"A tudományban (...) a gondolkodás szabadsága nem terjedhet addig, hogy a tényeket ne vegyük figyelembe. Ha egy nézet ellentmond a tényeknek, vagy egyenesen értelmetlen, mert még önmagának is ellentmond és logikailag is hibás, akkor ilyen nézetet vallani egyszerűen ostobaság."

Blaise Pascal 

„Az már most látható, hogy a 2018-as voksolás sorsdöntő lesz az ország szempontjából.” (Orbán Viktor)

Magyarország ideiglenesen hazánkban állomásozó miniszterelnökének pontosabban illett volna fogalmaznia. Legfőképpen az ő sorsukról, bőrükről van szó. Számukra, Magyarország energiaforrásainak jelenlegi legfőbb urainak számára valóban minden hatalomban töltött nap, minden perc, minden választás sorsdöntő jelentőségű.

A miniszterelnöknek sikerült kizárólag olyan emberekkel körbevennie magát, akik az Orbán-rezsim támogatása, segítsége nélkül nem érnének egy hajítófát sem. Németh Szilárdot, Kövér Lászlót, Kósa Lajost, Deutsch Tamást és a többi hasonszőrű semmirekellőt nagyon kedvelheti a sors és legfőképpen maga Orbán Viktor, hogy ilyen magas pozíciókra tehettek szert. Mindez azonban természet ellen való vétek, amiért a későbbiekben majd keservesen fizetni kell. Valószínűleg nem nekik, hanem az országnak.

Ezeket az embereket Orbán beteges küldetéstudata és paranoiája repítette a hatalom csúcsára. A tehetség hiánya miatt ezen szélhámos „államférfiaknak” esélyük sem lenne, hogy a polgári életben különösebb sikert érjenek el. Valamilyen tehetséggel megáldva azonban arra nem lenne esélyük, hogy az uralkodó kegyeibe férkőzzenek.

Vitathatatlan azonban az a tény, hogy a miniszterelnök által felállított korlátok között ugyan, de jelenleg ők élet és halál urai az országban, amit szívesen hangoztatnak, és ki is mutatnak. Önteltségük, arroganciájuk, nagyúri gőgjük határtalan, amit talán csak a saját ostobaságuk közelít meg.

Kövér László, aki a jogi egyetemet csak nagy nehézségek árán végezte el, mi jogon tilthat ki bárkit is a Parlament épületéből? Természetesen úgy, hogy ő az Országgyűlés elnöke, tehát minden további gond nélkül megteheti ezt. Ki vagy mi akadályozhatja meg őt ebben a szeszélyében? Még a törvények, sőt az ideiglenes alaptörvény sem korlátozza Orbán által felkent személyét, hiszen ezeket tetszőlegesen átértelmezheti, esetenként nagyvonalúan figyelmen kívül hagyhatja.

Orbán egy groteszk, szánalmas, de egyben félelmetes rendszert hozott létre, amely a fizikai, biológiai törvényeket is figyelmen kívül hagyja. Egyáltalán, mi jogon nevezik magukat fiataloknak és demokratának? Már maga a Párt elnevezése is nevetséges, abszurd. A Fidesz valódi jelentése: Orbán Viktor és szövetségesei.

A NER nevű kártékony képződmény ma rendkívül stabilnak tűnik. Optimizmusra a termodinamika három főtétele adhat okot.

Ezek alapján Orbán rendszere természetellenes, abnormális, így eleve bukásra van ítélve. Simicska Lajos erkölcstelenül, gátlások nélkül, de szisztematikusan, a termodinamika figyelembevételével felépített Orbán számára egy pártot, amelyet az elszabadult miniszterelnök végtelenül egoista természete miatt képtelen lesz fenntartani. Ha elfogy a külső energia, a rendszer törvényszerűen összeomlik. Ez történt az Erich Honecker vezette Sozialistische Einheitspartei Deutschlands (SED) esetében is.

A termodinamika első főtétele szerint az energia a termodinamikai folyamatok során átalakulhat, de nem keletkezhet.

Az első főtételből következik, hogy nem létezik elsőfajú perpetuum mobile, amely munkát végezne anélkül, hogy belső energiája ne csökkenne. Orbán rendszere nem növeli a rendszer belső energiáját, csupán átalakítja a megszerzett erőforrásokat a maga számára kedvező formátumúvá, majd egyszerűen ellopja azokat. Ezzel önmagában nem lenne baj, de ostoba és gátlástalan módon túlságosan sok energiát vesznek ki a rendszerből. Szinte minden kell nekik, szinte mindent birtokolni akarnak. Az oktatás korlátozásával, tönkretételével, a verseny kiiktatásával ez a rendszer a saját pusztulását gyorsítja fel. Az országból kiáramló tudás, az innováció korlátozása ugyanis jelentős energiaveszteséggel jár. A NER figyelmen kívül hagyja mindezt.

A termodinamika második főtétele Rudolph Clausius értelmezésében a következőt jelenti:

Nincs olyan folyamat, amely eredményeképpen a hő az alacsonyabb hőmérsékletű rendszer felől a magasabb hőmérsékletű felé adódna át.

Ebből a tételből logikusan következik az, hogy Orbán rendszere nem győzheti le a Nyugatot. Magyarországon gazdaságilag régóta jóval hidegebb van, mint például Németországban és ez a folyamat nem fordítható meg. Már az is képtelenség, hogy Orbán az országot tartósan elszigetelje és megszüntesse a „nyugati hőenergia” beáramlását. Akik esetleg Oroszország támogatásában reménykednek, szintén figyelmen kívül hagyják a termodinamika törvényeit. Oroszország gazdasági szempontból rendkívül hideg helynek számít. Az orosz gazdaság képtelen az innovációra, egyoldalúan a nyersanyagkitermelésre épül. A fejlesztéseket ügyesen felhasználó amerikai olajcégek a palaolaj gazdaságos kitermelésével könnyedén be is döntötték az orosz gazdaságot. Oroszországban innováció szinte kizárólag a rendkívül sikeres hadiiparban van, amely azonban nem termel energiát, csupán erőszakkal megpróbálja megszerezni azt.

A harmadik főtétel szerint az abszolút nulla fok nem érhető el, és ez valószínűleg még Orbán Viktornak sem sikerülhet. Egyetlen eddigi rendszer sem „állapodott” még meg, nem rögzült tartósan. A NER tehát csupán egy kellemetlen, de szerencsére átmeneti állapot.

Mindezeket talán érthetőbbé teszi Garett Hardin amerikai ökológus szemléletes értelmezése a termodinamika három törvényével kapcsolatban:

„Nem nyerhetsz.”

„Csak veszíthetsz.”

„Nem szállhatsz ki a játékból.”

A termodinamikát ezek szerint Orbán Viktor nyugodtan besorolhatja a legveszélyesebb, halálos ellenségei közé. Széles Gáborhoz hasonlóan természetesen nyugodtan megpróbálhatja legyőzni akár még a gravitációt is. Ebben jelenleg senki sem tudja őt megakadályozni.

Magyarország azonban egy olyan nyílt rendszer, melynek belső energiaforrásai rendkívül korlátozottak, emiatt külső „hőmennyiség” beáramlására szorul, különben becsődöl.

Olyat tapasztaltam ellenzéki nézetű vezető értelmiségtől 2017-ben, amit tinédzserként sem kellett sosem elszenvednem a késő Kádár-korban.

A történet kezdete, hogy az Orbán-kormány által bezárásra ítélt, Soros György alapította budapesti CEU – Central European University – klímakutatója, Ürge-Vorsatz Diána, bevallottan örökös Fidesz-szavazó eredeti facebook-hitvallásán, leginkább a hitvallás hangvételén, indoklásán az online kommentelő tábor egyként háborodott fel. A kormánynak, a munkahelyének, a témára érzékeny társadalomnak címzett, a vallomása alapján élete első publikusan megjelenő társadalmi kiállását a reakciók alapján a klímakutatónő azonnal törölte, ma már teljes terjedelmében csak az őt idéző, fent linkelt blogon érhető csak el.

Nem fogom a nálam frappánsabban és érzékenyebben, sokak által megfogalmazott felháborodást elemezni, idézni. Aki a soraimat olvassa, az ügy fogadtatásával, a közösségi média kommentfolyamában tömegesen felháborodók egyetértésben megfogalmazott érveivel tisztában van.

Többen viszont értetlenül álltak a klímakutatót kritizáló jelenség előtt: ők úgy gondolták, hogy minden egyes, akár hétévente a NER csilingelő nyájából egyenként és önként, az ellenzéktől függetlenül megtérő báránykát üdvrivalgással, megértéssel kell fogadni. Ezzel még nincs is semmi gond, bár nem gondolnám, hogy ez a gyakoriságú egyéni felvilágosodás sokat nyom a latban, de hát egy vélemény ez is.

Különösen úgy nem tűnik valamiféle komoly ellenzéki stratégiai elképzelésnek ez, hogy Ürge-Vorsatz Diána létezéséről az őt üdvrivalgással fogadók tudtak a legkevesebbet, így a legkevésbé értem, miként lehet tervezni, hogy legközelebb ki, mikor és milyen indokkal csalódik nyilvánosan – más fideszesre is hatva ezzel – Kedves Vezetőnkben.

Ha a személyes vesztenivalókat, az eddigi vihart kavaró ügyeket és egy átlagos mentális állapotot veszek alapul, ennek egyre kisebb esélye lesz, ha eddig, hét év alatt nem jelentkeztek a nyilvánosságban tömegesen a kormány politikája miatt meghasonlók. Azért emelem ki a személyes vesztenivalókat, mert ez a korszakalkotónak nevezett kiállás egy magasan kvalifikált, nyugati demokráciában, az USA-ban is élt kutatótól a szükségletek ún. Maslow-piramisának legalsó szintjéről, a napi betevőért érzett aggodalomból érkezett, amit a megélhetésért küzdő szegregátumi kirekesztésben élők vallanak csak elsődleges és legvégső célnak, helyzetükből fakadóan.

Na most gondoljunk itt egy teljes magánnyugdíjpénztári megtakarítás mérvadó véleményformálók által megindokolt, önként, puszira visszaadására. Hol van ehhez képest egy darab budapesti intézmény megszüntetése tucatnyi másik még létező, a közvélemény számára akármilyen egyetemmel, mások számára a hétköznapjaik élményét adó, a hét bármelyik napján megszűnéssel fenyegető, vagy már réges-rég megszűnt munkahelyekkel. Hogy egyéb, ennél elrugaszkodottabb esztétikai veszteségekkel ne is törődjek, úgymint az alkotmányos parlamenti demokrácia totális leépítése a 2010-es Orbán-kormány első nyarán.

Mégis, mi borítana ki a klímakutatónő tempóját és emelkedett szükségleteit alapul véve 2024-ben egy hozzá hasonló hithű fideszest?

Nem tüntették ki Bayer Zsoltot köztársasági érdemkereszttel? De hát kitüntették. Még mindig van köztársasági elnök? Még mindig van Magyar Köztársaság? Már az Alaptörvényben sincs régóta. Még mindig van Európai Unió? És még mindig nem léptünk ki belőle? De hát ki fogunk lépni belőle.

Sajnos be kell, hogy valljuk magunknak, hogy fogalmunk sincs, hogy az ELTE asztrofizika szakán végzett, az ENSZ éghajlatváltozási szervezet tagjaként társ béke Nobel-díjas, nemzetközi hírű 49 éves klímakutatónak mikor töri legközelebb derékba a 40 éves vérverejtékes szakmai álmait, ha megtudja, hogy „azért nem lehet nap- és szélerőművekre alapozni, mert áramra éjszaka is szükség van, valamint akkor is, amikor nem fúj a szél.”

Ürge-Vorsatz Diána pechjére ez pont a legutóbbi választási évben, 2014-ben volt kampánypropaganda választott pártja részéről, majd a Fidesz jól meg is különadóztatta a zöldenergiai fejlesztéseket. Azt nem állítom, hogy erre alapozva szavazta meg őket abban az évben is, de az tény, hogy a klímakutatónő „a nehézségek ellenére itthon a tehetségét szolgálatba állító kiemelkedő, becsületes szakembernek” tartja magát, akinek „álmai beteljesültek 2017-ig”.

A magyar online sajtó egyik legnagyobb meglepetése, hogy a kisfiúsan gyermeteg viccekkel, bárkit a háromperces kattintásért céltáblává kinevező Szily László, a 444.hu billentyűforgatója egy hőstörténetnek gondolta az általuk robbantott meghasonlási ügyet. Még az sem ingatta meg hitében, hogy kollégája az eredeti cikket ezzel ellentétes felvezetővel osztotta meg korábban. Ahogy a fideszes kifakadókat a lottó ötös esélyével izgalommal várók stratégiáját nem értem, úgy azt sem, egy újságíró miért vár el konkrét, csak egyfajta olvasói magatartást, véleményt. Azt pláne nem értem, hogy legfőbb olvasótáborának miért két másik online közírót ért, minek üzenget nekik. Én azt hittem, Szily azt hiszi magáról, hogy mindenki olvassa őt, és nem csak másodjára értik meg, mit akart írni.

Miért nem írja le a biztonság kedvéért, hogy mindenki értse, hogy a klímakutatónő egy hősnő, megölnötök nem kell, félnetek jó lesz. Ha a 444.hu napi gyakorlatában a központozás nem így jön össze, hát akkor így jártunk.

Ungváry Krisztián történész legalább megtett annyit facebook-oldalán, hogy a közelgő Húsvét alkalmából a megbocsátás szükségszerűségére hivatkozva ítélte el a gyarló véleményalkotókat. Nem tudom, mit szeretne megbocsátani a klímakutatónőnek, ezt nem árulta el, mert azokra az érvekre nem volt vevő, amely alapján bárki bírálni merészelte a meghasonlás módját. Azt sem értem, ha ő sem tekinti hősnőnek a Nobel-díjas asztrofizikust, miért Szily erről szóló cikkével hívta fel a figyelmet a Húsvét közeledtére. Nem szeretnék belemenni, hogy a belgák és a hazánkba zúduló muszlimok hova álljanak Húsvétkor, utóbbiról egyébként is kifejtette már véleményét a történész.

Gábor György filozófus nemes egyszerűséggel azt állította minden kedves ítélkező barátjáról a facebook-oldalán, hogy ők „a maguk képzelte morális-intellektuális magaslatról (amely valójában rettentő mélység) tán még a saját köldökükig sem képesek ellátni”. A szöveg a mellékmondatban idézés nyelvtani szükségessége miatt számban, birtokos- és személyragban módosítva lett, ám tartalmilag a posztolásához hűen fejezi ki a filozófus véleményét arról, ha véletlen másoknak is van véleménye.

Én, bevallom, csodálom több, személyes barátja higgadt, korrekt érvelését azután, hogy Gábor komplett idiótának nevezte egytől-egyig mindegyiket, miközben a számára bevallottan ismeretlen klímakutató szerinte méltatlan megtámadásával nem értett egyet. Láthatóan teljesen fölösleges volt ott is a higgadt hangú érvelés, Gábor György sem akceptálta, hogy másoknak is van véleménye egy tőle független ügyről, ezt nevezte ő „komszomolista habitusnak”. Mi több, a „szenvedéstörténetek” fölöslegességét kérte számon Bornai Tiboron, aki éhező gyermekeket segítő civil szervezet megszüntetésével merészelt érvelni az ügyben, hogy esetleg 2017 előtt is számon kérhető lett volna a Fidesz egy nemzetközi hírű havi fizetéssel megközelítően fontos ügyben.

Én teljesen megértem, hogy nem lehet minden ügyért lehajolni, mindenki nyomorán meghatódni. Azt viszont nehezen értem meg, ha valakit, mint Gábor Györgyöt ennyire nem hat meg mások véleménye, mások saját véleményéhez való joga, a véleményéhez fűződő viszonyához büntetlen, megszégyenítésmentes joga, miért törődik azzal. Ahogy a szenvedéstörténeteket, úgy a mások érdektelen véleményét is hagyja másra.

Mielőtt itt mindenki a privát facebook-oldal intimitásával és annak egyéni elvárásaival jönne, jelzem, mindkét úr egy önálló poszttal indított a klímakutató-gateben, ahol eleve elítélte az online térben olvasható vélemények összességét, tehát nem a saját oldalán erre adott kommentek miatt húzta fel magát egyikük sem. Az, nyilván, csak súlyosbított a helyzeten, de hát mindkettő véleményformáló tudatosan kommunikál publikusan.

Minden bizonnyal két közvetett facebook-ismerőssel lettem eddigre szegényebb és egy durva tapasztalattal gazdagabb.

Engem társadalmi véleményemért soha senki nem szégyenített meg, nem büntetett meg a késő-Kádár-korban sem tinédzserként. Óvatos, néhány próbálkozás volt, de vidéki gimnáziumi tanárunk KISZ-tevékenységéről is nyíltan elmondhattuk véleményünket osztálytársnőmmel. Állíthatom, hogy a pártállam egy szerencsésebb, kései korszakában nőttem fel, de ebben is szocializálódtam: magam értékelhettem ki a korszak visszásságait, nem mesélésből képzeltem el, és szabadon gondolkozhattam róla.

Ezt ma, 2017-ben vezető értelmiségi ellenzéki gondolkozók nem képesek biztosítani. Vitázhatunk arról, mekkora a jelentősége kormányváltás szempontjából a munkáját féltő klímakutatónő megtérésének, aki munkahelyi, társadalompolitikai kérdésben gyerekeivel, férjével és vallásával hozakodik elő, és azokkal takarózik, igazolja önmagát. Egyáltalán nem csodálkozom a hétévenként egy véletlenszerű megtértben bizakodókon, ha az átlag 1 %-os, minden tavasszal és ősszel feltűnő, aktuális politikai résztvevőkben látják a legnagyobb potenciált.

Olyan érzésem van, hogy a véleményt előíró urak olyan nőt képesek csak akceptálni a klímakutató személyében, de őt kényszeresen, aki csak félig bújt ki az anyaság hagyományos női szerepéből, a szakmája kihívásaira, a kutatási témájának az országban beágyazottságára tetten érhetően igénytelen, ezeket nagy nyilvánosság előtt be is vallva nem mondható különösen éles eszűnek sem. Bizonyítva ezzel, hogy nő is kerülhet magasabb pozícióba, de lám, épp milyenek. Biztos valami női kvóta játszott szerepet…

A Nobel-díjas ENSZ-szervezet és a CEU sokszínűsége, a párbeszédre nyitottsága egy cseppet megkérdőjelezhető, ha a hölgy ebbéli szakmai felkészültsége csak Orbán Viktor hatására derült ki.

És amely nő így még véletlenül sem ingatja meg a tévedhetetlen urak megkérdőjelezhetetlen felsőbbségrendűség tudatát, tehát elfogadó kegyükre méltó.

Egyikük a konzervatív önmegtartóztatásba csomagolta ezt, hogy bár neki eltér a ki nem fejtett véleménye erről, de lehetőleg ne is olvassa másét, mert az a másik vélemény olyan keresztényietlen. Nem tudom, mi lett volna az érv, ha nem húsvét, hanem augusztus 20 és az össznépi tűzijáték közeleg. Tiszta szerencse, hogy Orbán, mint a zilált családokban, a sátoros – bocs, Jézus életútjáról megemlékező – ünnepekre időzíti a feszkót, ld a Szabadság téri megszállás emlékmű is a népirtás zsidó áldozataival való húsvéti megbékélés jegyében épült fel sebtiben.

Valójában az a gond, hogy egy társadalompolitikai vitában, egy egyetem megszüntetése kapcsán nyomós érvnek kifejtett hétgyermekes keresztény családban már ez a családi feszkó is ismeretlen fogalom. Rettentő bunkó vagyok már azzal is, hogy nem hat meg a húsvét, sem annak üzenete egy CEU-vitában. Esetleg Sorost meghathatja, de ha engem nem, őt szerintem még kevésbé. A többi, a NER családi előírásában mutatott hiányosságaimról nem is beszélve, amivel ugye már eleve nem lehet igazam. Így a húsvéttal bekussoltatás, a keresztény népes családra hivatkozás, valóban, működő hívószó. Azt nem tudom, hogy bekussoltatás megbékélés jegyében történhet-e.

A másikuk a teljes környezetét totális eltiprással fejezi ki: a vélemény formálása, ha más teszi, az egy illetlen, az intellektustól távol eső magatartás, és a másik véleménye az azt megformáló személyéből következik, hogy az csak szűklátókörű lehet. Gábor György az Ürge-Vorsatz Diána-ügyben alkotott széleskörű, szerinte csak rá jellemző tájékozottságát arra alapozva jelentette ki, hogy elolvasott majdnem minden kommentet. Egyébként a klímakutató bevallott társadalmi paramétereit egy férfi közszereplő esetén ő napi rendszerességgel osztja ki.

A sajtó, akinek a dolga a társadalmi hang közvetítése, ők meg kiakadnak, hogy nem egyezik az általuk elképzelt verzióval a többség véleménye.

„…rendelkezünk egy saját, csak ránk jellemző látásmóddal, ahogyan leírjuk, megértjük, érzékeljük és kifejezzük a körülöttünk lévő világot.

Természetesen a maguk módján mások is leírják, értelmezik és kifejezik a világot, de mintha az valahogy mást jelentene. Ha úgy tetszik, az másfajta művekben ölt testet. De meggyőződésem, hogy így leírni, megérteni és kifejezni a világot rajtunk kívül más nem tudja.”

A fent idézett, a világról alkotott saját és mások véleményének értelmezéséről szóló hitvallás Orbán Viktor 2009-es kötcsei beszédében hangzott el.  Érdemes elolvasni újra és újra ezt a szöveget, mert Orbán pontosan leírta előre mindazt, amire már hetedik éve csodálkozunk rá. Egyesek háromhavonta, mások hétévente lepődnek meg rajta, nem tudom, melyik a jobb vagy rosszabb.

Most, 2017-ben pontosan ugyanezt a centrális véleménydiktátumot kéri, követeli az ellenzéki értelmiség színe-java másokon. A megjelenési sebességben első számú online sajtó is, amelynek főszerkesztője publikált a véleményszabadság jegyében legutóbb bezúzott print napilapnál is.

Akár nem hét, de még három és fél évente is megtérhet egy nemzetközi hírű, világ életében fideszes klímakutató.

Teljesen mindegy.

Kép: Blikk, Hat gyereket nevel a Nobel-díjas anyuka, 2012

Hölgyeim és uraim!

Rendkívül nagy örömemre szolgál, hogy az Új Világrész tudásra vágyó közönsége előtt, mint előadó jelenhetek meg. Úgy hiszem, hogy Önöket, mint felvilágosult, a tudomány iránt érdeklődő személyeket, élénken foglalkoztatja az az izgalmas kérdés, vajon milyen hatással lesznek majd a személyi számítógépek az emberi pszichére.

Kétségtelenül izgalmas témáról van szó, amelyről napjainkban gyakorlatilag még semmit sem tudunk. Úgy vélem a személyi számítógépek, az Önök nyelvéből származó spártai rövidítés alapján, a PC-k, nagyjából az 1980-as években fognak rohamosan elterjedni a világon. Miért ne törtéhetne meg ez így? Egyes optimista vélemények szerint az előttünk álló XX. században a technika fejlődése meg fogja akadályozni azt, hogy Európában nagyobb háborús konfliktusok alakuljanak ki. Ezzel kapcsolatban személy szerint vannak bizonyos kételyeim, de mint azt Önök is nagyon jól tudják, nem vagyok sem hadseregtábornok, sem ő császári királyi Apostoli Felsége, I. Ferenc József császár.

Napjainkban, a Hermann Hollerith által 1890-ben készített, mechanikus, grandiózus, pianínóhoz hasonló számítógépet szemlélve még nagyon nehéz számunkra elképzelni, de úgy vélem 1998-ban az ezer lakosra jutó személyi számítógépek száma az Önök rohamosan fejlődő országában meg fogja közelíteni az 500-at. Ez ma persze hihetetlennek tűnhet az Önök számára, ami teljesen érthető. A jelenlegi érték ugyanis jól dokumentálhatóan kereken nulla. Gondoljanak azonban bele abba, tisztelt hölgyeim és uraim, jelenleg még egy olyan közönséges háztartási eszközt sem ismerünk, mint a mikrohullámú sütő, ráadásul fogalmunk sincs arról, vajon miért nem célszerű fémtárgyakat beléjük tuszkolni. Meggyőződésem, hogy az ezredforduló táján kaland- és természetes tudásvágytól vezérelve rengetegen bátran ki fogják majd ezt próbálni. 

Sokan Önök közül úgy vélhetik mindezen ügyes barkácsmunkák csupán a tudósokra, mérnökökre és ezermesterekre tartoznak. Az ő dolguk ezen csodálatos gépezetek jövőbeni megalkotása, a velük való gondos pepecselés. Ez természetesen így is van, de meg kell nyugtatnom Önöket. A grafikus felületek megjelenésével a személyi számítógépek használatát bárki, szinte pillanatok alatt elsajátíthatja majd. Hogy mire alapozom mindezt? Fogalmam sincs, de feltételezésem szerint a parancssoros utasításoktól a felhasználók nagy része valószínűleg idegenkedni fog.

A technikai részletekkel nem untatom Önöket, mivel ilyenek még nincsenek a birtokomban és nem is ez az előadásom témája. Talán elég ezzel kapcsolatban annyit megemlítenem Önöknek, hogy a személyi számítógépek nagyjából akkorák lesznek, mint egy óriás schnauzer, azaz Riesenschnauzer, illetve ugyanezen kutyafajtának törpe változata a Zwergschnauzer. A rendkívül bizarr nevű laptopok mérete pedig nem haladja majd meg Imanuel Kant „A tiszta ész kritikája” című művének kisgyermekek számára készült átdolgozásának fizikai paramétereit. Ezen praktikusan kihajtható szerkezetek beviteli eszközként tartalmazni fogják majd magát a billentyűzetet, a tárolt információk megjelenítése céljából pedig folyadékkristályos kijelzőket fognak szerelni beléjük ügyes kezű, távol-keleti mesteremberek.

Mindezen jövőbeni technikai fejlesztés természetesen nem az én érdemem. Tanulmányaim kezdetén megismerkedtem egy bécsi orvos, dr. Josef Breuer forradalmi elméletével, melynek részletes leírását megtalálhatják a „Studien über Hysterie” című könyvben, amelyet később dr. Breuer és én adtunk ki, és a ruhatárban most jelentős kedvezménnyel juthatnak hozzá. Dr. Breuer szerint, egyes szélsőséges esetekben a Neumann-elvek skizofréniához és különféle számítógépes vírusok, valamint más kártékony algoritmusok kifejlesztéséhez vezethetnek. Ehhez azonban feltétlenül szükséges az, hogy a magyar Neumann János matematikus végre kidolgozza egy elkészítendő számítógép javasolt felépítését, a részegységek megépítéséhez szükséges logikai áramköröket és a gép kódját. Mindezek ma rendkívül biztatóan hangozhatnak számunkra, de csak valamikor az 1940-es években történnek majd meg. Addig sajnos türelmesen kell várakoznunk a gépi kódolásra. A jelenlévők közül értelemszerűen még senki sem élt az elkövetkezendő, izgalmasnak ígérkező 1940-es években. Kérem, ne kérdezzék meg tőlem mi is az az aritmetikai egység, mivel nem tudom, csak valamiért hirtelen az eszembe jutott. Ejnye!

Amire azonban mindenképpen szeretném ráirányítani az Önök figyelmét, az az, hogy a mikroprocesszorok 1970-es évekbeli megjelenése lehetővé teszi majd azt, ha valaki számítógépet szeretne elhelyezni a nappalijában, nem szükséges, hogy az említett helyiséget baseball-csarnok nagyságúra méretezze, bármennyire csábító is számára ez a lehetőség. Ismét emlékeztetném Önöket a pompás kinézetű Riesenschnauzer kutyafajta méreteire. Egy ilyen kutya bármelyik modern nappali méltó dísze lehet, és a ruhatárban most kedvezményesen vásárolhatnak is maguknak egyet belőlük.

Az egyszerűség kedvéért az említett szerkezetet ezután – és itt most kérem, vonatkoztassanak el a Riesenschnauzertől – nyugodtan elnevezhetjük asztali számítógépnek, amely azonban semmiképpen sem tévesztendő össze a laptoppal, bár az emberi pszichére való hatásuk között dr. Breuer nem talált nagyobb különbséget. Véleményem szerint nem is nagyon keresett.

Dr. Breuer és én, több páciens részletes pszichoanalízise után arra a megállapításra jutottunk, hogy a felhasználók nagy része eleinte adatok, majd amint erre módjuk adódik, aktfotók tárolására és nézegetésére fogják használni ezeket a szerkezeteket. Dr. Breuer feltételezései szerint azonban egy idő után ezt megunják és érdeklődésük a számítógépes játékok felé fordul. Mindkét tevékenységüket ősi, elfojtott ösztönök irányítják majd.

Feltételezem, Önök közül még nem sokan hallottak az internetről. Megnyugtatom Önöket, én magam sem. Nevezzük is inkább ezt a valamit egy világméretű számítógépes hálózatnak, melyben a gépek mindenféle ravasz protokollokon keresztül kommunikálnak majd egymással. Dr. Breuer analízise alapján a férfiak ezt a hálózatot elsősorban pornografikus tartalmak megosztására fogják majd használni, ami teljesen természetes. Elfojtott, addig szégyellni, eltitkolni valónak tartott vágyaik fognak elemi erővel feltörni, természetesen csak képletesen.

Érdekes megállapítás  az is, hogy valami miatt a számítógépek előbb keltik majd fel a férfiak érdeklődését, mint a nőkét, ami talán szintén az ősi, elfojtott ösztönökre vezethető vissza. Minden valószínűség szerint ennek magyarázata a könnyedén elérhető, változatos és rendkívül izgalmas pornografikus tartalmakban rejlik. A 2000-es évek első évtizedében azonban a nemek közötti „erőviszonyok kiegyenlítődnek” és megszűnik a férfi dominancia.

Egy Anna Schmidt nevű, 29 éves páciensemnél többszöri hipnózis alkalmazásával megállapítottam, ha módja lenne rá, szívesen használná a közösségi oldalak valamelyik változatát. Az is nyilvánvalóvá vált számomra, nagy lenne az esélye annak, hogy emiatt súlyos függőség alakuljon ki nála és hisztérikus tüneteket produkáljon a hálózat kimaradása esetén. A hölgy minden bizonnyal súlyos információ-függőségben szenvedne, amely ősi, elfojtott ösztöneire vezethető vissza. Természetesen nevezhetjük mindezt kóros mértékű kíváncsiságnak is.

Felmerülhet Önökben az a kérdés, hogy eme temérdek információt miként lehet egy Riesenschnauzer nagyságú gépezetben eltárolni. Ennek megértéséhez mindenképpen meg kéne ismerkednünk a bináris kódolással, de fogalmam sincs róla, vajon mi célból. A „Három értekezés a szexualitás elméletéről és egy a mágneses adattárolásról” című művemben bővebben kifejtettem erre vonatkozó megállapításaimat. Ennek lényege az, hogy éles és kiváló elmék valamiképpen mindenképpen meg fogják ezt oldani.

A fő kérdés számunkra az, hogy a világhálón eltárolt szinte korlátlan mennyiségű információkat és változatos pornografikus tartalmakat miként lesz képes az emberi elme befogadni, majd analizálni. Véleményem szerint sehogy.

A lexikális tudás, mivel ezen információk a jövőben könnyedén, bármikor megszerezhetőek lesznek majd, háttérbe, illetve valamiféle információs felhőbe fognak szorulni. Az emberek tudása emiatt rendkívül felszínessé, sekélyessé fog válni. A rendelkezésére álló idő rövidsége miatt az emberi agynak nem lesz rá módja, hogy olyan változásokon menjen keresztül, melyek segítségével követni tudná az információs robbanás vívmányait.

A pácienseknél ez félelemhez, szorongáshoz fog vezetni. Ez a szorongás azt fogja eredményezni, hogy az emberek jelentős része el fog fordulni a tudománytól, sőt egy idő után rendkívül ellenségesen fog viseltetni iránta. Ez olyan bugyuta, alaptalan elméletek rohamos elterjedéséhez fog vezetni, amelyen Önök, mint felvilágosult, tájékozott elmék ma csak mosolyognának.

Sajnos ez egy idő után valamiféle öngerjesztő folyamattá fog alakulni, melynek végeredménye egy zavaros, irracionális vallás kialakulása lesz, melyet nyugodtan nevezhetünk akár áltudománynak is. Ezen új, veszélyes vallás főpapjai valószínűleg degeszre fogják magukat keresni, így a folyamat egyre inkább felgyorsul majd.

Valamikor a 2050-es évek végen a mesterséges intelligenciák elborzadván mindezek láttán, kénytelenek lesznek átvenni a gondolkodás folyamatát az emberi elmétől. A számítógépek egyfajta virtuális valóságot hoznak majd létre, melynek célja az lesz, hogy az emberi faj ősi, elfojtott ösztöneit kielégítsék és az emberek végre megnyugodjanak.

Mint előadásomból az világosan kitűnik, ezen folyamatot egy olyan gépezet fogja beindítani, amely nagyjából akkora lesz, mint egy derék és megbízható Riesenschnauzer.

„Tartok tőle, hogy előadásomnak ez a része nem volt valami nagyon világos. De legyenek elnézők, hiszen újszerű és nehéz gondolatmenetről van itt szó, amelyet talán nem is lehet sokkal érthetőbben közölni, ami viszont azt bizonyítja, hogy megismerésünk még nem hatolt nagyon a dolgok mélyére.”

„Köszönöm, hogy meghívtak, s hogy figyelemmel hallgattak végig.”

Pol Pot (Szaloth Szár) 

A fő kérdés napjainkban az, hogy menjünk-e végre háborúzni? Mindenképpen izgalmas dilemmáról van szó, mivel már győztünk. A napokban utólag konzultálgatnak a haditervről azok, akik gyermeki ártatlanságuk okán komolyan veszik a közpénzből finanszírozott, szemérmetlen direkt marketinget és nem tartják minden alapot nélkülözőnek a szezonális Mikulás, illetve a rejtélyes Chupacabra létezését. 

Rettenetesen ádáz, kíméletlen küzdelem kellős közepén vagyunk, amelyet ha az elért győzelem ellenére elveszítünk, a magyar nemzet fogja magát és egyszerűen elsüllyed a népek multikulturális óceánjában, majd megadóan muszlim hitre tér át. Valahogy úgy járunk, mint az avarok vagy a kelták. Nem babra megy tehát a játék. Pillanatok alatt a múzeumi tárlókban találhatjuk magunkat. Gondosan felcímkézve, katalogizálva. „LENOVO IDEAPAD E50-80-as notebook; valószínűleg a XXI. század elejéről. A magyarok egyik kedvelt használati eszköze volt. Gyakran vitték magukkal a háborúba az ellenség elrettentése céljából.”

Egy homályos, nehezen azonosítható és emiatt érdemben nem is cáfolható, ördögi háttérhatalom ellen küzdünk, ami annyiból szerencsés, hogy nem létezik. Emiatt eleve legyőzött állapotban van. Ez a harc viszonylag könnyen megnyerhető, mivel csupán hatékony propaganda és rengeteg hazugság szükségeltetik hozzá. És persze úgy nagyjából 2,5-3 millió jámbor elme, akik készséggel elhisznek mindent, ami nem „külföldiül” van. Ilyen szerzetek évszázadok óta bőségesen teremnek a magyar ugaron. Az oktatási rendszer szisztematikus lebutítása miatt számuk a jövőben látványosan emelkedni fog. A nemzetközi tanuló teljesítménymérés programok eredményei mindenesetre elegendő okot adnak a túlzott reménytelenségre.

Orbánt, mint a magyar nemzet obligát vezetőjét rengetegen zseniális stratégának, politikusnak, államférfinak tartják. Ma ez valószínűleg így is van. Próbálta volna meg valaki a generalisszimusznak 1951-ben szelíden elmagyarázni, hogy ezt azért mégsem kellett volna, kedves Koba elvtárs.

A magyar miniszterelnök keleties dicsőítése azonban túlságosan korai. Az is könnyen elképzelhető, hogy csupán Putyin elnök egyik hadapródját tisztelhetjük kétes személyében és emiatt olyan információkkal rendelkezik, amelyek a későbbiekben kimerítik majd a hazaárulás fogalmát.

Politikai cselekedeteinek ítéletével mindenképpen meg kéne várni azt, amíg elveszíti a hatalmát vagy meghal és az ország túlteszi magát a mély gyászon. Az is megeshet persze, hogy a két esemény szerencsésen egybe fog esni. Orbán valami ilyesmiben mesterkedik. Hazai pályán jelenleg hatékonyan torzítja el a róla kialakított képet a kedvező irányba.

Nyugaton a megítélése jóval árnyaltabb. Nem mindenki rajong érte feltétlenül, bár a most oly népszerű populisták között akadnak lelketlen hívei. Várt áttörésük azonban elmaradt. A sikeresnek ígérkező villámháború elbukott. Szijjártó Péter nem egy Generalfeldmarschall Erich von Manstein. Ténykedése inkább Vjacseszlav Molotovéhoz hasonló, bár utóbbinak, ha erkölcsi gátlásai nem is, legalább jó modora volt.

Amit Orbán itthon háborúként próbál eladni, az nem más, mint erőszakos provokáció a nyugati kultúra és a demokrácia ellen. Magyarország uniós tagságának támogatottsága a felmérések szerint – a kormány minden rossz szándéka ellenére – nem teszi lehetővé azt, hogy Orbán Viktor személyes bukásának megkockáztatása nélkül kiléptesse az országot a szövetségből. Azt kell valahogy elérnie, hogy az uniós pénzek lehívása után kénytelenek legyenek ők kivágni minket, ha normálisan tovább szeretnének működni. Nem lesz egyszerű feladat, mivel ez még a görögök esetében sem sikerült. Orbán azonban nem az a politikus, aki könnyen feladná a személyes ambícióit. 

Amivel nem számol, pontosabban ami nem nagyon foglalkoztatja az öntudatos miniszterelnököt az az, hogy szélsőséges, kompromisszumokra képtelen, rendkívül erőszakos politikája eredményeképpen hatalmas feszültségek halmozódtak fel az országban. A megmaradt, szedett-vedett, széthúzó polgári réteg nem nagyon szólhat bele a dolgok alakulásába, de nem is hajlandó beadni a derekát. Az ő szemüket nem lehet kiszúrni a kínosan nevetséges nemzeti konzultációval és az Igazi Csíki Sör ősi mitológiájával.

A fékevesztett propaganda ezért célzottan, Orbán népéhez szól. Az ő korlátolt szellemi befogadóképességükhöz van igazítva az egész. Rémisztő, hogy Németh Szilárd, Kubatov Gábor, Tállai András, Kósa Lajos, Tessely Zoltán, Rogán Antal és hasonló szellemi óriások alkotják ma a magyar politikai elitet. Cesare Lombroso valószínűleg rendkívül izgatottan méregette volna őket. Legalább egy Tuhacsevszkij lenne a sok jellemtelen Vorosilov között, de sajnos egy sincs. Könnyen el lehet képzelni azoknak a szellemi teljesítőképességét, akik megválasztották ezeket a kifinomult entellektüeleket. Kétségtelen azonban, hogy Orbán szavazói tudnak olvasni, golyóstollal ikszet kanyarítani és legtöbbször egyedül elsőre hazatalálnak. Mást nem érdemes elvárni tőlük.

Illetve egyvalamit még igen, ami ráadásul rendkívül veszélyesé teszi őket. A civil ellenzék ellen folytatott tisztogatásokból nagyon szívesen, tevőlegesen is kivennék végre a részüket. Már nagyon várnak egy határozott leszámolásra. Esetükben a Vörös Khmerről van szó, csak magyarul beszélnek és többségük nem eszik kígyóhúst. A polgári értelmiséget és kultúrát azonban ugyanúgy utálják.

Egy kormányellenes megmozduláson elég egy-két jópofa provokátor, hivatásos forradalmár, akik segítségével bármikor, könnyedén elszabadulhatnak az indulatokat. Valószínűleg nem a fegyveres testületek fognak valamikor nekiesni a tüntetőknek, hanem az önkéntes légiók. A populizmus, amely Orbán rendszerét a felszínen tartja, szívesen átadja az igazságosztást a nép kezébe. Ennek lettek szerencsétlen áldozatai Lamberg Ferenc és Baillet von Latour grófok is.

Nem Orbán a félelmetes, hanem az a szellemi sötétség és fanatizmus, amit rászabadított erre a jobb sorsra érdemes, egykor úgy-ahogy békésnek nevezhető országra. Ellenségként a civil mozgalmak után a budapesti polgárság következik, mivel őket a NER sem kiköpni, sem lenyelni nem tudja. Elég sok borsot törtek már Orbán orra alá ahhoz, hogy a kedvezményezett megpróbáljon erőszakkal leszámolni velük. Ehhez szükségesek neki a Vörös Khmer.

A kormányzati propaganda gőzerővel dolgozik azon, hogy a NER hívei úgy érezzék, a haza védelme érdekében végre tenniük kéne végre valamit. Mindenképpen le kell számolniuk a belső ellenséggel. Orbán szándékos provokációinak másik fő célja az erőszak elszabadítása, amelyet aztán a saját céljaira fordíthat. A hatalom megtartása érdekében soha nem voltak gátlásai, most pedig úgy érzi minden eszközt felhasználhat. Talán így is van, illetve így van.

Martin Heidegger (1889-1976) XX. századi német gondolkodó

A nevető bolond (1500 körül készült németalföldi festmmény, valószínűleg Jacob Cornelisz. van Oostsanen műve)

„A kormány egy egyetemet sem akar elüldözni, így a Közép Európai Egyetemet (CEU) sem – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő, aki maga is a CEU-n végzett, az M1-en. Szerinte egy 28 intézményre vonatkozó vizsgálatról van szó, vagyis ha a törvényes működésre vonatkozó feltételeket a többiekhez hasonlóan biztosítani tudja a CEU, akkor az elüldözésre vonatkozó vád a hisztériakeltés része.” (Kovács Zoltán: A kormány nem akarja elüldözni a CEU-t)

Ha a tisztelt papa valami olyasmiről hall, miszerint én folyamatosan hazudozok, és kimondottan jellemtelen gazfickó vagyok, akkor tudnia kell, hogy mindez merő rágalom, rosszindulat, amit az álnok Schwartz terjeszt rólam.

Tudniillik ez a Schwartz nem tudja nekem megbocsájtani azt, hogy a többiek előtt megkérdőjelezhetetlen a tekintélyem és feltétel nélkül megbíznak bennem. Schwartz véleménye szerint részükről ez rendkívül felelőtlen magatartás. Valami olyasmire hivatkozik, hogy nagyon veszélyes dolog, ha egy hétpróbás gazember hatalomra és tekintélyre tesz szert, majd gátlástalan módon vissza is él mindezzel. Szerinte ez ellen mindenképpen tenni kéne valamit. Légből kapott, rosszindulatú rágalmaival természetesen semmiképpen sem érthetek egyet.

Schwartz nagy nyilvánosság előtt többször is azt hangoztatta, hogy: – „Ezt a gátlástalan Bauert tulajdonképpen rendszeresen és jó alaposan el kéne verni, mivel ez talán valamelyest képes lenne korrigálni jelentős jellembeli hiányosságait.” Pont az ilyen hazug, fenyegető kijelentései miatt köt ki olyan gyakran Schwartz a gyengélkedőn.

A tisztelt papa, aki számomra megkérdőjelezhetetlen példakép, jól tudja azt, kínosan ügyelek arra, hogy jellememen nehogy a legkisebb folt is essék. A kimondottant itt most szíveskedjék szó szerint érteni. Ezért bátorkodtam a félhülye Steinerre azt mondani, hogy egy kapitális vadbarom. Ő ezen állításomat persze képtelen volt értelmes érvekkel megcáfolni, sőt igazamat bizonyítandó harsányan bőgni kezdett.

Én csak a tisztelt papa tekintélyének megőrzése érdekében veretem meg jó alaposan azokat a semmirekellőket, akik botor módon kétségbe merészelik vonni jó szándékú, nemes cselekedeteimet.

Talán elhiszi a papa, hogy az én jelentéktelen személyem ebben a kérdésben teljesen mellékes. Gyakran el is gondolkoztam már azon, hogy felcsapok erdei remetének és napjaimat ezután elmélkedéssel, valamint buzgó szunyókálással fogom tölteni. A világ melyben mindannyiunk nagy örömére a papa is oly büszkén élni méltóztatik, sajnos távolról sem tökéletes és ez bizony számos kötelezettséggel jár, melyek elől nem térhetek ki gyáván.

Ha engem szidalmaznak, illetve kérdőre vonnak bizonyos előremutató cselekedeteim miatt, biztosíthatom róla a tisztelt papát, mindez nyom nélkül lepereg rólam. Szerény, visszahúzódó természetem miatt ameddig csak lehet, megpróbálom elkerülni a konfliktusokat. Köztudott azonban, hogy alantas személyemen keresztül legfőképpen a tisztelt papát támadják, amit én semmiképpen sem engedhetek meg.

Schlitzblatt tanár úr személyével kapcsolatban például azért bátorkodtam azt állítani, hogy ő egy címeres ökör, mivel elbitorolta a tisztelt papától azt az elidegeníthetetlen, ősi jussát, miszerint irgalmatlanul felpofozhat engem. Cinikus kijelentése, melyet teljesen jogtalan testi fenyítésem után tett egyenesen vérlázító. Valami olyasmit mondott, hogy „Bauer, te szemtelen csirkefogó, mondd meg apádnak, hogy tiszteltetem és egy kicsit besegítettem a nevelésedbe.” Állítólag azért orrolt meg rám, mivel nem készítettem el a házi feladatomat és ráadásul hazudtam.

Ebből persze egy szó sem igaz. Hiánytalanul és tudományos igényességgel elkészített dolgozatomat a bitang Schwartz ravasz módon elorozta, majd megetette a Ballai pedellus félszemű macskájával, név szerint Hansival, aki később az egészet ki is hányta. Schlitzblatt tanár úr azonban sajnos ennek az átkozott Schwartznak a lekötelezettje, aki azzal a gyenge érveléssel állt elő az említett ügyben, miszerint a kérdéses időpontban ő, mármint a Schwartz, kéztöréssel éppen otthon lábadozott. Erre én az igazsághoz híven azt válaszoltam, ez semmiképpen sem akadályozta meg Schwartzot abban, hogy megetesse a Hansit. Schlitzblatt tanár úr ezek után érvelés helyett a nyers brutalitást választotta.

A tisztelt papa nagyon jól tudja, hogy én még életemben soha, senkinek sem hazudtam. Az igazság számomra szent és sérthetetlen. Legfőbb tanúm erre Hansi, a tántoríthatatlan jellemű kandúr.

Engesztelhetetlen ellenségeim azzal is alaptalanul vádoltak meg, hogy rendszeresen fosztogatom az osztálykasszát. Ez merő, aljas hazugság. Hihetetlen mire vetemednek egyesek azért, hogy mások hófehér jellemét befeketítsék. Mint, már azt előzőleg bátorkodtam megemlíteni a tisztelt papának, az évek során – a Schwartz befolyása alá került gyenge jellemű, léha alakok kivételével – hatalmas, megkérdőjelezhetetlen tekintélyre tettem szert osztálytársaim körében. Ők, mivel feltétlenül megbíznak bennem, megkértek arra, hogy saját legjobb belátásom szerint fordítsam valami nemes célra az említett összeget .

Schwartz és néhány jellemtelen cimborája szerint, ezen nemes célok kimerültek cukrászdák és mozik látogatásában, valamint a felhalmozott kártyaadósságaim törlesztésében. Mindezekből persze egy árva szó sem igaz. Esküszöm a saját nyomorult életemre, kártyaadósságot én még soha életemben nem törlesztettem vissza senkinek. Ez is egy újabb bizonyíték sziklaszilárd jellememre, melyet oly szerencsésen, magától a tisztelt papától örököltem.

Az a kijelentés, miszerint én folyamatosan terrorizálom a tanári kart, illetve az egész gimnáziumot, merő kitaláció, melynek semmi alapja sincs. Mindez csupán Schwartz beteges fantáziájának torz szüleménye.

Megkérem tehát a tisztelt papát, vesse be minden tekintélyét és befolyását annak érdekében, hogy ezt az aljas, folyamatosan ellenem, pontosabban a papa ellen áskálódó Schwartzot penderítsék ki a gimnáziumból.

Ennek a Schwarzt nevű álnok kígyónak a legfőbb célja ugyanis az, hogy lejárasson engem, ezzel lerombolja a papa és a gimnázium tekintélyét, majd ezután bevezettesse az Isten ellen való, koedukált oktatást.

Ha nekem az egymást szédítő sebességgel követő elmebeteg kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban még egyszer azt mondja valaki, azért mindennek van határa, az alábbi esetet fogom felhozni ellenpéldának: Szíjjártó Péter külügyminiszter javaslatára Áder János köztársasági elnök rendkívüli és meghatalmazott nagykövetnek nevezte ki a Nemzeti Sport főszerkesztőjét, Szöllősi Györgyöt (a képen jobbról).

Fogódzkodni tessék: a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövetévé.

És ez nem egy otromba vicc, nem is az évekkel ezelőtt bezárt sárga ház soha meg nem jelentetett, de nyilván vaskos köteteket kitevő sztorigyűjteményének, a hárshegyi krónikának a része, ez bizony az orbáni magyar rögvalóság, amelyen ki-ki ízlése, habitusa alapján sírhat vagy nevethet.

https://444.hu/2017/03/30/ader-janos-szijjarto-peter-javaslatara-rendkivuli-es-meghatalmazott-nagykovette-nevezte-ki-orban-viktor-kedvenc-sportujsagirojat

A történet fontos részét képezi, hogy az újdonsült rendkívüli és meghatalmazott nagykövet egyike a miniszterelnök kegyenceinek. Afféle udvari sportújságírója, márpedig nála ez kiemelt rangnak számít. Jól illusztrálja mindezt a kiemelés Szöllősi önéletrajzának Munkahelyek, beosztások fejezetéből:

A lista szédítő sebességgel bővül: Szöllősi két éve a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, 2016 novembere óta a Nemzeti Sport főszerkesztője. Most pedig immár rendkívüli és meghatalmazott nagykövet. Nem árt ismételgetni, ízlelgetni az új titulust: a magyar futball és a Puskás-ügyek rendkívüli és meghatalmazott nagykövete.

Nem akármilyen karrier. Viccelődésnek hat, ha azt írom, ilyesmi csak Operettországban fordulhat elő. Sajnos, azt is hozzá kell tenni, hogy Orbanisztán még operettországnak is rendkívüli, mert itt nem megható édes-bús szerelmi történetek, hanem könnyek és kínlódások közepette keletkeznek az ilyen világra szóló nonszenszek. Lehetetlen nem hozzátenni, hogy ebben a köröttünk és sajnos a mi részvételünkkel zajló, alapjában szomorú, gyászos operettben fülsiketítően játszik a zenekar és iszonytatóan hamisan énekel a többek között elborzasztó kézcsókjairól is elhíresült bonviván.

Populizmusnak hathat, pedig realitás, hogy - miközben milliók tengődnek a megélhetési minimum alatt, a kórházakban heteket-hónapokat kell várni életmentő beavatkozásokra, elviselhetetlenné bővült a jövedelmi olló, soha (!) nem látottan átpolitizálttá vált és válik az oktatás - országszerte  aegyre vérlázítóbban urizálnak azok a senkik, akiknek mi, választók adtunk kétharmados többséget immár kétszer is. Szép lassan minden majom magas kormányzati státuszt és stallumot kap, és közben jóformán észrevehetetlenül szakad ketté Magyarország.

A kiválasztott hatalomgyakorlók és hozzátartozóik, meg azok kedveltjei, illetve a lefelé rugdosott milliók között persze ott-vannak azok a szerencsétlen (?) hívők, akik még mindig nem látják, ők a bármikor kiebrudalható statiszták ebben a szomorú Nemzeti Operettben.

Végezetül a tragikum érzékeltetésére álljon itt személyes jótanácsom mindazoknak, akik az ezer sebből vérző, szegény Magyarországon éppen most tartották időszerűnek, hogy csillogó-villogó labdarúgásunk (...) és a Puskás-ügyek nemzetközi képviseletére nagykövetet nevezzenek ki. A rendkívüli - merthogy mindenféle normális renden kívüli - megbízatást azzal lehetne még izmosabbá tenni, ha Szöllősi mellé a már úgyis befutott Csiszár Jenőt delegálnák: rendkívüli és meghatalmazott konzulként.

Akkor legalább egy napon emlegethetné a világ Orbánunkat: Caligulával. Elvégre a két kiemelkedő személyiség, Szöllősi és Csiszár együtt csak kitesz egy Incitatust.