A magyar reformkorszak egyik kiemelkedő alakja: L. Simon László, a költő és politikus

 “A repülésnek is megvan a maga művészete, vagyis inkább fortélya. Abban rejlik, hogy megtanuld magad a földre vetni és elhibázd azt."

Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak

Valami hasonlóval foglalatoskodik Orbán Viktor is, immár jó hat esztendeje. Számtalanszor megpróbálkozott már a bukás legkülönfélébb módozataival, de mindig sikerült elrontania azt. Közben hatalmas gyakorlatra tett szert ebben az izgalmas tevékenységben.

Övé az ország, a hatalom és a dicsőség. Valameddig. Csak a Jóisten tudja meddig.

A kormány oktatáspolitikája elleni tüntetés nagyon felemelő és lelkesítő volt. A gond az, hogy magát a kormányt egy fikarcnyit sem érdekli az oktatáspolitika. Ő kezdettől fogva a politikai, illetve a gazdasági hatalom totális megszerzésével van elfoglalva. Akit a szakpolitika és a politika közötti problematika részletesebben érdekel, az olvassa el Bartus László írását. Őt természetesen lehet balról, jobbról, mindenfelől támadni, ami biztos rosszul esik neki, de maguk a tények ilyesmivel nem nagyon foglalkoznak. Azok csak vannak és mindenki ahhoz kezd velük, amihez csak akar. Ha úgy gondolja, egyszerűen nem vesz róluk tudomást. (Bartus László: Szakmának sok, forradalomnak kevés)

Orbán Viktornak és zsoldoshadseregének hatalmas előnye van a lelkes, tényleg jó szándékú és nagyon szimpatikus tüntetőkkel szemben. A kormányzatnak nevezett gazdasági társaság abból él, hogy minden lehetséges módon és eszközzel hatalomra, pénzre és befolyásra tegyen szert. Ezt a tevékenységüket magas szinten, professzionálisan, gátlástalanul és legfőképpen rendkívül jövedelmezően végzik.

Mivel egyre nagyobb mértékben beszivárogtak a társadalom működtetésébe és gazdasági életbe, egyre erősebbek lettek. Mára már többszörös áttétet képeztek. Vannak, akik ennek örülnek és lelkesen támogatják is a burjánzásukat. A lelkük rajta. Bizarr dolog egy súlyos betegségnek örvendezni, de az említett tények azt mutatják, ez is lehet valamiféle örömforrás.

A tüntetők azonban a hatalommal szemben nem ebből élnek. Nem ez e munkájuk. Nem kapnak érte pénzt, állást, koncessziót, bizottsági tagságot, Magyar Művészeti Akadémiát. Más dolguk is van. Dolgoznak, gyerekeket nevelnek, tanulnak, kutatnak, számlákat fizetnek. Napi nyolc órában nem képesek a hatalom egyre nyíltabb és arcátlanabb túlkapásai ellen tiltakozni.

Azt is tudomásul kell venni, aki nem külföldön dolgozik, illetve él, az zsarolható, megvehető, megfélemlíthető. Mindenki. Nem kell megverni senkit ahhoz, hogy elmenjen a kedve a tiltakozástól. Elég csupán kirúgatni a munkahelyéről, tönkretenni a vállalkozását, kiszorítani a piacról, vagy úgy szénné büntetni, hogy még az unokái is azt fogják fizetni az életük végéig. Ki szeretné ezt? Én nem, az biztos. Senkin sem lehet számon kérni azt, hogy nem akar mártír lenni. Az kérem szépen egy rendkívül rossz szakma.

A másik alapvető probléma, hogy nem csupán apró-cseprő hiányosságokról van szó, amit majd a demokratikusan működő rendszer előbb-utóbb korrigál. A demokráciát, a politikai korrektséget, a szakmai hozzáértést, a méltányosságot, a humanizmust, a szegénységet, a hátrányos helyzetet a magyar népesség egy részének közreműködésével sikerült szitokszóvá tenni.

Nem bízhatunk a demokráciában, mivel az jelenleg nincs a birtokunkban. Hiába mondják, hogy de van. Ostobaság, szemenszedett hazugság, blöff. Az, amit a hatalom annak mond, az az önkény szabadsága. „Ne szóljon bele senki az én dolgomba, majd én megmondom neked, hogy mit csinálj. Kapsz érte pénzt, állást, vagy amit szeretnél. Fogadj szót és tartsd a szád.” Omerta.

Vajon mitől bukna meg az Orbán-rezsim?

Megijed, megjavul, vagy belátja a tévedéseit? Ugyan miféle tévedésekről lenne szó? Ezek nem tévedések, hanem szándékok.

Belülről megbuktatják? Az egyik legbefolyásosabb oligarchájuk már megpróbálta. Simicskának eddig még nem jött össze a személyes bosszú. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Simicska sem tartja be a demokratikus játékszabályokat. Ő nem megjavult, csak kivágták a rendszerből és ezért szeretne visszavágni.

Kívülről buktatják meg? Az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) mindig megvédi Orbánt. 14 képviselőt veszítenének, ha ezt nem tennék meg. Ennyit nem ér meg Magyarország.

Gazdaságilag összeroppan? Ez már megtörtént. Az egészségügy működésképtelen, az oktatás vergődik, a szociális ellátást gyakorlatilag felszámolták, rengeteg új adót vezettek be. Az országot az Európai Uniós lélegeztetőgép tartja életben. Erre persze a kormányzati propaganda azt mondja, a multik rajtunk gazdagodnak meg, mivel a nyereségüket kiviszik az országból. Közben persze adóznak, munkát adnak, járulékot fizetnek, de ez nem számít. Rúgjuk ki az Audit az országból és akkor nem tud álnok módon nyereséget termelni Magyarországon.

Ez a rendszer alapvetően rossz és romlott. Képtelen a visszacsatolásra, korrekcióra, mivel nincsenek olyan intézmények, amelyek ezt lehetővé tennék. A népszavazást erőszakkal, a Sturmabteilung bevetésével meg lehetett akadályozni. A miniszterelnök március 15-én egy zavaros, fasiszta beszédet tartott, ami különösebben senkit sem zavart. Megszoktuk. Ő már csak ilyen. Mókás egy figura. Fokozatosan belesimulunk a rendszerbe. Van, akinek ez könnyen megy, sőt annyira élvezi, mint a Kádár-rendszert. Van, aki bele fog halni. Közel 600 ezer honfitársunk élt a lehetőséggel és elhagyta ezt a korrupt, romlott rendszert. Ők jelenleg ellenségnek számítanak, amit az is mutat, hogy korlátozták a szavazati jogaikat. Senki nem tüntetett ez ellen. Elárultuk őket.

A rendszer jelenleg még ad bizonyos mozgásteret a véleménynyilvánításra, de arra nincs semmi garancia, hogy ez mindig így lesz. Egyre több energiát és pénzt kell befektetnie, hogy a kormány fenntartsa legitimitásának álcáját és elleplezze a gazdasági machinációit. Egyre többször kényszerül védekezni, akár erőszakkal is.

2018-ban nem lesz tiszta választás, mivel már 2010-ben, 2014-ben sem volt az. A jelenlegi ellenzék a rendszer részét képezi, díszletként. Erősítik annak legitimációját. Pedig rengeteg dolguk lenne, mivel ők elvileg abból élnek, hogy érvényesítik a választóik érdekeit. Nekik kellene reális alternatívát, értelmes célt kidolgozniuk. Politikusok nélkül nem lehet politikát csinálni.

Az ellenállással kapcsolatban figyelembe kell venni Newton III. törvényét:

„Két test kölcsönhatásakor mindkét test erővel hat a másikra, ezek az erők egyenlő nagyságúak és ellentétes irányúak. A két erőt erőnek és ellenerőnek nevezzük.”

Ez azt jelenti, emberi életekről és sorsokról van szó. Nem szabad felelőtlenül játszani ezzel.

Ha valami miatt Orbán elveszíti a politikai hatalmát, a gazdasági hatalma attól még megmarad. Csak olyan összetételű parlament tudná ezt tőle elvenni, amelyik büntetőjogilag felelősségre vonná. A bebetonozott csinovnyikjai miatt ez ma szinte elképzelhetetlennek tűnik. Nem rohanunk a forradalomba, hanem csak mutogatunk rá, hogy, jé, milyen szép. Elkeserítő és szomorú dolog, de így van.

Nagyon fontos, hogy célként nem a rendszer javítását kell kitűzni, mivel az pompásan működik, csak éppen egy szűk csoport érdekeit szolgálja. Ez most egy mindent vagy semmit játszma. A köztes megoldás csalódásokkal, tragédiákkal, személyes konfliktusokkal fog járni. Már most egymásnak estek a tanártüntetés hívei és a szkeptikusok. Ez azért következett be, mert nincs világosan kitűzött, egyértelmű cél. Maszatolás van.

Hogy mit lehetne csinálni? Tudja a fene, én nem, az biztos. Ha valaki ért az általános sztrájkhoz, az talán tud valamit érdemben tenni. Ennek azonban szervezettnek és széles körűnek kell lennie. A hatalmi harcok, egyéni ambíciók kerülendők. Jelenleg nincs is értelme.

Orbán Viktor a rendszer számára rendkívül fontos személyiség, ezért soha nem fogják őt feláldozni. (lásd. szimbiózis) Leonyid Iljics Brezsnyvet évekig (†76) tartották életben. Ehhez mindössze egy T-80-as közepes harckocsi akkumulátora kellett. A technika azóta sokat fejlődött. Orbán Viktor (52) számára 4 db CR1025 Lithium gombelem bőven elegendő lesz arra, hogy az emberi kor végső határáig integetni tudjon a lelkes híveinek.

Sajnos nem egy büszke korban élünk, hanem egy rendkívül zavarosban.