Minden, ami van, meg olyasmik is, amik nincsenek

NemGogol

NemGogol

Brüsszeli harcok

2018. május 03. - Toadwart66

127130_galeria_pinokkio.jpg

Pinokkió szimptóma

Itt és ott. Akkor és most, aztán meg majd. Téli Palota. Ez a harc lesz tutira a végső!

A fényes győzelem után vajon mi lesz a mi kis rezedaszagú országunkkal?

Nem lehet könnyű Orbán szakinak és baráti körének kétfrontos hazugságot vívniuk. Iszonyatos energiákat emészthet fel annak koordinálása, ki, mikor, mit hazudjon, majd később miként tagadja le azt oly módon, hogy végül a totális káosz összeálljon valami harmonikus egésszé. Ez már-már művészet. Polifónkus mű a NER szimfonikus zenekar előadásában, Orbán Viktor vezényletével.

Valami olyasmi lehet ez mint Poblicska úr esete, aki kizárólag praktikus okokból tartott magának szeretőt. Az illető ifjúként meggondolatlan és tapasztalatlan volt, ami egészen természetes. Ennek következtében azonban elkövette azt a hibát, hogy vagyontalan lányt vett feleségül. Mivel munkára nem szívesen pazarolta volna el értékes életét, úgy gondolta kinéz magának egy gazdag özvegyasszonyt, akiből kellő kitartással és pompás potenciával rengeteg pénzt csalhatna ki. Tervei pompásan sikerültek. A baj csupán az volt, hogy keservesen megszerzett jövedelmét minden esetben elkártyázta, nőkre, ruhákra, mulatozásra költötte, így felesége még szegényebb lett, neki pedig valahogy el kellett számolnia az idejével. Hitvesének ezért azt hazudta, van egy ronda, undok, öreg nagynénje, akit nem szívesen mutogatna nyilvános helyen, de a remélt busás örökség fejében kénytelen a banya néhány szeszélyét elnézni, valamint rengeteg drága időt rá pazarolnia, ami hatalmas lelki erőfeszítéseket kíván tőle, mármint a talpig becsületes Poblicska úrtól. Feleségét azzal hitegette, bár a tánti jelenleg még rendkívül egészséges, Poblicska minden tőle telhetőt megtesz családja boldogulása érdekében, még pedig oly módon, hogy arzén segítségével apránként megpróbál változtatni ezen a tarthatatlan helyzeten, ami azonban időbe telik. Felesége kellőképpen megértő és naiv volt, úgy is mondhatni túlságosan együgyű. Számára Poblicska jelentette az egyetlen támaszt, a szegénységet pedig szép lassan megszokta.

A tánti/szerető azonban, ismerve annak kétes jellemét, nem szándékozott semmit sem a férfire hagyni, bár Poblicska mindent elkövetett annak érdekében, hogy ezt az üzletet összehozza. Rendszeres jövedelemforrását a férfi emiatt kénytelen volt életben tartani.

A rendíthetetlen hazudozás Poblicskát gyakorlottá tette, elméjét megélesítette, fantáziája nem ismert határokat. Egyre bonyolultabb történeteket eszelt ki, amit néha kártyapartnereivel is szívesen megosztott. Ők emiatt felnéztek rá, bár egy kicsit irigyek is voltak független életvitelére, gátlástalanságára. Minden a legnagyobb rendben ment, végül Poblicska hűséges felesége egy idő után megunta a hosszú várakozást és inkább meghalt. Minden jó, ha a vége jó.

Orbán számára a hazugság egyfajta létformává vált. Erős függőség alakult ki nála, amitől külső segítség, rehabilitáció nélkül képtelen megszabadulni. Mára valószínűleg már ő is hisz magának. Miért is ne? Rendkívül sikeres és nagy tekintélyű politikussá vált, akit barátai tisztelnek, ellenségei félnek. Orbán egyre inkább olyan emberekkel veszi körül magát, akik azt mondják számára, amit ő szeretne. Az új kormány összetétele pompásan igazolja ezt a sejtést.

A Nagyúr csodálatos, virágzó, fejlődő országot képzel maga köré, csupa-csupa derűs, mosolygós, egészséges, boldog emberrel megtöltve. Mivel a környezetében mindenki ezt hajtogatja, valószínűleg egyre kevésbé képes elszakadni eme idilli álomvilágtól. Magyarország számra az Édenkertet jelenti, amelyet azonban a Sátán örökös ármánykodása veszélyezteti. A valóság a szemében lassan szemenszedett hazugsággá, sőt aljas árulássá vált. Más erős vezetők is beleszerettek már ebbe a csábító fata morganába, miért pont a mi Gazdánk lenne ez alól kivétel. Ezek az életpályák általában tragédiával szoktak végződni.

Ezt a csodás birodalmat kívánja elorozni tőle egy ronda, undok tánti, aki most odarendelte magához. Havasi Berci, kincstári üzenetrögzítő szerint azért, hogy az európai parlamenti választási felkészülésről diskuráljanak egy jót, tea és aprósütemények mellett. A nagynéni szerint ez nem egészen így van, mivel ő Orbán viselt dolgait és jövőbeli elképzeléseit szerette volna tisztázni.

Az ország nagy része nem fog értesülni arról, hogy „német sajtóértesülések szerint azért hívták meg a kormányfőt, hogy megtudakolják tőle: folytatni kívánja-e Magyarország átalakítását illiberális demokráciává”. Micsoda naiv lelkek! 2/3-os többsége birtokában természetesen mindenképpen „folytatni kívánja” ezt a számára oly nemes küldetést. A „nép” ezt kívánja tőle, ő meg van olyan szíves, és teljesíti.

Az, hogy odakint Manfred Weberrel pontosan mit tárgyalt Orbán nem fogja lehozni az MTI. Így marad nekünk Havasi Bertalan szíves tájokoztatása, amely itthon hivatalosnak számít, így annyit is ér.

Egy év múlva európai parlamenti választások lesznek. Addig a kormánysajtó folyamatos haditudósításokkal és sikeres csatákkal fogja szórakoztatni borzongásra vágyó olvasóközönségét. Mindenki aki mást állít, mint a magyar kormány, idegen érdekeket fog szolgálni, hazaáruló lesz, akit ki kellene toloncolni az országból etc., etc. Elégtétel, orrba verés, saját taknyon csúszás, meg ilyesmik… Majd a Bayer kimondja. Azért fizetik. Jól.

Jövőre az mindenképpen ki fog derülni, Orbánnak sikerül-e szétvernie az Európai Uniót, illetve leválasztania róla a keleti blokkot. Az, hogy Magyarországgal ebben az esetben mi történik, erősen kétséges. Sok jó valószínűleg nem. Orbán számára ellenben mindez hatalmas győzelem, az általa emlegetett elégtétel lenne.

A bejegyzés trackback címe:

https://nemgogol.blog.hu/api/trackback/id/tr1313886542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása