havasi tárnics (Gentiana alpina) 

Mindez még 2043-ban fog történni,  ami miatt talán úgy tűnhet, hogy ez nem is történt meg, sőt az egész csupán merő kitaláció, nem alapul valós tényeken.

Hagyjuk ezt! Az időnek túl sok jelentőséget tulajdonítunk, ami érthető, mivel szigorún korlátok közé vagyunk szorítva. Sok egyéb mással együtt talán ez is Isten egyik morbid tréfái közé tartozik. A múlt már nincs, a jövő még nem következett be, a jelen pedig teljesen elhanyagolható. Ha az utóbbit elkezdjük kisebb részekre szeletelni, arra az eredményre jutunk, hogy nincs is. Valahol, valamikor létezünk, aztán kész. Felesleges az ilyesmin túl sokat rágódni.

A havasi tárnics (Gentiana alpina) egy alacsony termetű, mindössze 8 centiméter magasságú, évelő lágyszárú, amelynek természetes élőhelye az Alpokban és a Pireneusokban található. Apró termete ellenére mutatós kis élőlényről van szó, azt is mondhatni rendkívül fotogén szerzet. Virágzási ideje májustól júniusig tart. Az említett növény 2000-2600 tengerszint feletti magasságban éldegél, tehát viszonylag nyugodt körülmények között.

Michele Jurietti szenvedélyes és tehetséges természetfotósként több magazin és botanikai kiadvány számára készített már fotókat. A férfi imádta a természetet, munkája számára csupán szórakozás volt, amit ráadásul tisztességesen meg is fizettek. Éppen valamerre az Olasz Alpokban bóklászott – a konkrét hegy nevét személyiségi okokból nem közölhetjük –, mikor szerencsétlen végzete összehozta egy pompás, havasi tárnics példánnyal. A körülmények eleinte tökéletesek tűntek, akár még egy címlapfotó elkészítéséhez is. A tárnics épp egy sziklaperem szélén tartózkodott, de ez Juretti számára nem jelentett különösebb kihívást. Izgatottan mászkált négykézláb a modell körül, és közben buzgón kattintgatott.

A végzet egy emberfej nagyságú szikladarab személyében leselkedett rá, amely kilazult és ennek következtében Jurietti hirtelen egy 800 méteres szakadék felett találta magát. Ami számára a helyzetet különösen kellemetlenné tette, hogy mindezt lógva tette. Kétségbeesetten próbálta visszaküzdeni magát egy biztonságot jelentő, nagyjából vízszintes felületre, de a jobb lába alatti szikla meglehetősen ingatagnak bizonyult. Sajnos immár csak ez tartotta őt vissza az enyészettől.

Jurietti arra gondolt, éppen ideje lenne megbarátkozni a gyors halál gondolatával, amikor egy lelkes turistacsoport jelent meg a közelében lévő ösvényen. A vezetőjük kimondottan komolynak és felettébb tekintélyesnek tűnt. Szigorún méregette a lét és a nemlét határán egyensúlyozó fotóst.

– Maga meg mit keres ott, ha szabadna kérdeznem? Úgy látom Ön felelőtlenül letért a látogatók számára kijelölt ösvényről – szólalt meg komoly és felettébb tekintélyes hangon.

Ez bizony tökéletesen hülye – villant át egy pillanatra Juretti agyán.

– Üdvözlöm a kedves társaságot. Uram, az Ön helyzetfelismerő-képessége egészen lenyűgöz – válaszolta a fotós. – Valóban letértem a kijelölt ösvényről, de nem szeretnék mindezért rút halállal lakolni. Úgy érzem, egy nagyjából 800 méteres zuhanást ma nem élnék túl – próbálta szorult helyzetét elmagyarázni az egyre szigorúbb tekintetű menetparancsnoknak.

– Akkor meg minek ment oda? – rótta meg zordan a tekintélyes férfi. – Látják! Így jár az, aki nem tartja be az előírásokat. Ide-oda mászkál, aztán egyszer csak fogja magát, lezuhan, miközben visszafordíthatatlan kárt tesz a természetben. Remélem, Önök most mind tanulnak az esetéből.

– Kedves uram! Felhívom a szíves figyelmét, hogy hivatalos engedélyem van arra, hogy ide-oda mászkáljak – felelte az elgyötört Juretti. – Talán, ha szíveskednének felhúzni innen, akkor módomban lenni tisztázni magamat. Tudják, természetesfotós vagyok. Ez a munkám. Mármint, hogy fényképeket készítsek, és nem az, hogy napsütéses időben szakadékok peremén csüngjek. A nevem Michele Jurietti.

– Ezt kérem, mindenki mondhatja magáról – felelte könyörtelenül az Alpok megvesztegethetetlen házmestere. – A tényállás az, hogy Ön szabályt szegett, aminek viselnie kell a következményeit. Szavaiból ráadásul arra következtetek, hogy minket is szabálysértésre akar kényszeríteni. A lelkiismeretem nem engedi meg, hogy lelépjek a számomra kijelölt ösvényről. Büszkén kijelenthetem, évek óta járom a természetet, de még egyetlenegy szabályt sem szegtem meg.

– Értse már meg drága uram! Én sem – könyörgött kétségbeesetten Juretti. – Nem szemeteltem! Nem gyújtottam fel semmit! Nem mészároltam le ártatlan havasi mormotákat! Nem termesztettem a környéken titokban marihuánát! Csupán fotóztam, amire engedélyem is van. Kérem! Nem nagyon bírom már magam tovább tartani.

– De letért a kijelölt útvonalról! Ezt igazán nem tagadhatja! Talán nem olvasta el a nemzeti park egyértelmű ismertetőjét? Ha nem, bizony az sem mentesíti Önt a felelősség alól – válaszolta szigorúan a szabályok büszke őrzője.

– Akkor most haljak meg? – kérdezte Moretti.

– Ez nem feltétlenül szükséges. A kihágás mértéke nem olyan mértékű – válaszolta a túravezető. – Legyen türelemmel. Felhívom a nemzeti park igazgatóságát. Ez így helyes.

– Rendben van – sóhajtott a kétségbeesett Juretti. Az ujjait már nem nagyon érezte. Úgy tűnt a jobb lába alatti szikla egyre jobban kezdett kilazulni. Legalább nem fogok magányosan zuhanni – gondolta szomorúan. Azon tanakodott, vajon mennyire nehezíti meg a patológusok dolgát egy 800 méteres zuhanás.

A szigorú tekintetű természetbarát közben telefonálni kezdett.

– Jó napot kívánok. Daniel Sauer, vizsgázott túravezető vagyok. Talán Ön is ismeri is a nevemet. Kedves asszonyom! Egy rendkívül súlyos szabálysértést szeretnék Önöknek bejelenteni. Egy gyanús kinézetű fickó, valami Juretti nevű, szándékosan letért a kijelölt útvonalról. Állítólag természetfotós, bár véleményem szerint nem úgy néz ki. Kérem tisztelettel, meg tudnák nekem mondani, tényleg ismerik-e ezt az alakot?

– Üdvözlöm, Sauer úr. Köszönöm. Tudunk Micheleről. Nem kell semmiért sem aggódnia. Michele nyugodtan fényképezhet. Jól ismeri a terepet és nem tesz kárt semmiben. Hagyják csak őt nyugodtan tovább dolgozni.

– Értem – válaszolta Sauer kissé zavartan. – Tudja, csak segíteni szerettem volna az Önök munkáját. A természet védelme számomra mindennél fontosabb. Ezt Önök is jól tudják. Sajnos az az igazság, hogy Juretti úr jelenleg nem nagyon tud fotografálni, mivel épp egy szakadék felett csüng. Szívesen segítenénk rajta, de akkor le kéne térnünk a számunkra kijelölt útvonalról. Megértheti, hogy ezt semmiképpen sem tehetjük meg.

A nemzeti park ügyintézője egy kis ideig elhallgatott, majd kisvártatva üvölteni kezdett:

– Sauer úr! Mondta már magának valaki, hogy Ön egy megveszekedett idióta? Egy vadbarom, illetve valami ahhoz kísértetiesen hasonló teremtmény! Azonnal segítsenek Michelének! Ha meghal, azért Ön lesz a felelős! Mondtam már, hogy maga egy vadbarom?

– Igen. Éppen az imént – hebegte Sauer. – Máris intézkedünk. De ugye, a kijelölt útvonal... Csak a szabályok, meg a természet védelme miatt…

Michele Jurietti szerencsésen megmenekült, Daniel Sauer vizsgázott túravezető azonban örökre elvesztette az emberekbe és a világ rendjébe vetett hitét.

Françoise Robert nagyjából tökéletes állapotban lévő emberi példánynak számított, ennek minden élettani, valamint anatómiai jellemzőjével együtt. A férfi, mármint ő, Párizsban élt valahol a Rue Henri Barbusse környékén, amely jelentéktelen információnak néhány emberen kívül nem sokan tulajdonítottak különösebb fontosságot. Françoise Robert számára azonban igenis sokat számított ez, mivel családjával együtt ő ott lakott. Mint az már az előbbiekből kiderült, valahol arrafelé.

A negyven év körüli gimnáziumi tanárt a Rue Commandant Mages azonban nem nagyon érdekelte, mivel az Marseille-ben, a Boulevard Camille Flammiarral párhuzamosan futott. Persze csupán átvitt értelemben, de utcák esetében elég furcsán hangozna a „párhuzamosan terült el” kifejezés. Ezeket a szavakat nem is nagyon használják ilyesmire, csak erős késztetés, illetve kapkodás esetén.

Françoise Robert érdektelen története ezzel nyugodtan véget is érhetne.

Bizonyos értelemben ez így is történt, mivel az illetőt 2017. július 23-án, egy békés péntek délutánon brutálisan agyonlőtték. Hogy miként is történt ez a szörnyűséges bűntény? Az tűnik a legcélszerűbbnek, ha erről ő maga számol be. Elvégre ő tartózkodott akkor a helyszínen, őt támadták meg, amelynek következtében azonnal az életét vesztette. Úgy nagyjából.

– Hogy miként is történt az egész? Tényleg érdekli önöket? – kezdte izgalmas elbeszélését monsieur Françoise Robert. – Tudják, ilyenkor mindig egy kicsit zavarban vagyok. Tulajdonképpen nem tettem semmi különösebbet, csupán meghaltam. Naponta többen is sikeresen próbálkoznak ezzel. A hozzátartozóik ilyenkor azzal vigasztalják egymást, hogy ennek valamikor mindenképpen be kellett következnie. Egy nagy frászt! Elnézést kérek a heves kifakadásomért, de ez így egyszerűen ostobaság. Egész életemben foglakoztatott az a probléma, hogy valójában semmi sem tökéletes, kivéve a halált. Azt az eddigi tapasztalatok alapján képtelenség tökéletesen elrontani. El lehet húzni valahogy a dolgot, meg minden, de végén aztán mindenkinek sikerül visszavonhatatlanul eltávoznia az élők sorából.

Robert megpróbált végre a lényegre térni.

– A Rue Henri Barbusse környékén éltem. Még most is ott halok, de ennek semmi jelentősége sincs. Ha ez valakit esetleg mégis érdekelne, ez az utca a Jardin des Grands Explorateurs-tól nem messze található. Az pedig egyenesen a Le Jardin du Luxemburghoz vezet. Nem is lehet eltéveszteni. Mindegy. A lakásomtól nagyjából tíz perc alatt gyalog is oda lehet érni. Mármint a Jardin des Grands Explorateurs-hez. Oda, ahol azon a bizonyos napon hidegvérrel lemészároltak – próbálta meg érthetően összefoglalni a történteket monsieur Robert, ami elsőre nem nagyon sikerült neki.

– Éppen egy padon üldögéltem, és megpróbáltam erősen az őszre koncentrálni. Július végén az ilyesmi tökéletesen ellazítja a megfáradt idegrendszert. Megborzongtam, és elképzeltem, amint szép csendben hullani kezdenek körülöttem a színes falevelek. Tudják, ez egy érdekes növényélettani jelenség. A levelekben lebomlanak a klorofillok, emiatt láthatóvá válik a karotin és a xantofil. Egy idő után aztán már az antocián is megjelenik. Rendkívül izgalmas folyamatról van tehát szó, ennek ellenére ritkán kerül a be a bulvárhírekbe, legfeljebb illusztrációként – kalandozott el egy kicsit a témától az áldozat.

– Szóval a gyilkosságom… Igen. Meglehetősen különös esetről van szó. Miközben a lehulló leveleket képzelgettem magam elé, két, rendkívül ízlésesen öltözött férfi jelent meg előttem. Láthatóan semmi közük sem volt az őszhöz. Úgy értem, nem úgy voltak felöltözve. Barátságosan üdvözöltek, majd egyikük amolyan pisztolyfélét szegezett rám – tért rá végre a történtekre a halott. – Én a magam részéről egy kicsit furcsának tartottam a viselkedésüket. Meg is kérdeztem tőlük, segíthetek-e nekik valamiben.

– Igen, monsieur. Ezért kimondottan hálásak lennénk önnek – válaszolta az az illető, aki nem szegezett rám fegyver. – A Rue Commandant Mages-t keressük. Meg tudná mondani nekünk, kérem, hogy az merrefelé terül el? Illetve található?

– Azt hiszem Marseille-ben – válaszoltam készségesen. – Úgy vélem, valahol a Boulevard Camille Flammiar környékén. Induljanak el innen délnyugati irányba Lyon felé, majd haladjanak tovább egyenesen délre, egészen Marseille-ig. Arrafelé kérdezősködjenek valakitől.

– Hálásan köszönjük a felvilágosítást. Így már minden bizonnyal oda fogunk találni – felelte erre barátságosan mosolyogva. Első ránézésre nekem rendkívül szimpatikusnak és barátságosnak tűnt. Semmi okom nem volt arra, hogy azt feltételezzem róla, pár pillanat múlva egyszerűen átlövi a koponyámat. Csodálkoztam is azon, amikor ő is elővett egy pisztolyt, amely nem Marseille felé, hanem pontosan felém irányult.

– Uraim! –- próbáltam segíteni nekik. – Én önöktől jelenleg északra terülök el. Pontosabban mondva, helyezkedek el. Önök most pont háttal állnak a Rue Commandant Mages-nek. Úgy vélem sietniük kellene, ha időben oda szeretnének érni.

