Orbán Viktor nagy nyilvánosság előtt valamit nagyon magyaráz

Hogy ki is ez a hőscincér? Na, mégis ki lehet az? Vajon ki a Putyin-franchise legtehetségesebb európai átvevője? Kinek van médiabirodalma, pénze, betanított majom-serege? Ő az az illető, aki felelős (?) magyar miniszterelnök (?) létére valami olyasmit vakkantott egy újságírói kérdésre: - Az Index egy fakenews-gyár.

Pompás, igényes, igazi államférfihoz méltó érvelés, főleg ha valaki nem akar számára kellemetlen kérdésekre válaszolni. Ami miatt egyéb más viselt dolgai mellett nagyon lehet utálni Orbán Cucut, az pökhendi, nagyképű arroganciája és idióta, primitív jópofáskodása. Ellenzékben nem volt ekkora arca, bár már akkor is hatalmas volt neki belőle. Normális társaságban egy ilyen fickóhoz nem nagyon szól senki. Megtűrik, megengedik neki, hogy teletömje magát szendvicsekkel, használja a mellékhelyiséget, de semmi több. Ha elkezd beszélni, úgy is csak magát fényezi, valamint másokról terjeszt mocskos hazugságokat. Megpróbálja ravaszul manipulálni a környezetét. Sokan ezért tartják őt tehetséges politikusnak.

Ezt az idióta fakenews-os viccet amúgy már többször elsütötte, ami szintén roppant idegesítő szokása. Biztos mindenki ismer olyan embert, aki ilyesmivel sokkolja a környezetét. Kellemetlen, lerázhatatlan, amolyan jópofa figura. Az alárendeltjei dőlnek a kacagástól. Szóval akkor inkább zabáljon kedvére, aztán hízzon csak meg lelkes hívei örömére legalább annyira mint Kim Dzsong Un, vagy a néhai Idi Amin Dada.

Orbán egyik kedvenc taktikája az, hogy azzal vádolja meg ellenfeleit, illetve az ő perverz logikája szerint ellenségeit, amiket Magyarországon ő művel a leghatékonyabban. Neki egy egész fakenews-birodalma van, szerkesztőségekkel, hírhamisítókkal, állami pénzekkel kitömve, meg mindenféle cukorfalattal ami ilyesmivel jár. Sok kis hülye orbán-klónnal, meg olyan nagy marha gajdicsokkal. Orbán, az istenkirály maga is szívesen beszáll ebbe a buliba. Péntekenként fél órán keresztül zavartalanul szórhatja szét az éterbe kedvenc hazugságait és álhíreit.

Az alaposan rátapadt, Putyin daliás ügynöke vádat azzal próbálja magáról levakarni, hogy mindenkit Soros-ügynöknek bélyegez, aki nem ért egyet vele. Még ezt is Putyintól atyácskától vette át. Nincs benne semmi önállóság, kreativitás. Szinte készen kapja álhíreit.

Ez a gigantomán államférfi még az ellenzéktől is azt várja el, kizárólag az ő utasításai szerint ellenkezzenek vele. Ebben valószínűleg elég nagy sikereket fog elérni, bár a következő báli szezon még csak most kezdődik. Nem lehet előre tudni, kik, mennyire és miért fognak kurválkodni. Néhány pikáns részletre valószínűleg számíthatunk.

Orbán legutóbbi handabandázása arról szólt, ő majd jól megerősíti a magyar hadsereget, mivel a NATO nem képes megvédeni Magyarországot. Ki az, aki egy ilyen ócska hazugságnak bedől? Elég sokan. Azok, akik szerint Orbán soha nem hazudik és tényleg sikeresen képes felvenni a küzdelmet a Birodalmi Csillagflottával. A Hold sötét oldalán Soros György már javában építteti a Halálcsillagot. Aki figyelmesen követi a Star Wars filmek eseményeit, azok előtt ez nem lehet titok, hiszen rajta van már DVD-én is.

A magyar hadseregnél a szlovák, a román, a szerb, az osztrák ármádia jóval erősebb, illetve hatékonyabb. A történelem során többször eljátszottuk már a legyőzhetetlen magyar honvédség című tragikomédiát. Rengeteg ártatlan ember életébe került az, hogy még a szart is kiverték belőlünk. Átok minden büszke hagyományőrzőre, akik ezt az őrületet jelenleg is dicsőíti. Orbán handabandázásának jelenleg túl sok jelentősége nincs, bár külföldön túlságosan is elnézően bánnak vele, amiből lehet akár még egy kettészakadt Európa is. Itthon ez azonban remek alkalmat jelent számára, hogy felpiszkálja vele az ostoba nacionalizmust.

Ha valaki hajlandó a tényeket is figyelembe venni, annak nem árt megfeledkeznie arról az apróságról, Magyarország jelenleg a NATO (North Atlantic Treaty Organisation) tagja, amely létszámát és fegyverzetét tekintve jóval nagyobb, fejlettebb mint a legyőzhetetlen Magyar Honvédség. Nehéz lehet ezt a tényt elfogadni, de így van. A NATO főtitkár jelenleg Jens Stoltenberg, norvég politikus és nem Elvnélküli János, Magyarország operett köztársasági elnöke, a magyar fegyveres erők rettegett főparancsnoka. Egy katonai szövetség nem arról szól, hogy önös érdekektől vezérelve partizánharcba kezdünk egy meghatározhatatlan, nem létező ellenség ellen.

Orbán valami olyan marhaságot is mondott Benkő Tibor új vezérkari főnök kinevezésén tartott beszédben, hogy „a politika küzdőterén is gyakran fütyülnek a golyók az ember füle mellett”. Bummm! Minek ilyen bonírt ökörséggel hülyíteni a hallgatóságot? Fanatikus hívei közt biztos akadnak olyan jámbor, naiv lelkek akik ezt az ostobaságot simán elhiszik. Kétségbeejtő, hogy Orbán ilyen hülyeségekkel sorra nyeri meg a választásokat. Azzal, hogy mondjuk azt mondja, Hadházy Ákosnál mindig van egy Walther P99-es félautomata pisztoly, amellyel állandóan alaptalan célzásokat tesz a magyar miniszterelnökre. Csak úgy fütyülnek a golyók.

Orbánra tökéletesen igaz Lennart Torstenson (1603-1651), svéd tábornok megállapítása: „Ez a Habsburg Lipót teljesen hülyének néz mindenkit, ráadásul állandóan hazudozik. Szavamra, Isten segedelmével Breitenfeldnél szét fogom rúgni azt a ványadt seggét!”.

A military ruházatok kedvelőinek pompás hír lehet, hogy Orbán bejelentette, a következő években a duplájára emelik a Magyar Honvédség költségvetését. Remek! Így majd jóval többet lehet lopni. Ez a megveszekedett szélhámos azonban úgy adta elő a hadikommunizmust, mint saját ötletét.

„Álljon meg a menet! Egy asszony lemaradt! Had ...ja ki magát, majd utánunk szalad!" A miniszterelnök már megint hazudott. Meglehetősen átlátszóan, primitíven.

Magyarország már 2014-ben vállalta, hogy 2024-re a GDP 2 százalékára emeli a Honvédség költségvetését az akkori kevesebb mint 1 százalékról, csak eddig ez Orbánt rohadtul nem érdekelte, inkább a plakátragasztók szabadságharcát támogatta. Ez a hozzáállás leginkább az amcsikat bosszantja. Elegük lett abból, hogy Magyarország a NATO-n élősködik, mindenféle ezoterikus, spirituális harcokat folytat, ráadásul Warhammert játszik az ő pénzükből. Valaki valószínűleg szólt, hogy civilizált országokban ez nem igazán megfelelő hozzáállás. Bunkóskodni, izmozni nyugodtan lehet, de ezt fizesse ki mindenki saját maga.

Nem Orbán Magyarország megmentője, hiába hazudja állandóan ezt. Ez a megrögzött hamiskártyás legfőképpen károkat okoz az országnak, emiatt nem áll szóba olyan újságírókkal, akiket nem ő fizet. Pimasz módon ráadásul azzal vádolja őket, amire ő létrehozott egy egész minisztériumot, trendi irodabútorokkal, informatikai eszközökkel, korlátlan költségvetéssel, ellenőrizhetetlenül. A kétes tisztességű Rogán által vezetett Miniszterelnöki Kabinet- és Fakenews-Irodát. Röhej.

Most meg nagy dérrel és dúrral beszállunk a fegyverkezési versenybe, aztán meg fel Szarajevóba! Magyarország ezek szerint egy idő után önmaga is képessé válik megvédeni magát a pomogácsoktól, amire a NATO régóta képtelen. Ez is valami.

Addig meg mindenkinek: „Reszkes!”.

Leonard Ciperszky izgatottan várt Bobby Dinsdalre a „Little Bloody Hamster” nevű bárban. Leonard – akit ismerősei az egyszerűség kedvéért, csak Leonard Ciperszky-nek becéztek a háta mögött – legalább annyira gyűlölte ha megvárakoztatták, mint a nagyvárosi tömegközlekedést, illetve Ernie Brillant tüneményes TV show-it.

A férfi úgy érezte, rendkívül kemény dühroham kezd kialakulni a szervezetében, esetleg valahol a lelkében. Teljesen mindegy, hogy hol, de ez a valami percről percre növekedett, és váratlan, mindent elsöprő kitöréssel fenyegetett. Valaki emiatt ma még brutálisan meg fog halni! Ez nem lehet kétséges – dühöngött magában.  Ciperszky nem ismerte az üres fenyegetés fogalmát, egyszerűen nem tudott mit kezdeni ezzel a kifejezéssel.

Úgy érezte, ha Bobby továbbra is késik, csak egy közepes méretű tömegmészárlás lesz képes lecsillapítani erősen háborgó lelkét. Ettől a gondolattól kissé megnyugodott, bár úgy érezte, a fejét egyre inkább feszíti valami. Egy furcsa vaspántot talált rajta, amiről fogalma sem volt miként kerülhetett oda. Eddig úgy hitte, általában kalapot visel.

