"Döntés született arról, hogy a köznevelési kerekasztal vezetője a frissen kinevezett oktatási államtitkár, Palkovics László legyen, kéthetente üléseznek, közben pedig a munkacsoportok tárgyalnak."

Balog azonnali lépéseket ígért a köznevelési kerekasztalnál

A hetvenes és nyolcvanas években hatalmas és kegyetlen bűnözési hullám söpört végig Chicagóban. Rablások, gyilkosságok, zsarolások tartották rettegésben a város békés lakosságát. Virágzott a kábítószer kereskedelem, a prostitúció, a szerencsejáték és kaparós sorsjegy ipar. A szervezett alvilág rátette a kezét a plüss játékok halászatára is. A bűnözők tulajdonába került a városban található összes plüss kiadó automata. A hivatal által kivetett iparűzési adó azonnal a fegyverkereskedők kezébe került. A bűnös úton megszerzett piszkos pénzeket a társadalombiztosítás segítségével mosták tisztára.

A hatalmas, jól szervezett bűnözés mögött egyetlen ember, „Red Chicks” John állt. A hírhedt bűnöző 1966. január 15-én, meglehetősen gyanús körülmények között született, Chicagóban. A „Red Chicks” nevet azért kapta, mivel eredeti neve John Redchicks volt.

Születése előtt az anyjának fogalma sem volt arról, hogy várandós. Apja ezt a tényt a terhesség ideje alatt mindvégig eltitkolta a mit sem sejtő nő elől. Mrs. Redchcik először rettenetesen felháborodott amikor értesült arról, hogy valakitől gyereket vár. Válással fenyegetőzött, de a végén megbocsájtott a férjének és megszülte a gyermeket. Kapcsolatuk azonban ezután már soha nem állt teljesen helyre.

Bizonytalan származása ellenére „Red Chicks” Johnt az anyja mindvégig a sajátjaként nevelte és a lehetőségei szerint megpróbált szeretetteljes családi körülményeket biztosítani a számára. Johnt ez nem nagyon érdekelte.

A fiú apja a chicagói rendőrségnél dogozott. Nyugdíjba vonulása után derült ki, hogy soha nem is tartozott a rendőrség állományába. Felettesei azzal védekeztek, hogy nagyon megszokták a jelenlétét, ezért soha nem is kérdezték meg tőle azt, hogy egyáltalán mit keres ott. Legfőbb érvük az volt, hogy még szabályos öltözőszekrénye is volt a 10. kerületi kapitányságon. (3315 West Ogden Avenue Chicago, IL 60623). Emiatt aztán senki sem gyanakodott rá. Kollégái rendes, becsületes embernek tartották, aki nagyon szívesen vitt haza magával különféle értékes műtárgyakat és ékszereket a bűnügyi helyszínekről.

– Rajongott a szép tárgyakért és meglehetősen jó ízlése volt. – mondta az egyik járőrtársa – Nagyon meglepődtem amikor megtudtam, hogy nem is a társam, hanem csak egy egyszerű járókelő volt. Teljesen elképesztett az eset.

„Red Chicks” 1975-ben megzsarolta a szüleit azzal, hogy a tudomására jutott, rendszeresen lefekszenek egymással. 2.000 dollárt követelt a hallgatásáért cserébe. Azzal fenyegetőzött, ha nem fizetnek, kitálal az ügyről a sajtónak. A szülei megrémültek és teljesítették gyermekük követelését. A fiú ezután havi rendszerességgel megismételte ezt. A szülők egyébként tényleg gyakran lefeküdtek egymással, amiről – mint később kiderült – „Red Chiks” egészen jó minőségű fotókat készített és eladta azokat az osztálytársainak.

Iskoláit a William H Ray Elementary School-ban, majd a Logandale Middle School-ban végezte, de ezt semmiféle írásos dokumentum nem támasztja alá. „Red Chicks” John minden nyomot gondosan eltüntetett maga után. Közvetett bizonyítékok alapján a fiú azonban valóbán ezekbe az intézményekbe járhatott. A Logandale Middle School akkori igazgatónője, Ms. Evelyn Roman így emlékszik erre az időszakra:

– Igen, valóban. Különös idők voltak. Mindannyian rengeteg védelmi pénzt fizettünk akkoriban. Ha jól emlékszem tényleg Johnny-nak hívták azt tehetséges fiút, aki a tanárokat a tanulókkal, a tanulókat pedig a tanárokkal zsarolta meg. Emlékeim szerint nagyon sikeresen. Sok gyereket a szülei azért is vettek ki az iskolánkból, mivel nem tudtak fizetni „Red Chicks”-nek. A környéken rendszeressé vált a szülők zaklatása és brutális megverése. A fiú egyébként kiváló szervező volt. Átvette az iskolai menza üzemeltetését, és a takarítási szolgálatot. Valahonnan Mexikóból még fegyvereseket is hozatott. Az étkezdében akkoriban fényes és pazar partikat rendezett. Ezeken rendszeresen részt vettek a város hírességei is. Kiváló kapcsolatokat épített ki a chicagói városi vezetéssel. Az akkori polgármester, Harold Washington nagyon jó barátja volt Johnny-nak. Mr. Washington intézte el azt számunkra, hogy a Logandale Middle School delfináriumot, aquaparkot, vidámparkot, állatkertet és csúcskategóriás nehézfegyvereket kapott. Az óriáskerék talán még most is megvan valahol.

„Red Chicks” John 1980-ban Dwayne Betts-t, a kémiatanárát arra kényszerítette, hogy dolgozza ki számára azt, hogy miként lehetne a közönséges finomlisztből egy kokainszerű anyagot előállítani. A tanár megpróbált azzal érvelni, hogy az már most is nagyon hasonló anyag. A beszélgetés során a tanár bekerült a traumatológiára. A fiú ezután meglátogatta őt a kórházban és elmagyarázta neki, hogy „Red Chicks” emberei üzemeltetik a lélegeztetőgépeket. Elmondta, tulajdonképpen neki olyan lisztre lenne szüksége, ami úgy is hat, mint a kokain. Felépülése után Mr. Betts rögtön elő is állított egy cocaflour nevű nagy hatású hallucinogén anyagot. Átadta a receptet a fiúnak, majd rejtélyes körülmények között eltűnt valahol Lappföldön. A cocaflour egyik legveszélyesebb mellékhatása az volt, hogy pillanatok alatt kóros mértékű túlsúlyt okozott. Ez különösen a topmodellek életét keserítette meg.

A cocaflour segítségével ezután már „Red Chicks” felügyelte Chicago összes elemi-, és középiskolájának működtetését, üzemeltetését, a hozzájuk tartozó menzákkal és iskolabuszokkal együtt. Pár év alatt hatalmas befolyásra tett szert a város főiskoláin és egyetemein is

A chicagói alvilág teljesen tehetetlen volt a fiúval szemben, mivel ő állandóan a szövetségi gyermekvédelmi törvényre hivatkozott. „Big Gopher” Masseria visszaemlékezéseiben a chicagói maffia legsötétebb időszakának nevezte a nyolcvanas éveket:

– Zsarolásokkal, emberrablásokkal, robbantásokkal tartottak minket rettegésben. Mit tudtunk volna kezdeni 1.300, féktelenül és iszonyatosan hangosan rohangáló iskolással, valamint a hozzájuk tartozó, állig felfegyverzett tanári karral? Sajnos, engednünk kellett a követeléseiknek. Ráadásul az akcióinkról valahogy mindig előre értesültek. Valószínűleg a saját gyermekeink dobtak fel minket „Red Chick” Johnny-nál. Egy közönséges bankautomatát sem tudtunk úgy kifosztani, hogy ne csaptak volna le ránk azonnal. Teljesen tehetetlenek voltunk velük szemben. Kihez fordulhattunk volna? Mondtuk volna talán azt a rendőröknek, hogy rablás után kiraboltak minket? Ekkoriban amúgy is „Red Chicks” Johnny kezében volt az egész chicagói rendőrség. Emlékszem az apjának még egy szabályos öltözőszekrényt is szerzett a 10. kerületi kapitányságon (3315 West Ogden Avenue Chicago, IL 60623). „Red Chicks” felbukkanása előtt az ilyesmi elképzelhetetlen lett volna. A chicagói rendőrség mindig is híres volt arról, hogy gondosan ügyel az öltözőszekrényeire.

A nyolcvanas évek közepére a fiú kiegyezett a maffiával, ami lényegében azt jelentette, hogy átvette a szervezett alvilág irányítását. A bűnözőket rákényszerítette a rendszeres esti fogmosásra, és arra, hogy 10 órára mindannyian ágyban legyenek, valamint végezzenek azokkal, akiket a fiú veszélyesnek ítélt.

Az oktatási rendszer összekapcsolása a szervezett bűnözéssel zseniális ötlet volt „Red Chick” John részéről. Vezetése alatt a tanterveket egy kicsit átalakították. A tanulók elsajátították a zsebtolvajlás alapjait, a spontánnak tűnő fosztogatást és az utcai harcot. A művészeti oktatás keretében a diákok megismerkedhettek a pénz-, a különféle hivatalos okmányok-, illetve ügyiratok készségszintű hamisításával. Rendkívül népszerűek voltak a mackós szakkörök és az autósbombák. Az iskolák környékén rendszeressé váltak a lőgyakorlatok, éleslövészetek. A chicagói iskolarendszer hatalmas pénzforgalmat bonyolított le akkoriban.

A bűnözési hullámnak végül az vetett véget, hogy „Red Chiks” John a 80-as évek végén kijelentette, úgy érzi, elvégezte az iskoláit és elindult a illinois-i kormányzóválasztáson.

"A miniszter szerint amikor alacsony a munkanélküliség, érdemes megfontolni a lehetőségét annak, hogy az emberek lépjenek ki az állami szolgálatból, és találjanak a piacon munkát. Ehhez támogatást is fognak adni, lesz önkéntes kilépési program, karrierhíd, valamint az egykori állami alkalmazottakat foglalkoztató munkaadók kedvezményben részesülnek." 

Lázár János: a versenyképesség javítása miatt fontos a bürokrácia csökkentése

Tisztelt hölgyem!

Örömmel értesültünk arról, hogy szeretné az üzleti életben is kamatoztatni az állami szolgálatban megszerzett tudását és tapasztalatait. Szíves megkeresésével Ön nagyon megtisztelte a cégünket. Önéletrajzából kiderült, hogy több mint harminc évet dolgozott az állami szférában, ahol legfőképpen a társadalombiztosítás során szerzett tapasztalatokat és értékes gyakorlatot. Kár lenne ezeket a készségeit veszni hagyni. Cégünk mindenben az Ön segítségére lesz, hogy eredményesen és jövedelmezően kamatoztathassa az eddig megszerzett ismereteit. Szükségünk is van Önre és igényes munkavégzésére. Megígérhetjük, hogy kiváló, és nemzetközileg is elismert referenciákkal rendelkező cégünknél Ön is könnyedén megtalálhatja a számításait.

Amit mi kínálunk Önnek: változatos, izgalmas munka, sikerélmény, teljesítményorientált, kiemelt díjazás. Utazás a világ egzotikus tájaira, idegen kultúrák megismerése, csapatmunka, vidámság.

Amit Öntől elvárunk: jó problémamegoldó képesség, hidegvér, rugalmas gondolkodás, jó kommunikációs készség, türelmes, aprólékos, kitartó munkavégzés. Önéletrajzából egyértelműen kiderült, hogy mindezen készségeknek Ön tökéletesen a birtokában van. Semmi akadályát nem látjuk tehát annak, hogy egy rövid, mindössze fél éves szakmai átképzés után összetartó csapatunk teljes értékű tagjaként üdvözöljük Önt.

A tanfolyam költségeit teljes mértékben a cégünk vállalja. Átképzése során Ön megismerkedhet a különböző robbanószerek tulajdonságaival, a tűzszerészeti átvizsgálással, tűzszerészeti mentesítéssel. Tökéletesen elsajátíthatja a kezelésre veszélyes robbanószerkezetek és pirotechnikai anyagok megsemmisítését. A sikeres elméleti és gyakorlati vizsga után – természetesen, ha életben marad, vagy nem sérül meg végzetesen – Ön képes lesz az improvizált robbanószerkezetek biztonságos felderítésére, hatástalanítására és megsemmisítésére.

Cégünk a világ konfliktusokkal leginkább terhelt zónáiban vállalja a katonai, illetve civil eredetű lőszerek, robbanótestek felkutatását, hatástalanítását, megsemmisítését. Átvizsgáljuk a harctereket, veszélyes objektumokat, járműveket, katonai lő- és gyakorlótereket. Hatástalanítjuk vagy megsemmisítjük a megtalált, fel nem robbant robbanószerkezeteket. Megrendelésre megbízható szárazföldi és tengeri aknazárakat telepítünk. Szabotázsakciók területén is magas színvonalú szolgáltatást nyújtunk a megrendelőink részére. Néhány kollégájával együtt Ön is bármikor képes lesz egy közepes méretű híd, vagy viadukt teljes megsemmisítésére.

Tisztában vagyunk vele, hogy első pillantásra kissé éles váltásának tűnik az, hogy Ön nemrég még ügyfelekkel foglakozott a Budapest Főváros Kormányhivatala Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv ügyfélszolgálatának gödöllői kirendeltségén, pár hónap múlva pedig már taposóaknákat fog telepíteni, illetve a megrendelés jellegétől függően hatástalanítani valószínűleg valahol Moszul környékén. Gondoljon azonban bele, hogy ez mennyivel érdekesebb és izgalmasabb tevékenység, mint egy űrlap kitöltése vagy egy unalmas akta iktatása.

Látott már Ön eddigi életében 152 mm-es kumulatív tüzérségi gránátot becsapódni egy páncélozott harci járműbe? Ha nem fél a kihívásoktól, megígérhetjük Önnek, hogy ezután fog. Megfelelő távolságból lenyűgöző látvány, amikor felrobban. Ha pedig nem robban fel, akkor Ön könnyedén hatástalaníthatja. Úgy láttuk, hogy Ön gyors- és gépírást is tanult. A robbanóeszközök szétszerelése teljesen hasonló feladat csak nem kell olyan gyorsan elvégezni. Rengeteg ideje lesz például egy improvizált robbanószerkezet hatástalanítására. Ha túl korán végez, az általában gondot jelent.

Azt is elsajátíthatja, hogy miként lehet hatékonyan kisiklatni egy hadifelszereléssel dugig megtömött vasúti szerelvényt. Az oktatófilmjeink egyikében Ön is láthatja majd, hogy miként sikerült 10 méteres magasságba felrepítenünk egy katonai teherautót, amelynek rakománya ráadásul csak a levegőben robbant fel. Mesteri időzítés és precíz, igényes munka volt.

Ha egy nagy teljesítményű tűzőgéppel balesetmentesen megbirkózott, akkor egy repeszgránát szétszerelése sem okozhat Önnek különösebb nehézséget. Talán már Ön is hallott a Semtexről (Explosia a.s. ; Pardubice-Semtín). Remek, megbízható robbanószer. Olyan mint a gyurmaradír csak jóval hatékonyabb. Természetesen megtanítjuk Önt ennek alkalmazására is. Ügyes, gondos használatával képes lesz arra, hogy segítségével hasznos tevékenységet végezzen akár a bányaiparban, akár az építőipar bontásai munkálataiban. A Semtexről szerzett gyakorlati ismertei segítségével pillanatok alatt össze tud majd állítani egy megbízható földi, vagy egy tengeri aknát.

Természetesen gondos balesetvédelmi és elsősegély oktatásban fogjuk részesíteni. A tanfolyam során felkészítjük a harctéri körülményekre, illetve a fedett, álcázott akciók végzésére is.

Cégünk több, megbízható biztosítótársasággal is kapcsolatban áll, így Ön a legkedvezőbb feltételekkel köthet nagy értékű életbiztosítást. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy tevékenységünk különösebben veszélyes lenne, de alkalmazottaink komfortérzete nagyon fontos a cégünk számára.

Még egyszer köszönjük a szíves érdeklődését. Kérjük a mellékelt jelentkezési lapot gondosan töltse ki. A tanfolyam elvégzéséhez és a jövőben végzett munkájához tiszta szívből kívánunk Önnek jó szerencsét!

Horger Antal, nyelvész (1872 - 1946)

Orbán Viktor szokásos, pénteki rádiós asztaltáncoltatásainak mindig is megvoltak az értő hallgatói. Kizárólag nekik szólnak a biztató, meleg szavak, a többiek meg úgysem hallgatják. Az igazság nem minden esetben szép és kellemes. Ezeknek a fikciós szózatoknak pont az a céljuk, hogy ezt szükség szerint megcáfolják. A miniszterelnök azt szeretné, ha a derék hallgatói elhinnék neki, hogy ő – mint mindig – igazat beszél. Ők meg nagyon szívesen el is hiszik. A kereslet találkozik a kínálattal. Magát a valóságot ebből a körből nyugodtan ki is lehet zárni, mivel a közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy annak semmi hatása sincs a pártpreferenciákra.

Adatokkal és tényekkel bizonyítható, hogy az oktatás látványos zuhanórepülése 2010 után kezdődött el. Nagy baj persze nincs, mivel még nem csapódott be. Orbán Viktor jól tudja, nem a tanárok sütik a kenyeret. Csupán egy semmirekellő társaságról van szó. A sorsuk a legtöbb ember számára teljesen közömbös. Sőt. Egy kis káröröm még javíthat is kormányfő megítélésén. Reszkessen csak a sok Horger Antal úr, illetve Horger Antalné. (Utóbbi amúgy is rálőtt az előbbire.)

„A felelősséget nem szeretné porciózni, de mindegy is, az egészet meg kellett változtatni – állítja Orbán, aki szerint jó irányban indultak el.” Persze itt a tanárok, a szülők, a tanulók, és a Brit Kelet-India Társaság porcióiról van szó, nem pedig a hat éve igencsak buzgólkodó kormányéról. Nem is Balog miniszter úr legendás szakértelméről, Czunyiné Bertalan Judit magyar szakos tanár vegytani alapismereteiről és a szörnyszülött KLIK-ről. Az irány az éppenséggel jó. Amikor lefelé vezet, akkor lefelé vezet. Ha egy repülő lezuhan általában magától is teljesen megváltozik.

Az egyoldalúan nyílt kormányzás megoldás jelent minden problémára, persze ha a tanárok is azt akarják, amit a kormány méla undorral eléjük rugdos. Az Orbán kormány előrelátóan megszüntette a Közoktatási Érdekegyeztető Tanácsot, az Országos Köznevelési Tanácsot és most „nagy reményeket fűz” a Nemzeti Pedagógus Kar nevű dalárdához. A szaktárca – ami a valóságban nem is létezik – természetesen hajlandó folyamatosan egyeztetni, párbeszédeket folytatni. Ezek a nagy fene egyeztetések a tapasztalatok szerint csak arra valók, hogy a segítségükkel a tárgyaló felet szabályos, egyenlő részekre szeleteljék. Aki eddig az Orbán-kormánnyal leült tárgyalni, az abban a pillanatban már veszített is. Teljesen felesleges az ilyesmire az időt fecsérelni.

A pedagógusok jelenleg nagyjából könyékig dúskálnak az anyagi javakban. A társadalom legfőképpen azért veti meg annyira őket, mivel a fizetésemeléseknél mindig pofátlanul előretolakodnak. A miniszterelnök meg is köszönte a társadalom végtelen türelmét a nemzet eme szemérmetlen harácsolóival szemben. „Sem a rendőrök, sem az ápolók nem mondták, hogy ők akarnak előbb béremelést – állítja Orbán.” („Egy pedagógusos, egészségügyi dolgozós, rendőrös tüntetés nem lenne olyan jó mulatság.” – valójában ezt állítja Orbán.)

A miniszterelnöki teória amúgy kimondottan életszerű. Az emberek türelmesen várakoznak a „Nemzeti Béremelés Áruháza” előtt. Hirtelen megjelenik egy zajos, csapott vállú, többnyire szemüveges, értelmiséginek kinéző, mihaszna társaság, akik gyorsan félrelökdösik a derék polgárokat és bezúdulnak a boltba. Ott aztán arcátlan módon elkezdik lepakolni a polcokról legjobb jövedelmeket. A kintiek csak méltatlankodva csóválják a fejüket. „Ejnye. Már megint ezek a bajkeverő tanárok.” – sóhajtanak fel az ápolók és a rendőrök miközben tovább várnak.

Aki ezt a galaktikus ostobaságot elhiszi a Nemzet Rádióbemondójának, az mindig tartson a keze ügyében egy dörzsölt ügyvédet, mivel nagyon könnyen átverhetik. Még a gyalogátkelőhelyeken is zebra-használati díjat fognak fizettetni vele, amilyen jóhiszemű és jámbor szerzet.

Orbán Viktor 6 éve a kormányzás helyett gyakorlatilag folyamatosan blöfföl és minden partit sorra meg is nyer ezzel. A magyarországi terrorfenyegetettségre hivatkozva – amint lehet – be fogják emelni az alaptörvénybe a „Terrorveszélyhelyzetet”. Ezzel a miniszterelnök gyakorlatilag kiteszi a kártyaasztalra a frissen vásárolt, érvelésre és meggyőzésre kiválóan alkalmas Remington típusú coltját (Remington Arms Company). Ezek után nem nagyon fognak a partnerei az igazságában kételkedni. Az alaptörvény módosításának nem hiszem, hogy bármiféle akadálya lenne. A társadalom többsége jelenleg révült állapotba került, illetve lelkes bólogatással van elfoglalva.