– Emiatt igazán ne aggódjon - válaszolta a másik, akinek rendkívül kellemes, megnyugtató hangja volt. – Annyira azért nem sietünk. Előbb még kiraboljuk önt. Véletlenül tanúi voltunk annak, amint pénzt vett fel egy bankautomatából. Ne vegye tolakodásnak, de megkérdezhetném azt, hogy mennyit?

– Óh, csupán erről van szó? – feleltem megkönnyebbülve. – Miért nem ezzel kezdték? Az imént 2.500 eurót vettem fel, de van még nálam úgy nagyjából 500, egy értékes svájci karóra, egy csúcskategóriás laptop, néhány ékszer és 2 liter tej. Érdemes ezért kockáztatniuk? Őszintén sajnálom, de nem készültem arra, hogy ma ki fognak rabolni.

– Ez a zsákmány tökéletesen megfelel számunkra – válaszolta a másik illető. Tudják az, aki csupán másodszorra fogott rám fegyvert. Elnézést kért, kibiztosította a pisztolyát, majd egészen váratlanul fejbelőtt. Kicsit ugyan elcsodálkoztam ezen, de nem sok időm volt ezen morfondírozni, mivel a másik belém eresztett egy egész tárat. Mikor úgy vélték, sikeresen megöltek, nekiláttak kirabolni.

– Várjanak! Segítek – válaszoltam ekkor. – A pénztárcámat elég nehéz megtalálni… Egy pillanat…Valahol...

Az egyik rabló ettől egészen pánikba esett, és ezúttal először fejbe, majd szíven lőtt. Ezt onnan tudom, mivel később egy tükörben megnéztem, meg az orvosok is ezt mondták.

– Azt hiszem, egy kis baj történt – feleltem a lövések után. – Ön az imént ügyesen szétlőtte a tárcámat. A keservesen megszerzett pénzük gondolom most már lyukas és csurom vér. Tudnak egyáltalán kezdeni vele valamit így? Az órámat mindenesetre átadom önnek mielőtt lelőlné rólam. Nagyon sajnálnám. Tessék!

– Ööö… Köszönöm.  – válaszolta zavartan a szitáválövős. – Ezt nem értem. Ön talán képtelen meghalni? Mi maga? Hegylakó, zombi vagy vámpír?

– Ugyan. Ne gyerekeskedjen már, és főleg ne essen pánikba. Az önök szakmájában ez végzetes lehet – válaszoltam. – Várjon csak egy pillanatra. Legjobb lesz, ha megnézem a pulzusomat.

Gyorsan ki is tapogattam, de semmit sem éreztem. Erre befogtam az orromat. Semmi levegő után kapkodás, meg ilyesmi nem történt velem. Napokig el lettem volna így. Rejtély, hogy ennek ellenére miként tudom rezegtetni a levegőt. Két golyóval a fejében ezek szerint az ember sok mindere képessé válik. Például arra, hogy ne lélegezzen többé.

– Uraim! Aggodalomra nincs okuk. Semmiképpen sem gázoltam bele a szakmai becsületükbe. Biztosíthatom önöket arról, tökéletes munkát végeztek. Immár teljesen halott vagyok – próbáltam megnyugtatni őket.

– Hát igen. Örülök, hogy ilyen szerencsés körülmények között hunyt el – válaszolta zavartan a fejbelővős. – Azért ez egy kicsit furcsa. Azt hiszem, nekünk most már tényleg indulnunk kellene Marseille-be. Ugye a Rue Henri Barbusse környékét emlegette még életében?

– Igen, de azért nézzenek majd utána – válaszoltam.

– Én pedig hálásan köszönöm az órát – mondta a másik. – Igazán kedves emlék

– Rendkívül pontos jószág. Mechanikus, nem valami digitális vacak – válaszoltam. –Tényleg! Majd elfelejtettem. Az ékszereimet átadjam önöknek?

– Hova gondol, kedves uram – válaszolta önérzetesen az, akinek odaajándékoztam az órámat. – Nem vagyunk mi hullarablók. Most azonban már tényleg mennünk kell. Legyen olyan kedves és lehetőleg ne adjon rólunk értékelhető személyleírást. Tudja, valójában ezért lőttük le, hogy nem maradjon élő szemtanú. Ön azonban egy kissé összekuszálta a fondorlatos tervünket.

– Hallgatni fogok, mint a sír, uraim – válaszoltam. – Ebben tökéletesen biztosak lehetnek. Egész életemben azt szerettem volna, ha nem sikerül a halálom. Hát most végre sikerült. Illetve pont az történt, hogy nem. Valamit közben egészen egyszerűen elrontottam. Rendkívül hálás vagyok ezért önöknek. Célszerű lenne azonban, ha egy kicsit változtatnának a taktikájukon. Úgy értem, ezután inkább csak rablás után gyilkoljanak. Mit lehet az ilyesmit előre tudni...

Elbúcsúztunk egymástól, majd felhívtam a segélyhívót. Az életbiztosításom után járó összeg felvétele miatt sürgősen szükségem volt egy halotti bizonyítványra.

Hát valahogy így rontottam el a halálomat. Szerencsére valami miatt azóta sem kezdtem el lebomlani.   

„Elég szürreális események zajlanak a magyar belpolitikában.” (Lázár János)

Tökéletes meglátás. A politika soha nem volt valami egzakt, pontosabban behatárolható képződmény. Az óriás ámbráscetek vándorlása sokkal könnyebben követhető, mint egy egész országnyi főemlős önfeledt és kiszámíthatatlan ugrabugrálása. A politika ugyan a valóságból próbál kiindulni, de aztán gyorsan átszalad rajta és egy valóságon túli világot hoz létre önmaga számára, amelyről megpróbálja bebizonyítani azt, hogy ez bizony mások számára is pompás lehetőségeket nyújt, ha rendesen viselkednek. Mindig akadnak azonban olyanok, akiknek ez nehezen megy.

Amire a miniszterelnökséget vezető miniszter a jubileumi kormányinfón, az idézett mondatában utalni szíveskedett, az az MSZP által ügyesen bevetett agonizáló kampánystratégia. Nehéz és fáradtságos feladat pontosan követni azt, vajon mi is zajlik ezen szépreményű párton belül. Vajon mit akarnak ezek az emberek? – merülhet fel a békésen szemlélődőkben a jogos kérdés. Kitartást, makacsságot, rendíthetetlen kalandvágyat igényel végigolvasni az ezzel foglalkozó híradásokat.

Úgy tűnik, ha valahol két mszp-és atyámfia egymás közelébe kerül, ott nagy az esélye egy kíméletlen csetepaté kialakulásának. A DK-ás csapatkapitány, Gyurcsány Ferenc nevét jól felfogott érdekből nem is érdemes szóba hozni előttük, mivel akkor könnyen tömegverekedés alakulhat ki egy potenciális szövetségen belül. Így megy ez – mondnák erre a tralfamadoriak.

Ha valaki megcselekszi azt, hogy amikor eljő annak az ideje, és leadja becses szavazatát valamelyik pártra, nem igazán tud majd ésszerű magyarázatot adni arra a felvetésre, vajon miért is tett így. Humanitárius megfontolásból, illetve dacból, esetleg nemzeti büszkeségből? Talán csak úgy, megszokásból?

Egészen szürreális az is, ahogy a mostani miniszterelnök, nevezett Orbán kormányzó, ismét nekiveselkedett egy költséges árnyékbokszolásnak Soros György ellen. Ennyire évezi ezt a tevékenységet, vagy talán nincs jobb ötlete? Ennél a kínos kampánynál még a megújuló hitellel elérhető mennyei boldogság ígérete is jóval meggyőzőbb. Úgy kétmillió ember szürreális igényeit ennek ellenére valószínűleg tökéletesen kielégíti. A tralfamadoriak magyarázata erre a magatartásra teljesen megfelelő és érthető.

Orbán egészen irigylésre méltó helyzetben van. Legfőbb gondja nemsokára csupán az lesz, hogy kikből állítson össze magának megfelelő ellenzéket, illetve mivel hergelje fel az ellene ásítozó tömegeket. Oszlassa fel talán a Jobbikot, hogy végre történjen valami Simicska Lajos szórakoztató performanszain kívül is?

A csillagok állásából azt lehet kiolvasni, hogy a FIDESZ-nek változatos történetének legnagyobb győzelmével kell szembesülnie. Mivel Orbán gyakorlatilag mindenkit lerugdosott a pályáról, illetve az ellenfél leginkább egymást üti, a miniszterelnöknek a választásokig nem sok tennivalója akad.

Orbán legnagyobb ellensége az idő és saját szervezete közötti kérlelhetetlen viszony. A II. elmúlt nyolc év (vö. az vidám I. elmúltnyócév) iszonyatosan megviselte őfelségét. Kóros mértékben elhízott, rádiós miséinek színvonala alapján mentálisan leépült. Az elkövetkező négy év tovább fog rontani az egészségi állapotán, főleg ha valami miatt valódi kihívással szembesül közben.

Hivatalosan nem, de a valóságban jelentős szociális feszültségek halmozódtak fel az országban. Aki nem akarja, az persze nem látja ezt. Kérdéses, hogy még egy ciklust ki lehet-e húzni eltereléssel, primitív hazudozással és heves mellébeszéléssel.

A miniszterelnök humánerőforrás dolgában nem áll túlzottan jól, köszönhetően sajátos vezetői stílusának. Németh Szilárddal, Balog Zoltánnal, Rogán Antallal nem lesz képes hatékony reformokat levezényelni. Valószínűleg nincs is szándékában ilyesmivel foglalkozni. Egyetlen használható embere Lázár János maradt, aki ki merészelte mondani, hogy az egészségüggyel és az oktatással valamit kezdeni kellene, hacsak nem a teljes megszüntetésük a cél. Balog emberminiszter, akit kiemelt felelősség terhel a kialakult helyzetért, mindössze annyi tudott erre mondani, hogy minden a legnagyobb rendben van, aki mást mond az defetista. Semmiképpen sem szabad hinni neki, mivel önző érdekből az illető régóta hazudozik.

Nem érdemes Lázár Jánost a haza megmentőjeként feltüntetni, illetve nekilátni boldoggá avatásának, de ő legalább látja azt, hogy itt bizony előbb-utóbb baj lesz. A végtelenségig nem lehet sorosozni és plakátokkal jóllakatni a népet. A miniszter arroganciája, erőszakossága, ravaszsága, törtetése, kíméletlensége, cinizmusa a politikában inkább előnyökkel, mint hátrányokkal jár. Lázárról sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy ostoba lenne. A feje búbjáig korrumpálódott Rogán Antalt is hatékonyan sikerült távol tartania magától, pedig a miniszterelnök megpróbálta rátestálni ezt a szemérmetlen személyt. Lázár ennek a húzásának a későbbiekben még nagy hasznát veheti.

Ha meg meri kockáztatni azt, hogy a következő négy évben lelép a színről, azzal hatalmas veszteség éri Orbánt. Ki fogja elvégezni helyette a miniszterelnök adminisztrációs feladatait? Jelentkező ugyan akadna bőven, de bennük a kormányzó nem sok örömét lelné. Iszonyatosan gyenge képességű emberekkel vette körül magát, akik gyakorlatilag semmire sem alkalmasak. Kövér, Rogán, Deutsch és a többi szépreményű ifjú sok mindenre képes, de arra nem, hogy az államigazgatást irányítsa. Kósa Lajos még egy lélegzetvételbe is képes tökéletesen belezavarodni, ha pedig pontosan szeretné kifejezni magát, jobban teszi, ha inkább megpróbálja lerajzolni, miről is van szó. Szijjártó verbális verőembernek kiváló, illetve pompásan tud üzleti kapcsolatokat kiépíteni a világ távoli, egzotikus tájaival. Orbán a jövőben is ebben számít rá, nem abban, hogy hivatalnokokkal piszmogjon.

Lázár terve teljesen logikus és ésszerű. Az elsöprő győzelem után mosolyogva lelép, aztán kivárja, amíg a győztes csapatok felégetik az egész országot. Ez a lépés azonban hatalmas kockázatokat rejt magában. Ha nem elég óvatos, és elszámítja magát, Orbán könnyedén leszámolhat vele. Elég, ha Orbán médiabirodalma segítségével rendszeresen színes kis híreket jelentet meg Lázár dzsentri életmódjával kapcsolatban. Ennek nem is kell feltétlenül igaznak lennie, elég ha visszautalnak régi, vidám vadászkalandjaira, illetve a velencei lagúnák sötét titkaira.

Az is elképzelhető, hogy a visszavonulásának meglebegtetésével Lázár csupán jobb pozíciót szándékozik kivívni magának. Ezt talán tőle magától illene megkérdezni, de bolond lenne, ha válaszolna is erre. Jelenleg megbízható, munkabíró beosztottként sikeresen építgeti a karrierjét.

Az mindenképpen jelzésértékű, hogy benne és Navracsics Tiborban bizonyos kétségek merültek fel a miniszterelnök tévedhetetlenségével kapcsolatban. Puff neki! Pont egy fényesnek, elsöprőnek ígérkező győzelem előtt.

Így megy ez.

A múlt, a jelen és a jövő problémáit bízzuk inkább a tralfamadoriakra. Sokkal jobban eligazodnak az ilyesmikben. Ők már a múltban is pontosan tudni fogják, hogy mi fog történni bármikor.

„A kávé és a rum is jobban ízlik, a dohányfüst, a fürdés a tengerben egy meleg napon, a szombati mozi vagy a tánczene a rádióban nagyobb élvezetet nyújt testnek és léleknek, ha magukénak tudják azt, amit Trujillo harmincegy évvel ezelőtt elvett a dominikaiaktól: a szabad akaratot.” (Mario Vargas Llosa, A Kecske ünnepe; Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna)

A mi Kecskénk a szabad akaratra hivatkozva, pont ezt vette el a magyaroktól. Ezzel sajnos nem is volt különösebben nehéz dolga. Ostoba, talpnyaló, megalkuvó népséggé silányította le az ország lakosságának egy részét, és most azzal győzködi őket – rendkívül sikeresen, mondhatni professzionálisan –, hogy pont ezt a gyávaságot és szűklátókörűséget hívják nemzeti büszkeségnek. Manipulálja, félrevezeti, zsarolja, megalázza a társadalmat. Ha valaki úgy kívánja, lehet saját véleménye, de ebben az esetben ne számítson sok sikerre, jóindulatra, megértésre, és legfőképpen nem tekintheti magát igazi magyarnak. Amíg a Kecske hatalmon lesz, ez a szemlélet így is marad. 

A mi Kecskénk természetesen egészen más, mint Rafael Leónidas Trujillo Molina, a Dominikai Köztársaság Jótevője. Ő a La Nación című, kormányhű napilap „Nyilvános fórum” rovatában, „spontán” olvasói levelekben közölte népével mit is kell éppen gondolniuk. A mi Kecskénk nemzeti konzultációt indít ugyanebből a célból. Trujillónak rendelkezésére állt Henry Chirianos szenátor, a Korhely Alkotmányozó, a mi Kecskénknek pedig Habony Árpád, ismeretlen magánszemély, valamint egy propagandaminisztérium és több médiabirodalom.

Trujillo utcákat városokat neveztetett el magáról, többek között a Dominikai Köztársaság fővárosát, Santo Domingót is Ciudad Trujillóra keresztelte át. Előre gyártott szobrokat állítatott fel magáról mindenfelé az országban. A mi Kecskénk stadionokkal, világversenyekkel, presztízs beruházásokkal szeretne örök emléket állítani önmagának.

Trujillo a haiti vendégmunkásokban találta meg a haza ellenségeit. 1937-ben, 17-20 ezer ember lemészárlásával a Jótevő a nemzet megmentőjének szerepében parádézhatott. A mi Kecskénk a szíriai polgárháború okozta menekültáradatot használta fel ügyesen, gátlástalanul és rendkívül erkölcstelen módon.

Trujillót az Amerikai Hadsereg, a mi Kecskénket a Kommunista Ifjúsági Szövetség képezte ki, majd később Soros György segített neki, hogy politikai hatalomra tegyen szert. A mi Kecskénk ma már mindkettőt esküdt ellenségének tekinti és bősz harcot folytat ellenük. Az egyik már megszűnt, a másik pedig nem nagyon foglakozik a mi Kecskénk belföldi hatalmi játszmáival.

Trujillo az Egyesült Államoktól azt várta el, hogy tartsák hatalmon, pénzeljék, különben a Szovjetunióval köt szövetséget. A mi Kecskénk az Európai Uniót Oroszországgal zsarolja ebből a célból. A Trujillo-korszak óta megváltozott a világ.

A Jefe a politikai hatalmon túl az egész dominikai gazdaságra rátette a kezét. Nemzeti tulajdonba vétel címén a dominikai vállalkozások nagy része valamilyen módon egy idő után a Caudillo tulajdonába került. Családtagok, megbízható emberek, strómanok révén a vállalatok feletti irányítás nagy részét fokozatosan megszerezte. A földek 20 százaléka az ő tulajdonában volt. A különböző cégek hálózatának szálai mindig Trujillóhoz vezettek. Nálunk a mi Kecskénkhez.

Trujillo számára az amerikai vállalatok rendkívül fontosak voltak. A mi Kecskénk nagyon függ a német cégek beruházásaitól, bár ezt nem szívesen hangoztatja.

A Jótevő az ellene hozott amerikai szankciókat országa belügyeibe való jogtalan beavatkozásnak minősítette. A mi Kecskénk is agresszív függetlenségi háborút folytat minden kontroll, elszámoltatás, külső kritika ellen.

Trujillo, hogy kimutassa teljhatalmát, imádta egymás ellen uszítani az embereit. Időnként azért ejtette ki egyes pártfogoltjait a kegyeiből, hogy érezzék, a sorsuk, életük csak tőle függ. A mi Kecskénk ebből a célból Brüsszelbe küldi ki az embereit, esetleg valami jelentéktelen tisztséggel ruházza fel őket.

Trujullo mélyen lenézte és megvetette az embereket, főleg a hozzá hűségeseket. Sokszor alázta meg őket nyilvánosan. Azt szerette, ha kimondottan rettegtek tőle a környezetében. A piszkos munkát mindig másokkal végeztette el. A kiválasztottak hatalmas kegynek, amolyan hűségpróbának tekintették ezeket a megbízásokat. A mi Kecskénk emberei is bármit elvállalnak, hogy ezzel a Jótevő kegyeit keressék.

Trujillo, Johnny Abbes és a SIM (El Servicio de Inteligencia Militar) segítségével bárkivel könnyedén leszámolhatott. A mi Kecskénk ebben a törekvéseiben Polt Péterre és a TEK-re számíthat. Johnny Abbes és a SIM természetesen jóval keményebb eszközöket engedhetett meg magának, mint a mi Kecskénk, aki az ellenségeit nem hajíttathatja a cápák közé.

Trujillo stabilizálta Dominika szétzilált gazdaságát, csökkentette a munkanélküliséget, a dominikaiak mindezért azonban hatalmas árat fizettek. A mi Kecskénk is úgy állítja be magát, mint az egyetlen olyan személyt, aki képes Magyarország biztonságát garantálni. Az ország közben egyre inkább leszakad a régiótól és a perifériára szorul. A magyar gazdaságot nem is a Kecske, hanem a Bajnai-Oszkó duó stabilizálta, amit a Kecske valamikor meg is köszönt nekik. Trujillo családi vállalkozásának és a korrupciónak köszönhetően Dominika gazdasága végül bedőlt.

Aki szeretné jobban megérteni az Orbán-rendszer működését, olvassa el Mario Vargas Llosa idézett könyvét. Mi is hatalmas árat fizetnünk a Kecskénk eltartásáért.

A derék és kevésbé derék kormánypárti képviselők igazán beszuszakolhattak volna már valahova egy olyasféle törvénycikkelyt, miszerint ha valami pernahajder kérdésekkel zaklatja őket vagy szimpatizánsaikat, arra elegendő legyen az a válasz, hogy:

– Csak azér', mer', hogy csak! Pontosabban mondva, vagyis. Izé! Menjenek már innen másfelé tájékozódni!

Ebből végre mindenki számára világossá válna az, hogy senkinek semmi köze sincs azokhoz a dolgokhoz, amelyek közpénzekkel, vagyonosodásokkal, monopóliumokkal, diszkrét harácsolással, meg ezekhez hasonló intim dolgokkal kapcsolatosak. Arra is gondosan ügyelni kellene, hogy az említett honanyáknak és honatyáknak, valamint hűséges elvbarátaiknak az időjárással kapcsolatban minden nap legyen egyéni, de egységes, központi véleményük. Amolyan határozott és világos ideológia mentén húzódó. Vagy sötét, ha éppen úgy alakul a nemzetközi helyzet, és a migránsok elkezdik befelé hordani a hótorlaszokat a lezárt határszakaszokon keresztül.

Ha valahol akadna valami ilyesféle regula, abban az esetben nem kellene magyarázatot adni olyan arcátlanságokra, mint például arra, hogy a Médiatanács mi a fenének ad oda mindent Andy Vajnának, amire őméltósága enyhén ráutaló magatartást tesz.

Ez, a kormány által összetákolt, igencsak szemérmes államvédelmi hatóság pofátlanul ezt írta magáról a honlapján:

„A Médiatanács elsődleges feladata, hogy biztosítsa a demokratikus nyilvánosság működését a médiában, megteremtse és fenntartsa a közönség és a médiumok érdekei közti egészséges egyensúlyt, és egyúttal korrekt szakmai partnere legyen a piaci szereplőknek, szakmai szervezeteknek.”

Miről beszél ez az „ember”? Illetve a fenti mondatok vajon mire vonatkoznak? Vagy tán csak úgy kibiggyesztették maguknak, mint az úttörők tizenkét pontját? Ez a jóravaló testület a valóságban kitől és mitől független? A BBC-től? A Botswanai Állami Közlekedési Felügyelettől? A Canterbury érsekségtől? Oscar Wilde összegyűjtött elbeszéléseitől? Milyen pénzekből tengetik példamutató életüket? Csak azér', mer', hogy csak!

Mindenki előtt egészen világos, de büszkén letagadott tény az, hogy ki finanszírozza a leginkább közutálatnak örvendő állami szervezetet, a CÖF-öt. Minden jel szerint vagy a Bill & Melinda Gates Foundation, vagy a FIDESZ. Minek ilyen hiábavalóságokra elpazarolni az adófizetők pénzét, azaz az önkéntes felajánlókét? Csak azér', mer', hogy csak!

Rákay Philip az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, esztétika szakon végzett. Nagy cucc! Ezek szerint elég gyatrán mehetett neki a matek meg a kémia a gimnáziumban. Ezzel a magas végzetséggel manapság nagyrészt csak a közmunka és az éhanhalás között lehet választani, nem mindenféle zsíros állásokat és megbízásokat nyerni, majd jó alaposan feltankolva, sikeres üzletembert játszani. A HVG-nek írt hisztérikus hangvételű levele arra utal, ő maga is tökéletesen tisztában van a NER-ben betöltött kínos szerepével. Most vadul próbálja levakargatni magáról az évek során bőségesen rárakódott szennyeződést. Valójában ő csupán azért lett elsöprően sikeres a hazai üzleti életben, mivel bölcs kommunikációs tanácsokat osztogat mindenfelé amerre csak megfordul. Teszi mindezt nagyrészt társadalmi munkában. Itt áll előttünk egy megvilágosodott, marketinges Gautama Buddha. Meg csak azér', mer', hogy csak! Aki mást állít az bizony „gyilkos balos hagyományokat” ápol és vissza szeretné állítani a Tanácsköztársaságot. Rákay Valami ezzel szemben mértékadó „jobboldali értelmiségi”, aki még azzal sincs tisztában, hogy a „bolsi” szó többséget jelent, csak kedvesen becézgetve, és ezt jelenleg ő, meg a hasonszőrű pajtásai képviselik. Izé! Ez az, ami igazán kínos, nem ám a pofára esés dologidőben egy sűrűn lakott településen. Kitartottnak lenni nem bűn, de nem is elévülhetetlen érdem. Rákay polgártárs ezek szerint simán ostoba semmiképen sem lehet, csak rendkívüli módon kifinomult lélek, akit rettenetesen felzaklatnak „a bornírt marhaságok”. Azt mindenképpen az enyhén szolid főtanácsnok javára lehet írni, hogy a Chewbacca-védelmet tökéletesen elsajátította. Egy éles elméjű, de szemérmetes esztétatától ez el is várható. 

Szintén a Chewbacca-védelmet vetette be Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, amikor Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő szégyenletes módon azt próbálta megtudakolni tőle, mire szórta el Hegedűs Zsuzsa a milliós nagyságrendű reprezentációs költségeit és csinált-e valami értelmeset is autókázás közben. Dömötör államtitkárnak mindössze arra futotta az erejéből, hogy erre kinyögje magából, „a miniszterelnöki megbízottaknak van reprezentációs keretük”. Meglehetősen frappáns válasz, de nem derül ki belőle, hogy Hegedűs méltóságos asszony hányadik helyezést ért el a Budapest–Bamako-ralin, hányszor járt karaoke-bárban és ott mi szépeket adott elő. Az sem tudható, vajon a miniszterelnök hátrányos helyzetűekkel foglalkozó megbízottja kihívta-e Koningin Beatrix der Nederlandent egy kemény bowling-mérkőzésre, és ennek során vajon sikerült-e legyőznie a holland királynőt. A ravaszul feltett kérdés nem arra vonatkozott, hogy jár-e Hegedűs szociológusnak a milliós zsold, hanem arra, hogy mihez kezdett vele.

Ezt a cáfolhatatlan és kivédhetetlen „csak”-érvelést Selmeczi Gabriella valamikor már élesben is tesztelte. Az önkéntes szenátorasszony ezzel nagy sikert aratott, főleg alaposan meggazdagodott, zselés hajú esztéták körében. Érdemes lenne tehát a későbbiekben erre alapozni a kormány kommunikációját.

Országomat egy szimbólumért: „A sajtótájékoztató végén Botka László és Molnár Gyula odament egy táblához, amely két részre volt osztva. A tábla fehér oldalára a Kormányváltók szövetsége volt írva, a fekete oldalára pedig az, hogy Orbán Viktort hatalomban tartók. A tábla közepére voltak felragasztva a baloldali ellenzéki pártok nevei. A politikusok az MSZP-s lapocskát átragasztották a bal oldalra, a Kormányváltók szövetsége felirat alá.”

"Magyarország miniszterelnök-jelöltje" (...) elérkezettnek látta az időt arra, hogy a kormányváltás elengedhetetlen feltételeként megnevezett csomagtervbe - a közös listában és az egyéni körzetek 106 közös jelöltjének kilétében történő megállapodáson kívül - önmagát is belevarrja, mint a demokratikus ellenzék közös kormányfőjelöltjét.

Az amúgy grandiózusnak szánt bejelentés, az egyenesen nagyvonalúnak nevezett ajánlat közben szinte megállt a kés a levegőben a zsaroló erejűnek vélt mondat ismétlése közben:

"...aki nem ezt akarja, bármit is mond, nem az Orbán-rendszert akarja leváltani, hanem csak saját maga túléléséért küzd."

Az ordító logikai bukfenc nem zavarta sem a szónokot, sem a mellette állókat, pedig Botka László éppen egy perccel korábban tette meg azt a bizonyos nagyvonalú ajánlatot (kiemelés tőlem):

"A szocialista politikus közölte, ha ajánlatukat elfogadják, akkor minden demokratikus ellenzéki párt ott lehet a parlamentben, nagyon jó választási szereplés esetén pedig önálló frakciójuk is lehet."

Világos, ugye? Aki nem áll be Botka vezér mögé, az nem az Orbán-rendszer leváltásában érdekelt, hanem csak a saját túléléséért küzd. Ugyanakkor ki az, aki a túlélés lehetőségeként biztos parlamenti helyeket kínál a támogatottsági listán a parlamentbe jutás öt százalékos küszöbétől egyelőre messze látótávolságon kívül lévőknek (Momentum 2,77%, Együtt 1,98%, MLP 1,09%, PM 0,65%)?

Az önjelölt miniszterelnök-jelölt.

Akinek az egész cirkusszal sikerült a többi pártot ismét semmibe vennie. Nem elég, hogy a “nagyvonalú ajánlatot” zárt körű tárgyalássorozat közben illett volna megtennie, azt is elmulasztotta, hogy az érintett szervezetek vezetőit meghívja a sajtótájékoztatóra. (“ Botka László közölte, javaslatukat a nap folyamán elküldik mind a hat ellenzéki pártnak.“)

Személyes meggyőződésem, hogy amit láttunk, hallottunk, nem más, mint vészreakció. Menteni a menthetőt... Az MSZP vezetése rádöbbent arra, hogy ez így garantáltan nem fog menni. A közvélemény-kutatási adatok egyértelműen jelzik: nemhogy kedvező fogadtatásra nem talált “Az új kezdet” és a “Fizessenek a gazdagok”, a szocialista párt támogatottsága erősen csökkent. Ideje volt hát egy látványosnak vélt rendezvény keretében tesztelni a zsarolópotenciált (aki nem áll be mögénk, az Orbánt támogatja), egyidejűleg a Botka színrelépésével és elfogadhatatlan feltételeivel megtorpedózott együttműködés elmaradásáért átpasszolni a felelősséget - mindenki másra.

Rossz hírem van a szoci vezérkar számára: a demokratikus ellenzék sajnos sok sebből vérzik, de az ő személyes felelősségük megkérdőjelezhetetlen és nem átruházható. Úgyhogy nincs szükség több cirkuszi jelenetre, tessék inkább szélsebesen leszállni a - dakota? - lóról és tárgyalóasztalhoz ülni valamennyi érintettel. Meg kell állapodni abban, hogy mind a 106 egyéni körzetben a helyben legtámogatottabbnak ítélt jelölt mögé álljon be a teljes demokratikus ellenzék.

Mert az Orbán-rendszer leváltására ez az egy esélyünk maradt.

Thomas Mann írta valahol az alábbi sorokat: "Katia! Kérlek, ne várjatok meg a vacsorával. Valószínűleg csak késő este érek haza. Ne aggódj miattam. Majd valahol eszek valamit."

Sokan, sokféleképpen magyarázták már ezeket a gondolatokat, de a legfontosabb az, hogy Kaitia Mann, született Katharina Hedwig Pringsheim, végül megértette mit is akart vele közölni a XX. század egyik legjelentősebb írója. A szándékosan kétértelmű fogalmazás mögött valójában egy teljesen racionális közlés rejtőzik. Thomas Mann aznap valóban késő este ért haza, ennek ellenére nem feküdt le éhesen.

Nagyon fontos, hogy mindenki a lehetőségei szerint képes legyen eligazodni a világ számára kaotikusnak, olykor teljesen értelmetlennek tűnő eseményei között, vagy legalább próbálja meg azt színlelni, hogy valamennyire érdekli az, ami körülötte történik. Az „Ez meg itt mi?” kérdés alkalmankénti feltétele tökéletesen megfelel erre a célra.

A racionalitás egyik legcsodálatosabb bizonyítéka az, hogy az emberek nagy része minden különösebb megerőltetés nélkül, viszonylag könnyedén hazatalál, ha éppen erre támad kedve, illetve rendelkezik az ehhez a tevékenységhez szükséges otthonnal. Ezt az ösztönös képességet talán azoktól az őseinktől örököltük, akik a végtelen szavannákon bóklászva kétségbeesetten keresték azt a fát amelyre végre visszamászhatnának. Tették mindezt úgy, hogy közben állandóan váltogatták a táplálékláncban betöltött szerepüket. A létezés célja akkoriban talán annyi lehetett, hogy minél többször jól tudjon lakni valaki azelőtt, mielőtt felfalta volna valami rút teremtmény.

Minden embernek vannak vágyai, de a rendelkezésre álló választék túlságosan bőséges. Érdemes olyan célokat kitűzni magunk elé, amelyek anélkül érhetőek el, hogy közben belehalnánk, illetve kénytelenek lennénk másokat ezek miatt lemészárolni. Sajnos ez nem mindig könnyű feladat. Akakij Akakijevics a köpönyegének, Bonaparte Napóleon pedig hatalmának elvesztésébe halt bele, ami elsőre hatalmas különbségnek tűnhet, de csillapíthatatlan vágyaik nagyjából ugyanazt eredményezték. Akakij Akakijevics ugyan egy nem létező személyiség, mára azonban Napóleon szintén azzá vált.

Luis Pablo Beauregard világéletében tökéletesen elégedett és boldog ember volt, pedig olyan nagy szegénységben élt, hogy akik megpróbálták őt kirabolni, azok egész életre szóló adósságba keveredtek. Beauregardnak mindössze annyi volt a vágya, hogy minden évben kétszer legyen tavasz. Ebben a kívánságában az a körülmény sem zavarta meg túlságosan, hogy ő maga Medellín egyik nyomornegyedében éldegélt, ahol az ilyesmi évente egyetlenegyszer sem szokott előfordulni. Számára már az is hatalmas örömet okozott, amikor értesült arról, hogy egyszer New Yorkban, máskor pedig Santiago de Chilében kezdtek el virágozni a cseresznyefák.

A 2017. június 6-án, 82 éves korában elhunyt Adnan Khashoggi, milliárdos fegyverkereskedő, hosszú élete során szinte mindent megkapott amire csak vágyott. Szükség esetén több, aranyból készült vécécsésze is a rendelkezésére állt, de ez nem okozott számára különösebb örömet, mivel állandóan székrekedésben szenvedett, amitől folyamatosan kiújult az aranyere. A balsorsú milliárdos ennek következtében iszonyatos szenvedéseken ment keresztül. Minden ezekben a márvánnyal és arannyal feldíszített mellékhelyiségekben eltöltött idő úgy tűnt számára, mintha a XV. századi, spanyol inkvizíció karmai közé keveredett volna, akik azt próbálták meg kicsikarni belőle, vallja be szaúd-arábiai származását. Ő ezt minden alkalommal őszintén meg is tette, de ez sem sokat segített rajta. Boncolóorvosa szerint, amikor felnyitotta Khashoggi holttestét, a néhai milliárdos vastagbelei a túlnyomástól szinte kipattantak a helyükről. ”Utoljára az unokaöcsém születésnapi zsúrján láttam ilyesmit, ahol unalmamban kinyitottam egy színes dobozkát, amelyből hirtelen egy rugón rángatózó, vigyorgó bohócfej ugrott elő. Kimondottan vicces látványt nyújtott. Mármint a bohócfej, természetesen.” – osztotta meg tapasztalatit szemléletesen az orvos a vele készült beszélgetés során.

Luis Pablo Beauregard és Adnan Khashoggi példájából rengeteg, teljesen felesleges tanulságot levonhatunk. Legfőképpen azt, hogy a XV. századi spanyol inkvizíciót erősen foglalkoztatta volna Szaúd-Arábia kérdése. A szaúdi királyság azonban csak 1932-ben alakult meg, alig néhány évvel az 1936-ban kitört spanyol polgárháború előtt. Adnan Khashoggi 1935. július 25-én született, amivel érhetően azonnal fel is keltette volna az inkvizíció figyelmét.

Khashoggi, szemben a tökéletesen elégedett Luis Pablo Beauregarddal, 2017 második tavaszát már nem érhette meg.

„Balog Zoltán Emmi-miniszter a Mindennapos éneklésről szóló konferencián arról beszélt, nincs is annál szebb, amikor a fogantatás pillanatában a várandós édesanya "dúdol, énekel", és talán még a leendő édesapa is csatlakozik hozzá.” (Ön mit énekel, amikor fogantat?)

Az istenfélő Balog Zoltán egészen pikáns részleteket osztott meg a nagy nyilvánossággal a saját szexuális életével kapcsolatosan, ami a részéről kimondottan dicséretes, bátor, talán még Istennek is tetsző cselekedet. Mindez akár egy új termékenységi kultusz kezdetét is jelentheti, ami azonban több lényegi kérdést is felvet eme nemes üggyel kapcsolatban.

A fogantatás valójában kemény, elszánt élet-halál harc és nem egy lágy madrigál. Az aktus közben vad versenyfutás veszi kezdetét több millió spermium között abból a célból, hogy félbecsapott génállományukat egyesítsék a hőn áhított petesejtével, de ez a legtöbb esetben csupán egyetlenegy kiválasztottnak sikerülhet. A többiek haldokolva hevernek szerteszét a csatamezőn, miközben utolsó erejükkel talán Richard Wagner, A walkürök lovaglásának taktusait csapkodják a farki végükkel, bár kétséges, hogy rövid életük során hallhattak-e egyáltalán Francis Ford Coppola, Apokalipszis most című filmjéről.

A szexualitás és a művészetek között évezredek óta szoros kapcsolat áll fenn. Cáfolhatatlan bizonyítékként megemlíthető az 1908-ban, Alsó-Ausztriában megtalált willendorfi Vénusz nevezetű szobrocska, amely nyílt felhívást jelent egy vad, pogány üzekedésre.

A zene és a termékenység közötti kapcsolatot azonban még senki sem kutatta teljes mélységében, annak ellenére, hogy az emberiség megszámlálhatatlan mennyiségben ontotta magából a szerelmes dalokat. A willendorfi Vénusz zenei megfelelője kétségtelenül Solymos Antal - Schöck Ottó, Lady N című termékenységi dala, amely Korda György előadásában meghódította az egész Kárpát-medencét. Arról azonban nem áll rendelkezésünkre értékelhető, statisztikailag kimutatható adat, hogy ez a pompás sláger milyen mértékben növelte meg akkoriban a születések számát. Egészen meglepő, de fogalmunk sincs arról, vajon mennyien köszönhetik életüket Korda György biztató hangjának.

Érdemes lenne azt is tüzetesebb vizsgalat alá vetni, miként is hathat a szerelmi együttlétekre az, ha a szerelmeskedés csúcspontja előtt, egy váratlanul betoppanó tűzoltózenekar teljes hangerővel rázendít a Radetzky-indulóra. Nem tudható, hogy mindez fellelkesíti-e a szerelmeseket, vagy esetleg szétrebbenti őket és véget vet a megkezdett fogantatásnak.

A társas kapcsolatokra valószínűleg pozitívan hathat a zenés felajzás. A hűtlen házastársak, ha véletlenül rajtakapják őket, ezentúl bátran hivatkozhatnak arra, hogy csángó népdalok buzgó dúdolgatása közben, egészen váratlanul elragadta őket a hév, ami ugye bocsánatos bűn. Ki lenne képes ellenállni a Nálunkfelé a leányok úgy élnek című gyimesi csángó népdalnak, nem is beszélve a Bal ujjamra sirítem a gyűrűmet hipnotikus, termékenyülést ösztönző hatásáról.

Felmerülhet a kérdés, hogy a Béreslegény, jól megrakd a... (hm) szekeret című nóta vajon milyen hatással lehet a spermiumok küzdőszellemére és nem rémíti-e halálra a szemérmetes női petesejtet. Talán megfelelőbb lenne ilyen esetekben az, ha az apa a jóval szelídebb, Or ch'el ciel című Monteverdi madrigált énekelné lágyan, kellően átszellemülve, miközben javában buzgólkodik.

A maszturbáció fertelmes bűn, ennek ellenére mégis rengetegen művelik, bár szerencsére tagadják. Csökkenti-e eme rettenetes gazság mértékét az, ha az istentelen szodomita buja örömszerzés közben egyházi zsoltárokat énekel? Ha igen, mennyivel? Mit tegyenek az erkölcsös szülők, ha tesztoszterontól bőven átitatott fiúgyermekük egy adott napon immár hatodszorra zendít rá a Hallgasd meg szavamat, Uram, figyelj esdeklésemre! című zsoltárra, ráadásul erősen mutáló, elviselhetetlen hangon. Tehetnek-e valamit a bűnös lélek megmentése érdekében, vagy tűrjenek-e tovább? Segít-e valamit ilyen esetben az ördögűzés?

Vajon más művészeti ágakkal is szebbé lehet-e tenni a fogantatást? Mihez kezdjen például egy szobrász, ha éppen fogantatni készül? Nem túlságosan veszélyes-e vésőt használni vad hancúrozás közben? A por és a hangos kopácsolás nem biztos, hogy nyugodt, meghitt körülményeket teremt a szerelmi együttléthez.

Vajon mit és hányszor csinált Michelangelo Buonarroti, miközben megfestette a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóját? Milyen körülmények között fogant meg Lev Tolsztoj, Háború és béke című regénye, amely legendásan hosszúra sikeredett?

Ha a feleségnek az adott pillanatban semmi kedve sincs a dúdolgatáshoz, hímezhet-e helyette, hogy ezzel is fokozza a gyönyört melyben hitvesét részesíti, miközben az hálából buffó áriákat zengedez?

Rengeteg még a megválaszolatlan, izgalmas kérdés.

Hatalmas felfedezés lenne az emberiség számára, ha egyértelműen bebizonyosodna, hogy a munkásmozgalmi indulóknak – mint feltételezhető – fogamzásgátló hatásuk van.

A fő kérdés azonban az, hogy vajon mi rejtezhet még Balog Zoltán fényes elméjében? Vajon lehet-e trópusi betegségeket hatékonyan gyógyítani a Kányo, menj a buzábo! című göcseji népdallal?

És legfőképpen: – Szabad-e maszturbáció közben énekelni?

"Kányo, menj a buzábo!
Ott a csibe lábo,
Tedd bele a tábo!
Jó lesz vacsoráro."

Várfölde (Göcsej, Zala)

A felirat önmagáért beszél. Ugye, pontosan értjük, mit közöl velünk? Vagy elsiklottunk felette? Nem kellene...

EDUARDO VERDUGO (AP)

REBECCA BLACKWELL (AP)

MARCO UGARTE (AP)

EDUARDO VERDUGO (AP)

PEDRO PARDO (AFP)

ALFREDO ESTRELLA (AFP)

REBECCA BLACKWELL (AP)

OMAR TORRES (AFP)

ÁNGEL PLASENCIA

EDGAR CABALCETA (EFE)

REBECCA BLACKWELL (AP)

ALEJANDRO CRUZ (EFE)

RONALDO SCHEMIDT (AFP)

TONY RIVERA (EFE)

TONY RIVERA (EFE)

CLAUDIA DAUT (REUTERS)

ALFREDO ESTRELLA (AFP)

JOSÉ MÉNDEZ (EFE)

REBECCA BLACKWELL (AP)

MARIO GUZMÁN (EFE)

JOSÉ MÉNDEZ (EFE)

JACOBO GARCÍA

REBECCA BLACKWELL (AP)

REBECCA BLACKWELL (AP)

REBECCA BLACKWELL (AP)

ALFREDO ESTRELLA (AFP)

RONALDO SCHEMIDT (AFP)

OMAR TORRES (AFP)

OMAR TORRES (AFP)

RONALDO SCHEMIDT (AFP)

Forrás: Los efectos del terremoto de México, en imágenes (El País)