Züllött és léha életmódom fenntartásához mindenképpen szükségem volt egy biztos anyagi háttérre. Egyre növekvő igényeimet apró, pitiáner csalásokból, templomi perselyek kifosztásából csak nagyon keservesen tudtam kielégíteni. Belevetettem tehát magamat a szórakoztatóiparba.
Egyik legnagyobb kezdeti anyagi sikerem az volt, amikor Luciano Pavarotti 2007. szeptember 6-án bekövetkezett halála után, koncertet szerveztem a tiszteletére. Ezen a gálán fellépő díszvendégként – pusztán gátlástalan anyagi haszonszerzésből – Pavarottit jelöltem meg. Ehhez Modena megyéből szerződtettem egy Luciano Pavarotti nevű műbútorasztalost, aki nagyon szépen játszott tangóharmonikán. A közönség őrjöngött és az emlékkoncert szervezőjének fejét követelte, de én azt addigra már elvittem magammal a Bahamákra.
Rájöttem, hogy kisstílű, alkalmi szélhámosságokkal, féktelen dorbézolásaimhoz nem tudok megfelelő mennyiségű pénzt keresni, dolgozni pedig természetesen semmilyen körülmények között nem akartam. Láttam, hogy a környezetemben ezzel hányan döntötték romba nyomorúságos életüket.
Így éppen kapóra jött számomra Soros György pályázata, melyben hazugságban jártas, tehetséges alkotókat keresett, ellenzéki blogok írása céljából. Mivel gátlástalanul hazudozni az évek folyamán tökéletesen megtanultam és a fantáziám sem nagyon ismeri a racionális határokat, úgy éreztem végre megtaláltam életem hivatását.
Késedelem nélkül jelentkeztem. Soros György e-mailben válaszolt, melyben jelezte, hogy nagy örömmel és érdeklődéssel olvasta a pályázatomat. Az ebben leírtakat nagyon biztatónak találta, de ahhoz, hogy felelősséggel dönteni tudjon egy ilyen komoly kérdésben, mindenképpen szüksége lenne egy komolyabb referencia munkára. Erre két hét türelmi időt kértem tőle. A határidő leteltével e-mailben felkerestem, de azt válaszolta, hogy majd később térjünk rá az én ügyemre, mivel most sajnos egy kellemetlen tárgyalásra kell mennie, ugyanis valaki elterjesztette róla, hogy fel akarja gyújtani a bronxi Szent Vitus Árvaházat, hogy az intézményhez tartozó telket megszerezze és jó pénzért értékesítse. Sajnos, azt még nem tudta kideríteni, hogy ki állhat az ügy hátterében.
Közöltem vele, hogy ezen már nem kell törnie a fejét, mivel, ha még emlékszik rá, megbeszéltük a referenciamunkát. Én pedig ezt a módot találtam a legcélravezetőbb megoldásnak. Felhívtam rá a figyelmét, hogy azért gondolkozzon el a dolgon, mivel a telek tényleg értékes. Soros György abban a pillanatban felvett, és egyben megszerezte magának a teljesen leégett bronxi Szent Vitus Árvaházat, amely azóta a helyi kábítószer-kereskedelem egyik legfelkapottabb központja lett.
Soros György megírta nekem, hogy egyik délutáni szunyókálása után kitalálta azt, hogy bedönti a magyar gazdaságot és ehhez mindenképpen számít az én segítségemre is. Elmondtam neki, hogy ezt én magam is nagyon jó ötletnek tartom, és amit csak tudok, azt meg is fogok tenni az ügy érdekében. Az az egy azonban nem egészen világos a számomra, hogy ehhez miért nem Kósa Lajost vagy Szíjjártó Pétert kérte fel. Ők ugyanis sokkal hatékonyabban tudnának dolgozni ezen az ügyön, és elég ügyesek is hozzá. Soros György elmondta, hogy azért nem, mivel őket már régen leszerződtette, így nekem csak az ellenzéki oldalt kell elárasztanom aljas hazugságokkal. Megkérdezte, hogy én mennyire vagyok aljas és gátlástalan. Annyit válaszoltam neki, hogy amikor gimnazista koromban rendszeresen hajnalban és teljesen részegen tántorogtam haza, kijózanodván az egészet minden lekiismeretfurdalás nélkül ráfogtam a húgomra, aki persze egész éjszaka békésen aludt az ágyában. Ez azonnal meggyőzte őt a képességeimet illetően.
