Bene Krisztián gyermekorvosra másodfokon akár 8-10 év feletti börtönbüntetést is kiszabhatnak előre kitervelt, különösen kegyetlen módon elkövetett emberölési kísérlet miatt.

„Nagyon jó iskolákba járt, példás családi neveltetés, magasan kvalifikált, orvos-közgazdász, jó kapcsolatai vannak, nyugodt, családos ember – teljességgel lehetetlen, hogy ilyesmit elkövessen” – olvasom a neten egy ún. „gyakori kérdések” rovatban, ahol a csetelők a bűncselekményt próbálják összeegyeztetni a társadalmi elitbe tartozó befolyásos és sikeresnek tartott férfi személyével.

Bene Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház volt főigazgatója, a budapesti Örs vezér téri bevásárlóközpontban működő Árkád Egészségközpont volt gyermekorvosa „a lúgos orvosként” vált hírhedté  a köztudatban: a Bíróság 2016. májusában első fokon, még nem jogerősen négy évre ítélte el mint elkövető tettest abban a bűncselekményben, ahol a főorvos 2013. márciusában volt partnerét, felesége melletti szeretőjét, R. Erikát megtámadta, megkötözte, elkábította, majd nemi szervén lúggal leöntve rajta élete végéig maradandó testi roncsolást okozott.

Bene fenti pozícióit a 2013. márciusi előzetes letartóztatás és az azt követő eljárás folyamán vesztette el, azóta szabadlábon védekezve, magánrendeléseiből, vélhetően államtitkár testvére támogatásából és korábbi milliós bevételeiből él. Rokoni kapcsolatai által Terézváros körzeti gyermekorvosi rendelését a letartóztatása és ügyének sajtóba kerülése után kapta meg. Az Árkád Egészségközpont weboldala tanúsága szerint a cikk írása idején a gyermekorvosi rendelésüket szüneteltetik, Bene nevét levették a honlapjukról. Dacára a bűntett súlyának, a szökés reális veszélyének, Bene mai napig szabadlábon védekezik, a bűntényt követő azonnali letartóztatást majd szabadon bocsátást követően, a nyomozás és elsőfokú tárgyalás közben többször külföldön vakációzott, amiről felszabadultan számolt be közösségi oldalán.

„Egy sikeres, kvalifikált családos férfi nem lehet erőszakos”

A közvélemény úgy gondolja, hogy egy különösen aljas bűncselekményt, nevezetesen egy nő elleni brutális támadást csakis valamiféle lecsúszott szerzet követhet el. Egy bűntényt, ami nem jár anyagi haszonnal, minden bizonnyal egy nincstelen vagy munkanélküli követhet csak el. Vagy egy sötét személy, ha más nem, a bőre biztosan sötét. Esetleg migráns az illető, ahogy éppen a kormányunk vélekedik a mai napig nem ratifikált Isztambuli Egyezmény kapcsán arról, szüksége van-e a magyarországi nőknek a kapcsolaton és családon belüli erőszak esetén különleges intézményi és jogi háttérre partnerükkel, tehát hazai férfiakkal szemben.

Bene Krisztián személyes környezetében – ahogy a bántalmazó esetek többségében – egy brutálisan fellépő férfiban leginkább azok a nők bíznak, akik vagy a szerencséjüknek, vagy a férfi erőszakossá válásához vezető szituációk addigi hiányának köszönhetik csak, hogy ők még nem váltak áldozattá. Nem tesz másként a már második szeretővel zsinórban megcsalt, férjét maga mellett nem tudó ötgyermekes, papíron még feleség, Benéné, ahogy nyilvánosan hősként ünnepli az elítélt orvost a második számú barátnő, N. is, akivel már több hónapja tartott a főorvos kapcsolata, amikor az N-t megelőző barátnőt, Erikát a vele történt szakítást elfogadni képtelen Bene megtámadta.

Cikkem, a bűntény személyes pszichológiai és jogi szemszögből történő elemzése nekik és minden olyan nőnek is szól, akik még nem képesek arra az igen nehéz feladatra, hogy egy szeretett férfiban képesek legyenek meggyűlölni és eltaszítani az erőszakot, így szükségszerűen a férfit is.

Egy nő számára vészcsengő kell, hogy legyen, miként bánik partnere más nőkkel. Az nem lehet szempont, hogy a feleség vagy az új barátnő számára az áldozat egy volt „vetélytárs”: ők bár érezhetnek féltékeny sérelmet miatta, de a férfi a szerető társ szerepében lett bántalmazó. Épp olyan jellegű viszonyban, amelyre alapozva a Bene mellett álló nők védik őt. Amennyiben gyermekek is vannak egy kapcsolatban, egy bántalmazó apa tudat alatt is mintaként fog szolgálni számukra: Bene felesége az erőszakos férj görcsös fedezésével azt kockáztatja, hogy a fiúgyermekek egy elfogadható magatartásként tekintenek felnőtt korukban a nők bántalmazására, nagy eséllyel válnak erőszakos férfivá, míg a lánygyermekek az apát kritikátlan szerepbe emelve, az anyjuktól mintaként megtanult elfogadással védtelenné válnak leendő, esetlegesen erőszakos partnereikkel szemben.

Egy férj és partner egy választott kapcsolat, nem vagyunk érte felelősek. Nők milliói választanak ennél kevesebb indok miatt is életük során új társat. Kiskorú gyermekeink jövőjéért viszont felelősek vagyunk. Gyermekek milliói ennek töredékéért képesek másként megítélni, akár elítélni szüleiket, és megteszik maguktól is. A legkevesebb törést egy gyerek akkor szenvedi el, ha a valóságnak megfelelő szituációt elmagyarázzák nekik, megbeszélik velük. Még egy ennél sokkal ártalmatlanabb, szüleikről szóló hazugság akár felnőtt korban is nagy törést okoz. Az évek óta nem otthon élő, nyilvános tárgyalásokon, a gyermekei által is olvasható sajtóban ecsetelt tettével, és vélhetően majd a börtönben ülő apa szerepe a végtelenségig nem titkolható még egy kisiskolás gyerek előtt sem. Minden hazugsággal eltelt nap Bene gyerekei számára a későbbi feldolgozásukat nehezíti, a traumájukat fogja elmélyíteni.

Bene Krisztián 2016. májusi elsőfokú ítélete, a 2017. február 24., pénteki, a bizonyító eljárásokat lezáró másodfokú tárgyalás, azt követően két héttel várható másodfokú, jogerős ítélet, a már eddig is bizonyítottan Bene által elkövetett bűntény története azt mutatja meg, amit a kriminológia és a kapcsolaton belüli erőszak esetében történt felmérések évtizedek óta igazolnak: a kapcsolaton belüli életellenes vagy annak veszélyével járó bűncselekmények motivációi nem állnak összefüggésben azzal, ki milyen társadalmi rétegből származik. Nincsenek „eleve bűnöző” és „feltétlen bűntelen” társadalmi csoportok. Tettessé váló emberek vannak.

Míg a társadalom egy politikusról előszeretettel jelenti ki, hogy bűnöző, addig bizonyos szakmákra és társadalmi csoportokra mai napig szentként tekint. Úgy gondolják többen, hogy születéssel, felmenőinkkel avagy iskolákkal törvényszerűen nyerünk el moralitást, míg egy konzervatív társadalmi normáktól eltérő családi háttér, egy vagyonilag vagy végzettségben alsóbb társadalmi réteg bűnözésre determinál, vagy minimum szeretnénk azok beismerését kizárólag erre a körre szorítani.

Ezzel szemben Bene orvosi hivatása kifejezetten eszköz volt az elkövetés módjában: harmadik munkahelyén, a Bethesda Gyermekkórház égési osztályának ügyeletes orvosaként a lúggal járó, égéssel azonos hatást kiváltó sérülés szakértője volt. Ahogy nem kevés orvos, önmagára mint mások élete és sorsa felett döntő, tévedhetetlen, mindenható istenként tekintve Bene aneszteziológiai ismeretek nélkül, kórházi eszközök hiányában kábító hatású félaltatást végzett el a támadás alkalmával, hogy áldozatát védtelenné tegye. Kórházi körülményektől távol, nem szakértő által végzett altatás vagy szedációt okozó beavatkozás még orvos esetében is bűncselekménynek minősül, mivel az altatás hatásait nem ismerő, annak várható negatív hatásait eszközök hiányában kivédeni nem tudó orvos is életveszélyes állapotba hozza az elaltatott személyt. Bene orvosként ezzel tisztában volt. Társadalmi pozíciója, kórházigazgatói szerepe felerősíthette a kontrollálatlan pszichés énjét: ő bármit megtehet, és képes is úgy megtenni, hogy azzal a lehető legnagyobb és legtartósabb kárt tegye az őt elhagyó nőben.

Benét 2016. májusban elsőfokon, még nem jogerősen, négy évre ítélte el a Bíróság, és orvosi hivatásától öt évre tiltotta el. A Bíróság úgy gondolta, hogy egy olyan bűncselekményt követően, amelyet Bene orvosi, mi több, égési osztályon szerzett ismereteit felhasználva követett el különösen aljas módon, az az ember pár év múlva égési sérült gyerekeket kezelhet, nők egészségügyi sorsáról dönthet főigazgatóként egy kórházban. Az Orvosi Kamarára nézve egy büntetőítélet az elítélt orvosi szakmától történő eltiltásának mértéke kötelező érvényű az eltiltás idejének minimumát illetően, de a Bíróság nem ítélhet meg orvosi kompetenciát: nem mondhatja ki, hogy az elítélt öt év múlva már alkalmas a hivatására.

A bírósági ítélet valójában nem orvosi, hanem jogi és morális alapon tiltja el a szakmától az elítéltet, Bene Krisztiánt. A Kamarának viszont ezt orvos-szakmai alapon kell továbbgondolnia: Benét ki kell zárni az Orvosi Kamarából, ezzel megfosztva őt orvosi hivatásától, amelyre egyértelműen nem való és nem méltó: jelenlegi állapotában különösen nagy veszélyt jelent a társadalomra nézve.

Ami jelzésértékű kell, hogy legyen az Orvosi Kamara számára: Bene Krisztiánt abszolút hidegen hagyták az általa pontosan ismert, életveszélyt okozó orvosi következmények. Képes volt olyan pszichés állapotba kerülni, ahol nem tartotta vissza intézményvezető felelőssége sem: míg az általa vezetett kórházat alibiként használta fel egy súlyos bűncselekményben, kórházi munkahelyein hozzáfért orvosi eszközökkel és magánszemély által be nem szerezhető orvosi készítményekkel bűntettet követett el.

Bene Krisztiánnak az elkövetés idején nem számított, hogy elveszti magas társadalmi pozícióját, egzisztenciáját, nem számított öt felneveletlen gyermeke. Feleségét évek óta csupán a főigazgatói státusz, egy társadalmilag elfogadott és ünnepelt férfi szerepének kellékeként kezelte, felesége vallomása alapján évek óta nem él életvitelszerűen otthon, de nem vált el, hogy felesége továbblépését megkönnyítse. Bene a barátnőjével, Erikával történő szakítást követően, a bűntényt megelőzően több hónapja már egy új, N-nel létesített kapcsolatban is olyan pszichés állapotban volt, ami egy hónapokig tervezgetett tettlegességre sarkallta a volt partnerrel, Erikával szemben. Bene új társa, N. olyannyira nem számított neki, hogy bár neki azt hazudta, hogy elvált – ami még sztenderd hazugság egy szerető számára – ám Bene ezt a bűntett után három évvel megindult elsőfokú tárgyaláson, a nyilvánosság előtt tudatta a nővel. Jobban mondva a bíró volt kénytelen kiigazítani a bűntény idején már Bene új barátnőjeként tanúként behívott N-t, hogy rosszul tudja Bene családi állapotát, ő még házas, nem vált el…

Nem tudni, hogy az ügyész számára Bene gátlástalanságára, irracionális állapotára, avagy szavahihetőségre nézve ez mennyiben terhelő: egy kapcsolatban konfliktushoz vezető, könnyen korrigálható hazugságot sem érzett olyan fontosnak Bene, hogy azzal ne a nagy, akár sajtónyilvánosság előtt alázza meg a partnerét. Tekintettel, hogy a vád tárgya Bene egyik partneréhez megfogalmazott kapcsolata, nagy jelentőséggel bír, hogy pszichológiailag miként kezeli a mindenkori nőket maga mellett, még akkor is, ha az másoknál még nem éri el a bűncselekmény fázisát, de személyes attitűdjeiről, egy bűntetthez vezető állapot beálltához információt nyújt. Ahogy a nyomozás és tárgyalás tárgyát képezi az, hogy a megtámadott áldozat, Erika milyen sokkos állapotba került, felismerte-e elmaszkírozott támadójában volt partnerét, épp úgy része kell, hogy legyen a megítélésnek, hogy a bűntett elkövetőjét milyen lelkiállapot mozgatja, mire lehet képes a partnerével szemben.