A kétharmados többséghez szükséges képviselők már biztos megkapták a szavazáshoz készült tudatmódosítójukat. Ez nem okozhat különösebb gondot a Fidesz-KDNP számára. (Lásd. Pángalaktikus Gégepukkasztó. Az italt Zaphod Beeblebrox találta fel, melynek alapja az ó-Janx-szesz. A Galaxis útikalauz stopposoknak szerint „hatása olyan, mint amikor szétverik az ember agyát egy lédús citromszelettel, melyet vaskos aranytéglára erősítettek.”)

A mindennapi életünkben folyamatosan jelenlévő terrorral kapcsolatosan arról mesélt az egyetlen, magyar típusú államférfi, hogy „Elegendő információ áll rendelkezésre arról, hogy növekedett a terrorveszély, és hiteles információink vannak arról, hogy terrorcselekményeket terveznek magyar emberek ellen.” Ezt az állítását később maga is kissé túlzónak találta, ezért azzal korrigált, "hogy Magyarország ma nem tartozik a különösebben terror-fenyegetett országok közé, aminek az az oka, hogy nem engedtük be a migránsokat.”

Ez azonban sajnos bármikor megváltozhat. Elég csak egy apró figyelmetlenség, lazaság és már be is engedünk belőlük úgy jó félmilliónyit, és ott állunk alsógatyában, illetve bugyiban egy valamirevaló, univerzális „Terrorvészhelyzet” nélkül. Szép kilátások. De mit is várhatunk egy olyan országban, ahol egy Németh Szilárd nevű tanító osztja szét vadul az eszét minden irányba, egy Habony nevű kredenc-fantom pedig tanácsokat ad neki. Túlzottan sokat ne.

Pablo Picasso: Avignoni kisasszonyok, 1906-1907
New York, Museum of Modern Art

"Sokadszor válik egyértelművé, hogy Martin Schulznak teljesen indokolatlan és megalapozatlan felsőbbrendűség-tudata van a közép- és kelet-európai országokkal szemben. Ezt hívhatjuk egyszerűen pökhendiségnek is." (Szijjártó Péter külügyminiszter és Martin Schulz kritikus)

Peter Sellerie: Borzalom a festészetben (Párizs, 1916)

„Mi ez a borzalom?” teheti fel joggal a kérdést a műértő közönség, amikor meglátja ezt a förtelmes mázolmányt, az „Avignoni kisasszonyokat”. A napjainkban oly divatos spanyol festő, Pablo Picasso, akit a nevetséges „avant-garde” körök úgy istenítenek, ezzel a festményével valószínűleg örökre kiírta magát az európai művészet történetéből.

Az alkotó – már ha ebben az esetben beszélhetünk egyáltalán valamiféle alkotásról – valamikor 1906-ban vagy 1907-ben követte el ezt a merényletet a festészet ellen. Nem meglepő, hogy még ő maga sem emlékszik mikor történt ez a szörnyű esemény. Jellemző, hogy ez a „festmény” még magát a művészt is megrettentette, hiszen csak 1916-ban vette a bátorságot arra, hogy a Salon d'Antin-ban ki merészelje állítani. Picasso érdekes módon ezt a cselekedetét verés nélkül megúszta. Senkit sem akarunk erőszakra buzdítani, de ha valaki ezen festmény miatt elégtételt szeretne venni a pökhendi és arrogáns festőn, indulatait teljesen jogosnak és méltányolandónak tartjuk. Biztos lehet abban, hogy a kép láttán egyetlen bíróság sem fogja elítélni őt.

A kép címe „Avignoni kisasszonyok”, amit egy másik szélhámos, bizonyos Guillaume Apollinaire talált ki. Apollinaire magát költőnek adja ki és így próbál pénzt kicsikarni az áldozataiból. Apollinaire életének egyetlen értelmes cselekedete az volt, hogy önkéntesként belépett a seregbe. Azt azonban mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy a sebesülését nem harc, hanem újságolvasás közben szerezte. Költészetét az alábbi sorral jellemezhetjük: „Sereglik a barmok sora Teknőcöm szép hangjaira.” Valóban. Aki a teknőcök hangjaira sereglik az csak egy barom lehet. Mit mondjunk ezek után magáról az elvetemült poétáról? Minek nevezzük őt magát? Talán legcélszerűbb, ha előkotorjuk az eredeti nevét, amit még ő maga is szégyell a nagy nyilvánosság előtt. „Wilhelm Albert Włodzimierz Apollinaris de Wąż-Kostrowicky”. Mi ez? Egy név vagy valamiféle betűszörnyeteg?

A festmény címe állítólag a barcelonai Avinyó utcában (calle Avinyó) lévő nyilvánosházra utal, ahová tisztességes műértő természetesen soha be nem tenné a lábát. Ne is firtassuk tovább ezt a kínos dolgot és a teknőcök hangjait. Az avignoni polgárság azonban a tények ismeretében nyugodtan fellélegezhet.

Maga az úgynevezett festmény öt, előrehaladott sárgaságban szenvedő alakot próbál ábrázolni, akik feltehetően emberek voltak, mielőtt Picasso le nem festette őket. Ruha természetesen egyikükön sincs. Megállapíthatjuk, hogy a művész igencsak spórolt az ívekkel. Ezen a festményszerű valamin majdnem minden olyan szögletes, mint Barcelona úthálózata. A baloldali lény láthatóan megy. Bátran kijelenthetjük, hogy tisztességes nőnek ekkora lába nincs. Ha az a kéz, ami eme szörnyű nőszemély feje felett látható szintén az övé, akkor elég nagy lehet a baj.

A hátát vakargató két személy feltűnően hasonlít magára Pablo Picassóra, aki így kedvére kiélhette perverz hajlamait és két nőként ábrázolhatta önmagát. Az, hogy kettejüknek hány lába van, a képről nem derül ki világosan. Az sem lenne meglepő, ha közösen használnák azokat.

A jobb oldalon látható piros fejű monstrum előrefelé ül és hátrafelé néz. Feltételezhetjük, hogy valamiféle torz maszkot visel. Az igazi arcát talán jobb is ha nem ismerjük meg. Úriasszony még teljesen pucéran sem ül így soha. Botrányos testtartása még Picasso soha nem létező szégyenérzetét is felébreszthette, mivel a modellt szerencsére megkérte arra, hogy forduljon meg. Nagy divatja van mostanában a pornografikus fotográfiáknak. Aki ilyesmire kíváncsi az nézegesse ezeket az ocsmányságokat és ne járjon kiállításokra. Még hogy kisasszonyok? A kép alapján ítélve ezek az idők már a múlt homályába vesztek.

A hátul nyújtózkodó félszemű alak a kurtizánkodás mellett valószínűleg szénhordással egészítheti ki a jövedelmét. Nagyjából egy mellet visel, ami tökéletesen négyzet alakú és rettenetesen piszkos. A nő többi része szerencsére takarásban van. Nem teljesen világos, hogy a szerencsétlen sorsú szénhordólány haja poroz vagy füstöl. A háttérben látható gyanús színű foltok Picasso szerint valószínűleg drapériák. Maradjunk annyiban, hogy ezek valójában gyanús színű foltok.

Maga a kompozíció felveti azt a kérdést, hogy minek ennyi embert ilyen kis helyre összezsúfolni és vajon kaptak-e elegendő levegőt vagy egy idő után mind megfulladtak.

A kép alján egy hanyagul odavetett, stilizált gyümölcsöstál látható, ami fittyet hány a perspektivikus ábrázolás minden elemi szabályának. A szőlőszemeket Picasso egyszerűen elfelejtette kiszínezni. Maga a tál a rettenetes talpakkal rendelkező perszóna útvonalába esik, aki így nagy valószínűséggel pépesre fogja taposni az egészet.

Ez az elfajzott „avant-garde” irányzat természetesen csak múló divat, nevetséges sznobéria, semmi más. Señor Picasso jobban tenné, ha valami tisztességes foglakozás után nézne és műveivel nem borzolná a műértő közönség lelkivilágát. Pablo Picasso botrányos mázolmányai pár év múlva távoli, elhagyatott raktárakban fognak porosodni és egerek fognak lakmározni belőlük.

A művészet feladata az, hogy nemes, erkölcsös jellemre nevelje az embereket. Ezenkívül gyönyörködtessen, örökítse meg a valóságot és ne egyes deviáns alkotók beteges szemlélete tükröződjön bennük. Öt, láthatóan torz testű, pucér nő botrányos ábrázolása joggal tölti el felháborodással el a festészet értő kedvelőit. Lehet, hogy señor Picassónak örömet okoz az, ha összezárják öt meztelen, léha erkölcsű nőcskével, de a tisztességes polgárokat borzalommal tölti el még a gondolata is egy ilyen kínos szituációnak.

Ezeket az erkölcstelen, mihaszna, istentelen „avant-garde” művészeket egy egészséges társadalom szerencsére mély megvetéssel veti ki szent testéből.

Évszázados távolságban lehet már évek óta attól az értelmiségi eszményképtől a Corvinus, amelyről Rostoványi Zsolt, idén leköszönő rektor beszélt. Jeszenszky elhíresült tankönyve után újra címoldalon, egy mondatban a rasszizmus és a Corvinus, a kérdés az, hogy a G. Fodor ügyet a Századvégnél eltussoló Lánczi András szellemisége képes lesz-e majd kivezetni a mélyrepülésből Magyarország vezető egyetemét, amennyiben Orbán óhajának engedelmeskedve pályázik a rektori posztra.

A legújabb rasszista egyetemi botrány elemzése előtt írásom eredeti célja az volt, hogy dokumentálja, miként reagáltak az MTA, az ELTE, a Corvinus és a Századvég vezetői a 888.hu hírportál és főszerkesztője, G. Fodor Gábor elhíresült – a szakma és a politika kis létszámú, túl óvatos, de mégis, körükben is – megbotránkozást kiváltó ügyében, hogy működik, így működik-e a „következmények nélküli ország”. A fenti tudományos intézeteknek írt levelemben jeleztem, hogy akár válaszukat, akár annak hiányát közzéteszem, így már az ennek tudatában beérkező reakciókat összegzem intézetekként, azt egyfajta társadalmi lenyomatnak megőrizve.

G. Fodor a fenti tudományos és egyetemi testületekben jelölte meg szakmai hátterét, egyben ő a Századvég kormányzati elemző központ, az „intellektuális megújulást” működési célnak kitűző alapítvány kuratóriumi tagja, Lánczi András elnöklete alatt. A Századvég elnöke kettős minőségében lett körlevelemben megszólítva, ugyanis Lánczi a Corvinus Egyetem Politikatudományok Intézetének igazgatója is egyben.

Az ügy azóta érdekes és értékes fordulatot vett: a közéleti átlag megnyilvánulásokat cáfolva az ELTE etikai eljárást indított G. Fodor Gábor, fizetés nélküli státuszban lévő docense ellen, a január 27-én megindult eljárás kimenetele egyelőre ismeretlen.

Az MTA és a Corvinus egyaránt politikatudományi intézeti vezetésétől egybehangzóan csak arra kívántak reflektálni, egyben mind az ügytől, mind G. Fodortól gondosan elhatárolva magukat, hogy a 888.hu főszerkesztője már nem tagja sem az MTA, sem a Corvinus tudományos intézeti és/vagy oktatói testületének. G. Fodor ma „csak” az ELTE-n van státuszban.

Lánczi András semmitmondó közlését azért emelném ki név szerint a hozzám beérkező válaszok közül, mert egyrészt a vezetése alatt álló – ezek szerint inkább az információk tekintetében – patinás jellegű Corvinus Politikatudományok Intézete honlapja adja meg írásom közlése napján még mindig aktív státuszban G. Fodort az MTA, a Corvinus és az ELTE soraiban egyaránt. Lánczi saját intézetének honlapja téves közlése feletti értetlen meglepődése legalább olyan megkapó volt, mint ahogy a Századvég elnöke tisztségében nem érezte még ennyi szükségét sem megnyilvánulni, illetve egyetlen megnyilvánulása abból az egyetemi pozícióból történt, amelyből gondosan elhatárolódhatott G. Fodortól mint számára nem létező tényezőtől. Nem volt kötelező nekem reagálnia, de megtette, annak módját ő határozta meg. A Corvinus Egyetem lehetséges, jövőbeni rektoráról írok, amennyiben Orbán Viktor személyes óhaját már nem csak politikai, de tudományos téren is kielégíti Lánczi András. Eltussolja, mi több, arrogánsan kikéri magának, ha „az elmúlt két évtizedben az oktatás, a kutatás és kiadás területén a politika intézményes átalakítását szolgáló” alapítványát számon kéri a politikailag megtámadott fél, és a bevallottan közpénzes hirdetésekkel kibélelt, „az intellektuális talaját vesztett ellenzéki viccpártok” nívóján működő 888.hu portál főszerkesztőjének, kuratóriumi tagtársának felelősségre vonását kéri. 

Fodor időközben bocsánatot kért, ennek módja külön elemzést igényel. Az inkriminált 888.hu-cikk az első számú célpontot, Rába Tímeát – az MSZP mai elnökével, Tóbiás Józseffel kötött házasságát évekkel megelőzően készült – a bulvárban nem ismeretlen fotók aberrált hangvételű lekörítésével sértette meg. A fotók aktualitása zéró értékű volt, a cikk egy most aktualitást nyert személyes sértettséget sejtetető, egy tinédzser szexuális fejlettségét tükröző kirohanás volt. Ugyanitt nyilvános és közös onanizálásról fantáziált az írás, melynek másik célpontja egy kiskorú lánygyermek volt. Többen a férfi politikai célponttal voltak elfoglalva, miközben előszeretettel feledkeztek meg a pedofil jellegű hajlamról valamint a nőt mint puszta eszköznek tekintő módszerről egy magát közéleti, és politikai portálnak pozicionáló médium esetén. Mind az eseten túllendülők, mind az azt elítélők tényként kezelték, hogy nőt és kiskorú lányt becsmérelni puszta eszközzé silányulhat, a szerepük tárgyiasulhat, és hogy nem ők az elsődleges sértettek.

Az, hogy a kirohanásnak egy nem ismert, személyes aktualitása lehet, és ami ilyen zavart cselekedetre sarkallta a szerzőt, azt az is igazolja, hogy valószínűleg nem hozott volna elő a szerző olyan lejárt aktualitású bulvár-információkat, amivel egyúttal kijelölte helyét célpontja korabeli pályatársának, Bálint Antóniának is, akinek anno a szépségkirálynő választáson elnyert koronáját hasonló jellegű fotók miatt vették el, és aki legutóbb a Fidesz színeiben indult önkormányzati választáson. Azt csak remélni merem, hogy amennyiben a G. Fodor vezette online portál szexuális aberrációinak kedvenc célpontjai politikai szereplők kiskorú leányai, akkor talán a jövőben egynél több lánygyermekkel bíró potentátok rövidebb lánczon (sic) fogják tartani csahosukat.

G. Fodor az eset kirobbanását követő napokban, nem feltétlen a hirtelen felindulását igazolva, biztos, ami biztos alapon, lekurvázta még a célpontot, majd bibliaismereti fogyatékosságát is hangsúlyozva virtuális erejét egy buzizással fejelte meg, egy tavalyról megismételt szlogennel felvezetve azt: „De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból” amely bibliai idézetet „A langyosokat kiköpi az isten” értelmezéssel vezette fel a portál a napok óta tartó botrányra reflektálva. Azt gondolta talán G. Fodor, hogy „vagy lekurvázunk egy nőt, ha már csak távolról izgulhatunk fel tőle, vagy akkor langyos kis buzik vagyunk. A politikai közbeszéd nem a gyáva pöcsök területe, csak keményen”, ugyebár. A bibliai „langyos” szó félreértelmezéséről, a hetero férfi identitás görcsös igazolásáról Vona Gábor köztévés korai interjúja rémlik fel az ablakon besütő nap melegéről, a meleg szó számára elidegeníthetetlen jelentéséről. Ami közös bennük, az az ELTE: egyikük ott végzett, a holokauszttagadó neonáci párt vezetője stílusosan történelem szakon, másikuk csak docens ott, a politikatudományi értékrendet tanítva.

G. Fodor az első cikk, majd az azután leadott lekurvázó tromf után hosszú napokkal, fülsiketítő hallgatás után bocsánatot kért. No nem a megsértett felektől: sem Rába Tímeát, sem kiskorú leányát, sem a közpénzen megtámadott politikai ellenfelet, Tóbiás Józsefet nem szólította meg, ahogy azt a sértegető cikkében megtette. A 888.hu fb-oldaláról – ennél kisebb ügyekben is komoly pénzbírságtól, gondolom, beijedve – csöndben, külön kommentár nélkül leszedte aberrált kirohanásait.

Tettének politikai okot adott meg, ahol ő a „határt átlépte”, amennyiben a nyilvános onanizálás, azzal kiskorú személyét is érintve mára az „intellektuális megújulás” és a „a politika intézményes átalakítását két évtizede szolgáló” tett lenne. Másodjára idéztem a Századvég honlapjáról a küldetésre utaló kifejezéseket… Egy középkorú, a tudományos szakma gyöngyének tartott férfinál az önreflexió egyetlen mozgatója az atyai intelem hatására a tettet követően egy héttel annak felismerése… Ő, a férfi két esetben erős és férfias: ha ordenáré tapló, és ha észreveszi magát, hogy ordenáré tapló. Családbarát, polgári értékrendű erős férfiakat férfi felmenőjük intelme ébreszti csak rá, hogy ordenáré taplók. Csak találgatni tudok, hogy a nyitva felejtett sliccét felhúzó, őt megintő atyai kéz most a Kossuth téri neogótból vagy néhány villamosmegállóval lejjebb, a Corvinusról nyúlt ki.

Ebből a perspektívából is meglep több, G. Fodor eredeti politológusi szakmáját jegyző véleményformálók és tudományos intézetek egytől-egyig férfi képviselőinek a közéleti, és demokráciaelméleti ízlésemnek túl óvatos megnyilvánulása az ügyben. A tett sekélyes elemei el nem fedhetik, csak felerősíthetik azt a tényt, hogy az elkövető milyen szakmából, mely tudományos intézeti múlttal és kapcsolattal, mely politikai háttérrel, kik ellen lépte ezt meg. Sajnos nem tudom elhessegetni azt a gondolatot, hogy nincs az az ügy és alantas nívó, amennyiben egy férfi társadalmi státusza is a tét, hogy a magyar férfitársadalom az ő attribútumuknak kimondott utolsó mentsvárát, a szakmai érvényesülést legalább maguknak megőrizve, ne zárna össze.

Azt pedig egyenesen a rossz vicc kategóriának tekintem, amikor Böcskei Balázs, az IDEA igazgatója G. Fodor szakmai érdemeit emelte ki, és az eset kapcsán a megtámadott fél politikai impotenciáját elemezte. Politikai szereplők korábbi éleslátónak nevezhető énjét későbbi szerepvállalásával megcáfoló skizofréniája még valahol felfogható ép ésszel, ha el nem is fogadható, ha ezzel illető politikai haszonra tett szert. Ami viszont értékelhetetlennek kell, hogy legyen egy politológus számára, ha valaki jelen működésével ma is publikációs listájában szerepeltetett nézeteit vizeli körbe, ma is kötelezőnek érzett maszkulin térjelöléssel, ezzel egyúttal egy remélhetőleg soha többé át nem léphető demarkációs vonalat húzva a szakmai értelmiségi elit és személye közé. A tudományos terület egy olyan közeg, ahol visszamászni a fára irreverzibilis folyamat, a szerről lejönni újból már nem lehet, és értelmetlenné válik a szakmaiság akár múlt időben történő értékelése. Hegyeshalomtól nyugatra ez érvényes politikai szereplőkre is. A tettében szakmailag és morálisan elbukott személyt valamikori kvalitásában értékelő szemléletet tartogassa az idehaza nagyrészt a hatalomra jutási eszközök elemzésben megrekedt politológusi réteg a hazai politikai szereplők értékelésére, de kiválóan alkalmas ez a nézet középszerű középkorászok, kifutáskor azonnal elsüllyedt csatahajók ellentengernagyainak a holokausztban némiképp elhalványult korábbi érdemeinek fényesre nyalására is.

A stratégiai szemlélet, az önmenedzselés, a szakmai karrier ma Magyarországon férfiak által férfiasnak ítélt ismérv, ám ezt sem az elkövetőben, sem az őt védő rektorjelöltben, sem az esetről érdemben megnyilvánulni nem merő, a szakmát jegyző férfiakban nem látom. A valaha valamit elért társadalmi státusz elvesztése pedig jelen esetben egy biológiai szexushoz köthető, a barlangi kőbaltás időszakot idéző tett egy nőre és lányra fókuszálva, bár a 888.hu színvonala nem ebből az egyetlen esetből levezetve van nagyon távol attól, amit egy tudományos munkatárs ma nevével fémjelezhet.

Nem tudom megérteni, kik és hova akarnak akkor minket, nőket küldeni. A nők potenciális társadalmi helyzete jóval jobb más kirekesztett csoportokéhoz képest, de nálunk a legerősebb a kontraszt, az anakronizmus a társadalmi és jogi helyzetünk és az abban megnyilvánuló, ellenünk irányuló lépések közt.

Visszatérve az egyetemek, tudományos intézetek és tagjaik elkövette botrányos esetekre. Az ELTE legutóbbi nethuszáros ügye még részben az illegalitásból tört ki a nyilvánosságba: ott Molnár Attila Károly (MAK) alias a Mandiner és a néhai Konzervatórium „Tölgy” blogger névre hallgató ELTE TáTK-docense G. Fodorral ellentétben nem saját névhez kötődő véleménnyel vitézkedett a virtuális térben, az ELTE ott is állásfoglalást adott ki, a Pázmány azonnal kirúgta, de akkor az ELTE-n elfogadták Molnár elképesztő mentegetőzését a nyilvánvalóan dokumentált holokauszttagadására és a blogger szférában nyílt titok személyes kilétére vonatkozóan.

Molnárhoz hasonló eset volt a Mandinertől törzsközönségben és kommentelő táborban egy nívón álló kurucinfón publikáló „Perge Ottó”, polgári (értékrendű) nevén Zábori Lászlóé, aki a budapesti Leövey Klára Gimnázium történelemtanára és az Evangélikus Országos Levéltár munkatársa. Tavalyi hírek és az eol honlapja alapján talán egyik állását elvesztette. A mainstream média a tudományos elit kétes hírű képviselőiről ma sem tartja feladatának lekövető és számon kérő jelleggel tudósítani. Nincs az a társadalmi pozíció, ahol – eddig mindig férfi elkövetőként – a társadalmi kapcsolatokat és demokrata értékrendet romboló online virtuskodás ne egy kisfiús heccé silányulna. A cél nem a határokat átlépő személy élve elásása lenne, hanem az egyetlen lehetséges, egészséges önreflexió és szakmai retorzió kikényszerítése, a társadalom számára a visszaigazoló erejű értékrend közvetítése. A szétkenéssel vagy az ügy lezárásáig az aktív lekövetés hiányával ítéljük a vétkes felet és velük cinkos intézeti felelősöket örök folyosói sugdolózásra, a morális terheknek egy örök életre történő hurcolására.

A mai közéleti, politikai és társadalmi, elsősorban az online szférában mindent leuraló erővel teret nyerő, majd ugyanolyan gyorsan a virtuális térben felszívódó, a való életre következményekkel alig bíró legutóbbi jelenségeket igyekeztem összegezni olyan intézmények vonatkozásában, akik nem szeretnék elengedni kiváltságukat a tudományos és társadalmi eszményképet meghatározó szerepükre vonatkozóan, de annak megfelelni nagyon régen nem akarnak.

Nemzetközi besorolásokban labdába sem rúgó intézmények olyan alapokon állnak, ahol a bekerülési mércét – visszatérve a Corvinus legújabb esetére – felvételi előkészítő feladatsorban rasszista szlogenekkel operáló oktatók és diákok jelölik ki. Az épület ódon, ahonnan Marxot sikerült kirakni – nyugat-európai egyetemeken oktatott marxizmus átértelmezést idehaza meg sem próbálva – de az egyre mélyebb szellemi dagonyába süllyedő alapok, a diákság és oktatók közt is dúló, hétköznapi rutinná vált kirekesztés, a politikai akaratnak behódoló, magát szakmainak nevező elittel kötelezően végbe fog menni a lebomlás, ehhez még az azt készséggel levezénylő, Orbán bábjaként működő új rektor sem kell.

Mi a hosszú távú jövőképe olyan intézményeknek, ahol magabiztosan, az egyetemi vezetéstől mit sem tartva, egyértelműen egy régóta tartó rutin alapján viszik be oktatók és diákok egyetemi felvételi és tankönyvi anyagba a rasszizmust? Vagy ahonnan úgy kerülnek ki később akár tudományos, akár politikai területen társadalmi vezetők, hogy tevékenységük és nézetük a legkisebb kapcsolatot sem mutatja a XXI. századi demokráciaelmélet értékrendjével, esetleg egyenesen egy neonáci párt vezető képviselői? Ahol felsőoktatási intézmények vezető oktatói kampányolnak a népirtás hazai első számú felelősének állítandó szoborért? Vagy ahol a tudományos akadémia adja ki a jóváhagyó pecsétet az antiszemitizmus hazai atyjának utca- és intézményi névadáshoz? Szellemi impotenciájukat az ügyben azzal fokozva, hogy bevallják, hogy a rossz kérdésre érdemben és tudományos rangjukhoz mérten nem tudtak vagy mertek válaszolni.

Létezik-e a mai magyar tudományos elitnek egy erre vonatkozó önreflexiós képessége? Megrendezésre került-e valaha a témában egyetemi és MTA-fórum, akár konferencia, hogy hol áll a mai magyar akadémiai elit és felsőoktatási képzés társadalmi felelőssége? Feltéve, ahol elhangozhatnak felelősséget számon kérő kérdések, és azokat válaszra is méltatják, esetleg van kérdések szekció, és nem csak belső tagok közti kinyilatkoztatás.

Személy szerint én nem követelném G. Fodor Gábor Századvégtől való távozását, pont a neki való helyen van, szakmai kvalitásának pedig a 888.hu mára elegendő teret ad. Ami kívánatos lenne, hogy a mai magyar tudományos elit: jelen esetben az MTA, a Corvinus, az ELTE és valamennyi tudományos testület, egyetem és főiskola örökre vesse ki magából az ilyen értékendet, nem csupán tagjaik köréből, de az általuk meghatározott tudományos események, konferenciák, jövőbeni tagsági pályázatok esetén is. Legyen végre valódi tétje annak a tudományos életben, a jelen és jövő értelmiségi társadalmára jó esetben legerősebb befolyást bíróként, hogy ki, milyen értékrend és azt képviselő személyek mellett teszi le a voksát. Enélkül a tudományos intézmények jól csengő neve csupán a szellemi impotencia kétségbeesett elkendőzése. A vétkes félnek sem kell örökre elásnia magát, de nem alany jog ma egyetemen oktatni, akadémiai testületbe kerülni, a tudományos elit tagjává válni. Sok szép pálya van a világon, az online média meg itthon bárki számára óriási lehetőségeket rejt.

Írásom megjelenése napján, február 3-án országos tiltakozás indul a közoktatás kilátástalan helyzete ellen. A területen létrejött erjedésben része van azoknak is, akik a jövő tanárait és értelmiségi rétegét nevelik ki, tartják meg köreikben kritikátlanul, lenne szerepük nekik is a tiltakozók közt.

Theodor Baillet von Latour, császári és királyi táborszernagyot, osztrák hadügyminisztert az igazságszerető bécsi polgárság 1848. október 6-án – mindenféle felesleges jogi furfangoskodás nélkül – felakasztotta egy lámpavasra

„A Fidesz az igazságszolgáltatással kapcsolatban tiszteletben tartja „a bírói függetlenség liberális követelményét”, de az átláthatóság és elszámoltathatóság demokratikus követelményeinek is érvényt kíván szerezni – fejtette ki Németh Szilárd." (Németh Szilárd, birkózó és néptanító)

„A közvélemény igazságérzetét sértő bírósági döntések megalapozottságának teljes körű tisztázása azért fontos, mert a jogállamba vetett hitet rendítheti meg, ha az emberek úgy érzik, hogy a felelősök megúszhatják a felelősségre vonást és a bűncselekményeknek nincs jogkövetkezménye.” (CÖF-CÖKA vezetősége)

„Az igazságszolgáltatásba vetett hit minden társadalomban fontos szerepet tölt be a közbizalom erősítésében. Ebből következik, hogy ahol az emberekben kételyek támadnak az igazságszolgáltatás megfelelő működésében, ott az állami intézmények, sőt az egyes állampolgárok közötti bizalom is megroppan. Ezért is aggasztó az a látszólag néhány nap alatt kibontakozott vita, amelynek az előzményei jóval régebbiek, hiszen számos, indulatokat kavaró ítélet alapozta meg.” (Kis Ferenc, Magyar Idők)

„Ám ha a társadalom úgy érzi, hogy rossz döntés született, ha azt látja, hogy a felelősségre vonás elmaradt, akkor felborul az egyensúly. Felháborodás születik, hiányérzet támad, meginog a bizalom. És ezt nem lehet félvállról venni, mert ez a seb elfertőződhet.” (Baranya Róbert, Magyar Hírlap)

Nagy nap volt 2016. február másodika a „Három a magyar igazság, egy a ráadás!” történetében. Hirtelen mindenkiben rettenetesen elkezdett buzogni az abszolút igazság utáni olthatatlan vágy. Erős felindultságában a tanítóképzőt végzett bölcs jogtudós, Németh Szilárd kádi véletlenül megbotlott és teljes testsúlyával nekivágódott a magyar igazságszolgáltatásnak.

A gaz Hagyó M., kalózkapitányt, csalót, szálhámost, keresztapát, jakuzát és becstelen brigantit szégyenszemre futni hagyta a liberális bíróság. Fekete viharfelhők gyülekeznek Mordor sötét földjén. A kolontári vörösiszap tragédiával kapcsolatosan a központilag egyesített igazságkeresőknek rendkívül óvatosan kell tiltakozniuk, mivel az első Orbán-kormány 2001-es kormányhatározata tette lehetővé azt, hogy a MAL Zrt. saját maga döntse el, hogy van-e veszélyes hulladék a tározóiban vagy „az nem is olyan”. A lázas sürgés-forgásnak nehogy az legyen a vége, hogy Csizmadia László véletlenül börtönbe küldi Orbán Viktort. „Hová lenne így a világ?” (Mrs Blanche Lipton)

Polt Péter bizony nagy slamasztikába került. Eddig úgy tűnt, pompásan, a nép bölcsességének és elvárásainak megfelelően munkálkodott a közjó érdekében. Erre most váratlanul kiderült, hogy a „közbizalom megroppanni látszik”.

Felmerül a lehetősége annak, hogy a látványos, központilag szervezett igazságügyi reform iránti vágyakozásnak a hátterében az áll, hogy dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke ennek felhasználásával demonstrálhassa teljes függetlenségét az Orbán Viktor vezette magyar kormánytól és a miniszterelnök tisztelt családjától. Az OHB, a Kúria, a Magyar Bírói Egyesület együttesen mutatott fügét az irgalmatlanul feldühödött főúrnak, Németh Szilárdnak. Ha valaki mostanában holmi demokráciát keresgél Magyarországon, annak ezt szépen meg lehet mutatni. „Csak egy pillanat. Itt is van, no. Tessék csak nézni milyen jól néz ki. Nincs ennek az égvilágon semmi baja. Még lélegzik is. Néha."

A Fidesz-KDNP megint bevetette a „Nép egyszerű gyermeke” elterelő hadműveletet. Bízzuk az ítélkezést nyugodtan a becsületes, magyar polgárokra. Ilyenkor egyre határozottabban körvonalazódik az a mesterterv, hogy ez az ország kimondottan a hülyék és idióták számára szépül és gyarapszik. Az, hogy még maga a kormány sem gondolta komolyan a bíróságok piszkálgatását, legfőképpen az bizonyítja, hogy Németh Szilárdot és a sokat szenvedett CÖF-öt vetették be, mint vásári látványosságot.

A jogot tanulni, értelmezni, alkalmazni, nem pedig érezni kell. Az ösztönös ítélkezés ma még nem teljesen elfogadott. Fogalmam sincs, hogy ezek az ítéletek hogyan születtek és nem is nagyon érdekel. Nem az én dolgom. A „§” jelen kívül sok mindent nem tudok jogtudományról. Mivel abszolút nem értek hozzá, Németh Szilárdhoz hasonlóan természetesen nekem is lehetnek hasznos javaslataim.

