Kövér László rejtélyes metamorfózisa után

Kövér László egy forró nyári reggelen borzasztó furcsán érezte magát. Egész éjszaka nyugtalanul hánykolódott és úgy izzadt, mint egy cseh sörösló. Heves, égető szomjúság kínozta. Halkan felkelt az ágyából, nehogy felébressze a feleségét. Egy speciális francia, jobban mondva magyarágyuk volt. A házelnök úr saját tervei alapján, külön a számukra készítették. Az ágy hosszában volt összeszerelve. Kövér László gondosan úgy tolta a falhoz, hogy még véletlenül sem lehetett belőle bal lábbal kikelni. Valójában ez egy nemzeti jobbágy volt.

Rendkívül kimerültnek érezte magát. Valami átkozott rovar nagyon csúnyán megcsípte a bal oldalán. Nem szúnyog lehetett, mert nem viszketett, hanem szinte égette a bőrét. Egy rohadt poloska. – gondolta. De hogy a fenébe kerülhetett ide? Biztos lehallgatnak a jenkik.

Kiment a konyhába és megvizsgálta a csípést. Amikor meglátta, rémületen elsápadt és le kellett ülnie. A csípésnyom egy tenyérnyi nagyságú, szabályos vörös csillagot formázott. A közepében ráadásul ott virított egy sarló és egy kalapács alakú, sárgás folt. Úgy nézett ki, mint egy szabályos tetoválás. Nem akarta bevallani magának – de valami furcsa, perverz módon –, rendkívül megtetszett neki az ábra. Erős forradalmi hevület kerítette hatalmába.

A feleségével úgy tervezték, hogy aznap – az elviselhetetlen forróság miatt – a Nemzeti Strandra mennek. Ezzel a szégyenletes stigmával azonban nem jelenhetett ott meg egy szál, székely zászlós fürdőgatyában. Hogy nézne ki az oldalán egy hatalmas önkényuralmi jelképpel? A csillag annyira nagy volt, hogy leragasztani sem tudta, a vízben pedig amúgy is gyorsan lemosódott volna róla a ragtapasz. Furcsán szédelgett és folyamatosan balra húzott. Nem nagyon értette, hogy mi történt vele.

A jobbkeze rendkívüli módon elgyengült. Tulajdonképpen gyűlölte, mélységesen megvetette és nem is akarta használni. A legnagyobb meglepetésére egyetlen éjszaka leforgása alatt balkezessé változott.

A felesége álmosan és kócosan benyitott a konyhába. Elég bosszúsnak és idegesnek tűnt.

– Laci, nem lehetne egy kicsit halkabban. Muszáj neked kora reggel az „Internacionálét” és az „Amúri partizánok dalát” üvöltened? Egyáltalán nem találom viccesnek, főleg ebben az idétlen úttörőnyakkendőben. Honnan kerítetted elő?

– Nem tudom. Tulajdonképpen észre se vettem. Azt hittem csak erdélyi népdalokat dúdolgatok. Ez itt tényleg nem konyharuha. Nagyon félek, drágám. Egyáltalán nem vagyok jól.

Hirtelen megtántorodott, nekitámaszkodott a konyhaasztalnak. Kiverte a víz. Rémülten és elgyötörten ránézett a feleségére, majd tisztán, csengő hangon elénekelte a „Munkás gyászindulót”, miközben balalajkával kísérte saját magát. Eddig nem is tudta, hogy ilyen virtuóz módon tud balalajkázni. Ezután művészien előadta a Sulikót, Sztálin elvtárs kedvenc dalát. Rendkívül nagy beleérzéssel.

– Úristen, Laci? Mi van veled? Hívjak neked orvost?

– És mit mondjunk neki? Azt, hogy kóros éneklésben szenvedek? Valami balalajka-kórban? Hú, de görcsöl a gyomrom. Sajnálom, de ezt végképp nem bírom visszatartani. Kérlek, drágám. Maradj ott! Ne gyere közelebb! Nem vagyok az ura önmagamnak. Vigyázz! Azonnal el kell énekelnem a „Mint a mókus fenn a fán”–t.

