Eszes Beáta írása

A francia tengerparti strandok után idehaza, a budapesti Széchenyi Gyógyfürdőbe is begyűrűzött a burkini-tiltás: (Magyarországon tilos burkiniben fürdőzni, a Széchenyiben két nő megsértette a szabályt) két azt viselő nőt vendégpanasz miatt kiküldtek a fürdőből. Az esetet az intézkedő személyzet, majd azt követően a sajtó érdeklődésére a vezetőség is a tisztiorvos által támogatott házirenddel magyarázta, miszerint a fürdő a lábon maximum térdig, felsőtesten maximum a vállig érő fürdőruhában látogatható. Az érvelésben elfogadható az a nézet, hogy a bőrbetegségek zöme a végtagokon is látható, így azt hosszú fürdőruházattal elfedve fertőzött ember nem veszélyeztetheti mások egészségét. Eközben nyilvánvaló, hogy az eset visszhangja több egy közegészségügyi intézkedésnél.

A tiltásokról szóló hírek kiemelik, hogy burkinit főleg muszlim nők hordanak, majd az erről szóló vita átcsap egyfajta vallási toleranciából kiindulva a ruhaválasztás terén is megélt szabadságjogra, a nők méltóságjogát megsértésére hivatkozással.

A burkinit egy libanoni születésű muszlim nő, Aheda Zanetti, ausztráliai divatdizájner alkotta meg, aki két éves kora óta családjával Ausztráliában él. Az ötletet saját unokahúga adta, aki sportolni szeretett volna, de a családban a lány is hidzsábot visel, esetében ez a fejet és testet is fedő ruházatot jelent. A lány anyja harcolt azért, hogy „visszafogott” öltözete miatt ne kelljen lányukat eltiltani a sporttól, mire a készséges nagynéni, Aheda az unokahúga számára egy testhez álló, de a testét bokáig és csuklóig elfedő, fejét búvársapka szerűen befedő öltözetet alkotott meg rugalmas, de azért a testre nem ráfeszülő anyagból.

Az öltözet később nagy sikert aratott a fürdőzni vágyó muszlim nők körében, így az a testet teljesen befedő burka és azt igencsak megmutató és kidomborító bikini szó házasításából született burkini néven indult diadalútjára. Nem tudni, a „visszafogottságot” megalkotó dizájner miért használta az azzal meredeken ellentétes bikini szót? Mit jelent vajon egy bikini az ő számára? Miért gondolta, hogy a bikini hívószó lehet a „visszafogottságra” hivatkozó muszlimáknak? Aheda Zanetti saját bevallása alapján ezzel „a szabadságot szerette volna a muszlim nőknek megadni, nem azt elérni, hogy elzavarják őket.” (I created the burkini to give women freedom, not to take it away) A burkini ma 49 éves megalkotója saját bevallása szerint gyerekkorában tartózkodott bármiféle sporttól, egy ausztrál kultúrában is, nem tudva azt összeegyeztetni a számára fontosnak vagy előírtnak tartott visszafogottsággal. Amikor unokahúga elhatározásáról ír, mind a „vallási” kötelezettségek, mind a sportért való küzdelemben nem említi a lány apját, csak a család nőtagjait. Nem tudjuk meg, az apa vajon küzdött-e lánya sportálmaiért, pláne nem tudjuk meg, mit szólt volna, ha leveszi a hidzsábot.

Hol tévedt el Aheda a szabadságkeresésben?

A burkini-viták középpontjában a „muszlim nő szabad választása” áll az azt védők érvelése alapján. Ezzel szemben azokban a muszlim országokban, adott esetben csak bizonyos részükön, ahol a nők nem járnak modern, polgári ruházatban, a legkevésbé a választással, pláne nem a szabad döntéssel áll összefüggésben azok viselése. Nem volt ez másképp Aheda unokahúgánál és a család nőtagjainál sem. A fejlődés üteme ott látható még egy ausztrál közegben élő muszlim családnál is, hogy egy ma vélhetően tinédzser korú lány mer csak részben lázadni a neki előírtakkal szemben, és mer már sportolni akarni. Ezt még a burkiniből védett márkát és üzletet kreáló dizájner nagynénje sem merte megtenni…

Nincs a lánynak választási lehetősége ilyen ruházatot előíró család körében, ahol feltétlen engedelmességgel tartozik szüleinek, különösen apjának. Míg a család fiú tagja kamaszként maradhat a világias, polgári ruházatban, addig a lány első menstruációját követően kultúrafüggően hidzsáb, azaz fejet és mellet fedő kendő (máshol ez a testet fedő leplet is jelenti), testét és fejét elfedő csador, avagy arcát, akár szemét is elfedő nikáb vagy burka viselésére kötelezett. Csak a lány és nő. A fiú és férfi nem.

A közvélekedésekkel ellentétben ez a muszlim világ töredékére érvényes, azokon belül is a demokratikus értékrendekben elmaradottabb vidékeken, és hangsúlyosan a politikai iszlám, az iszlamizmus nyomására. Az iszlamizmus és iszlám hit közti különbség röviden arról szól, hogy az iszlám világban, azon belül zömmel az arab világban az állam és egyház szerepe nem szétválasztott, a társadalmat vallási alapú államhatalom vezeti, de ez nem azonos az iszlám hittel. Az „iszlám” radikalizmus és vallási indokokra hivatkozó „iszlám” terrorizmus is az iszlamista mozgalmak része. Nagyon gyenge párhuzamban, de saját magyarországi jelenünkbe és az Alaptörvénybe is a Horthy kor óta először újra beférkőző álkeresztény megnyilvánulások – úm. vasárnapi boltzár, hetero családmodell, szülni kötelesség program, az államot és magyarokat kereszténynek deklarálás – szintén ebbe a szekularizációt felmondó, antidemokratikus tendenciába tartoznak.

Az, hogy a globalizáció kihívásaira – nem csak az iszlám közösségekben – a hagyományok felé történő kritikátlan visszafordulásban keresnek megoldásokat társadalmi csoportok, olyan iszlám országokban is, ahol egy európai jellegű szabadság volt jellemző korábban, és ahol újra divattá lett a fundamentalizmus, az nem jelenti azt, hogy ez a társadalmi önreflexiót nélkülöző nagy hátraarc megvált volna súlyosan antidemokratikus jegyeitől, éledjen ez egy kendő vagy burka-reneszánszban újjá akár egy európai közegben.

A burkini-vita egy nagyon durva hímsoviniszta modellt akar divatnak nevezni, így a női elnyomást egy szerethető, elfogadható képpé tenni, azt hazudva egy demokratikus hagyományokkal, a női emancipáció több évszázados küzdelmeivel és eredményeivel maga mögött tudó Európának, hogy a burka avagy burkini a szabadságot, az önrendelkezést, a vallási türelmet jelenti.

A vallási szabadsággal érvelők nincsenek azzal tisztában, hogy a Koránban pontos részleteiben leírt, ruházatra vonatkozó előírás nincs, a nőre vonatkozó szemérmesség igen. Azon ne lepődjünk meg, hogy akár a Bibliában, akár a Koránban, a szent írások keletkezési idejére jellemző korabeli társadalmi viszonyokkal és előírással találkozunk, de mind az iszlám, ahogy a zsidó hit, akár a kereszténység a szent írásuk értelmezését és alkalmazását az évezredek folyamán, ha nem is túl gyorsan, de a társadalmi változásokhoz igazította. Olyan világvallásokról beszélünk, amelyeknek vallási vezetői nem is olyan rég még a fogamzásgátlás ellen kampányoltak, ma már a melegek elfogadását hirdetik. Kétlem, hogy megkeresztelt nőtársaim a szabad választásnak tekintetnék a fogamzásgátlás elvetését. Azt sem gondolom, hogy a fiúk és férfiak annyira magabiztosak lennének annak tudatában, hogy a kormánypárt által diktált „magyar tehát keresztény” értékrenddel partnerük akár az első randin apává teszi őket. Pedig, ha a pápa mondja, biztos előírja a Biblia. Vagy mégsem?

Vallási előírásra hivatkozunk, miközben egyazon Biblia alapján egy katolikus papot a cölibátus sújt mai napig, míg egy rabbi vagy egy református lelkész házasodhat. Igen nehéz lenne előkeresni a Bibliában a házas életre vonatkozó ennyire ellentmondásos „előírásokat”, ahogy a Korán sem tűnik elégséges alapnak arra, hogy megértsük, miért járhat miniszoknyában egyazon országban egy muszlima, és miért burkában a másik.

Azt gondoljuk a burkini-vitában, hogy az iszlám hit is csak egyfajta dogmatikus nézetben írható le, miközben egy olyan zsidó-keresztény kultúrkörben élünk, ahol mindkét hitnek számos variációja él, a keresztény hitben egyházszakadások jöttek létre.

A burkát és burkinit védők szeretnék elfelejteni, vagy inkább szembesülni sem akarnak azzal, hogy számos iszlám ország szekularista vezetése akár a fejkendőt is betiltotta az államigazgatásban, közoktatásban és egyetemeken, amely oktatási és közigazgatási közeg a civilizációt, az emberi jogokat, az identitás szabadságát hirdeti és jelképezi. Indoknak épp azt hozták fel, hogy ez a csak nőkre vonatkozó ruházati előírás a politikai iszlámot, így a szekularista demokráciával szembenállást jelképezi.

