Ez van!

Maga a „jelenség” egészen biztos, hogy régóta létezik. Evolúciós okai is lehetnek, amely talán az alfa hímek viselkedéséből vezethető le.

Hogy mi is ez a valami?

Az a zaklatás, amelyről pontosan nem is lehet tudni, vajon mettől meddig tart. Egy otromba, „jópofa” megjegyzéstől a megerőszakolásig? A kényszeres nyomulástól a kéjgyilkosságig? Egy idióta szexuális megjegyzéstől a megalázásig? Létezik-e a világon valami objektív skála, amely mellé szépen oda lehet passzítani az elkövető tettét, aztán mellérendelni egy megfelelő büntetést?

Van-e valami következménye annak, ha valaki nyilvánosan terjeszt olyasmiket, hogy az áldozatok – akik férfiak is lehetnek – maguknak keresték a bajt? Ezeket a vélemény-huszárokat lehet-e felbujtóknak, illetve társtetteseknek tekinteni?

Van-e különbség egy keresztény-, illetve egy liberális gondolkodású zaklató megítélése között?

Amikor egy eset nyilvánosságra kerül, egyből odasettenkedik az alattomos kérdés, hogy a sértett miért csak most szólt. Hogy miért? Talán azon okból ami miatt az ilyen esetekről a legtöbben egész életükben hallgatnak. A szégyen, a megaláztatás, a félelem miatt, meg talán azért is mert inkább elfelejteni szeretnék azt, ami velük történt és nem nyilvánosságra hozni.

Az emberek egy része békésen szemet huny a zaklatás felett. Nem tekinti megbocsáthatatlan bűnnek. „Jó mulatság, férfi munka volt!” A művész úr egy igazi bulibáró.

Minek sminkelte ki magát „az nő”, és miért néz ki oly kívánatosan? Miért nem tett ez ellen valamit? Például járt volna munkába, meghallgatásra burkában.

Megbecstelenítés. Mit jelent ez az értelmetlen szó? Mihez kezdhetünk őkelmével? Miért használjuk még mindig? Honnan ragadt itt? A XIX. századi leányregényekből? Akit megerőszakolnak, az ezek után becstelenné válik? És mi van a főhőssel? Ő fogja magát, majd nagy becsesen továbbsétál?

Az, aki elmondja, ami vele történt, ne nagyon várjon megértést. Leginkább magára számíthat, ha meg mer szólalni. Neki kell eldöntenie, hogy vállalja-e azt procedúrát, amelynek során a kívülállók pellengérre állítják és határozott ítéletet mondanak felette. Ez van, de nem szívesen beszélünk erről.

A társadalom – amelyről jórészt nem lehet tudni, hogy mit is jelent, csak kitaláltunk rá egy szót, meg egy rakás definíciót (valahol rengeteg ember tevékenykedik valamilyen okból, néhányan utasításokat osztogatnak, majd jó sok pénzt kérnek érte) – álszent és igazságtalan. Szent tehénként tiszteli a nemzeti büszkeséget, de egy fikarcnyit sem törődik az emberi méltósággal.

Ahol alá- és fölé rendeltségi viszony van, ott gyakran megjelenhet a zaklatás valamilyen formája. Biztos nem kötelező érvényű tevékenység, vagy munkahelyi előírás, de valószínűleg jóval gyakrabban megtörténik annál, mint amennyi ezekből nyilvánosságra kerül.

Hogy mit lehetne ez ellen tenni? Tudja a fene. Elsőként talán nem nem kellene becstelennek tekinteni az áldozatokat.

Az elkövetőre pedig mondja ki a „társadalom”, hogy, kérem ez az illető minimum egy „Schweinhund”, illetve vaddisznó. Lehet, hogy ügyes kezű vízvezeték-szerelő, aki ördögien tud bőrözni, valamint vidám cimbora, de akkor is.