Mikor végzett a dallal, egy kissé megkönnyebbült. Reménykedett benne, hogy nem visszafordíthatatlan a vele történt folyamat. Hirtelen azonban éles fájdalom nyilallt belé. Elgyötörten nézett a halálra vált, rémült feleségére:

– Mi... min... mind... Nem, nem akarom ezt mondani, de nem de nem bírok magammal! Minden hatalmat a szovjeteknek! Jézusom, ez meg mi volt? Munkások, gyerünk a Putyilov gyárba! – öklendezni kezdett, felnézett, majd halk, de ijesztő hangon megszólalt:

– Tudod, én mélységesen tisztelem Karl Liebknechtet. A francba! Nagyon forog velem a világ. Úgy érzem, hogy ki fog dőlni a sarkából. Drágám, szépen kérlek, öltözz be Rosa Luxemburgnak! Ahh... Ezt meg miért mondtam? Segíts rajtam! Nem akarok megint kommunista lenni!

– Nem érdekel, ha tiltakozol. Én most azonnal felhívom az orvost. Úristen! Mitől kezdett el ilyen gyorsan kinőni a szakállad?

– Ne, ne! Azt ne! Nem bízhatunk meg az orvosokban! Mind áruló reakciósok, akik csak az imperialisták malmára hajtják a vizet! Sztálin elvtársat is hagyták meghalni. Mindjárt sokkal jobban leszek. Hozd ide kérlek nekem a Tőkét, az majd reménnyel tölt el.

– Mármint Karl Marxtól?

– Persze, hogy Karl Marxtól! Szerinted mégis ki a fene írta? Talán Karl May? Siess már, mert nem bírom sokáig. Valami fontos dolog jutott az eszembe a szakszervezetekkel kapcsolatban. Mindenképpen meg kell védenem a proletárság érdekeit. Rettenetes, hogy mennyire kizsákmányoljuk őket.

Görcsösen összeszorította az állkapcsát, de hirtelen kicsúszott a száján:

– Világ proletárjai egyesüljetek!

A felesége behozta a kért könyvet. Kövér László, leült és lázasan elkezdte olvasni. Húsz perc alatt végzett is vele.

– Ezt meg kell mutatnom a miniszterelnök elvtársnak is. Tiszta és világos program. Megyek és megkeresem a régi pártagkönyvemet. A klerikális KDNP-ét kivágjuk a francba. Csak dísznek voltak jók, meg azért, hogy több bizottsági helyünk legyen. Fidesz-MSZMP, ez lesz az új nevünk! Ez az, ez kell nekünk! Sietnem kell Orbán elvtárshoz, hogy megszervezzük a Központi Bizottságot!

– Laci! Kérlek! Könyörgöm! Most nem vagy olyan állapotban. Te keresztény-konzervatív politikus vagy. Figyelj. Hívok egy pszichiátert. Biztos, hogy van rá valami magyarázat, hogy miért tört rád váratlanul ez a kommunista roham. A múltadból maradhatott vissza valami szövődmény. Olyasmi lehet ez, mint a szexuális vágyak elfojtása. Engedd már meg, hogy segítsek. Biztos van valami antikommunista orvosság erre. Emlékezz csak. A rendszerváltáskor is mennyien kigyógyultak belőle. Gondolj csak Pozsgay Imrére, aki ma már nem is volt elvtárs. Kerényi Imre nem rendez MSZMP rendezvényeket és Csoóri Sándor sem írogat verseket Rákosi elvtárs születésnapjára.

– Elvtársnő, nem értesz te semmit, mivel kispolgári a gondolkodásod! Egy világforradalom küszöbén állunk. Ezúttal mindenképpen győzni fogunk. Nem fognak túljárni az eszünkön. Amerika egyre gyengébb. Összefogunk a népi Kínával és Kim-Dzsong Un-nal, a nagy vezetővel. Szíjjártó elvtársat azonnal ki kell küldenünk. Értesíteni kell a külföldi elvtársakat is. Azt a klerikális keresztet pedig tüntesd már el a szemem elől.

– Laci, ne csináld ezt velem! Túl sokat dolgoztál. Pihenned kell! Hogy került rád, az a zöld katonai gyakorló, meg az hipszter szemüveg. Pontosan úgy nézel ki, mint a fiatal Fidel Castro.

– Nem tudom, de nagyon kényelmes. Hozzál nekem szivart!

– Nem is szivarozol. Honn szerezzek most neked?

– Mit tudom én! Menj el valamelyik Internacionalista Dohányboltba! Nekem a beszédemre kell készülnöm. Várj! Mégse menj sehová! Diktálni fogok! Ülj csak le, elvtársnő.

