A közéleti egyszemélyes performanszok iránti igényünk leszűkíti látókörünket a tömegélményről az egyéni ambíciókra, miközben felhagyunk a közösségi cél igényével.

Gulyás Márton legutóbbi közéleti akciója a köztársasági elnök hivatalának helyet adó budavári, műemlék jellegű Sándor-palota sárga festékkel tervezett megdobálása volt, ügyében nagy vihart kavart bírósági ítélet született: társtettesként elkövetett garázdaságért és rongálásért 300 óra közmunkára és tettestársával együtt 29.350 Ft költség megfizetésére kötelezték, vélhetően a köztársasági palota előtt keletkezett kár és a bírósági eljárás díja együttesen adja ki ezt az összeget.

A Sándor-palota helyett a rendőrök arcáig jutott nekiveselkedés vádlottjait megbilincselve vezették elő a bíróságon, ez mindenképpen illeszkedett ahhoz a színházi élményhez, amit a rendezői és/vagy színészi képzését is félbehagyott Gulyás kezdett meg performanszával: ezt a díszletet már a bíró is komolytalannak tartotta, a tárgyaláson végül levetette róluk.

Az ügyben többségben van az a méltányolható társadalmi vélekedés, hogy a festékdobálással szembeni bírósági tárgyalás stílusa, az azt megelőző 72 órás fogvatartás inkább szimbolikus jellegű, mint a tettel arányos intézkedés, bár tény, a fogvatartás mértékével maga Gulyás is egyetértett. Ő csupán az étkezés minőségével, az ablaktalan helyiséggel volt elégedetlen, amit aligha a bíróságnak kellene felrónia, de ha már ott volt, a CEU mellett kibővíthető a küzdelemre méltó ügyek száma: a fogvatartottak börtönkörülményei az EU-s elvárási szint alatt vannak jóval Magyarországon, nehézsúlyú bűnözők nyernek el komoly magyar közpénzeket Strasbourgban ez ügyben, így Gulyás ebbéli felszólalása nyitott kapukat döngetett, erre komplett emberi jogi ügyvédi stáb állt rá helyette.

Nem csupán a közvélemény, de a TASZ szerint is Gulyás tette a szólásszabadság része, és ha valóban komolyan vesszük ezt azt alapjogunkat, joggal várhatunk el egy olyan variációt, hogy Gulyásra a kutya se hederítsen, ha festékes flakonnal fejezi ki véleményét, ebbéli jogát szabadon kell, hogy gyakorolja. A szólásszabadság, a szabad vélemény kifejezése olyan alapjog, ami semmivel sem korlátozható.

A per koncepciósnak tartott jellegére, a rendőri túlkapás vádjára lentebb kitérek, most vessük fel azt a lehetőséget, amit a nép és a TASZ valójában elvár ebben az ügyben.

Mi történik, ha nem jut el a bíróságra Gulyás ügye, de még csak rá sem hederítenek a rendőrök?

Akkor córesz van. Egyrészt a forradalmárember ki van téve annak a veszélynek, hogy rendőrségi leteperés hiányában van ideje megszólalni egy társtüntetőnek, aki esetleg azt mondja, ezt azért mégse. Ez számtalan esetben megtörténik, aki jár tüntetésre, ezt tudja. Még nem is akármit kiabálhat az ember.

Egy idő után viszont elfogynak a bekészített festékes flakonok is, és mivel a dobálás helyszínére mondanivalóval nem készült Gulyás, kénytelen lett volna tüntetőtársaival már festék nélkül skandálni, énekelni, fütyülni, transzparenst vagy öklöt rázni, sátrat verni, bármit, amit egy átlag tüntető csinál egy átlagból kitűnni igyekvő forradalmár mellett.

Gulyás Márton véleménye a Sándor-palota előtt kizárólag a festékdobálásra korlátozódott, saját bírósági vallomása alapján is, így ha háborítatlanul hagyják őt azt kifejezni, körülbelül 23 másodperc múlva kifogyott volna a mondanivalóból illetve a festékes flakonokból.

A rendőrségi leteperéssel ez a 23 másodperc csökkent le körülbelül 4 másodpercre, tehát a szabadságjogi veszteség körülbelül 19 másodpernyi festék.

A dobáló forradalmár ki van még téve annak a veszélynek is egy macskakővel kirakott téren – amilyen a Sándor-palota előtti tér – hogy még Gulyásnál is bátrabb forradalmárok – ilyenek valószínűleg nincsenek is – puszta kézzel kaparnak fel macskaköveket, és azzal gyakorolják véleményszabadságukat. Hihetetlennek tűnik, de egy pohár víz és egy szem Cavinton társaságában guglizzunk rá a 2006 és MTV székház kulcsszavakra. Ez egyébként a gúny tárgyává tett „dobó mozdulat” és a helyszínt biztosító rendőrségi feladatkör tükrében lesz érdekes. 2006 óta a mai ellenzék által is letagadhatatlan igény, hogy egy tüntetésben agresszíven fellépők ellen fel kell lépni.

A rendőrségi fellépés kiértékelésekor 2006 mellett érdemes visszaemlékezni a 2012-es Operaház előtti tüntetésre, a tömegbe bevegyült tettleg fellépőkre és a rendőrség tüntetők általi hibáztatására. A tettleg fellépést a rendőrségnek megelőzni nem egy bírósági tárgyaláson elmondottak alapján van lehetősége, az eseményeket utólag értékelve, összevetve más, annál súlyosabb esetekkel, hanem az arra utaló magatartás legelső pillanatában. Ez egy fizikai adottság, egy tény, amivel sajnos számolni kell a reáltudományokban, tettlegesség elleni védekezésben kevésbé járatosaknak is.

Többen ugyanis keverik a rendőri, ügyészi és bírói feladatköröket, előszeretettel ítélik meg a másik hatóság munkája alapján az egyiket. A rendőrségi, ügyészi és bírói területek szétválasztása, feladatuk külön definiálása tényleg csak demokráciát ismerő állampolgároktól várható el.

Eljutna-e egy folyadékkal telt flakonnal, magának igazságot keresve Gulyás Márton Strasbourgba?

Nem. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren önként és dalolva dobná ki az odakészített kukába, a nejlonzacskóba rakott 100 ml-es samponocskáját pedig röntgen vizsgálná át, ő pedig kussban haladna át cipő és öv nélkül a hatóság előtt.

Miért nem akarja Gulyás Márton inkább egy stadionban megkeresni festékes flakonnal magát Orbán Viktort, a CEU-ügy vélhető agytrösztjét, Áder János magyar hangját?

Mert a beengedő kapuknál már elvennék tőle a flakont, miután azzal másokban is kárt tehet, és abból ítélve, hogy egy elég nagy, stabilan álló épületet sem talál el, csak rendőröket, nem kizárt, hogy egy lelátón egy másik forradalmárt találna el egy fél kilós (?) tárggyal. Amennyiben az fémdobozos festék, akár halált is okozhat vele. Ez a veszély egyébként tüntető tömegben is fennáll. Még az is megesne, hogy a demokrata forradalmártársak tahónak tartanák, ha lelátón flakonokat dobál. Ott már szotyizni is tahóság még a legvagányabb médiákok szerint is.

Megállapíthatjuk, hogy a Gulyás Márton-féle szólástípus szabadsága erősen helyszínfüggő. Megállapíthatjuk azt is, hogy a Gulyás által kötelezően elfogadni kész hatósági korlátok is helyszínfüggőek.

Gulyás Márton véleménye és bátorsága tehát attól függ, hol van, és kik előtt van. Nem egy tipikus forradalmár, nem is egy tipikus elvhű.

Túllépte-e hatáskörét a rendőrség Gulyással szemben?

Ahogy fentebb említettem, a rendőrségi fellépésekben Magyarországon 2006 óta cezúra van. Egy tüntető tömegben tettleg fellépni, más testi épségében kárt okozható tárggyal fellépni – súlya van egy ásványvizes flakonnak is – következményt von maga után. Ha valakinek nincs józan ítélőképessége, egyéni performanszában nem érdekli az őt körülvevő tömeg, az magára vessen. A rendőrség tömeget és egyéni mozdulatokat értékel, alakokat figyel és nem személyeket, és azokra kötelezően reagál. Reagálnak egy sorból kilépőre is, reagálnak egy önkontrollt elvesztő hangra is.

Ezt egyébként szervezett tüntetésen el is mondja a rendőrség az engedélyeztetési eljárásban. Aki valaha szervezett tüntetést, és érdekli egy tüntetés célja, a tüntető társai, ezeket tudja. Gulyást sosem érdekelte a közösség, sosem érdekelte egy tüntetés szükségszerű tömegereje, ő egyszemélyes színházat csinál a közéletben, ha már színházat rég nem csinál, sosem csinált, a szakmai képzését be sem fejezte.

Gulyás perében a közvélekedéssel ellentétben a rendőrök mellette vallottak, igazolták, hogy nem láttak harmadik személyt, amivel már csoportos elkövetéssel lett volna vádolható. Sutasága miatt, amivel a hős festékes akció megállt néhány rendőr arcánál, a befestékezett rendőrök Gulyás személyes bocsánatkérését elfogadták.

