Nem Kumin Ferenc, hanem valami más
Nagyfokú tudatlanságomból adódóan a politológiát soha nem tekintettem igazi tudománynak. Valószínűleg nincs igazam, de rengeteg más mindennel így vagyok, ezért nem lepődtem meg túlságosan önmagamon. Kimondottan szubjektív alkat vagyok, akit saját érzelmei erőteljesen befolyásolnak. Nem állok magamon kívül és nincs is szándékomban ott kujtorogni. Természettudományokon nevelkedtem, azok pedig egy kicsit más szemléletet rögzítenek a páciensekben. Hiszek a Szent-Györgyi–Krebs-ciklusban, a jóslásban azonban nem.
Ha már valahova be kellene gyömöszölnöm ezt a politológia diszciplínát, mivel mégiscsak komoly egyetemeken oktatják, sokan szeretik, sőt meg is bukhatnak belőle, szóval valahová a nem is annyira szép-, illetve alkalmazott irodalom közé biggyeszteném be, egészen helytelenül. Túl sok benne bizonytalanság, a hazugság, az egyéni érdek. Az elkövetkezendő eseményeket rengeteg ember alakítja. Nem nagyon lehet kiigazodni azon, mi a fenét fognak kitalálni, ha elkapja őket a hév. A jámbor XVI. Lajos sem tudta pontosan felfogni azt, mi a jó fene történik körülötte, csak ide-oda forgatta a fejét, amíg csak le nem szedték róla.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szimpatikus fiatalember, Kumin Ferenc expolitológus. Első ránézésnek értelmesnek, higgadtnak, amolyan normális, kiegyensúlyozott gondolkodásúnak tűnt. Képes volt másokat is meghallgatni, a szélsőséges, idióta kijelentéseket ügyesen, diplomatikusan hárítani. Egyszer aztán fogta magát és beállt királyi szolgálatba, valószínűleg pont azért, mivel mint már írtam, értelmes férfiú. A politológia ezek szerint tényleg nem tudomány, hanem remek alkalom az érvényesülésre. Az egy magyar nábob, Giró-Szász András, a szemtelenül arrogáns, kimondottan undok Kiszelly Zoltán, a végletekig szervilis G. (Lásd mint Orbán Viktor) Fodor Gábor, a rendkívül hasznosan bamba Mráz Ágoston, a pénz szentesít mindent elvét valló Lánczi András, valamint prostitúcióban rendkívül jártas papája mind-mind szép példa arra, micsoda Csicsikovokká váltak ezek a bolygónkon nyüzsgő teremtmények. Tessék kérem Gogolt olvasni, mivel rendkívül jól alkalmazható ostobaság ellen, valamint meghűlés esetén. Politológia? Az egyéni érdekek érvényesítésének tudománya, a most aztán jól megmagyarázzuk a világot álcája alatt. A politológia legizgalmasabb kérdése az, hogy mennyit számlázzak le és kinek.
Mindenkinek van valami véleménye, amivel azt kezd, amit csak akar. Kimondhatja, megváltoztathatja, sőt kenyérkeresetre is használhatja. Es macht mir nichts aus. Nekem teljesen mindegy.
Ha én restségből kormánypárti politológus lennék, jelenleg legfőképpen az érdekelne, vajon mi történik majd az én kedves kenyéradó gazdáimmal, illetve baj esetén, kik lesznek a következő kitartóim. Az elvtelen szolgák hadának nem kell nagyon izgulniuk az áprilisi választások miatt. Kicsi az esélye annak, hogy a mostani rezsimet elsöpörné a népharag. Harag az akad ugyan, de szépen szétoszlik, ami olyan mintha nem is lenne. Ez a választás kérem már meg van nyerve! – mondaná az egyszeri germán.
Itt van azonban a miniszterelnök pálinkás veje, azaz T. István, sikeres vállalkozó, még sikeresebb szélhámos, aki Polt Péter hiányában már rég vizsgálati fogságban senyvedve, apósa pedig saját lemondását fontolgatná, valamint a svájci ingatlanárak után érdeklődne és az iránt, lehet-e arrafelé pacalt rendelni, meg kolbászt tölteni hobbiból.
Ha ez így lenne, menne az egész dicső nemzetmentő garnitúra a levesbe, amit ebben az esetben a bíróságokon főznének meg. Munka lenne dögivel. 10-15 db, nagyjából életképes MSZP már rég felmorzsolódott volna ennyi gazságtól.
Lázár főcsinovnyik fel is panaszolta, hogy a miniszterelnök családjának – meg az ő becses személyének – birizgálása a politikai kampány részét képezi. Ez bizony forradalmi megállapítás volt részéről. Egészen bájos, naiv ember, aki már nem is emlékszik a 2010 előtti daliás időkre. A korrupció felemlegetése nem tabu a politikában. Lengyelországban a jobbközép liberális Polgári Platform (PO) egy viszonylag kiegyensúlyozott, sikeres kormányzás után ebbe bukott bele, és adta át a terepet Jarosław Kaczyński számára, hogy szabadon garázdálkodhasson, majd lerombolja Lengyelországot. A mi Kaczyńskink Orbán Viktor, ami miatt a korrupció emlegetése nálunk illetlenség, mivel ütközik az udvari etikettel. Csak az ellenzék esetében megengedett ilyesmiről beszélni, az ipari méretű termelés esetén nem. Mivel foglalkozzon akkor minden idők „legdurvább” választási kampánya? Talán Tessely Zoltán, Etyek, valamint a Szent László- és Váli-völgy területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosának egészséges szexuális életével? Nem sok embert érdekelne az ilyesmi. Sokan azt sem tudják ki ő.
Orbán már rég kiadta a forradalmi ukázt: Tagadni, tagadni, tagadni! Idáig, szemérmetlen hazugsággal kellően vegyítve mindig bejött számukra az a módszer. T. Istvánból sem lesz mostanában média-látványosság, meg marcona gonosztevő.
A kormány lázasan kotyvasztja a hatékony ellenszert az elterelő hadművelethez, amihez gyorsan előkerítettek egy talpig becsületes áfacsalót. A bűvös varázsitalhoz a 2010-ben elhunyt Toller László holttestét is felhasználták. Mint egy C-kategóriás, misztikus sorozatban. Az egész ügyet megpróbálják lenyomni izomból.
A Papa kétharmada azon múlik, hogy sikerül-e Orbán vejének korrupciós ügyeiről, a védekezésre már képtelen Toller László felhasználásával elterelni kellően idióta szavazótáboruk figyelmét. Ha igen, a politológia megint szép lesz, méltó régi rossz híréhez.
Hallgassuk meg tehát az ügyben az elfogulatlanul hadaró Kisszely Zoltán zavaros magyarázatait és közben ábrándozzunk el azon, vajon milyen hasznos tevékenységre tudnánk őt felhasználni ha valahogy az alkalmazásunkba kerülne. Rendkívül nehéz dilemmáról van szó. Valószínűleg semmire és ez még a legjobb lehetőség. Fizikai erőszak kizárva. Nem szép dolog ilyesmire gondolni.
Politológia helyett érdemes inkább Mérő László, és persze Nyikolaj Vasziljevics Gogol műveit tanulmányozni.
A kampány csupán izom és gyomor kérdése. A politológia pedig nem tudomány. Hogy miért? Csak!