Leonard amúgy rendkívül tisztelte Bobby Dinsdale-t, aki buzgó hitközségi tevékenysége mellett mindig szakított időt erőszakos cselekmények szakszerű kivitelezésére. Megfelelő körökben Bobby megbízható, profi, de szelíd bérgyilkosnak számított, amire többnyire áldozatai is rájöttek, bár nem sok idejük maradt mindezen elgondolkodni. Bobby soha nem próbált meg magyarázkodni, jobb belátásra térni, érvelni, csak gondosan lőtt párat, azután a Szent Mbomo és társai templomban gyertyát gyújtott áldozatai emlékére.

A fenébe is – dühöngött Ciperszky – Dinsdale eddig mindig átkozottul pontos volt.

Délelőtt tíz órára beszélték meg halaszthatatlan üzleti megbeszélésüket, de lassan tizenegy óra felé járt az idő. Leonard már a harmadik pohár sörét itta, de idegességében nem jött rá arra, hogy az valójában gyenge minőségű whisky, vagy valami olyasmi. Ez különösebben nem is érdekelte. Sózott mogyoróval mindenesetre alaposan teletömte magát, bár nem tudta megmagyarázni mi célból. Talán csak azért, mivel rendkívül izgatott volt, valamint kedvelte a kedves kis mókusokat. Fontos megbízatása volt Dinsdale számára, aki régóta, megbízhatóan dolgozott neki, ráadásul szerette volna végre beváltani a bérgyilkostól kapott ajándék kuponját.

Karácsony alkalmával Dinsdale megbízható ügyfelei között mindig kisorsolt néhány ajándékutalványt, amit a szerencsés nyertesek 12 hónapon belül válthattak be egy darab, tetszőleges hullára. Az igényesen kivitelezett kuponon békés, havas táj volt látható, fenyőfákkal, rénszarvasokkal, valamint bőségesen szétfröccsent vérrel, némi agyvelővel, esetleg esztétikusan kiontott zsigerekkel. Dinsdale nem becsülte le a marketing eszközök hatékonyságát. „Békés, boldog karácsonyt és kellemes leszámolást!” hangzott a karácsonyi jókívánság. Bobby Dinsdale neve személyiségi okokból nem szerepelt a nagyvonalú ajánlaton, ami teljes mértékben érthető volt részéről. Bobby nem szerette volna, ha a hitközségnél magyarázkodnia kellett volna mellékállása miatt. A férfi azzal is tisztában volt, gazdagon jövedelmező tevékenységét a törvény kíméletlenül üldözi, ráadásul az adóhatóság is szívesen elszöszmötöl az ilyen ügyeken. Nem akart kellemetlenséget okozni sem önmaga, sem megbízói, sem szeretett hitközsége számára.

Ciperszky idegességében beleharapott egy hamutartóba, de nem nagyon bírt vele. A dohányzásról orvosa tanácsára ugyan sikeresen leszokott, de a piszkos hamutartóknak nem bírt ellenállni.

12 óra tájban végre megjelent Dinsdale. A magas, vékony, komoly, de barátságos arcú férfi úgy nézett ki mint egy temetkezési vállalkozó, valamint egy táncos komikus diszharmonikus keveréke. Elsőre ez mindenki számára bizarr összeállításnak tűnt, másodszorra ez az érzés általában meg is erősödött. Egyesek szerint Bobby Dinsdale régebben valóban fellépett táncos komikusként Ernie Brillant tüneményes TV show-jában.

– A fenébe is, Bobby! – fortyant fel dühösen Ciperszky, miközben mogyorók potyogtak ki a szájából. – Már azt hittem visszamentél táncolni Ernie Brillant tüneményes TV showjá-ba. Tudod mennyire gyűlölöm azt a pasast.

– Elgondolkodtam rajta, hogy beszélek vele, de nem – válaszolta Bobby. – Csak ez az átkozott havazás. Nehéz ilyenkor megbízható hóekét szerezni.

– Júliusban? – döbbent meg Ciperszky.

– Nem. Decemberben – felelte Dinsdale hanyagul. – Tudod, Leonard, az ilyesmi télen van.

– Valóban. Képtelen vagyok kiigazodni ezeken a hónapokon – mélázott el Ciperszky. – Valahogy leragadtam tavaly júliusnál. Akkor ezért fáztam ilyen átkozottul egész nap. Na, mindegy. Szóval volna egy megbízásom a számodra, meg ez az utalványom. Beváltanám, ha lehet. Átkozottul kellemetlen ügy. Szeretnék végre pontot tenni a végére.

– Semmi akadálya, Leonard – válaszolta Dinsdale, miközben a sózott mogyorók közül megpróbálta kipiszkálni Ciperszky egyik törött műfogsorát. Leonard ebből naponta többet is elhasznált a hamutartók iránt érzett csillapíthatatlan éhsége miatt. – Ki lenne hát a kedvezményezett?

– Micsoda? – csodálkozott Ciperszky. – Hát én. Úgy értve, enyém az utalvány, de nem engem kell lemészárolnod. Ez nagyon fontos. Kérlek jól vésd az eszedbe.

– Oké! Akkor máshogy fogalmazok. Kit kell ajándékként megölnöm? Tudod, ez nálunk egy alapvető szakmai kérdés. Jobb az ilyesmit mindjárt az elején tisztázni. Nem szeretem a gondatlanságból elkövetett emberölést. Szóval? Ki lenne a leendő megboldogult?

– Rendben. Térjünk végre akkor a tárgyra. Heves üzleti vitába keveredtem… Ja, most nem... Azaz lefeküdt a feleségemmel, majd kirabolt, az a … – Ciperszky hirtelen zavartan elhallgatott.

– Értem – próbálta megnyugtatni Bobby a láthatóan teljesen összezavarodott Ciperszkyt. – Szóval ki lenne ő?

– Fenébe is! Fogalmam sincs – válaszolta kétségbeesetten Ciperszky, a szerencsés megbízó. – Az előbb még itt volt a neve nyelvemen. Közvetlenül a mogyorók mellett. Valami Johnny, vagy ilyesmi. Nem ismered véletlenül?

– De! – felelte határozottan Bobby. – Nagyjából úgy ötven példányban. A te utalványod azonban csak egy példányra szól. A többit ki kell fizetned, bár ilyen mennyiség esetén mindenképpen jár 10 % kedvezmény és egy ajándék kiscicás kulcstartó.

– Nem. Nem, Bobby – felelte Leonard. – Nekem csak egy kell. Pontosabban pont ő nem kell hogy legyen. Érted, ugye? Mindjárt eszembe jut… Nahát! A Johnny név amúgy sem biztos. Fel kell hívnom a feleségemet.

Ciperszky arcszíne először elfehéredett, majd átváltott határozottan rákvörösre.

– Bocs, Bobby. Csak egy pillanat!

Matatott egy kicsit, majd felhívta a feleségét.

– Szia Amanda! Illetve Samantha. Jól mondtam? – szólt a telefonba. – Nem ébresztettelek fel? Ne haragudj, drágám. Tudod jól, kicsim, régóta krónikus időeltolódásban szenvedek. Azt szeretném csak megtudni tőled, hogy hívják azt az illetőt, akivel a múltkor lefeküdtél? Tudod, azt a magas, kisportolt, szőke hajút. Igen, igen. Valóban nagyon szimpatikusnak tűnt, bár elég csúnyán összekaptam vele. Fontos lenne a neve, de egyszerűen nem jut az eszembe.

– Miért érdekel annyira? – kérdezte a felesége unottan.

– Semmi, semmi, drágám. Egy barátommal beszélgetek éppen és megemlítettem neki ezt a mulatságos esetet. Nagyon mókás történet, de jó lenne a hozzá az illető neve és talán a pontos címe is. Nincs róla véletlenül egy fényképed?

– Nincs – felelte mogorván Leonard felesége. – Valami Johnny volt, de a másik nevére nem emlékszem. Te üvöltötted állandóan a családnevét, meg hogy kiirtod, majd a kutyák elé veted a holttestét, pedig nincsenek is kutyáink, csak három mélabús zebrapintyünk. Még valami névjegykártyát is követeltél tőle, mielőtt végül leütött téged.

– Értem, drágám. Most már tudom, minek ez az abroncs a fejemen. Az a kártya… Valami rémlik, de sajnos nem találom. Nem tudnád kideríteni, ki lehetett az? Mégis csak te feküdtél le vele. Ez már közeli kapcsolatnak számít. Szóval, nem árt az illető nevét fejben tartani – próbálta Leonard jobb belátásra bírni a feleségét.

– Leonard, nekem most nincs erre időm és nem is lesz. Amúgy is téged csalt meg, nem engem. Ha nem kaptad volna fel annyira a vizet, talán le is fényképezhetted volna. Túl heves a vérmérsékleted. Nem tudom ki lehetett az, és bevallom nem is nagyon érdekel. Ne felejtsd el, a mama ma este meglátogat minket. Próbálj meg normálisan viselkedni vele. Ha megkérhetlek, ne traktáld megint trendi temetkezési szokásokkal, mint hosszú távú befektetésekkel.

A nő megunta a faggatózást és végül letette a telefont.  Ciperszky pár pillanatig maga elé bámult, de ez sem segített rajta.

– Sajnos ő sem emlékszik a nevére – szólalt meg zavartan. –Fogalmam sincs mit lehetne ilyen esetben tenni.

Bobby rendelt egy pohár sört, valamint egy exkluzív luxusutazást Tanjung Benoába.

– Figyelj, Leonard. Kedvellek téged, meg minden, de fel kell hívnom a figyelmedet arra, hogy nem július van, hanem már december. Csak azt szeretném ezzel mondani, eléggé sürget a határidő. A kuponod napokon belül lejár. Az érvényességét nem hosszabbíthatom meg, mivel ez tisztességtelenség lenne részemről másokkal szemben, akik időben leszámoltak ellenségeikkel. Sajnálom.

– Megértelek, Bobby! Teljes mértékben igazad van. Soha nem is kérnélek ilyenre. Ismersz engem. Mindig tisztességesen ölettem meg veled azokat, akik valami miatt kellemetlenné váltak a számomra. Ez a fickó merő figyelmetlenségből sajnos most megúszta, de sajnálnám elpocsékolni ezt a lehetőséget. Apám mindig azt mondta: – Leo, ne egyél túl sok édességet! Fogalmam sincs, miért jutott ez pont most az eszembe, de megfogadtam a tanácsát. Szóval valakit meg kéne ölnöd.

– Ennek semmi akadálya. Karácsony után azonban fizetned kell érte. Sajnálom. Gondolkodj. Ki legyen az? Ha úgy döntesz, az anyósod többé nem fog meglátogatni benneteket. Csak egy szavadba kerül.

– Csábító ajánlat, de az öreglány amúgy sem fogja már sokáig húzni. Én valami hasznosabbat szeretnék. Olyan igazán örömtelit.

– Nos? – kérdezte türelmesen Bobby Dinsdale, miközben a Tanjung Benoa-i ajánlatokat böngészte.

Leonard Ciperszky elgondolkodott, majd hirtelen felderült az arca.

– Oké! Meg is van, Bobby. Öld meg nekem Ernie Brillant-et. Ezzel egy csapásra véget vetek a tüneményes TV show-inak.

Ugye, mi jóbarátok vagyunk?

„Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke szerint ugyan nem kell mindennel egyetérteni, amit Soros György mond vagy csinál, ugyanakkor méltatlannak nevezte a bánásmódot egy olyan emberrel szemben, aki olyan sokat tett a kelet-közép-európai országokban a demokrácia terjesztéséért a kommunizmus bukása után.” (Orbán üzent: tiszteletet vár el a Zsidó Világkongresszustól)

Orbán és a tisztelet? Biztos akad valahol a lomtárban ilyesféle kacat. Ha esetleg szükség lenne rá, bármikor elő lehet rángatni valahonnan a pökhendi modortalanság alól.

O. Viktor rendkívüli módon tisztel bárkit, akitől valamiféle viszonzást, előnyt remél, esetleg úgy fél, mint például Putyintól. Az Európai Unióval szemben folytatott harca más lapra tartozik. Az ottani intézményeket, eszméket egyáltalán nem tiszteli, kivéve ha erre keményen rákényszerítik. Átverés az egész cirkusz, amit művel.

Az általa ez év áprilisától képviselt orbáni kereszténydemokrácia legfőbb értéke ő maga, azaz egy korlátlan működésű miniszterelnök.

A Papa régóta azonosítja magát Magyarországgal. Ezt a két, mennyiségileg és minőségileg teljesen eltérő fogalmat képtelen elkülöníteni egymástól. Egy keményen végig harcolt nap után büszkén jelentheti ki: – Magyarország most elmegy fogat mosni. Havasi Bertalan eközben átszellemült, boldog arccal nyom egy emberes adagot az ország fogkeféjére.

Hosszú évek óta tartó rasszista kampánya után, melynek csúcspontjaként Soros György ellen Orbán olyan hadjáratot indított, amelyből minden célszemély boldogan állapíthatta meg, ezek a randa zsidók tényleg világuralomra törnek, de Orbánba (=Magyarországba) bizony beletörik a sakterkésük. A Bogár László agyában hagymázasan, de számára jól jövedelmezően felépített háttérhatalom immár ott virított mindenütt kéken-fehéren.

Hasznos-e ma antiszemitának, rasszistának lenni Magyarországon? Minden bizonnyal igen, hiszen ez járult hozzá legfőképpen Orbán Viktor szégyenteljes győzelméhez. Az ellenzék csak hümmögni tudott. Ha határozottan szembeszálltak volna a miniszterelnök és tisztelt stábjának ordas hazugságaival, szavazókat veszítettek volna. Az ország jelentős része diszkréten rasszista, ezért volt olyan sikeres Orbán kampánya. A miniszterelnök kimondta, sőt bátorította azt, hogy rendes magyar ember idegengyűlölő. Aki nem, az a háttérhatalmakat szolgálja, pénzért, zsoldért, harminc ezüstért, kedvtelésből. Nyíltan azért nem lehet zsidózni, mivel az azonnali lebukással jár. Egy kicsit körül kell írni a témát, aztán mehet a nyomdába.

Létezik-e ma Magyarországon antiszemitizmus? Nem, dehogy. Sőt! – tagadják határozottan az illetékesek, majd a biztonság kedvéért hozzáteszik: – Persze ha van, arról maguk a zsidók tehetnek. Mert mind olyanok. Olyan világuralomra törősek, meg nyerészkedők.

Honnan lehet felismerni egy antiszemitát? A nézéséről? A járásáról? Arról, hogy ezt kimondja magáról? Nem. Akkor meg mégis miről? Leginkább „A nekem is van egy zsidó barátom, de...” kijelentéséről. Ez egy álszent, hazug, ostoba érvelés. Nagyon életszerűtlennek tűnik az, hogy valaki barátkozás előtt gondosan áttanulmányozza az aspiráns családfáját, majd örömmel megállapítja: – Nini! Hiszen ez meg itt egy echte zsidó! Pompás! Jó lesz ez még számomra egy cáfolhatatlan érvelésre!

Magyarországon senki sem lehet biztos saját származását illetően. Egy széleskörű genetikai vizsgálat hatalmas anyagi ráfordításba és valószínűleg sok keserű csalódásba kerülne. A tiszta vérű családfából valahogy el kéne tüntetni a derék Benet Mordechai, stomfai rabbi nevét.

Ki lehet tehát hazaáruló (zsidó, cigány, tót, vad rác, krobót, szellemi homeless stb.) ma Magyarországon? Gyakorlatilag mindenki. Mindazon személyek, akiket valami miatt ki kell rekeszteni a magyar nemzetből. Például azért mert ez a többszörösen visszaeső hazaáruló foglalkozásszerűen tüntet a legitim magyar kormány ellen, nem olvassa a Magyar Időket, kigúnyolja a nemzeti konzultációt, nem hallgat a jó szóra, szükség van a vagyonára, valami miatt irigylésre méltó helyzetben van, esetleg nagyon undok az arca, vagy, csak.

Orbán nagy buzgalommal és sikeresen élesztgeti a minden emberben ott kucorgó gonoszt. Nem ő az első és valószínűleg nem is az utolsó vezér, aki „mi” és „ők” – re osztja embertársait, majd nekiáll nemzetben gondolkodni, végül ennek segítségével teljhatalomhoz jutni. Minek a XIX. századi eszméket a XXI-ben erőltetni? A globalizáció folyamata miatt az emberiség egyre inkább keveredik egymással. Ha a papa indiai, a mama pedig magyar, ráadásul Németországban élnek, akkor az utód nemzeten kívüli lesz? Valami olyan izé? Fattyú?

Orbán ezek szerint antiszemita, illetve rasszista? Nem valószínű, de tisztában van azzal, hogy Magyarországon rengetegen azok, és számuk egy kis cinkos összekacsintással könnyedén növelhető. Ha Orbánt megkérdeznék, biztos rengeteg zsidó barátját fel tudná sorolni. Arról azonban, hogy származástól, nemtől, életkortól függetlenül ugyan kik az ő kedves oligarchái, strómanjai, valamint egyéb kiszolgáló-személyzete, szemérmesen hallgat.

Ügyes. Sorosozni minden hülye tud, ami hatalmas előnnyel jár a megrendelő számára.

(Benet Mordechai amúgy művelt, tiszteletreméltó férfiú volt.)

McSzilárd

„A kormányzattól sokak által várt konszolidációt Gulyás úgy értelmezi, hogy az elmúlt évben jelentősen nőttek a bérek, illetve a keresztény kultúra megőrzését, az államhatárok védelmét és a stabil, kiegyensúlyozott gazdaságpolitikát és a családpolitikai intézkedéseket fontosnak tartja a kormány, tehát «mindez együttvéve jelentette és jelenti a konszolidációt».” (Két nagy döntést jelentett be az Orbán-kormány új minisztere)

A konszolidáció szó jelentése megerősítés, megszilárdítás. Az ördögbe! Ha Németh Szilárdot valóban kinevezik honvédelmi államtitkárnak, esetleg eme izgalmas, fontos, tisztség mellett MQ–1 Predator többfeladatú pilóta nélküli repülőgépnek, ennél pompásabb megszilárdításról álmodni sem lehet.

Vannak jó és rossz szóviccek. Ez utóbbi kimondottan pocsék, csapnivaló. Németh Szilárdnál kíméletlenebb szóviccet nagyon nehéz lenne kitalálni, ráadásul ő nem is az. Nem elvont fogalom, idétlen, bugyuta tréfa, hanem konkrétan létező matéria, aki hatással van arra az országra, amely nemtörődömségével kitermelte magából és szó nélkül hajlandó elviselni őt. Közben szépen, fokozatosan mi is megszilárdulunk, amelynek izgalmas, valóban beláthatatlan következményeit kénytelenek leszünk elviselni. Most, majd, valameddig. Konszolidáltan.

Magyarország a korlátlan lehetőségek hazája. Egy valaha csúfreményű, képesítés nélküli napközis tanító megindul, aztán elképesztő röppályára áll. Valóban ez jelentené a keresztény kultúra értékeit, amelyeket meg kell őriznünk? Kölnben a katedrális, nálunk pedig Németh Szilárd exponenciálisan felfelé ívelő karrierje? Irigylésre méltó? Igen, de ő nem igazán méltó arra, hogy irigyeljük. Ez amolyan Szilárd-féle paradoxon. A konszolidáció aljas, gonosz tréfája.

