Orbáni módszerekkel, a hatalmi ágak szétválasztását nem értve, tesztoszterontól vezérelve nehéz bizalmat keltenie a Momentumnak a demokrata nézetű szavazók körében.
A Momentum Mozgalom korábban már utalt arra – akkor az álhírek és külföldi propaganda kapcsán – hogy szeretnék megrendszabályozni a médiát, különösen a külföldit. Akkor még hozzáfűzték, hogy természetesen az alkotmányos rend keretein belül maradva, valahogy akkor még érezve, hogy a politikai szereplők fellépése a média ellen esetleg beleütközhet valamely törvényekbe, ne adj’ isten az alkotmányos rendbe is.
A média megrendszabályozásáról februárban írtak, márciusban párttá alakultak, tehát hivatalosan is a hatalom elnyeréséért aspiráló erővé váltak, majd májusra már eljutottak odáig, hogy személyesen intézkedtek egy szerkesztőségben: Fekete-Győr András, a Momentum párt elnöke külön egyeztetés nélkül bement egy online média, az Origo szerkesztőségébe, mert a párt egyik tagjának személyes hátteréről leírtak valamit. A Momentum fel is vette videóra , ahogy a pártelnök megkeresi a cikk szerzőjét személyesen, intézkedik, számon kér. A videofelvételhez engedélyt nem kértek a jelenlévőktől, egy magáncégnél.
Nehéz eldönteni, mi a megdöbbentőbb: az akciót lájkolók igen magas létszáma, köztük általam demokratáknak hitt személyek, volt kormánypárti képviselők, vagy maga az eset. Az Index is megírta az esetről a kritikáját, ők csupán a „politikai demonstráció” stílusát kérték a Momentumon számon. Meglepő, hogy épp a média egy másik képviselője nem fogalmazta meg a lényeget:
Mit akar befolyásolni, számon kérni a politikai képviseleti hatalom a médiában?
Mi dolga egy intézkedéssel a politikai képviseleti hatalomnak az őket kontrollálni hivatott médiánál?
Bármely párttá bejegyzett szervezet kifejezte szándékát, hogy a társadalom feletti hatalomba igyekszik, ezzel egy olyan szerepbe került, ahol akár parlamenten kívül, akár parlamenten belül, ellenzékben, akár kormányon a társadalom felett álló hatalommá váltak. A társadalom elsődleges jogköre és feladata elvárásokat és kritikát közölni irányukba, ezt a társadalom a médián keresztül tudja megtenni. A média mint a negyedik hatalmi ág – jó esetben ebbéli szerepében szakmailag felkészülten – külön állampolgári jelzés nélkül is, az év minden napján minket képviselve önmaga is folyamatosan számon kérő és kritikus szemlélettel viselkedik minden párttal szemben. Ugyanis ez a média dolga.
Aki ezt a demokratikus hatalmi megosztást nem érti, nem veszi tudomásul, hogy mind az állampolgároknak, mind a médiának elsődleges, szabadon gyakorolni szükséges jogköre és feladata a hatalomban lévőket és oda igyekvőket kritizálni, kontrollálni, értékelni, az az ember vagy nem demokrata, vagy nincs tisztában a demokratikus társadalmi berendezkedés alapjaival.
Ebben a hatalom megosztási és ellensúlyozási szisztémában elsődlegesen nincs jelentősége, hogy illető média tulajdonosi háttere milyen, és hogy az adott hír mit tartalmaz. Bárkinek, akinek kifogásai vannak egy médiában megjelenő hír kapcsán, többféle jogorvoslati lehetőség adott: ír a szerkesztőségnek, helyesbítést kér. Amennyiben a cikk nem ütközik törvénybe, az egy véleménynek tekinthető, akkor különösen a közszereplővé vált politikusok csendben megelégszenek azzal, hogy véleményezték őket.
Törvénybe ütköző jogsértés, netán bűncselekménynek minősülő médiatartalom esetén – amennyiben a helyreigazítást nem kapta meg illető – a bírósághoz és a Médiahatósághoz lehet fordulni. Nincs indok személyes, önbíráskodó fellépésre. Az nem lehet ok, hogy illető pártvezető mit gondol a bírósági eljárások sikerességéről, mert ha az önbíráskodást tartja a megfelelő fellépésnek, akkor azzal sokkal súlyosabb dolgot lép meg annál, mint ami miatt egy a bírósági eljárásban nem hisz.
Egyébként sorozatosan nyernek sajtópereket ellenzéki képviselők is.
Fekete-Győr Andrásnak ahogy pártelnökként semmi dolga nincs egy médiában rendet vágó, számon kérő szándékkal, úgy semmi dolga nincs ott nem is az ő személyét, hanem a párt egyik tagját, Hajnal Miklóst ért médiakritika esetén. Különösen érdekes, hogy az ominózus Origo-cikk – amit a fenyítési akció indokaként jelöl meg a Momentum-videója – márciusi, a fellépést megelőzően két hónappal jelent meg, a Momentum csak most reagál rá. Hajnal Miklós dönthet úgy személyesen, hogy ő és nem más rágalmazás gyanújával pert indít az Origo ellen, majd annak a pernek a számára kedvező ítéletét követően jelentheti csak ki, hogy az Origo rágalmazott. Ilyen esetekben a médiát sújtó pénzbüntetés mellett a másik ítéleti tétel az szokott lenni, hogy illető médiumnak kötelező helyreigazítást kell közzétennie. Így volt ez Bajnai Gordon többszörösen nyert sajtópereiben is.
