(Benedek Tibor; 1911 – 1963)
És elmúlának az választások, de nem múlék el az bájgli, melynek hősies elpusztításából senki sem húzhatja ki magát csalárd módon, még ha olybá utálatosnak tartja is vala annak bárminemű bekebelezését, mint a gyhenna tüzét, és tevé mindezt azon oknál fogva, miszerint ezen lakmározás lészen még sokáig tartó, jól ösmervén azt a tényt, hogy bájgli pedig van rogyásig, ráadásul még készül is belőle buzgón, előreláthatólag nem tudni mennyi, de nem lészen kevés, amit majd úgy fognak hirdetni vala virágzó birodalmunkban, hogy ez jelenti a mi drága identitásunkat, mármint az irdatlan mennyiségű bájgli.
Ennyi összeesküvéselmélet még soha nem született magyarországi választásokkal kapcsolatosan. A hírekre éhes publikum szabadon csipegethet belőlük, aztán hozzáteheti a maga bizton értesüléseit. Remek módja ez a káosz képzésének, pedig a probléma megoldása rendkívül egyszerű, mondhatni két pontban összefoglalható:
- Ha Orbán Viktornak, módja adódik a csalásra, akkor azt precízen meg is teszi. Módja pedig volt rá, számtalan alkalommal. A csalafintaságok nagy része valószínűleg nem a választások napján történt, hanem jóval előtte, nagyból 2010 (2006) óta, gondosan előkészítve, jogszabályokba, alaptörvénybe foglalva. Törve, zúzva, kaszabolva, istentelenkedve.
- A szavazatok száma teljesen lényegtelen. Az országban egyetlen egy szavazat számít, mégpedig a miniszterelnöké, amelyik pontosan 8.265.279 darabot ér. A többi leadott voks csupán annak a látszatnak fenntartását szolgálta, hogy Magyarországon demokrácia van. Ez utóbbinak megítélése ma már inkább ízlés, neveltetés és hit kérdése. Nem érdemes tehát nagy energiákat ölni az újra meg újra számolgatásokba, mivel úgy is az fog kiderülni, Orbán Viktor rendben, érvényesen szavazott, ami bőven elég egy kétharmados győzelemhez, sőt meglepő módon, a jámbor lélek még némi önmérsékletet is tanúsított a 99 százalékhoz képest.
A parlamenti statisztériát tehát precízen összeállították. Nem hiszem, hogy az ellenzéknek beültetett képviselők egyöntetűen visszaadnák a mandátumaikat, pedig az üldögélésen, valamint Kövér László bosszantásán kívül nem sok mindent fognak tudni ügyködni. Valószínűleg önként magukba fogják tömni a felkínált bájglit, legfeljebb néha tiltakoznak majd amiatt, hogy túlságosan száraz, ráadásul kevés benne a mazsola.
Ami a legfontosabb, azt meglepő módon Mráz Ágoston Sámuel nyilatkozta a német der Spiegelnek, miszerint: „–Ezen a ponton szerintem már Orbán-korszakról beszélhetünk Magyarországon.” Bravó Csavardi Samu! Ez bizony. K. O. a javából! Ennél több elemzésre, szószaporításra nincs is nagyon szükség. Annyiban vitába lehetne szállni eme tudós és gazdag férfiúval, hogy az a bizonyos pont nagyjából a 2006-os utcai zavargásoktól számítható. Orbán nagyvezír azóta bontogatja kedvére és hatékonyan a demokráciát, aztán építgeti saját hatalmát, amit ravaszul NER-nek nevezett el, valójában azonban egy hamisítatlan, tüchtig Orbán-rendszer (korszak).
Szépen illeszkedik a Horthy-, Rákosi-, Kádár-rendszer vonalba, amit a nép annyira megkedvelt. Ezek a rendszerek egészen eltérőek, aminek kifejtése hosszú, unalmas, és olyan száraz lenne, mint egy január végi, kint felejtett bájgli. A lényeg, hogy ezeknek a különböző nevekkel nevezett rendszereknek semmi szükségük polgárokra, nekik csupán olyan alattvalók szükségeltetnek, akik befogják a pofájukat, el lehet küldeni őket háborúzni, valamint önös érdekből azzal hergelik magukat, hogy a rendszer őszinte hívei, legfőképpen különbnek érzik magukat a Föld összes etnikumánál. Nagy Magyarország, legvidámabb barakk, nemzeti önrendelkezés, elszigeteltség, paranoia, keresztény identitás, a liberalizmus gyűlölete. Ez az amit igazán kedvelnek. Legyen valaki, aki megmondja nekik, hogy egy adott helyzetben mi a jó, ki a főgonosz, a többi nem nagyon érdekli őket. A következő rendszerben úgy is le fogják tagadni, hogy két pofára zabálták a bájglit, inkább azt fogják hazudni, kényszerrel tömték azt beléjük. Aki pedig nem hiszi, az járjon utána.
Ami Orbán számára gondot jelenthet az nem a mostani választás legitimitása. Nagyjából annyira érdekli ez őt, mint a magyar egészségügy helyzete. Ő maga személy szerint teljesen legitimnek tekinti, mások véleménye pedig soha nem érdekelte. Cinizmusára jellemző, hogy a legirritálóbb, legjobban utált politikusit küldte ki a placcra strichelni, valamint önfeledten kárörvendezni. Például Rogán Antalt. Megkergették valahol? Megforgatták tollban és szurokban? Nem. Legfeljebb megtapsolták. Bujdosó Tóni egy nap alatt megdicsőült. Immár annak is elhárult minden akadálya, hogy Németh Szilárdot kinevezzék a Magyar Tudományos Akadémia élére. Majd ő megmutatja annak a sápkóros gyülekezetnek, hogyan lehet spontán megokosodni, kellő elszántsággal felfedezni a perpetuum mobilét, meg az antik műveltséget.
Akkor mégis, vajon mi lehet a rendszer névadójának legfőbb kínja, baja? Az, hogy látványosan öregszik. Ha nem sminkelik ki gondosan, őkelme a valódi koránál jó tíz évvel idősebbnek tűnik. Olyan gyűrött az arca mint egy többször használt papírtörlő. Akik ellene tüntetnek azok ellenben legfőképpen fiatalok. Simán túl fogják élni a papit. A királynak lesz még pár szép éve, aztán kap egy dísztemetést és mások kerülnek hatalomra. Ha ugrabugrálás közben valami világpolitikai játszma útjába keveredik, esetleg egy kósza gazdasági válság letaszítja trónjáról, akkor talán menekülnie kell az országból és csak a svájci bankokban reménykedhet. Az ilyesmiket előre megjósolni lehetetlen.
Ha az országnak végre szerencséje lesz, egy új politikus nemzedék nem termel ki magából valami Orbánhoz hasonló, gátlástalan kiválasztottat, aki nekiáll saját rendszerét kiépíteni. Orbán bűneiből egy ideig meg fognak tudni élni, de aztán el kell kezdeniük egy normális országot összerakosgatni. A Fidesz is valami ilyesmit ígérgetett az elején. Aztán mi lett belőlük? Arrogáns, püffedt arcú, gátlástalan, hazug despoták gyülekezete.
Politikusokért rajongani emiatt aztán több mint bűn, inkább hatalmas hiba. Nagyjából annyira lehet megbízni bennük, mint egy bőbeszédű, mindenre szakszerű kifogást találó vízvezetékszerelőben, bár ő jóval kevesebb kárt tud okozni.
Mindenesetre egy ideig tömhetjük magunkba pukkadásig a bájglit.
„És akkor elmúlt a karácsony hete, de nem múla el a bájgli!”