Bene Krisztián hónapokig tervezgette a támadást

Bene Krisztián és R. Erika általános iskolai évfolyamtársak voltak, a kapcsolatuk egy évfolyamtalálkozón kezdődött. A többgyermekes Bene Krisztián főorvosnak mint házas férfinak a szokásos ígérete az volt, elválik, és új életet kezd vele. Erika egyébként el is vált, ő tinédzser fiával és lányával él együtt. Bene elvileg elköltözött otthonról, kivett egy Erikához közeli albérletet, de ő nem vált el. Erika 2012 októberében véget vetett az addig sem kielégítő, hat éve tartó kapcsolatnak, szakított a főorvossal. Bene képtelen volt feldolgozni a szakítást. Tanúk által igazoltan hónapokig levélben, sms-ben, villamoson, a ház előtt megvárva zaklatta Erikát. Végül Bene összejött új barátnőjével, N-nel, és 2013. januárban búcsúlevelet írt Erikának, beletörődést mutatva.

Nehéz nem észrevenni R. Erika sajtóba került fotóit megismerve, hogy az új barátnő, N. – aki közösségi oldalon nyilvános felületen szólt hozzá a bűntényhez Benét védve, az elsőfokú tárgyaláson tanúként volt beidézve – megszólalásig hasonlít Erikára, különösen a 2013-as kori énjére.

Bene sportember, rendszeresen fut. Az állítólagos beletörődését és a szakítást követően, 2013. januártól az ún. Endomondo futóprogramja tanúsága szerint felhagyott a margitszigeti pályával, futóútvonalat váltott, helyette aszfalton, városi környezetben, naponta Erikáék háza előtt futott el, ott megállva, az ablakát kémlelve. Kiemelt bizonyítékként szerepel a büntetőtárgyalásban a letöltött futóprogram, amelyet ráadásul „nyitott állapotban” hagyott Bene, amit így Erika is látott. A főorvos egy 2013. márciusi, precízen és brutálisan kivitelezett bűntény előtt két hónappal informatikailag lenyomozhatóan futóútvonalat váltott. Az a Bene, aki alibijében a bűntény idején, a munkahelyén megnyitott számítógépre hivatkozik, aki tisztában van egy informatikai bizonyíték jelentőségével. Fontosabb volt Benének a futás során a ház környéki zaklatást tudatni Erikával: vagy nem érdekelték a következmények, hogy ezzel lebukhat egy akkor már tervezett bűntény esetén, ahogy a tettének elkövetése idején sem érdekelték az életveszélyes orvosi következmények, avagy a pszichés állapota ez alatt a két hónap alatt jutott el arra a végzetes szintre, ami végül márciusban a tettéhez vezette.

Bene Krisztián 2013. március 12-én, a bűncselekmény napján főigazgatóként kora reggel, fél hétkor már megérkezett munkahelyére, a Budai Irgalmasrendi Kórházba. A letartóztatását követő nyomozás során azt vallotta, hogy a kórház műszaki állapotát kellett felmérnie a kora reggeli órákban. A rendőrséggel történt bejáráson kiderült, hogy a Bene által megmutatott útvonalon a legtöbb helyiséghez nem volt kulcsa, világítás nélküli sötét folyosón végzett volna műszaki feladatokat orvosként. Ezt a vallomását használja egyetlen alibiként. A bűntett idejére ezt senki nem tudja igazolni, csupán a leparkolt kocsiját látták. Poligráf – hazugságvizsgálón sem ment át, ám mai napig tagadja tettét.

Bene reggel fél nyolc után, autóját a kórházparkolóban hagyva, vagy biciklivel, vagy akár futva átsietett a kórházhoz viszonylag közel lakó Erikához. Erika gyerekei már elmentek iskolába. Bene az ötéves kapcsolat alatt pontosan ismerte volt partnere és családja programját. Erika az ajtón kilépve találta szembe magát álarcos támadójával. A tett után a lépcsőházból távozó Benét a biciklis sisakjában és arcvédő maszkban a lépcsőházban vele összetalálkozó szomszéd a nyomozás során azonosította: több másik maszkos ember közül választotta ki Benét egyedi szeme színe és szája alapján. 2013. március 12-én igen hideg, másnap még nagy havazással járó időjárás volt, egy biciklis sisakkal viselt arcmaszk nem kelthetett gyanút.

Bene Krisztián a lakásból kilépő Erikát a nyakánál fogva, magának háttal fordítva visszalökte a lakásba, a biciklis arcmaszkban, elváltoztatott hangon őt megfenyegette, hogy ha sikít, elvágja a torkát. Telefonját követelte tőle, amit rögtön el is vett tőle. Hassal a földre fektette, rátérdepelt, fejére kabátot dobott, hogy ne lássa őt, kezét hátul gyorskötözővel összekötözte, száját leragasztotta, majd közölte, hogy elaltatja. A combizomba egy altatószer-fájdalomcsillapító – Ketamin-Midazolam – kombinációt fecskendezett. Az otthoni körülmények közt, nem altatóorvos által végzett aneszteziológiai beavatkozás életveszélyt okozó, így önmagában is bűncselekménynek minősülő jellegéről fent írtam.

Ezt az altatószert magánember nehezebben szerzi be, mint a kokaint, törvényes úton szakorvoson kívül más nem juthat hozzá. Bene szolgálati kocsijának kesztyűtartójában a letartóztatás estéjén, március 12-én tűvel felszerelt fecskendőt találtak, Erika szervezetében azonosították az altatószereket.

Bene Krisztián áldozata testi roncsolásához az igazságügyi orvosszakértők által beazonosítva lúgot használt: Erika hasát és nemi szervét egy tenyérnyi, combjait két tenyérnyi területen roncsolta az égéshez hasonló hatást kiváltó lúg. A maró anyag beszűrődött a hüvelybe is, valamint a gátat és végbélnyílást is roncsolta. A nyomozás és orvosi kezelés során az áldozat tüneteit vizsgálva eleinte kérdéses volt, hogy a sebek bár egyértelműen vegyi anyag használata, és nem égés során keletkeztek, de a sérülést sav vagy lúg okozta-e. A lúgról azt kell tudni, hogy a savval szemben a lúg hatására nem keletkezik pörképződés a bőrön, ami a sav esetén megakadályozza a maró anyag mélyebbre jutását. Lúg esetén a folyadék akadálytalanul halad a szövetek mélyére, ezzel sokkal súlyosabb roncsolódást előidézve. Bene Krisztián, a Bethesda Gyermekkórház égési osztályának akkori orvosa, a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója ennek biztos tudatában választott lúgot.

Bene jogilag minősítve kirabolta Erikát: elvitte fiának laptopját és két mobiltelefont, közte Erikáét. Fogva tartotta őt, tekintettel, hogy Bene erőszakosan, akarata ellenére visszalökte Erikát a lakásba, mozgásképtelenné tette, majd a bűntény után a lakást rázárta, a lakás kulcsait magával vitte. Bene kórházi irodájában a rendőrség lefoglalt egy Erikának címzett NAV-levelet, ami hónapokkal a szakításuk után érkezett, azokat csak Erika lakásából vihette el. Bűntettét felfegyverkezve – az áldozat ártalmatlanná tételére alkalmas eszközzel felszerelkezve – követte el.

Fentiek további súlyosbító, halmazati tényezők az életveszélyt okozó, szakmaiatlan altatás valamint az életveszélyt okozó lúggal élete végéig tartós és súlyos sérülést okozó támadás bűntettében.

Egy használt laptop és különösen két használt mobiltelefon egy besurranó tolvaj számára minimális bevétellel jár, ennek érdekében még egy felébredő tulajdonos kockázatát sem vállalja egy betörő, nemhogy fényes nappal a lakásban tartózkodó megtámadását. A bezárt lakás és a mobiltelefon elvitele Erika órákkal később történő magához térése esetén a segítségnyújtás kérését tette lehetetlenné. Bene úgy kalkulált, hogy a reggeli támadást követően leghamarabb délután vagy koraeste találják meg gyerekei az édesanyjukat, ám a folyamatos zaklatásokról tudva Erika munkatársai azonnal keresni kezdték őt, amikor reggel nem ment be dolgozni. Lánya – bár még nem tudta, mi történt – a délben érkező hírre, hogy édesanyját keresik, sírva fakadt, sokkot kapott, rosszat sejtett.

Dél körül, a lakást volt férje kulcsával kinyitva, Erikát meztelenül a kanapéra ültetve, egy pokrócba tekerve találták meg zokogva, sokkos állapotban. A környezete aggódásának köszönhetően Erika nagy eséllyel bekövetkező halálát akadályozták meg.

A nemi szervét, közte a hüvelyét is roncsoló lúg miatt orvosilag megállapíthatatlanná vált, hogy történt-e nemi erőszak. Erika így az orvosi ellátása során automatikusan megkapta az ilyenkor előírt esemény utáni tablettát, tehát sem orvosilag, sem a nyomozás során a nemi erőszakot azóta sem zárhatták ki. A bódítás miatt Erika nem emlékezik az injekció beadását követő eseményekre, így annak esetleges megtörténte már nem is lesz vizsgálható.

Az elkövetés módja – nemi szervet ért roncsolás – szexuális indíttatású bűntényre utal, tehát ahol a támadó áldozata feletti szexuális hatalmát demonstrálja. A tévedések elkerülése végett ez nem szex, még nemi erőszak esetén sem: a szexuális jelző a bűntényt, tehát kizárólag az elkövető motivációját jellemzi.

Tekintettel a lúggal történt égési sérülés után szükségszerűen beálló sokkhatásra, amely a kialakuló fájdalom által az idegrendszerre, az égéssel járó folyadékvesztés miatt az érrendszerre hat ki, toxikus hatást vált ki, a szakszerű ellátás késlekedése vagy hiánya halálhoz vezethet. Az életveszély nem csak az égési seb felület nagyságával, de annak helyével is összefüggésben áll: a nemi szerv és környékén a test érzőideg beidegződése a legsűrűbb, tehát az ott kiváltott fájdalom, így az azzal járó sokkhatás sokkal erősebb. Szakszerűtlen anesztézia – bódítás vagy altatás – alkalmával, bár az érzett fájdalom csillapítható vagy tompítható, de nem biztos, hogy a gerincvelő fájdalomérzékelését is blokkolja, így az égési sérülés utáni, életveszélyt jelentő sokkhatás akkor is létrejön, miközben fájdalmát az elkábított áldozat jelezni sem tudja.

Az áldozat kezelése a támadás után négy évvel, mai napig is tart, plasztikai műtéteken is átesett. A támadást követő hónapokban az eleven húson végzett kötözések során embertelen kínokat állt ki, napi vegetatív testműködése a roncsolódott, hiperérzékeny testfelületeken át folyt, hüvelye fél év elteltével összehegesedve elzáródott, szexuális élete az élete végéig korlátozódott. Ennek tudatában azt teljesen ki lehet zárni, hogy az elbódítással járó támadás azt a célt szolgálta volna, hogy Bene az egykor szeretett áldozatának a legkisebb fájdalmat okozza. A combba beadott bódító injekció kizárólag az áldozat magatehetetlenné tételére irányult.

A teljesen lemeztelenített nő pokróccal betekerése, hogy rátalálásakor teste mások előtt elfedve legyen, a másokkal szexuális életre képtelenné tétele arra utal, hogy az elkövető beteges szintű, szexuális jellegű, kizárólagosnak tekintett birtokló érzést táplál áldozata iránt, akit a tettes szerint büntetni jogosult.

A kérdés az első pillanattól nem az, ki követhette el ezt a bűncselekményt, avagy Bene Krisztián főorvos tette-e ezt, hanem az, hogy ki más, ha nem Bene volt ilyen szexuális motivációval, fényes nappal, munkanapon, egy forgalmas lépcsőházban az azonosítást kockáztatva, égési sérülésben szerzett orvosi ismerettel. Bene Krisztián bár maszkban és kesztyűben „dolgozott”, ezzel valójában a DNS-ével és fotójával egyenértékű bizonyítékot hagyott maga után.

Az elsőfokú bíróság és egyébként Bene korábbi védője, maga Bánáti János is egyértelműen elkövetőként kezelte Benét már az elsőfokú tárgyalás során is, kizárólag az elkövetés módja volt vita tárgya, ügyvédje érvei egy elkövető tettének enyhítésére irányultak. Bene állapotára nézve további árulkodó tényező, hogy ezt sem fogja fel, mai napig tagad.

Miért anonim egy nyilvánosság előtt tárgyalt büntetőeljárás közveszélyes elkövetőjének személye?