Kövér László felesége szipogva leült. A házelnök úr, aki ekkor már tökéletesen átalakult Fidel Castróvá, fennhangon diktálni kezdett:

„Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete. Szent hajszára szövetkezett e kísértet ellen a régi Európának minden hatalma: a pápa és a cár, Metternich és Guizot, francia radikálisok és német rendőrök.

Akad-e ellenzéki párt, amelyről kormányon levő ellenfelei nem híresztelték, hogy kommunista, akad-e ellenzéki párt, amelyik nem vágta vissza a kommunizmus megbélyegző vádját a haladottabb ellenzékieknek éppúgy, mint reakciós ellenfeleinek?

Ebből a tényből két dolog következik.

A kommunizmust immár az összes európai hatalmak hatalomnak ismerik el.

Legfőbb ideje, hogy a kommunisták az egész világ előtt nyíltan kifejtsék nézeteiket, céljaikat, törekvéseiket, és a kommunizmus kísértetéről szóló mesékkel magának a pártnak a kiáltványát állítsák szembe.

Evégből a legkülönbözőbb nemzetiségű kommunisták összegyűltek Budapesten, és papírra vetették a következő kiáltványt, amelyet angol, francia, német, olasz, flamand és dán nyelven tesznek közzé.”

Mikor végeztek, a felesége nem bírta tovább és heves zokogásba tört ki.

– Laci, ez nem lehet igaz. Én nem egy kubai forradalmárhoz mentem feleségül. Amúgy is tudod, hogy Fidel két pofára zabálta a nőket. Hogy bízhatnék meg így benned? Orbán Viktorból mit akarsz csinálni? Ő lesz majd Che Guevera?

Kövér László ránézett a feleségére. A szeme furcsán elkezdett csillogni.

– Igen, igen. Ez kitűnő gondolat, elvtársnő! Ez lesz a legjobb. Vállat a vállhoz vetve fogunk küzdeni az imperialista burzsoázia ellen. Megszüntetjük a nemzeteket és megvalósítjuk az Internacionalizmust. Ifjú korunkban is mindig erre vágytunk. Hasta Siempre, Comandante. ¡Larga vida a la Revolución Socialista mundial!

****

Egy dalos ajkú kismadár köszöntőverse

(Rákosi Mátyás elvtársnak 60. születésnapjára)

Írta: Csoóri Sándor baloldali korában

Aranyos madaram,

sárgatollú madár,

merre szálltál eddig? -

régen láttalak már.

Régen jártál erre,

régen énekeltél -

sugaras nyarunkról

még nem is meséltél.

Tavasz óta fekszem

álnok betegségben

és te még csak meg se

látogattál engem.

Gyönyörű madárkám,

gyere szállj a fámra,

levélejtő fámról

szobám ablakába.

Biztató éneket

dalolj onnan nékem:

feledjem a bajom

feledjem egészen!

Szállj ide és maradj,

maradj itt sokáig,

ezüstös reggeltől

alkony beálltáig.

És hogyha útrakelsz

csillaggyúlás előtt

Budapestre repülj,

ne is tarts pihenőt!

Rákosi elvtársnak

szállj az ablakába,

s illendõen, szépen

kocogtass be nála.

Mondd meg neki, mondd meg,

- de ne panaszlóan -

hogy betegen fekszem,

azért nem hall rólam.

Mondd meg neki,

mondd meg, így, ahogy üzenem:

hogyha felépülök,

tüstént fölkeresem

és a színe előtt

teszek hitet rája:

én leszek a leghűbb

ifjú katonája.

Íródott az 1953-as esztendőben,

egy évvel megelőzve a költő méltán kiérdemelt József Attila díját.

A baloldali József Attila erről természetesen nem tehet.

Ő nem megélt, hanem belehalt a költészetébe.

Tulajdonképpen mi még az idegengyűlölethez is teljesen hülyék vagyunk. Bemondta a tévé, a rádió, ki volt szépen plakátolva, sőt még személyesen a miniszterelnök is rákérdezett, hogy van-e hozzá kedvünk? Hogyne lenne! Már régóta csak a kedvező alkalomra vártunk. Üsd, vágd, nem apád! Betyár virtus, vagy mi a fene.

Először ott bicsaklott meg ez a nagy nemzeti nekibuzdulás, hogy elfelejtették velünk pontosítani a gyűlöletünk tárgyát. A plakátokra nincs sehova odaírva, hogy konkrétan, ki is az elvetemült, aki kedvtelésből Magyarországra szeretne jönni, azután mindenáron ki akar minket túrni a saját hazánkból. Nagy igyekezetében az ember ilyenkor aztán piszkosul elkezdi utálni azokat akiket kell. Hogy kiket? Hát azokat, azokat az izé..., mindegy, na. Tudom és kész. Nem vagyok én ostoba, tökéletesen meg tudom saccolni. A külföldiül beszélőket, meg persze azokat, akik olyan külföldiesen néznek ki. Meg a segítőiket. És a segítőik segítőt. És persze a segítőik segítőinek segítőit...

Emiatt aztán az lett a vége a nagy offenzívának, hogy mindenki kedve szerint azt gyűlölhet, akit csak akar. Keresztbe, kasba, széltébe, hosszába. Ha úgy gondolom, buzgó imádságok közepette, orrba verem a szomszédomat, mert valami ismeretlen isteneknek áldoz a hátsó kertben. Aztán a végén kiderül, hogy csak szalonnát sütöttek. Sajnálatos eset. Furcsán viselkedtek, na. Még tüzet is raktak, mint a pápuák.

Az lett volna a célszerű, ha mindenki kapott volna egy „Magyar vagyok, nem turista!” közhely-pólót. Aki pedig várost nézni jön hozzánk az egy „Turista vagyok, nem bevándorló! Ez nagyjából azt jelenti, hogy mentességet élvezek.” feliratút. Így már mindjárt szervezettebben ugorhattunk volna neki a Kristallnacht-nak.

Ennek sajnálatos hiányában, szegény Kovács Zoltán, kormányszóvivő úr és frontember láthatóan egyre meggyötörtebb állapotban kénytelen minden atrocitás után közölni a közvéleménnyel, hogy sajnos fatális tévedés történt, de azért nem jártunk olyan messze az igazságtól. Legközelebb majd biztos beletalálunk pontosan a bajok közepébe. Ezáltal a haza is nagy valószínűséggel fényre fog derülni, vagy valami hasonló égi jelenség fog történni. Azt állítja, hogy nekünk ettől sokkal jobb lesz, és ez a lényeg. A többi csupán járulékos veszteség, baráti tűz, jobban mondva eltévedt ökölcsapás.

A gyűlölet már csak ilyen. Nagyon nehéz kordában tartani. Tisztességes politikus nem is nagyon játszadozik vele, már csak a saját jól felfogott érdekében sem. Jelenleg valami politikai hasznot persze ki lehet vele belőle csikarni, és pozőr módjára el lehet vele játszani a haza megmentőjének bájos szerepét. Ha azonban ez nem párosul valami látványos eredménnyel, a hűséges harcostársak előbb, vagy utóbb, de megunják a dolgot és elkezdik követelni a zsoldjukat. Csúnya históriákat lehet olvasni erről a történelemkönyvekben és a világirodalomban. Ott van példának egy rakat királydráma.

Egyre több jel mutat arra, hogy a polgárok ellenállása megcincálta a kormány mesterien felépített propagandáját. Illetve hülyeségeket beszélek. Nincs itt semmiféle ellenállás, csak jó szándék, segítőkészség és együttérzés. Egyre több kölcsönösen pozitív tapasztalat halmozódik fel a menekültekkel kapcsolatban. Ennek hatására a támadások mindinkább groteszkebbekké és vállalhatatlanabbá válnak.

A kormány természetesen megpróbál minden eszközt bevetni azért, hogy a feszültséget a végletekig feszítse és legfőképpen fenntartsa. Ha hazudni kell, akkor hazudik. Eddig ebből baj még nem történt.

A támadásból azonban úgy néz ki, lassan, de biztosan átmennek védekezésbe. A déli határzár épül ugyan, de nem úgy, ahogy azt eredetileg elképzelték. Az egész akció egy karikatúrává torzult, ami így az egész kaiserlich und königlich Orbán rezsimet kitűnően jellemzi. Ad-hoc döntéseket hoznak, hasra csapva, előkészítés és hatásvizsgálatok nélkül, aztán menet közben elkezdenek vadul improvizálni. Hogy ne érje szó a ház elejét – csak azért is, merő dacból – tessék-lássék lezárják ugyan a beígért határszakaszt, de a menekültek bejutását ez a ákombákom tákolmány nem nagyon nehezíti meg.

A problémákra hamis és rossz válaszokat adnak, amit valamiként mindig korrigálni kell. Már az elején világos volt az, hogy ez a „határzárosdi” csak egy méregdrága blöff. A valódi problémákat a lakosság egy része kezdte el megoldani a korrupcióba gabalyodott kormányzat helyett. Ez a legnagyobb kudarc, ami ezt az egész xenofób propagandát érhette. Túlságosan sokan húzták ki a fejüket a hurokból. Amikor a lakosság józan gondolkodású része rádöbbent arra, hogy a helyzet tarthatatlan, cselekedni kezdett. Az azért mégsem járja, hogy kisgyerekek éhezzenek és szomjazzanak. Nem kötelező ehhez római katolikusnak lenni. Ferenc pápa sem ezért szólalt fel, hanem mert derék, lelkiismeretes ember.

A kormány egy agresszív versengési stratégiát szeretett volna rátukmálni a társadalomra, amelyre, váratlan módon, a lakosság egy része a menekültekkel való együttműködéssel válaszolt. A jelek szerint ez a stratégia társadalom számára is jóval kifizetődőbb.

Ennek a problémának a kezelése az állam feladata lenne és nem a civil társadalomé. A kormány számára pont az lehetett a meglepő, hogy magáneberek az ő megkérdezésük nélkül, önálló döntést mertek hozni. Tőlük teljesen függetlenül segítettek. Hová tűnik így a mindenről gondoskodó állam mítosza? Jézusom, csak nem kialakulóban van egy új polgári réteg? Nincs is rá elég pénzük, hogy azok legyenek. A polgárosodás a tervek szerint Mészáros Lőrinc privilégiuma.

Ma már világosan látszik, hogy a legfőbb célpontja ennek a kampánynak, az elterelésen kívül, a demokratikus – ebbe természetesen konzervatív gondolkodásúak is beletartoznak – oldal genetikailag kódolt ellenséggé való beállítása volt. Meg is kapta érte a „pofájába”, hogy fogadja csak be a menekülteket ha már annyira odavan értük. Abba már nem gondoltak bele a derék honvédők, hogy itt nem egészen erről van szó. Az üldözöttek nem albérletet keresnek, hanem önálló, normális életet. Olyat, amilyet megszoktak, nem olyat amilyen a miénk. Budapest már most is multikulti, nem kel ettől ilyen nagy mértében rettegni. A Szent Jobb körmenetet ettől még nyugodtan meg lehet tartani. Néhányan legfeljebb majd csodálkoznak azon, hogy milyen nagy becsben tartunk egy levágott kézfejet.

Nagyon érdekes helyzet alakult ki. A menekültek segítőit úgy tudná „legyőzni” a miniszterelnök úr, ha minden erővel átvenné tőlük a kezdeményezést, azaz iramnyúlként nekilátna normálisan kezelni a kialakult helyzetet. Ez azonban azt jelentené, hogy az egész eddigi ténykedése egy ordas hazugságra épült és feleslegesen költött el egy csomó közpénzt. Az államfő harci kedvét ismerve – a hívei gyárilag beépített memória hibájára alapozva – lehet, hogy ki fog találni valami extrém közbülső megoldást. Úgy néz ki most a fogolytáborokban látja a haza üdvét, oda ugyanis illetéktelen személyek nem teheti be a lábukat.

A kérdés már csak az, hogy a tizenegyes század képes lesz-e ellenállni az óberszt úr haragjának. Sajnos az egy ideig még veszettül itt fog velünk ordítozni.

***

 Jaroslav Hašek – Švejk

Egy derék katona kalandjai a világháborúban (részlet)

