Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Közbeszól a lelkiismeret

2017. október 17. - Toadwart66

maxresdefault_5.jpg

havasi tárnics (Gentiana alpina

Mindez még 2043-ban fog történni,  ami miatt talán úgy tűnhet, hogy ez nem is történt meg, sőt az egész csupán merő kitaláció, nem alapul valós tényeken.

Hagyjuk ezt! Az időnek túl sok jelentőséget tulajdonítunk, ami érthető, mivel szigorún korlátok közé vagyunk szorítva. Sok egyéb mással együtt talán ez is Isten egyik morbid tréfái közé tartozik. A múlt már nincs, a jövő még nem következett be, a jelen pedig teljesen elhanyagolható. Ha az utóbbit elkezdjük kisebb részekre szeletelni, arra az eredményre jutunk, hogy nincs is. Valahol, valamikor létezünk, aztán kész. Felesleges az ilyesmin túl sokat rágódni.

A havasi tárnics (Gentiana alpina) egy alacsony termetű, mindössze 8 centiméter magasságú, évelő lágyszárú, amelynek természetes élőhelye az Alpokban és a Pireneusokban található. Apró termete ellenére mutatós kis élőlényről van szó, azt is mondhatni rendkívül fotogén szerzet. Virágzási ideje májustól júniusig tart. Az említett növény 2000-2600 tengerszint feletti magasságban éldegél, tehát viszonylag nyugodt körülmények között.

Michele Jurietti szenvedélyes és tehetséges természetfotósként több magazin és botanikai kiadvány számára készített már fotókat. A férfi imádta a természetet, munkája számára csupán szórakozás volt, amit ráadásul tisztességesen meg is fizettek. Éppen valamerre az Olasz Alpokban bóklászott – a konkrét hegy nevét személyiségi okokból nem közölhetjük –, mikor szerencsétlen végzete összehozta egy pompás, havasi tárnics példánnyal. A körülmények eleinte tökéletesek tűntek, akár még egy címlapfotó elkészítéséhez is. A tárnics épp egy sziklaperem szélén tartózkodott, de ez Juretti számára nem jelentett különösebb kihívást. Izgatottan mászkált négykézláb a modell körül, és közben buzgón kattintgatott.

A végzet egy emberfej nagyságú szikladarab személyében leselkedett rá, amely kilazult és ennek következtében Jurietti hirtelen egy 800 méteres szakadék felett találta magát. Ami számára a helyzetet különösen kellemetlenné tette, hogy mindezt lógva tette. Kétségbeesetten próbálta visszaküzdeni magát egy biztonságot jelentő, nagyjából vízszintes felületre, de a jobb lába alatti szikla meglehetősen ingatagnak bizonyult. Sajnos immár csak ez tartotta őt vissza az enyészettől.

Jurietti arra gondolt, éppen ideje lenne megbarátkozni a gyors halál gondolatával, amikor egy lelkes turistacsoport jelent meg a közelében lévő ösvényen. A vezetőjük kimondottan komolynak és felettébb tekintélyesnek tűnt. Szigorún méregette a lét és a nemlét határán egyensúlyozó fotóst.

– Maga meg mit keres ott, ha szabadna kérdeznem? Úgy látom Ön felelőtlenül letért a látogatók számára kijelölt ösvényről – szólalt meg komoly és felettébb tekintélyes hangon.

Ez bizony tökéletesen hülye – villant át egy pillanatra Juretti agyán.

– Üdvözlöm a kedves társaságot. Uram, az Ön helyzetfelismerő-képessége egészen lenyűgöz – válaszolta a fotós. – Valóban letértem a kijelölt ösvényről, de nem szeretnék mindezért rút halállal lakolni. Úgy érzem, egy nagyjából 800 méteres zuhanást ma nem élnék túl – próbálta szorult helyzetét elmagyarázni az egyre szigorúbb tekintetű menetparancsnoknak.

– Akkor meg minek ment oda? – rótta meg zordan a tekintélyes férfi. – Látják! Így jár az, aki nem tartja be az előírásokat. Ide-oda mászkál, aztán egyszer csak fogja magát, lezuhan, miközben visszafordíthatatlan kárt tesz a természetben. Remélem, Önök most mind tanulnak az esetéből.

– Kedves uram! Felhívom a szíves figyelmét, hogy hivatalos engedélyem van arra, hogy ide-oda mászkáljak – felelte az elgyötört Juretti. – Talán, ha szíveskednének felhúzni innen, akkor módomban lenni tisztázni magamat. Tudják, természetesfotós vagyok. Ez a munkám. Mármint, hogy fényképeket készítsek, és nem az, hogy napsütéses időben szakadékok peremén csüngjek. A nevem Michele Jurietti.

– Ezt kérem, mindenki mondhatja magáról – felelte könyörtelenül az Alpok megvesztegethetetlen házmestere. – A tényállás az, hogy Ön szabályt szegett, aminek viselnie kell a következményeit. Szavaiból ráadásul arra következtetek, hogy minket is szabálysértésre akar kényszeríteni. A lelkiismeretem nem engedi meg, hogy lelépjek a számomra kijelölt ösvényről. Büszkén kijelenthetem, évek óta járom a természetet, de még egyetlenegy szabályt sem szegtem meg.

– Értse már meg drága uram! Én sem – könyörgött kétségbeesetten Juretti. – Nem szemeteltem! Nem gyújtottam fel semmit! Nem mészároltam le ártatlan havasi mormotákat! Nem termesztettem a környéken titokban marihuánát! Csupán fotóztam, amire engedélyem is van. Kérem! Nem nagyon bírom már magam tovább tartani.

– De letért a kijelölt útvonalról! Ezt igazán nem tagadhatja! Talán nem olvasta el a nemzeti park egyértelmű ismertetőjét? Ha nem, bizony az sem mentesíti Önt a felelősség alól – válaszolta szigorúan a szabályok büszke őrzője.

– Akkor most haljak meg? – kérdezte Moretti.

– Ez nem feltétlenül szükséges. A kihágás mértéke nem olyan mértékű – válaszolta a túravezető. – Legyen türelemmel. Felhívom a nemzeti park igazgatóságát. Ez így helyes.

– Rendben van – sóhajtott a kétségbeesett Juretti. Az ujjait már nem nagyon érezte. Úgy tűnt a jobb lába alatti szikla egyre jobban kezdett kilazulni. Legalább nem fogok magányosan zuhanni – gondolta szomorúan. Azon tanakodott, vajon mennyire nehezíti meg a patológusok dolgát egy 800 méteres zuhanás.

A szigorú tekintetű természetbarát közben telefonálni kezdett.

– Jó napot kívánok. Daniel Sauer, vizsgázott túravezető vagyok. Talán Ön is ismeri is a nevemet. Kedves asszonyom! Egy rendkívül súlyos szabálysértést szeretnék Önöknek bejelenteni. Egy gyanús kinézetű fickó, valami Juretti nevű, szándékosan letért a kijelölt útvonalról. Állítólag természetfotós, bár véleményem szerint nem úgy néz ki. Kérem tisztelettel, meg tudnák nekem mondani, tényleg ismerik-e ezt az alakot?

– Üdvözlöm, Sauer úr. Köszönöm. Tudunk Micheleről. Nem kell semmiért sem aggódnia. Michele nyugodtan fényképezhet. Jól ismeri a terepet és nem tesz kárt semmiben. Hagyják csak őt nyugodtan tovább dolgozni.

– Értem – válaszolta Sauer kissé zavartan. – Tudja, csak segíteni szerettem volna az Önök munkáját. A természet védelme számomra mindennél fontosabb. Ezt Önök is jól tudják. Sajnos az az igazság, hogy Juretti úr jelenleg nem nagyon tud fotografálni, mivel épp egy szakadék felett csüng. Szívesen segítenénk rajta, de akkor le kéne térnünk a számunkra kijelölt útvonalról. Megértheti, hogy ezt semmiképpen sem tehetjük meg.

A nemzeti park ügyintézője egy kis ideig elhallgatott, majd kisvártatva üvölteni kezdett:

– Sauer úr! Mondta már magának valaki, hogy Ön egy megveszekedett idióta? Egy vadbarom, illetve valami ahhoz kísértetiesen hasonló teremtmény! Azonnal segítsenek Michelének! Ha meghal, azért Ön lesz a felelős! Mondtam már, hogy maga egy vadbarom?

– Igen. Éppen az imént – hebegte Sauer. – Máris intézkedünk. De ugye, a kijelölt útvonal... Csak a szabályok, meg a természet védelme miatt…

Michele Jurietti szerencsésen megmenekült, Daniel Sauer vizsgázott túravezető azonban örökre elvesztette az emberekbe és a világ rendjébe vetett hitét.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr2412996920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása