze, miért nem választották az éhhalált, igazad van!:-)

...Aztán: jogalap a menekült- (és nem gazdasági menekült-)státuszra az is, hogy mind a hazájukban, mind Törökországban lehetetlenné vált a gyermekeik alapvető testi és szellemi szükségleteiről való gondoskodás. vagy netán ezt is megkérdőjelezed és azt mondod: jobban tették volna, ha "vadakat" nevelnek gyerekeikből, aki aztán milliós létszámú, bárki által radikalizálható-fanatizálható tömeggé lesznek?

Orbán a világkvótát trollkodásként vetette fel - mint ahogy azt is nagyon bizarr tőle hallani, hogy "ott kell segíteni az embereken, ahol élnek". Hiszen az ő országában, Magyarországon éppen ő az, aki nem teszi ezt meg: az egészségüggyel: az oktatással és a közpénzekkel való prudens, és transzparens gazdálkodással.

"Rákosizás": Amikor - nem sokkal Németországba való meghívásomat követően - még az első Orbán-kormány idején, 2001-ben elkészítettük Orbán Viktor személyiséganalízisét, az megdöbbentő analógiákat mutatott Rákosi Mátyással. Kellő szaktudás birtokában magad is elvégezheted ezt az analízist - és látni fogod...:-) Szó sincs tehát ebben a párhuzamba állításban "lapos, primitív, ostoba sztereotípiák összelapátolásáról". mind a mai napig ez az analízis az orbáni politikával kapcsolatos, jól működő, pontos stratégiai "jóslataink" alapja...

(Orbán annyiban rosszabb eset, hogy Orbán szociopata is - ahogy azt Hans-Jürgen Möller professzor, az említett személyiséganalízis egyik közreműködője leírta.)

wolves84lb 2016.03.13. 10:42:06

@leponex:
"poszterünk lapos, primitív, ostoba sztereotípiákat lapátolt össze, a rákosizással önmagát minősíti."

Hát persze...és a legjobb ember, aki ezt megmondhatja nekünk, egy újabb barom fideszes...arra már nem kérlek, hogy ugyan, fejtsd már ki, miért laposak, primitívek és ostobák, de leginkább miért sztereotípiák, amiket a poszter felsorolt?
Tudod, ezen már annyira kiakad a barom-méterem, hogy nem tudom másképp feltenni neked a kérdést (remélve, hogy magyarként te is tudod, ha így káromkodik valaki, annak azért oka van...és hogy csak a nyomaték súlyát szeretném jelezni vele): mégis hol a retkes román kurva anyádban élsz te, bazdmeg? Vak vagy, vagy csak hülye? Vagy esetleg fizetett fideszes?

wolves84lb 2016.03.13. 10:43:53

@Toadwart66: egyébként az tényleg király, hogy észre sem veszi az értelmiségije, hogy tökéletesen alátámasztja a posztban leírtakat. :)

ulpius66 2016.03.13. 10:45:48

@halaloszto: "kellenekellene egy blacklist alapú spamfilter, amivel ezeket a fidesztrollokat szűrhetnék azok a blogok akik nem kíváncsiak a kormánypropagandára.a fidesztrollokat szűrhetnék azok a blogok akik nem kíváncsiak a kormánypropagandára."

Gondolom mindezt a liberális demokrácia jegyében írtad, a szólásszabadság legnagyobb dicsőségére!!

Persze mindegy is....

Ilyen alapon meg Orbánnak "kellene egy blacklist alapú spamfilter, amivel ezeket a ballibsi troll-blogokat szűrhetnék meg, mert az ország nem kíváncsi erre a ballibsi szenny-propagandára"!!

Ez mégis sokkal, de sokkal demokratikusabb lenne!!

Netuddki. 2016.03.13. 10:48:20

A kutya ugat, a karaván halad. Az orbán banda meg szétlopja az országot.
A mondás meg arra próbál utalni, hogy talán nemcsak ugatni kéne hanem már ideje lenne harapni is.

A héten legkevesebb 4 újabb ügyet lehetne említeni amit ezek a tolvaj bűnözők újonnan elkövettek. Bűnözők ezek, bűnöző fejjel gondolkodnak, szép szóval nem tudod se őket, se a helyzetet megváltoztatni. A hatalomhoz meg ragaszkodni fognak mert számukra az alternatíva csak a börtön vagy az "emigrálás" lehet.

Az említett "szimpatizánsokat" meg én 3 csoportra osztom. Vannak a fizetett fidesz trollok, az agyatlanok és vannak a provokátorok. Utóbbiak nem fidesz drukkerek, cs a fidesz ellen hergelik a jónépet amikor benyögik a fideszesként előadott balfaszságaikat. Lehet ezeket meg pont a zellenzék fizeti.

Netuddki. 2016.03.13. 10:52:44

@halaloszto: "kellene egy blacklist alapú spamfilter, amivel ezeket a fidesztrollokat szűrhetnék azok a blogok akik nem kíváncsiak a kormánypropagandára."

Többször felvetettem már éni, de a blog.hu-n a hozzászólások számára mennek, ergo nem fogják kitiltani a legtöbb hozzászólást generátor nickeket.

@ulpius66: Te balfasz, a demokráciát és a szólásszabadságot kérd számon a gazdáidon! A fagyi egyszer vissza fog nyalni, öröm lesz nézni majd az ajvékolásotokat.

Punxsutawney Mormota 2016.03.13. 10:55:53

@bkkzol: Blablablablablbablablablaaaa. Hétvégi pótlék is jár, hogy egymásra hányod ezt a sok, veretes faszságot? Tényleg, készen kapjátok a kommenteket és utána copy-paste, vagy csak egy vázat kaptok és arra kell felhúzni a marhaságaitokat?

SFI 2016.03.13. 10:59:39

@Boli – Ch.T. is, meg hát!: De hiszen pont az volt a céljuk,hogy akik nem gyávák és mozgékonyak,mielőbb elhagyják az országot.Mert így a kritériumuk szerinti gyávák, akik otthon maradtak nem lesznek képesek ellenállni,felkelni ellenük.Csak dolgozzanak mint a robotok,arra kellenek.

Netuddki. 2016.03.13. 10:59:44

@Punxsutawney Mormota: Ne etesd a balfasz fidesztrollt! Szó szerint.
Csak a szokásos agitpropot nyomatja. Úgy fizetik őket mennyien dőltek be nekik, és válaszoltak a szokásos takonyárpis, kubatovos baromságaikra.

Netuddki. 2016.03.13. 11:01:02

@SFI: Hát én nem mentem el és gyáva sem vagyok. Mikor verjük le ezeket a tolvaj bűnözőket?

halaloszto 2016.03.13. 11:02:47

@taga20: egy temetésen nem illik szórakozni. itt most az országunkat teszik tönkre. nem szórakozni kell, hanem tenni. ki, hova megy tüntetni kedden?

Parajpuding 2016.03.13. 11:12:31

Kár egy egész blogbejegyzést szentelni az ominózus és a hozzá hasonló egybites lényeknek. Szellemi fegyverzet nélkül képtelenek a libsi, gyurcsány, elmúttnyócév etc. köréből kiverekedni magukat. A körülöttük zajló világ számukra felfoghatatlanul sokrétű és bonyolult. Igyekeznek belekapaszkodni a lehető legegyszerűbb, egy bittel is feldolgozható világképbe.

Punxsutawney Mormota 2016.03.13. 11:15:21

@wolves84lb:

No, látod? Az utolsó mondatoddal rájöttél a lényegre.

Felesleges nekik magyaráznod, nem azért vannak, hogy érdemi vitát folytass velkük, gyorsan hülyézd le őket és lépj tovább.

Viszonylag gyorsan rá lehet jönni, hogy kik a fizetett bért(r)ollnokok. Jellemzőjük, hogy csapatban támadnak, nincsenek önálló gondolataik, és mindenkit lelibsiznek, aki nem ért velük együtt.

Kedvenc szavajárások: libsi, libajnai, kúrcsány, soros, norvég, zsindex, ... De megrendelésre / utasításra korlátozott mértékben képesek a repertoárt szélesíteni.

Továbbá szívesen használnak olyan eposzi jelzőket, mint "szemkilövető", "libás"-

Különös ismertetőjelük, hogy ha váratlan dolog történik, új szereplő lép a színpadra, akkor napokig bénult kacsaként hápognak, vagy eltűnnek úgy, hogy a nyomukat sem lehet találni egyetlen fórumon sem. A legutóbbi ilyen eset Kövesdi Veronika feltűnése volt, amikor szembeötlően nem kommenteltek semmit, amíg a Finkelstein-Habony-Századvég triótól meg nem kapták az utasítást a karaktergyilkosságra. Onnantól kezdve repkedtek a "kis kurva, ostoba ribanc, hülye picsa" jelzős szerkezetek, egyik-másik még azt is tudni vélte, hogy a lány apja munkásőr volt.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.03.13. 11:15:24

@Toadwart66: Nem igaz. ezt a poszttal kapcsolatban írtam, de én mindig vitatkozom, ellenben vitapartnereim hamar eljutnak arra a pontra, amikor már rég nem a vita témájával, hanem szerény személyemmel kezdenek el foglalkozni..

Punxsutawney Mormota 2016.03.13. 11:16:18

@Parajpuding: Bassza meg! Az "elmútnyócév" kimaradt a fenti kommentemből.

Moin Moin 2016.03.13. 11:16:32

@A megvalósult amerikai ólom..: Szerinted mindenki, akinek nem tetszik az Orbán-rezsim, az fizetést kap Sorostól?

Akkor az ország felnőtt lakosságának 60%-a, mintegy 4,8 millió ember húz apanázst tőle - mivel március 2-i állás szerint "60 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok." (Forrás: hvg.hu/itthon/201610_torespont )

...Azt viszont pontosan tudjuk, honnan pénzelnek Orbánék: a te adód ellopásából!:-)

Jó ez neked?

Netuddki. 2016.03.13. 11:16:55

@halaloszto: Pl. Nemzeti múzeumhoz udvariasan lemondásra felszólítani a miniszterelnököt?
ORBÁN TAKAROGGY! ORBÁN TAKAROGGY!

Vagy csak meghívottak mehetnek?

Parajpuding 2016.03.13. 11:17:55

@leponex: Látom magadra vetted - teljes joggal - a cikket, akár rólad is szólhatott volna. Egyszerű ember vagy, egyszerű világképpel. Nem vagy hibáztatható a veled született képességek miatt, neked és a hozzád hasonlóknak ennyi fér bele. Legközelebbi életedben talán feljebb lépsz egy kicsit magasabb szintű életformára.

Sir Galahad 2016.03.13. 11:18:05

Nehéz eldönteni, szomorú vagy inkább nevetséges, ahogy kormánypárti és ellenzéki fórumozók egymást Soros-, illetve Fidesz-bérencezik oda-vissza. Egy ilyen színvonalú poszt után ez persze érthető, de mégis: nem lenne jobb abbahagyni a címkézést, helyette értelmesen vitatkozni? Tudom, az előbbi jóval kevesebb szellemi erőfeszítést igényel, de azért egy próbát talán megérne.

Punxsutawney Mormota 2016.03.13. 11:20:57

@___________Tibi___________: Lásd fentebb, én is tudom... :) Mostanában új szelek fújnak, és az új fiúk (vagy régiek új nicknen) úgy kezdik, hogy "Én nem vagyok Fideszes..." Nagyon-nagyon ravasz :)

Erről az jut eszembe, hogy minden antiszemita / rasszista / xenofób beleszövi a mondanivalójába, hogy: Én nem vagyok antiszemita / rasszista / xenofób, mert vannak zsidó / cigány / néger / arab / svéd barátaim.

taga20 2016.03.13. 11:21:03

@halaloszto: jogos az egy pont neked:)

ahová tudok megyek az asszonnyal. má edzek az ORBÁNTAKAROGGYAL ÉS A MOCSKOS FITYESSZEL:))

remélem nemsokára megérjük, hogy ez a sok patkány szanaszét szalad, és gecivitya visszavonul grázba a teljes vagyonelkobzás után.

Netuddki. 2016.03.13. 11:21:18

@A megvalósult amerikai ólom..: Hát ha vitatkoznál, akkor arra válaszolj nekem, hogy egy ilyen tolvaj bandát mint az orbáni fidesz, hogyan tudsz támogatni? Milyen erkölcsi érzék, vagy annak hiánya kell hozzá? Vagy az erkölcsi érzéket el lehet hallgattatni ha neked is anyagi érdeked fűződik hozzá? Komolyan érdekelne.

Netuddki. 2016.03.13. 11:22:24

@taga20: Grácba? Börtönt akartál inkább írni nem?

taga20 2016.03.13. 11:27:01

@___________Tibi___________: én má csak egy ilyen toleráns libsibolsi vagyok. betegeket nem küldünk börtönbe, majd ha felépül, ako rohaggyon rá a kötegelő!:))

ja és récsöltől is elvenni az ájfont és a turizmust!:))

Toadwart66 2016.03.13. 11:35:13

@A megvalósult amerikai ólom..: Nincs a személyeddel semmi bajom. Biztos derék ember vagy. Nagyon kevés az igazán rosszindulatú személy. Írásban mindenki bátrabban cikizi a másikat. Más a véleményünk, más dolgokat tapasztaltunk, más városban élünk, más nevelést kaptunk. Soros azonban nem fizet nekem semmit. Van rendes foglakozásom, abból élek.

Toadwart66 2016.03.13. 11:36:09

A megvalósult amerikai ólom..: Nincs a személyeddel semmi bajom. Biztos derék ember vagy. Nagyon kevés az igazán rosszindulatú személy. Írásban mindenki bátrabban cikizi a másikat. Más a véleményünk, más dolgokat tapasztaltunk, más városban élünk, más nevelést kaptunk. Soros azonban nem fizet nekem semmit. Van rendes foglakozásom, abból élek.

Punxsutawney Mormota 2016.03.13. 11:43:56

@ulpius66: Szerencsétlen, buta barátom... MInden jobb, ugye? A saját példám:

2008 - megszületik a középső lányom. Hellyel-közzel minden van a kórházban, ami a csecsemő alapellátásához kell. Megjegyzés: asszony havi bruttójából 98200 forintot vontak társadalombiztosítási járulékként.

2012 - megszületik a fiam. A kórházban még alkoholt sem tudnak adni, amivel a köldökcsonkot le lehet kezelni. Sem hintőport. Sem vattát. Semmit sem. Megjegyzés: az asszonytól havonta 293,000 forint tb járulékot vonnak.

2015 - újabb gyerekeink születnek. Valahogy nem nagoyn hiszünk a Magyarország jobban teljesít szlogennek. Az asszony nőgyógyásza saját maga javasol egy osztrák kórházat a szülésre. Így is lett.

Mondd csak! A párhuzamos univerzumban, amelyben létezel, szintén a Fradi vezeti a bajnokságot?

Toadwart66 2016.03.13. 11:46:48

@Sir Galahad: Ez a duma ment akkor is, amikor az MSZP leszállóágba került. Akkor az az oldal írta, hogy kezdjünk már el értelmesen vitatkozni. Most a Fidesz tábora bizonytalanodott el. A pártok nem arra valók, hogy falazzunk nekik és kiálljunk az érdekükben. Ütni, rúgni kell őket, ha disznólkodnak. Hogy milyen nevet adnak maguknak az teljesen mindegy. Érezniük kell a bizalmatlan tömegeket a hátuk mögött, különben mindent hazavisznek maguknak. Ha politikus lennék valószínűleg én is ezt csinálnám, mivel nem vagyok Assisi Szent Ferenc.

Tisztességes Természettudomány 2016.03.13. 11:51:40

Amíg csak lopnak, addig nincs gond. Azt bal és jobboldal is teszi.
Az oktatás lezüllesztése nem jó. A liberális elvek erőszakos terjesztése sem lenne jó, de a katolikus zombi agymosás sem jó.
Ha gyilkolnának, mint Putyin vagy Obama, az gáz lenne.
Ha potenciális gyilkosokat, terroristákat engednének az országba, az gáz lenne.

A NER nem tökéletes, de a létező rendszerek legjobbika.

Sir Galahad 2016.03.13. 12:00:08

@Toadwart66: Nincs nekem azzal semmi bajom, ha valaki akármelyik pártot "üti, rúgja", ahogy te mondod. Az furcsa nekem, hogy az egymással egyet nem értő emberek úgy gondolják, elég a másikat felcímkézni, hogy ilyen vagy olyan bérenc, és ennyi. Szerintem ennél az is tartalmasabb időtöltés, ha megsétáltatom a kutyát.

Netuddki. 2016.03.13. 12:04:01

@Toadwart66: Na itt a másik díszpéldány: @Tisztességes Természettudomány:

Haggyá lopni, cserébe nem engedünk liberálisokat, terroristákat, gyilkosokat az országba! Muhaha!

Netuddki. 2016.03.13. 12:05:08

@Sir Galahad: Akkor mé' nem kutyát sétáltatsz?

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.03.13. 12:15:52

@leponex: "Öregem, aki MENEKÜL az az első lehetséges helyen védelmet, menedéket kér, és örömmel elfogadja"

Ahogy azt neked Lopbán gazdid behazudta. A sátortáborban való elszállásolás maximum csak a fizikai megsemisítéstől óvja meg a menekültet, azonban semmilyen további emberi és polgári jogokat illetve az emberi mivoltának a megvalósítását nem nyújtja. Ezért a világon mindenhol elismerik, hogy akik ilyen élhetetlen, kilátástalan helyzetekből érkeztek, azoknak adnak menedékjogot, akár kontinesekkel távolabb eső országokban is.

Majd gondolod te okoskodó, hogy az lett volna a világ rendje, hogy az 56-os magyarok kussoljanak és élevezzék a biztonságot osztrák sátortáborokban, aztán várják ki amkor majd 1990-ben 80 évesen hazatérhetnek a felszabadult hazájukba. Aztán kezdjék onnantól az életüket.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.03.13. 12:18:51

@A megvalósult amerikai ólom..: "ellenben vitapartnereim hamar eljutnak arra a pontra, amikor már rég nem a vita témájával, hanem szerény személyemmel kezdenek el foglalkozni.."

Aztán mit csodálkozik egy fideszbirka ezen? Még azt se tudod, hogy neked nem véleményed van, hanem kitartásod a vezéredhez meg annak a rabló banda politkkájához, erre meg nem dícséretet szoktak az értelmes emberek osztogatni, hanem köcsög díjakat! Ezt sepred be minden nap.

megtorolom 2016.03.13. 12:20:11

Az Európát elárasztó migránsok nem menekültek, a gazdag arab országok küldik őket földrészünkre, hogy a kontinenst is mohamedán hitre térítsék – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Youssef Khalil, a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetője. Hozzátette: meglátása szerint idővel nemcsak Németországot veszik célba a mohamedán migránsok, hanem a teljes földrészt. A kopt főpappal még szeptember közepén beszélgetett a lap riportere, de mint látjuk, az áradat utánpótlása végtelen, intő szavait idézni ma sem kevésbé aktuális
Következő intő jel!
A rendőrség közlése szerint ezek voltak az imám szavai: Ebben a hónapban elkezdődik a dzsihad. Ti vagytok Allah katonái, akiknek véget kell vetnie a bálványimádásnak és harcolnotok kell a hitetlenek ellen. Isten elrendelte, hogy ebben a hónapban meg kell ölnötök az ő ellenségeit. Hirdessétek a vallást és a Sharia törvényeit és büntessétek meg a bűnösöket. A rendőrség szerint a prédikáció után az imám imádkozott a ISIS harcosaiért és azokért az öngyilkos merénylőkért, akik feláldozzák magukat.