Magára a konszolidáció kifejezésre az elmúlt idők folyamán egy csomó jelentés rátapadt. Olyan mint egy távoli rokon. Valahol van, valamit csinál, de nevét nem tudja senki sem pontosan. Gizus azt mondta, az illető elvált, de amúgy jól van, és rengeteget keres. Manka néni szerint régebben öntöző berendezéseket árult, a neve talán András, vagy valami hasonló, az is lehet, hogy inkább Endre. Később áttért használt locsolókocsik forgalmazására, meg van hozzá egy új nője, aki szült neki két gyereket. Esetleg Andor?

Ragaszkodjunk inkább a megszilárdítás jelentéshez, mivel manapság tényleg ilyen időket élünk. Ne keverjünk hozzá olyan fogalmakat, mint megbékélés, nyugalom, kiszámíthatóság, pláne kiegyezés.

Orbán Viktor hatalmának megszilárdulása nem 2018. április 8-án kezdődött, hanem ekkor fejeződött be. Ennyi volt a konszolidáció, tessék ezzel kezdeni valamit.

Most felbukkannak mindenféle új miniszterek, furcsa szerzetek, államtitkárok, bármikor lecserélhető, beszélő fejek. Létrejönnek új, reményteljes intézmények, mások megszűnnek. Van új parlament. Olyan szabályos, „tökre” működőképes, amelyben még az ellenzék számára is szorítottak helyet. Konszolidált.

A gazdaság kiválasztott szereplői konszolidáltan gyarapodnak. Mészáros Lőrinc védett, érinthetetlen személlyé vált. A sajtó nem zargathatja mindenféle szemérmetlen kérdéssel. Ő már magánjellegű stróman, állami pénzekkel kitömve.

Az eddig halódó Rogán Antal az árnyékból és a zombilétből kilépve pimaszul mosolyog, majd kiköp egyet balra. Az ő pozíciója tökéletesen szilárd. A rossz végre elnyerte méltatlan jutalmát.

A Fidesz hívei boldogok. Nem övék ugyan az ország és a hatalom, de az övéieéké’. Azoké akikben annyira hisznek. Van is bennük káröröm dögivel. Teljesen jogosan. Ennyi bőven elegendő megingathatatlan szilárdságukhoz. A hülyeségig konszolidáltak.

Az Uniótól és az állampolgároktól bezsebelt pénzek nagy része magánzsebekbe vándorolt, ott szilárdulnak át.

Sokan megunták ezt a furcsa, pökhendi, hazai jólétet, az állandó, megszilárdult háborúskodást, ezért inkább külföldön próbálnak konszolidálódni. Azt is mondhatnánk, nem szeretnének itthon megszilárdulni.

Az egészségügy és az oktatásügy helyzete konszolidálódott, azaz stabilan rossz. Egy kis ügyességgel sokat lehet rajta rontani. Racionalizálással, átszervezéssel még tovább lehet konszolidálni. Aki mindezek ellenére makacsul életben akar maradni, esetleg tanulni szeretne, az fizessen drága passzióiért. A halál, a lebomlástól eltekintve, tökéletesen konszolidált állapot. Nem lehet rajta rontani.

Makro mutatóink pompásak, szegényeink ellenben nem mutathatóak. A szerencsétlenek éppen konszolidálnak.

Megszilárdultunk.

Orbán Viktor áldást oszt hűséges híveinek

„A kormány kereszténydemokráciát épít Magyarországon, a globális ideológiákat elvetjük, mert hiszünk a nemzet fontosságában.” (O. Viktor, jelenleg éppen kereszténydemokrata miniszterelnök)

Egy mondat az építésről. Csinos kis szófüzér, van is benne valami. Olyan ellentmondásféle gubanc, kimondottan kákán is csomót kereső, jellemgyenge, léha alakok számára. Ez a bizonyos kereszténység, amit Orbán Viktor említeni méltóztatott fentebb idézett, eredeti szövegkörnyezetéből önkényesen kiszaggatott kijelentésében, első ránézésre amolyan globális ideológiának tűnik. Vallásinak természetesen, nem politikainak. A keresztény egyházak jóval több intézményt működtetnek, mint az ezerszer elátkozott, a NER számára oly nélkülözhetetlen hazátlan bitang, Soros György.

Nagyjából 2.200.000.000 keresztény hívőt, plusz elrettentésül a KDNP legénységét nehéz lenne egy nemzetbe tömöríteni. Ha Papa Orbán elveti a globális ideológiákat, akkor talán méltóztassék önmaga számára egy saját egyházat összetákolni, de ne keresztényt, mivel az már régóta foglalt, világszerte rendkívül elterjedt, ráadásul nem NER kompatibilis.

Orbán beszédei egyre bumfordibbak, pontatlanabbak, semmitmondóbbak lettek. Hová tűnt a régi tűz, ragyogás? Borzasztóan unalmas lehet a semmit interjúnak álcázva mantrázni. Kevésbé küldetéstudatos politikus minden bizonnyal el is szunyókálna saját beszéde közben.

Orbán ömlengései Németh Sándornak, a Hit Gyülekezete Ltd. vezérigazgatójának – szintén szigorúan üzleti alapon keresztény lélek – monumentális, de zavaros előadásaihoz hasonlítanak. Az említett úr Vidám Vasárnap című, népszerű agymosásai során rendkívül meggyőzően, a magyar nyelv szabályait brutálisan felrúgva, céltalanul, de boldogan rappel rajongói körében. Végtelenül kígyózó mondatainak sok értelme nincs, de folyamatosan, gátlástalanul beszél (lásd pofázik), amivel rengeteg pénzt keres és ami a legfontosabb, komoly megrendelő esetén nagy számban szállít szavazókat számára rentábilis pártok részére. Ez utóbbi elve mellett valóban rendíthetetlenül és tántoríthatatlanul kitart. Ez jelenti eme nemes lélek szilárd erkölcsének alapkövét. A pénz, illetve a még több pénz.

„12. Jézus bement a templomba, és kiűzte onnan, akik a templomban adtak-vettek. A pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait felforgatta. 13. meg van írva – mondta –, hogy az én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává teszitek.”

Ez az N. Sándor nevű vallási kalandor nagyjából 2-3 órát lenne képes szónokolni arról, a fenti bibliai idézet rá pont miért nem vonatkozik. Krisztus személye ebből a szempontból jelentéktelen, elhanyagolható. Németh valószínűleg inkább üzleti lehetőségeket látna a kufárokban, így nem kiűzné, hanem integrálná őket.

Ennél a bigott, fanatikus gyülekezetnél kártékonyabb, álszentebb intézmény nem nagyon létezik ma Magyarországon, pedig sokan versenyeznek az első helyezésért. Maga a magyar kormány is. Ha Németh Sándor szektája kereszténynek minősül, akkor a kereskedelmi üzletláncokat is nyugodtan be lehetne sorolni eme jámbor gyülekezetek közé.

Ezzel azonban még nincs vége szigorúan nemzeti kereszténységünk folklórikus jellemzőinek.

Derék Magyarhonban a kereszténydemokráciát Semjén Zsolt testesíti meg, stüszi kalapjában, szánalmas hazudozásaival, lovon, rendkívül álszent módon, de büszkén.

A kereszténydemokrácia ezek szerint sok mindent elvisel, ráadásul szót fogad, soha nem pofázik vissza és minden országhatárnál gondosan megtörli a lábát. Nem globális, hanem kimondottan nemzeti jellegű, esetünkben magyar. Jézus Krisztus a keresztfán, háttérben gémeskúttal és népviseletbe öltözött menyecskékkel.

Orbán nagy szerencséjére Magyarországon elvétve található egy-két igaz keresztény, akik ráadásul nagyrészt a NER-en kívül tengődnek. Megélhetési keresztényből ellenben akad dögivel. Annyian biztos vannak, mint amennyi kommunista szenvedett nálunk a rendszerváltás előtt. A két csoport között jelentős átfedés van, bár nemzetközileg is elismert halálozási mutatóink miatt ez a tábor egyre inkább lemorzsolódik. Jut is marad is.

Legyünk tehát mostantól illiberálisak helyett jó kereszténydemokraták. Sok felelősséggel nem jár, jelentősége pedig nem sok van. Az Orbán-rendszer, az Orbán-rendszer. Ha történetesen keresztény-diktatúrának neveznék, az sem okozna különösebb megütközést.

Rendkívül fontos azonban, hogy tartózkodjunk a globális ideológiák fogyasztásától.

Pinokkió szimptóma

Itt és ott. Akkor és most, aztán meg majd. Téli Palota. Ez a harc lesz tutira a végső!

A fényes győzelem után vajon mi lesz a mi kis rezedaszagú országunkkal?

Nem lehet könnyű Orbán szakinak és baráti körének kétfrontos hazugságot vívniuk. Iszonyatos energiákat emészthet fel annak koordinálása, ki, mikor, mit hazudjon, majd később miként tagadja le azt oly módon, hogy végül a totális káosz összeálljon valami harmonikus egésszé. Ez már-már művészet. Polifónkus mű a NER szimfonikus zenekar előadásában, Orbán Viktor vezényletével.

Valami olyasmi lehet ez mint Poblicska úr esete, aki kizárólag praktikus okokból tartott magának szeretőt. Az illető ifjúként meggondolatlan és tapasztalatlan volt, ami egészen természetes. Ennek következtében azonban elkövette azt a hibát, hogy vagyontalan lányt vett feleségül. Mivel munkára nem szívesen pazarolta volna el értékes életét, úgy gondolta kinéz magának egy gazdag özvegyasszonyt, akiből kellő kitartással és pompás potenciával rengeteg pénzt csalhatna ki. Tervei pompásan sikerültek. A baj csupán az volt, hogy keservesen megszerzett jövedelmét minden esetben elkártyázta, nőkre, ruhákra, mulatozásra költötte, így felesége még szegényebb lett, neki pedig valahogy el kellett számolnia az idejével. Hitvesének ezért azt hazudta, van egy ronda, undok, öreg nagynénje, akit nem szívesen mutogatna nyilvános helyen, de a remélt busás örökség fejében kénytelen a banya néhány szeszélyét elnézni, valamint rengeteg drága időt rá pazarolnia, ami hatalmas lelki erőfeszítéseket kíván tőle, mármint a talpig becsületes Poblicska úrtól. Feleségét azzal hitegette, bár a tánti jelenleg még rendkívül egészséges, Poblicska minden tőle telhetőt megtesz családja boldogulása érdekében, még pedig oly módon, hogy arzén segítségével apránként megpróbál változtatni ezen a tarthatatlan helyzeten, ami azonban időbe telik. Felesége kellőképpen megértő és naiv volt, úgy is mondhatni túlságosan együgyű. Számára Poblicska jelentette az egyetlen támaszt, a szegénységet pedig szép lassan megszokta.