Első, legfontosabb megbízatásom az volt, hogy írjak egy posztot a magyarországi korrupcióról. Bevallom, ezzel a küldetéssel mindjárt az elején komoly gondjaim támadtak. Megírtam Gyuri bátyámnak, mivel addigra már nagyon összebarátkoztunk egymással aljaskodás közben, hogy nem nagyon tudok mit hazudozgatni a korrupcióval kapcsolatban, mivel az tényleg létezik és ráadásul jó nagy. Írjam talán azt, hogy olyan nálunk nincs is, és ami mégis van az csak nagyon kicsike? Mesterem erre bölcsen azt válaszolta, hogy nem az az érdekes, hogy igaz-e, vagy hamis egy dolog. Azt kell leírni, ami a kormánynak és természetesen az országnak legjobban árt. Jelen esetben ez véletlenül az igazság. Az ilyesmi amúgy is elég gyakran megesik. Gyorsan össze is csaptam egy kis írást, kiposztoltam, és pár perc múlva a bankszámlám teljesen megtelt pénzzel. Még aznap este elrepültem Barcelonába fogat mosni.
A Quaestor ügyet Szijjártó Péter szinte ördögi ügyességgel menedzselte. Olyan ravasz módon keverte bele a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy a végén aztán az egészet gátlástalanul rá tudta kenni Tarsoly Csabára és természetesen a szocialistákra. Szegény, mindig mosolygós Tarsoly fejére úgy zuhant rá az egész ügy, mint egy tizedik emeletről kihajított hangversenyzongora. Annyi esélye volt a menekülésre, mintha egy Quaestor logóval ellátott esernyőt tartott volna a feje fölé, hogy az megvédje egy nagyjából 500 kilogrammos hangszer becsapódásától. Egy grafikus ismerősömmel elkezdtünk ipari méretekben Tarsoly mémeket gyártani. Készítettünk szíjjártós, erdőpéteres, csányis, orbánviktoros, kövérlászlós, meg mindenféle más ocsmány hamisítványokat. Az egészet az tette érdekessé, hogy az eredeti képeken mindenhol Gyurcsány Ferenc szerepelt. Na jó, egyszer találtunk egy képet, amin a jobb sorsra érdemes bróker Kiszel Tündével is pózolt, de ezt nem használtuk fel, mivel nagyon megsajnáltuk a teljesen magára hagyott, elárvult untermant.
Elég sokat és sokért írogattam a magyar egészségügyről is. Gyuri bátyám megkért, hogy egy kicsit finomítsak a dolgon, mert senki sem fog nekem hinni, mivel azt azért sokan tudják, hogy Magyarország Európában és nem valahol az egzotikus Kelet-Afrikában van. A blogomban így egy kicsit javítottam a helyzeten. Annyi pénzem volt, hogy még Szíjjártó Péternek is jelentős összegű kölcsönt tudtam adni. Péter akkoriban valami jelentéktelen ingatlant akart vásárolni magának. Jellemző módon, azóta sem kaptam tőle vissza egy árva fillért sem, a titkárnőjével pedig pofátlan módon, folyamatosan letagadtatta magát.
2011. márciusában Soros György unalomból kirobbantotta a szíriai polgárháborút, majd a Kalifátus, a kurdok, az irániak, az irakiak, valamint Basár el-Aszad elnök segítségével destabilizálta az egész térséget. Ezután azt kellett elérnünk, hogy a szíriai menekültek mindenképpen Magyarországon át menjenek Németországba. Soros György rengeteg óriásplakátot rakatott ki, amelyeken mindenféle barátságos és hívogató gémeskutak mutatták az irányt Berlin felé. Volt egy Magyarország térképes plakát is amire nagy fehér betűkkel csak ennyi volt ráírva: „Wilkommen in Ungarn und auf Wiedersehen!” Ott volt mellette persze arabul is, de azt nem értettem. A blogomban folyamatosan arról írtam, hogy van Magyarországon egy Jobbik nevű párt, amelyik tárt karokkal várja az arab testvéreit. Eleinte ez így is volt, de amikor Orbán Viktor elkezdte szedni fejfájás ellen a szíreket, akkor eszeveszett, kegyetlen versengés kezdődött közöttük azon, hogy ki utálja jobban a menekülteket. Ebben folyamatosan egymásra licitáltak, olyan mértékben, hogy néha nem is nagyon bírtam követni az eseményeket. Hagytam is az egészet a fenébe.
Amikor egyszer Rogán Antal magabiztosan kijelentette, hogy nem lesz semmiféle határzár, én természetesen azonnal aljasul azt írtam, hogy lesz. Mire végeztem az írással, kezdhettem elölről az egészet, mert kiderült, hogy tényleg megépítik. Ilyen bizonytalan helyzetben az ember nem tud rendesen hazudni, mert véletlenül megírja az igazságot.
Gyuri bácsi megkért, hogy bizonyítsam be, hogy a kerítés nem ér semmit. Erre én azt találtam ki, hogy helyi, köztiszteletnek örvendő fémkereskedőknek a déli határszakaszon, meghirdettem egy “Szedd magad!” akciót. Ebből busás bevételem származott, aminek következtében nagyon kellemes és víg napokat töltöttem el Tortuga szigetén.
A kerítés bontása és értékesítése közben egyszer magam is csúnyán megvágtam a kezemet. Tényleg piszok éles az a pengedrót. A vérzés olyan nehezen akart elállni, hogy kénytelen voltam kibérelni magamnak az InterContinental Budapest Hotelben egy egész lakosztályt. Soros György közölte, hogy nincs ez ellen semmi kifogása, de ő ilyen esetben a ragtapasz alkalmazását célszerűbbnek találja.
Ellenzéki bloggernek lenni tehát tényleg nagyon jó móka, mivel az ember nem nagyon tud mit kezdeni a temérdek pénzével. Az ember akkor és ott tivornyázik, ahol csak kedve tartja. A kedvenc éttermem, a “Restoran Sri Melayu”, Kuala Lumpurban van. (cím: 1, Jalan Conlay, 50450 Kuala Lumpur, Wilayah Persekutuan Kuala Lumpur, Malajzia) A luxusautók vásárlásáról egy idő után áttértem a bélyeggyűjtésre, mivel azok jóval kevesebb helyet foglalnak.
A kormánypárti bloggerek talán annyiból vannak jobb helyzetben, hogy őket Soros György mellett még a magyar állam is támogatja. Engem ez azonban egyáltalán nem zavar, mivel soha nem vágytam atommeghajtású tengeri jachtra.
***
Felhívnám az érdeklődők figyelmet az alábbi professzionális bérszerző, a Kádár rendszer tüzes poklát is megjárt Stefka István, finoman cizellált, szinte már-már láthatatlan humorára.
Az Öreg – Stefka István blogja
DZSIHÁD
„A VÉGET VETÉSNEK MOST JÖTT EL AZ IDEJE. TÖBB KONTINENSNYI EMBERTÖMEGET KÉPTELEN FELSZÍVNI MAGYARORSZÁG ÉS EURÓPA. KERTÉSZ IMRE NOBEL-DÍJAS ÍRÓ MEGFÚJTA A VÉSZKÜRTÖT. A MI JÖTTMENT BALOLDALI PÁRTOCSKÁINK FINTOROGTAK AZ ÍRÓ KÖVETKEZTETÉSEIRE. DE EZEKNEK AZ IGEN AGRESSZÍV ÉS KÜLFÖLDÖN IS MAGYAROKAT LEJÁRATÓ CSOPORTOCSKÁNAK A NAGY TŐRDÖFÉST – KI GONDOLTA VOLNA? – MOST KONRÁD GYÖRGY ADTA MEG.
Nevezhetnénk inváziónak is, ami most történik. Ez az önkéntes vagy szervezett elözönlés, bevándorlás, népvándorlás nem először történik meg Magyarországgal. Ha csak a legutóbbi kétszáz évet veszem alapul, kiderül, hogy a Kárpát-medence – akkoriban Történelmi Magyarország – mindig is népszerű letelepedési hely volt: jöttek Romániából, Galíciából, Szerbiából, Bulgáriából, Bosznia-Hercegovinából többnyire gazdasági menekültek, akiknek nagy része otthont talált, gyökeret verhetett.
Itt nálunk akkor is béke volt, vállalkozni, dolgozni lehetett, hiszen az itt élő magyar lakosság szívesen fogadta az idegeneket, akik őszintén keresték a hazát. Sokan tehetségükkel, szorgalmukkal gazdagították Magyarországot – saját magukat is -, Európa egyik legrégibb keresztény államát – zsidók, románok, szerbek, bosnyákok, bolgárok- az itt élő magyarokkal és a már több nemzetiségű lakosságával együtt. De két dolgot ki kell hangsúlyozni: az egyik, hogy Magyarországot, különösen a kiegyezés után mindig is a magyar érdekek kihangsúlyozásával irányították. Bár mindenki gyakorolhatta saját vallását – zsinagógák százai épültek-, de elvárták, hogy Magyarországgal szemben lojálisak legyenek és betartsák törvényeinket, szokás jogainkat. A másik hogy az akkori több százezres bevándorlás európai migrációt jelentett, európaiak európaiakhoz mentek. Erről, a muszlim áradatról most nemrég éppen Ungvári Rudolf írt- ő aligha nevezhető jobboldali szimpatizánsnak,- aki szerint hamis a bevándorlás mellett azzal érvelni, hogy ,,befogadó ország” vagyunk, vagy összehasonlítani a mostani helyzetet az 1956-os magyar, de akár az 1990-es évekbeli boszniai menekültekével. Ugyanis minden eddigi menekülthullám tagjai európaiak voltak. Ungvári azt írja a Népszabadságban, hogy az európaiak kultúrájának kilencven százaléka közös. Például sehol sem értelmezik már végrehajtandónak a Bibliában említett ,,halálos” bűnök büntetését, szemben az iszlám számos irányzatával és államaival.”