Címlap » Európa » hírek » illegális bevándorlás » Iszlám Állam » külföld » migránsok » terrorizmus » Egy hónapja Európában lévő muszlim, menekült pap: “Allah nevében öljétek meg a hitetleneket”
Egy hónapja Európában lévő muszlim, menekült pap: “Allah nevében öljétek meg a hitetleneket”

Közzététel ideje: 14:18 / Komment : 0
A 22 éves szomáliai imám a campobassoi menekülttáborban tartott szónoklatában arról prédikált, hogy meg kell szervezni a dzsihadot az Európaiak ellen és a hívek pedig Allah nevében gyilkoljanak. A rendőrség letartóztatta.
tutiblog.com/europa-bukasa-a-tortenelem-mar-megint-ismetli-onmagat/
Ezek a szomorú tények, és vannak akik ezt a pusztító népséget akarják ránk erőltetni? Most akkor ki a normális?

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.03.13. 12:20:43

@Tisztességes Természettudomány: "A NER nem tökéletes, de a létező rendszerek legjobbika."

A te elmegyógyászati kezelésed viszont a világ legszarabbja.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.03.13. 12:28:37

@megtorolom: tutiblog.com/europa-bukasa-a-tortenelem-mar-megint-ismetli-onmagat/

te tényleg még ott tartasz, hogy azt hiszed, hogy van ember a földön, aki röhög kapásból amikor az ilyen troll blogokra hivatkoznak a világon sehol meg nem jelenö hírekkel?

Leginkább a ruszkik és a a magyar leányszervezetük a kurucinfo csinállják ezeket a saját gyártású troll világhíreket.
Leginkább azért, hogy ezzel tereljék el a figyelmet arról, hogy a ruszkik állnak az egész tömegmigráció kirobbantása és finanszítrozása mögött. A menekülttáborok, Izmir meg a Balkán ki se látszanak a ruszki titkos ügynökökből.

Toadwart66 2016.03.13. 12:31:32

Sir Galahad: "Szerintem ennél az is tartalmasabb időtöltés, ha megsétáltatom a kutyát." Ez így van és a kutyák ezzel mélységesen egyet is értenek. Nekem macskáim vannak. Hirtelen néggyel több lett a szokásosnál.

Sir Galahad 2016.03.13. 12:43:09

@Toadwart66: Na ugye, ha nem politikáról van szó, mindjárt hasznosabb a beszélgetés :)

Szalay Miklós 2016.03.13. 13:27:12

Apropó, itt egy írás az érdekek erejéről, arról hogy sokkal inkább azok mozgatják a világot, mint bármi más.

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid071

(A legfelső sor a kép tetején, "Érdekek". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

Titimataifaaaro 2016.03.13. 13:32:24

@Toadwart66: "Vagyis, ha megjelenik egy ellenvélemény, amellyel nem tudsz vitatkozni, akkor bélyegezd meg a vitapartnert"
Azért a részedről ennek ellenére folytatólagosan elkövetett habonybérencezés, leginkább azt mutatja, hogy nincs nagy különbség erkölcsi értelemben a két oldal között. Azért ilyenek a politikusaink, mert ilyenek az emberek, akik ebben az országban élnek, olyanok mint te meg a vitapartnereid, akikkel egymást sorosbérencezitek, habonybérencezitek oda-vissza. Az erkölcsi gátlások teljes hiánya a világnak ezen a táján nem politikusi privilégium.

2016.03.13. 13:42:04

@Tisztességes Természettudomány: A NER csak addig jó, amíg nem vagy belőle kirekesztve. De mivel az ország 80-90%-a ki van belőle rekesztve, ezért lehet, hogy személy szerint neked jó, de az országnak az egyik legrosszabb, ami történhetett.

Elég megnézned a NER kompatibilis híreket: a politikai blokkban mocskolják a migránsokat, a sportblokkban meg éljenzik őket. Ez mutatja a NER legnagyobb hibáját,ugyanaz a dolog az ördögtől való, ha az hoz hasznot és isteni akarat, ha az hosz hasznot. (Lásd még: tandíj, vizitdíj, egy- vs többkulcsos adó, bankárkormány, oligarcha vs nemzeti nagytőkés és még lehetne sorolni napestig).
A NER nem más, mint a belépőszint a diktatúrába.

pamut 2016.03.13. 13:56:30

@Afrika steht an der Elbe:

Nocsak, nem az állításommal foglalkozol, hanem egyből megbélyegzel, csak nem hazaáruló fideszes vagy? De bizony az vagy, le se tudnád tagadni te rohadék magyargyűlölő, a kérdésed, a szóhasználatod, a logikád elárul.

Ugye téged nem zavar a fidesz hazaárulása és rablása, sőt maximálisan támogatod?

pamut 2016.03.13. 14:00:59

@Sir Galahad:

Szia Galahad, nagy képmutatóan játszod a nagy kívülállót, aki nem a fideszt támogató kommenteket ír évek óta? Mintha nem lennél 1000%-os fideszes te kis hazug, mintha zavart volna téged valaha a fidesz gyalázkodása, megbélyegző, aljas, durva rágalmazó karaktergyilkos gyűlölködése?
Nagyon szeretnéd összemosni-elmosni, relativizálni a fidesz bűneit ugye?

Mit szólsz csak az elmúlt két hét történéseihez, ahhoz ahogy az Orbáni csürhe rárántott a magyarokra? Ugye örök szokásod szerint erre sem fogsz válaszolni csak tereléssel, relativizálással, felmentéssel?

nemecsekerno_007 2016.03.13. 14:08:31

@bkkzol: :) Ott a pont :) Nem értik ezek a poszt-kádári gyökerek, hogy a pénz beszél, a kutya csak ugat. Azt gondolják, hogy a külföldi közműcégek csak és kizárólag azért privatizálták a magyar rendszert, hogy a jogállam, a demokrácia és a fékek-ellensúlyok rendszerének a magját elvessék.

Muhahahaha :)

nemecsekerno_007 2016.03.13. 14:13:44

@Toadwart66: "Most a Fidesz tábora bizonytalanodott el. A pártok nem arra valók, hogy falazzunk nekik és kiálljunk az érdekükben. Ütni, rúgni kell őket, ha disznólkodnak."

Egyem a szived. Oszt hogy ütsz, meg rúgsz rajtuk, hogy fájjon nekik?! Mer' ha mondjuk Csányi érzi úgy,, hogy disznólkodnak akkor ő is rúghat rajtuk ha kell. Csak a kettő között óriási különbség van. Nyílván nem azonos az érdekérvényesítő képességetek. Ami valljuk be valahol igazságos, mert Csányi munkát ad 300-400 embernek, te meg a "híveid" nem nagyon.

nemecsekerno_007 2016.03.13. 14:21:09

@wolves84lb:

"poszterünk lapos, primitív, ostoba sztereotípiákat lapátolt össze, a rákosizással önmagát minősíti.""

leponex-nek teljesen igaza van. A mostani rendszerrel kapcsolatban előszedni a Rákosi-t, hát az mondjuk úgy, hogy elég beteges. Sokkal inkább az hasonlít a Rákosi-rendszerhez ahogy az állami földek visszavételéről beszélnek az ún. "baloldalon"

Toadwart66 2016.03.13. 14:45:28

@nemecsekerno_007: Valami rettegés csak lehet. Igencsak készülődik a TEK. Amúgy nem őriztünk együtt libákat. Próbálj meg normálisan beszélni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.13. 15:06:41

"Az idézetben, az „én (nem vagyok)fideszes" elvtárs teljes mértékben azonosult a Fidesz-KDNP szándékaival, törekvéseivel és nem vesz tudomást a magyar társadalom valódi problémáiról."

Mondjuk inkább úgy, hogy mást tart a magyar társadalom valós problémáinak. Ettől még nem feltétlenül rosszabb nálad vagy nálam, hacsak nem létezik valami objektív egyenlet, képlet, módszer vagy természeti törvény, amely egzakt módon megjelöli e valódi problémákat.

"az agitátor „kollega” leírt"

"eme minden földi dolgok tudója"

"a bölcs kádi"

"az önkéntes politikai felvilágosító munkát végző ifjú kommunistának"

stb.

Talán nem kellene személyeskedni a poszt elején idézett kommentelővel. Egyrészt azért, mert ő sem teszi ezt a kommentje olvasóival - főként pedig nem teszi veled -, másrészt pedig kvára inkorrekt úgy leszólni valakit, hogy az illetőnek nem adsz módot a viszontválaszra. Hiszen nem biztos, hogy olvassa ezt a posztodat, talán a létezéséről sem tud. Korrektebb sajtóorgánum egy cikke előtt lehetőséget kínál a megszólított személynek a viszontválaszra, te ezt elmulasztottad. Pedig megtehetted volna, hiszen ha olvastad a kommentjét, akkor privát üzenetben megkérhetted volna: a nickjét (retrovírus) ismered, ott áll az idézet végén. De ezt biztos nem tetted meg, különben említetted volna a posztban.

"A tudós férfiú feltehetően magas szinten műveli a szociológiát, a politológiát, a közgazdaságtant, a botanikát, a genetikát, a humán-etológiát és a virágkötészetet."

Te e tudományágakat milyen magas szinten műveled? Mindből diplomáztál? Csak azért kérdezem, mert ahogy bizonyára az idézett kommentelő sem műveli e tudományágak mindegyikét (semmit nem tudsz a szakképzettségéről), úgy vélhetőleg te sem (különben reneszánsz polihisztor lennél, de ez az állatfaj már rég kihalt). Így viszont mitől is lenne megalapozottabb a te véleményed az övénél? Az nem elég alap, hogy ő nem Fidesz-szavazó, te viszont nem szavaztál a Fideszre. :P

Ahogy az sem elég alap, hogy te egy olvasott blog szerzőjeként több embert tudsz megszólítani, mint ő. Hadd utaljak a jelen posztodban említett Rákosi pajtásra, akinek nem lett jobban igaza attól, hogy többen hallgatták, mint a komenistákat a kocsmában a pitschába küldő Józsi bácsit.

Kényszerbagoly · http://kenyszerbagoly.blog.hu/ 2016.03.13. 15:28:44

Én azért tartom fenn a moderálási jogot magamnak,mert nem akarom, hogy az általam írt blogon bizonyos szint alatti kommentek megjelenjenek. Itt ma tobzódnak a pirézek...

Kényszerbagoly · http://kenyszerbagoly.blog.hu/ 2016.03.13. 15:29:12

Én azért tartom fenn a moderálási jogot magamnak,mert nem akarom, hogy az általam írt blogon bizonyos szint alatti kommentek megjelenjenek. Itt ma tobzódnak a pirézek...

nemecsekerno_007 2016.03.13. 15:33:08

@Toadwart66: "Most a Fidesz tábora bizonytalanodott el. A pártok nem arra valók, hogy falazzunk nekik és kiálljunk az érdekükben. Ütni, rúgni kell őket, ha disznólkodnak."

Gondold át hogy ütsz, meg rúgsz rajtuk, hogy fájjon nekik?! Mert ha mondjuk Csányi érzi úgy,, hogy disznólkodnak akkor ő is rúghat rajtuk ha kell. Csak a kettő között óriási különbség van. Nyílván nem azonos az érdekérvényesítő képességetek. Ami valljuk be valahol igazságos, mert Csányi munkát ad 300-400 embernek. De hozhatnék más példát is. Hosszú Katinka azért mondhat és tehet olyan dolgokat amiket tesz/tett, mert anyagilag független az itteni viszonyoktól.

"Valami rettegés csak lehet. Igencsak készülődik a TEK." Ez a csodavárás kategória, sajnos pártoktól és ideológiáktól függetlenül mindenütt jelen van. A stabil alapja az önbecsapás, ami a legdurvább drogunk.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.13. 15:49:28

@Toadwart66:

"A pártok nem arra valók, hogy falazzunk nekik és kiálljunk az érdekükben. Ütni, rúgni kell őket, ha disznólkodnak. Hogy milyen nevet adnak maguknak az teljesen mindegy."

Elhiszem neked, hogy hiteles vagy, ha megmutatod, hogy a maszop-szadesz-kormányok uralma idején is ugyanígy ütötted az akkori kormánypártokat. Vagy tagadod, hogy ők is "disznólkodtak"?

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.13. 16:08:45

@ulpius66: "Szerintem ezek mind-mind jobban állnak, mint hat éve voltak!" szerinted, de mivel egy fideszes fizetett agitprop "elvtárs" vagy (be is vallottad), ezért nem számít.
Na meg a valóság, és a tények is az ellenkezőjét mutatják.

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.13. 16:17:04

@Toadwart66: sőt egy másik akkori maszopos duma is felbukkant, ugye akkoriban ment a "én nem az mszp-re szavaztam, de..." ... helyén pártnyalás volt mindig. Mostanában pedig egyre több az "én nem a fideszre szavaztam, de..." :))

Toadwart66 2016.03.13. 16:27:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Botanikus vagyok. A munkám nagyon nyugis, ezt nem is bánom, főleg ilyenkor tavasszal. Igazából az "emberalatti csürhén" húztam fel magam. Nagyon. Jelenleg 60 millió ember él fedél nélkül. Akkora éhínségek már nem dúlnak, mint a hetvenes és nyolcvanas években. Valahogy azt sikerült leküzdeni, de sok időbe és pénzbe került. Afrika az erdőirtások és az időjárás megváltozása miatt ma inkább vízhiánnyal küzd, de így is a háborúk okozzák a legnagyobb gondot. Az ENSZ honlapján valahol fent is vannak az adatok. A menekültek száma fokozatosan nő. 100 milliós nagyságrendben fognak nekiindulni, nem a jószántukból. Kerítéssel nem lehet megállítani őket. Már most nagyon sok pénzt kellene költeni az aszályos területeken, hogy a minimális életfeltételeik meglegyenek és ne haljanak szomjan. A malária terjedését is meg kell fékezni, mivel már Dél-Európát veszélyezteti. Ha nem jön létre egy egységes szándék arra, hogy komolyan vegyük ezt, akkor nagyobb káosz fog kialakulni, mint a szíriai háború miatt. A szírek nem bűnözők és nem valami alantas szerzetek. Szétbombázták a városaikat. A politika tehet erről, de nem az egyének. Az osztrákok tolmácsokkal, ismertetőkkel, regisztrációs pontokkal oldották meg a fogadásukat. Amikor azonban a déli határtól elkezdtük őket buszoztatni nagy tömegben őket, sokan regisztráció nélkül mentek át Németországba. Ha a nyárig nem oldják meg a görögországi regisztrációt, akkor megint kontrollálatlan lesz az egész. A lakosságszámhoz viszonyítva a legtöbb menekült Libanonban van. Európába a menekültek töredéke jött csak. Nagyon nagy probléma, de emberekről van szó, akik között persze vannak terroristák és bűnözők is. A terrorizmus egyenlőre elsősorban az Európában született muszlimokat érinti. Ha emberalattiként bánunk a menekültekkel, akkor nagyon veszélyes helyzetet teremtünk a magunk számára. A fiam Bécsben él, túlnyomóan törökök lakta kerületben. Nem igaz, hogy nem lehet őket integrálni. Vannak saját szokásaik, de nem tették élhetetlenné a várost. Jóval nyugodtabb hely, mint Budapest, ahol nincs is jelentős muszlim közösség. A személyeskedéssel igazad van, de Retro mindenkit kioktat. Majd visszafogom magam. Sok értelme tényleg nincs.

ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Migration_and_migrant_population_statistics/hu

Toadwart66 2016.03.13. 16:43:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Elhiszem neked, hogy hiteles vagy, ha megmutatod, hogy a maszop-szadesz-kormányok uralma idején is ugyanígy ütötted az akkori kormánypártokat." Nem, akkor nem foglalkoztam ilyesmivel. Kicsik voltak a fiaim nem nagyon volt rá se kedvem, se időm. Persze, hogy disznólkodtak. Valahol írtam is, hogy én is azt csinálnám, ha megtehetném. Ez a baj. Mostanában szerintem nem is lesz alkalmam szidni a baloldalt, mivel gyakorlatilag nem léteznek. Tóbiásék sok mindent nem csinálnak, vagy csak elkerülte a figyelmemet. Egy mérsékelt, konzervatív kormány jót tenne az országnak. Valami Mellár, Bod-Péter vonalra gondoltam, de ők kiszorultak. 2018-tól, amikor megszűnnek az uniós források izgalmas lesz a helyzet. Nem tudom az akkori kormány, hogy fogja kezelni a helyzetet. A szerencsés osztrákokat ilyenkor mindig egy nagykoalíció húzta ki a bajból, meg persze az, hogy 55-ben kimentek az oroszok. Korrupciós botrányok ott is vannak, de pl. Ernst Strasser (ÖVP) még mindig elektronikus bokaláncot hord, pedig valamikor belügyminiszter volt.

Toadwart66 2016.03.13. 16:51:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hiteles soha nem leszek. Nincs elegendő információm, szubjektív, sértődős és hiú vagyok. Ezért jó, ha időnként valaki rám szól.

Sir Galahad 2016.03.13. 16:52:37

@pamut: Mint fentebb láthatod, kultúremberekkel szóba állok, vitázok is, de csak velük. Ne fáradj.

Voznyák Pista2 2016.03.13. 17:09:09

"Mindössze meg kell akadályozni, hogy a libbant oldal valaha is hatalomra kerüljön és akkor a világ összes problémája gyorsan megoldódik. "

Dehogyis oldódik meg minden probléma azzal, hogy a libbantak ki vannak zárva. Ezt senki nem gondolja komolyan.
Viszont azzal, egy csomó problémát meg lehet előzni.
Nem kell ahhoz nagy ész, hogy az ember ezt kispekulálja, csak végig kell nézni a magyar történelmen.
Az első ballib kormányunk alatt az ország területe harmadára csökkent, és a magyarság egyharmada szorult a határon kívülre.
A rendszerváltás óta eltöltött 12 évük sem volt egy sikertörténet, (az ország csődközeli helyzete lett a vége).
Szóval ha félreteszünk is mindennemű stratégiai megfontolást, csupán a 100 éves tapasztalatokra építünk, már akkor is arra jutunk, hogy legalábbis annak magyar interpretációjában a liberalizmus egyszerűen nem lehet alternatíva.
Mindenki azt ordibálja, le kell váltani a Fidesz kormányt. Ok rendben. De ki a f.szom jöjjön helyettük ?
Vagy egyenlőre csak az ukrán forgatókönyv a lényeg ? Égjen a kunyhó ropogjon a nád ?
Aztán jöjjön a helyére egy Jobbik, Libsi Szoci koalíció ?

Toadwart66 2016.03.13. 17:09:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Most olvastam, hogy "Szanyi Tibor elzavarná Tóbiás Józsefet, s pártelnök lenne". Na, ő biztos látványosan fog akciózni, amiről érdekeseket lehet majd írogatni. A szlogenje: "Állj a sarkadra, MSZP!" ez már valami. Főleg úgy, hogy Szanyit többször hallottam részegen nyilatkozni.

megtorolom 2016.03.13. 17:14:05

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!:
Mivel nem volt sok időm reagálni, most pótolom. Sokat keresgéltem, és úgy gondoltam, mivel a migráns ügy nem tetszést keltett gondoltam átfordulok az oktatás témára, és találtam egy, lehet hogy csak nekem, szimpatikus riportot. Olvassátok el! Ha ez sem tetszik akkor nem tudom mi.
www.origo.hu/kultura/20160309-vekerdy-tamas-interju-oktatas-pszichologia-gyerekneveles-finn-pelda.html
Egy kis részlet belőle: "És akkor létrejött ez a centralizált, államosított, elviselhetetlen rendszer. Ki csinált utoljára ilyet Magyarországon? Rákosi Mátyás. Most újra ez történt, és működésképtelen lett. Közben jó néhány százmilliárdot kivettek a közép- és felsőoktatásból. Nonszensz az egész. "
Na! Jó a riport!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.13. 17:39:16

@Toadwart66:

"Hiteles soha nem leszek. Nincs elegendő információm, szubjektív, sértődős és hiú vagyok."

Akár ha rólam beszélnél, magamra ismerek. :D

pamut 2016.03.13. 17:50:07

@Sir Galahad:
Látod, mondtam én hogy "Ugye örök szokásod szerint erre sem fogsz válaszolni" :)
Tipikus személyeskedéssel reagáltál, mondjuk tudjuk hogy fideszes vagy, teljesen várható volt :)

Nem volt nehéz kitalálni hogy nem fogsz adni választ, nincs az az isten hogy egy fideszes szembenézzen a bűneivel, te sem vagy egy kicsit sem különb a többinél...

ulpius66 2016.03.13. 18:17:54

A ballibsi blogoknak nem az a céljuk, hogy igazat írjanak, hanem az, hogy rágalmazzanak!

Willkommenskultur 2016.03.13. 18:23:38

'Egyre többen jönnek rá arra, hogy a Fidesz-KDNP ténykedésének semmi köze sincs sem a kereszténységhez, sem a jobboldali gondolkodáshoz.'

Ez, barátom, a kutyát nem érdekel se most, se nem érdekelt 2010ben sem. Amíg a fidesz alternatívái a lecsúszás, elqrás, erkölcstelenség és pofátlan hazudozás, inkompetencia szinonímái a szótárban DEMOKRATA és LIBERÁLIS címszó alatt, addig az emberek a fideszt választják inkább.

2014 óta annyi változott hogy már a második helyért harcol a ballib blokk, de még mindig ELLENZÉKNEK szokták magukat nevezni, így szerényen.

Nem kár értük, Orbánékat le fogja győzni valaki valamikor, annál hamarabb minnél hamarabb felszívódik a ballib csürhe.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.13. 18:25:34

@Toadwart66:

"A szírek nem bűnözők és nem valami alantas szerzetek."

Ezzel egyetértek. Pár hónapja volt egy írás az indexen a háború előtti Szíriáról: egészen élhető országnak tűnt, a fővárosban pl. keresztény negyeddel, ami kellő vallási toleranciát jelez. Igaz viszont, hogy mindez a mindenkori Aszad (apa vagy fiú) műve lehetett, mert most azért látható, mivé lett a vallási tolerancia. Csúnya dolog mondani, de igaz, hogy akkoriban a diktatúrától vált élhetővé Szíria. Közhely, de igaz, hogy a demokráciát nem lehet ráerőltetni egy népre, és az iszlámra aztán végképp nem - vagyis lehet, de a kényszer elmúltával oda a demokrácia is.

"Az osztrákok tolmácsokkal, ismertetőkkel, regisztrációs pontokkal oldották meg a fogadásukat. Amikor azonban a déli határtól elkezdtük őket buszoztatni nagy tömegben őket, sokan regisztráció nélkül mentek át Németországba."

Te is tudod, hogy itt csúsztatsz, mert a kettő nem egy időben történt. Az osztrákok is regisztrálatlanul engedték őket tovább Németországba (sőt a németek is), ráadásul mi voltunk a nácik, amikor a határon nyomatékosn próbáltuk rávenni a "menekülteket" a regisztrálásra. S amikor az osztrákok elkezdték a regisztrálást, akkor már rég állt nálunk a kerítés. Márpedig a kerítéstől nem mentek többen az osztrák határhoz, bár nyilván kevesebben sem.

Talán arra is emlékszel, hogy a sógorok sem sokáig bírták a regisztrálást, hamarosan jött a "Türl mit Seitenteilen", aztán az egyre csökkenő limit a határon. Szóval téntleg, hogy is oldották meg az osztrákok a napi több ezer migráns regiasztrálását? - Sehogy! :D

Most komolyan: Ha sem az osztrákok, sem a németek nem voltak képesek a napi sokezer migráns regisztrációját elvégezni, akkor mi ugyan hogyan lettünk volna képesek erre? Eldobott igazolványokkal, ujjlenyomatadás megtagadásával tetézve.

Gondolkodj el ezen és ne kérj a magyar kormánytól számon olyasmit, amire Ausztria és Németország sem volt képes az ő összehasonlíthatatlanul nagyobb erőforrásaikkal.

"Ha emberalattiként bánunk a menekültekkel, akkor nagyon veszélyes helyzetet teremtünk a magunk számára. "

Az emberalattiként bánás valóban veszélyes és nem megoldás, de a miliós tömegek befogadása még annyira sem az. Ezt sokan és sokszor leírták, sokan és sokszor nem hitték el, de ez most lényegtelen is, mert:

"100 milliós nagyságrendben fognak nekiindulni, nem a jószántukból."

Túlnépesedés, vízhiány, belső háborúk. Háborús, gazdasági és nemsokára klímamenekültek.

Mindegy, mert ezzel lényegében te magad igazoltad a befogadás mint módszer lehetetlenségét. Mert lehet ugyan azzal jönni, hogy Európának meg sem kottyan pármillió muzulmán befogadása (ez sem igaz, de most hagyjuk), de párszáz millió befogadása sem? Arról már nem is beszélve, hogy ennyi ember már mindenképpen a maga képére formálná Európát - még akkor is, ha esetleg pármillió a szaporulattal együtt sem lenne képes erre.

Nézd, most Európa ugyanazt a hibát követi el, mint pár évtizede az élelmiszer- és gyógyszersegélyekkel. Ezekkel a problémát nem megszüntette, hanem bővítve újratermelte, hiszen több gyerek matad életben és nőtt fel, még több éhes szájat kell(ene) betömni.

Most meg embereket fogadunk be, közvetve tönkretéve a "küldő" országok gazdaságát vagy ami még megmaradt belőle. Ami azt jelenti, hogy a kivándorlás miatt csökkent népesség eltartása is nehezebbé válik, vagyis a befogadással rontottuk a "küldő" országok népességeltartó képességét, ezzel további kivándorlást generálva.

"Kerítéssel nem lehet megállítani őket. "

Most még lehet, de ha nem épül ki egy rendkívül erős határzár az EU körül, akkor hamarosan tényleg már csak fegyverekkel lehet megállítani a betolakodókat. Európa persze először szűziesen elpirul, de hidd el, ha nem marad más megoldás, megjelennek a gépfegyverek és aknamezők a határokon. Ma még hihetetlennek tűnik, de gondoltad volna fél éve, hogy bennünket nácizó Ausztria lényegében lezárja a határait?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.13. 18:34:07

@Toadwart66:

"Akkora éhínségek már nem dúlnak, mint a hetvenes és nyolcvanas években. Valahogy azt sikerült leküzdeni, de sok időbe és pénzbe került. Afrika az erdőirtások és az időjárás megváltozása miatt ma inkább vízhiánnyal küzd"

Ami persze a Nyugat évtizedes rossz segélyezési politikájának is köszönhető. Miért is az erdőirtások? Nem tűzifának kell, hanem termőföldnek, csakhogy arrafelé elég vékony a humuszréteg, nem lesz a földből jó termőtalaj. De a lényeg az, hogy ezek összefüggnek, mert az élelmiszersegélyek mellett az erdőirtásoknak is "köszönhető", hogy most nincs akkora éhezés, viszont épp az erdőirtásokkal ágyaztak meg a vízhiánynak (pl. sivatagosodás). :D

Willkommenskultur 2016.03.13. 19:01:47

@Toadwart66: 'Az osztrákok tolmácsokkal, ismertetőkkel, regisztrációs pontokkal oldották meg a fogadásukat. Amikor azonban a déli határtól elkezdtük őket buszoztatni nagy tömegben őket, sokan regisztráció nélkül mentek át Németországba.'

A valóság ezzel szemben az, hogy a most európában levő migránsok közül Magyarországon regisztrálták a 2. legtöbbet (Németország után). Népességszámhoz viszonyítva toronymagasan a legtöbbet.

És abszolút számban is többet, mint a görögöknél, olaszoknál, osztrákoknál.

Moin Moin 2016.03.13. 19:15:50

@Voznyák Pista2: Csak a pontosság kedvéért, néhány történelmi tény:

1. „Az eső ballib kormány” Magyarország történetében nem 1918-ban alakult meg, hanem 1867-ben: a Deák- (korábban: Felirati) Párt alkotta Andrássy-kormány. Ez, egyesülve a Tisza Kálmán által vezetett Balközép Párttal, immár Szabadelvű Párt néven a későbbiekben 1875-től egészen 1905-ig volt kormányon. Tehát: a magyar történelem egyik legsikeresebb, legnagyobb fejlődést hozó csaknem négy évtizedes (38 éves) periódusa, a kiegyezést követő évtizedek, egyfolytában „(bal-)libbant” kormányzás alatt folyt.

2. A történelmi Magyarország egész ezeréves történelme sorén többnemzetiségű államalakulat volt. Ennek következtében a XIX. sz.-ban megjelent és egész Európában általánossá vált nacionalizmus következtében gyakorlatilag elkerülhetetlenül darabolódott fel nemzetállamokra – a kor (azaz a XIX. sz. vége és a XX. sz. eleje) sajátos politikai-hatalmi gondolkodásmódjának megfelelően egymás rovására menő „(imperialista”) logika alapján… (Ha történetesen az I. vh.-t a központ hatalmak nyerték volna meg, akkor az addigi „Nagy-Magyarország” területe is minden valószínűség szerint további, színidegen etnikumú területekkel gyarapodott volna, egyfajta „negatív Trianonként”.)

3. Az 1918-ban hatalomra jutott „ballibbant” kormánynak semmiféle szerepe nem volt abban a folyamatban, amely az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával együtt járva létrehozni engedte az egykori Magyar Királyság terültén élő nemzetiségek saját államait – vagy e területek csatlakozását/odacsatolását más államokhoz. Hogy ez menyire igaz, bizonyítja az is, hogy az 1920-as béketárgyalások során az immár egyáltalán nem „ballibbant”, 1920. március 1-től Horthy kormányzó által vezetett Magyarországot képviselő Apponyi Albert főtárgyaló semmiféle engedményt nem ért el az antanthatalmaknál. magét a békeszerződést sem a „ballibbantak” fogadták el (a hírhedt Vix-jegyzéket Károlyi kormánya nem fogadta el, a hatalmat átadta a Kommünnek – amely viszont fegyverrel harcolt a történelmi Magyarországot megszálló antant-csapatok ellen, éspedig sikeresen…), hanem a Horthy által kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormánya, 1920. július 4-én, azaz jóval a „ballibbant” kormány bukását követően. (Az is csupán a magyar „történelmi jobboldal” által elterjesztett legenda – pontosabban: hazugság -, hogy az antant, úgymond, „Magyarország Kommün alatti eltévelyedése”miatt büntette volna az országot területcsonkítással… Ha ez igaz lenne, akkor az 1920 nyarán immár hónapok óta keményvonalas jobboldali kormány által vezetett országot simán „megszánhatták” volna…)

4. Mindezek alapján azt állítani, hogy ha „csupán a 100 éves tapasztalatokra építünk, már akkor is arra jutunk, hogy legalábbis annak magyar interpretációjában a liberalizmus egyszerűen nem lehet alternatíva” nemigen lehet – hiszen míg a magyar történelem utóbbi századainak legnagyobb fejlődést hozó korszaka 38 éves (kifejezetten „magyar interpretációjú”!) „ballibbant” kormányzás alatt ment végbe, addig a jobboldali kormányzások (1906 és 1918 között, valamint 1920 és 1945 között) két vesztes háborút és milliónyi magyar ember halálát hozták…

5. Arról, hogy mi történi Magyarországgal és a magyar nép jövője miként kerül veszélybe a 2010 óta tartó, magát „jobboldalinak” hirdető (valójában: etnicista-populista starte capture-rezsim) alatt, ebből a két írásból tájékozódhatsz: progressziv.blog.hu/2013/09/14/politizalnunk_nem_akarmi_okert_kell és: progressziv.blog.hu/2014/05/14/_nemzetpolitika_vagy_nemzetsorvasztas – de ez is tanulságos lehet számodra: progressziv.blog.hu/2014/03/29/beszed_az_orszagrol

6. A 2002 és 2010 közötti „ballibbant” kormányok összteljesítménye valóban nem valami fényes – nagyjából és alapvetően azon okból, hogy azok vezetői és tömegbázisa igazából sem „baloldali”, sem „liberális” nem volt…

Sir Galahad 2016.03.13. 19:20:59

@pamut: Amint láthatod feljebb, a kultúremberek kérdéseire válaszolok. Másokéra valóban nem szoktam (kivéve most).

Toadwart66 2016.03.13. 19:25:25

@Moin Moin: Köszi. A bejegyzésed többet ér, mint az én idétlenkedésem.

pamut 2016.03.13. 19:37:27

@Sir Galahad:
Úgy, úgy ez is tipikus fideszes, elkezdi ismételgetni magát mint egy dedós a homokozóban, ugyanazt mondja mindenre, tipikus :)

Mondjuk értem, hogy arra a gyalázatra, arra a magyarellenes támadásra amit a fideszmaffia művelt, arra gyáva vagy válaszolni, hisz fideszes vagy. És mint fideszes az elmúlt 6 év összes bűne mellé kiálltál.

Ahogy előbb is írtam, és ahogy ezt te most szépen - ismét - bebizonyítottad: "Nem volt nehéz kitalálni hogy nem fogsz adni választ, nincs az az isten hogy egy fideszes szembenézzen a bűneivel"

Na, ismételd el harmadjára is a mondókádat, hátha elhiteted magaddal a gyáva és képmutató értelmezésedet :)

Toadwart66 2016.03.13. 19:38:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A segélyezésről vannak infóim. A szüleimnek volt egy ismerőse, aki Afrikában ezzel foglakozott. A hidegháború miatt akkor persze kicsit más volt a helyzet. Azt mesélte, a dolgok nagy része azon bukott meg, hogy férfiakat akartak mezőgazdasági munkára tanítani, pedig náluk az kimondottan női munka. Iszonyatos munkabírás és kitartás van az asszonyokban. A férfiak vadásznak, háborúznak.

fércnél maradandóbb 2016.03.13. 19:44:45

"Nemzeti oldalt emlegetni nincs sok értelme, mivel nagyjából mindenki azon áll."

Gratula, sikerült hoznod a hét viccét! Nemzeti oldalon áll a kerítésen átmászó paki meg afgán, csakúgy mint a néger és az arab!

Meg nagyon nemzeti ám az őket rafinált tanácsokkal ellátó, az útjukat egyengető Soros & itt állomásozó csapata, ők aztán főleg! Aki nem így látja az mind fidesztroll

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.03.13. 20:07:08

Egyik baloldal szerint be kell fogadnunk a szegíny arabokat, a másik baloldal inkább a turizmust fejlesztené (pedig elszigetelt náci bugrisok vagyunk az egyik baloldal szerint).

napicsart.blog.hu/2016/03/13/ennyit_kaszalunk_a_turizmusbol_kell_nekunk_kormanybiztos#comment-form

fa1 2016.03.13. 20:31:44

"Nemzeti oldalt emlegetni nincs sok értelme, mivel nagyjából mindenki azon áll"
Kivéve a fideSSt. Rendszerváltás után a fizetett hülyékkel is megfizettetném a führerük okozta károkat, a szavazógépeik is vegyenek részt a kárenyhítésben, az ellopott közpénzek visszaszolgáltatásban - "magán"vagyonból is. Majd máskor meggondolják milyen hazaárulókra szavaznak.

Kardos doktor 2016.03.13. 20:32:31

@Tisztességes Természettudomány: "...a létező rendszerek legjobbika"
azért ne essünk túlzásokba! Akarod mondani, Orbánék még a tömérdek lopással együtt is kevésbé b---k szét az országot, mint kedves elődeik, nem? De talán ez se igaz!

fa1 2016.03.13. 20:38:07

"a cigányság rendszerváltás óta szakadatlanul mélyülő kilátástalan léte"
Na ez mondjuk a legkevésbé se érdekel senkit, leszámítva a józan oldal polkorrektséget túlzásba vivő újságíróit. Volt felmérés nemrég hogy a Jobbik után az MSZP szavazói közt a legnagyobb a cigányellenesség. Mert ők találkoznak velük, nem a rózsadombi guccis-rolexes fideSSesek. És aki találkozik, az nem nagyon szereti, pártállástól függetlenül. Azért valljuk be, a cigók elég sokat tettek azért hogy mindenki utálja őket mint a szart. Jellemzően csak bűnügyi hírekben hallani róluk, elkövetőként. Kivétel sajnos alig van. A cigányellenesség ellen leginkább saját maguk tudnának tenni: kevesebb lopással, rablással, iskolába bejárással (ha már úgyis kötelező egy darabig, legalább oda).

Kardos doktor 2016.03.13. 20:38:59

@Moin Moin: "...gyakorlatilag elkerülhetetlenül darabolódott fel nemzetállamokra "
szvsz ez nem a nacionalizmus következménye, az azért más, mint pl. a kisebbségek erőszakos beolvasztása, ami akkor Magyarországon folyt. Ugyanaz, mint Elzászban csupa német arcberendezésű (és nyilván kicsit német temperamentumú) "franciát" látni, kicsit szomorú.
A "nemzetállamosdit" a békekonferenciákon éppen az amerikai elnök, Wilson erőltette. A franciák meg csak simán kemény bosszút akartak állni a tengelyhatalmakon, ezért (is) lett a felbomlás. Nem pont a nacionalizmus miatt. Valóban közrejátszott a Monarchia hibás kisebbségpolitikája, de ez sem annyira nacionalizmus, mint annak egy eltorzult, megmerevedett változata.

Kardos doktor 2016.03.13. 20:46:46

@Moin Moin: ... a mai olasz és a német állam éppen hogy a nacionalizmus korszakában vált egységes állammá. Nekünk magyaroknak saját pechünk, hogy a török háborúk miatt Erdélyben szigetként maradt csak meg a magyarság, az anyaországtól elvágva, és az "üres" hegyi részeket pedig inkább a románok lakták be.

Moin Moin 2016.03.13. 21:15:21

@Kardos doktor: Sem Németországban, sem Itáliában nem élt tömegesen olyan, a "többségi néptől" eltérő nyelvű, identitású és származású nép, amelynek lett volna "saját nemzettudata", abban az értelemben, ahogyan a történelmi Magyarország területén élő népeknek volt.

Erdélyben pedig legkésőbb Mária terézi korától már a románság volt számszerű többségben.

(Az előző válaszkommenteddel most érdemben nem foglalkoznék, hiszen annak témája jelentősen túlmutat a poszt témáján...)

BéLóg 2016.03.13. 21:38:29

@Merlot: Hát kedves merlot, ebbe' nagyon beletenyereltél. De miért nem nézté' elébb utánna?
Segítek:
nevmasblog.wordpress.com/2014/05/17/riedl-szende-2/
MINK értjük a dógokat, TIK viszont még ehhez is elég hülyék vagytok. Ahogy a többi "követőd" is, ahogy MINK megszoktuk:
Punxsutawney mormota, kopasz barmok országa. stb.

Kendtek mind bizonnyal ötödik generáciijós értelmiségilyek, azzal a fene nagy ésszel. Alapíccsanak pártot hogy rályuk szavazhaschschung!

BéLóg 2016.03.13. 21:47:05

@Punxsutawney Mormota: Még jó hogy ballib oldalon a RÉGI szelek fújnak, miszerint:
Az a demokrácia amiben MI uralkodunk.
Az a szólásszabadság ahol MI mondjuk meg ki mit mondhat.
Az a normális ahol MI verhjük azokat akik nem azonos véleményen vannak.
Mi vagyunk a mérték, a cenz, a viszonyítási alap, az Egyetlen Igazság letéteményesei.
Dögöljön meg mindenki aki nem velünk ért egyet.

Hát MINK ezért szeretjük kendteket!
Ilyesmik nélkül SOSEM lesz meg 2018-ban a négyötöd! Remélem Lenin hasznos Idiótája Gogol is tovább gyártsa majd a blogjait addig is.

BéLóg 2016.03.13. 21:53:29

@___________Tibi___________:
Tibikém, segítek. Választhatsz. Vagy a nottinghami seriff bandáját támogatod, akik loptak csaltak hazudtak, raboltak.
Vagy Robinhúdot aki lop, csal, rabol, hazudik.
Remélem megérted az EDDIGI két rablóbanda közti allegórikus különbséget?
Hát akkor ki a szimpatikusabb?
Azt ugye te sem hiszed hogy van most olyan politikai elit, aki nem UGYANEZT csinálná mint ahogy a MOSTANI rablók is csak UGYANAZT csinálják mint a Nagy Elődök.
Neked talán új hogy a politikusok akkor hazudnak amikor kinyílik a szájuk?
Új hogy a politikusok lopnak? Azt hiszed csak magyarországon? Az egész EU egy nagy lehúzás, rablásra épülő gazdaság a támogatási rendszerrel. Már akkor loptak amikor mi még sehol se voltunk! A fidesz rablóbanda egyszerűen hamarabb beletanult az EU rendszerbe és hatékonyabban csinálja.
Senki nem szereti azt aki tőle lop, EZÉRT bukott meg a liberálkomcsi rendszer, multik és bankok seggnyalói. Az EU pénzének ellopása kevésbé fáj, pláne hogy Robinhúd még vissza is juttat belőle.

Ugye AZT nem gondolod, hogy a Jobbik, az LMP vagy a Kétfarkú Kutyapárt képes lenne az országot kormányozni?

BéLóg 2016.03.13. 22:05:19

@Punxsutawney Mormota: Gratulálok. nagyjából igaz lehet, jhogy a kedves feleségednek (talán neked is) a jövedelme 4 azaz négy év alatt olyan ötszörösére ugrott? Nem vagyok jó járulékszámításban, de a 99ezer és a majd 293ezer Ft között elképesztő jövedelem növekedésnek kellett lennie.
EGYKULCSOS adót fikáztad-e már? Állítólag ezen épp az ilyenek mint én meg akkor kedves feleséged (kőgazdagok) nyertek!
A három (több?) gyerek után járó mocskosgazdagoknak szóló adókedvezményt köpködted-e már? Mer' tudod onnan balról erre is aztmondják, hogy a kőgazdak (orbánistáknak -- he, he, he) járó vérdíj a kussolásért.

Nem tudom. Valahogy belebonyolódtam az élethelyzeted magad által adott leírásba.

Ugye azt tudod, hogy a kedves asszony eü járuléka egy balos kormány esetén sem változna, de az egykulcsnak meg a családi adókedvezménynek azonnal lőttek lesz...
Hát így már értem miért is mocskosorbán, felcsúti krisztus, minidúcse, csúti vajda.

Punxsutawney Mormota 2016.03.13. 22:10:16

@BéLóg: Jó, hogy Lenint elvtársat emlegeted. Hiszen Finkelstein rabbi az összes módszerét Lenin-Trockij-Sztálin vonalról vette. Legnagyobb sikerét meg a Nagyvezíreddel aratta. Szóval, ki is az igazi leninista?

Hagyjuk egymást, Továris! Tényleg. Egy élő luykkártyaleolvasó vagy, aki a betett lyukkártya infóit nyomja vissza. Ha neked jó igy... Nincs jogom kritizálni az életedet, ha neked így jó, akkor jó. Isten megadta a választás szabadságát. Te választottál egyet, én választottam egy másikat.

Jó éjt!

Punxsutawney Mormota 2016.03.13. 22:13:21

@BéLóg: Látom megint megragadtad a lényeget. Nem Orbán Viktornak köszönheti, hogy megsokszorozta a jövedelmét. Azt viszont Orbán Viktornak köszönheti, hogy egy kórházban még fertőtlenítő alkohol sincs.
De mivel szándékosan nem a mondanivalómra koncentráltál, ezért írtam az előbb, hogy hagyjuk a picsába egymást, jó?

leponex 2016.03.13. 22:42:15

@Toadwart66:
' A menekültek száma fokozatosan nő. 100 milliós nagyságrendben fognak nekiindulni, nem a jószántukból. Kerítéssel nem lehet megállítani őket. '

MM autodidakta személyiségprofilozó és végtelenül sikeres progresszív blogger-nyalintásásodon azért elnevettem magamat :)

Egyik kedves eszmetársától szoktam idézni, rokon lelkek lehettek a Seressel:

'Nem értettük Antallt, mert nem akartuk megérteni ...'

Szerintem most is így vagytok ezzel a mai valósággal.

Nyilván figyelmetlenségből, de épp azt írtad, amit O. is mondott: ennek a 'menekült'...akármi válságnak nem lesz egyhamar vége. 100 milliókról írsz!

Ebben tehát egyetértesz a kisrákosival.

Neked viszont az a válaszod, hogy tegyük fel a kezünket, úgysem csinálhatunk semmit ha jönnek, hadd vonuljanak békességben Nyugat felé.
Bárki.

Abban teljesen igazad van, maga a kerítés tényleg nem fogja egyik pillanatról a másikra megszüntetni százmilliók bevonulását az EU-ba.
Csak épp azt jelzi, hogy aki be szeretne jönni, az jelentkezzen a bejáratoknál, és ne másszon be az ablakon.
Ennyi.

A mostani német választási eredmények - szinte bizonyos vagyok benne - határozottabban fogja errefelé - az egyetlen értelmes, kivitelezhető, azaz reális megoldás felé- terelni még Merkel asszonyt is.

Az EU határainak ellenőrzése, ahogy a schengeni egyezményben áll.

Enélkül az EU szétesik.
Pont.

Illúzióim persze nincsenek 'veletek' kapcsolatban, de ez legyen a Ti bajotok :)

( üdvözletem a Szőrnek, mindig értékeltem a higgadtságra noszogatását.)

fércnél maradandóbb 2016.03.13. 22:47:55

@Punxsutawney Mormota:
"egy kórházban még fertőtlenítő alkohol sincs."

Akkor igyál arcszeszt, hátha mexűnnek az elvonási tüneteid!

fércnél maradandóbb 2016.03.13. 22:53:20

@leponex:
Ezek a szerencsétlen alvajárók még akkor se jutnak semmire, ha véletlenül sikerül megragadniuk a valóság köntösét. Gyógyíthatatlan álmodozó természetük, gondosan ápolt komplexusaik alkalmatlanná teszik őket bármifajta értelmes, hatékony reflexióra

leponex 2016.03.13. 23:05:39

@Moin Moin:
'Orbán a világkvótát trollkodásként vetette fel '

Ismerve az uralkodó liberális demokráciákat és a mindentől független médiáikat, nyilván nem gondolhatta egy percig sem komolyan, hogy erre bármelyik vevő lenne.

Pedig abszolút 'igaza van'.

Miért is kell Európának viselni annak az erőszakos, illegitim, hazug liberális ( amerikai, ha nem tudnád beazonosítani Berlinben két személyiséganalitikus szeánsz között ) demokráciaexport brutális és globális következményeit?? Egyedül??

Mit gondolsz, miért sz@rik rátok egyre nagyobb része a zembereknek - nem csak itthon?
Kedvenc bloggerünk (is) mondá vala: Az eredmény minősít!
Hát lásd, miféle eredményre jutott eddig a kedvenc haladó liberalizmusod?
Ja, hogy eddig nem is volt az igazi, mert még fejletlenek voltak még hozzá a zemberek?
De majd!
Majd levetkezik a popppulizmust, oszt jöhet az Igazi Progresszív Liberális Kánaán.
Vagy az Igazi Konzervatív Forradalom.
Olyan dézsavőt eregettek, hogy csak na:)

leponex 2016.03.13. 23:11:41

@fércnél maradandóbb: :)
pedig ilyen fidsznyikot se találnál még egyet, mint a mormotánk, aki így demonstrálná, mennyivel jobban megy neki a Zorbán alatt:

'2008 -... asszony havi bruttójából 98200 forintot vontak társadalombiztosítási járulékként.
2012 - ...az asszonytól havonta 293,000 forint tb járulékot vonnak.'

ez úgy háromszoros jövedelem a gonosz Patás alatt. Legalább.
no comment.

BéLóg 2016.03.14. 00:40:50

@Punxsutawney Mormota: Barátom KURVÁRA mellélőttél! orbángyűlöletedben olyan információt adtál ki, amit legszívesebben visszavonnál.
Nem tudom MIÉRT nem jut a kórházba fertőtlenírtésre, bár még az Index is azt írta, hogy 40x azaz negyvenszer annyit költött a Zorbánrezsim az egészségügyre (volt ám ott hatvanszoros szám is, de azt gyorsan "leosztották, ha, ha).
Senki nem mondta, hogy Orbán adta a több pénzt, de azért MEGBOCSÁSS tényleg rohadtul megszoptátok ezt a rendszert, ha 4 év alatt 3x-4x-5x ??? annyi lett csak a kedves asszony fizetése!
Aztán ugye az egykulcsos adó.
Aztán ugye a gyerekkedvezmény, mert gondolom elég sok gyereked van 18 év alatt ha ilyen szépen gyarapodtok (az Isten éltesse egyébként sokáig a családodat erőben, egészségben!)
Talán nemsokára a CSOK-ra vesztek új lakást?
Hát a nullafeé tendáló infláción kerestél-e valamennyit?
netán nem voltál devizahiteles?
Basszameg a mocskosorbán, mi?
Eleve LEHETŐVÉ vált hogy elmehessetek egy bizonyára igen drága megbízható helyre szülni. Rohatt csúti cigányvajda Orbányarém!
Hát most elég sokat tehetsz. Például nikket változtathatsz mert ez amit ide beírtál sajnos több volt mint hiba. De lehet INTENZÍVEN meaculpázni is, bár ez a HITELEDEN már nem fog javítani.
De azért csak megmondod nekünk, mégis mi a bajod neked EZEK alapján az Orbánnal, a Fidesszel, a kormánnyal, az Orbán szimpatizánsokkal meg úgy általában? Mert hogy neked úgy nagyjából ezerszer jobban megy mint az átlag orbángyűlölőknek. Nem tudom, végülis mitől lennél boldog? Két, esetleg három kulcsos adóval? Kétszámjegyű inflációval? Újabb devizahitellel? Adókedvezmény eltörléssel? CSOK megszűnésével? Mondd csak meg nyugodtan, mert én megmondom, EZEK mind-mind a balliberális rendszert jellemezték korábban és talán te is biztos lehetsz benne, hogy vissza is fognak térni egy esetleges kormányváltás esetén.
Szóval, melyik hiányzik hogy annyira gyűlölöd a Minidúcsét :-)

BéLóg 2016.03.14. 00:43:05

40 x annyit az egészségügyre mint STADIONOKRA (ez kimaradt a nagy sietségben).

pamut 2016.03.14. 01:24:32

na mi van, egy fideszes sem mert válaszolni nekem?
Úúúúúúgy meglepődtem :D
Hazaáruló kis férgek....

Toadwart66 2016.03.14. 05:51:00

@leponex: "Neked viszont az a válaszod, hogy tegyük fel a kezünket, úgysem csinálhatunk semmit ha jönnek, hadd vonuljanak békességben Nyugat felé.
Bárki." Ezt soha nem állítottam. "Az EU határainak ellenőrzése, ahogy a schengeni egyezményben áll." Ez nagyon hasznos lenne, ha sikerülne. Sok remény nincs rá, a belpolitika jelenleg sokkal fontosabb. Persze a menekültek kérdését Orbán nem használja fel. Kértelek, hogy ne komolytalankodj.

Kardos doktor 2016.03.14. 06:50:45

@Moin Moin: oké, az olaszokkal és németekkel máshogy volt, de azt fenntzartom, hogy a monarchia szétesése egyáltalán nem lett volna elkerülhetetlen. A rossz kisebbségi politikának része volt benne, igen, de nem a "nacionalizmusoknak" általában. Lám, a mai nacionalistáink sis kibékülnek z EU-val, amennyiben látják, hogy hasznuk van belőle. A monarchia szétdarabolásának sok köze van az USA és a franciák szándékaihoz a béketárgyalásokon, amik sok mindenek voltak, csak nem békések.

leponex 2016.03.14. 09:11:12

@Toadwart66: 'Az EU határainak ellenőrzése, ahogy a schengeni egyezményben áll." Ez nagyon hasznos lenne, ha sikerülne.'

OK,
Akkor légy szíves vázold fel, miként lehetséges ez.
Szerinted.
Látod, ha a valóságról, a tényekről van szó, mennyivel egyszerűbb :)

Lehet rá konkrét válaszokat adni.
Hajrá!

A 'menekültek' kérdését természetesen O IS felhasználja, a politika már csak ilyen.
A mindenkori poltikai elit - jó esetben - találkozik a valósággal, és kénytelen rá válaszolni.
O. a többieket megelőzve meglátta/megérezte/ ... hogy ez MOST igazi történelmi esemény, fordulópont, ahogy szokták mondani: nem lehet úgy élni tovább ezután, mint eddig.

Világos, egyértelmű, abszolút racionális megoldási javaslata volt:
határok ellenőrzése - a schengeni egyezménynek megfelelően- , a menedékkérőket pedig befogadni, ellátni.
A bevándorolni szándékozókról pedig minden ország szabadon eldönti: kit fogad be, annak engedélyt, vízumot ad és mehet hozzá békességben.

De az talán mégsem elfogadható még egy echte liberálisnak sem, hogy aki akar, annak JOGA van bejöni az E-ba, ahova akar.
Mert eddig ez történt a végtelenül kétszínű liberális Unióban.

A 'Ti' orbánútálatotok viszont minden racionalitást félretéve egyetlen dologra koncentrál: rúgni, ütni, gyűlölni.

Ez a szomorúan mulatságos rákosista-antiszemita-fasisztoid-neohorthysta-autokrata-minidiktátor... taktaktak halandzsa láthatóan kontraproduktív, a haszontalan idiótaságotokról fentebb már ...
Az, amit MM barátunk is tol a berlni kiküldetésekor végzett koca-szakpszichológusi személységprofirajzolói munkásságáról a teljes tanácstalanságot, reménytelenséget mutatja: a haladóan progresszív legfejlettebb 'liberalizmus' semmitmondó alkalmatlanságáról.

Szerintem ez méltatlan egy bármilyen blogocskától is, de 'Ti' tudjátok mit tesztek, ha meritek.
Üdv!

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.14. 17:39:23

@leponex: hát persze te húgyagyú, biztos a vezéred miatt keres többet, nem magától :D
Minden apróságot kihasználsz, hogy propagandázhass, te szar?

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.14. 17:42:29

@leponex: "A 'Ti' orbánútálatotok viszont minden racionalitást félretéve egyetlen dologra koncentrál: rúgni, ütni, gyűlölni."

:) mert a te hozzáállásod a nem orbánistákkal szemben más ugye "elvtárs"? :D

BéLóg 2016.03.14. 18:09:41

@fidesz maszop dk egykutya: Húgy-2-agyú! Gondolkozol is vagy csak írsz? SENKI nem mondta hogy a pénze nagyságos Szent Orbánviktor Csútivajda munkásságának eredményeként nőtt meg. AZT mondta, meg én is, hogy rohadtul melléfogott kedves barátunk az orbánfóbiájával. Mert:
Vagy össze-vissza hazudott és csak kitalált a sokgyerek, a feleség meg a pénz,
Vagy Punxsutawney Mormota a mai Magyarország és Orbánmocsok Viktátor rendszerének egyik legeslegnagyobbdemégmégannálisnagyobb HASZONÉLVEZŐJE.

Ez van amikor valaki olyannyira gyűlöl valakit, hogy kizökken a szerepéből. Soha többet nem fogja tudni levakarni magáról ezt a ballépést, ez nem faszbúk hogy gyorsan kitörölhesse. Olyan lett a hitele mint az egyszeri szűzhártya mértékegysége: Egy VOLT!
Talán ez másnak is tanulságul szolgálhat. Tán még neked is, miközben szerecsenyt próbálsz mosdatni.

Titimataifaaaro 2016.03.14. 20:49:30

@Moin Moin: Ha ennyire hiányosak a történelmi ismereteid, akkor kár vele dicsekedni.

Moin Moin 2016.03.14. 23:04:12

@Titimataifaaaro: Pontosan miben is lennének állításod szerint "hiányosak"?:-)

Légy szíves tételesen felsorolni - és helyesbíteni!:-)

leponex 2016.03.15. 01:08:38

@fidesz maszop dk egykutya:
Amint láthatod, nem.
Minden ezzel ellentétes tény, tapasztalat ELLENÉRE azt gondolom, valójában Te sem így gondolod, ahogy a kommentjeidben prezentálod.
Te is egy normális, jóra törekvő, másokkal szemben alapvetően bizalommal lévő, együttműködésre hajlandó barátságos ember vagy.
Csak valamiért megzakkansz a névtelenséget biztosító nicked mögött.
Szőr Galahadot ajánlom Neked is :)
A Békés Egyet Nem Értés szellemében.
Üdv!

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.15. 12:14:16

dehogynem, most színészkedhetsz, de az írás megmarad. Együtműködni orbánistákkal? Viccelsz? Aki 2011 után (amikor kibújt a szög a zsákból) még orbánista, az vagy hülye, vagy támogatja az ország szétrablását, és az EU pénzek elmutyizását (tehát hazaáruló, szar ember). Így az együttműködés is értelmetlen.

@BéLóg: Dehogy nem, most is azt mondod te szerencsétlen.
"Magyarország és Orbánmocsok Viktátor rendszerének egyik legeslegnagyobbdemégmégannálisnagyobb HASZONÉLVEZŐJE."
Én is jobban keresek, de képzeld semmi köze nincs az államhoz, hanem volt ötletem, egyedül csináltam, külföldi piacra alapozva. És ha nem lenne a geci vezéred, akkor többet vásárolhatnék az összeszedett pénzből/kevesebbet kéne költenem belőle, mert nem lenne szétcseszve a forint árfolyam, nem kéne még egy halom új adót fizetni, gyakran szarabb szolgáltatásért (TB).

leponex 2016.03.15. 16:08:12

@fidesz maszop dk egykutya: ha nem hát nem, van ez így néha.
További békés zsörtölődést!
Üdv!

BéLóg 2016.03.15. 18:27:37

@fidesz maszop dk egykutya: Úgy látom te is a Mormota sorsára akrsz jutni. De sebaj! Hiányozni fox. A haszonélvező az nem azt jelenti hogy a BÉRÉT a Mocskosorbánnak köszönheti. Hanem hogy a ennek az Orsósmihály rendszernek az összes ELŐNYÉT élvezi, sőt még ki is maxolja. Ahogy ezexerint te is!

Öregem: Miért is vagy te még itthon? Én NEM azért mondom hogy menj el MERT utálod Orbánt, hanem azért, mert azt állítod, qrvára tehetséges vagy ÉS MÉG ebben a rohattorbán rohattrendszerében is lám, milyen sokra vitted.
Erre szokás írni, hogy akkor tevadász nyilván szopni vagy ITTHON.
Mormota pedig VALÓBAN a Viktátor rendszerének egyik legnagyobb haszonélvezője, ezt ha beledeglesz sem tudod megcáfolni.
Ha pedig neked is mindössze 4 év alatt ötszörösére nőtt a fizetésed mint M. kedves feleségének, valamint van legalább 3-4 gyereked mint M-nek, akkor bizony te is rohadtul élvezheted az:
Egykulcsos adót.
A kvázi adómentességet.
A CSOK-ot.
A nullához tartó inflációt.
A stagnáló közüzemi számlákat.
A folytassuk....

De nektek ugye semmi sem elég jó. Hát EZÉRT kérdezem, szeretsz-e itthon szopni?
süti beállítások módosítása