A Büntető Törvénykönyvet (BTK) vagy mit, kegyetlenül meg kell szigorítani. Aki bűnös, az bűnhődjön. Az irgalom Isten dolga, nem pedig a gyarló embereké. Bizonyos esetekben a fatvát is be lehetne vezetni, csak ki kellene nevezni hozzá egy KDNP-és főmuftit.

Hogy a túlzott szigorúság ne okozzon később kellemetlenségeket, a védett, kiemelt, a kormány számára kedves, illetve hasznos személyek számára készíteni kell egy VIP BTK-át. Ez amolyan light-os, barátságos verzió lenne. Kevésbé lenne szigorú. A csalást, korrupciót, fegyveres rablást, garázdaságot, feleségverést békaügetéssel, fekvőtámaszokkal, sarokba állítással, vacsora megvonással, ágyba parancsolással lehetne megtorolni. Természetesen szánalom és irgalom nélkül.

Régen az ítélkezésben nagyon szép eredményeket értek el a tradicionális ordalium (istenítélet) intézményével. Kár veszendőbe menni ezt a nemes hagyományt. Az isteni igazságszolgáltatás ellen senkiben sem merülhet fel kétely. A tűz-, illetve vízpróba lebonyolításra gondosan kidolgozott technológiák állnak rendelkezésre, részletes leírásokkal, valamint az eredmények precíz kiértékelésével. Sokan örülnének annak is, ha a boszorkányokat ismét máglyára lehetne vetni. Az utóbbi időben igencsak elszemtelenedtek. Az öntudatos asszonyi állatok már nem tisztelnek se Istent se embert.

„Uram, ma október havának 14-én, kedden e városban egy auto da fé tartatott, dicsértessék érte az Úr neve, nagy békességben. Nagyon jó idő volt az Ő szolgálata előmenetelére, annak ellenére, hogy tegnap este és az előtte való napokon egyaránt nagy viharok estek, s nem kis mértékben a nép hitének javára volt ez a körülmény, mintegy bizonyítékául az Ő helyes szolgálatának, amit a maga részéről ezzel ugyancsak támogatott.” Joao de Melo inkvizítor 1544-es levele III. János portugál királyhoz

A kormány számára jelentős és fontos ügyekben alkalmazni lehetne a már évek óta jól bevált nemzeti konzultációkat. Ebben az esetben az igazságszerető nép közvetlenül érthet egyet az előre gondosan megtervezett ítélettel. A hibalehetőség teljesen elhanyagolható. A konzultáció elindításával egy időben a bűnös akár el is kezdheti letölteni a jogos büntetését. Legalább előbb túl lesz az egészen.

A Miniszterelnökség a hűséges önkormányzatok számára kiváltságként engedélyezhetné a jus gladii-t, a pallosjogot. Ezzel hatalmas terheket vehetne le a független, liberális, de túlterhelt magyar bíróságokról. A pallosjog egyúttal megoldaná a nép és a miniszterelnök úr által régóta áhított halálbüntetés kérdését is. Az önkormányzatok működésébe csak nem szól bele az Európai Unió. „A polgármester úr rendes, becsületes ember. Ha ő valakit lenyakaztat, az minden bizonnyal megérdemli.” Deresre húzás, szégyenoszlop, kaloda. Ezek még turistalátványosságnak is kiválóan megfelelnének.

A vidám báli szezont izgalmasan színesítené egy-két, gondosan kivitelezett farsangi lincselés. „Ám ha a társadalom úgy érzi, hogy rossz döntés született, ha azt látja, hogy a felelősségre vonás elmaradt, akkor felborul az egyensúly. Felháborodás születik, hiányérzet támad, meginog a bizalom.” Erre a hiányérzetre a legjobb gyógyír egy kegyetlen és véres lincselésben való részvétel. Ezután a teljességgel jól eltöltekezve, könnyebben jön álom az aktívan közreműködő háborgók szemére.

A legfőbb gond ma valójában az, hogy egyre több csoportosulásnak támadt kedve tüntetni. A pedagógusok lázadozni merészelnek a fennálló rend ellen. Ha a KLIK-et sikerülne valahogy szétbombázni, az jelentős, a kormány számára pedig rendkívül tragikus eredmény lenne. A vasutasok is mozgolódnak. Elképzelhető, hogy másokra is átragad a lelkesedés. 

A hasonló kellemetlenségek ellen bevethető terrorveszélyhelyzet még nincs az Alaptörvénybe iktatva, pedig most élesben is ki lehetett volna próbálni a működését. Balog miniszter próbált ugyan ügyeskedni valamit azzal, hogy pont akkor lesznek a tankerületi fórumok és a köznevelési kerekasztal is, amikor a pedagógusok demonstrációi. Ez azonban mégsem jelent „kijárási tilalmat az érintett településeken a pontos időtartam meghatározásával” vagy „a közterületen tartandó tömegrendezvényeket, nyilvános gyűlések betiltását”. Majd talán ha „megvilágosúl gyönyörű képességünk, a rend”.

Beatrice - Mire megy itt a játék?

"És a ringen kívül csak nézed, és nem is mindig érted, 
Hogy mire megy itt a játék? Mire megy itt a játék?
Hogy mire megy itt a játék? Mire megy itt a játék?
Pofonra megy! Vagy nem?! Vagy nem?! Va-va-vagy nem?!".

Az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződés rendkívüli mértékben megalázta a német népet

"Pachmann Péter műsorvezető arról kérdezte, mikor jön el az az idő, hogy nem a szülőknek kell bevinni a WC-papírt és a krétát. Balog ezzel kapcsolatban elmondta: ő emlékszik rá, hogy gyerekkorában is nekik kellett bevinni a WC-papírt az iskolába". Balog: Régen is mi vittük a WC-papírt az iskolákba

Az első világháború kitörésében jelentős szerepet játszott az Európában gyártott toalett-papír elterjesztése a Föld távoli országaiban. Az egész világra kiterjedő Brit gyarmatbirodalom hatalmas mennyiségű, de silány minőségű WC-papírt szállított az általa uralt területekre. A gyarmatokról ezzel szemben első osztályú, kiváló minőségű WC-papír készítésére alkalmas faárut hoztak be az anyaországba. Az 1857. május 10.-én kitört szipojlázadás egyik fő kiváltó oka az volt, hogy a Kelet-Indiai Társaság adót akart kivetni Indiában a WC-papír használatára.

A XIX. század végén a tudomány fejlődésével hatalmas mértékben megnövekedett az Európában gyártott papíráruk mennyisége. Többek között ez vezetett a gyarmatbirodalmak kialakulásához. A fejlett brit papírszalvéta gyártással egyetlen európai ország sem bírta felvenni a versenyt. Az arisztokrácia és a gazdag polgárság természetesen damaszt szalvétát használt, a gyarmatokon viszont hamar megkedvelték az olcsó, különböző mókás vagy virágos mintákkal ellátott papírszalvétákat.

A feltörekvő Német Birodalom hatalmas erőfeszítéseket tett papírgyárainak fejlesztésére és elsősorban a toalett-papír gyártásában értek el kimagasló sikereket. Az Európa-szerte elismert, rendkívül fejlett német tudomány forradalmi változásokhoz vezetett a WC-papír gyártása terén. Megjelentek a több rétegű, rendkívül puha papírok. Az egyesült Németország 20 év alatt komoly geopolitikai tényezővé nőtte ki magát a WC-papír gyártása miatt, ezért II. Vilmos császár német flottaépítési programot hirdetett meg.

„Mi németek Istent félünk, de senki mást a világon! A német WC-papírral bebizonyítottuk, hogy a Német Birodalom Isten segedelmével meghódíthatja az egész világot.” (II. Wilmos, 1913. február 9. Friedrich-Wilhelms-Universität)

A német termékek a világ számos országában lassan kezdték kiszorítani a rossz minőségű angol WC-papírt. A britek a német papíripari termékekre kivetett aránytalanul magas védővámokkal próbáltak ez ellen védekezni. A Német Birodalom és az Osztrák-Magyar Monarchia ezt rendkívül igazságtalannak tartotta.

Katonai szövetségek jöttek létre a WC-papír gyártása körül, melyeknek legfőbb célja a termék világpiacának újra felosztása volt. Az első világháború kirobbanásához közvetlenül az vezetett, hogy Szerbia nemzeti WC-papír gyártásba kezdett, melynek központja Szarajevóban volt.

A hadban álló felek azt hitték, hogy a háború gyorsan befejeződik, de a kiegyenlített erőviszonyok miatt állóháború alakult ki, hatalmas mennyiségű WC-papír felhasználásával. A német papírgyárak technológiája fejlettebb volt ugyan, viszont gyakran nyersanyaghiányban szenvedtek.

Mindkét fél nekilátott a WC-szagtalanítók, illetve illatosítok gyártásának. Ennek melléktermékeként kifejlesztették a harci gázokat, melyeket a fronton több helyen is bevetettek. A szagtalanítók és a harci gázok gyártása eleinte nem különültek el élesen egymástól. Az angol hadsereg ezért a francia fronton több alkalommal erős narancsillattal árasztotta el a meglepett német csapatokat.

A központi hatalmak vereségéhez nagyban hozzájárult, hogy 1917. április 6-án az Amerikai Egyesült Államok hadat üzent a németeknek. Az amerikai papírgyárak ontani kezdték a papírtekercseket és rengeteg nyersanyagot szállítottak az antant országainak. A német papírgyárak ezzel már nem tudták felvenni a versenyt.

A Német Birodalom 1918. november 11-én a compiègne-i erdőben álló vasúti kocsiban fegyverszüneti egyezményt írt alá. A legnagyobb megaláztatás azzal érte a német küldöttséget, hogy a kocsi mellékhelyiségében francia gyártású WC-papírt helyeztek el. Akkoriban a francia toalett papír köztudattan rendkívül gyatra minőségű, szinte használhatatlan volt.

(Hitler bosszúból ugyanebben a vasúti kocsiban 1940. június 22-én a francia küldöttség számára egyáltalán nem biztosított WC-papírt, ami különösen Philippe Pétain marsallt hozta rendkívül kellemetlen helyzetbe. Pétain kénytelen volt megalázó módon Adolf Hitlertől segítségét kérni. A szemtanúk szerint Hitler úgy tett, mint aki nem hallja a marsall kétségbeesett kiabálását.)

A megalázó versaillesi-i békeszerződés értelmében Elzász és Lotaringia területeit, az ott található német papírgyárakkal együtt Franciaországhoz csatolták. A Saar-vidéken található gyárakat 1935-ig népszövetségi ellenőrzés alá vonták. Egyes papíripari üzemek Belgiumhoz, Dániához és Lengyelországhoz kerültek. A Német Birodalmat háborús agresszorrá nyilvánították és jóvátétel gyanánt 33 millió dollár értékű, gyatra minőségű WC-papír vásárlására kötelezték. Korlátozták a német papírgyárak termelését és megtiltották a többrétegű WC-papír gyártását.

A Rajnától keletre egy 50 km-es sávban egyszerűen megtiltották a WC-papír használatát.

Az aránytalanul szigorú békeszerződés vezetett később a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) megerősödéséhez és Hitler hatalomra jutásához. Hitler hatalmas mértékű papírgyártásba kezdett és életteret követelt a német WC-papír elterjesztéséhez. Németország első világháborús vereségéért elsősorban a zsidó tulajdonban lévő papírgyárakat tette felelőssé. Ezt „Mein Kampf” című művében részletesen ki is fejtette. Ennek Hitler eredetileg a „Mein wunderschones Toilettenpapier” címet adta. A kiadó ezt azért nem javasolta, mivel rendkívül megtévesztő, ami a mű meggyalázásához vezetett volna.

A WC-papír gyártás kisajátítása természetesen csak ürügyül szolgált a zsidóság üldözésére, hiszen a legnagyobb mennyiségű WC-papírt Németországban a Krupp-Werke egyik leányvállalata gyártotta, kimondottan harctéri felhasználásra.

Kevesen tudják, de Hitler azért támadta meg a Szovjetuniót, mivel ott hatalmas területeken nem használtak semmiféle WC-papírt. Kijelentette, hogy ez kiváló életteret biztosít a fejlett WC-használattal rendelkező árja faj számára. A Führer azonban nem számolt azzal, hogy a szovjetek a papírgyáraikat az Ural-hegység mögé telepítik, ahol jelentős mennyiségű WC-papír gyártásba kezdtek

Halottak megitélése Osiris előtt az alvilágban. Egy Thebában talált papyrusról, mely a halottak könyvének egy példánya.

Előszó a holtakról

A holtak önző módon soha nem írnak memoárokat. Sajnos ez egy általános viselkedésnek tűnik a részükről, pedig értékes emlékeikkel rendkívüli módon megkönnyíthetnék a történészek és régészek munkáját. Idejük bőven lenne rá. Emiatt aztán egyetlen halott sem panaszkodhat.

Valójában egy visszaemlékezés csupán a szerző halálának beállta után lenne igazán hiteles és teljes. A memoárokból a történet vége általában kimarad, kivéve azokat az eseteket, amikor az illető a művének befejezése után azonnal meghal, öngyilkos lesz, vagy rögtön lemészárolják. Az életben ez általában nagyon ritkán történik meg. Az utolsó részt az estek többségében mindenféle írásbeli emlék hátrahagyása nélkül élik le a szerzők.

Sok halott valószínűleg csak megboldogulása után jön rá arra, hogy nem ártott volna rögzíteni azokat az izgalmas eseményeket, amiket élete során átélt. A halál minden ember életében hatalmas traumát jelent, amit nagyon nehéz lehet feldolgozni. Idő kell ahhoz, hogy a lélek, ami állítólag megmarad a kedvezményezettből, megnyugodjon és reálisan, elfogultság nélkül tudja megítélni földi cselekedeteit.

Az 1337-ben kitört százéves háború résztvevőinek többsége 1453 előtt meghalt, így az életükben fogalmuk sem volt arról, hogy valójában miféle háborúba keveredtek bele, illetve vesztették el az életüket. Akit 1360-ban hánytak kardélre, az az utolsó pillanata után arra gondolhatott, hogy: „Bizony kegyetlen dolog ez a rendkívül hosszan elhúzódó, 23 éves háború. Az én szempontból nézve mindenképpen. Úgy látom, a testemet rettenetes sebek csúfítják, melyekből kettő vagy három kimondottan halálosnak tűnik. A fejemet már teljesen felesleges volt levágni. Barbárságra vall ilyen rútul elbánni valakivel.”

Egy naplót csak ritkán fejeznek be úgy, hogy: „A holnapi napról sajnos már nem fogok írni semmit, mivel addigra meghalok. Állítólag ronda, ködös időjárás lesz, de a föld szerencsére könnyen ásható.” A halálraítéltek természetesen nyugodtan megírhatták ezt, ha időben értesítették őket az esemény időpontjáról és volt náluk írószerszám. Aki nem tudott írni, az sajnos csak elgondolkodhatott mindezeken.

Egy jól sikerült spiritiszta szeánsz azonban szerencsére áthidalhatja ezt a problémát. A szellemek megidézésére jól működő, kipróbált és megbízható módszerek állnak a rendelkezésünkre. Mindössze arról kell meggyőzni a tisztelt eltávozottakat, hogy a megszokott kísértés, ijesztgetés és bizonytalan, kétértelmű, ezért aztán teljesen használhatatlan jóslatok helyett konkrétan kopogják le, vagy egy megbízható médiumon keresztül közöljék az életük legfontosabb eseményeit.

Valaki szépen leírja, majd megszerkeszti a hiteles memoárt. A szerzők azt is meghagyhatják, hogy a jogdíjak kiket illessenek, nehogy az örökösök emiatt hajba kapjanak egymással. Elvégre a temetések során mindig valami „nyugodjék békében”-t ígérnek az elhunytaknak. Ez utóbbit illik nagyon komolyan venni. Az élők száma elhanyagolható a halottakéhoz képest.

Az alábbiakban részletek következnek Oscar Dupont, bírósági végrehajtó (1875. április 15. - 1949. december 3.) visszaemlékezéséből, amelyet a megboldogult 2015-ben írt, illetve diktált le.

Oscar Dupont - Pancho Villa és én

Pancho Villa a csapata élén 1911-ben, a mexikói forradalom kezdetén. A képen valahol Oscar Dupont is szerepel, de a szeánszok során nem tudta magát egyértelműen azonosítani. Az biztos, hogy kalap volt rajtam - közölte egy médiumon keresztül.

1909-ben éppen Metzben éltem a Rue du Juge Pierre Michel 12-ben, amely a Jardin Bouffers közelében található. Barátaimmal gyakran látogattuk meg a környék barátságos kiskocsmáit. Elsősorban a politikáról beszélgettünk. Akkoriban tökéletesen meg voltunk győződve arról, hogy Európában soha többé nem lesz háború. A balkáni helyzet megítélésében volt ugyan köztünk némi vita, de úgy ítéltük meg, az Osztrák-Magyar Monarchia biztos kézzel kormányozza a régiót. Rendkívül nagy reményeket fűztünk Ferenc Ferdinánd trónörököshöz. Úgy véltük, nagyobb baj semmiképpen sem történhet. Úgy tűnt, a XX. század a fejlődés és a béke évszázada lesz. A dolgok később sajnos egy kicsit másképpen alakultak.

A marokkói konfliktust sem tartottuk túlzottan veszélyesnek. A németeket derék, kulturált népnek tartottuk, bár szerintem túlságosan egészségtelenül étkeztek. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy Németország soha nem fog háborúzni. Nietzsche emberfeletti emberét (Übermensch) sem vettük komolyan. A szifilisznek tulajdonítottuk az elméletét. Nem sejtettük, hogy másokra viszont egészen mély benyomást tett.

1910-ben július 4. éppen egy csütörtöki napra esett, ezért négy barátommal együtt elhatároztuk, hogy kerékpáron átkarikázunk a szomszédos, mindössze 238 kilométerre lévő Frankfurtba. Az indulást reggel hat órára terveztük, de én sajnos aznap elaludtam. Mindenképpen utol szerettem volna érni a társaimat, ezért tíz óra tájban gyorsan utánuk iramodtam. Úgy véltem valahol Guerstlin-nél majd beérem őket. A nagy sietségben azonban figyelmetlen voltam és nyugatnak indultam el.

Négy, rendkívül kimerítő nap után érkeztem meg az Atlanti-óceánnál fekvő Pornic-ba. Ekkor, magam sem tudom miért, gyorsan felszálltam egy Mexikó felé tartó hajóra. Itt végre megpihenhettem és elegendő időm adódott arra, hogy részletesebben áttanulmányozzam a magammal hozott térképet. A gyanú, hogy valami miatt nem Frankfurt felé haladok ekkor vált bizonyossá a számomra. A térkép alapján ugyanis egyértelműen kiderült, hogy a Metz-ből Frankfurtba tartó útvonal sehol sem keresztezi az Atlanti-óceánt. Egy fatális véletlennek köszönhetően kerültem tehát Mexikóba. 1910. augusztus 6-án érkeztem meg Veracruzba.

238 kilométer helyett tehát úgy nagyjából 9.200-at tettem meg. Emiatt aztán Veracruzban kénytelen voltam valahogy elegendő fehérneműt és egy sombrerót beszerezni magamnak. Ehhez mindössze valamennyi pénzre volt szükségem. A hajóút sajnos felemésztette az összes tartalékomat. Csupán néhány sör és virsli elfogyasztására számítottam Frankfurtban és nem tortillára Veracruzban. Spanyolul szerencsére elég tűrhetően beszéltem. Ez rendkívül hasznosnak bizonyult, mivel arrafelé meglehetősen sokan beszélik ezt a nyelvet.

A kikötőben megszólítottam egy halásznak kinéző helybelit, akitől megérdeklődtem, ismer-e esetleg egy franciát a környéken, mivel ő talán hajlandó lenne segíteni rajtam.

- Señor, én csak a francia királyt ismerem. – válaszolta készségesen.

- Ennek nagyon örülök. Ön láthatóan rendkívül művelt elme. Meglehetősen sok volt a királyainkból. Nagy részüket Lajosnak hívták és sorszámozták. Ma már egyikük sem aktív. Jelenleg Franciaország köztársaság, így már csak halott uralkodókkal rendelkezik. Nekem egy egyszerű, de még élő franciára lenne szükségem.

- Sí, señor. A francia király úgy tudom még él és jelenleg Veracruzban tartózkodik. A „Félszemű Bikában” szállásolta el magát az udvartartásával együtt. Rendes, derék fickóról van szó. Forradalmárnak mondja magát, ami azt jelenti, hogy nagyrészt különféle rablásokkal foglalkozik. Tudja, señor, Mexikóban ez a két tevékenység nem válik el élesen egymástól.

- Ez úgy vélem teljesen érthető. A forradalmároknak is meg kel élniük valamiből és nem nagyon számíthatnak az állam támogatására. Merre találom az említett „Félszemű Bikát”?

A halász készségesen elmagyarázta az útvonalat. Az utcanevekre már nem emlékszem. Meglehetősen zavaros időszak volt, így az utcaneveknek akkoriban nem volt túlzott jelentőségük. Mint később a Ciudad Juárez-i csatában tapasztaltam maguknak az utcáknak sem. A forradalmárok itt vasrudakkal törték át a vályogházak falait, amivel jelentős mértékben felgyorsították az előretörésüket.

A „Félszemű Bika” nevű fonda egyáltalán nem úgy festett, mint egy királyi rezidencia. Meglehetősen gyanúsan nézett ki, de így legalább harmonikusan illeszkedett a festői utcaképbe. Amikor beléptem, rögtön ráismertem a királyra. Gyermekkoromban gyakran nézegettem különféle rémisztő ábrázolásokat XVI. Lajos, polgári nevén Capet polgártárs levágott fejéről. Meglepődve tapasztaltam, hogy az említett fejet most egy köpcös férfi viseli, aki meglehetősen vidám hangulatban volt. Odaléptem a társasághoz.

- Üdvözlöm önöket, uraim. A nevem Oscar Dupont és ha nem tévedek Ön a francia király.

- Örvendek monsieur Dupont, mindig örülök a honfitársaimnak. XVI. Lajos lefejezésére véleményem szerint csak egy kínos félreértés miatt került sor. Zavaros idők voltak és emiatt mindenki rendkívül ideges volt és kapkodott. Louis Felipe Bourbon vagyok. Ha a dolgok számomra kedvező módon alakulnak, akkor valóban bejelentem az igényemet a francia trónra. Segíthetek Önnek valamiben?

- Igen, felség. Egy kínos félreértés miatt Frankfurt helyett Veracruzban kötöttem ki hajóval és egy kerékpárral. Az ügy meglehetősen kínos a számomra és be kell vallanom, nincs egy árva pesom sem.

- Ne aggódjon, monsieur Dupont. Mással is megesik az ilyesmi. Az én családom a francia forradalom elől Angliába menekült, de a hajójuk viharba keveredett és így Kínában, Kantonban kötöttek ki. Ott megpróbáltak rizsporos parókák készítésből megélni, mivel úgy látszott ebből Kantonban nem volt túlságosan nagy a kínálat. Az üzleti terv sajnos azzal nem számolt, hogy kereslet sem. A család így gyorsan el is szegényedett. Az őseim szerencsére úgy döntöttek, áthajóznak Mexikóba. Ez egy nagyszerű ország, korlátlan lehetőségekkel. Jelenleg forradalmár vagyok, mivel Mexikóban ebből könnyen meg lehet élni. Ha beáll hozzánk, Ön is valószínűleg megtalálja a számítását. Pancho Villához szeretnék csatlakozni. Derék fickó és nekem régóta kiváló barátom.

Az ajánlatot örömmel elfogadtam. Döntésemben nagymértékben befolyásolt az a tény, hogy más választásom nem volt. Franciaország uralkodója készséggel vásárolt a számomra egy garnitúra fehérneműt és egy csinos sombrerót. Rendkívül hálás voltam neki.

- Ez csak természetes, drága barátom. Úgy érzem egy alapos fürdés is jót tenne Önnek.

Mikor végre ismét megborotválkozhattam és felöltöztem, Louis Felipe Bourbon félrevont és közölte velem:

- Monsieur Dupont. Azzal mindenképpen tisztában kell lennie, hogy Porfirio Díaz, Mexikó elnöke egy közönséges disznó.

Ezt készséggel elhittem Franciaország királyának. Louis Felipe mégiscsak az uralkodóm volt, az említett úrról pedig nem tudtam semmit.

Egy hétvégi kirándulás alkalmával így csöppentem bele a Mexikói forradalomba.

Porfirio Díaz (Oaxaca de Juárez, 1830. szeptember 15. – Párizs, 1915. július 2.) 

1876. november 28. – 1911. május 25. között ő volt Mexikó elnöke

Margaretha Geertruida Zelle (Mata Hari)

"A ribancot annak nevezi, ami." (G. Fodor Gábor, politikai gondolkodó)

G. Fodor Gábor és Bayer Zsolt bajtársak buzgón próbálják belegyömöszölni magukat valamiféle konzervatív öltözékbe. Ennek lényege az, hogy a saját maguk számára kialakított világképüket kinevezik annak. Ez rendkívül merész és magabiztos vállalkozás a részükről. Az, hogy mit állít valaki magáról nagyon szubjektív, ezért nem szabad túlságosan komolyan venni az ilyesmit. Az ember az élete során valahogy megpróbál megbarátkozni önmagával. Egyeseknek ez túlságosan is jól sikerül.

Bayer Zsolt nemrég megjelent tudományos esszéjében pellengérre állította a megtévedt politikai gondolkodót, aztán kissé összefüggéstelen dolgokról kezdett el értekezni, melynek lényege az, hogy Bayer Zsolt lassan, de biztosan halad a tökéletessé válás felé. (Bayer Zsolt: Újságírás) A legfőbb igazság reményteli birtokosa arról nem nagyon írt, hogy G. Fodorral jelenleg mindketten ugyanannál az alakulatnál szolgálnak. Ha ezek a nemes urak mindenképpen kategorizálni szeretnék önmagukat, akkor a konzervatív újságírás helyett sokkal jobban illene rájuk a karhatalmista újságíró jelző. Ha ez utóbbit túlságosan sértőnek találják, akkor agitációs propagandának is hívhatják a tevékenységüket.

G. Fodor egy jól sikerült provokációval általános lincshangulatot gerjesztett önmaga ellen, amit láthatóan nagyon élvez. A fizimiskája ezt a provokatív hatást szépen fel is erősítette. Nem szép dolog más nyomorúságán élcelődni, de a botcsinálta főszerkesztő magának kereste a bajt. Sajnálkozni, szomorkodni ezen nem érdemes. A terrorakcióval a filozófus-főszerkesztő olvasottsága és országos ismertsége biztosan megnőtt.

A veterán Bayer Zsolt azonban sokkal jobban megalázza az ellenfeleit, mint a nagy gondolkodó. Bayer – egy-két írásos tanúságtétele alapján – likvidálandó ellenségeknek, hazátlan árulóknak tekinti őket. Konkrétan irtani szeretné a bitangokat, alkalmanként mindig másokat. Nagy felháborodást ezekkel a kijelentéseivel soha nem keltett. Megszoktuk már. Ő már csak ilyen. Azt állítja magáról, keresztény és konzervatív. Legyen meg az ő akarata.

Az igazi konzervatívoknak kéne nagy patáliát csapni körülötte, mivel ez az ember itt állandóan lejáratja azt az eszmét, amiben ők hisznek és komolyan is vesznek.

Teljesen mindegy, hogy miként néz ki egy vérszomjas, bosszúéhes zsurnaliszta. Bayer Zsolt, mint férfi, lehet nagyon szép és fess, de akkor is ocsmány. A jelzőket, amelyekkel az ellenfeleit illeti az „Uránia állatvilág, Alsóbbrendű állatok” című kötet magyar nyelvű tárgymutatójából veszi. (Crome-Füller-Gruner-Hartwich, Gondolat Kiadó, 1971) Ezt a könyvet kb. 990 forintért bárki beszerezheti magának.

Hagyjuk is az urakat vitatkozni a házi gyártású konzervativizmusukról, próbáljunk meg inkább választ találni arra a kérdésre, hogy „Minek nevezzük a ribancot?” Ne konzervatív, hanem csak úgy hétköznapi módon.

Már maga az "annak, ami" is egyfajta megvetést sugall. Azt, hogy csak egy eldobható használati tárgyakról van szó. Sok értéke nincs.

Szélsőséges megállapításnak tűnik, de a prostitúció a nők elleni erőszak azon formája, melyben az elkövetett bűnre pénzzel vagy más anyagi javakkal azonnal feloldozást lehet nyerni. Maga az áldozat pedig csak azt kapja, ami „neki jár”. Ehhez álszent módon a társadalmi megvetés is hozzátartozik.

Nagyon kevesen lehetnek azok a nők, akik kalandvágyból, kíváncsiságból vagy élvezetből választják a prostitúciót. Valami kényszer áll mögötte és mindenképpen kiszolgáltatott helyzetet jelent. A „ribancot” tehát, ha annak nevezzük, aki (és nem ami), embernek kell tekinteni. Gondjaival, bajaival, bűneivel, tragédiáival, örömeivel együtt. Lehet jó, rossz, csúnya, buta, okos. Lophat, káromkodhat, lehet hiú, gonosz vagy nagyon kedves. Lehetnek gyerekei, akiket szeret, de állami gondozásba is adhatja őket. Pont úgy, mint bárki más. Csak úgy, bölcs politikai gondolkodóként ribancnak nevezni azt, aki a megélhetése miatt eladja az egyéni szabadságát igazságtalan dolog.

Sok ember számára ma még az is elfogadhatatlan és ördögtől való liberális megállapítás, hogy a nő ember és nem a férfi valamiféle csökkentett verziója.

Villon mester rengeteg gazságot elkövetett életében. Embert is ölt valami adósság behajtása közben. Azt, hogy „Minek nevezzük a ribancot?” azonban sokkal jobban megfogalmazta, mint G. Fodor Gábor vagy én. Villon a verseiben kigúnyolta az álszentséget és a képmutatást. Saját magát sem kímélte. Tökéletesen tisztában volt erőszakos, féktelen természetével.

A „Kerítőballada Villonról és kövér Margot-járól” biztos nem a legszebb, de talán az egyik legőszintébb szerelmes vers.

François Villon

(kalandor és csirkefogó)

(Párizs, 1431 vagy 1432 – eltűnt 1463-ban)

Kerítőballada Villonról és kövér Margot-járól

Persze: pukkadnak a párizsi polgárok,
mióta hírlik, hogy egy lánnyal járok,
ki az utcáról tartja el magát.
De a kis dögöt nagyon szeretem,
ingét megvarrom, ágyát megvetem
és megkefélem este a haját;
bort hozok a kocsmából, a kútról vizet,
s ha egy vendég jön, aki jól fizet:
a hátsó ajtón diszkréten távozom,
hogy a gavallérok és a tiszt urak,
mint a mennyben, úgy érezzék maguk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.

Persze, gyakran beköszönt a nyomor.
Ilyenkor Margót látni sem tudom,
gyűlölöm, mint a kést, a vérem forr,
belérúgok és a haját húzom,
Józsefre s Máriára esküszöm,
hogy holnap reggelig agyonütöm,
ha nem lesz pénz - zálogházba teszem
ruháit és ha nincsen, mit egyem:
káromkodom, míg a gyomrom korog,
ő meg a szoba sarkában kuporog,
s ilyenkor napestig pofozkodunk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.

Aztán egyszerre pénz áll a konyhára,
mert hirtelen nagy lett a forgalom,
vagy én találkoztam a Bac utcában,
avagy a Montmartre-i domboldalon
egy bitanggal, ki meglógott a cehhel...
S kövér Margóm akkor megint a régi,
combomra csap és arcunk felderül,
lefekszünk, s én egy dalt trillázok néki,
ahogy ez a legjobb férfinak
száz évben is csak egyszer sikerül.
És aztán másnap estig horkolunk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.

AJÁNLÁS:

Kik ezeket a sorokat olvassátok,
gavallérok, urak és kapitányok,
jegyezzétek meg: ha egy lányt kívántok,
ki az ágyban mindenre kapható,
szolgálatotokra készen, itt vagyunk
a bordélyházban, hol ketten lakunk.

Faludy György átköltésében