A demokratikus jelleggel bíró iszlám közösségek öndefiníciója az, hogy ez a ruházat szabadság- és demokráciaellenes. Nem hiszem, hogy mi, Magyarországról egy nagyon gyéren gyakorolt zsidó-keresztény kultúrkörből nevezhetjük a demokráciát valló muszlimokat nem eléggé vallásos muszlimnak, avagy magabiztos kijelentéseket tehetünk a Koránról.

Megkérdezzük-e, milyen lehet az a vallás, amelyik csak a nőnek ír elő a férfitól anakronisztikusan és funkcióban jelentősen eltérő ruházatot? Ne gondoljuk, hogy ez az iszlám kultúra sajátossága lenne. Jártunk valaha Jeruzsálemben vagy akár New Yorkban, ortodox zsidó közösségben? Mit szólunk ahhoz, hogy a nő feje kopaszra vagy haja tüskére van vágva, és parókát hord? Akár 40 fokban is harisnyában, csuklóig érő blúzban jár, mindezek fölé vonalait is elfedő egyfajta köntösruházattal? Mit szólunk ahhoz, hogy a rá váró életpályamodell a huszonévesen sokgyermekes anyává válás, munka és egyetem nélkül?

Láttunk-e – a munkaerőpiaci lehetőségek miatt – főleg Budapesten, esetleg nagyobb vidéki városokban olyan, főleg romániai cigány családokat, ahol a férfi, ha nem is legújabb divat szerint, de polgári öltözetben van, a nő és lány pedig színes-virágos bő cigányszoknyában, haja hosszú copfba befonva, pántlikával a hajában? Ez lenne a szabadság? Ugyan miként érzi magát egy nő és lány, hogy közte és a világ, nőtársai közt több száz éves szakadék tátong? Kimeri jelenteni egyetlen nő, hogy a megkülönböztetés ennyire durva formájában, maskarába bujtatva a nőt nem okoz lelki konfliktusokat neki? Ahol egyetlen, akárcsak két éve a divatból kiment sportcipőért kiutálnak egy gyereket az iskolából?

Tudjuk-e, hogy egy burka, így egy burkini mögött is ott van a lányra és nőre vonatkozó tilalmak sorozata? Miként viselkedhet a világban, sportolhat-e, járhat-e koncertre, mehet-e egyetemre? Választhat-e ő társat magának, élhet-e szexuális életet házasság előtt? Elválhat-e?

Mégha igazságtalan is minden muszlim nővel, de nem esetpélda nélküli az az érvelés a tiltók oldaláról, hogy ez az iszlamista és nem iszlám öltözet egyet jelent a terrorizmussal. Ezt a durva leegyszerűsítést hagyjuk meg az iszlamofóboknak, de mindezzel együtt tudjuk, hogy a férfiközpontú iszlamista, harci eseményektől sújtott társadalmakban a fiát, férjét elvesztő nőt a szeretteit megbosszuló öngyilkos merényletre buzdítva ezek a nők a hosszú ruházatuk alá rejtett bombával követtek el merényletet.

Az arc elfedése pedig már a középkori európai kultúrákban, a karneválok idején is tiltott volt. Az arc maga az emberi identitás, az azonosíthatóság, annak elfedése egyet jelentett a rossz dologban sántikálóval. A XIX. század fordulóján a kaftános, pajeszos zsidók külsőségekben is eltérő közösségét jóval könnyebb volt támadni, mint egy megjelenésben is polgáriasodott és asszimilálódott közösséget. Így ne gondoljuk, hogy az emancipáció és azzal járó jogegyenlőség avagy annak hiánya ne jelenne meg a ruházat jelképében.

A fejkendőtől a teljes női alakot a feje búbjáig elfedő, „muszlimnak” nevezett öltözet sem nem vallási előírás, sem nem hagyomány, legfőképp nem szabad választás és egyenlőség. A nő testét elfedés a lánynak és a nőnek a férfi általi tulajdonlásának jelképe, legyen az egy apa vagy egy férj. A ruházat egy fal a nő és a társadalom közt, egy átjárhatatlan határvonal.

A hidzsáb szó az arabban függönyt jelent, de jelenti azt is, hogy elrejteni valamit vagy valakit valaki elől…

Nagyon nehéz azt megindokolni, hogy miért fogadunk el saját hajat sem megmutatható burkát, és miért vesszük tudomásul, hogy egy arcot és szemet sem felfedő ruházatban nem képviselheti magát egy nő, ugyanis nem azonosítható. Mindkettőt egyazon indokok alapján igazolják, a hidzsábtól a nikábig vezető út ugyanazzal az indokkal van kikövezve.

Egy óvónő vajon kiadna egy gyereket egy mozgó lepelnek? Vajon el tudja-e intézni önállóan ügyeit egy be nem azonosítható nő? Szavazhat-e egy be nem azonosítható nő? Utazhat-e szabadon egy azonosíthatatlan nő?

Miért hirdetjük mi szabadon és akár szabadosan is öltözködhető európaiak, közte nők szabadságnak azt, amit végre levethető börtönnek ítél meg egy modern muszlima? (As Muslim women, we actually ask you not to wear the hijab in the name of interfaith solidarity) Facebook-oldalt is nyitottak olyan muszlim nők, akik szabad fejjel és kibontott hajjal készített képeket raktak fel magukról mint a szabadság szimbólumát.

Miből gondoljuk, hogy a dekoratív sminket ismerő iszlám női kultúrában a mindenhol női éknek és vonzerőnek tekintett haj konfliktusmentesen elfedhető a nő számára? Ahol a haj akarattal nem egyező levágása a megalázás jele volt keresztény kultúrkörben is? Ha elfeded azt, azzal ugyanazt éred el.

Ahol a test és fejfedés a társadalomból kivonulást és az anyaságot is megtiltó életet jelenti pl egy keresztény apáca számára. A hippi-korszakban elfogadjuk, hogy a hosszú haj a szabadság szimbóluma volt a férfiak körében is, de a hajat is elfedő burkát elnézzük?

A muszlim férfi vajon mutogathatja-e arcszőrzetét, ezzel is a maszkulin jelleget erősítve? Mi több, akár kötelezően szakállas. A házasságtörés veszélye nem áll-e fenn, ha egy idegen férfi saját testiségével és szexusával kérkedve járkál nők előtt? A másik férfi jelenléte nem sérti, nem fenyegeti a nőt birtokolni vágyó férfit? Ezek szerint mégsem a nő csábul el a férfi magamutogatást látva, hanem a férfi támadja meg férfitársának nőtársát.

A hímsovinizmusban és bármely más kirekesztésben ne keress logikát, mindig leleplezi önmagát.

A burkinit az elfogadás szinonímájának nevezni a fehér felsőbbrendűségünk legrosszabb történelmi hagyományának egy elég torz vetülete, amikor a számunkra alsóbbrendűnek tekintett kultúráknak üveggyöngyöket osztogatunk, mondván, jó lesz az nektek, miközben számunkra csak a pénznek van értéke, és boldogan lubickolunk mások hagyománynak hazudott elmaradt kultúrájában, őket játékbabának tekintve.

A Széchenyi fürdőben végrehajtott tiltást önmagában nehéz helyes döntésnek nevezni, hiszen a nő mind az otthonról hozott előírásokkal, mind a fogadó közeg kitiltásával szabad akaratában lett korlátozva.

A megoldás mégsem az, hogy a nőt elnyomó kultúrát igazoljuk vissza. Itt, Európában minden olyan demokratikus háttér megvan egy, az európai kultúrkörhöz képest is elnyomott nő számára, hogy megvédje azokkal szemben magát. Ebben viszont szükség van az ő szándékára is. Ebben támogatnunk kell őt. A demokratikus értékrendet kell számára vonzóvá tenni.

Amit viszont semmiképp nem tehet meg még elnyomott nő sem: az emancipált, legalább írásban egyenlő jogokkal bíró lányok és nők számára nem mutathat antidemokratikus példát, nem demonstrálhatja, hogy az elnyomás elfogadható. Ez egy Európában vagy a világ bármely demokratikus szegletében élő nőtől elvárható, és nőként el is várom tőle.

Nem igazolom vissza a Fekete-Afrikában szokásjoggal bíró női – a csiklót kimetsző – körülmetélést, amit maga a már megnyomorított anya kényszerít lányára. És üdvözölni fogom végre, ha zárt ortodox zsidó közösségben sem követnek vallási előírásként sehol sem leírt nőket kirekesztő modellt, legyen akár az az öntelt ortodox hímsovinisztáktól a repülőn a külön férfiszekciót követelés. Bízom benne, bármely más világi közegben bátran és határozottan elutasítják ezeket, nem tartva attól, hogy a férfivirtus letörése vallási türelmetlenség lenne.

Hogy a nő által önnön elnyomását reprezentáló eseteket miként kezeljük a gyakorlatban és jogilag, az lehet vita tárgya, de az nem, hogy a burka vagy burkini a nő szabadságáról, és nem éppen az ő elnyomásáról szólna, és aki azt védi, nem a nőt elnyomókat igazolná vissza. Ez akkor sem elfogadható, ha maga a nő védi azt tudatlanul, hamisan visszaigazolva saját elnyomott énjét és tétlenségét.

Fotó: muszlim fürdőruhák