Gulyás mindent megkapott a rendőrökről, amire szüksége volt: korrekt tanúskodást, a közröhejbe fulladó béna dobálózás időbeni látványos leteperését. Gulyás rendőrök nélkül a 3 festékes flakonja eldobása után ott téblábolt volna ötlet és szabad mondanivaló hiányában. Rettentő cikinek érezte volna: mégis, mi a bánatot csináljon ő egy tüntető tömegben?

Kevésbé viccesen úgy összegezhető Gulyás fellépése, a tevékenysége iránti igény, hogy a demokrácia által biztosított alapjogokat szeretnénk biztosítani számára, az alapjogával a demokrácia hiányára hivatkozva él, alapjogának gyakorlásáról viszont több hatóság előtt önként lemond, azt nem sorolja alapjog korlátozások közé, számít a rendőrállamnak nevezett közösség rendőreinek mellette való tanúskodására, tőlük pedig elnézést kér.

A „flakoncepciós per”névre felhabosított ügy Edwin Aldrinja Varga Gergely.

Hogy kicsoda Edwin Aldrin? Az az űrhajós, akit Neil Amstrong miatt a kutya sem ismer, ő szállt Amstrong mellett és után még a Holdra, harmadik társuk, Michael Collins az űrhajóban maradt, a műszaki felügyelet volt a feladata vélhetően, hogy az emberiség hatalmas lépését két társa megtehesse, és legalább egyikük az örökkévalóság számára ismert legyen. Holdra jutásukat sokévnyi kutatás és soktucatnyi szakember tette lehetővé. A párhuzamot most a tömeg, az egyének, a motivációk, a teljesítmények és közösségi cél kapcsolatában adtam meg.

Varga „Marci” Gergely leghősiesebb emléke vélhetően az lesz a festékes ügyben, amikor grúz barátnője az éjszaka lakásukból elvitt barátját kereste a Gyorskocsi utcában, ott a sajtónak a lány Gergő nevű rabosítottról beszélt, mindeközben a fogház előtti kisebb tömeg „Orbánt be, Marcit ki”rigmust skandálva kiabálta túl hangját. A sajtóhírek forgatagában az események a „Gulyást elhurcolták a Sándor-palota elől, majd az éjjel otthonából elvitték” információhalmazzá sűrűsödött, teljesen indifferens lett a közvéleménynek, hogy a közéleti popsztár mikor kicsoda, mindegyik Gulyás Márton lett, a Mi Hősük.

Gulyás performanszainak másik eredménye, hogy a kutya nem emlékszik az előző és azt megelőző ügyeire, csak arra, hogy volt valami: valahova bement, valamit megzavart, de már keresni kell, hogy hova, és hogy milyen ügyben. Az ügy és szereplői érdektelenek lettek.

Gulyás Márton olyan, mint a rossz reklám: nagyon humoros, nagyon bátor, mindenkinek tetszik, de a kutya nem emlékszik, melyik márkát reklámozza. Na ezek a reklámprodukciók nem kapnak sosem Effie-díjat.

Maga Gulyás Márton is az a típusú celeb lett, akinek a foglakozása az, hogy Gulyás Márton. Hamarosan talán ő is naptárt ad ki magáról, aztán vagy autósműhelyekben, vagy jogvédő irodák teakonyhájában lesz kirakva. Sem ügyeit nem lehet már keresni, ma mindent elfed találati listában a flakon-ügy, két hónap múlva lesz majd másik, amivel az évszázad „koncepciós pere” is a feledés homályába merül, hála a gulyásmártonságnak.

A gulyásmártonság közeli rokonságban áll a juhászpéterséggel, amely jelenség most kínosan nagy csendben próbál magára találni egy Fidesz-székház-tacepaozással, mindezzel egy spontán tömegtüntetéssel konkurálva. Különösen nagy a gond, tekintve, hogy az egyszemélyes közpénzes állásra bejelentkezett újabb versenyző, a momentumosság átvette az ünnepnapra meghirdetett spontán tüntetésszervezés szerepét, ld május egy. Csak nem mehet pocsékba egy tőlük függetlenül gerjedt közösségi erő. Látod, Péter, csak azon kell izgulnod, hogy Mr. Momentumnak ne az V. kerületre fájjon a foga. A kétfarkúkutyaság rendületlenül festékez, igaz, ők nem műemléket és rendőröket, hanem repedezett aszfaltot. A közvélemény egyszerre áll ki az értelmes, dekorációs és értelmetlen rongálós festékezés mellett. Képzeljük el ezt a három jelenséget választási koalícióban. Schiffert most először értem meg, hogy ebből a babazsúrból időben kilépett.

Koncepciós per-e Gulyás Márton és Gulyásék pere?

A Gulyás éke az Varga Gergely, tudjátok, aki még ott volt, amikor, de ez most nem érdekes. A Gulyásék a közéletben a Gulyásné jelentéssel bír, csatolt rész, ahol az -ék, -né az előtte álló személy és nevének társadalmi nagyszerűségét és elfogadottságát hivatott emelni, a csatolmányt saját néven emlegetni fölösleges. A Sándor-palota előtt festék nélkül tüntetők meg végképp érdektelenek az ügyben.

Koncepciós pernek nevezzük azt, ahol a per, a vád a vádlott személyére előre konstruált, kifejezetten azért jön létre a vád, hogy illető bíróság elé állítható legyen, a vád tárgyában említett cselekmény nem történt meg.

Gulyás saját bevallása alapján ezzel a dobálási szándékkal ment ki a Sándor-palotához, így a legkevésbé állíthatjuk, hogy a bíróság őt a tervének kiötlése és véghezvitele előtt már megvádolta volna dobálással. Gulyás sértődne meg a legjobban, ha valaki azt állítaná, semmiféle festék és dobálás sem volt. Már az is roppant kínos neki, hogy el sem találta a Sándor-palotát.

A TASZ által is definiált szólásszabadságának korlátai valójában a tüntetésre kivitt festékes flakonok számában volt korlátozott, ugyanis nem volt Gulyásnál végtelen mennyiségű flakon. Amennyiben békésen dobálhatott volna tovább, sajnos, előbb vagy utóbb, de inkább előbb, kifogyott volna a szavakból és flakonokból Gulyás és tettestársa, Gulyásék is. Így attól tartok, hogy a TASZ, miként a cigányozást, zsidózást, a holokauszt éltetését és tagadását általuk véleményezésnek ítélve, így ebben az ügyben is szerepet tévesztett: nem lehet olyan dolog vélemény, amelynek egy háztartási bolt árukészlete és egy hátizsák mérete korlátot tud szabni. A vélemény ennél kicsivel komplexebb és emelkedettebb dolog, valami ehhez hasonlóval váltunk le a gibbon-ágról.

Fentebb levezettem akár egy ásványvizes flakon, annak dobálása, a tömeg és az ez ellen fellépő különféle hatóságok – stadion, reptér – kapcsolatát is. Azon természetesen lehet tipródni, hogy a tett most okozott-e kellő megbotránkozást, mekkora kárt tett a rendőrök és saját hatalmas arcában Gulyás, létezik-e külön elfogadott dobálás, és létezik-e külön tahó dobálás, de valljuk be, egy tisztességes koncepciós per hőse nem ilyen pitiáner ügyekkel áll bíróság elé. Különösen nem egy olyan kényes ízlésű országban, ahol már azt sem állíthatom egy Ürge-Vorsatzról, hogy nagyon buta és nagyon érzéketlen. Mi lenne, ha elkezdeném őt dobálni flakonnal.

Itt van a minden idők idei legnagyobb és idén első tüntetési hulláma, ahol talán érdemes lenne megmutatni a közösség erejét. Végre nem internetes előfizetés viszi tömegesen az utcára a népet. Végre először vannak vidéki társult tüntetések is. Végre nem kell előre beírni a naptárba, mikor legyen a nép spontán dühös, ahogy a Milla tette: szigorúan munkaszüneti napon, amikor már és még nem fagy. Évente kétszer, de nem többször, mindenki vad és potens lehetett, húúú.

Miért kell egyszemélyes budapesti performansszá csökevényesíteni egy ország ügyét, egy kollektíven megélni szükséges élményt? Miért szűkítjük le horizontunkat egy kislabdadobásban megbukott egyénre, akinek már a fél évvel ezelőtti ügyére, de idei társa nevére sem emlékszünk?

Miért korlátozzuk a cselekvési célt festékes dobozokra? Miért egy festék-üggyel akarjuk igazolni a rendőrállam-koncepciónkat? Persze a mellettünk és nem ellenünk tanúskodó rendőrökkel…

A kisstílű hősigényünkre jellemző, hogy a Spontán Forradalmár szombaton, április 15-én egy kevésbé spontán színpadon, jól szerkesztett, kezdő és záró időponttal meghirdetett, kis színes, zenés-táncos műsoresztrád közt fogja kivételesen verbalitással kifejezni véleményét, a repertoár beosztását szigorúan betartva, azt nem megzavarva.

Ha vannak valóban kockázatvállaló személyek és igények, mi lenne, ha a parlamentbe tüntetőkkel bejutás lenne a cél?

Ja, hogy ennek értelme is lenne? Isten ments. Azt meg minek. Végül is csak hét éve szívunk.

Színpadot elő! Köszönjük, hogy eljöttetek, mára a forradalmat bezárom. Függönyt le.

Fotó: Steve Aoki zenész a koncertjén a tömeg felett szörfölve pezsgőt spriccel szét