Bevallom, nem nagyon érdekel a közérdekű adatigénylés, vagy mi a szösz. Én ugyan nem fogok kunyerálni egy árva karaktert sem. Rendkívül megbízom a Központi Bizottság, vagy mi is az az izé, rátermettségében. Amit nem akartak, azt eddig sem kötötték az orromra. Gondolom ezután, ha térden állva könyörgök nekik és becsülettel fizetek is érte, hogy adjanak már nekem is egy kis mennyiségű adatot – csupán azon okból, hogy a gyönyörömet leljem benne – akkor is csak azokat dobnák oda nekem koncnak, amit jónak látnak. A szupertitkos adatok nem arra valók, hogy az emberek szerteszét hordják azokat a nagyvilágba.

Az érvelés azonban – amellyel a zord tekintetű Gulyás Gergely uram kegyetlenül visszaverte a túlzottan kíváncsiskodók hadainak támadását – teljesen lenyűgözött. Valami olyasfélét magyarázott, hogy sokan visszaéltek a jámborságukkal és tonnaszámra habzsolták az információkat. Ez bizony rengeteg pénzébe és A4-es papírjába került a derék adófizető polgároknak. Ott vannak még ráadásnak a sok hiábavalóan elvesztegetett értékes munkaórák, amit a megélhetési adatigénylők helyett, az ország megszerelésére is fordíthattak volna.

Gulyás Gergely éppen Szájer József fodrászának telefonszámlát igényli

Kétségtelenül remek idea. Mindjárt eszembe is jutott, ha viszont a legeslegjobb miniszterelnök úrnak halaszthatatlan levelezhetnékje támad, akkor őt, sajnos senki sem tartja vissza abban, hogy egy nyergesvontatóra való príma minőségű, színes, elegáns levelet kipostázzanak a nevében, oda is meg vissza. Ezeknek a nagyszerű irodalmi alkotásoknak a túlnyomó része ráadásul nagyon rútul végzi. A kormány ezenkívül kedvére tacepaózhat is, aranyáron, nem törődik azzal még a CÖF nevű élcsapat sem.

Nem lehetne valahogy azt is megoldani, hogy akinek kedve támad egy kis levelezgetésre, az fizessen érte? Így, akik számára ez a tevékenység valamiféle mennyei boldogságot okoz, azok naponta akár többször is írhatnának a jeles államférfiúnak Európa ügyes-bajos dolgairól. Kétségtelenül rendkívül izgalmas azt lesni, hogy mikor jön már végre a postás, hogy megtudjuk, vajon mi is foglalkoztatja aktuálisan a miniszterelnök úr bölcsességét.

Ha pedig a tisztelt, felelős magyar kormányt oly kétségbeesetten izgatja az én személyes meggyőződésem, akkor ő is fizessen az általa igényelt adatokért. Jelenleg ingyen viszem vásárra a bőrömet, ha kiadom a szupertitkos véleményemet. Bármikor visszaélhetnek vele, sőt átjátszhatják azt az orosz titkosszolgálatnak. Mi közük van azoknak ahhoz, hogy szeretem-e én az étcsokoládét? Fizessék csak rendesen meg az árát és akkor megtudhatják, hogy nagyon.

Persze, ha végre valahára valaki feltalálná a nyomtatás helyett az adatok elektronikus továbbítását, vagy valamilyen adathordozóra való másolását, ez jóval gyorsabbá és olcsóbbá tehetné az egész procedúrát. Sajnos azonban, az emberiség még nem jutott el a technikai fejlődés ilyen magas szintjére, így az információ hordozására jelenleg még csak a Johannes Gutenberg óta jól bevált nyomtatást használhatjuk.

 ***

Fehérorosz páncélozott harci porszívós szupertitkos alakulat

Őfelsége 005-ös tagkönyvű szupertitkos ügynöke megközelítette az egyáltalán nem olyan szupertitkos Minszki Vidámparkot, amely valójában egy szupertitkosan álcázott katonai bázis volt. Itt fejlesztették ki a szupertitkos, mindent elpusztító, önjáró páncélozott harci porszívót (ÖPHP–2032). A kíméletlen fegyver segítségével egy megfelelően kiképzett, szupertitkos takarítónő pillanatok alatt megtisztíthat vele bármilyen ellenséges erők által megszállt területet.

A 005-ös ügynök – hogy semmiképpen se hagyjon tanúkat – speciális, szupertitkos nyakelvágó kése segítségével, feltűnés nélkül és nesztelenül elvágta a jegyért sorban állók, valamint a jegypénztáros torkát. Így már teljesen észrevétlenül be tudott hatolni a célterületre. Szisztematikusan lemészárolt mindenkit, aki csak az útjába került, míg végre eljutott az óriáskerékig. Itt találkozott egy lufi árusnak álcázott szupertitkos ügynökkel, aki, miután elmondta neki a szupertitkos jelszót – a precízen kidolgozott szupertitkos tervek szerint – sok szerencsét kívánt neki az akcióhoz, majd dolga végeztével, hazament a szupertitkos családjához.

A cél a veszélyesebbiknek kinéző hullámvasút volt. 514 ember gyors és fájdalommentes halála megakadályozta azt, hogy a későbbiekben közülük bárki is felismerje. Egy vattacukorárusnak álcázott szupertitkos belorusz kommandós hatalmas mennyiségű finomított cukorral támadt rá, de ő 2 darab életveszélyes hurkapálcika segítségével ártalmatlanította. A vattacukor élénk rózsaszínűre színeződött a kiontott vértől. Most nem volt ideje megkóstolni.

Megtalálta ToiToi mobil WC fülkének álcázott szupertitkos bejáratot. Már majdnem belevetette magát a kör alakú nyílásba, de még idejében megérezte, hogy ez bizony nem az álcázott fülke. Szíve az agyáig hatolt, de megőrizte a hidegvérét és a ruházatának makulátlan tisztaságát. Átment a szomszédos fülkébe és gondosan beleszimatolt a levegőbe. Ezúttal tényleg nem tévedett.

Miután lecsúszott a csatornának álcázott szupertitkos csúszdán, egy ajtó előtt találta magát. Erre nagy betűkkel ki volt írva, hogy: „Belépni tilos, mivel ez szigorúan titkos! Ne is próbáld meg, ha kedves az életed!”. Halkan benyitott. A szupertitkos teremben lázas és szupertitkos munka folyt. Mély levegőt vett és gyorsan véget vetett mindenféle életjelenségnek. A szupertitkos, nagy teljesítményű nyomtatók hangja miatt senki sem vette észre, hogy éppen lemészárolják. Késének pengéje már felerészben elkopott, ezért egy újat kellett elővennie.

Mikor végre magára maradt, megpihent. A munka neheze még hátra volt. A szupertitkos harci porszívó tervdokumentációjának, szupertitkos kinyomtatása, 53 kilogramm újrahasznosított A4-es papírt igényelt. A kormánya mindig is kínosan ügyelt a környezetvédelemre. Kemény katonai kiképzést kapott szelektív hulladékgyűjtésből is.

A nála lévő papír alapú tervrajz segítségével nagyon könnyen ráakadt a szupertitkos papírraktárra, mivel pont azon állt. Nem vesztegethette sokáig az idejét. Lemászott és biztos kézzel kiválasztotta a megfelelő minőségű papírcsomagokat, amiket kínkeservesen a nyomtatókhoz cipelt. Akció közben úgy leizzadt, mint egy közönséges cseh sörösló. Pillanatok alatt feltörte a szupertitkos kódot és megtalálta a szupertitkos dokumentációt. Megnyomta a szupertitkos, Shiftnek álcázott Ctrl és a Backspace-nek álcázott P betűt. A nyomtatás előreláthatólag három és fél órát vett igénybe.

Könnyedén feltörte a szupertitkos kávéautomata kódját és megivott fél liter hosszú kávét. Rengetegszer kellett papírt és háromszor festék-tonert cserélnie. Magas szintű technikai ismeretei miatt még a harminckétszer előforduló papírelakadással is könnyedén megbirkózott. Az operációs rendszert csupán háromszor kellet újraindítania. A nyomtatással végül hat óra alatt készült el és csak az éjjeliőr, valamint hat, hajnalban érkező takarítónő torkát kellett diszkréten elvágnia.

A dokumentációt nagyjából egy óra alatt szétválogatta és összekapcsozta. Megadta a szupertitkos jelet és pár perc múlva már ott is termett egy szupertitkos VH–47-es Chinook tandem-rotorelrendezésű nehéz szállítóhelikopter. Gyorsan kiugráltak belőle a speciálisan A4-es dokumentációk hordozására kiképzett kommandósok. Az összeszokott csapat csatárláncba fejlődött, és pillanatok alatt bepakolták a harci porszívó terveit a helikopterbe. A 005-ös ügynök szupertitkos nyomtatási küldetését tökéletesen teljesítette. Elindult, hogy végre megkóstolja azt a szép élénk rózsaszín vattacukrot.

 ***

Jaroslav Hašek

Társadalmi hazugságok (részlet)

"Apósom igazmondó embernek ismert, és igen sokra becsült, ami, természetesen, az ő hibája volt, mint később gyakran elismerte.

Egy alkalommal vacsora után az Óriás-hegység szépségeiről meséltem, és nyugodt lélekkel állíthatom, elbeszélésem úgy hatott, mintha minden ösvényt ismertem volna az Óriás-hegységben. Valósággal ömlött belőlem a sok Grüne Bude, Weisse Bude, Schwarze neue Bude, Rote alte Bude. Megesik az ilyesmi. Vacsora után megoldódik az ember nyelve, és mondja, egyre mondja, ami csak eszébe jut. Fő, hogy vigyázzunk, el ne térjünk a téma egészétől, hogy hallgatóinknak, akik teljesen tájékozatlanok, az legyen a benyomásuk, mintha még mindig ugyanarról a témáról beszélnénk.

Már el is felejtettem azt a bizonyos beszélgetést, amikor szombaton az apósom egész váratlanul így szólt hozzám:

– Holnap reggel fél hétkor legyen az állomáson, megyünk az Óriás-hegységbe.

Megszeppentem, mindazonáltal megadva magam a sorsnak, reggel pontosan a kitűzött időben kinn voltam az állomáson. Még a vonaton is szünet nélkül arról locsogtam, mennyire ismerek minden követ az Óriás-hegységben.

Nem volt bennem annyi erkölcsi erő, hogy bevalljam, egy szó se igaz az egészből, és sose jártam az Óriás-hegységnek még a táján se.

Akkor kezdett csak érdekessé válni a dolog, amikor Vrchlabíban kiszálltunk. Hegyen-völgyön keresztül megtett tizenkét órai meneteléssel, hasztalan keresve a Sněžkát, elkalauzoltam apósomat valahová Poroszországba. Végigbotladoztunk a legelképesztőbb szakadékok egész sora mentén, míg, már jól benn az éjszakában, Poroszországból visszavergődtünk cseh földre. A kétségbeeséssel küzdött szegény apósom az erdős meredélyeket látva. E válságos pillanatokban oly különösen és oly rejtélyesen nézett rám, hogy összeszorult a szívem. Hajnali négy tájt eljutottunk egy törpefenyővel benőtt helyre; még egyszer és utoljára biztosítottam apósomat, hogy ismerek itt minden követ. Apósom már mozdulni sem bírt, és öt óra körül, a sűrű bozót kellős közepén, a sziklák kísérteties félhomályában sírva fakadt, majd minden átmenet nélkül ordítani kezdett:

– Grüne Bude, Weisse Bude, Schwarze Bude, Rote alte Bude.

Úgy hoztam haza Prágába, mint teljesen tönkrement embert, s noha az elméje az Óriás-hegységbe tett kirándulás borzalmaitól még mindig zavart, ma már nem hiszi egy szavamat se, és ha valamit mondok, fölöttébb különös hangon mordul fel:

– Persze, maga ott ismer minden követ."