Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Atomcsapás

2017. május 22. - Toadwart66

oeoqolhvtpirdyaq2li46a_r.jpg

Atomcsapás

– Szegény barátom, az élet nem egy habostorta. Csapásokat kapunk és csapásokat adunk – magyarázta el a nemzetközi imperializmus ellen vívott kíméletlen harc lényegét Virág János Pelikán József gátőrnek, Bacsó Péter „A tanú” című filmjében.

Ezek az átkozott imperialisták azóta sem adják olcsón a bőrüket. Hiába mérünk rájuk sorozatosan döntő csapásokat, csak nem hagynak fel az örökös ármánykodással. Az ő csapásaik ráadásul valami miatt mindig döntőbbek a miénknél.

A küzdelmet természetesen semmiképen sem szabad abbahagynunk, hiszen az nevet csak igazán, aki utoljára nevet. Előbb-utóbb csak elkezdi az a fránya Nyugat a Hruscsov elvtárs által beígért hanyatlását, és akkor mi felszabadultan kacagunk majd bölcs kínai barátainkkal. A figyelmünk azonban egy pillanatra sem lankadhat el. Kemény csaták állnak még előttünk, mielőtt végső csapást mérünk Brüsszelre. Esetleg Brüsszel ránk.

Az fenyegetés, amelyben a hetes cikkely előkészítését kérte az Európai Parlament az Európai Bizottságtól csupán pipafüst. A végén úgysem tudják az atombombát ledobni ránk. Igaz, hogy ilyesmit még nem nagyon alkalmaztak egyetlen uniós tagországgal szemben sem, de Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke azzal nyugtatott meg minden érdeklődőt, hogy az EP-határozata teljesen súlytalan. A korrupt, Soros által egyenként megvásárolt társaság pedig szokása szerint megint túllépte a saját hatáskörét.

Ha ezt maga Gulyás Gergely állította, biztos így is van, mivel személyében egy teljesen elfogulatlan szakértőről van szó. Ha az Európai Bizottság ennek ellenére mégis elindítana valamiféle alantas eljárást magyar kormány ellen, akkor csupán azt kell a hazai választóknak szelíden, de határozottan az értésére adnia a keményvonalas sajtónak, hogy ezt a Bizottságot Soros György tartja fent a saját pénzből, tagjaik között ráadásul haramiák, komplett hülyék, szökött fegyencek és más kétes alakok találhatóak.

Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára fel is hívta az aggódó hazai közvélemény figyelmét arra, hogy tulajdonképpen „újra felpörög az ideológiai boszorkányüldözés”, amiről gyanútlanul azt hittük, hogy a hidegháború befejeztével végleg kimúlt. Ez az öröm azonban túlságosan korainak bizonyult. Az imperialisták ezek szerint semmit sem tanultak a Vietnámi fiaskóból.

A hetes erősségű atomcsapás valószínűleg elmarad, és az egész csihi-puhi csupán arra lesz jó, hogy kiélezze azt az ideológiai küzdelmet, amelynek segítségével a Fidesz ismét harcba hívhatja kissé már megfáradt, idősödő híveit. Orbán miniszterelnök kitartó provokációinak valószínűleg ez is volt a célja. 2018-ban majd minden szépen kiderül.

Sajnos az ármány azonban a Fidesz eddig megbonthatatlan soraiba is befészkelte magát. A párt mellől sorra dezertálnak szellemi holdudvarának hálátlan tagjai. Lelkük rajta. Távozásuk nem jelent nagy veszteséget, hiszen a Fidesz értelmiségi táborának szerepét könnyedén átvette Kósa Lajos és Németh Szilárd. Nem kell ahhoz a MTA rendes tagjának lenni, hogy valaki agitációs propagandista tevékenységet tudjon folytatni.

Hazai, ádáz ellenségből sincs hiány. Gyurcsány Ferenc, az első számúnak kinevezett közellenség valamiféle rejtélyes atomfegyvert barkácsolgat házilag, amelyet egyenesen a miniszterelnökre szándékozik ledobni. Meglehetősen naiv elképzelésre vall részéről, hogy a múlt homályába vesző ügynökmúlttal, vagy holmi svájci bakszámlakivonatokkal komolyabb sebet tudna ejteni Orbán Viktor népszerűségén. Ami jár, az ugye jár. Mészáros Lőrincnek, Andy Vajnának, Habony Árpádnak és Tiborcz Istvánnak pedig nagyjából minden jár. Az ő közvetlen főnökük köztudottan Orbán Viktor. Ha a jónépet ez nem zavarja, eléggé valószínűtlennek tűnik, hogy pont egy aprócska megtakarítás ingatná meg a miniszterelnökbe vetett hitüket.