Ha erre nincs igénye Hajnal Miklósnak, nyilatkozhatja perindítási szándék nélkül, hogy valótlanságot állítanak róla, de ennél többet nem tehet. Különösen semmi dolga egy pártnak helyette lépni, különösen semmi dolga Fekete-Győr Andrásnak Hajnal kvázi apjaként vagy gyámjaként fellépve, tesztoszterontól fűtve egy médiaszerkesztőségbe elmenni.
Mi lenne, ha Magyarország nem egy zsebkendőnyi terület lenne, mi lenne, ha nem egy budapesti vízfej tájékoztatná a társadalmat? Fekete-Győr egy neki nem tetsző médiatartalom esetén akár órákat is utazna egy másik városba, hogy személyesen lépjen fel egy újságíróval szemben?
Az akció botrányos és alkotmányellenes jellegén túl sorra vehetjük az ügy lélektani tényezőit is.
Ami a Momentum videóján látható, az egy pszichológiában kicsit is járatos ember számára azt sugározza, hogy Fekete-Győr hozzászokott, hogy fenyegetően fel lehet lépni bárhol, ha valami nem tetszik neki. Vértolulásos apuka képe dereng fel, aki bemegy az iskolába felpofozni a tanárt, ha a kisfiának egy tanár rossz jegyet mert adni.
Fekete-Győr képtelen kezelni a kritikákat. Amennyiben hatalom van a kezében, igyekszik ezt akár személyesen lerendezni, lehetőleg mások helyett is ő lép fel.
Fekete-Győr a személyes ügyének tekinti, ha a pártot vagy a párt valamely tagját kritika éri.
Fekete-Győr a személyes fellépéseit később a társadalom igényének aposztrofálja, amelyre ő és pártja felhatalmazást kapott.
Fekete-Győr abszolút nincs tisztában a hatalmi ágak szétválasztásával és azok demokratikus funkcióival. Mai napig is folyamatban lévő politikatudományi tanulmányait nézve ez nagyon nehezen elképzelhető, így a rosszabbik variáció az, hogy bár tisztában van a demokrácia rá is érvényes korlátaival, de ez abszolút nem érdekli őt: kifejezetten az erőfitogtatást tartja a helyes cselekvési módnak.
Aki ismeri a testbeszéd által jelzett attitűdöket, figyelje meg a videón, hogy a „párbeszédre törekvő” Fekete-Győr mint egy vezérigazgató, aki havonta egyszer ellátogat a dolgozókhoz eligazítást tartani, végigvonul a szerkesztőségen, odavet egy-két szót az ott dolgozóknak meg sem állva, majd az egyik íróasztalnál állva, fentről lenézve diskurál a beosztottal.
Az az európai és üzleti szintű variáció nyilván nem elvárható Fekete-Győrtől, hogy egy e-mailben időpontot kérjen a cégtől. Bár igaz, ott meg kellett volna adni indoknak, hogy milyen célból menne be, pártképviselőként milyen jogon, kinek a nevében, mit kérne számon.
Fekete-Győr András behajtó cégnél dolgozott több évet, amely cégek piaci működése a tisztességes üzleti magatartás határait erősen túlfeszítik, ezen cégek alatt nem a verőlegényeket, hanem a bejegyzett, akár nemzetközi behajtó cégeket értem.
Döntse el mindenki, kire emlékeztet ez a karakter.
Az Orbán-kormány és az álparlamentáris viszonyok mellett teljesen impotenssé váló ellenzék miatt egyre inkább úgy gondoljuk, hogy egy közpénzre aspiráló vagy már azt elnyert politikai képviselő eljátszhatja a civil és a forradalmár, de leginkább Rózsa Sándor, a nép gyermeke betyár szerepét. Egyre többen preferálják az erőszakos megnyilvánulást, a törvénytelen fellépéseket.
Lehet a társadalmi cél valamely forradalmi hevület, rendkívüli fellépés, de oda nem szükségesek közpénzre ácsingozó, a hatalomba igyekvő szereplők, sem közpénzen élők. Akkor legyen forradalom, tiszta lappal, az utca emberével, utcai harccal, nem ez a lila csomagolópapíros erőlködés.
Amennyiben demokratikus úton kívánjuk leváltani a jelenlegi hatalmat, a legtöbbet azzal tehetjük, ha szüntelen demokratikus cselekvési térbe szorítjuk az ellenzéket. Már amennyiben szeretnénk, hogy egy kormányváltást követően is a demokratikus értékek legyenek az irányadóak.
Senkinek ne legyenek kétségei: ha egy párt és annak vezetője egy-két százalékon állva már nem tiszteli az alkotmányos berendezkedést, azt megsértve számára sikeresnek tűnő akciót hajt végre, akkor az majd bármennyire is érdekelni fogja, ha ennél nagyobb hatalomra tesz szert.
A politikai szereplők mindenkori magatartása árulkodó arra nézve, hogy milyen viszonyt ápolnak a demokratikus alapértékekkel szemben, és milyen módon igyekeznek rendezni a közügyeket most, egy év múlva és akár öt év múlva.
Egyszer már erősen meglepődtünk valakin. Akkor is sztárolták többen az ifjú titán radikalizmusát.
Majd túl sokan, túl későn eszméltek.
Ideje előre észlelni az arrogáns és antidemokratikus jeleket, és nem megtűrni azokat senkitől.
(Fotó: hirado.hu)