A tánti/szerető azonban, ismerve annak kétes jellemét, nem szándékozott semmit sem a férfire hagyni, bár Poblicska mindent elkövetett annak érdekében, hogy ezt az üzletet összehozza. Rendszeres jövedelemforrását a férfi emiatt kénytelen volt életben tartani.

A rendíthetetlen hazudozás Poblicskát gyakorlottá tette, elméjét megélesítette, fantáziája nem ismert határokat. Egyre bonyolultabb történeteket eszelt ki, amit néha kártyapartnereivel is szívesen megosztott. Ők emiatt felnéztek rá, bár egy kicsit irigyek is voltak független életvitelére, gátlástalanságára. Minden a legnagyobb rendben ment, végül Poblicska hűséges felesége egy idő után megunta a hosszú várakozást és inkább meghalt. Minden jó, ha a vége jó.

Orbán számára a hazugság egyfajta létformává vált. Erős függőség alakult ki nála, amitől külső segítség, rehabilitáció nélkül képtelen megszabadulni. Mára valószínűleg már ő is hisz magának. Miért is ne? Rendkívül sikeres és nagy tekintélyű politikussá vált, akit barátai tisztelnek, ellenségei félnek. Orbán egyre inkább olyan emberekkel veszi körül magát, akik azt mondják számára, amit ő szeretne. Az új kormány összetétele pompásan igazolja ezt a sejtést.

A Nagyúr csodálatos, virágzó, fejlődő országot képzel maga köré, csupa-csupa derűs, mosolygós, egészséges, boldog emberrel megtöltve. Mivel a környezetében mindenki ezt hajtogatja, valószínűleg egyre kevésbé képes elszakadni eme idilli álomvilágtól. Magyarország számra az Édenkertet jelenti, amelyet azonban a Sátán örökös ármánykodása veszélyezteti. A valóság a szemében lassan szemenszedett hazugsággá, sőt aljas árulássá vált. Más erős vezetők is beleszerettek már ebbe a csábító fata morganába, miért pont a mi Gazdánk lenne ez alól kivétel. Ezek az életpályák általában tragédiával szoktak végződni.

Ezt a csodás birodalmat kívánja elorozni tőle egy ronda, undok tánti, aki most odarendelte magához. Havasi Berci, kincstári üzenetrögzítő szerint azért, hogy az európai parlamenti választási felkészülésről diskuráljanak egy jót, tea és aprósütemények mellett. A nagynéni szerint ez nem egészen így van, mivel ő Orbán viselt dolgait és jövőbeli elképzeléseit szerette volna tisztázni.

Az ország nagy része nem fog értesülni arról, hogy „német sajtóértesülések szerint azért hívták meg a kormányfőt, hogy megtudakolják tőle: folytatni kívánja-e Magyarország átalakítását illiberális demokráciává”. Micsoda naiv lelkek! 2/3-os többsége birtokában természetesen mindenképpen „folytatni kívánja” ezt a számára oly nemes küldetést. A „nép” ezt kívánja tőle, ő meg van olyan szíves, és teljesíti.

Az, hogy odakint Manfred Weberrel pontosan mit tárgyalt Orbán nem fogja lehozni az MTI. Így marad nekünk Havasi Bertalan szíves tájokoztatása, amely itthon hivatalosnak számít, így annyit is ér.

Egy év múlva európai parlamenti választások lesznek. Addig a kormánysajtó folyamatos haditudósításokkal és sikeres csatákkal fogja szórakoztatni borzongásra vágyó olvasóközönségét. Mindenki aki mást állít, mint a magyar kormány, idegen érdekeket fog szolgálni, hazaáruló lesz, akit ki kellene toloncolni az országból etc., etc. Elégtétel, orrba verés, saját taknyon csúszás, meg ilyesmik… Majd a Bayer kimondja. Azért fizetik. Jól.

Jövőre az mindenképpen ki fog derülni, Orbánnak sikerül-e szétvernie az Európai Uniót, illetve leválasztania róla a keleti blokkot. Az, hogy Magyarországgal ebben az esetben mi történik, erősen kétséges. Sok jó valószínűleg nem. Orbán számára ellenben mindez hatalmas győzelem, az általa emlegetett elégtétel lenne.

„Szomorúan olvastuk azokat a cikkeket, amelyek Az idők jelei elnevezésű társadalmi kezdeményezés Újra néven nevezzük című kötetével kapcsolatban láttak napvilágot. A szóban forgó írások olyan színben tüntetik fel a kiadványt, mintha azt a kötet szerzői a jelenlegi kormány vagy egy konkrét politikai párt kritikájának szánták volna. Ezzel a kiadvány szerkesztői és írói nem tudnak és nem is akarnak azonosulni.” (A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének, a Magyar Polgári Együttműködésért Egyesületnek és a Professzorok Batthyány Körének közös közleménye)

*******

Mélyen tisztelt Igazgató úr!

Szomorúan olvastam azokat a felháborító megjegyzéseket, amelyek a „Keresztény elvek egy vállalat vezetésében” című kör email-emmel kapcsolatban árasztották el a vállalatunk üzenőfalát. Mélységesen felháborít, hogy gátlástalan, betegesen hazudozó személyek eme őszinte, jó szándékkal írt írásomból önkényesen kiragadott részletekkel azt bizonygatják, vállalatunk feddhetetlen vezetősége szélhámosokból, erkölcsi hullákból, hétpróbás gazemberekből, valamint idióta dilettánsokból áll.

Ha valaki figyelmesen, kellő jóindulattal és egészében olvassa el azokat az állításokat, melyeket a rám oly jellemző szerénységgel, visszafogottsággal bátorkodtam leírni, azonnal rájöhet arra, én mindezekkel a valótlan rágalmakkal ellentétben pont ezek ellenkezőjét állítottam.

Az igazgató úrnak mindenképpen tudnia kell arról a felháborító tényről, miszerint hitvány ellenségeim, akiket semmiféle erkölcsi gátlás nem korlátoz, aljas támadást indítottak ellenem. Vállalatunk vezetőségére tett ocsmány megjegyzéseiket jómagam mélységesen elítélem, és az igazgató úrhoz hasonlóan, amint módom adódik rá, erkölcsi, jogi és nem utolsó sorban anyagi elégtételt kívánok venni ezen gátlástalan semmirekellőkön.

A mélyen tisztelt Igazgató úr valószínűleg tisztában van szerény személyemmel kapcsolatban azzal, miszerint én minden körülmények között kiálltam az igazságért, bátran felemeltem hangomat az elesettekért, különösen a keresztény árvákért és özvegyekért, bőszen ostoroztam az anyagai javak esztelen hajszolását, ráadásul elítéltem a paráználkodás mindenféle formáját, elsősorban a szodómiát, mely már vállalatunk meghitt, keresztény közösségében is felütötte fejét.

Én, mint jámbor, istenfélő családatya mély megdöbbenéssel értesültem arról, hogy két megtévedt munkatársunk, név szerint Marek Gábor és Simonek Zsolt közös háztartásban élnek, feltehetően bujálkodás céljából.

Az igazgató úrral tökéletes egyetértésben magam is büszkén vallom azt, egy sikeres vállalat működésének alapja dolgozóinak erkölcsi tisztasága, feltétlen hűsége, nemzeti és keresztény értékeink tisztelete, védelme, valamint más, nálunk kicsit nagyobb, de már évtizedek óta hanyatló vállalatok ártalmas befolyásának megakadályozása. A szakértelem ebből a szempontból lényegtelen, úgy is fogalmazhatnék elhanyagolható, valójában csupán megtévesztésül szolgál.

Az általam említett, szigorúan keresztény alapokon nyugvó kör email-emmel kapcsolatban bátran és őszintén szeretném kijelenteni az alábbiakat. Akik ismernek, azok jól tudják, jómagam mindig egyenes, őszinte ember voltam, akit cseppet sem motiváltak egyéni ambíciói. Soha nem kerteltem. Minden cselekedetem, megnyilatkozásom kizárólag azt a célt szolgálta, hogy vállalatunk sikeres és legfőképpen keresztény legyen. Isten segedelmével hatalmas piaci részesedére tehetünk szert és ehhez mindössze buzgó imádság, hozzá szilárd, rendíthetetlen hit szükségeltetik. Valamint az, hogy minél előbb megszabaduljunk ezektől a Marek-, Simonek-féle eltorzult lelkű alkalmazottaktól.

Az említett email-emben található megjegyzésekkel kapcsolatban az alábbi konkrét kiigazításokat szeretném az igazgató úr elé tárni, melyeket, ismervén az igazgató úr végtelen bölcsességét, pártatlanságát, valamint kimagaslóan magas, keresztényi erkölcsét, remélem méltányolni fog. Az én sorsom az ügy szempontjából teljesen érdektelen. Én írok levelet magának, de kizárólag az elveim miatt. Kell több? Nem mond ez eleget? Keresztény mártírjainkhoz hasonlóan, bátran és büszkén hozok meg minden áldozatot, mivel az igazság nem maradhat titokban.

Legyek inkább Szent Sebestyén, irgalmatlan mennyiségű nyílvesszővel a testemben, de szigorú elveimet sohasem fogom feladni. Ha az általam említett szent testébe nagyjából 10-15 nyilat eresztettek bele, én bátran vállalom akár a százat is. Ha pedig mindezt túlélném, pribékjeim nyugodtan bunkózzanak halálra, utolsó szavaim akkor is ezek lesznek:

– Hitem soha, egyetlen pillanatra sem ingott meg keresztény vállalatunkban és annak bátor, kiemelkedően tehetséges igazgatójában. Ennek tudatában nyugodt lelkiismerettel hagyom itt az árnyékvilágot.

Abból, miszerint én a következőket írtam: „A mi igazgatónk egy korrupt, dilettáns, félkegyelmű varacskos disznó” természetesen egy szó sem igaz. Keresztényi hevületemben csupán sajnálatosan elfelejtettem odaírni a folytatást, miszerint „...lehetne, mint arra számos példát felhozhatnék, de elég csupán bárhol megemlítenem az igazgató úr nevét, mindenki tisztában van azzal, az ő tiszta jellemét egyetlen folt sem csúfítja el, hiába rágalmazzák őt folyamatosan megátalkodott ellenségei.”

Levelemben azt állítottam, hogy Matusek osztályvezető egy kapitális barom. Ezt nem tagadom, de ellenségeim ez esetben gátlástalanul csúsztatnak. A biztonság kedvéért a kereszténység mellett egyebek közt a hinduizmust is buzgón gyakorlom. Ennek a ténynek a fényében a „kapitális barom” a legnagyobb tisztelet kifejezését jelenti. Azt is mondhattam volna, „Az osztályvezető úr egy jó nagy marha”, de a barom kifejezést helyénvalóbbnak tartottam, mivel ez jóval markánsabb.

„Vállalatunk vezetősége gátlástalanul és megállíthatatlanul lop”, ami első olvasatra ordas nagy hazugságnak tűnik részemről, de engedtessék meg nekem az igazság teljes kifejtése.

A számítógépem billentyűzetén, közvetlenül az „Enter” billentyű felett található egy balra mutató nyíl amelynek funkciója már régóta furdalta kíváncsiságomat, de mivel visszafelé mutat, tartózkodtam a használatától. Sajnálatos módon egy gyenge pillanatomban engedtem az ördög csábításának, és jó párszor megnyomtam. Később megdöbbenve szembesültem azzal, hogy az alábbiakat töröltem ki eme Isten ellen való billentyűzettel: „.. állítják folyamatosan ellenségeink, de ennek semmi alapja sincs, mivel mi, velük ellentétben tiszteletben tartjuk a VII. parancsolatot, mi szerint: Ne lopj!. Ezért is vagyunk Isten kegyelméből ilyen egészségesek.” Ez a nyílt, őszinte véleményem.

Feltétlenül ki kell hangsúlyoznom, amit mások gátlástalan harácsolásnak próbálnak beállítani, az csupán vezetőségünk véres verejtékkel elvégzett áldozatos munkájának, valamint vállalatunk védelmének jelképes javadalmazása. Afféle jelentéktelen alamizsna az idegen érdekek kiszolgálói ellen küzdők számára.

Remélem mindezek fényében a tisztelt Igazgató úr nem ad hitelt az ellenem indított aljas, nemtelen támadásoknak, és továbbra is igényt tart szerény szolgálataimra.

Maradok őszinte, feltétlen híve:

Zachar Pál

az Ön leghűségesebb ganajtúrója

Caricature by Claude Serre

Fénykórság

– Azt hiszem a közeljövőben meg fogok halni, doktor úr – sóhajtotta lemondóan özvegy Orlanda Gouveia. Az idős hölgy gyászos kijelentése ellenére bizakodóan nézett Dr. Paulo Mascarehnasra, aki derűs arckifejezéssel nyugtázta Gouveia asszony közeli halálhírének sokadik bejelentését.

– Ezt bízza csak rám nyugodtan, kedves senhora Gouveia. Higgye el, rendkívül nagy tapasztalatom van ezen a területen. Készülődjék csak nyugodtan az örök fényességre, de az örököseit nyugtassa meg azzal, semmi okuk a nagy sietségre, mivel ön kiváló egészségnek örvend. Remélem nem szándékozik mostanában egy vonat elé vetni magát? Nem lenne bölcs döntés.

Orlanda Gouveia szigorú, szemrehányó tekintettel válaszolt az orvosnak:

– Maga aztán mindenből képes tréfát űzni, doktor Mascarehnas. Az egyik nap az ember még nehézkesen vonszolja magát ide-oda, másnap pedig már mások teszik meg vele ugyanezt.

– De mit tehetnék az ön érdekében, asszonyom? Esetleg megpróbálhatok rontani az egészségi állapotán, senhora Gouveia. Mi lenne, ha rászokna a dohányzásra, esetleg valamelyik ütősebb drogra? – javasolta az orvos.

– Már megint csak a bolondját járatja egy szegény, védtelen özvegyasszonnyal, aki éppen a halálára készül – válaszolta sértődötten tia Orlanda. – Azért köszönöm doktor úr a felírt gyógyszereket, bár a mennyiségüket az állapotomhoz képest kissé kevésnek találom. Isten önnel, doktor úr. Talán most találkoztunk utoljára.

– Senhora Gouveia, ön már jó pár éve készül arra, hogy békésen elhunyjon, de ennek megvalósításába mindig becsúszik egy kis hiba. Történetesen az, hogy folyamatosan életben marad – felelte mosolyogva az orvos. – Mas à vista, senhora Gouveia!

Az idős asszony feladta a küzdelmet. Nehézkesen, nyögdécselve kászálódott fel székéből, majd ennek kissé ellentmondva, frissen és fürgén hagyta el a rendelőt.

Miután Gouveia asszony becsukta maga mögött az ajtót, az orvos asszisztenséhez, Izelia VHG-313-hoz fordult.

– Látod, Izelia. Ez lehet a hosszú élet titka. Korán el kell kezdeni haldokolni, aztán alaposan elnyújtani a dolgot.

– Hatékony módszernek tűnik – felelte Izelia VHG-313, aki furcsa neve ellenére nem robot, hanem élő személy volt.

A lány szülei annak idején képtelenek voltak megegyezni abban, hogy az újszülött melyikük családjának nevét kapja meg. Hetekig tartó, fizikai erőszaktól sem mentes, kemény csatározás után végül kiegyeztek akkori kocsijuk rendszámában.

Izelia megjelenésében legfeltűnőbb a haja volt. Frizurája nem sokáig tétlenkedett a fején, úgy értve, hogy folyamatosan váltogatta színét, formáját, állagát és mennyiségét. Jelenleg középhosszú állapotban létezett, szürkés színét néhány helyen diszkrét égésnyomok tarkították.

– Akkor hát, rohamra fel, Izelia – adta ki utasítását az orvos. – Jöhet a következő szenvedő organizmusunk. Izgi, mi?

A lány mosolyogva megnyomott egy gombot, amely a váróteremben zöld fénnyel jelezte, szabad a leszállópálya.

Magas, vékony, feltűnően sápadt, sötét hajú férfi lépett be az ajtón. Zavartan körbenézett, majd óvatosan becsukta maga mögött az ajtót.

– Üdvözlöm, doktor úr! Kisasszony. Önt is természetesen – szólalt meg csendesen.

– Szép jó napot, kedves Galhardo úr! Mivel aranyozhatnám be ez utóbbit a magam szerény eszközeivel? – érdeklődött doktor Mascarehnas, majd így folytatta – Az ön teljes neve ha az emlékezetem nem csal, Bruno Galhardo. Remélem nem változtatott ezen a szép szokásán. A születési idejét is gondolom gondosan megőrizte számunkra. Szabadna megtudakolnunk?

– Hogyne – felelte Galhardo. – Maradtam a megszokott Bruno Galhardnál. 1968. április 18-án születtem.

– Remek évjárat – jegyezte meg erre Mascarehnas. – Az ezt megelőző időszakban rendkívül sokat esett az eső, emiatt igazán bőséges volt a gyermekáldás. Szóval mik a panaszai?

Az orvos Galhardo feltűnően sápadt arcszínét elnézve arra gondolt, a férfi valószínűleg a közeljövőben meg fog halni, de annak a lehetőségét sem zárta ki, hogy jelenleg már ebben az állapotában van. Talán vámpír vagy zombi, esetleg visszajáró lélek.

– Nem is tudom – felelte bizonytalanul Galhardo –, talán csak valami semmiség az egész.

– Jó lenne erről a semmiségről valami közelebbit megtudnom, aztán közösen összehozunk valami kórságot a maga számára. Egy csinos kis beutalót vérvételre mindenesetre fogadjon el bátran Izelia kisasszonytól. Nagyon ért ám az ilyesmik gyártásához.

– Hogyne, hogyne… – felelte a viaszosan sápadt arcszínű Galhardo. – Köszönöm szépen. Szóval, arról lenne szó… Illetve, csak azt szeretném megkérdezni öntől, doktor úr, létezik-e olyan betegség, amely derengéssel jár?

– Hűha – nézett fel meglepetten az orvos. – Ezt meg hogy érti? Szédelgés, émelygés... Ilyesmik gyakran előfordulnak. Derengésről azonban még nem hallottam. Mit jelent ez pontosan?

– Hát azt amit. Derengést. Világítok, fénylek. Ragyogok mint egy neoncső.

– Mármint csak úgy magában, illetve bőrön át? – érdeklődött Mascarehnas.

– Igen, kérem. Úgy valahogy. Az egész úgy nagyjából 4 hónapja kezdődött. Először csak halványan, alig észrevehetően. Úgy gondoltam csupán az utcai világítást verem vissza. De később a fényem egyre erősödött. Próbáltam a feleségem előtt leplezni a dolgot. Nem akartam szegényt nyugtalanítani ezzel. Mindig megvártam amíg elalszik, addig én olvasgattam. Az olvasólámpa egy ideig elnyomta a fényemet, de mára megfordult a helyzet. Én halványítom el azt. Két hete, éjszaka rendkívül nagy volt a forróság, emiatt álmomban ösztönösen lerúgtam magamról a takarót. A feleségem ekkor rám szólt, hogy ne szórakozzak vele. Hajnali háromkor már igazán lekapcsolhatnám a világítást. Be kellett vallanom neki, hogy képtelen vagyok erre. Az egész szoba fényárban úszott. Hát… ezt már nem is nevezhetném derengésnek. Ha ez így folytatódik, úgy fogok világítani, mint egy légvédelmi reflektor. Szegény feleségem, amikor konkrétan rávilágítottam a problémámmal, először rendkívül megrémült, majd elkezdett mindenfélével kenegetni. Naptej, napolaj, testápoló, fényvédő krém. Még valami fekete tempera festéket is kipróbált, de hasztalan. Simán átütöttem mindenen. Olyan lettem, mint egy fordított működésű vámpír. Rettegve kerülöm a sötétséget. Sűrű szövésű, vastag ruhákkal még valahogy el tudnám nyomni a saját fényemet, de az arcom előtt folyamatosan egy hegesztőpajzsot kellene hordanom, ami miatt úgy néznék ki, mint egy idióta. Egészen meggyőző módon.

– Rendkívül érdekes, Galhardo úr. Mondhatni tüneményes – jegyezte meg Mascarehnas. – Kérem vegye le az ingét és fáradjon be velem ide, ebbe a kis raktárhelyiségbe. A sötét miatt lenne rá szükség.

Bruno Galhardo gyorsan levetkőzött, majd az orvossal együtt bementek egy ablaktalan, kis helyiségbe.

– Most pedig lekapcsolom a villanyt – mondta Dr. Mascarehnas, majd meglepődve visszahőkölt.

– Hoppá! Nincs is felkapcsolva. Ez félelmetes! Úgy értem, ez a nappali világosság, amit maga művel, illetve áraszt. Egy pillanat.

Megfogta fényesen világító páciensének karját, majd kapargatni kezdte. Semmi. Egy alkoholos vattával elkezdte dörzsölni Bruno mellkasát. Megkérte a beteget menjen ki. Mikor a raktár sötétségbe borult, meglepődve tapasztalta, a vatta egyáltalán nem világít. Fejét tanácstalanul csóválva visszament a rendelőbe.

– Annyit biztosan mondhatok önnek, hogy fogalmam sincs mi a fene lehet ez. Nem érte mostanában erős sokkhatás, stressz, ilyesmi? Nem került kapcsolatba sugárzó anyagokkal?

– Nem, doktor úr. A fiammal, Joãóval nemrég elmentünk egy ilyen interaktív, technikai valamire. Ott gyorsan kerítettem magamnak egy Geiger–Müller-számlálót, de nem jelzett magasabb értéket. Ebből a szempontból teljesen normális vagyok. Csak ugye ez a belőlem áradó fény. Mihez kezdjek így?

– Talán próbálja meg élvezni – felelte az orvos. – Úgy értem, ha már ilyen szépen világít, akkor használja ki ezt a képességét. Barlangásszon, menjen el partikra, aztán kápráztassa el a jelenlévőket. Légitámadások során azonban ne nagyon mászkáljon az utcán. Elhiszem, hogy nem könnyű ezt elfogadnia, de gondoljon bele, más, aki például tolószékbe kényszerül, sokkal nehezebb helyzetben van. Az ugye fogyatékosság, ami pedig magát illeti, az inkább egy kis ráadás, amolyan többességesség, vagy minek nevezzem. Mindenesetre adok önnek egy kórházi beutalót, ott majd elbíbelődnek magával. Imádják az ilyesmit. Fogja fel ezt úgy mint egy vidámparki látogatást. Az összes orvosi műszert, szerkezetet kipróbálhatja. CT, MR, kolonószkópia. Csupa érdekes, izgalmas élmény. Egy-két tudományos közleménybe garantáltan bekerülhet a neve, ha hozzájárul ehhez. A magam részéről csak ennyit tehetek önért. Talán a fényerőssége egy idő után stabilizálódik, most mindenesetre kellemes, barátságos fényt áraszt. Kérem semmiképpen se hasonlítsa magát egy rideg neoncsőhöz, mivel ez komplexusok kialakulásához vezethet. Nézegessen inkább képeket különböző világítótornyokról. Ez nagyban megnövelheti az önbizalmát.

– Hát köszönöm, doktor úr – válaszolta bizonytalanul Bruno Galhardo, majd megvakarta a fejét.

– Szóval, talán nem is betegségről van szó? – kérdezte.

– Úgy vélem nem, Galhardo úr. Mindössze talán egy evolúciós ugrás. Ha az utódai is bekapcsolódnak, úgy értem elkezdenek világítani, nagy valószínűséggel erről lehet szó.

Bruno Galhardo elbúcsúzott. Miután ketten maradtak, Dr. Paulo Mascarehnas Izelia VHG-313-hoz fordult.

– Nos, Izelia. Mi a véleményed a látottakról? – kérdezte.

– Szerintem tök menő – válaszolta a lány.

– Remek meglátás! Mindig is imádtam tömör, lényegre törő megállapításaidat – mondta Dr. Mascarehnas. – A tudós elmék is minden bizonnyal valami ilyesmit fognak megállapítani, miután az orvosok és a kutatók befejezik a hónapokig tartó ki-be mászkálást szegény Bruno barátunk testében. Ez számomra egészen világos.

"Gyalázkodásba és nevetségességbe torkollott Sorosék tüntikéje." (Origo)

Na, so. Olyan tündi-bündi tüntike.

Marhaság. Most, hogy a disznófejű Nagyurat gyakorlatilag kiebrudalták Budapestről, még inkább nevetségessé vált az egész Origo szerkesztőségi – vagy diszpécserközponti – gárdája. Egy rövidke mondatba négy hazugságot belegyömöszölni bizony remek teljesítmény. Vajon hány óráig tartott az összeeszkábálása eme műremeknek és mennyit fizettek érte? Gyaníthatóan eleget. Esetleg egy jelenlegi fontos ember leküldte jól sikerült végtermékét emailben az irányítóközpontból? Mindenesetre átok reájuk, akik eladták lelküket Orbánnak! Gyalázkodás ezzel teljesítve.

Az Origo szerkesztőségét vajon ki finanszírozza? A Szentlélek, Csizmadia Lászó és baráti köre, esetleg Baron Samedie, a sírok örzője? Ez van. Gyalázkodásba és nevetségességbe torkollott Mészáros Lőrinc színvonaltalan portálocskája. 

Tüntike, mi? Mint egykor a polgári gödröcskék. A Választás.hu ábrájából szépen kirajzolódik egy kellemetlen tendencia. Az Origo viccportál sztahanovista dolgozói is láthatják, ha máshol nem, talán otthon, egy elsötétített szobában, esetleg a mellékhelységben szorongva, mondjuk a nagymama laptopján, hogy a Nagy Puhos Testvér hatalmas médiafölénye, valamint zavarosan barna propaganda-zuhataga ellenére is kezd kiszorulni a fővárosból.

Ha valaki elveszti Budapestet, az előbb vagy utóbb, de elveszti az országot is. Ha lassan is, de az igazság eljut vidékre, előbb mint szemenszedett hazugság, aztán meg, hogy az anyjuk Istenit, ez tényleg igaz formájában. Na, az lesz az pillanat, amikor jogosan beszélhetünk gyalázkodásról és még sok minden másról.

Lesz munkája a vadi új Orbán-vezérigazgatóságnak, ha rá akarják tenni mancsukat Budapestre. Az elmúlt 8 év alatt szépen lerohasztották a fővárost. A tömegközlekedés igazán példaértékű.

Az ellenzéki pártok sem játszhatják már sokáig a hülyét. Dönteniük kell az Orbán biztosította viszonylagos biztonságos és kényelmes életkörülmények, valamint a bizonytalan és sok munkával járó vidéki turnék között. Velük Orbánnak talán könnyű dolga lesz. Felvásárolja, kitiltja, semmibe veszi, megzsarolja őket, kedve szerint. Sok energiát nem fog rájuk pocsékolni. Jó szokása szerint valószínűleg szóba sem áll velük. Vitatkozhatnak majd Németh Szilárd megingathatatlan észérveivel, könnyed retorikájával.

Tüntike? Mi van, békeporontyok? Békemenetecske, meg "Lánc, lánc eszterlánc, eszterlánci cérna," "transzformált" közpénzből. Az van.

Gyalázkodásnak számít, ha a tüntetések szónokai kimondják azt, Orbán csak saját érdekeit védi, magán média és gazdasági birodalmat épített ki, törvényesítette a korrupciót, kivéreztette az oktatást és az egészségügyet? Az Origo újságírói annyira mamlaszok (Illetve félre a politikai korrektséggel. Beszari alakok, ez az igazság.), hogy már az sem érdekli őket, saját szakmai hitelességüket (?) rég lenullázták. Nagyjából annyi önálló gondolatuk van mint a középkori, másoló szerzeteseknek. Legfőbb dolguk pénzügyi egyenlegeik önfeledt nézegetése. Ha már gyalázkodásról írnak, legalább próbálják meg értelmezni azt, amiket tollba mondanak nekik a pártközpontból.

A kormány ellenes tüntetőket szerintük Soros György finanszírozza, a Békemenetet pedig maga az Ausztrál Üdvhadsereg. Majdnem mindegy, hogy honnan szereznek a szervezők pénzt, az Origó és klónjai titkos videófelvételekkel úgyis be fogják bizonyítani, hogy Soros György, Gyurcsány és a cionisták osztogatták a pénzt, ráadásul még csak nem is Erzsébet-utalvány formájában, hanem dollárban. Elég, ha a tüntetők közül valaki előveszi a pénztárcáját, aztán már mehet adásba „A lám-lám, naugyehogy!”. 

A budapesti tüntetések nem ideológiákról, pártokról, választásról szólnak, hanem konkrétan Orbán Viktor megbuktatásáról. A Fidesz által kisakkozott választási rendszer, a fékek és ellensúlyok kiiktatása, a közintézmények einstandolása miatt ez választással nem nagyon lehetséges. Még egy nyomorult népszavazást sem lehet összehozni, ha azt a Fidesz blokkolni kívánja.

Tekintsük talán az oroszlánszívű Origót a szabad sajtó etalonjának? Tekintse annak az, akinek nincs ki mind a négy kereke, illetve vigyázzba vágja magát, ha a rádióban meghallja felcsendülni Orbán Viktor lágyan karcos hangját.

Magyar miniszterelnök ellen még nem nagyon tüntettek beiktatásakor. Már ez is remek móka lesz. Érdekli-e vajon a tiltakozás résztvevőitt majd az, hogy valaki jobbikos, druida, liberális, maoista, sikeres ingatlanszakértő, esetleg városszerte oly népszerű patológus? Olyan nagyon már nem. Ezek az idők elmúltak. Lassan észre kellene venni, hogy Magyarországon nincs demokrácia, valamint azt, hogy Fidesz nem a magyar választók érdekeit képviseli, hanem csak a sajátját. Egy erőforrásokat pazarló, önfenntartó rendszerré vált. Felvásárolja híveit, méregdrága propagandával megdolgozza őket, oszt', jónapot. Jöhet a lenyúlás, ráadásul nemzeti érdekekre hivatkozva. Jól bejáratott szisztéma. Minek ilyenkor lelkizni, meg értelmetlen ideológiai vitákba keveredni? Orbán eddig is ezt használta ki, most is erre fog játszani.

A kormánypropaganda azt fogja hirdetni, a „magyar” kormány elleni „demokrácia” ellenes tüntetést Soros pénzeli, és ismét gyalázkodásba, nevetségességbe fog fulladni. Mást nem nagyon tudnak kitalálni. Ha az Origo és számtalan tesója ezt megírja, azt jelenti, alapos kontroll alatt tevékenykednek. Mily meglepő!

Orbánnak lassan nem marad más választása mint bírságolni, zsarolni, fenyegetőzni, büntetni, tiltani. Bosszút állni, elégtételt venni. Mindebből pedig bármi kisülhet. Akár még egy országos szintű gyalázkodás is.

A lehetőségek között ott van még a kussolás és a jól bevált lapítás. Majd kiderül, ha kiderül.

Rémusz bácsi meséi: Mese a rókáról és a kópé tücsök pajtásról

„Most is és mindig is arra törekedtem, hogy a 3/3-ot szolgáljam, az ő érdekeiket is szolgáljam.” (Orbán Viktor)

Ez, így, eléggé cinkes beszólás. Nagyon reklámozza Orbán a szolgáltatásait (rejtett termékmegjelenítés), ha egy mondaton belül kétszer is megemlítette azokat. Ezt a huncutságot bizony érdemes lesz gondosan felírni, mégpedig a kéménybe korommal, mivel a kormányfő szavai nagyjából annyit is érnek. Eddig is így volt, eztán’ meg majd fokozottan így lesz. Máshol ezt hívják ordas nagy hazugságnak, nálunk pedig miniszterelnöki rádióinterjúnak.

Orbán már el is kezdte kiszórni az említett 3/3-ából azokat, akik számára nem oly kedvesek. Szíves közlése alapján nem azt kell figyelembe venni amit mond, hanem akiket kinyír.

A választások előtt a Fidesz hívei kínosan hallgattak. Nem nagyon büszkélkedtek. Sorosozáson, migránsozáson kívül nem nagyon foglalkoztak mással. Korrupcióval, ilyen-olyan pénzekkel kapcsolatban nem szívesen keveredtek vitába. Érezték, az ilyen cselekedetek nem tartoznak nemzeti identitásunk kinyilvánításához. A fényes győzelem után ez stratégia megváltozott, mégpedig így:

 – Ja, bocs, dehogynem. A kedvenceink annyit lopnak, amennyit csak akarnak. Ehhez nektek semmi közötök, rohadék libsik!

Orbánnak immár hivatalos bárcája van arról, miszerint Magyarországon bármit és bárkit kifoszthat. Erre tényleg vonatkozik a 3/3-ad. Valójában most és mindig arra fog törekedni, hogy a 3/3-ad az ő érdekeit szolgálja. Akinek ez nem tetszik, az sajnos pórul járt, aztán mehet panaszkodni ahová csak akar, foganatja úgy sem lesz.

Minden rendszernek megvannak korlátai. Orbánnak most talán az az egyik legfontosabb feladata, hogy ezt mindenki tudomására hozza. Tüntetni, tiltakozni lehet, ami jelen helyzetben még hasznos is számára, mivel ebből is látszik, Magyarországon a szólásszabadsággal minden rendben van. Vígan lehet nagyon csúnyákat kiabálni a miniszterelnökre. Az MTV legfeljebb bevág hozzá néhány képet a 2006-os randalírozásról.

Ha valaki túlságosan gyakran fejezi ki elégedetlenség a „népfelség ellen”, legfeljebb felkerül egy olyan listára, amelyen már minden bizonnyal ott is szerepel a neve. Kezdődhet a gondos strigulázás.

Megtörtént tehát a rendszer visszaváltása. Visszatértünk az 1989 előtti időkbe. Irányított demokráciából átmentünk valami illiberális kulimászba, amiben a legtöbb embernek valahogy meg kell élni. A partizánokat, a városi legendákkal ellentétben, nem nagyon fizeti meg bőségesen Soros György. A gaz spekulánsnak még egy nyomorult újságot sem sikerült összekaparnia, miközben Orbán letarolta a magyarországi médiapiacot.

Lehet persze azt mondani, hogy a 444-et, meg a Kisállattenyésztők lapját Soros György finanszírozza, de közel sem olyan nagyvonalúan, mint a kormány a saját médiabirodalmát. Azt pedig talán még a legelvetemültebb Orbán-hívők sem állíthatják, hogy Simicska Lajos Soros György ügynöke lett volna. A Magyar Nemzet a narancsos választások után gyorsan meg is boldogult. Ha valaha feléled, nem lenne túlságosan meglepő, ha majdani főszerkesztőjét Bayer Zsoltnak hívnák, aki többször is tanúságát tette már elfogulatlanságának, józanságának, jámbor, istenfélő (jelenleg épp katolikus) természetének, igazságérzetének. A pornólapok között szépen elférne az ő lapja is, Magyar Trágárkodás címmel.

A dolgos, egyszerű polgár számára most az a legfontosabb probléma, hogy valahogy meg kell élnie. Ezt a vágyát nem hánytorgathatja fel számára senki. Sem ellenzéki messiás, sem valami új földesúr.

Ezt a 2018-as választást nem lehet egy vállrándítással elintézni. Orbán furcsa egypártrendszere megszilárdult. Itt az ideje az örvendezésnek, illetve az óvatos tapogatódzásnak.

Néhány apróság ugyan akad, ami gondot okozhat a győztes számára, de ezek nem túl veszélyesek. Ha az Európai Unió a bíróságok függetlenségét elengedhetetlen feltételéül szabná a kifizetések folyósításának, akkor Magyarország amolyan megtűrt kategóriába kerülhet. Az EU azonban nem a gyorsaságáról híres, az Európai Parlament ráadásul nem is támogatja az ötletet. Nem ez fogja bedönteni az Orbán-rendszert.

A legnagyobb veszélyt a rezsimre az jelenti, hogy kiemelten jutalmazza az ostobaságot, valamint a feltételek nélküli hűséget. Az új kormány összetétele rendkívül sokat elárul majd az ország jövőjét illetően. Repülős Tóni kinevezése főminiszternek azt fogja jelenteni, hogy a minisztériumokban minél előbb meg kell próbálni minden értékesebb holmit stabilan lerögzíteni, ha nem akarják, hogy azoknak lábuk keljen. Ez legyen az ő gondjuk. Tóni jelleme nem fog megváltozni.

(„Enyv: A teljesen tiszta enyv (a gelatine) csaknem szintelen, áttetsző- üvegszerüen rideg, és szagtalan, alkoholban és éterben oldhatatlan. Az enyvet ragasztásra (asztalos enyv) használják. Ragasztóképessége miatt a kalap gyártására, a posztó csinozására (appretálására), a papir enyvezésére, gipszformák készítésére, anatómiai készítményekre, a könyvnyomtató hengerek készítésére, a legjobb enyvet, a zselatint pedig a fotografálásnál (krómenyv), a kelmefestészetben, a főzésnél, meg a gyógyászatban alkalmazzák. A kereskedelemben előforduló enyvbe gyakran ólomcukrot és szódát, cinkfehéret, krétát stb. kevernek.” Forrás: A Pallas nagy lexikona)

A 3/3-ból kiszorult emberek számára az lesz majd a fő kérdés, mit engedhetnek meg maguknak. Elég lesz-e ha hallgatnak? Kötelező lesz-e templomba járniuk? Kubatov Gábornak joga lesz-e összegyűjtenie a gyónási titkokat? Munkahelyük megtartása érdekében a dolgozóknak részt kell-e venniük az állami ünnepségeken? Kiket fognak lehallgatni, majd nemzetbiztonsági okokra hivatkozva vezetőszáron elhurcolni?

Túlságosan nagy szabadságot nem érdemes remélni. Orbán ezt előre be is jelentette ez év március 15-én, a magyar néphez intézett hadüzenetében. Pofa be, megjött az elégtétel. A független sajtó bedarálása szépen halad. A rendszerellenes bloggereket nyugodtan meg lehet vádolni azzal, hogy Soros-ügynökök, nemzetárulók, bérretegők, aztán szénné lehet őket büntetni. A CÖF, mint az igazság egyetlen letéteményese, nem fogja őket megvédeni.

Szóval, Papa Doc, kíváncsian várjuk mi lesz a 3/3-on kívül rekedt latrok sorsa. A Fidesz-hívők szerint egyszerűen agyon kéne őket lőni. Ez is egy megoldás, bár nem túl elegáns, ráadásul ráfizetéses. Jóval jövedelmezőbb, ha a NAV és más állami szervek elkezdik őket szisztematikusan bírságolni, mivel ráléptek a fűre.