Ahogy egy korábbi, szintén egy orvos büntetőügyéről szóló írásomban kifejtettem, a betegjogokra hivatkozva cikkemben Bene Krisztián teljes nevét kiírom, tekintettel, hogy személyének kiléte életfontosságú közérdeknek minősül a közvélemény, a betegek és Bene környezetében élő nők számára. Mindezt az elsőfokú bírósági ítélet, az igazságügyi orvos- és jogi szakértői vélemények, valamint a másodfokon várható súlyosbító ítélet teszi indokolttá.

Orvosi területen az elítélt teljes neve kiírásának gyakorlatát követte a sajtó Geréb Ágnes szülésznő esetében, már az ítélet előtt, miközben Geréb foglalkozás körében tanúsított magatartásáról szóló, nemzetközi orvos-szakmailag is megosztó ítélete össze sem vethető Bene által elkövetett brutális támadással.

Ezzel egyidejűleg Bene áldozatának nevét csak keresztnévvel adom meg. Hasznos lenne, ha a jövőben a bűncselekményeket a tettes relációjában kezelnénk, ahogy minden bűntény jogilag és kriminálpszichológiailag is a tettesről, és nem áldozatáról szól. Jogilag is elvárható, hogy egy vádlott és első fokon már elítélt személyiségi jogainak védelme ne terjedjen ki a társadalom veszélyeztetésére, amely egy közfeladatott ellátó, szabadlábon lévő erőszakos bűnelkövető esetén fennáll.

Bene Krisztián tárgyalásai nyilvánosak, a széles közvélemény előtt arcát és nevét, munkahelyeit és privát szféráját megismerhetően zajlik.

Az anonimitás mímelése egy közfeladatot ellátó, erőszakos bántalmazó esetén olyan pótcselekvés, amely a bántalmazók egzisztenciális és morális túlélését, akár jogi felmentését is segítik, a társadalom pedig a tettest védendő áldozatként, míg az áldozatot tárgyként kezeli.

Bene Krisztián nem csupán nőkre, mindenkori partnereire, így a társadalomra nézve jelent különösen nagy veszélyt, de a bűntény itt leírt krónikája alapján az válik világossá számunkra, hogy a gyermekorvos, volt kórházi főigazgató saját pszichés korlátaival sincs tisztában, de minimum képtelen szembesülni vele, mi több, állapotának leplezésére komoly, adott esetben irracionális erőfeszítéseket tesz.

Bene állapotát jellemzi, hogy a másodfok 2016. novemberi, első tárgyalását követően, ahol a sértett, Erika ügyvédje olyan bizonyítékokat kért ismét tárgyalásba bevonni, amelyet korábban figyelmen kívül hagytak, tehát a bűntett megítélése súlyosabbra fordult, egy névtelen személy, magát egy alacsony rangú rendőrtisztnek nevezve, levelet írt a bíróságnak (!) olyan információkkal, amelyeket csak Bene és védőügyvédje ismerhetett egy bírósági folyosói beszélgetésből. A névtelen „rendőrtiszt” saját testületének munkáját kritizálva hevesen védte Benét.

Bárki egy ilyen névtelen levél megírását tervezné, pláne, ha alapfokú jogi és kriminalisztikai ismeretei vannak, pusztán Bene érdekében lebeszéli erről illetőt…

Bene Krisztián eddigi védőügyvédje Bánáti János volt, Bánáti ügyvédi státusza mellett egyben a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. Az ügy társadalmi visszhangja, jellege egy büntetőügyi jogász számára szakmai kihívás. Valószínűleg nem mindenáron, és nem akármilyen magánakciókat meglépő ügyféllel. Ahogy nem tudni, ki írta a névtelen, gyermetegen dilettáns levelet a bíróságnak, azt sem tudni, Bánáti miért adta le Bene ügyét, ahol a főorvos mai napig tagadja tettét, miközben egy beismeréssel az elsőfokon kirótt négy év ilyen esetre még ügyvédi bravúr is lehetett volna.

Miből áll a nyilvánosság ereje egy bántalmazó büntetőügy kapcsán?

R. Erika az őt ért támadás során az énjét alapjaiban és egész élete folyamán meghatározó női identitása roncsolódott végérvényesen. Biztosítótársaságok jogszemlélete az, hogy tartós fogyaték esetén a kifizetett kártérítés sokszorosa az elhalálozáskor megítélt összegnek. Ez a jogi szemlélet arányos a természetben megélt, így az áldozat szempontjából mérhető veszteséggel: míg a halál csak a hozzátartozókra hat, Erikának viszont ezzel a traumával és alapvető testi sérüléssel kell leélnie életét. Az áldozat nem kér kártérítést, ezt kizárólag a bűntett áldozata által elszenvedett fogyaték következményének elemzéséhez adtam meg.

Erikának és minden bántalmazott, de túlélő nőnek azt lehet kívánni, hogy a legfontosabb megtörtént: már nem kell egy agresszorral együtt élniük. Azt kívánhatjuk neki is, hogy akár egy ilyen írással is, a közvélemény a bántalmazókat mentegető hozzáállása fokozatosan szűnjön meg, a bántalmazó körüli társadalmi háló – család, barátok, egzisztenciális pozíciót adó munkahely – zárkózzon el a bántalmazótól. Igazságos, a bántalmazó tettét maradéktalanul megítélő ítélet szülessen.

Bene szempontjából, önmagára nézve is az lenne a legelőnyösebb, ha bántalmazó énjét mielőbb beismerné, és börtönévei után pszichológus szakemberrel is szembenézne azokkal. Ez alatt nem mentális beszámíthatatlanságot ért a szakma: más országokban bántalmazó férfiakra szakosodott terápián elemzik ki tudatos, agresszív motivációikat. Ez az őt végleg megtagadni képtelen családtagok számára is a leginkább elvárható cél kell, hogy legyen. Lesz élet az orvosi szakmán és börtönéveken túl is.

Ami bizonyos, hogy Bene saját tettének jogi következményeit képtelen elfogadni, menthetetlen helyzetben is tagad, megbánást nem tanúsít, miközben egy ehhez hasonló brutalitásra bármikor predesztinált: az áldozattal hasonmás új barátnővel, aki egy jogerős ítélet után aligha talál már magának és partnerének mentséget, miért mentegeti őt, és a jövőben bizonyosan a válásra gondoló, évek óta férje által magára hagyott és megcsalt feleséggel. A megbánás a morális gesztuson túl agressziójának kontrollálásához szükséges.

Bene Krisztián képes életveszélyesen fellépni, ha egy nő azt mondja ki róla, hogy alkalmatlan férfi egy társas kapcsolatra, és elhagyja őt.

A nyilvánosság ereje egyre inkább visszatartó erővel fog bírni ilyen esetekben, hiszen Bene Krisztián főorvos munkahelyi és személyes kapcsolati információi évekig a sajtóban keringenek negatív kontextusban. Ez a társadalmi elítélés áttételesen társadalmi elvárást közvetít a Bíróság, a munkáltatók, remélhetőleg az Orvosi Kamara számára is.

Az Európa Tanács által 2011-ben elfogadott, Magyarország által 2014-ben aláírt, ám mai napig – 2017 elején – sem ratifikált Isztambuli Egyezmény  épp olyan előírásokra irányulnak, mint a rendőrség és bíróság kapcsolaton belüli erőszak speciális tényezőiről a szakmai képzés, az áldozattá válás társadalmi megelőzésének és az áldozat védelmének intézményes feltételei. Magyarországon ezen a téren katasztrofálisan dilettáns, középkori állapotok uralkodnak mind a rendőrség és a bíróság, mind a jogászok terén, úgy, hogy a nemzetközi jogértelmezés, kriminológia, kriminálpszichológia és szexuálpszichológia ezt már tankönyvi szinten kezeli évtizedek óta. Az Isztambuli Egyezmény azon túl, hogy egy társadalmi és jogi szemléletet ír elő a nőket kapcsolaton belül ért erőszak kapcsán, konkrét szakmai és intézményi cselekvéstervet ír elő. A jogrendünkbe illesztése – ratifikálása – ezért lenne elsődlegesen fontos.

A „lúgos orvos” büntetőügyével különös egybeesésnek tekinthető, hogy a kormány kiemelt, állandó támogatásban részesít két kórházat, amennyiben az ott létrehozandó közös szülészeti és nőgyógyászati osztály megtagadja a nők előtt az abortusz elvégzését. Ez a két intézmény épp Bene Krisztián két korábbi munkahelye: a Budai Irgalmasrendi Kórház és a Bethesda Gyermekkórház, utóbbiban eddig nőgyógyászattal nem is foglalkoztak. A két, egymástól földrajzilag is távol eső kórházat két különböző egyházi felekezet tartja fenn, bevett egyházakként nem mellesleg már eddig is állami pénzből, lévén a hívők támogatása a nullához tendál. Szakmai és körzetes alapon látnak el betegeket: körzetes alapon, és nem választhatóan kerül be például egy Pilis hegységi térségben élő nő az Irgalmasrendibe, a vallásának semmi köze hozzá, így a térségben élő nők ezzel joghátrányba kerülnek. Az egyetlen ismert, a két kórházat összekötő kapcsolat az ab-tiltás. Orvosi kezelés megtagadásról megfogalmazható orvosetikai aggályok valamint ezzel a fennálló törvényeink megsértése mellett felmerül az a feltételezés is, hogy egy jogerős büntetőítélet előtt álló, korábban mindkettőjüknél alkalmazásukban állt főorvosuk nevével meghurcolt intézmények talán így kapnak kárpótlást. Bizarr, hogy mind a büntetőügy tárgya, mind az azt akár kompenzálni hivatott kiemelt állami támogatás súlyos nőellenességről szól.

Bene Krisztián testvére a jelenlegi kormány államtitkára, míg Bene nagybátyja az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere, korábban a szinglihorda kifejezéssel elhíresült Mikola István.

Bene Krisztián, a „lúgos orvos” másodfokú, a bizonyító eljárásokat lezáró tárgyalása 2017. február 24-én, pénteken, 9 órától lesz a Fővárosi Ítélőtáblán, Budapest, V. kerület, Markó u. 16., földszint, (300 fős) Díszterem.

A tárgyalás során a záróbeszédek: az ügyészi vádbeszéd, a vádlott, Bene Krisztián védelmét ellátó ügyvéd védőbeszéde, valamint az áldozatot, R. Erikát képviselő ügyvéd felszólalása várható.

A büntetőtárgyalás nyilvános, magánszemélyek is bemehetnek, számukra előzetes regisztráció nem szükséges, a Díszterem mérete a 2016. novemberi tárgyalással szemben most kellő helyet biztosít az érdeklődőknek.

Bene Krisztián büntetőügye áldozatának, R. Erika képviseletét Dr. Gál András, a Gál & Oberfrank Ügyvédi Iroda büntetőjogásza látja el.

A február 24., pénteki tárgyalásra emberi méltóságért küzdő fb-csoport "Igazságot Erikának" elnevezéssel Bene áldozata mellett kiálló szervezett részvételt hirdetett meg:

(Fotó: Bene Krisztián, Nemzeti Audiovizuális Archívum / Duna Televízió) 

Nosferatu, eine Symphonie des Grauens

„266 151 hülye már biztosan van ebben az országban a Békemenet egyik fő szervezője, Stefka István szerint.” (A Békemenet egyik főszervezője szerint mindenki hülye, aki aláírta a Momentum kezdeményezést)

A „Békemenet egyik fő szervezője”  részéről ez bizony rendkívül óvatos becslés. A valós szám ennél nagyságrendekkel magasabb lehet. Egyes vélemények szerint a hülyék száma nagyjából megegyezik azokéval, akik még mindig hisznek Orbán Viktornak és lelkesen támogatják pártját, jobban mondva sikeres vállakozásait.

Ezen nézet szerint Magyarország lakosságának úgy 33 százaléka makokogó idióta. Grandiózus mennyiség. Ebbe a társaságba beletartoznak a Békemenet fő és helyettes szervezői, valamint a tisztelt megjelentek. Egy ilyen hatalmas, eszetlen tömeggel bármikor, simán fényes győzelmet lehet aratni. Ennek a szemléletnek legjelesebb képviselője Orbán Viktor, aki ügyesen ki is használja szavazótáborának rendíthetetlen elmebeli hiányosságait. 33 százaléknyi, gránit szilárdságú biztonság a mai bizonytalan, málladozó világban hatalmas érték. Ők azok a jámbor lelkek, akiket fikarcnyit sem zavar az, hogy 36,5 milliárd forintot kidobtunk egy olyan olimpiára, melynek megrendezésére esélyünk sem volt. Emiatt teljes joggal tekinthetők annak, amik. A magyar nyelvben rengeteg kifejezés áll rendelkezésre ennek meghatározására, melyekből alkalomadánt bárki kedvére válogathat.

Más vélemények szerint inkább annak a 28 %-nak vannak súlyos mentális problémái, akik más pártokat támogatnak. Ők azért nagyon hülyék, mivel nem veszik észre az árnyékkormányokat, Soros György és a „tudodteazthogykik” ármánykodásait, hazánk majdan fényesen felfelé ívelő pályáját, az egyszemélyes demokrácia előnyeit, a nyugati országok halálsikolyait, valamint a felcsúti kisvasút utazóközönségét.

Jelentős számban élnek az országban olyanok is, akikről nem lehet pontosan tudni, hogy miért annyira hülyék amennyire. Egyrészt nem hajlandók elmondani a véleményüket, másrészt egyáltalán nem érdekli őket az, hogy éppen ki nézi őket hülyének. Az évek során már megszokták ezt és nem sokat törődnek vele. A legnagyobb gond velük kapcsolatosan az, hogy hagyják a hülyéket dönteni maguk helyett.

Ha ezeket a százalékokat gondosan összesítjük, akkor 99 %-ot kapunk. Ezek szerint Magyarországon marad még nagyjából 1 százaléknyi ember, azaz úgy 100.000 fő, akiket senki sem néz hülyének. Őket kellene valamilyen módszerrel előkeríteni, mivel rendkívül eszes társaságról lehet szó. Sajnos azonban még közöttük is akadhatnak néhányan, akik valamilyen megfontolásból I. Ferenc József ő császári és apostoli királyi felségét látnák legszívesebben a magyar miniszterelnöki trónon.

Az egymást tökéletesen hülyének nézők tábora ezek szerint nagyjából lefedi az egész lakosságot, ami nagyon sok mindenre magyarázatot ad. Legfőképpen azt lehet levezetni belőle, miszerint azért nem megy az ország semmire, mivel a népesség legfőképpen mások hülyeségén szórakozik. Aki okos, az ezt kihasználva azt csinál, amit csak akar. Kedvére fosztogathat, építgethet, rombolhat, gazdagodhat, országot értékelhet. A bűnöket az ostobaság jótékony homálya szemérmesen elfedi. (Lásd részeletesebben: homály ökör)

Ellenben! Tegyük fel azt a forradalmi tézist, miszerint léteznek olyan teremtmények, akiket rendkívüli módon zavar az, ha az az aktuális elit gyengeelméjűként kezeli őket. Ebben az esetben ők már nem is annyira hülyék. Stefka István számára ebben az a szomorú, hogy ő ebbe a táborba még a rendszerváltás előtt sem sorolhatta be magát. Szívesebben tartózkodott a párthű hülyék között, mivel az jóval kifizetődőbb volt számára. Ebből a szempontból tehát nem lehet őt teljesen hülyének tekinteni. Ha valamikor feladná az elveit, és nem mindig az ostobák között keresné a boldogulását, akkor viszont hülye lenne. Feloldhatatlan dilemma.

Stefka számára a legjobb az lenne, ha elhagyná az országot. Idegenhonban feltehetően nagyon kevesen néznék őt tökéletesen eszetlennek. Elmebéli menekültként dúlt lelke megnyugvást találna és nem beszélne ilyen óriási hülyeségeket:

„Nem biztos, hogy majd adandó alkalommal nem lesz szükség Békemenetre. Méghozzá olyan Békemenetre, ami végleg elveszi a kedvüket ettől az egész Magyarország elleni kampányolástól.” (Stefka István, rendezvényszervező)

Hogy ki, kinek, mitől, mennyire, meddig venné el a kedvét, nem tudható. Ha azonban összejönne a békemenetes harci felvonulás, a „Békemenet egyik fő szervezőjének” minden valószínűség szerint, "adandó alkalommal" sikerülne kirobbantania a fővárosban egy látványos tömegverekedést. Ennek elkerülése érdekében a félelmetesnek ígérkező elrettentést – a hangulatos évértékelő farsangoláshoz hasonlóan – érdemes lenne gondosan elszigetelve, zárt térben lebonyolítani.

Nemzetek, csokrok, selfie-k

„Minden valószínűség szerint lehetetlen a technika és gazdaság globalizációját és az ebből adódó kölcsönös függőségeket meg nem történtté tenni. Az olyan javaslatok, mint «Barikádozzátok el magatokat!» vagy «Csukjátok be magatok mögött a (regionális, nemzeti vagy közösségi) ajtót! », nem fognak segíteni. Nem az a kérdés, hogy a történelem folyamát hogyan lehetne megfordítani, hanem, hogy hogyan lehet megszabadítani az emberi gondoktól és nyomorúságtól és úgy szabályozni, hogy a neki köszönhető termést igazságosabban el lehessen osztani.” (Zygmunt Bauman szociológus, filozófus)

A globalizáció ellen folytatott elkeseredett küzdelem teljesen értelmetlen, felesleges, sőt egyenesen káros tevékenység.

Tetszettek volna annak idején betiltani a Hanza-szövetséget, illetve azt az izgága Kolombusz Kristófot lebeszélni a tengeri kalandozásokról. Repülőgép, mobiltelefon, számítógép… Ezek bizony mind-mind az ördög találmányai. Doktor Faustusok lettünk, akik varázslatos módon, pillanatok alatt képesek távoli emberekkel kapcsolatot teremteni.

Az Apple cég logójában ott is van az Éva által könnyelműen megrágcsált alma. A globalizáció elleni küzdelem elszánt bajnokai vessék nyugodtan máglyára Sátántól való iPhonjaikat és térjenek vissza a személyes, meghitt beszélgetésekhez. Már a kézzel írott levelek is magukban hordozzák az Isten ellen való globalizáció kísértését, ha azokat idegen országokba szánja valaki. A sűrű imádkozás nem teszi jóvá ezen a bűnös cselekedeteket.

A globalizáció volt, jelenleg is létezik, és igazából az emberi civilizáció fejlődésének részét képezi. Ha valaki meg szeretné szüntetni, annak ki kéne irtania az emberiséget, vagy ha ez nem megy, úgy nagyjából 10.000 főre redukálnia a létszámát. Ez az a kritikus érték, ami elősegítheti a faj kihalását. 7,4 milliárd ember eltüntetése azonban nem menne könnyedén és rengeteg vitára adna okot.

A globalizáció, mint jelenség nem rossz, nem jó, nem irányul senki ellen, nem akarja betiltani a karikás ostor használatát, csak úgy van. Minek elkeseredetten tiltakozni egy Provance-i, esetleg barcelonai társasutazás ellen, illetve kíméletlen kalózcsapatot verbuválni a kereskedelmi hajózás megakadályozása érdekében?

Az egyértelműen rendkívül káros dél-amerikai szappanoperákon kívül a globalizációnak természetesen vannak más negatív mellékhatásai is. A környezetszennyezés, a trópusi esőerdők irtása, a bioszféra degradációja, a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése rengeteg problémát fognak okozni, főleg ha nem vesszük komolyan hatásaikat. Ezeknek a tevékenységeknek a nyugati civilizáció jelenleg még a haszonélvezője, ráadásul úgy tartja magáról, hogy ez vitathatatlanul kijár neki. Ha más is bejelentkezik hasonló igényekkel, akkor a „károsult” védővámokkal és más eszközökkel kezd el fenyegetőzni. Olyasmi ez, mint valami védelmi pénz.

Vannak az emberi populációnak olyan egyedei, akik imádják a méregdrága holmikat. Könnyedén meg is tudják ezeket vásárolni, de képtelenek az előállításukra. Mások, máshol olcsón elkészítik azokat, de nincs rá pénzük és talán meg se vennék. Genetikailag csaknem azonos egyedekről van szó, ennek ellenére hatalmas társadalmi szakadék tátong közöttük, amely nem tartható fenn stabilan. A mindössze 300 ezres csimpánz populáció genetikailag jóval változatosabb az emberinél, igaz ők ösztönösen irtóznak a luxusjachtoktól.

Hogyan vessünk véget az igazságtalan kizsákmányolásnak? A gyarmatosítások háborúkkal végződtek. A világforradalom nem akaródzik kitörni, ráadásul elsősorban ellenünk irányulna. Biztos akad valami békésebb módszer is, de az nem a határok lezárásával vagy a pattintott-kőkorszak általános bevezetésével érhető el. Ma elsősorban rakétákat, bombázókat, drónokat használunk problémamegoldásként, mivel ezeket találjuk a legcélravezetőbbeknek, leghatékonyabbaknak a keresztény kultúra védelme érdekében. Határozott érvelésünkhöz ráadásul jól fel is vagyunk fegyverkezve.

Kelet-Európában ijesztő mértékben megnőtt azoknak a militáns csoportoknak a száma, amelyek a háborút valami vidám mókázásnak tekintik, látványos felvonulásokkal, lövöldözéssel, kirándulásokkal, táborozássokkal, piknikezéssel egybekötve. Ez is a globalizáció hatása. A felajzott honvédők amerikai kommandós filmekből, illetve háborús játékokból próbálják meg ellesni a katonai praktikákat.

Egész világra kiterjedő probléma az is, hogy a hülyeség megállíthatatlanul, és villámgyorsan terjed szanaszét. Mindenfelé felbukkannak a különböző összeesküvés-elméletek, hazugságok. Lépten-nyomon a „világ titkos uraiba” ütközünk, gyíkembereket vizionálunk. Háttérhatalmaktól rettegünk, miközben inkább a sajátunktól kéne.

Terjedőben van az a nézet, miszerint a nemzetállamok majd megállítják a globalizációt és minden ismét olyan szép lesz, mint a XIII.-XIV. században, a nagy pestisjárványok idején. A nemzetállamot és a nemzeti identitást a populista politikusok megpróbálják összemosni egymással. A nemzetállam azonban csak kihasználja az identitást és annak felhasználásával indít támadásokat mások ellen, legtöbbször önös érdekekből. Az ostoba és megalapozatlan nemzet-karakterológia mítoszának ápolása elsősorban a kirekesztést szolgálja. Másra nem is jó.

A fejlődést ezek a nemzetállamok nem fogják megállítani, legfeljebb mindenre elszánt vezetőik segítségével belesodrónak különböző konfliktusokba, esetleg jó szokásuk szerint kirobbantanak egy háborút.

A globalizáció ellen harcolni nagyjából annyira értelmes tevékenység, mint elkeseredett küzdelmet folytatni az elektromos hálózatok kiépítése ellen, mivel az áram néha agyoncsapja az embereket. A globalizmusban az emberiség nagy része „benne van”, használja, sőt élvezi. Összetett valami, tehát nem lehetnek kizárólag csak jó, illetve kizárólag csak rossz hatásai. Állandóan változik, amit érdemes figyelemmel kísérni és elmélkedni róla.

„Globálisan” az emberiség az elmúlt száz év alatt rengeteget fejlődött, de ennek sajnos nincs hírértéke. Kit érdekel az, hogy világszinten a gyermekhalandóság a történelem során soha nem volt ilyen alacsony, és ma az emberiség 85 %-a tud írni, olvasni. Ez természetesen növeli a régiók közötti versenyt, ami a Nyugatnak nem kedvez. Megint előkerült a javak elosztásának problematikája, de ma már globális méretekben. A nyugati középosztály és az alsóbb rétegek jelenleg veszteseknek érzik magukat. Váratlanul érte őket az, hogy mások is képesek a fejlődésre és gyorsan tanulnak. A populista politikusok ezt használják ki, amikor odalökik a népüknek az idegenellenességet, a nacionalizmust, a kirekesztést. Jobban ettől nem fognak élni, de legalább jobbnak hiszik magukat. A verseny a világban azonban nem áll le azért, mert ők kiszálltak, és a protekcionizmustól várják a segítséget. A populista politikusok számára ideális ez környezet. Úgy csüngenek a válságokon, mint a piócák a „gazdatesten”. Céljuk ezért ezen válságok fenntartása, elmélyítése.

A liberalizmus, a szólás- és sajtószabadság, a nyitott társadalom, az emberi jogok, a PC, a szolidaritás, a multikultúra nem negatív fogalmak, csak egyes, gátlástalan politikusok ellenségkeresése tette azokat azzá. Hitvány, mindenre elszánt fickókról van szó.

Mi baj lehet abból, ha valaki reggae zenét hallgat, külföldön tanul, szeretné tudni azt, vajon mire költik el a befizetett adóját, az interneten vásárol, ázsiai lányt vesz feleségül?

A nyugati demokráciák még mindig nem haldokolnak. Ez csupán az orosz propaganda állítása, ami nálunk értő fülekre talált. Az orosz gazdaság – a rendkívül fejlett hadiipar kivételével – az összeomlás szélén táncol, a német gazdaság ezzel szemben jól teljesít.

Aki mindezek ellenére mégis szeretne megküzdeni a globalizmussal, az a szent cél érdekében mondja le mobil, illetve internet előfizetését. Ne szálljon fel soha többé se vonatra, se repülőre. A legcélszerűbb megoldás számára az lenne, ha elszántan kivonulna a társadalomból és felcsapna hivatásos remetének. Ez rendkívül tiszteletreméltó tettnek számítana, főként szélsőséges időjárási körülmények között.

Lech Kaczyński és Lech Wałęsa (1980)

1981. februárjában sem Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára, sem Losonczi Pál államfő, az Elnöki Tanács elnöke, de még maga Lázár György kormányfő sem értékelte az 1980-as esztendőt, pedig izgalmas év volt.

Abban, hogy 1980 mozgalmas volt, nincs semmi meglepő. Mióta az emberek ezt-azt művelnek maguk között – időnként kimondottan egymás kárára – a „mögöttünk hagyott esztendőben” mindig történt valami érdekes vagy egyenes vérlázító esemény. 1939-ben például sok mindent át kellett értékelniük az embereknek. Elsősorban azt, miként fogják 1940-et, illetve az egyes napokat túlélni.

A szocializmus sötét éveiben nem aggattak erőltetett, semmitmondó jelzőket az évekre mindenféle, zavart fejű, önkéntes világmegváltók, illetve rendkívül dühösnek látszani szándékozó próféták. Minek ilyesmikkel másokat hülyíteni, illetve bosszantani?

Az évértékelő beszéd a magamutogatás kellemetlen, gátlástalan formája. Valamiféle önmegvalósítás-pótlékról van szó, amelynek segítségével a kedvezményezett szónokok megjeleníthetik vágyaikat, keserűségeiket, amivel elszórakoztatják rajongótáborukat. Eldicsekedhetnek dicsőséges tetteikkel és lecsaphatnak a nép ellenségeire. Az sem zavarja őket, ha ilyesmik nincsenek, illetve nem ott, ahol ők feltételezik.

Elkapják az előző év grabancát, aztán megpróbálják saját gondolataikat, érzelmeiket belegyömöszölni. Az eredmény ennek megfelelően egy egészen groteszk, bizarr torzszülött lesz, tele bizonytalan jóslatokkal.

Mi ösztönöz egyáltalán valakit arra a galád tettre, hogy évet értékeljen mások kárára és a saját gyönyörűségére? Valószínűleg rendkívüli boldogsággal és sikerélménnyel járhat konferansziét játszani egy mindenben vele egyetértő, előre kiválogatott közönség előtt. Aki valami miatt elkezd évet értékelni, az a későbbiekben kényszeresen megteszi ezt minden évben. Talán ennek segítségével tartja karban az önbizalmát. Felesleges és ostoba rítusról van szó. Ünnepi beszéd a semmi alkalmából.

Minek ez a nagy felhajtás? Aki vissza óhajt emlékezni valamire, és el szeretné mondani a világban történtekről a saját véleményét, az írja meg a visszaemlékezéseit, és ha talál rá kiadót, adassa ki. Akit érdekel, az elolvassa.

Sok minden írható az MSZMP számlájára, de nem tömte tele rendszeresen szeméttel az emberek postaládáját a tőlük elvett pénzből. Kádár János idejében is voltak éves jelentések, pártdirektívák, de nem mutogatták ezeket főműsoridőben. Kádár soha nem ünnepeltette magát zárt körben, megdicsőülten, gondosan körülbarikádozva alattvalókkal és kordonokkal. Május elsején „spontán” megjelent a tömegben és kért valamit az „Önök kérték”-től.

1980-ban értékelés nélkül is rengeteg minden történt. Többek között elkezdődtek a 80-as évek.

1980. május 4-én meghalt Josip Broz Tito, aki szerencsésen túlélte azt, hogy Sztálin árulónak nevezte ki. Az államfő halála után Jugoszláviában azonnal erőre kapott a nacionalizmus, amelynek segítségével 1991-ben sikerült kirobbantani a délszláv-háborút. Az 1980-as év később, közvetve 140.000 ember halálát okozta. A túlságosan erőszakos nemzeti érdekérvényesítés ilyen szomorú eredményekhez vezethet. Sokszor megtörtént már az ilyesmi, de sokan még ma is lelkesednek azért, hogy miként tartják számon magukat és másokat.

Május 18-án kitört a Mount Saint Helens vulkán, amit a tévé szinte egyenes adásban közvetített. A kitörés oldalirányban történt, amely 57 ember halálát okozta. Észak-Amerika egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája következtében a hegy 401 méterrel alacsonyabb, bolygónk pedig rendkívül poros lett.

Május 22-én egészen megdöbbentő módon ismét Gustáv Husák-ot választották meg Csehszlovákia köztársasági elnökévé. Közvetlen utódja Václav Havel Charta ’77-es tevékenysége miatt éppen börtönbüntetését töltötte. Robert Fico ezekről az eseményekről 16 évesen szerezhetett tudomást.

1980. május 26-án – a mosolygós Valerij Kubaszov társaságában – a szintén mosolygós Farkas Bertalan elindult a világűrbe.

A Queen 1980 június 30-án jelentette meg „The Game” című albumát, amin először használtak szintetizátort. Mercury bajuszt növesztett, ami nagy megütközést keltett akkoriban. John Deacon basszusgitáros megírta az „Another One Bites the Dust” című dalt, amit különösen a „fekete zenét” játszó rádióadók kaptak fel. A kislemezből világszerte 7 millió példányt adtak el, pedig Roger Taylor és Brian May erősen ellenezték a kislemez megjelentetését.

Az év egyik meghatározó eseménye volt, hogy Botswanában Sir Seretse Goitsebeng Maphiri Khamá-t Quett Ketumile Joni Masire váltotta az államfői székben. Khama elnök ugyanis 1980. július 13-án hasnyálmirigyrákban elhalálozott. Khama számára ez az év a „Befejezés évét” jelentette. Masire egész más élményeket őrizgethet magában erről az esztendőről. Ráadásul ő 91 évesen még ma is életben van. Nem mindenki képes egymaga ilyen jelentősen feltornázni az országában élő lakosság átlagos életkorát.

Egy másik „Hegylakó”, Fidel Castro 1980-ban még csak 54 éves volt, azaz pontosan egyidős a 2017-es Orbán Viktorral, valamint két évvel fiatalabb napjaink Gyurcsány Ferencénél. Ha a kubai vezető nekikezdett évet értékelni, képes volt az egészet mindössze 7 órába belesűríteni. Egy egészséges, felnőtt embernek naponta ennyi alvás nagyjából elegendő is.

Július 19. és augusztus 3. között megtörtént a Moszkvai Olimpia, melyet a Szovjetunió 1979-es afganisztáni bevonulása miatt a nyugati országok bojkottáltak. Schmitt Pálnak ehhez a tiltakozáshoz semmi köze sem volt, mivel ő csak 1983-ban kapott tisztséget a Magyar Olimpia Bizottságban. A közel írástudó, dicstelen köztársasági elnök számára 1980 az egyik "Váltás évét" jelentette a sok közül. A jól jövedelmező szállodaiparról ekkoriban nyergelt át a még jobban jövedelmező sportvezetésre.

Augusztus 14-én Lech Wałęsa vezetésével, valamint az ifjú Kaczyński ikrek közreműködésével a gdański hajógyárban sztrájk kezdődött. A szocialista országokban akkoriban ez nem számított bevett szokásnak. 1970-ben a Gdański Lenin Hajógyárban 80 munkást mészároltak le emiatt, Wałęsa-t pedig börtönbe zárták.

Szeptember 22-én Irak hadüzenet nélkül megtámadta Iránt, ezzel elkezdődött a két ország között 8 évig tartó, értelmetlen háború, melynek során a becslések szerint 750.000 – 1.500.000 ember vesztette életét.

November 4-én a 69 éves Ronald Reagan, színész, politikus, Kalifornia állam republikánus kormányzója nyerte meg az amerikai elnökválasztást. Napjainkban, a szintén republikánus Donald Trump 70 évesen lett elnök. Trump győzelmének hatására az előzőekben említett Kalifornia legszívesebben kiválna az Egyesült Államokból. Önálló államként, Trump gondos kizárásával, a világ hatodik legnagyobb gazdaságával rendelkezne.

December 8-án a Dakota-ház előtt Mark David Chapman agyonlőtte a lakásából stúdióba induló John Lennont. Lennon mindössze 40 évet élt.

Ugyanenezen hónap 24. napján szívroham vitte el Karl Dönitz német főtengernagyot, aki így 89 évet élhetett. 

1980 tehát a „legkevésbé sem volt unalmas”, a történelem ennek ellenére mégsem „lépett ki a medréből”, mivel ilyesmivel nem rendelkezett soha. Aki megvadult folyónak képzeli azt a történelmet, amiről nemrégiben még azt állította, hogy országút, az egyszerűen „túlmagasztosult” önmaga csodálatától és mélyen megveti saját hallgatóságát. Ez utóbbiban a jelek szerint tökéletesen igaza van.

A brit munkáspárti Momentum movement és a hazai, Bokros-féle piacpárti Modern Magyarország (MoMa) közt a Momentum Mozgalom (MoMo?) új utakat keres az eddig kihasználatlan nacionalizmus terén.

Magyarország ismét felpezsdült, megint valami olyasmit érzékel, amit eddig sosem, de legalább is régen látott. Vagy legalábbis már nem emlékszik rá. Előbújt egy új, fiatal közéleti társulás, amelyik szakítani akar minden eddigi irányzattal, valami újat, valami mást ígér. Például, hogy végre „ők először meg akarják nyitni az ügynökaktákat”. Ezt legalább tucatjára kezdeményezték ideahaza és a Parlamentben, kezdve 1990-ben, kezdve a Fidesztől, történészeken – Kenedi János, Ungváry Krisztián, Varga László – az SZDSZ-en át, legutóbb az LMP nyújtotta be ez irányú többedik javaslatát. Szándékban nincs hiány. Egyelőre a Momentumnak szándéka van, mása sincs. Nyilvánvalóan a fiatalok figyelmét ez elkerülte abban a kommunikációs bravúrban, ahol előszedték egy már létező brit, munkáspárti politikai szervezet nevét, és létrehoztak egy olyan mozgalmat, amelyik nevében erősen rímel egy már létező magyar piacpárti politikai társulásra is. Teszik ezt azok, akik szerint „az ideológiák ideje lejárt”. Ennél már csak az ez irányú viták ideje járt le jobban, legutóbb 1960-ban értekezett az ideológiák végéről az 50-es éveket összegezve Daniel Bell, amerikai szociológus.

Egy politikai csoport, amennyiben nem szakpolitikusok, minimum kommunikációelméletben és társadalmi alapüzenetben kell, hogy erősek legyenek. A lopott, de másokkal minimum összemosásra alkalmas nevükkel, egy általuk megismerni sem vágyott, több mint fél évszázados társadalmi nézettel rögtön megbuktak abban a Momentumban, ahogy színre léptek, és szólásra nyitották a szájukat.

Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnökének beszédét olvasva nem kevésbé vagyok összezavarodva, esetleg csak a de ja vu érzés ad valamiféle fogódzót: a Jobbiktól az LMP-n át a Fideszig terjedő, végtelen belterjes és unalmasan rossz, már saját nézeteikkel is ellentmondásos nacionalizmus árad belőle: „Szent István országa, nyugathoz tartozás, szuverenitás, világ élvonalában vagyunk, Trianon, nemzetegyesítés, naggyá tenni országunkat”.

Kicsit úgy tűnik, mintha valakinek három perce lett volna rá, hogy a világ és kishazánk vezető idiótáinak – Trump, Orbán, Vona - szövegéből összeollózzon valamit.

Soproni szerint az ügynökakták feltárása a szuverenitásunkat segíti elő, nem pedig a saját szembenézésünket és a múltunk kiegyensúlyozott ismeretét szolgálná. Az ügynökök mellett 1989-ben is mintegy 800.000 párttaggal. Valamiféle vagyoni elszámoltatást és új rendszerváltást emleget: az ő 0 %-ukkal szemben az ezzel 21 %-ból is sikertelenül fenyegető náci Jobbik és egy saját 1989-es tevékenységét is elfelejtő, 2010-ből „fülkeforradalmat”, már a „második rendszerváltást” kreáló, azt átlag háromévente meghirdető Orbán után.

Miért gondolja egy politikai társulás, hogy bármiféle újat hoz, ha a legócskább, rettentően üres, ám annál hazugabb tetemre hívó jelszavakkal operál, még az eddigi szereplőknél is hülyébben? Pedig a mezőny ebben igen erős.

Legfőbb bajuk az álhírekkel és külföldi propagandával van, és bár sietve leszögezik, hogy ők az alkotmányos rend hívei – nyilvánvalóan azé az alkotmányé, amit majd ők módosítanának újra – ám a hatalomba igyekezvén máris megrendszabályozni kívánják a hírszolgáltatást, különösen a külföldit. Ezt egyelőre nem ecsetelik, miként.

Én eddig azt hittem, hogy a média független, a negyedik hatalmi ág, abba jelenlegi és leendő politikus sem pofázik bele, legalább is azon haladó európai országokban, ahová tartozónak képzeli magát a Momentum. Ha írhat és mondhat ostobaságokat, mi több, valótlanságot egy politikai szereplő, közte a Momentum, majd valahogy ebből az eddig számunkra igen szokatlan sokkhelyzetből felocsúdva a hírekből is igyekszünk, mi, a választó pórnép, kiszűrni az igazságot…

Már amennyiben én a negyedik iksz utáni életkorommal még az általuk akceptálható célcsoportba tartozom, mert ugye a Momentum nemzetegyesítést tűzött ki célul – nulla %-ból, még a Bíróságon a párttá alakulásukat sem jóváhagyva ez a néppártosdi lázálom olyan, mint pelenkából egyetemre jelentkezni – miközben „az új politikai generációból tömörült fiataloknak” aposztrofálják magukat, „akik tenni akarnak Magyarország rendszerszintű problémáinak megoldásáért.” Amennyiben erre a legkritikusabb, az alkotmányos demokráciát egy nyáron leépítő 2010-es években nem volt módjuk, sem az azóta eltelt hét évben, akkor feltételezem, hogy ők most átlag 18 évesek, és végre élnek állampolgári kötelességükkel és felelősségükkel, amire eddig sem idejük, sem módjuk sem volt. A hazai fiatalok biztosan látnak bennük garanciát képviseletükre, én speciel nullát egy olyan csapatban, amelyik elsősorban korosztályosan definiálja magát, miközben ők akarnak meghatározni egy teljes közösséget érintő normarendszert, múltunk átértékelését visszamenőleg 27 évre, amikor is ők jelenlétükkel nem zavartak meg minket, és ennek a teljes közösségre nézve kitűzött változás kizárólagos garanciáit a saját életkorukban, értsd, szüleik nemi aktusának idejében határozzák meg. Már megint.

Kit érdekel, mikor dugtak a szüleid? Engem nem. Erre senki ne legyen büszke. Vajmi kevés ráhatásod volt az ügyre. Szándékoltan vagyok durva, mert egy korfasiszta politikai társulás (megint), amelyik naggyá szeretné tenni a nemzetet (sokadjára), aki egészséges nemzettudatot hirdet meg (nyilvánvalóan a hozzátartozó, 1-2 főnyi parlamenti fizetésért akár néha korpásodni is hajlandó egészséges fejbőrrel), tehát mindenki, aki egy XIX. századi, erősen lejárt, a népirtásban megbukott nemzeteszmével jön elő, az Európai Unióba lépésünk után 14 évvel, a csatlakozási tárgyalások megindulása után 27 évvel még mindig ott tart, mint Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna, és akik szerint mindenki, aki nem ezen a nacionalista nézeten van, az szerintük beteg, az a csoport lehetőleg gyűjtsön inkább a Jobbiknak kopogtató cédulát, és spórolja meg ezeket a párttá alakulási fölösleges köröket. Esetleg menjen el weboldalt készíteni – ha már a Momentumé sincs kész – mint a legutóbbi, 2014-es szónokforradalmár.

Utólag visszanézve a Várady Zsoltról szóló hírt, a MostMi méltán elfeledett név is furcsán rímel a MoMa-ra és az új MoMó-ra. Azt is egyfajta megoldásnak tartom, ha a Momentum már előre kijelöli, melyik fővárosi kerületben kérik azt az egy közpénzes állást, és ahogy a Milla azaz Juhász Péter a tüntetéseket, úgy most ők a népszavazás intézményét üresítsék ki zavaros politikai ambícióik érdekében.

A másik öndefiníciójuk a Facebook-oldalukon, hogy budapestiek. Feltételezem, ez a Momentum kommunikációs zsenialitására egy újabb példa. Remélhetőleg, rögtön azután, hogy végre átveszik az elmúlt 27 év parlamenti eseményeit, törvényjavaslatait, az elmúlt 150 év megbukott eszméit, csontnak bedobott társadalmi vitáit, sor kerül majd ennek korrigálására is, addig is a 80 % hazai vidéki lakosság menjen a fenébe azokkal együtt, akik már nem izzadják nedvesre az alsóneműt, ha egyetlen munkaerőpiaci, tudományos és élettapasztalatként egy HÖK-ös állást tud felmutatni valaki.

Végül a mai nap talált, a Momentumtól az eddig egyetlen érdemben értékelhető, az olimpia budapesti megrendezéséről szóló népszavazásért aláírást gyűjtő megmozdulásuk célját alapjaiban megkérdőjelező, egészen friss véleményüket hadd idézzem, a Facebook-oldalukon olvasható:

„ a legjobban annak örülnénk, ha az országunk olyan jó állapotban lenne mind társadalmilag, mind gazdaságilag, hogy megengedhesse magának azt a luxust, amivel egy olimpia megrendezése jár. Azon fogunk dolgozni a jövőben, hogy ezeket a feltételeket megteremtsük, és ha megvannak, utána felőlünk akár pályázhatunk ismét. Ennek – racionálisan szemlélve a dolgokat – a legközelebbi időpontja pár évtized múlva jöhet el, ergo arra, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon, még várni kell. Sokat. És még többet dolgozni.”

A Momentum Mozgalomnak ezek szerint semmi kivetnivalója sincs az olimpiával mint intézménnyel, sporteseménnyel. Létezik szerintük olyan prosperáló állam, amelyiknek megéri építeni közpénz milliárdokért a sportesemény után bárhol gazzal felvert, kihasználatlan beton monstrumokat. Szerintük van értelme egyszerre a lehető legtöbb sportágban, a világ lehetőleg legtöbb államából – ahol épp nem háborúznak, nem bombáznak halomra embereket, ahol épp nem halnak éhen – egyetlen városba csődíteni, és egyszerre lebonyolítani ennyi eseményt. Szerintük egy ilyen esemény akár negyvenévenkénti megrendezésére fordított erőforrás az azt követő években fenntartható. Szerintük létezik olyan prosperáló ország, ahol egyetlen nélkülöző ember sem él, nincs olyan szociális probléma, amire fordítható lenne ez a közpénz.

A Momentum tehát csak azért ellenzi az olimpiát, mert szerintük nincs rá elég pénz. De szerintük kellene erre gyűjteni pénzt.

A Momentum Mozgalom a nacionalizmustól eltérő nézetűeket és/vagy a baloldaliakat betegeknek tartja, a jobboldaliakat pedig ezzel az olimpiát később megrendezni szándékozó véleményükkel oktatnák szociális érzékenységre.

Ismerős, mennyire sokan, még mindig aggasztóan sokan ismét találtak maguknak egy „új”, „más”, „majdmostmi”-Messiást, és megint azt tartják legtöbben véteknek, ha vannak olyanok, akik elvárást közölnek egy politikai szereplő felé.

A Momentum Mozgalom az a csoport, amelyik végtelenül ostoba, arrogáns és tudatlanságról árulkodó belépőjével, számomra – és nézetben velem hasonlóan érző állampolgártársaim számára – frusztráló és kártékony hét orbáni év után elérte az, hogy sem kedvem, sem időm nincs arra, hogy bizalmat szavazzak nekik. Ehhez hasonló szlogennek már egyszer szavaztam bizalmat. 2010-ben. Utoljára.

Elegem van a „mások vagyunk”-okból. Elegem van a nacionalista hordószónokokból. Elegem van azokból, akik eddigi távolmaradásukat és fülsiketítő hallgatásukat nevezik meg egyetlen politikai erényüknek.

Elegem van azokból, akik bemutatkozás helyett a mások kiosztását gondolják egyetlen öndefiníciónak.

Elegem van az 1989-es rendszerváltást és azzal járó közjogi változást, 21 év demokratikus intézményrendszer kiépítését és működését nem érzékelőkből és nem értékelőkből, akik ilyen jogi nézetekkel, ennyire sekélyes közjogi elvárásokkal akarnak közösségi normarendszert diktálni, akik épp ezen közjogi helyzet romjain tudják még mindig elérni, hogy politikai tényezővé váljanak.

Elegem van azokból, akik embereket és demokratikus – bal- és jobboldali – nézeteket osztályoznak egészségesnek és betegnek, és ezzel a nézettel kívánnak egy közösséget felrajzolni.

Elegem van azokból, akik a meg nem élt életkort érdemnek tekintik, majd ebből a biológiai szemszögből nemzetközösséget rajzolnak fel.

Elegem van abból a 2009-es kötcsei orbáni vízióból, ahol már egyszer valaki a szembenálló értékvitákat – a demokrácia alapját – elítélte, helyette egy centrális erőteret vizionált, és hozott is létre.)

Elegem van azokból a legújabb, éppen aktuálisan feltűnő mindentudókból, akik úgy vallanak nacionalista és náci nézeteket, hogy még csak nem is tudnak róla, mert még ahhoz is tudatlanok, hogy leguglizzák saját szlogenjeiket.

(Fotó: Egészséges tudatú férfiak a Momentum Mozgalomban – Momentum – Facebook-oldal)

Tényleg elárulta-e a hazát Orbán Viktor?

Eltekintve attól a körülménytől, hogy a miniszterelnök által birtokolt sajtóbirodalom állítása szerint minden idők legnagyobb magyar államférfiújáról van szó, tulajdonképpen ő az egyetlen olyan ember széles e hazában, akinek ilyesmire felhatalmazása van, és könnyedén végre is tudta hajtani az említett tevékenységet.

A Soros György által támogatott Krétakör alapítványnak például nem sok esélye volt az ilyesmire. Mihez tudtak kezdeni azzal, hogy 2016 júniusában, Berlinben bemutatták Erkel Ferenc „Bánk bán”-ját? Tegyük fel, hogy ez valamiféle hazaárulás volt a részükről. Minden igyekezetük ellenére, széles néprétegeket mégsem tudtak ezzel hosszú időre ellehetetleníteni.

A miniszterelnök esetében nem a naponta oly nagy kedvvel emlegetett hazaárulásról van szó, melyet a kormányoldal hívei és ellenfelei úgy ragasztgatnak kölcsönösen egymásra, mint Kelemen és Roboz hátára a „szamár” feliratot Karinthy Frigyes „Röhög az egész osztály” című írásában.

Igazi, történelmi léptékű hazaárulás esetében Magyarország, pontosabban a jelenleg és majdan itt élő emberek sorsát hosszú időre meghatározó cselekményről van szó. Olyanról, amivel el lehetett érni azt, hogy az ország eltávolodjon Európától, polgárai idejekorán elhalálozzanak, sokan legyenek szegények, éljenek létbizonytalanságban. Azt, hogy kiváltság legyen a tanulás, és az ország szert tegyen egy olyan, nagyjából leválthatatlan elitre, amely legfőképpen folyamatos gazdagodással, valamint ennek letagadásával foglalkozik.

Elősegítette-e mindezeket Orbán Viktor, mint Magyarország miniszterelnöke, vagy nem? Sikerült-e neki bemagyaráznia azt a hazugságot választóinak, hogy az azerbajdzsáni demokrácia sokkal fejlettebb, mint a nyugati?

Esetében olyan árulásról van szó, amiről a történelemkönyvekben is írni fognak valamikor egy fejezetet. Ha mindez sokáig el fog húzódni, akkor könyvek garmadája fog szólni az Orbán-korszakban elkövetett tettekről és annak dicstelen résztvevőiről.

Kiszolgálta-e Orbán Viktor Vlagyimir Putyin hatalmai ambícióit, és ha igen, vajon mi vezérelte ebben a tettében? Miért változott meg hirtelen Orbán határozottan oroszellenes retorikája azután, miután Putyin elnök 2009. november 10-én magához hívatta és elbeszélgetett vele?

Semmitmondó közhelyeken kívül Orbán azóta sem adott magyarázatot erre a látványos „Kehrtwendung!”-ra, miszerint „Hátra arc!”'-ra. Ezzel tág teret nyújtott a különböző teóriáknak, találgatásoknak. 

A legnépszerűbb ezek közül talán az, amellyel Simicska Lajos állt elő, miszerint Orbán lánglelkű forradalmárként – praktikus okokból – egyúttal besúgó is volt. Találkozójukon a miheztartás végett Putyin egyszerűen megmutatta neki az erről szóló hivatalos igazolásokat.

Ennyi évvel a rendszerváltás után a spicliskedésnek azonban már nincs sok jelentősége. Nagyon bizonytalan egy portéka. Még a megboldogult Csurka István saját magába vetett hitét sem rendítette meg ennek felemlegetése. Ha hirtelenjében előkerülnének, egy olyan gyakorlott politikus, mint Orbán Viktor, pár perc alatt a saját előnyére fordítaná ezeket az információkat, vagy egyszerűen letagadná az egészet.

Medgyessy Péter miniszterelnökként eléggé csetlett-botlott, bukdácsolt, most mégis olyan ügyesen mozog a bal és jobb oldal között, mint egy balett-táncos, öltönyben. Ma már senkit sem érdekel a D-209-es ügy.

Putyin és Orbán gyakorlatias politikus. Minek foglalkoznának pitiáner ügyekkel?

Orbán ezzel szemben többször is célzást tett arra, hogy a magyarokat amolyan félázsiai szerzeteknek tartja. Már, mint elsőosztályú miniszterelnök, előszeretettel utazgatott rokonlátogatás céljából Azerbajdzsánba, Kazahsztánba. Egyszerűen imádja azt a környéket.

Az ottani demokráciák arról szólnak, hogy van egy vezetőjük, aki feltűnően nagy támogatottsággal rendelkezik, és ezért azt csinál, amit csak akar. A szovjet utódállamok nagy része ilyen berendezkedésű.

Valószínű, hogy ez a számára rendkívül szimpatikus demokráciafelfogás régóta foglalkoztatta Orbán Viktort. Elképzelhető, hogy Putyin 2009-ben felajánlotta számára, hogy segít neki Magyarországot is szovjet utódállammá tenni. Cserébe mindössze némi megértést, támogatást kért Orbántól. Az orosz elnök talán azt is hozzátette búcsúzóul, hogy időnként majd kér valamit, amivel mindketten egyaránt jól fognak járni. Így már teljesen érthetővé válik Bayer Zsolt, Szijjártó Péter és más rendkívüli módon kedvezményezettek egyoldalú rajongása az orosz vidéki élet szépségei iránt.

Ez a magyarázat jóval életszerűbbnek tűnik, mint egy molyrágta, bizonytalan ügynökügy. Orbán ráadásul nagy befolyásra szeretne szert tenni az Európai Unióban. Úgy értve, ami még megmarad belőle.

A miniszterelnök menekültügyben rendkívül ügyesen működött együtt a Kremllel. A feltorlódott menekülteket orosz buszok szállították a déli határról Ausztriáig.

Az Európai Uniót ezzel sikerült annyira meglepniük, hogy az a mai napig nem tért magához. Nem voltak felkészülve Putyin propagandaháborújára és arra sem, hogy egyik tagállamuk miniszterelnöke elárulja őket.

Az orosz (szovjet) hadsereg rég kivonultak a térségből. Ma már egyetlen katonára sincs szükségük, hogy növeljék itteni befolyásukat. Sokkal előnyösebb számukra, ha itt állomásoztatják Orbán Viktort, mint magyar miniszterelnököt. Ő jóval kevesebbe kerül, mint egy megszálló hadsereg. Legalábbis Oroszországnak.

Az, hogy mindez Orbán Viktor számára mennyi előnnyel, boldogsággal jár, egyértelmű. Magyarország számára minden jel szerint azonban rendkívül előnytelen. 

Hogy ezt hazaárulásnak, hatalomvágynak, önzésnek, államférfiúi nagyságnak, nemzeti önállóságnak, illetve nemzeti öntudatnak nevezzük, teljesen mellékes.

Orbán esetében a szavaknak semmi jelentőségük sincs. Ő maga mondta, hogy csak a tetteivel kell foglalkozni.

A halhatatlanságba vetett bizonytalan hitemet Fidel Castro 2016. november 25-én bekövetkezett halála zúzta végképp szét. Ha neki sem sikerült az örök életre szert tennie, akkor oda minden remény. Mindenképpen foglalkozni kell valamilyen formában az elmúlás gondolatával. Nem elég csupán mély alvással szorgalmasan gyakorolni rá.

Van-e természetes halál? Ha van, mi számít annak? Jó-e az nekem? Szabad-e az ilyesminek örülni?

A balesetek, bűncselekmények, harcok, éhínség és más tragédiák miatt elhunytaktól a Sors, Isten, vagy valami olyasmi, amit mi annak képzelünk, megtagadta a természetes halált.

Mihez is kezdjünk abban az esetben, ha valakit egy idejekorán odasettenkedő betegség pusztít el alattomosan, gonoszul? Mi számít "idejekoránnak"? Napjainkban az átlagéletkor egyes országokban növekszik, másokban igazságtalanul alacsony. Mennyi az a "kenyere java", amit elfogyasztva az elhunyt hozzátartozói felsóhajthatnak és megpróbálkozhatnak a beletörődéssel? Létezik-e egyáltalán ilyesmi? Mit lehet tanulni erről az iskolában? Mit kezdjen egy gyerek  78 éves korában meghalt nagymamájával? Nyugodjon bele, hogy elfogyott az a bizonyos kenyér? Miért nem adnak helyette egy másik szeletet?

A halálról az a legbiztosabb ismeretünk, hogy mindenkinek van.

Ha valakit Alaszkában, kirándulás közben felfal egy téli álomra készülődő medve, az természetes halállal távozik az élők sorából, mivel szerencsétlenségére belebotlott egy táplálkozási láncba, amelynek törvényei alól sok esetben kivontuk magunkat. Ha ezt a bizonyos medvét később beazonosítják, ő már erőszak áldozata lesz. Egyszerűen kivonják a táplálékláncból.

Halálunk után sok választásunk már nem marad, hogy mihez kezdjünk magunkkal. Életünk során rengeteg ökológia lábnyomot hagyunk magunk után, melyek közül az utolsó egy sír, urna, mauzóleum, piramis. Segít-e ez valamit? Mármint az, hogy pár évig még úgy tűnik, birtokolunk valamit, amikor mi már nem is létezünk. Néhány négyzetmétert és talán egy "síró angyalt".

"Végső ökológiai lábnyomunk" ráadásul rengetegbe kerül. Szilágyi János szíves invitálásáról, amely rendkívül kecsegtető elhalálozásról és 100 Ft/hó értékben megvásárolható időskori biztonságról szólt, kiderült, hogy becsapás. Ezen túlzottan optimista reklám láttán talán még Hufu fáraó is elgondolkodott volna azon, hogy nekikezdjen-e a Gízai nagy piramis építésének, vagy az is elegendő, ha időben befizet egyre. A végén kiderült volna, hogy még egy közepes nagyságú macska bebalzsamozását sem lehet kifizetni a biztosításából.

Személy szerint piramisra, illetve mauzóleumra soha életemben nem vágytam. Az ilyesmiket nem nagyon lehet belakni, legfeljebb kísértetként, amely ráadásul egy olyan életforma, ami valószínűleg nem is létezik.

Annak a gondolata sem lelkesített túlságosan fel, hogy valamilyen könnyed ceremónia keretében, ne legyen módom megtekinteni a körülöttem ácsorgókat. Ha a fél világ ott szomorkodna a sírom körül, és azon sopánkodna, hogy halálommal pótolhatatlan veszteség érte az egész emberiséget, az sem sokat javítana a már nem létező kedélyállapotomon.

Halálom után egyetlen porcikám sem fog érdekelni engem. Másokat talán igen. Egy egyszerű procedúrával rövid idő alatt elintéztem, ha egyszer majd nem leszek hajlandó életjelenségeket mutatni, nézegessenek inkább azok, akiket ez érdekel. Talán találnak bennem valami figyelemre méltó érdekességet, ami egy temetés során mindenkinek elkerülte volna a figyelmét.

Szereztem egy igazolást magamnak arról, hogy én is azok közé fogok tartozni, "akik haláluk után az orvosképzést szolgálták." Sok fáradtságomba ez a szolgálat nem került, mivel mindehhez csupán egy  „Felajánló nyilatkozat holttest anatómiai oktatás és kutatás céljából történő felhasználásához” című nyomtatványt kellett kitöltenem.

Így lehet könnyedén megszabadulni egy hullától. Már csak azon kell igyekeznem, hogy olyan állapotban őrizzem meg magamat, amely alkalmassá tesz az anatómiai oktatásban és kutatásban való felhasználásra.

Szerencsére Hufu fáraó sem verte magát felesleges költségekbe. Ő azok közé tartozik, akik haláluk után a turizmust szolgálták.

Nem valószínű, hogy nagyon sokra megyünk őkelmével. Hazai elitünk számára rendkívül mámorító érzés lehetett a felbukkanása, majd váratlan diadala, mivel győzelmével minden gátlás alól felszabadultak. Nem mintha eddig bármi miatt is annyira aggasztották volna magukat, de ott voltak azok a fránya egyezmények, ellenőrzések, elszámolások, szerződések. Mindenféle idegesítő papíros meg akadékoskodó hivatalnok. Mostantól ezeknek nem sok jelentőségük lesz, csak abban az esetben, ha mások ellen lehet fordítani.

Trump győzelme arra is kiváló alkalmat nyújtott, hogy intim utcabált rendezzenek az új amerikai elnök tiszteletére azok, akik erre állami támogatást kaptak.

És ezután? Ezután meg mi lesz? Természetesen a hazai elitümk további további gazdagodáson kívül. Ezzel eddig sem volt túl sok probléma. Az adófizetők gálásan álltak minden eléjük lökött cehet, már ha látták egyáltalán.

Másoknak azonban mitől lesz most jobb?  A világ népei azon nyomban felszabadulnak és a saját kezükbe veszik a sorsukat? Talán kitör a régóta várt proletár világforradalom, amit már Lenin és Trockij is beígért, de  végül inkább meghaltak?

Aki elég ügyes, és kihasználja a politikai inkorrektség nyújtotta remek alkalmat, felcsaphat akár még diktátornak is. Nem fog szólni érte neki senki. Szuverén jókedvében azt lövethet agyon, akit csak akar.

A liberalizmust úgy beállítani, mint egy világot behálózó, gonosz szervezetet, merő ostobaság, szélhámosság, porhintés. Legfőképpen azzal vádolják a liberálisokat, hogy mindenkire rá akarják kényszeríteni az akaratukat és ki akarják pusztítani az emberiséget. Például azzal, hogy agymanipulációval, meg olyan izéses' porokkal mindenkiből homoszexuálist akarnak előállítani. Egy másik anti-liberális iskola ezzel szemben az elfajzott liberálisokat a túlzott mértékbe vitt szabadossággal vádolja. Például azzal, hogy nem tekintik bűnnek a homoszexualitást, sőt megengedik másoknak is. Most akkor kényszerítenek vagy túlzottan elnézőek?

Megmagyarázhatatlan, hogy ezen elkötelezett, konzervatív lelkek fejében miért éppen a szexualitás kavarog állandóan. Másra nem is tudnak hirtelen gondolni, ha meglátnak valakit, akivel nem egyezik meg a véleményük? Begerjednek tőle, vagy mi?

A valóságban csupán arról van szó, hogy indokolatlanul ne turkáljon mások magánéletében senki. Egy politikust ne lehessen azzal zsarolni, hogy kiket ölelgetett valamikor. Nem kell ehhez semmiféle ideológia. Elég csupán az, ha valaki toleránsan, tapintatosan viselkedik, ami nem bűn. Annak ellenére sem az, hogy a hazai elit ezt próbálja a tömegek fejébe sulykolni. Sajnos sikeresen.

Kényszerről, különleges kiváltságokról nem esik szó egyetlen liberális irományban sem. Ha egy homoszexuális férfi bankot rabol, nem hivatkozhat arra, hogy mindez csupán azért történthetett meg, mivel ő meleg. A bankrabló, az bankrabló. Pénzt akart szerezni és nem a biztonsági embert szerette volna randira hívni. Nagyjából így kéne működnie az emberek közötti kapcsolatoknak, de mostanában állandóan odapofátlankodik az álszentség és mindenféle hazugságokat, rémhíreket terjeszt. Sajnos sikeresen.

"Na, persze, hogy naná! - mondják erre a liberalizmus elszánt ellenzői. Ez csak a látszat.  Ezek az aljas liberálisok magát "Soft Powert" használják. Most írták az újságban. Csábítással terjesztik aljas eszméiket. Még Ronald McDonald-ot és Harland Sanders ezredest is ők hálózták be." Ebben csupán az a bökkenő, hogy a "Soft Power" tulajdonképpen nem rossz dolog. A japánok jól elvannak diktatúra nélkül és még a tradícióikat is megtartották.

A tiltást, kényszerítést, az aprólékos szabályozást, a mindenható államot, a nemzeti oldal  - ami nem is létezik, csak egyesek haszonlesésből kinevezték magukat annak - preferálja. Olyasmiket is irányítani szeretnének, amihez semmi közük sincs. Például azt, hogy kinek milyen a szexuális preferenciája, vagy miért éppen "négerzenét" hallgat Kovács Ákos helyett. Előszeretettel kategorizálják az embereket vallási meggyőződésük, bőrszínük, állampolgárságuk, meg az alapján, ami aznap épp az eszükbe jut.

Donald Trump hirtelenjében be is mutatta miként lehet véghezvinni a gyakorlatban is mások megalázását, felesleges vegzálását. Mellékesen még hülyét is sikerült csinálnia saját magából. Gyaníthatóan nem ez lesz az utolsó alkalom az ilyesmire.

Egyre inkább kiderül, hogy Trump teljesen alkalmatlan posztjának betöltésére, mivel nincsenek meg hozzá a kellő ismeretei. és nem rendelkezik megfelelő gyakorlattal. Tanulni pedig azért nem akar, mert már mindent tud. Egy ügyes stáb, mint a már betegeskedő Ronald Reagen elnököt, könnyen kihúzhatná bajból, ha megfelelően válogatta volna össze a csapatát és hallgatna is rájuk. Nem sok jel mutat erre.

Az elnöki ciklusa valószínűleg jogi csatározásokkal fog eltelni, melyek során több-kevesebb sikerrel próbálják majd megmagyarázni neki, hogy mit, miért nem szabadna tennie, amit aztán majd mégis megtesz.

Akik most oly nagy reményeket fűznek Donald Trump elnökségéhez, vajon mit szóltak ehhez az ad-hoc jellegű kitiltáshoz, ami pillanatok alatt be is csődölt?

Trump vajon tanul Orbántól? Ha a bíróságok támadják a muszlimok módszeres eltávolítását az Államokból, akkor válaszul az elnök kitiltja az íreket és az afroamerikaiakat is? (Trump német származású. Ő maradhat.)

Egy bátor, hazafias amerikai-kínai gazdasági háború minden bizonnyal felpezsdíti a világpolitikát, főleg ha átmegy élesbe. Vajon miként tudná ezt magában feldolgozni a keleti nyitás és Trump elnök iránt egyaránt odaadó rajongásra trenírozott, hazai, jobboldali közvélemény? Valószínűleg izgatottan várnák, hogy mit mind erről kolbászmessiásuk a rádióban.

Gazdasági verseny most is létezik az országok között, de az tele van megállapodásokkal, szerződésekkel, hivatalos papírokkal, meg egy csomó más furcsa dologgal. Rengeteg ember él abból, hogy ért az ilyesmikhez. Egy ilyen-olyan háború pont ezeket a feltételeket rugdosná fel. Káoszon kívül Trump mit tudna felajánlani helyette?

A jelenlegi "jó oldalon" - ami szintén nem létezik, mivel a társadalom egy heterogén, állandóan változó valami - Donald Trumpot a "szegények és nincstelenek védelmezőjének tüntetik fel az elnyomók agressziójával szemben." Ez önmagában rendkívül derék cselekedet. Ezt a naiv, romantikus elképzelést csupán az zúzza azonnal porrá, hogy maga Trump is hatalmas vagyonnal rendelkező üzletember, aki éppen most teszi lehetetlenné a bioszféra degradációja ellen tett eddigi erőfeszítéseket. Putyin, Erdoğan, Kim Dzsongun jelenleg a világ legnagyobb tőkései közé tartoznak.

Trump sem fog koldusbotra jutni az  elnöki ciklusa végére. Mivel segítik például ők a Szubszahara nyomor, háborúk és aszály sújtotta térségeit? Ellátogatnak néha Szudánba vagy Szomáliába? Mármint a szokásos ballisztikus rakéták bevetése nélkül.

A Föld és a rajta kialakult élet nem fog elpusztulni, legalábbis nem mostanában. Egy ennyire összetett, 4,6 milliárd éve működő rendszer látott már csúnyább dolgokat is fennállása óta, de valahogy mindig korrigált és önzetlenül hagyta magát újra meg újra benépesíteni. Mégsem mondtunk számára ezért soha köszönetet, mi, ezek a nagyképű, mániákusan mindent meghódítani vágyó főemlősök. Teljesen természetesnek vesszük, hogy itt minden a miénk. Feltaláltuk a tüzet és azóta sem tudunk lemondani arról, hogy mindent elégessünk.

- Tulajdonképpen mit akarnak ezek itt? - tehetné fel jogosan Földünk a kérdést. - Valami kollektív öngyilkosságra készülődnek? De miért ilyen rendkívül bonyolult formában?

Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének tagjai nem liberálisok, hanem tudósok, kutatók. Erre jön ez a ravaszdi Donald Trump és elkezd ügyeskedni, mint Jockey Ewing a texasi olajvállalkozók bálján. Egy C kategóriás katasztrófafilm polgármestere.

Orbán jóval előbbre tart a bontási munkálatokban, mint Trump, csak túl kicsi az országa. Most azonban engedélyt kapott a "a legmagasabb világi helyről", hogy azt csináljon, amit csak akar. Csoda, hogy a Magyarok Asszonya, a Boldogságos Szűz Mária még nem jelent meg előtte valamelyik stadionjában. Persze az is lehet, hogy a csodás jelenést a választási küzdelemre tartogatják, aztán teleplakátoztatják vele az egész országot.

Ha a "fejlett" nyugati világ nem tesz semmit az elkövetkezendő, sorozatos klímakatasztrófák mérséklése érdekében, és nem nyújt hatékony humanitárius segítséget az ott élőknek, akkor az egész XXI. század arról fog szólni, hogy hova húzzunk még fel egy kis falat.

Szudán lakosságszáma 40,2 millió fő. Afrika népessége nagyjából 1,2 milliárd. Majd mi, jó 0,7 milliárdan. jól lelövöldözzük őket, ha ide mernek jönni. mert nem hajlandóak önként szomjan veszni. Fegyvereink vannak hozzá, népirtást pedig bármikor sikeresen végre tudunk hajtani. Rengeteget gyakoroltunk már rá.

Mindezt persze a kereszténység védelme érekében tesszük majd. Pont úgy, mint amikor a keresztes lovagok lemészárolták Jeruzsálem békés, polgári lakosságát.

"Soros György hatvannál is több, hazánkban működő alapítványa, szervezete behálózza az egész magyar közéletet. A milliárdos keze így a sajtón és a politikai elemzőintézeteken keresztül a felsőoktatáson át a pártokig elér." (Soros Györgyék hálója átszövi a teljes közéletünket)

A Bayer Zsolttal kegyetlenül megerősített „Kárpáti fal”, azaz a Magyar Idők címmel, rendszeresen megjelenő propagandakiadványnál nagyon komolyan vették a civil szervezetekkel való leszámolás szükségességét. Egy szem szerző nem is volt számukra elegendő ahhoz, hogy akkurátusan számba vegyék Soros György hatvannál is több, hazánkban működő alapítványainak, szervezeteinek tevékenységeit, kibogozhatatlan összefonódásait a liberális alvilággal, a tudatformáló háttérhatalmakakkal, Faustus doktorral, ecetera, ecetera...

A lelkes szerzők, Kárpáti András és Nagy Áron minden tőlük telhetőt meg is tettek annak érdekében, hogy olvasótáborukat a magyarországi civil szervezetek, elemző intézetek, – az általuk oly gyönyörűségesen megfogalmazott – „balliberális nyomtatott és audiovizuális média”, az ellenzéki pártok, és meglepő újdonságként, a felsőoktatási intézmények ellen hangolják.

Nagy igyekezetükben egy alapvető hibát is elkövetett a szerzőpáros, mivel azt írták: „Például a 2012-es melegfelvonulást Majtényi László nyitotta meg, és arra is felhasználta az eseményt, hogy a kormány által szervezett békemenetet kritizálja.” Ezt eddig a kormányoldalon senki sem merte ilyen nyíltan kimondani. 

Ahol nincs jelen, a fentiek értelmében tényleg a kormány által szervezett CÖF, illetve valamilyen formában az állampárt, oda minden valószínűség szerint az ellenség fészkelte be magát. Ha ez a szovjet, illetve német birodalmi mintájú propagandaháború továbbra is így folytatódik, immár semmi akadálya sem lesz annak, hogy bárkit, illetve bármit eltávolítsanak, letartóztassanak, betiltsanak, megszüntessenek valami légből kapott, államellenes tevékenység címén. Ha kell, magát a leszámolás menetét is titkosítják pár évre, így elejét veszik a túlzott kíváncsiskodásnak, felesleges akadékoskodásnak.

Gyakorlati tapasztalatok alapján azonban az orosz Külső Hírszerző Szolgálatnak (SZVR) jóval nagyobb hatása van kormánypárti politikusaink mindennapi életére, mint Soros György több mint hatvan, hazai közéletet átszövő, egyébként teljesen nyílt szervezetének.

Szijjártó Péter máris úgy viselkedik, mintha az Oroszországi Föderáció és Magyarország közös külügyminisztere lenne. A dicséret nem is maradt el orosz kollégája, Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter részéről. Kettejük között már-már apa és fia viszony kezd kialakulni.

Soros alapítványait Vlagyimir Putyinnak sikerült brutálisan kiszorítania Oroszországból. Most a kelet-európai, orosz befolyási övezeten van terítéken. Végre tradicionálisan ismét hűséges csatlósállam lehetünk, annak minden, számunkra oly meghitten ismerős hátrányával együtt. Annyira mégsem szeretünk függetlenek lenni, mint például a balti államok, akikre emiatt a jövőben feltehetően nehéz évek várnak.

A módszerek valószínűleg ugyanazok lesznek nálunk is, mint az anyaországban. Hatásos, agresszív rágalomhadjárat, meghurcoltatás, kiutasítás, száműzetés, kényszermunka, amit ma nálunk közmunkának hívnak.

Nyugodtan nevezhetjük ezt egy olyan polgárháborúnak, amelyet Oroszországgal a háta mögött a magyar kormány folytat saját, védtelen állampolgárai ellen. Természetesen nem a nemzetre rontanak rá, csupán azokra, akiket valami miatt alkalmaként önkényesen kizárnak ebből a kategóriából.

Azok a boldog, lelki szegények, akik ma őszintén örvendeznek annak, hogy Magyarországon egyre inkább félrerugdossák a szabadságjogokat az útból, nemsokára talán majd azon törhetik a fejüket, vajon hol és mikor hibázhattak, hogy egyszeriben barátból ádáz ellenséggé váltak.

Ezek a rendszerek így működnek. Nem árt, ha az is fél, akinek nem kéne, nehogy aztán véletlenül nekikezdjen meginogni. A rendszer iránti hűségüket bizonyítandó, illetve egy kis előny reményében, a becsületes – most éppen nemzeti-konzervatívnak elkeresztelt – polgárok ilyenkor szoktak állampolgári kötelességből, feljelentéssel élni.

Soros alapítványait hatalmas bűnök terhelik. A Transparency International Magyarország Alapítvány, a világ legnagyobb korrupcióellenes alapítványa 2014-ben összesen 43 millió forintnyi júdáspénzt fogadott el. (Máté Evangyéliuma 27. rész) A korrupció iránti kutakodásával ez a Soros által pénzelt társaság nyíltan bele akar avatkozni a magyar kormány jól jövedelmező üzleti tevékenységébe. 43 milliónyi ezüst hatalmas összeg. Simán be lehet vele dönteni a magyar gazdaságot.

Ezzel szemben Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő települése, az 5.882 lélekszámú Mezőcsát ezen összeg négyszeresét, 181 millió forintot kapott köztemető fejlesztésre és a „Művelődési Ház" épületgépészeti munkálataira. Mennyivel kellemesebb ilyesmiről olvasni egy alaposan kiegyensúlyozott lapban, például a Csáti Újságban, mint a folyamatos ármánykodásról. Felmerülhet azonban a jogos kérdés, hogy mégis mi lehet az a valami, amire egy köztemető ennyi pénzből képes.

Teljesen érthető, hogy Orbán Viktornak elemi érdeke Oroszország befolyásának növelése a térségben. Ezzel üzletileg pompás befektetésnek bizonyult miniszterelnökségét a saját megboldogulásáig el tudja húzni. Szerencsés esetben még egy felcsúti dinasztiát is alapíthat. Az ország várható nyűgét és baját ezen fényes időszak alatt el lehet intézni azzal, hogy mindezen ártalmak és mellékhatások mögött maga Soros György, a rezsicsökkentés esküdt ellensége áll.

"Soros finanszírozta azt az orosz ellenzéket, akik lelepleződtek a legutóbbi választások manipulálásával és akik a (hitetlen/bizonytalan/kétkedő) lakosságot utcai zavargásokra uszítva próbálták megdönteni a rendszert. Sorosnak már nincs sok esélye folytatni a mocskos játékait és spekulációit, amelyekkel – a Rothschildokkal, Rockefellerekkel és más sakálokkal szorosan együttműködve, a világ globális pénzügyi rendszerét akarja térdre kényszeríteni." (Vlagyimir Putyin, 2012. február)