Végső esetben azt is lehet mondani nekik, hogy ebből semmi sem igaz, csupán egy váratlan örökségről van szó. Gáspár Győző is mindig ezzel vágja ki magát a bajból, ha menetrendszerűen adóscsaláson kapják. Nem Al Capone és Eliot Ness, pontosabban Frank J. Willson küzdelméről van szó, csupán a magyar miniszterelnök vagyonosodásáról. A mi fő adóellenőrünket ráadásul Tállai Andrásnak hívják. Kicsi a valószínűsége, hogy rendkívül szoros munkaprogramja mellett lenne ideje felgöngyölíteni az Orbán-klán szövevényes üzleti érdekeltségeit.

Az eddigiekből következően végső atomcsapások helyett inkább valamiféle állóháború kezd kialakulni, amelyben a felek legfőbb célja mindössze annyi, hogy valamiképpen megszabaduljanak egymástól. Inkább egy csúnya válás felé tart az ország.

Ebben a válásban azonban van egy nyugtalanító tényező. A robbantásokkal való fenyegetésekbe beszállt Szanyi Tibor, a szocialisták uniós parlamenti képviselője is. Az illető megosztó személyiségétől próbáljunk eltekinteni, hiszen az ország szempontjából az a lényegesebb, amit mond. Mondandójára könnyedén rá lehet vágni azt, hogy szemenszedett hazugság, de ugyanolyan könnyedén azt is, hogy nem. Ez utóbbi Magyarország polgárai számára jóval kellemetlenebb következményekkel jár.

A képviselő egy vele készült interjújában azt állította, hogy „az Unió nem nagyon fizet a magyar igények benyújtására már egy ideje. Egyenként leállították a kifizetéseket a talált szabálytalanságok miatt.” (Szanyi: Az Unió már régóta nem fizet Magyarországnak)

Ez a probléma azért nagyon fontos, mivel ha az Unió tényleg visszadobja a kifizetéseket, akkor Mészáros Lőrinc mégis kinek a pénzéből építtet, újíttat fel, illetve vásárol töméntelen mennyiségű szállodát? Ki fizeti a Brüsszel ellenes kampányt? Ki ad pénzt a stadionokra? Ki tudja, hány olyan uniós projekt lehet, amelyekről a végén majd kiderül, hogy szabálytalanok voltak. Ha a kormány ezeket nagyvonalúan előfinanszírozta, kellemetlen idők következhetnek. Az Unió ezekre a kiadásokra ugyan kötelezettséget vállalt, ezért úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben van. A magyar gazdaság fogta magát és elkezdett szárnyalni. Ha azonban a szabálytalanságok miatt a kifizetéseket visszadobják, a büszke szárnyalás könnyedén vergődésbe csaphat át.

A helyzet eléggé aggasztónak tűnik. A kormány valamiképpen próbálja is a kalamajkát rátolni az elmúlt nyolc évre, de ez ma már nagyon nehéz feladat. Az EMIR-rendszerrel (Egységes Monitoring- és Informatikai Rendszer) kapcsolatos vádak nem nagyon állják meg a helyüket, több sebből is véreznek. Az ügyben megvádolt Dobrev Klára egyből be is perelte Lázár Jánost, ami arra utal, hogy valami nem stimmel a Miniszterelnökséget vezető miniszter izgalmas teóriájában.

Nem ad okot túlzott optimizmusra az sem, hogy mostanában mind Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, mind maga Lázár János többször is eljátszott azzal a kellemes gondolattal, hogy a magyar gazdaság már a saját lábán is megáll.

Ha Szanyi tüzérségi lövedéke tényleg becsapódik, akkor ez valami olyasmit fog jelenteni, hogy a Mészáros (Orbán) –, Tiborcz–klán anyagi gyarapodását valamiből fedezni kell. Emiatt újabb forráskivonásokra lehet számítani olyan, a NER számára teljesen haszontalan tevékenységekből, mint a szociális kiadások, az oktatás, a kutatás, illetve az egészségügy.

A választások előtt kicsi a valószínűsége látványos megszorító akcióknak, 2018 után azonban bármi megtörténhet. A nyugdíjasok például rengeteg kiadással járnak a NER számára. A Harrach-Kósa páros által részmunkaidőben foglakoztatott nyugdíjas szövetkezetek emlegetése nem véletlen. Valamennyi adót, nagyjából 15 százalékot így ki lehetne belőlük préselni.

A történetet az teszi pikánssá, hogy 2012 végén az Országgyűlés 232 igen és arányban fogadta el azt a törvénymódosítást, amely szerint az állami szférában dolgozók – a közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban állók, továbbá a bírák, az ügyészek és a fegyveres szervezetek tagjai – nem kaphatnak nyugdíjat és fizetést is egyidejűleg. A kórházak ezek után például nem alkalmazhattak nyugdíjasokat takarítónőként.

Mivel az Unió leginkább szabadulni szeretne az Orbán rezsimtől, az, hogy 2018 után milyen csapásokban lesz része a magyar társadalomnak, azt az fogja eldönteni, hogy milyen nyomást tud gyakorolni a saját kormányára.

Ha a NER-t továbbra is hidegen fogják hagyni, az általuk felhalmozott szociális feszültségek, akkor nem atomcsapástól, hanem egy általuk beélesített időzített bombától kell tartaniuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr5812531139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása