Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

A Pinkerton Marcipán Ügynökség

2016. június 19. - Toadwart66

v3-140809875.jpg

A Pinkerton Marcipán Ügynökség (PMÜ) mögött valójában a Titkos Cáfolási és Dezinformációs Ügynökség (TCDÜ) állt. A PM Ügynökséget azért alapították, hogy működésével a mindefelé keringő, irányítatlan információkat gondosan begyűjtsék, ezeket megfelelően átalakítsák, majd ezek után tetszés szerint visszajuttassák a célcsoportoknak, valamint csemegemarcipánból készült, természetes színezékkel festett figurákat, virágokat, tortadíszeket készítsenek és forgalmazzanak, amelyek kiválóan alkalmasak tortadíszítésre, ajándékozásra és rendkívül finomak.

A Pinkerton Marcipán ügynökei a kedvelt édesség terjesztésének ürügyén az egész ország területén szabadon mozoghattak és tevékenykedhettek. Marcipánból készült termékeikkel ráadásul egész tisztességes hasznot is termeltek, amit hatékonyan el is költöttek.

A PM (azaz a TCDÜ) élén Allan J. Pinkerton állt, akinek valódi a nevét senki sem ismerte és temészetesen nem volt azonos az 1884-ben, nyelvének szerencsétlen elharapása következtében elhunyt, skót származású Allan J. Pinkertonnal.

A Pinkerton ügynökök magas szintű, titkos kiképzésben részesültek. Pszichológiát, kriminalisztikát, játékelméletet, kommunikációt, közelharcot, ördögi ravaszságot tanultak, ezenkívül felsőfokú cukrász képesítést is szereztek. Mesterei voltak a marketingnek és a direkt meggyőzésnek. Sikeres vizsgájuk letétele után a Pinkerton marcipán-ügynökök szigorú titoktartási fogadalmat és esküt tettek. Ezek után megkapták az ezüst színű Pinkerton jelvényt melyen arany színű betűkkel az alábbi felirat volt olvasható: „Az igényes cukrász feladata, hogy a békebeli ízek a modern köntösben is megmaradjanak, emiatt aztán mi sohasem alszunk.”

Allan J. Pinkerton, titkos tevékenységének köszönhetően hatalmas befolyásra tett szert. Ennek ellenére még a magas rangú, befolyásos politikusok közül is csak azok ismerték személyesen, akik maguk is Pinkerton alkalmazottak, azaz a beosztottai voltak. Mások csak a Pinkerton Marcipán révén kerültek vele kulináris kapcsolatba.

Az Pinkerton Marcipán Ügynökség rengeteg kormányzati tévedést, hibát, kétes cselekedet tussolt el, illetve alakított át kiemelkedő tevékenységgé. Amikor Rozmár Armand kabinetminiszter jövedelmező igatlanügynöki tevékenységét egyre többen kezdék el firtatni és azzal vádolták meg, hogy panamai kalandozásai során több kétes elemmel is kapcsolatban állt, az Ügynökség azonnal munkához látott. Részletes nyilvántartást készítettek, melyben cáfolhatatlanul bebizonyították azt, hogy kivel nem találkozott Rozmár miniszter és a mindenki által letagadott fő tanácsadója, Pagony Kálmán, a rejtélyes földönkívüli.

Olyan fényképeket gyűjtöttek össze a célszemélyekről, melyeken jól kivehetően és egyértelműen látszott, hogy azokon sem Rozmár sem Pagony, illetve annak ismeretlen eredetű nagynénje nem volt látható. Tanúkat kerestek, akik azt állították, hogy ők találkoztak azzal a kétes hírű illetővel, akivel a kabinetminiszter nem. Az Ügynökség hiteles jegyzőkönyvbe vette azt, hogy Rozmár Armand nem is volt ott, csak azok, akiket Pinkerton politikai szempontból célszerűnek tartott megvádolni ezzel.

Az ügynökség alkalmazottai eleinte kissé túlzásba is vitték Rozmár kabinetminiszter tisztázását. Egy 532 oldalas dokumentumban azt bizonygatták, hogy a kabinetminiszter nem vett részt a Little Bighorn-i csatában és nem ismerte sem George Armstrong Custer vezérőrnagyot, sem Tatanka Ijotake-t (Ülő Bika) a hunkpapa sziúk törzsfőnökét, valmint soha nem volt tagja William Frederick Cody (Buffalo Bill) cirkuszi társulatának.

A Pinkerton Ügynökség a kiemelkedő jelentőségű szabadítási akció során feltárta a J. F. Kennedy ellen elkövetett merénylet eddig ismeretlen részleteit és elterjesztették, hogy minedezek mögött egy titkos háttérhatalom, a Kentucky Fried Chicken és annak nagyhatalmú vezetője, Harland David Sanders állt.

Allan J. Pinkerton egy idő után kénytelen volt közbeavatkozni, mivel az ügynökök elkezdték összeállítani az 1812-es borogyinói ütközet résztvevőinek név szerinti, részletes listáját, ABC sorrendben. Ekkor szigorú utasítást adott arra, hogy csakis Rozmár miniszter földi jelenlétének időszakára és elsősorban az ország bűnözőire, csalóira illetve termék-ügynökeire koncentráljanak és ne például Cristoforo Colombo közvetlen munkatársaira.

Az időszak így nagyából 16.000 napra szűkült le. Ez 44 évnek felelt meg. Pinkerton minden egyes évre 10 marcipán-ügynököt állított rá. A célirányos módszer alkalmazásával a munka jelentősen felgyorsult. A 440 ügynök rövid idő alatt áttfésülte a vizsgálandó évek bűnözési statisztikáit, rendőrségi nyilvántartásait és bűnügyi híreit.

A Pinkerton Marcipán Ügynökség eltávolította a kellemetlenek vélt információkat, így az is kiderült, hogy Rozmár minisztert soha nem avatták sem kisdobossá, sem úttörővé és annak idején lelkes cserkészvezetőként meglátogatta Lord Robert Baden-Powell sírját. 1982-ben a rendszer elleni tiltakozásaként nem volt hajlandó megnézni Leonyid Iljics Brezsnyev temetését a tévében, helyette tüntetőleg krumplit pucolt a konyhában.

Élete során soha nem találkozott sem bűnözőkkel, sem Pagony Kálmán rejtélyes eredetű nagynéjével, akit ráadásul még maga Pagony sem ismert személyesen. Az ügynökség ezzel szemben alapos és mindenre kiterjedő munkával kiderítette azt, hogy a rengeteg arcátlan és becstelen rágalmazó pedig igen.

Pinkertonék azt is kinyomozták, hogy a jövőben Rozmár miniszternek kivel és mikor lesznek majd halaszthatatlan hivatalos elfoglaltságai, melyik tekintélyes külföldi lapoknak fog - kiemelten fontos nemzeti érdekből - személyesen interjút adni és miért nem olyan mérhetetlenül gazdag, mint amilyennek látszik. Ezeken kívül bőségesen ellátták Rozmár minisztert reprezentációs célokra alkalmas, kiváló minőségű, Pinkerton-féle marcipán állatfigurákkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr128821958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása