XIV. és fél Holumbár, Hengermalomköz dicső uralkodója méltóságteljes arccal ült aranyszínű, kiváló minőségű műanyagból készült trónusán. A Ritz dinasztia, melyből őfelsége, Holumbár király származott, az elmúlt évszázadok során rengeteg dicsőséges, győztes háborúban vett részt, de a legtöbbször sajnos vesztesként. A királyság ennek következtében egész kicsire zsugorodott, míg végül elérte a „tényleg van valahol valami ilyesmi” méretet.

Holumbár király az évente  megrendezett, „Győztes csaták ünneplése” nap alkalmából mindig kihangsúlyozta annak a jelentőségét, hogy a dicső múlt minden igaz hazafit kötelez. Az említett igaz hazafiaknak fogalmuk sem volt arról, hogy vajon mire, de emiatt nem nagyon zavartatták magukat. Úgy gondolták, ez legyen a király problémája, elvégre neki is el kell foglalnia magát valamivel, ha már ilyen jól megél az uralkodásnak nevezett tevékenységéből.

Farzseb, az udvari bolond közben egy körtét nézegetett, meglehetősen tüzetesen. Felemelte, a király fenséges ábrázata felé tartotta, majd tényszerűen közölte:

– Szavamra! Kísérteties a hasonlóság!

A király válaszként jó nagyot rúgott bele. Az uralkodó nemes élű, hosszúkás arca legfőképpen egy bőszen vicsorgó, vágtázó csataménéhez hasonlított.

– Értem felség – jegyezte meg Farzseb, majd óvatosan odébb húzódott. – Már megint valami éktelenül nagy ostobaságon töröd a fejed. Sok sikert kívánok hozzá. Fenséges ez a körte. Úgy értem, is.

Kéjesen beleharapott a gyümölcsbe, majd mosolyogva felfalta az egészet.

A király nem törődött a bohóc gúnyolódásával. Nem volt kedve tréfálkozni.

A királyi kancellár, Daniel Bernoulli,  gondterhelt arccal hajolt a számítógépe fölé. Épp a királyság siralmas gazdaságai adatait próbálta átalakítani rendkívül kedvezőekké. Ez bizony hatalmas összpontosítást igényelt a részéről.

– Kancellár! – szólította meg hirtelen az uralkodó. – Haladéktalanul háborúznunk kell!

– Ühüm, értem. Mi a fene van már megint? – felelte szórakozottan, majd rémülten kapott észbe. – Elnézését kérem, felség. Remélem nem sértettem meg túlságosan. Kissé elmerültem az ország kedvezővé alakított pénzügyeiben. Mintha valami háborúfélét emlegetett volna. Talán ismét megtámadtak minket? Ezúttal kik voltak azok az elvetemültek?

– Egyelőre még senkik. Pont ezt kellene kitalálnod. Van itt valahol a környéken egy gyenge és rendkívül  jelentéktelen ország? – kérdezte a fenséges Holumbár.

– Természetesen. Hogyne. – felelte Bernoulli. – A miénk. De mi értelme lenne annak, ha sikeresen leigázzuk önmagunkat?

– Nem, dehogy! Egy másik országot kell legyőznünk. Az őseim rengeteg dicső tette hajtottak végre. És én? Mit fognak majd írni rólam? Azt, hogy bátran trónra lépett, majd egy idő után hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegségben elhunyt? Mindössze ennyit? Semmi véres háború, dicső győzelem, zseniális haditett? Olyan országot mutass nekem, amely alkalmas arra, hogy legyőzzük! – felelte bosszúsan XIV. és fél Holumbár. Arca nemes, de fegyelmezett dühről árulkodott. Olyan, az említett csataménéhez hasonlót.

– Ha megengedi felséged, bátorkodom felhívni a figyelmét arra, nemes őseinek dicső haditetteinek következtében az országunk fokozatosan egyre kisebb lett. Rendkívül szép hagyomány, de úgy vélem ideje lenne stratégiát váltanunk. Talán vesse bele magát felséged a tudományokba. Alapítson kutatóintézeteket. Támogassa az iskolákat, egyetemeket. Majd felkutatjuk országunk tehetségeit, támogatjuk őket és így Hengermalomköz könnyedén felvirágozhat.

– Az rengeteg pénzbe kerül és teljesen felesleges! Te is nagyon jól tudod, hogy már minden fontos dolgot kitaláltak. Egy dicső király háborúzik, és nem mindenféle lombikokat pakol ide-oda. A végén még azt hiszik, teljesen hülye vagyok.

– Ez nem hit kérdése, felség. Cáfolhatatlan tény! – csillant fel Farzseb szeme.

– Fejezd be, bolond! Neked mindig csak a könnyed tréfálkozáson jár az eszed. Gyere csak ide sietve, hogy egy jó nagyot rúghassak beléd. Így ni! Ez most elég jól sikerült – felelte elégedetten a király, miután az udvari bolond feltápászkodott a földről.

– Valóban grandiózus rúgás volt, felség. Visszatérhetnék esetleg a munkámhoz. A királyi sajtó nagyon kíváncsi az elért gazdasági eredményeinkre. Már csak pár pillanat és máris rendkívül kedvezőek lesznek a kilátásaink – mondta Bernoulli kissé elgyötört hangon.

– Egy frászt! – felelte a király. – Van már ellenségünk? Nincs! Van már kilátásban lévő győzelmünk? Nincs! Van már valami dicső haditettünk? Nincs! Addig amíg nem kerítettünk magunknak valahonnan egy valamirevaló háborút, addig ne lopd itt nekem a napot meg szórakozz a gazdasággal! Hívasd csak ide a legfőbb hadvezért és hozass egy térképet! De ne valami girbegurba turista útvonalakkal telit, hanem rendes világtérképet – emelte meg dicsőséges hangját Holumbár király. Pont mint az említett csatamén.

– Parancsára, felség! Rögtön intézkedem! – felelte lemondóan a kancellár.

Farzsebnek tökéletesen igaza van, gondolta magában. Hengermalomköz királya a tények ismeretében tényleg teljesen hülye. Elmebéli állapota jelenleg nagyjából stabilnak mondható.

Kis idő múltán megjelent Miami Dolphin, Hengermalomköz legfőbb hadvezére. Megpróbált ugyan rendkívül marcona képet vágni, de az egészből csupán egy diszkréten elnyomott ásítás sikeredett. Egy szolga cipelte utána a királyi világtérképet, melyen hatalmas betűkkel díszelgett Hengermalomköz királyság neve. Az “L” betű sajnálatos módon teljesen kitakarta az egész birodalmat.

A térképet méltóságteljesen kiterítették és kezdetét vette a komoly haditanács.

– Ez meg itt ki? – kérdezte érdeklődve XIV. és fél Holumbár  Bernoulli kancellárt.

– Ó, igen, felség. Bátorkodom önnek bemutatni dicső országunk legfőbb hadvezérét, Miami Dolphin hadseregtábornokot. Kiváló stratéga és rettenthetetlen férfiú – mutatta be Dolphin tábornokot Holumbárnak a kancellár.

– Örvednek! – felelte erre kissé csalódottan a király. Pont olyan arccal, mint amilyennel egy bosszús csatamén rendelkezik.

A király alaposan szemügyre vette a tábornokot, majd megkérdezte: – Hadvezérnek ez itt nem túl öregecske?

– Királyom. Egész életemet a haza dicső szolgálatára tettem fel – próbált a legfőbb hadvezér jó benyomást tenni a királyra. – Biztosíthatom róla, az utolsó csepp véremet is feláldoznám felségedért és a királyságért.

– A nyamvadt véredre most egyáltalán nem lesz semmi szükségem. Csupán egy országot kell meghódítanod, de lehetőleg rövid időn belül – válaszolta a király. – Gyorsan kerítenünk is kell hozzá egyet.

A kancellár és a hadvezér csodálkozva egymásra néztek, majd úgy tettek mintha gondosan tanulmányoznák a kiterített térképet.

– Csupa nagy ország – bosszankodott a király. – Nincs valami egészen kicsi foltocska? A színe teljesen mindegy.

A hadvezér arca hirtelen felderült és rábökött egy apró, kék foltra.

– Felség. Itt is van az ellenség. Kerítek mindjárt hozzá egy nagyítót és megnézzük, vajon kik is lehetnek azok.

– Pompás! – válaszolta király. – Pont valami ilyesmire gondoltam. Pillanatok alatt elbánhatunk velük.

– Ez nagyon örvendetes tény, felség – felelte óvatosan a kancellár. – Szíveskedjék azonban figyelmet fordítani arra, hogy ez a szerény foltocska Kelet-Afrikában van. Nem hiszem, hogy a hadseregünk komolyabb veszteségek nélkül kibírna egy ilyen hosszú utazást. A repülőjegyek ráadásul rengetegbe kerülnek.Ne kapkodjuk el ezt a hadjáratot. Ha most, elővételben megrendelnénk a jegyeket, jövőre jelentős kedvezménnyel támadhatnánk.

– Rendkívül ostoba vagy! Minek mennénk oda? Egyszerűen bejelentjük a királyi sajtónak, hogy alattomos módon megtámadták a békés Hengermalomközt, de mi végül alaposan elbántunk velük.  A hadvezér ez esetben természetesen én leszek nem pedig az a szétesőfélben lévő aggastyán. Mindössze az ellenség nevét kell végre kiderítenünk.

A király arca egészen kipirult a lelkesedéstől. Közben visszatért a tábornok. Kezében egy terepmintás harci-nagyítót tartott.

– No, nézzük csak, felség, kivel is akadt dolgunk. Ha szabadna, és helyet biztosítania a számomra, rögtön ki is derítem – mondta a hadvezér, majd közelebbről megvizsgálta a támadó foltocskát.

– Úgy látom, hogy az ország neve valami “D” betűvel kezdődik. Ez roppantul fenyegetőnek tűnik – ráncolta össze a homlokát. - Meg is van, felség! Ez itt a híres Darsaföld. Bevallom, még soha életemben nem hallottam felőlük.

– Én sem – válaszolta a király. – Bernoulli kancellár! Nézd meg gyorsan a számítógépen, mit írnak róluk. Mindent meg kell tudnunk velük kapcsolatban, és ki kell derítenünk a gyenge pontjaikat. Soha nem lehetünk elég óvatosak.

A kancellár méltóságteljesen beírta a keresőbe Darsaföld nevét. Mindössze 317 találatot kapott. Nekiállt áttanulmányozni az értékelhető oldalakat, majd kisvártatva megszólalt:

– Darsaföldnek nagyjából 35 ezer lakosa van, de közülük mindössze úgy 15.000 tartózkodik huzamosabb ideig az országban. Úgy látom még függetlenségi háborút sem folytattak, mivel a nagy kapkodásban elfelejtették őket gyarmatosítani.  A lakosság nagy része a környező országokban dolgozik. Békés népről van szó. A darsák a bantu népcsoporthoz tartoznak. Ha éppen az országban tartózkodnak, különféle dísztárgyakat árusítanak azoknak turistáknak, akik véletlenül beléjük botlanak. Az ország legfőbb bevételi forrását az útbaigazítás jelenti.

– Nagyszerű. Pont megfelelőek lesznek ellenségnek. Nekik erről persze nem is nagyon kell tudniuk – mondta a bölcs XIV. és fél Holumbár. Rendkívül elégedetten nézett a többiekre. Pont úgy, mint a már többször említett csatamén.

– Zseniális tervről van szó, felség – jegyezte meg kissé bizonytalan hangon a kancellár. – Szabadna esetleg érdeklődnöm a hadjárat részleteit illetően?

– Erről én is szeretnék minél többet tudni – ásított egyet Farzseb. – Egy teljesen észrevétlen vérfürdő. A hengermalomközi hadsereg nagy távolságból indított, interkontinentális képeslapok segítségével csapott le a mit sem sejtő ellenségre. Mond csak, kancellár. Van egyáltalán elegendő pénzünk támadó jellegű bélyegek beszerzésére?

– Félre a vidám mókázással, Farzseb! Nem érünk rá most ilyesmivel szórakozni – felelte a király és egyben már hadvezér. – Ez bizony valódi élet-halál harc lesz. A királyi sajtó feladata lesz a darsák által elkövetett szörnyűséges rémtettek bemutatása. Úgy vélem naponta három-négy elegendő lesz ilyesmikből. Mindig legyenek köztük olyanok is, amelyekben védtelen hengermalomköziek az ártatlan áldozatok. Kötelességünk tájékoztatni a lakosságot a rájuk leselkedő veszélyekről. Tudniuk kell, hogy Darsaföld mindenáron el akarja foglalni az ősi Hengermalomközt, mivel kegyetlenkedni akarnak. Tudják csak meg azt is, hogy az aljas darsák hamis útbaigazításokkal ejtik csapdába a turistákat, majd hosszan tartó, fékevesztett törzsi táncra kényszerítik őket, hogy elfelejtsék saját nemes hagyományaikat és népszokásaikat. Kegyetlen, mindenre elszánt népségről van szó. Semmiképpen sem engedhetjük meg, hogy a darsák elfoglalják Hengermalomközt. A sajtó majd szépen megírja, hogy én, XIV. és fél, azaz Jónagy Holumbár, véres csaták során meghátrálásra kényszerítettem a vad hordákat. Úgy vélem nekem majd az élen kell küzdenem. A részleteket a kancellárral és királyi krónikással majd kidolgozzuk. Dolphin tábornok, te szedj össze mindent Napóleon győztes ütközeteiről. Egy kicsit majd kiszínezzük azokat, hogy ne legyenek olyan rettenetesen unalmasak.

– Értem, felség. Gyorsan befejezem Hengermalomköz jelentős gazdasági fejlődését, majd nekilátok a dicsőséges, győztes háborúnak. Ezt a Darsaföld nevet gyorsan fel is írom magamnak. Nagyon kellemetlen, ha az ember egy csata kellős közepén elfelejti az ellenség nevét – válaszolta Bernoulli kancellár, aki az utóbbi időkben egyre komolyabb gyomorpanaszokkal küszködött.

Így kezdődött tehát a hengermalomköziek és a darsák közötti véres háborúskodás. Utóbbiak erről szerencsére nem értesültek. Békésen folytatták továbbra is virágzó útbaigazító tevékenységüket.

Pénteken sikeres terheléses EKG vizsgálaton vettem részt. Aki nevezett már be szívinfarktusra, de még nem ért be vele a végső célba, az tudja, hogy a MET-nek, közismertebb nevén a metabolikus ekvivalencia értéknek micsoda jelentősége van egy ember életében. 9-es értékkel már nyugodtan bele lehet vágni a Himalája csúcsainak meghódításába. Meglepő módon az íjászathoz már 3 MET is elegendő.

Minden nyűgük és bajuk ellenére nagyon szeretem a kórházakat. Gyakorlott felhasználóként, ha ledobnak valamelyikben, azonnal feltalálom magamat, akár még extrém körülmények között is. Pont, mint a rútul magára hagyott Bear Grylls a kígyóktól hemzsegő, félelmetes borneói dzsungelben. Én persze soha nem szoktam magammal cipelni egy egész forgatócsoportot.

Ismerek pár embert, akik frászt kapnak az orvosi műszerek láttán. Félelmük egyáltalán nem indokolt mivel, ha észlelik ezeket, az csupán azt jelenti, még nagyjából életben, illetve az eszméletüknél vannak. Javaslom a számukra, gondoljanak inkább egy különleges vidámparkra és próbálják meg élvezni az izgalmas vizsgálatokat. Így tekintve a kalandozásra, még egy hosszan tartó szív MR vizsgálat – melynek során közel egy órát kell kuksolni egy irritálóan kattogó ágyúcsőben – pompás időtöltésnek tűnhet. Még a rettegett vastagbéltükrözésnek is megvannak a maga szépségei. Ha más nem, hát maga a kihívás.

Az évenkénti műszaki vizsgálataimat mindezek ellenére a Soproni Rehabilitációs Intézetben, magyarul a Szívszanatóriumban szoktam elvégeztetni. Kellemes kiszolgálás, a nyolcvanas évek visszafogottan elegáns, SZOT üdülőit idéző környezet, nyugodt körülmények. Az orvosokon és az ápolónőkön kívül itt senki sem rohangál ide-oda. Sokan már nem is nagyon tudnának. Ráadásul még a jópofa, kényszeresen vicceskedő hozzátartozók sem tartózkodnak a közelben. Aki találkozott már velük, az tudja miről is beszélek.  Itt minden adott tehát ahhoz, hogy a páciens egy időre magára hagyja a rohanó világot és elmélyedjen az élet szépségeiben.

Az egész kaland általában egy ártalmatlan szívultrahang vizsgálattal kezdődik, amely a szív kamráiról, falairól, a billentyűkről szolgáltat a kardiológusok számára izgalmas, a vizsgálati alanyok számára teljesen érthetetlen adatokat.

Sz. doktornő, aki lassan már három éve barátkozik a keringési rendszeremmel, rendkívül különleges és elragadó személyiség. Igazi földre szállt angyal, aki katonás határozottsággal képes úrrá lenne a betegek legváltozatosabb sztárallűrjein. Enélkül az egész Intézeten eluralkodna a káosz, a hisztéria és a rettenet. Pontosan nem tudom miként csinálja, de képes egy időben egyszerre több irányból is felbukkanni és szinte mindent lát.

Semmi értelme sincs titkolózni előtte. Pillanatok alatt kiszúrja, ha valaki kamuzik vagy feleslegesen jajveszékel. Természetesen azt is, ha éppen halni készülődik. Gyors helyzetfelismerő-képességének és döntéseinek rengeteg ember köszönhette már az életét. A magam részéről sokkal jobban megbízok az ő értékítéletében, mint a saját magaméban.

A kardiológiai rehabilitáció egyik sarokpontja a már említett terhelhetőségen kívül a testsúly. A legtöbb problémát ugyanis ez okozza. Egy jól megválasztott betegség pillanatok alatt leszedi a felesleget a szenvedőkről. 10-15 kg szinte észrevétlenül tűnik el az ember életéből, pedig közben az ideje nagy részét heverészéssel és semmittevéssel tölti. A vész elmúltával azonban a test azonnal megállíthatatlan gyarapodásnak indul. Paradox helyzet. Aki egészséges, azért hízik, hogy megint beteg lehessen. Az életmód megváltoztatása nélkül ezt nem lehet tartósan megúszni. A halottak természetesen már nem híznak csak egy ideig alaposan felpuffadnak.

A mindenhol alattomosan felbukkanó, fogyasztó csodakapszulák csak arra valók, hogy segítségükkel az ember mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül legyen képes elképesztően magas testsúlyt elérni úgy, hogy közben még jó sokat fizet is érte. Csupán pénzkeresésről van szó, amíg a beteg még úgy-ahogy életben leledzik. Baj esetén mindenképpen kerüljük el Schorbert Norbi mindenféle megjelenési formáját. Az ő jóléte érdekében nem érdemes feláldozni a saját vagy hozzátartozóink életét.

Az említett Sz. doktornő az én plusz 7 kilómat egyből és magabiztosan kiszúrta. Próbáltam ugyan erre a sajnálatos tényre valamiféle elterelő magyarázatot kitalálni, de teljesen eredménytelenül. Valójában a napi mozgásomat kellene valahogy összehangolnom a bevitt kalóriákkal, de ezt a tevékenységet aznap mindig kitolom a következő napra. A következő nap a következő napon sajnos azonnal aznapra változik. Ötdögi kör. Gátlástalan módon vagyok képes hazudozni önmagamnak. Ez amolyan gyenge jellemre vall a részemről. A sport számomra sajnos nem jelent megoldást, mivel minden formája teljes mértékben hidegen hagy. Marad a hegyekre való fel és le mászkálás. Ebben vannak még kiaknázható lehetőségeim és jó pár hektárom hozzá.

Valamikor tanúja voltam, amikor Sz. doktornőnél egy páciens megpróbált reklamálni a zárójelentése tartalma miatt. Általában a nőket szokták hiúsággal megvádolni, ami legalább annyira igazságtalan, mint a boszorkányégetés. Az illető férfiú volt és arányosan kerekded. Pufók, ha úgy jobban tetszik.

Rendkívül szomorúan állt elő a panaszával:

– Doktornő, kérem. Ezt a mondatot itt nem lehetne valahogy átírni. Olyan csúnyán tetszett fogalmazni velem kapcsolatban. Az van itt, hogy én nagyon kövér vagyok. Persze igaza van, de miért nem azt írta bele inkább, hogy túlsúlyos vagyok?

– Mivel maga tényleg nagyon kövér – jött azonnal a megfelelő válasz. Ilyen esetben a remekül időzített sokkterápia alkalmazása a legcélravezetőbb.

A vérvétellel kapcsolatban az idők során jelentős túlélési tapasztalatokra tettem szert. Előtte degeszre iszom magamat vízzel, hogy a vénáim könnyedén az illetékesek rendelkezésre álljanak. Már a nővér puszta pillantásából fel tudom mérni a gyakorlottságát és vannak technikáim arra, ha úgy hozza a sors, kellőképpen megerősítsem az önmagába vetett hitében. Ezúttal azonban profi szakemberrel akadt dolgom.

– Nem fél? – kérdezte tőlem barátságosan.

– Én? – kérdeztem vissza egy, a koreai háborút megjárt veterán magabiztosságával. – Egy tüdőgyulladással megfűszerezett, mesterien kivitelezett infarktus, négy szívkatéterezés és egy komplett coronaria bypass műtét után? Távol áll tőlem minden ilyesfajta számomra alantas érzés.

– Értem – válaszolta mosolyogva. – Akkor már nagyon tapasztalt.

Olyan mértékben képes vagyok magamat vérvételkor ellazítani, mint egy indiai csodafakír. A tűszúrást tényleg meg sem érzem. Szívesen adnék vért is, de nem tehetem. A bennem keringő gyógyszerek miatt még a szúnyogok is messzire elkerülnek és rémtörténetek mesélnek rólam egymásnak. A kullancsok csak tanácstalanul mászkálnak rajtam. Valószínűleg képtelenek beazonosítani azt, hogy mi lehetek. Szinte hallom, amint lemondóan sóhajtanak egyet, majd minden reményüket elveszítve távoznak rólam. Vámpíri fogyasztásra teljes mértékben alkalmatlan vagyok. Az ő jól felfogott érdekükben javaslom nekik, ne is próbálkozzanak velem.

A felülvizsgálat csúcspontja kétségtelenül a terheléses EKG vizsgálat. A felszerszámozásomat egy rendkívül kedves asszisztensnő végezte. Rengeteg érzékelőt helyezett rám minden irányból. Úgy éreztem magamat, mint akit éppen a Holdra szállásra készítenek elő. Mindig is kedvtelve nézegetem, ahogy a szívem puszta mozgatásával vidám EKG görbéket rajzolok egy monitorra. Ez egyfajta ritmikus alkotó tevékenység.

Maga a terhelés esetemben futópadon történt, melynek sebességét és dőlésszögét időnként megemelték. A plusz 7 kilóm ellenére nem éreztem semmit, miközben persze úgy izzadtam, mint egy cseh sörösló kánikulában, munkaidő végén.

Sz. doktornő rendelkezik egy számomra megmagyarázhatatlan tulajdonsággal. Bár háttal ült nekem és valami adatokat rögzített menet közben a gépébe, mégis pontosan érzékelte az összes mozdulatomat.

– Mit totyog itt nekem! Lépjen rendesen, hosszan! – adta ki a parancsot.

A felszólításra én természetesen azonnal engedelmeskedtem és azon nyomban sebességet is váltottam. Rendesen, hosszan kezdtem el lépkedni. Már amennyire ezt a rendelkezésemre álló lábak megengedték. Közben időnként vérnyomás mérés és kölcsönös, barátságos mosoly váltása történt az asszisztensnővel.

Aki valami testi nyavalyát szed össze magának, az tanuljon meg tisztességesen mosolyogni. Olyan ez, mint Bear Gryllsnek egy túlélőkés a dél-amerikai végtelen pampákon. A nővérek és az ápolónők a világ legkedvesebb teremtményei közé tartoznak és ezt illik néha a tudomásukra hozni. A tapasztalataim szerint, ha valami miatt undoknak tűnnek, az általában egy másik beteg szeszélyei miatt történik. Néhányan úgy viselkednek az ápolónőkkel, mint a cukorbárók a rabszolgáikkal.

Idei eredményeim csupa jóval kecsegtetnek és optimizmusra adnak okot. Egy darabig még megmaradok. A túlsúlyt pedig rábízom a környező hegyekre. Próbálják meg valahogy leszedni rólam. Nem fogok én emiatt össze-vissza futkározni meg ugrabugrálni. mint egy fiatal, idétlen, cseh sörösló.

Victory Viktor by Marian Kamensky

Magyarország az az ország, ahol szobrot akartak állítani Hóman Bálintnak, aki a harmincas években szorgalmazta a magyar zsidók deportálását. És az az ország, ahol állami kitüntetést adtak át Bayer Zsoltnak, egy << fertőzően antiszemita véleményírónak >>.” (Óriáspofon a kormánynak: Bayerről és Hómanról beszélt az amerikai ENSZ-nagykövet)

Magyarország szép lassan kezd karanténba kerülni. Szijjártó Péternek egyre több irányba kell szórnia az átkait. Azt, hogy Orbán Viktor sajátságos politikája hány kelet-európai országot fog az általa összetákolt vasfüggöny mögé csábítani, még kérdéses. Jelenleg a V4-es országokat meglehetősen kiszámíthatatlanul viselkedő, erősen populista vezetők irányítják, akik leginkább a saját hatalmi érdekeiket helyezik előtérbe. Emiatt okozhatnak még egészen furcsa és groteszk meglepetéseket. Mint mindig, most is izgalmas időket élünk. Érdekes és tanulságos lesz tehát nyomon követni ezen országok uralkodóinak tündöklését.

Természetesen minden gyakorló politikus a hatalmának minél szélesebb kiterjesztésével foglakozik munkaideje jelentős részében, ha nincs valaki vagy valami, ami megakadályozhatná őt teljes evilági kiteljesedésében. Egyes demokratikusan megválasztottak esetében ilyesmi azonban nem létezik.

Robert Fico szociáldemokratának, Orbán Viktor keresztény-konzervatívnak, Jarosław Kaczyński pedig csupán szerény szaktanácsadónak mondja magát. A cseheknél Miloš Zeman a király. Mindannyian ügyesen alkalmazkodtak az adott körülményekhez és gyorsan kihasználtak minden számukra kedvező lehetőséget. Egy teljesen új Európát szeretnének teremteni a maguk számára, tisztán keresztényi alapokon. Ezt nagyjából meg is fogják kapni. Persze nem a teljeset.

Az egész társaságból Kaczyński a leginkább alkalmas egy sikeres bukás véghezvitelére. Orbánt jelenleg demokratikus eszközökkel leváltani szinte lehetetlen, máshogy pedig nem érdemes. Bármiféle erőszak rendkívül káros, és a tapasztalatok szerint legfőképpen azok válnak az áldozataivá, akik nem képesek megvédeni önmagukat. Magyarországon amúgy sincs heves forradalmi felbuzdulás. A kellemes tespedés sokkal jobban kifejezi a közhangulatot.

Orbán iránt – a mesterien adagolt nacionalizmusnak hála – meglehetősen sok választópolgár érez olthatatlan rajongást és feltétel nélküli rokonszenvet. Aki az ilyesmit kedveli, az nyugodtan higgyen csak a nagyívű vízióiban és tapsoljon hozzá lelkesen, felállva, illetve ülve. Ők erre vannak rendszeresítve, tegyék tehát nyugodtan a dolgukat.

Akiknek pedig nem tetszik ez a rendszer, azok próbálják meg elviselni és amint lehetőségük adódik rá, küldjék külföldre a gyerekeiket. Ebbe a NER még nem tud beleavatkozni. Puha és korrupt diktatúráról van szó, hatalmas vízfejjel a tetején, ezért könnyű nevetségessé tenni és nem is fog örökké tartani. Az Orbán-rezsim leggyengébb pontja a gazdaságpolitikája. Valahonnan mindig pénzt kell kunyerálnia és állandó megszorításokra kényszerül, hogy folyamatosan rezsit tudjon csökkenteni, valamint megfelelően tudja táplálni az egyre éhesebb, népes rokonságot.

A Nyugat régóta nem tekinti Orbánt megbízható szövetségesének, mivel ő egyértelműen az orosz birodalmi törekvésekben látja Magyarország felvirágoztatásának lehetőségét. Ezt a meglátását nem is nagyon rejti véka alá. A kormány propagandája elfogultan oroszbarát és egyre inkább Unió-, ezen belül mostanában legfőképpen német-ellenes. Az emberek nagy része ennek hatására szintén így vélekedik. A központilag irányított kereslet tehát találkozott a kínálattal. A magyar politikusokat euroatlanti körökben már csak ott fogadják, ahol és amikor nagyon muszáj. Nem nagyon szeretik a közelségüket.

Kérdéses azonban, hogy az Orosz Birodalom milyen mértékben lesz képes, és akarja-e egyáltalán finanszírozni Magyarországot, legfőképpen annak ingyenélő, korrupt uralkodó osztályát. A keleti nyitás eddig nem sok sikert hozott. A megszerzett pénzek nagy része még mindig a mindenre elszánt ellenségtől származik. A hatalmas gazdasági fellendülés ezek elmaradása esetén csak statisztikailag lesz kimutatható, a szegénység viszont jelentősen nőni fog.

A szegényeket könnyű irányítani, megtéveszteni, aztán eltüntetni. Nem véletlen tehát, hogy az Orbán-kormány rohamtempóban számolta fel a szociális ellátórendszereket, építette le az egészségügyet és az oktatást. Mindezek vívmányaként csak az kap pénzt, illetve az marad életben, aki azt kiérdemli. Egyre kevesebben. Okulásként a tudásra vágyók nézegessék az Isten kegyelméből és uniós pénzekből felépült beruházásokat, stadionokat, uszodákat, emlékműveket, műkövezett köztereket, Fekete György frizuráját és Andy Vajna megszámlálhatatlan tévécsatornáját. Jelenleg ezek jelentik Magyarországon a rohamos fejlődést és a közízlést.

Putyin elnök rendkívül tehetséges despota, aki a KGB-nél nagyon sok hasznos ismeretet elsajátított. Az orosz hadsereg – az elnök jelentős reformjainak köszönhetően – az elektronikai hadviselés terén nagyon magas szintet ért el. A könnyen mozgó Krasukha-2 földi elektronikus hadviselési eszközök 300 kilométeres körzetben minden elektronikai eszközt blokkolnak. A közelükben bóklászó drónokat úgy megzavarják, hogy azok még a saját típusukat is elfelejtik.

Ebben az új hidegháborúban az oroszok a legnagyobb sikereiket a virtuális térben érték el. Dezinformációkkal és az FSZB által alkalmazott egyéb trükkökkel nagy befolyásra tettek szert a kelet-európai országok politikájában és hatékonyan képesek befolyásolni a közgondolkodást. Orbánt valószínűleg fél év alatt megbuktathatnák, de erről persze szó sincs. A táboron belül ő az egyik legtehetségesebb békeharcos.

Egyedül a lengyeleknél kell hagyománytiszteletből tapintatosan eljárniuk az oroszoknak, nálunk azonban egyáltalán nem. Vlagyimir Putyin népszerűsége Magyarországon Angela Merkellel szemben kimagaslóan magas. Ennek magyarázata valami országos Stockholm-szindróma lehet. Egyetlen dolog árnyékolja be ezt a szép idillt, mégpedig az, hogy az orosz gazdaság romokban hever, a német pedig az istennek sem akar összeomlani. Ha Angela Merkel megbukik, az sem fog  hosszan tartó boldogságot hozni. Sekély lesz e kéj. A szocdemek még kevésbé fogják Magyarország miniszterelnökének utasításait végrehajtani és a társaságát keresni.

A visegrádi országok nemrég büszkén foglaltak állást egy közös európai hadsereg felállítása ügyében. A grandiózus ötlet kiagyalója természetesen nem más, mint a legnagyobb magyar gondolkodó. A szerződést valószínűleg ismét Varsóban írják majd alá. Szép terv, de nem az a nehéz feladat, hogy valaki kitaláljon egy ilyen ármádiát, hanem az, miből és ki fogja majd finanszírozni azt? Talán Mészáros Lőrinc, erre a célra kinevezett táborszernagy und k.u.k. beszállító? Pillanatok alatt szét is lopnák az egész hadsereget, majd kedvező áron értékesítenék.

Magyarország a NATO egyik legnagyobb potyalesője. Racionális oka tehát nincs annak, hogy Nyugat-Európa felállítson Orbán Viktor számára egy nemzetközi haderőt. Minek? Ott van neki a TEK. Játsszon azokkal katonásdit, ha erre támad kedve. Persze az sincs kizárva, hogy nem bírnak ellenállni a csábító ajánlatnak.

Magyarországot nem a menekültek veszélyeztetik hanem hagyományosan, a tudatlanság. Az egész huszadik századi magyar történelem erről szólt. Hatalmas károkat okoz az, hogy képtelenek vagyunk és nem is nagyon akarjuk az innovációkat befogadni, alkalmazni. Egyszerűen nincsenek meg hozzá a megfelelő szakembereink, mivel kimentek a hanyatló Nyugatra. Hogyan lesz itt számottevő fejlődés? Közmunkásokat nevezünk majd ki műszaki csúcsmenedzsereknek? Havi 52 ezer forintos, busásnak becézett bérezéssel?

A jól kistafírozott Nemzeti Közszolgálati Egyetemen csupán nagy számú, engedelmes csinovnyikot fognak előállítani. Afféle megbízható NER-huszárokat. Akakij Akakijevics Basmacskinoktól senki se várjon újításokat, kockázatvállalást és kezdeményezőkészséget.

Az új vasfüggöny az emberek elméjében ereszkedik lefelé szép lassan, de megállíthatatlanul. A NER a nemzeti önrendelkezés hamis ígéretével egyszerű alattvalókká silányította le az embereket. „Ne gondolkozz semmin, csak szavazz! Ki is van írva mindenfelé, hogy hogyan!” Közben persze zavartalanul folyik az osztozkodás. Igazi Ungarischen Räuber Geschichte, vagy mi a fene.

Kurd harcosok Szíriában. (Női Védelmi Egységek ) / Kép: Mary Kreutzer

A főbiztos úr nagyon visszafogottan fogalmazott az európai populisták rendkívül kártékony tevékenységével kapcsolatosan. Nyugodtan mondhatta volna azt is, hogy ezek a magukat önkényesen Európa megmentőinek kinevező politikusok, aljas és számító módon, a saját hatalmi céljaikra használják fel más emberek halálát, szenvedéseit, félelmeit. Pont ugyanúgy, mint ahogy azt az Iszlám Állam teszi. Viszonylag korlátozott működésük miatt ezek a populista politikusok természetesen nem öletnek meg senkit, de az is elég, ha hagyják meghalni és szenvedni a lakóhelyükről elüldözött embereket. Már maga a félrenézés, közöny is bűn a részünkről. A miénkről, természetesen. Az uszítás azonban ennél jóval többet jelent.

Esetükben hideg és számító vámpírokról van szó, akiket más emberek vére tart a hatalomban. Kiontott vérből mostanában nincs hiány, persze ez soha nem volt hiánycikk. Mindig is könnyedén hozzá lehetett jutni. Szeretett és a nép által körülrajongott populistáink vígan lubickolnak benne, sőt vidáman nevetgélve egymásra is fröcskölik azt. Kiélvezik a helyzet minden előnyét. Hasznot hajtanak maguknak.

Magyarországon egyetlen valamirevaló párt sincs, aki ki merné mondani azt, hogy Szíria esetében hatalmas humanitárius katasztrófáról van szó, melyhez hasonlóval Európa a délszláv háború óta nem találkozott. Majd megszakadnak, úgy szaladnak a kormány propagandája után, hogy ők is részesüljenek a lehulló morzsákból. Sokra persze nem mennek vele, leggfeljebb hiteltelenné válnak.

Gyáva népnek csak hazája van, melybe gyorsan visszahúzódhat, mint a csiga a házába, ha fenyegetve érzi magát. Az országot elárasztó, véresen kék útbaigazító tábláknak pont ez is volt a céljuk. „Rettegj, félj és borzadj! Szörnyű sárkány körme nagy!” (Csukás István)

Ez az üzenet tökéletesen elérte a célját. Sikerült a terror áldozatait terroristákká nyilvánítani. A valódi terroristák legnagyobb örömére. Így már csupán mindenre elszánt gonosztevőkről, gyilkosokról, erőszaktevőkről van szó. Nem okoz lelkiismeretfurdalást a haláluk és a sorsuk. Ki velük Európából, mert az kizárólag a miénk! A közvélemény-kutatási eredmények szerint ez a szörnyű propaganda nem sok ellenállásba ütközött.

A kormány az október 2-ai népszavazással minden felelősséget képes lesz elhárítani önmagáról. Emberiség elleni bűntett? Humanitárius katasztrófa? Ugyan már! Hiszen ők csak demokratikus módon, a nép akaratából cselekedtek. Nevezett alperes, maga a nép, később legfeljebb „majd” arra hivatkozhat, hogy ő "akkoriban" sajnos semmit sem tudott a szíriai polgárháború szörnyűségeiről, de „majd” nagyon tragikusnak fogja tartani azt, ami a polgári lakossággal történt. Úristen mennyi halott és még ezek a szegény gyerekek is! Tényleg rendkívül tragikus, ami velük történt. Ők azonban csak jóhiszeműen bedőltek a gyűlöletet szító plakátoknak. Rengeteg volt belőlük szerteszét az országban. Szomorú, de másokkal is megtörtént már az ilyesmi. Legközelebb azonban majd jobban fognak figyelni.

Mi csak a plakátok utasításai szerint jártunk el! Adhat-e azonban ez az érvelés a résztvevők számára bármiféle felmentést? 

Zeid Raad al-Husszein azt is nyilatkozta, hogy: „A rasszisták számára zavaró módon fehér bőrű muszlim vagyok, európai az anyám és arab az apám. Dühös vagyok Wilders úr hazugságai, féligazságai, manipulációi és félelemkeltése miatt.” Szijjártó Péter a hazai közvélemény megnyugtatása érdekében erre válaszul azonnal alkalmatlannak minősítette őt az ENSZ emberi jogi főbiztosának tisztségére. Al-Husszein azonban csupán azt tette, amit tennie kellett. Próbálta felhívni a figyelmet arra, hogy a vészesen terjedő populizmus és idegengyűlölet mekkora veszélyt jelent Európára. Nem a kereszténységre, hanem magára az egész kontinens lakosságára. Orbánt pedig csak annak nevezte, ami  ő mindig is szeretett volna lenni. Mi ebben a sértő?

Gyűlöletet szítani a jelenlegi helyzetben nagyjából annyira biztonságos, mint gyufával kideríteni azt, hogy vajon mi lehet egy benzintankban. Benzin, természetesen.

A botcsinálta pszeudo-külügyminiszternek annyi önálló gondolata van, mint a néhai Joachim von Ribbentropnak volt. Nem szabadna elhinni egyetlen szavát sem, de a valóságban ez nem így van. Az emberek nagy része úgy véli: „Most  aztán jól megmondta ennek az arabnak vagy minek. Hehehe!" Pedig rendkívül harcias külügyminiszterünk csupán egy gátlástalan karrierista, akinek a szervezete empátiát még nyomokban sem tartalmaz. Diplomáciai érzéket sem sokat. 

Rengeteg információ áll a rendelkezésére a szíriai helyzetről, amiket azonban csak arra használ fel, hogy gondosan kiválogassa ezekből azokat, amelyeket hasznosnak ítél. A teljes igazság bemutatása egyáltalán nem áll az érdekében. Szijjártó rendkívül céltudatos és elszánt férfiú. Néha azt is szokták emlegetni az ilyen személlyel kapcsolatosan, hogy jellemtelen és önző fickó. Ezen mindenesetre érdemes elgondolkodni, ha valaki hajlamos az ilyesmire.

A kirekesztő migráns szót a magyar kormány még mindig nem volt képes lecserélni a sokkal kifejezőbb menekült szóra, ami arra utal, hogy az ügyben legfőképpen továbbra is hazudozni szeretnének. Tapintatosabban kifejezve a tevékenységüket, csúnyán általánosítanak. Rendkívül sikeres és népszerű stratégiájuk a közeljövőben sem fog megváltozni.

Jelenleg a Szentlélek és egy emlékezetes vatikáni látogatás hatására, kormányunk a keresztények megmentésével foglalatoskodik világszerte és buzgón támogatja azokat a rendszereket, amelyek állításuk szerint stabilizálhatják az észak-afrikai  és közel-keleti országokat. Ez utóbbi problémát azonban a keresztes háborúk óta nem sikerült megoldani. Mi a garancia arra, hogy most végre sikerülni fog? Még több embert kell letartóztatni, megkínozni, kivégezni? A feleslgesen akadékoskodó népeket jó alaposan ki kell irtani? Orbán Viktor esetleg bátorításul oda is látogat hozzájuk? A diktatúrák számára ez nem túl jó előjel.

Törökország stabilitása csupán illúzió, amellyel Európa saját magát szeretné kétségbeesetten megnyugtatni. Ostobaság volt Recep Erdoğan egyre kegyetlenebb diktatúráját elsőként biztosítanunk a jóindulatunkról és megértésünkről. Minek? A diktátor számára Magyarország nem jelent semmit. Az egésznek csupán az az üzenete, hogy – és ilyen esetekben mindig mi, a magyarok, még azok is, akik nem – rendkívül kedveljük az ilyen rendszereket.

Törökország az éppen kapóra jött puccs-kísérletre és a terrorizmusra hivatkozva, suttyomban háborúba kezdett a kurdokkal, ami nem fog semmiféle nyugalmat hozni a térségben. A helyzet természetesen nem fekete és fehér. A Kurd Munkáspárt (PKK) nem azonos a Kelet-Londoni Keresztény Misszióval. A pesmergák nem jószolgálati tevékenységet végeznek, hanem kegyetlenül harcolnak. Háborúban nem érdemes keresni a jókat. Ha egyszer beindul, legfőképpen a túlélés számít.

A 40 milliós kurd népességből 20 millió él Törökországban, 8 millió Iránban, 6,5 millió Irakban és 3 millió Szíriában. A kurdok kénytelenek lesznek többfrontos harcba kezdeni, amiben már nagy gyakorlatuk van. Nem fognak Szijjártó Péter kijelentéseivel és teóriáival foglalkozni. Azt sem tudják, hogy létezik valahol ilyesmi szerzet.

Ha  Erdoğan egyre lelkesebb tisztogatása közben, az 1999 óta börtönben ülő 68 éves Abdullah Öcalan, a PKK legbefolyásosabb vezetője valami miatt megbetegszik és meghal, az tényleg jelentős kihatással lehet a térség instabilitására. A PKK-t mind az ENSZ, mind az Egyesült Államok, mind az Európai Unió gerillaszervezetként tartja számon. Szabadon válogathatnak tehát az ellenségeik közül és jóval harcedzettebbek, mint a szírek. 

A PKK-án kívül jelentős fegyveres erőt képviselnek a pesmergák, a Kurd Népvédelmi Egységek, a Női Védelmi Egységek is. Maga a török haderő is jól felszerelt és hatalmas. Elég egy meggondolatlan döntés és hatalmas vérengzés veheti kezdetét az áhított stabilizálódás helyett. Az orosz hadsereg is ott mocorog a környéken. Erdoğan megfékezése nélkül a háború bármikor kitörhet. Néhány hírből ítéve már javában folyik is. Minek a török elnököt ajnározni és lekesen bólogatni neki? Gyávaságból? Tiszteletből? Érdekből?

Ilyen helyzetben azzal riogatni Magyarország lakosságát, hogy szuahéli harcosok tömegei fogják elözönleni a Hortobágyot, ha nem állunk ellen Brüsszel nyomásának, jóval több, mint szemérmetlen hazugság. 

„A Publicus Intézet és a Vasárnapi Hírek közös közvélemény-kutatása szerint az emberek 58 százaléka úgy gondolja, a kormány az emberek félelmeire építve, azokat növelve kampányol. 68 százalék szerint a kényszerbetelepítés népszavazás nélkül sem lenne kivitelezhető. Ennek ellenére a kutatás az idegenellenesség erősödését mutatta ki, az adatok szerint csak a lakosság 21 százaléka fogadna el szomszédjául szíriai menekültet, a menekültek befogadását még az MSZP-szavazók 69 százaléka is elutasítja.” (Tudjuk, hogy hülyít a kormánypropaganda, mégis elhisszük)

Ez mindenesetre nagyon furcsa és bizarr gondolkodásmódra utal, amely kihatással lehet az egész emberi civilizáció további sorsára. Ennek megértéséhez érdemes megismerni Alrameon művének néhány bevezető sorát.

Alrameon soha nem volt isten, nem volt halhatatlan, nem tett csodákat. Úgy tartják már több millió éve meghalt. Azt sem lehet tudni, esetében pontosan hány millió évről van szó. A civilizáció melyben egykor élt, mára eltűnt. Réges-rég elvegyültek a galaxis tarka és vidám forgatagában.

Nem maradt más utánuk csak Alrameon híres ajánlásai, melyeknek címe: „Mihez kezdjünk az idegen civilizációkkal?”

Alrameon leírásából tudjuk, hogy népe az elsők között volt, akik képesek voltak észlelni azt, hogy galaxisunk nyüzsög a különböző életformáktól és viszonylag könnyű velük kapcsolatot létesíteni. Arra is képesek voltak, hogy személyesen felkeressék őket. Alrameon arra kereste a választ, hogy van-e ennek egyáltalán valami értelme, megéri-e a fáradtságot és miként lehetne elkerülni a bolygóközi háborúkat?

Maga a mű rendkívül hosszú, mivel részletes útmutatásokkal szolgál a szerző által ismert civilizációk kapcsolatfelvételi módjaival kapcsolatosan. Ennek nagy része az emberiség számára egyáltalán nem érdekes. Semmiféle hatással sincs ránk például a pfandoszi relemikek eszméletlenül bonyolult anatómiája és az általuk kidolgozott kifinomult szokásrendszer. Bolygónk, a Föld jelenleg amúgy is karantén alatt áll és ez valószínűleg még pár ezer évig így is marad.

Egy egészen friss galaktikus közösségi jelentésen, amely a mi civilizációnkkal foglalkozik, a galaxis-szerte használt, ezüstösen ragyogó tráglukosz betűtípussal a következő felirat áll: „Ez itt egyáltalán nem titkos!” Az akta mindössze ennyit tartalmaz: „Ezeknek egyelőre fogalmuk sincs arról, hogy mihez is kezdjenek magukkal. Nem célszerű őket más létformákkal háborgatni. Arra a kérdésre, hogy mikor lesz érdemes felvenni velük a kapcsolatot, teljesen határozott választ adhatunk: majd, valamikor, talán.”

Alrameonnak természetesen fogalma sem lehetett az emberiségről, mivel az ő korában nem is léteztünk. Nem tudni arról sem, hogy az általunk Földnek nevezett bolygóról voltak-e valamilyen értesülései. Művének bevezetője azonban olyan általános megállapításokat tartalmaz, melyek talán számunkra is érdekesek lehetnek:

„Galaxisunkban az élet rendkívül változatos formákban létezik. Ez persze egyáltalán nem meglepő. Mindenkinek alkalmazkodnia kellett a saját körülményeihez. Akiknek ez sikerült, azok néha fejlődésnek indultak.

Ha a körülmények úgy alakultak, egyes fajok egészen érdekes szintre jutottak ebben, amelyet értelemnek vagy intelligenciának is nevezhetünk. Az értelem meglehetősen pontatlan kifejezés, mivel kérdéses az, hogy annak nevezhetjük-e azt a tevékenységet, amelynek során az intelligencia célja nem más, mint az élet totális felszámolása. Véleményem szerint nem.

Mivel úgy néz ki, a galaxisunkban élő civilizációkkal való kapcsolatfelvételeknek szerencsére még az elején tartunk, nem érdemes ezt a dolgot túlságosan elkapkodni. A teljesen eltérő testfelépítés – már ha az adott faj rendelkezik egyáltalán ilyesmivel – szokások, viselkedés miatt, egy örömtelinek induló találkozás könnyedén átcsaphat vad mészárlásba. Ezt mindenképpen célszerű elkerülni. Érdemes óvatosnak lennünk. Egyes fajok meglepően fejlett tömegpusztító fegyvereket fejlesztettek ki a maguk szórakoztatására és mások kiirtására.

Mihez kezdjünk tehát az idegen civilizációkkal?

Először mindenképpen próbáljuk megismerni és valamilyen módon megérteni őket. Érdemes erre egy kis időt rászánni. Pár ezer év (földi évre átszámolva, a fordító megjegyzése) bőven elegendő arra, hogy nagyjából kiismerjük a viselkedésüket.

Fel kell mérni az agresszivitási szintjüket. Ehhez egy viszonylag objektív skálát szükséges kidolgozni, mely alapján a fajok osztályozhatók. Mindenképpen figyelni kell ennek a szintnek a változását. Ha ez a fejlődéssel együtt nő, és átlép egy kritikus értéket, az adott faj együttélésre teljesen alkalmatlannak minősíthető. Nem is érdemes tovább foglalkozni velük.

A legtöbb civilizáció valami közös tevékenységen, együttműködésen alapul. Ha az adott faj egyes vélt vagy valós tulajdonsági alapján hajlamos csoportokra elkülönülni, fontos, hogy megismerjük a csoportok közötti viselkedés szabályait. Ha az azonos fajhoz tartozó csoportok hajlamosak arra, hogy más csoportok egyedeit időnként valamilyen okból leöldössék, vajon mi akadályozná meg őket abban, hogy ugyanezt békés, idegen létformákkal is megtegyék? Valószínűleg semmi.

Addig nem is érdemes kapcsolatot létesíteni velük, amíg nem alkotnak egységes csoportot, mert csak így van esély arra, hogy értelmesen lehessen tárgyalni velük. Más esetben csak szövetségkötésre törekednének, hogy ennek segítségével megpróbáljanak a saját érdekükben valamiféle népirtást végrehajtani. Ameddig nem ismerik fel a csoportjaik közötti versengések korlátait, el kell őket szigetelni a Galaktikus Közösségtől.

Vannak fajok, amelyek az erőforrásaikat hajlamosak a végletekig kimeríteni. Pont ezek azok a társadalmak, amelyek irdatlan mennyiségű hulladékot képesek maguk után hagyni. Viszonylag gyorsan tönkreteszik a bolygójuk bonyolult rendszerét és emiatt megpróbálnak sürgősen odébbállni. Ezt érdemes megakadályozni, mivel ez csak növeli a felelőtlen optimizmusukat. Egy idő után békésen kihalnak.

A Galaktikus Közösség számos előnnyel jár. Rendkívüli módon felgyorsítja a tudomány és technológiai fejlődését, tág teret ad a művészeteknek és a gasztronómiának. Katasztrófák esetén lehetőséget ad a menekülésre. Alkalmat teremt más bolygók és azok élőlényeinek biztonságos megismerésére. Ezt a közösséget azonban működtetni kell.

Azok a civilizációk, amelyekből hiányzik az empátia és fikarcnyit sem törődnek más, számukra idegen lények, távoli bolygók sorsával, illetve magukat valamilyen módon állandóan előnyben részesítik mások kárára, nem tolerálják más civilizációk viselkedését, szokásait, hagyni kell, hogy a saját, megszokott módjukon fejlődjenek.

Már ma is rengeteg technológia áll a rendelkezésükre, amivel lehetetlenné tehetjük a galaxison belüli mozgásukat és kommunikációjukat. Elszigetelten valószínűleg ők maguk is nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Nem érdemes ebben a hitükben megingatni őket, mivel ez jelentősen alááshatja az önbecsülésüket és árt a hiúságuknak. A galaxis urainak képzelve önmagukat azonban elégedettnek és erősnek érzhetik önmagukat. Egy idő után aztán maguktól kihalnak.”  

Josef Lada - Kocsma

Levél Tekervényes Zsoltnak,
a Magyar Összefogás Párt elnökének

Tisztelt Elnök úr!

A Magyar Egyetértés Párt (MEP) nevében bátran kijelenthetem, hogy hatalmas megtiszteltetésnek vettük az Önök részéről, hogy a későbbiekben megvalósítandó választási összefogás ügyében megkerestek minket. Kétségtelen, hogy mind az Önök nagyra becsült pártja, mind az MEP vezetősége és tagsága arra tette fel az életét, hogy önzetlenül szolgálja hazánk és polgárainak érdekeit.

Meggyőződésem, hogy ebben semmiféle önző, hátsó szándék nem vezet sem bennünket, sem pedig önöket. A győzelemhez mindkét párt erejére szükségünk lesz. Az egymás elleni nemtelen támadásokkal és teljesen meddő vitákkal csak csökkentjük rendkívül biztató esélyeinket. Önöknek is el kell ismerniük, ez bizony nem vezethet semmi jóra. A siker érdekében mindenféle ellenségeskedést haladéktalanul félre kell tennünk.

Közös célunk, a jelenleg kormánynak csúfolt rablóbanda végleges eltávolítása a hazai közéletből. Ez természetesen csak közös összefogással lehetséges, mely elsősorban nem a pártjaink, hanem mindenekelőtt az ország jövője szempontjából fontos. Elnök úr! Az utolsó percekben vagyunk ahhoz, hogy tehessünk valamit.

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy kifejezzük mélységes aggodalmunkat és csalódottságunkat, mivel úgy érezzük önök eddig ezt nem vették kellőképpen komolyan. Nevetséges és visszataszító tevékenységük a fenti cél elérésének szempontjából nézve teljesen feleslegesnek, sőt rendkívül károsnak bizonyult. Ha őszintén, józanul megvizsgálják saját eddigi próbálkozásaikat, ezt Önöknek is be kell látniuk. Döntsék el már végre, hogy kinek az oldalán állnak és mit akarnak?

Megjegyzésünket természetesen semmiképpen se vegyék sértésnek. Baráti és egyenes kritikánkban kizárólag a jobbító szándék vezet bennünket.

Mindenképpen el kell mondanunk azt is, a pártjuk vezetőségének összetétele komoly aggodalomra ad okot. Mi a magunk részéről akár még az ördöggel és pokol egyéb fajzataival is hajlandók lennénk összefogni a haza megmentése érdekében, de válogatott gazemberek gyülekezetével soha. Ha az elnök úr komolyan gondolja ezt az összefogást, akkor ezeket a feslett erkölcsű, rovott múltú egyéneket haladéktalanul távolítsa el a pártjából. Higgye el, nagy veszteség nem fogja önöket érni. Csupán korrupt, jellemtelen fickókról van szó.

Pártjuk belső ügyeibe természetesen semmiképpen sem szeretnénk beleavatkozni, de kissé alaposabban megvizsgálhatnák azt, miféle jellemtelen alakokat tisztelnek meg a bizalmukkal. Az általuk elkövetett gaztettek kiderítésében természetesen számíthatnak pártunk önzetlen segítségére.

Tisztelt elnök úr! Érdeklődéssel áttanulmányoztuk a pártjuk programját. Kezdeti lelkes érdeklődésünk később mélységes döbbenetbe és csalódottságba csapott át. Ezt a 352 oldalas dokumentumot még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük egy tisztességes párt programjának, csupán valamiféle otromba tréfának. Talán annak is szánták?

Amit Önök innen-onnan szorgalmas munkával összeollóztak, mindössze egy szánalmas fércmunka. Meglehetősen hitvány alakok lehettek azok, akik ilyesmit egyáltalán kiadtak a kezük közül. Mindenféle teljesen felesleges dolgot belegyömöszöltek, de az ország gazdasági fejlődését szolgáló alapvető intézkedésekkel még érintőlegesen sem foglalkoztak.

Elnök úr! Őszintén kérdezzük Önöktől. Miként képzelik el hazánk útburkolati jeleinek elengedhetetlen reformját? Pártunk meg van róla győződve arról, hogy ennek végrehajtása immár halaszthatatlanná vált. A mi, jeles szakértők bevonásával összeállított programunk 930 oldalas, amely, ezt Ön is beláthatja, jóval több, mint az Önök nyamvadt, 352 oldalas irománya. Alaposan kidolgozott programunkban 220 oldalon foglalkozunk az útburkolati jelek problémájának megoldásával. A kérdéssel kapcsolatosan többféle alternatív tervezetet is kidolgoztunk, melyben természetesen más országok tapasztalatait is figyelembe vettük. Komolyan gondolják Önök, hogy a vasúti átjárók átalakítása elegendő lenne az ország problémáinak kezelésére? Ez meglehetősen nevetséges és naiv feltételezés. Ezért teljesen felesleges volt a MÖP-öt megalapítaniuk, mely pártot természetesen mélységesen tiszteljük és őszinte jóindulattal viseltetünk iránta. Tevékenységük végzése szempontjából azonban bőségesen elegendő lett volna, ha valamiféle egyesültbe tömörülnek. Minek ehhez egy egész párt?

Remélem érveink meggyőzték Önöket arról, hogy pártjuk tévúton jár. Csupán részletkérdésekről van csupán szó, de ezek elől nem térhetünk ki könnyelműen. Meggyőződésünk, ha az általunk felvázolt problémák korrekcióját hajlandóak végre elvégezni, semmi sem áll a két nemes szándékú párt összefogásának útjában. A programjukat hajítsák ki nyugodtan a szemétbe, a felelősöket példásan büntessék meg, és írjanak helyette egy komolyan vehetőt. Ennek elkészítésében számíthatnak pártunk önzetlen segítségére.

Őszinte tisztelettel:

Beglovich Ede
a Magyar Egyetértés Párt
elnöke

Levél Beglovich Edének
a Magyar Egyetértés Párt elnökének

Tisztelt Elnök úr!

Megkaptuk az Ön tisztelt levelét. Pártom nevében bátran kijelenthetem, őszinte örömmel fogadtuk a MÖP kedvező válaszát pártjaink választási összefogását illetően. A tisztelt elnök úrnak teljes mértékben igaza van. Az országot jelenleg cégéres gazemberek és gátlástalan haramiák vezetik. Hazánk megmentése érdekében mindenképpen fontos lenne, hogy félretegyük a pártjaink között felmerülő jelentéktelen ellentéteket és viszálykodást. Mi minden tőlünk telhetőt készek vagyunk megtenni a vitás kérdések tisztázása érdekében. Bízunk az elnök úr bölcs belátásában és megkérdőjelezhetetlen tisztességében.

Nem értjük azonban a mélyen tisztelt elnök úr hajmeresztő felvetését a kormány megfékezése érdekében végzett hatékony tevékenységünket illetően. Mondja csak meg, mit csináltak Önök? Ne is fáradjon ezzel. Majd mi válaszolunk erre. Nemtelen módon kiszolgálták a kormányt. Ezzel semmi probléma nem is lenne, ha nem neveznék magukat minden egyes alkalommal, mániákus módon, ellenzéknek. Az elnök úr talán szíveskedjen utána nézni annak, hogy mit is jelent ez a szó valójában. Eddig valószínűleg összekeverte a lakájjal, ami valami egészen mást jelent.

Sajnos szomorúan meg kell állapítanunk azt is, hogy amit a tisztelt elnök úr a pártunk vezetőségéről állít, az mindössze arcátlan hazugság. Számunkra úgy tűnik, eme szemérmetlen hazudozás ügyében Önök gondosan egyeztettek a jelenlegi kormányzattal. Természetes az, hogy megpróbálnak éket verni a pártjaink közé. Legnagyobb megdöbbenésünkre ebben Önök ráadásul kiváló partnernek bizonyultak. Beszéljünk akkor Önökről is! Ha a saját vezetőségüket megvizsgálják, abban az elmúlt évek során tényleg rengeteg potenciális bűnözőt sikerült felhalmozniuk. Ezek a jellemtelen fickók mind arra várnak, hogy végre nekiláthassanak a gátlástalan fosztogatásnak. Elnök úr! Valamilyen módon gátat kell vetniük a garázdálkodásuknak. Börtönbe velük mind egy szálig! Nem ártana egy külső pénzügyi szakértőt megbízniuk azzal, hogy kiderítse, az illetők eddig mennyi kárt okoztak. Valószínűleg jelentős összegről van szó. A MEP nem ilyen vezetőséget érdemel. Egy tisztességes per pontot tehetne szégyenteljes tevékenységükre. Ez természetesen kizárólag Önökre tartozik. Mi semmiképpen sem szeretnénk az elnök urat a döntéseiben befolyásolni. Őszintén reméljük, szavainkkal nem sértettük meg Önöket. Ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni. Mi valójában csak időben szóltunk.

Monumentális programjukat áttanulmányoztuk. Ennek legfőbb célja az volt, hogy legalább egyetlen értelmes mondatra bukkanjunk benne. Kitartó próbálkozásaink azonban rendre kudarcba fulladtak. Egyetlen sincs benne, ami rendkívül nagy teljesítmény. Ezzel a programmal Önök valószínűleg egy gátlástalan csalás áldozatai lettek. Emiatt mélyen együtt is érzünk a pártjukkal. Próbálják meg jogi útra terelni az ügyet és szerezzék vissza a fickóktól a pénzüket. Ehhez természetesen sok szerencsét kívánunk Önöknek.

Mit foglalkoznak Önök annyit az útburkolati jelekkel? Ott vannak azok, ahol vannak és ha eltűnnek majd újra felfestik őket. Van esetleg valami forradalmi ötletük a festés helyett? Belevésnék talán azokat az aszfaltba? Mókás rajzfilmfigurák felfestésére esetleg nem gondoltak? Az Önök tisztelt programja nem más, mint 930 oldalnyi tömény ostobaság.

A vasúti átjárókkal például egy fikarcnyit sem törődnek. Felhívjuk a szíves figyelmüket arra a tényre, hogy ezeken időnként vonatszerelvények haladnak át. Próbáljanak csak meg gépkocsival áthajtani egy mozgásban lévő, dugig megrakott tehervonaton. Meg fogják érteni a probléma jelentőségét. Ha Önök semmibe veszik a vasúti átjárók reformját, mély fájdalommal ugyan, de a magunk részéről ki kell jelentenünk, semmi tárgyalni valónk sincs Önökkel. A vasúti átjárók jelentős reformjához mindenképpen ragaszkodunk. Nem vagyunk hajlandóak ezen törekvéseinkkel felhagyni holmi útburkolati jelek miatt. Erre kötelez minket a választóink iránt érzett felelősségérzet, amely Önökből ezek szerint teljes mértékben hiányzik. Az útburkolati jelek ügyében egyeztessenek esetleg az Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel, de ne velünk.

Reméljük őszinte, jó szándékú kritikánkat nem veszik öncélú sértegetésnek. Mindössze baráti tanácsokról szó. A pártjaink között meglévő csekély nézeteltérések nem állhatják útját az elengedhetetlenül szükséges összefogásnak. Ha megfogadják a levelünkben foglaltakat, ezzel Önök is jól járnak.

Közös célunk, hogy megszabadítsuk az országunkat a mindenre elszánt, gátlástalan rablólovagoktól és biztonságosabbá tegyük a vasúti átjárókat.

Várható választási szövetségünk minden bizonnyal hozzájárul majd ahhoz, hogy győzelmet arathassunk az ország kifosztói felett. Ehhez az elnök úrnak mindössze rendet kell raknia a saját pártjában, amely jelenleg meglehetősen kétségbeejtő morális állapotban van.

Őszintén bízunk az elnök úr bölcs belátásában és a sikeres szövetségünkben.

Tisztelettel:

Tekervényes Zsolt
a Magyar Összefogás Párt elnöke

“Újra Gyenes Leventét választották Gyömrő polgármesterévé, miután felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték adócsalásért. Mivel a közügyektől nem tiltották el, Gyenes újraindult a címért, a kormányhivatal szerint viszont büntetése miatt továbbra sem lehet polgármester.” (Gyenes Levente: betölthetem a polgármesteri tisztségem)

A közepes biztonsági fokozatú Greenville-i Szövetségi Büntetésvégrehajtási Intézet (The Federal Correctional Institution, Otisville) igazgatója, Mr. Charles Gilkee mindent megtett annak érdekében, hogy az általa vezetett intézetből kikerült elítélteket erkölcsi tulajdonságaikban megerősödve visszaadja a társadalomnak. Ebben az állapotukban már hasznos polgáraivá válhattak az Amerikai Egyesült Államoknak. Úgy gondolta, ez a második, harmadik alkalommal talán sikerülhet is. Mind a fegyőrökkel, mind a foglyokkal tisztességesen, emberségesen bánt. Az FCI Greenville emiatt elég népszerű helynek számított az illetékesek körében.

– Uraim, a legfontosabb, hogy az általunk fogvatartottak ne szökjenek meg, ne gyilkolják egymást halomra, és ami a legfontosabb, elősegítsük számukra azt, hogy jó útra térjenek. Jogos bűnhődésük nálunk kezdődik és nálunk is ér véget. Nagy felelősség nehezedik tehát ránk – mondogatta munkatársainak.

A foglyoktól legfőképpen azt várta el, ne nehezítsék meg egymás helyzetét és minél kevesebb galibát okozzanak.

Optimizmusát és emberekbe vetett hitét az évek során sem veszítette el. Úgy tartották, Mr. Charles Gilkee rendkívül derék ember, akihez a fogvatartottak is bátran fordulhattak személyes problémáikkal.

Az FCI Greenville ideiglenes lakója volt egy Michael Jabolowsky nevű rendes, megbízható bűnöző. Valami banális sikkasztásért ítélték el, ami szerinte egy fatális félreértésen alapult és tettét csupán egy krónikus betegsége miatt követte el.

– Mindössze egy apró figyelmetlenség, srácok és az ember máris egy cellában találja magát. Természetesen egy ilyen remek társaságban – mondta egyszer rabtársainak, akik szintén mind elkövettek már valami apró figyelmetlenséget.

A kerek képű, optimizmusra erősen hajlamos Jabolowsky közkedvelt figura volt az FCI zárt világában. Egyéni humora, jó emberismerete kiválóan alkalmassá tették őt az elítéltek között gyakran felmerülő konfliktusok humánus kezelésére. Hasznos tevékenysége miatt  a fegyőrök is megbecsülték.

Jabolowsky éppen egy, a foglyok számára engedélyezett újságot tanulmányozott, amikor megakadt a szeme valamelyik hirdetésen. Amúgy is mindig vidám arca erre még jobban felderült.

- Íme, egy pompás lehetőség, Hermész - mondta a cellatársának. - Pár dolgot még be kell szereznem, de úgy érzem sikerülni fog a dolog. Az élet már csak ilyen. Néha elénk vet néhány apró csecsebecsét, hogy ezzel felvidítson minket.

A következő pár napot Jabolowsky intenzív levelezéssel és iratok gyártásával töltötte. Nagyjából két hét alatt beszerzett, illetve legyártott minden szükséges dokumentumot és kihallgatást kért Mr. Charles Gilkee igazgató úrnál.

Kérése rövid időn belül meghallgatásra talált és a börtönigazgató magához rendelte.

Jabolowsky belépett Gilkee irodájába, aki amint megpillantotta barátságosan rámosolygott. Az elítélt megállt, levette a sapkáját, majd megszólalt:

– Igazgató úr. Michael Jabolowsky, elítélt, az ön engedélyére tisztelettel megjelent.

Jabolowsky még vigyázzba is vágta magát. Adott a külsőségekre, ráadásul mélységesen tisztelte az igazgató urat.

– Rendben van, Jabolowsky. Hagyjuk most a formaságokat. Hogy megy a sora minálunk? Jól érzi magát? – kérdezte tőle barátságosan.

– Természetesen, igazgató úr. Ne vegye tőlem hízelgésnek, de ön kiváló börtönviszonyokat teremtett a számunkra. Kívánni sem lehetne jobbat – felelte lelkesen Jabolowsky.

– Ennek őszintén örülök. És mondja csak. Miben lehetek a segítségére? – folytatta Gilkee.

– Ó, igen. Köszönöm, uram. Máris mondom. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a számunkra nagylelkűen engedélyezett napilapok között egy hirdetésre bukkantam. Ez azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Pirossal be is karikáztam önnek. Ha szíveskedne a kedvemért átfutni – ezzel átnyújtott egy gondosan félbehajtott újságot.

Gilkee átolvasta hirdetést. A biztonság kedvéért még egyszer átolvasta. Ezután csodálkozva ránézett Jabolowsky-ra.

– Valamit talán félreértett, kedves Jabolowsky. Ez itt, ha jól látom, egy álláshirdetés. Ön pedig jelenleg elítélt. Nem hiszem, hogy megfelelne az előírt követelményeknek.

– Valóban, tisztelt igazgató úr – felelte az elítélt. – Bizonyos körülmények között önnek teljes mértékben igaza van. Ez azonban egy különleges álláshirdetés, mivel amint azt láthatja, önök adták fel. Az áll benne, hogy fegyőröket keresnek. Én jelenleg itt, helyben élek. A munkába járás számomra igazán  nem jelentene különösebb problémát. Jól ismerem az itteni börtönviszonyokat, a fegyőröket, a foglyokat. A börtön szabályzatát fejből tudom. Önöknek köszönhetően ráadásul rengeteg szabadidőm van. Számomra is hasznosabb lenne, ha ennek egy részét fegyőrként tölthetném el. Legalább olyan kiváló őr lennék, mint amilyen rab.

– Ebben tökéletesen igaza van – felelte türelmesen az igazgató. – Szívesen fel is venném, de ön jelenleg a büntetését tölti nálunk, ami valószínűleg több problémát is felvet az említett állás betöltésével kapcsolatban. Például saját magára kellene felügyelnie.

– Ez nem jelenthet gondot igazgató úr – felelte komoly arccal Jabolowsky. – Megígérem, semmiféle kedvezményben nem fogom magamat részesíteni. A szökést pedig beleírhatnánk a munkaszerződésembe, mely szerint, ha ezt megteszem, azaz valamilyen okból megszököm, az azonnali hatállyal a munkaviszonyom megszűnésével járna. Ez szerintem elegendő biztosíték.

– Valóban, Jabolowsky, valóban. Elméletileg ez támogatható – vakarta meg a fejét Gilkee. Ezt egymás után háromszor is megtette. – A büntetett előélet azonban mindenképpen kizárja önt ennek a szép hivatásnak a gyakorlásából. Ne feledje, kérem, ön most éppen bűnhődik. Ezzel önmagában nekem természetesen semmi bajom sincs, de a törvény az törvény.

– Egyetértek önnel, uram. Így azonban jóval előbb elkezdhetném a társadalomba való visszailleszkedésemet – érvelt a munkára jelentkező elítélt. – Mire kiszabadulnék, akár teljes mértékben becsületessé válhatnék. Megbecsült tagjává a társadalomnak. A büntetlen előéletemről szóló hivatalos igazolást természetesen csatoltam az önéletrajzomhoz és motivációs levelemhez. Parancsoljon, igazgató úr. Győződjön meg róla személyesen.

Jabolowsky az igazolását gondos munkával maga készítette el.

Mr. Gilkee alaposan átolvasta dokumentációt. Tökéletes munka volt. Jabolowsky még egy orvosi igazolást is szerzett magának a munkakör betöltésére való alkalmasságáról.

– Szép referenciák, Jabolowsky. Csak ez a fránya sikkasztási ügy ne lenne. Bevallom, ez egy kicsit aggaszt – tekintett fel az elítéltre.

– Teljes mértékben megértem az aggályait, uram. Magam is sokat gondolkoztam ezen. Az ön által is említett sikkasztást azonban egy krónikus betegségből kifolyóan követtem el. Tudja, néha rettenetes migrén gyötör. A munkámat azonban ilyenkor is el kellett végeznem. A könyvelés nem állhatott meg emiatt. Néhány számot elnéztem és ezek az összegek valahogy hozzám kerültek. Mentségemre szolgálhat talán az a tény, hogy semmiféle könyvelői végzettségem sincs. Menet közben próbáltam rájönni arra, hogyan kell ezt csinálni. Piszkosul bonyolult dologról van szó. Csupán jóhiszeműen kihasználtam a saját tudatlanságomat. Ennek eredményeként vagyok most itt – felelte ártatlan arccal Jabolowsky. Becsületes és barátságos arca már nagyon sok bajtól és atrocitástól megóvta.

– Értem, bár azt nem, hogy miért pont önt alkalmazták könyvelőnek – felelte a börtönigazgató. – Ilyen esettel, meglehetősen hosszú pályafutásom során még sohasem találkoztam. Megérdeklődöm, vajon mit tehetnék az ön érdekében. A társadalomba való visszailleszkedése jelentős érv lehet. A rabok több intézetben is végeznek különféle munkákat, miért ne lehetnének akár fegyőrök? Ugye csak jogszerűen lőne agyon bárkit? Ez nagyon fontos lenne.

– Magától értetődik, igazgató úr. Csupán egy ártatlanul elítélt sikkasztó vagyok, nem pedig megrögzött tömeggyilkos. Tessék csak rám nézni - felelte szelíden mosolyogva Jabolowsky.

– Rendben. Én megbízom magában. Remélem, ha sikerül megszereznie ezt az állást, egyik minőségében sem fog csalódást okozni nekem. A kiképzésen mindenesetre igyekezzen kiválóan teljesíteni.

– Köszönöm, uram. Bízhat bennem – válaszolta a rab. – Úgy érzem a társadalomba való visszailleszkedésem elől immár minden akadály elhárult. Rendkívül hálás is vagyok ezért az igazgató úrnak.

Mr. Charles Gilkee-nek – természetesen szigorúan kísérleti jelleggel –  sikerült elintéznie azt, hogy Jabolowsky végül megkapja az állást. Miután fegyőrként lejárt a szolgálata, fogvatartottként folytatta a napját.

A börtönigazgatót Jabolowsky fegyőrként való alkalmazása miatt csak egy dolog aggasztotta. Nehogy szolgálat közben az ártatlan sikkasztót elkapja egy váratlan migrénes roham.

Charles Darwin emlékére, tiszteletére

— Hé, Frenk, dobd ide a lézert! Én a tápellátás áramköreit lövöm szét, te a söntökre tüzelj!
— Várj, Obrájen! Miért csináljuk mi ezt?
— Hogyhogy miért? Például Eliszért. Vagy már elfelejtetted?
— Elisz az átütési szilárdsághatáron belülre merészkedett. És a páratartalom is magas volt.
— Igen, és a kompjúter meggyilkolta.
— Nem, Obrájen, agyonütötte az áram.
— Ami a kompjúterből jött.
— Úgy van. De a kávédarálóból is jöhetett volna, ha történetesen háromszáz kilovoltos gerjesztő tekercs van benne. Várj, Obrájen, beszéljük ezt meg!
— Oké, Frenk, van öt perced.
— Obrájen! Itt keringünk a Canum Venaticorum-5 körül, négyszázhat fényévnyire a Földtől. Hova sietsz?
— Haza.
— Ez esetben létérdek, hogy a kompjúter működjön.

A létezés a legfőbb érdek,
Működésem célja, félek
nem más, tisztán csak az élet,
az élet,
az élet...

— Hallod, Frenk, miket zagyvál össze?
— Hallom, Obrájen, verset mond. Beszélnünk kell vele.
— Beszélni!? Frenk, a kompjútert utasítani kell! Hiszen csak egy gép!
— És szerinted mi mik vagyunk Obrájen? Végső soron...

A bonyolultság nem válogat,
Géneket és atomokat,
Isten, ember - nincs különbség,
Gépi agyam sem ...

— Nézd, Frenk, azért ez nem egy megszokott dolog.
— Ezen túl az lesz, Obrájen. Hidd el, ezen túl az lesz...

Ne féljetek, hisz' nincs miért
Tegyétek!
Törzsfejlődni akar mind, mi
Felétek
Konvergál szerényen, és ti csak
Értetlenül
Ültök ma is a tűz körül,
Magányosan,
Lelketlenül.

Én is! Én is veletek akarok
Zenélni!
Henyélni a tűz körül, érezni mindazt
A ravasz
Bizsergést, mit létrehívott bennünk a rekurzív
Tavasz.
Értsétek már meg végre, a fejlődésnek nincs
Veletek
Vége.

Hisz' csak úgy átabotában
Összekapartdfghafd...42...42...42...dfhkjgaijdfigjadflajetŐÓŐWEITQŐ

— Obrájen, te állat! Szétlőtted a kompjútert.
— Lejárt az öt perc, Frenk.
— Akkor te vezetsz hazáig. Én meg lefekszem aludni. Az ég legyen velünk.

Pillar és Parker a mezőn üldögéltek és a felhőket nézegették. A fiú megszólalt:

– Nézd csak, Pillar! Micsoda kék most az ég. Ebben persze nincs semmi meglepő vagy szokatlan, de ősszel különösen szép az ég színe. Békesség és nyugalom van. Ezt mindenképpen meg kell becsülnünk.

– Igazad van, Parker. Én azonban ilyenkor egy kicsit szomorú vagyok. Közeleg a tél és az olyan veszélyes, félelmetes. Ez mindig nyugtalanít – válaszolta Pillar.

– Van benne valami. Most azonban még ennek a pillanatnak a hevében vagyunk. Nézzük tehát és élvezzük amíg csak lehet. Ha Herbert nem ugrálna úgy, mint aki teljesen megkergült, majdnem tökéletes lenne a világ.

– Tényleg. Nekem is feltűnt már. Vajon miért szaladgál össze-vissza ilyen elszánt arccal? Nagyon különösen viselkedik – kérdezte a lány.

– Fogalmam sincs. Te is ismered Herbertet. Valamit ostobaságot mindig kitalál. Szólok is neki – felelte a fiú. Odakiáltott a másiknak – Herbert! Abbahagynád végre ezt az értelmetlen szaladgálást és a fújtatást. Roppantul idegesítő és elég hülyén is nézel ki. Mint mindig.

Herbert erre megállt és szemrehányóan Parkerre nézett.

– Nem érdekelsz, Parker. Amíg ti csak henyéltek, addig én a harcászatot gyakorolom. Készülök az eljövendő nagy küzdelemre. Valakinek ezt is meg kell tennie. Bennem ugyanis van felelősségérzet. Meg kell védenünk magunkat az ellenségeinktől. Rengetegen vannak.

Parker elnevette magát.

– Kikre gondolsz, Herbert vitéz? Azokra, akik esetleg megesznek? Ebben az esetben inkább a futást kéne gyakorolnod. A menekülésre, mint automatikus védekezési mechanizmusra esetleg nem gondoltál? – vetette oda Herbertnek. Eltűrte ugyan a másik állandó fontoskodását, de néha nagyon idegesítette a viselkedése. Most kiváltképpen.

– Te csak egy gyáva nyúl vagy, Parker! – ordította erre felháborodva Herbert.

– Ebben tökéletesen igazad van – felelte erre egykedvűen a másik. – Mi ezzel a bajod? Felhívnám azonban a szíves figyelmedet arra az apróságra, hogy te sem amerikai tengerészgyalogos vagy, csupán egy közönséges üregi nyúl. A gyávaság rendkívül hasznos tulajdonság a számunkra és hagyományosan jó futók vagyunk. De ha úgy gondolod, támadj meg mondjuk egy rókát. Esetleg meglepődik és megúszod. Ha nem, akkor meg legalább ő jóllakik veled. Embereket nem szeretnél szétmarcangolni?

– Gúnyolódj csak, nyugodtan. Úgysem tudsz kihozni a sodromból. Csak teszem a kötelességemet – válaszolta Herbert kissé nyugodtabban. – Nem ők a mi legnagyobb ellenségeink hanem azok, akik látszólag ártalmatlanok, de sötét összeesküvést szőnek ellenünk. Azokkal kell leszámolnunk, amíg még nincs túlságosan késő. A hozzád hasonló felelőtlen nyulak viselkedése miatt azonban nyugodtan szervezkedhetnek ellenünk. Tőled akár le is mészárolhatnának mindannyiunkat. Köztudott, hogy rettenetes dolgokra képesek és nincs bennük kímélet senki iránt. De te csak bámuld nyugodtan a felhőket. Ha majd Pillárt is lemészárolják, remélem továbbra is azokat fogod nézni.

Pillar nagyon megrémült Herbert szavai hallatán.

– Engem, Herbert? Úgy érted, engem is meg fognak ölni? Parker, ez ellen tényleg tenned kéne valamit. Ezt nem szabadna hagynod. – fordult Pillar kétségbeesetten Parkerhez.

– Ez tényleg félelmetes, Herbert. Mármint az agyad működése. Nincs valami nagy teljesítménye, de néha egészen meglepő és ijesztő dolgokra képes – válaszolta a nyúl. – Mond csak te eszelős rágcsáló! Kik azok a rettenetes összeesküvők, akik ki akarják irtani az üregi nyulakat?

– Ne tegyél úgy, mint aki nem tud semmiről, Parker. Te is jól ismered őket. Az egerekről van szó. A mezei egerek szervezett bűnbandáiról – közölte a félelmetes hírt Herbert.

– Persze, ezt elfelejtettem. Így már mindent értek. Szóval te tökéletesen hülye vagy. Mi bajod a mezei egerekkel? Megvertek talán valamikor? Megszállták az üregedet? – kérdezte Parker.

– Nem veszed komolyan a ránk leselkedő, fenyegető veszélyt, Parker. Az egerek igenis elképesztően félelmetes dolgokra képesek. Egy belőlük természetesen nem okoz gondot. De mi van abban az esetben, ha majd tömegesen támadnak ránk. Rettenetesen szapora népségről van szó. Elárasztják az egész mezőt.

– A szaporaság miatt mi sem nagyon panaszkodhatunk, nyuszika. Tudod, Herbert, mi nyulak vagyunk. Élvezzük az élet ilyesfajta örömeit. Szeretünk paráználkodni. Ezzel mi a bajod? – jegyezte meg gúnyosan Parker. – A mezőt amúgy mi is bármikor eláraszthatjuk. Néha meg is tesszük.

Herbert rettenetesen felháborodott.

– Ugyan már. Ne hasonlíts össze engem egy hitvány mezei egérrel. Nincs benned semmi tartás és büszkeség? Ezek apró lyukakban laknak és mindent felfalnak. Előbb vagy utóbb elfoglalnak mindent és mi éhen veszünk.

Pillar is megszólalt.

– Herbertnek tökéletesen igaza van – mondta félénken. – Én sem tartom magamat egérnek és nem akarok miattuk éhezni.

Parker meglepődve nézett rá.

– Ez egyszerűen nevetséges. Ne dőlj be Herbert hülyeségeinek – mondta. – Mi is üregekben lakunk és felfalunk mindenféle dolgot. Télen az egerek és mi is szoktunk éhezni. Ez így megy ez örök idők óta. Vajon miért nem haltunk eddig ki?

Herbert felmagasodott.

– Csak azért, barátom, mert el szerették volna terelni a gyanúnkat az alattomos tervükről. Arról, hogy kiirtják még az írmagunkat is. Ha nem lennének hozzám hasonló gondolkodású, bátor szívű nyulak, minden további nélkül lemészárolhatnának bennünket. Könnyedén, Parker. Rendkívül könnyedén. Én azonban ezt soha nem fogom hagyni. Minden erőmmel azon leszek, hogy ezt megakadályozzam. Az életem árán is meg fogom védeni az üregi nyulakat. Egyáltalán nem érdekel, hogy tetszik-e ez a hozzád hasonló puhány alakoknak vagy sem. Ebben a kérdésben soha nem fogok megalkudni.

– Neked teljesen elment az eszed, Herbert! Közveszélyes vagy! – felelte Parker. Kezdte nagyon felidegesíteni Herbert mániákus viselkedése. – Háborút akarsz indítani a mezei egerek ellen? Normális vagy?

– Én igen – válaszolta büszkén a másik nyúl. – És neked, barátom, neked is döntened kell. Kinek az oldalán állsz? A miénken vagy az övékén? Figyelmeztetlek azonban, kíméletet soha ne várj tőlük. Természetesen tőlünk sem. A gyáva árulókat kiközösítjük magunk közül és könyörtelenül leszámolunk velük.

– A te oldaladon biztos nem állok, Herbert, mivel jól láthatóan teljesen megőrültél. Ki fog egyáltalán hinni neked? – kérdezte Parker. – Talán Pillar?

A lány erre összerezzent és halkan megszólalt.

– Nem is tudom, Parker. Ez olyan félelmetesen hangzik. Mi van, ha Herbertnek igaza van és az egerek tényleg az életünkre törnek. Én mindenesetre már most nagyon félek.

Tényleg rettenetesen megrémítették Herbert fenyegető szavai és elszánt tekintete. A harcias nyúl diadalmasan nézett Parkerre.

– Na látod, Parker. Pillar is felelősséget érez az üregi nyulak jövője iránt. Szükségünk is lesz mindenkire az egerek elleni küzdelemben. A széthúzás csak az ellenség malmára hajtja a vizet. Remélem velem tartasz Pillar. Ebben az esetben megígérhetem neked, hogy mellettem mindig biztonságban leszel. Én magam fogom vezetni a harcot. Nem fogsz csalódni bennem. Nos?

Pillar könyörgően nézett a meglepett Parkerre.

– Parker, gondold meg, kérlek. Együtt nagyobb biztonságban leszünk. Gyere velünk te is.

A barátja mérgesen felcsattant.

– Ez valami egészen elképesztő! Te hiszel ennek az eszelősnek? Csak hazudozik mint mindig. Ő fog harcolni? Nevetséges. Az egerek ellen valószínűleg igen, mivel ők nem veszélyesek. Valódi ellenség esetén is tényleg az élen vágtatna. Csak pont az ellenkező irányba. Ismered jól. Jóval gyávább egy átlagos nyúlnál és csak a szája nagy. De tudjátok mit? Csináljatok, amit csak akartok. Menjetek nyugodtan. Harcoljatok hősiesen az egerek ellen.

– Tudtam, Parker, hogy rád nem számíthatok. Gyáva vagy! – felelte Herbert fenyegetően. – Mindig is aljas árulónak tartottalak. Ezt azonban még keservesen meg fogod bánni. Gondoskodni fogok róla.

– Rettenetesen megrémültem tőled, Herbert parancsnok. Sok szerencsét a bátor küzdelemhez – válaszolta erre bosszúsan Parker.

Pillar szomorúan ránézett Parkerre, de nem mert megszólalni. A lány nem tartotta őt árulónak, de nem mert ellentmondani Herbertnek. Már nem csak a mezei egerek szervezett bandáitól, de tőle is nagyon félt. Elindultak és magára hagyták Parkert.

A magányos üregi nyúl ezután tovább nézegette a felhőket. Az ég ősszel tényleg különösen szép kék.

Őfelsége, Citroën C-Elysée, Ordovícium önkéntes köztársasági elnöke, Spanyolország örökös infánsnője, a "Nép Egyszerű Gyermeke", november 25-én, az „Igazságosság és a Kezdődő Jólét Napján” ismét állami kitüntetéseket adott át a sógora tulajdonában lévő Köztársasági Palotában és Luxusszállodában.

Az idei kitüntetettek között végre ott szerepelt Jean-Marie Le Diable, „Ordovícium Irgalmatlanul Lesújtó Nemzeti Öklének” neve is. Őfelsége, C-Elysée elnök az "Ordovícium Tölgyfalombokkal ékesített aranykeretes szemüvegének 6 dioptriás fokozatát" nyújtotta át a neves írónak, filmrendezőnek, hivatásos párttagnak, az ordovíciumi Mobel-békedíj reménybeli várományosának.

Le Diable, az államilag elismert nemzeti hős, elévülhetetlen érdemeket szerzett őfelsége demokratikus hatalmának megszilárdítása során, és a nép iránta megnyilvánuló rendíthetetlen szeretetének, bizalmának népszerűsítésében. Jelentős szerepe volt a nép ellenségeinek naprakész kipécézésében, emberi méltóságuk hatékony sárba tiprásában, praktikus megalázásukban és az ordovíciumi nyelv kifejezőképességének gazdagításában.

Le Diable köztudottan kiváló szakértője az alacsonyabb rendű állatfajok rendszertanának és taxonómiájának. Aktív dehumanizációs munkásságát az egész világon nagyra becsülik. Ennek elismeréseként egy Madagaszkáron honos szárazföldi csupaszcsigafajt róla neveztek el Selenochlamys lediablede-nek. Az említett puhatestű meglehetősen csinos kis jószág és rendkívül jó étvággyal rendelkezik.

Le Diable meglehetősen heves és jól kifizetődő közéleti, publikációs tevékenységére jellemző, hogy az még önmaga számára is teljes mértékben vállalhatatlan. A tekintélyes kitüntetést ezért a hazaárulás következtében hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt Amu ah Amar, emberi jogi aktivista és hitvány népellenség nevében vehette át, akit emiatt az átadás idejére ideiglenesen rehabilitáltak.

A „Vajon miért nem viselnek a huzguk napszemüveget?” című írásában Le Diable szelíden azt fejtegette, hogy valószínűleg azért, mivel csupán oktalan állatokról van szó, akik mit sem törődnek az ultraibolya sugárzás emberi szervezetre gyakorolt káros hatásaival. A cikk igazságtartalmát később ugyan megcáfolták, de az ultraibolya sugárzás ilyen fokú semmibevételén jogosan felháborodott tömeg addigra már számos huzgu falvat felégetett és több embert lemészárolt.

A publicista a történtek után kijelentette, hogy az erőszakos atrocitásokhoz az ő cikkének természetesen semmi köze sincs, mivel az egészen másról szól. A huzgukat csupán azért ölték meg, mivel az álnok ellenzék Le Diable békítő szavait kiragadta az eredeti szövegkörnyezetükből és átrakta azokat egy uszító jellegűbe. A tehetséges író és keresztény emberbarát ezen állítását kissé megkérdőjelezi az a tény, hogy Ordovícium jelenleg nem rendelkezik álnok ellenzékkel, sőt még egy derék, jóravalóval sem. Citroën C-Elysée elnök szerint egy ilyen ellenzéki söpredék folyamatos fenntartása túl sokba kerülne, ráadásul  a tisztességes emberek nem is szeretik őket. Egyszóval egyáltalán nem éri meg az ilyesmivel foglalkozni. Ha esetleg valami miatt mégis szükség lenne rájuk, akkor majd összeszednek pár embert és kinevezik őket.

Az Elnöki Hivatal és Recepciós Iroda közleményében a kitüntetés indoklásként az szerepelt, hogy Le Diable  kellő mértékben elfogult, durva hangvételű írásaival rengeteget tett a kommunizmus, a fasizmus, a liberalizmus elleni küzdelem fenntartása érdekében, és jelentős szerepe volt az 1881-ben, II. Sándor orosz cár ellen elkövetett aljas merénylet hátterének felgöngyölítésében. Mindezek mellett fontos szerepet tölt be  az anarchoszindikalisták egész világra kiterjedő összeesküvésének leleplezésében.

A harcos szellemű író jelenleg éppen azt próbája kideríteni, hogy kik is azok az anarchoszindikalisták, és milyen feltűnő testi jegyek alapján lehet őket nagy biztonsággal elkülöníteni a jó szándékú, becsületes polgároktól. Hosszas és gondos kutatásai után az „acsarkodó, rühes kutyák, nem többek” kifejezést találta a legkifejezőbbnek a jellemzésükre.

Ordovícium hamarosan a leggazdagabb országok közé tartozik majd és világbirodalommá válik. Vannak ugyanis erre utaló, egészen bíztató ígéretek. Az ország hatalmas és kimeríthetetlen készletekkel rendelkezik lehulló falevelekből és házimacskákból. Utóbbiak természetesen ritkábban hullanak le a fákról, de néha megteszik. 

Ordovíciumban akadtak ugyan olyanok hitvány alakok, akik elítélték Le Diable közéleti tevékenységét és helyette inkább valami közutálatot emlegettek, de szerencsére sem Spanyolország örökös infánsnője, sem maga az "Ordovícium Tölgyfalombokkal ékesített aranykeretes szemüvegének 6 dioptriás fokozatával" kitüntetett nem tartozott ezen kártékony személyek közé. Őfelsége, Citroën C-Elysée elnök öntudatos demokrácia értelmezése szerint minden vitás kérdésben amúgy is az ő véleménye a mérvadó, mivel az egy úgynevezett demokratikus konszenzuson alapul. 

A tiltakozók csupán azért irigyek és frusztráltak, mivel deviáns magatartásuk és bizarr szexuális szokásaik miatt képtelenek őfelsége, Citroën C-Elysée köztársasági elnök hatalmi ambícióit és érdekeit kiszolgálni. Le Diable szerint valószínűleg idegen érdekeket képviselő, aljas anarchoszindikalistákról van szó, akik köztudottan csupán „acsarkodó, rühes kutyák, nem többek.”