Fordította: Réz Ádám

„- Na, ugye - mondta Švejk - maguk is látják, hogy mindent el kell szenvedni a császár őfelségéért. A gyomorpumpálást is meg a beöntést is. Amikor évekkel ezelőtt az ezredemben szolgáltam, ott még rosszabb volt. Az ilyen maródiakat gúzsba kötötték, és bedobták egy lyukba, hogy kikúrálódjanak. Ottan nem voltak ágyak és matracok, mint itten, sem pedig köpőcsésze. Csak egy üres priccs, és azon feküdtek a maródiak. Egyszer az egyiknek eredeti tífusza volt, és mellette a másiknak feketehimlője. Mind a kettő gúzsba lett kötve, és a regimentarct hasba rugdosta őket, hogy szimulánsok. Aztán mikor ez a két katona meghalt, az egész dolog belekerült a parlamentbe és az újságba. Nekünk mindjárt megtiltották, hogy azt az újságot olvassuk, és ládavizit volt, hogy kinek van ilyen újságja. És amilyen pechem nekem mindig van, az egész regimentbe senkinél se találták meg, csak nálam. Így aztán regimentraportra vittek, és az óberszt, [ezredes] egy nagy ökör, isten nyugosztalja, ordítozni kezdett velem, hogy álljak egyenesen, és mondjam meg, hogy ki írta meg ezt annak az újságnak, mert különben felhasítja a pofámat az egyik fülemtől a másikig, és lecsukat, amíg belekékülök. Aztán odajött a regimentarct, az öklével hadonászott az orrom alatt, és azt kiabálta: "Sie verfluchter Hund, sie schäbiges Wesen, sie unglückliches Mistvieh, [ "Maga átkozott kutya, maga rühes alak, maga szerencsétlen barom,"] te szocialista zsivány!" Én csak nézek egyenesen a szemükbe, meg se moccanok, és hallgatok, a jobb kezem a sapkámnál, a bal kezem meg a nadrág varrásán. Úgy futkostak körülöttem, mint a kutyák, ugattak rám, és én folyton csak állok. Hallgatok, tisztelgek, és a bal kezem ott van a nadrág varrásán. Mikor így tomboltak vagy egy félóra hosszat, az óberszt odarohant hozzám, és rám ordított: "Hülye vagy, vagy nem vagy hülye?" - "Óberszt úrnak alázatosan jelentem, hogy hülye vagyok." - "Huszonegy nap szigorított a hülyeségért, hetenként kétszer böjt, negyvennyolc óra spangliban, [bilincsben] rögtön lecsukni, nem adni neki semmit zabálni, kikötni, megmutatni neki, hogy a kincstárnak nincs szüksége hülyékre. Majd mi kifüstöljük belőled az ilyen újságokat, te disznó", határozta el végre hosszas szaladgálás után az óberszt úr. Míg én ültem, a kaszárnyában csodák történtek. Az óberszt úr megtiltott a katonáknak mindenféle olvasást, még a "Prágai hivatalos újság"-ot is, a kantinban nem volt szabad újságba csomagolni se a virslit, se a kvarglit. Attól fogva a katonák elkezdtek olvasni, és a mi ezredünk lett a legműveltebb. Elolvastunk minden újságot, és minden században verseket meg dalocskákat írtak az óberszt úr ellen. És ha történt valami az ezredben, mindig akadt a mansaftból [legénységből] egy jótét lélek, aki megírta az újságnak, ilyen címmel: "Embertelen bánásmód a hadseregben." És még ez se volt elég. Írtak a képviselőknek Bécsbe, hogy lépjenek közbe az érdekünkben, és ezek egymás után kezdtek interpellálni, hogy a mi Herr óbersztünk egy állat, és ilyeneket. Valami miniszter bizottságot is küldött hozzánk, hogy vizsgálja ezt ki, és egy hlubokái fiú, a Franta Henčlů azután két évet kapott, mert ő volt az, aki a képviselőkhöz fordult Bécsbe egy pofon miatt, amit a gyakorlótéren kapott az óberszt úrtól. Aztán amikor a bizottság elment, az óberszt úr sorakozót parancsolt az egész ezrednek, és azt mondta, hogy a katona az katona, az be kell hogy fogja a pofáját és szolgáljon, és ha nem tetszik neki valami, az függelemsértés. "Azt hittétek, ti nyavalyások, hogy az a bizottság segít rajtatok?" mondta az óberszt úr, "hát kutyagumit segített. Most pedig minden század defilírozni fog itt körülöttem, és hangosan elismétli, amit mondtam." És úgy mentünk, egyik század a másik után, reksz saut, [jobbra nézz!] ahol az óberszt úr állt, kezet a puskaszíjhoz tartva, és odaordítottuk neki: "Azt hittük, mi nyavalyások, hogy az a bizottság segíteni fog rajtunk, hát kutyagumit segített." Az óberszt úr úgy nevetett, hogy a hasát fogta, amíg a defilírozásban oda nem ért a tizenegyes század. Ez csak jött, dobbantott, és amikor az óberszt úrhoz ért, semmi, egy hang se, nagy csönd. Az óberszt úr vörös lett, mint egy kakas, és visszaküldte a tizenegyes századot, hogy csinálja meg még egyszer. És a század defilíroz, és hallgat, csak a sorok egymás után pimaszul belebámulnak az óberszt úr szemébe. "Ruht!" [Pihenj!] mondja az óberszt úr, és fel-alá járkál az udvaron, lovaglópálcával veri a csizmaszárát, köpköd, és egyszerre csak elordítja magát: "Abtreten!" [Lelépni!] felül a gebéjére, és már kint is van a kapun. Mi meg vártuk, hogy mi lesz a tizenegyes századdal, de semmi. Várunk egy napot, kettőt, egy egész hetet, és még mindig semmi. Az óberszt úr meg se jelent a kaszárnyában, aminek nagyon örült az egész legénység, a sarzsik és a tisztek is. Aztán új óbersztet kaptunk, a régiről azt mesélték, hogy valami szanatóriumban van, mert saját kezűleg levelet írt a császár őfelségének, hogy a tizenegyes század fellázadt.”

A Tormay Cécile fiú gimnázium és leánynevelde igazgatója a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tájékoztatóját nézegette, meglehetősen vidám hangulatban. Ezek ott fent mindig kitalálnak valami tréfás dolgot. – gondolta magában – Végül is… Pont erre találták ki őket. Nagyon unalmas lenne az élet nélkülük. 

A neki legjobban tetsző dolgokat sárga jelölőfilccel ki is húzta. „A tanári karból egy főt ki kell jelölni arra, hogy a tantermek megfelelő szellőztetését leellenőrizze. Az illető erről havonta, naponkénti bontásban köteles az intézményfenntartónak jelentést tenni, melyet az igazgatónak alá kell írnia és le kell pecsételnie. A központ ezeket az adatokat összesíti és ezek alapján majd ajánlásokat tesz az iskolák felé, a megfelelő légcsere szabályozására. A jelentésnek ki kell térnie a napi középhőmérsékletre, az osztályterem légköbméterére, a levegőt be- és kilélegző személyek számára, valamint azok összsúlyára. Természetesen azt is bele kell írni a jelentésbe, hogy aznap az ablakot ki nyitotta ki, ki zárta be és a levegőcsere mennyi ideig tartott. Az is fontos, hogy a szellőztetési művelet az adott osztályban hány ablakot érintett és mikor.”

Halkan kopogtak az ajtón. Az igazgató felnézett és barátságosan kiszólt:

– Itt vagyok, ragyogok. Jöjjön csak be, ha akar!

Egy 40 év körüli, jó karban lévő, határozottan csinos nő lépett be. Az igazgató azonnal elkezdte legeltetni rajta a szemét, persze csak úgy keresztényi módon. Az intézmény gondosan ügyelt a központilag előírt erkölcsökre.

– Jó napot, asszonyom. Már vártam önt. Ha nem tévedek a matematika-fizika szakos állás betöltése miatt keresett fel. Nagyon örvendek. A nevem Tormay Cirill.

– Üdvözöm, igazgató úr. Így van. Ezek szerint megkapta a portfóliómat.

– Igen, igen. Nagyon szépen összeállított munka. Különösen a nyaralásán készült képek tetszettek. Pontosan nem értem ugyan, hogy a KLIK ezt miért írta elő, de valami okuk biztosan volt rá. Szakmailag tökéletes. Meg kell, hogy mondjam nagyon szép eredményeket ért el. Ez dicséretes. Pont egy ilyen szaktanárra lenne szükségünk. Pompás, pompás. Van itt még néhány dolog, amit tisztáznunk kell, de ezek persze csak buta formaságok. Várjon, előkeresem a KLIK előírásait a felvételi beszélgetéssel kapcsolatosan. Na, már itt is van. Kezdhetjük?

– Természetesen, igazgató úr!

– Nézzük csak, nézzük. Azt mondja… hajszín. Megkérdezhetem, ön festeti a haját?

– Ez meg, hogy jön ide? Mi köze van ennek a matematikához?

– Ahhoz semmi asszonyom, csak az erkölcsökhöz. Ide van írva. Nem én találtam ki. Nos?

– Hát jó. Festetem. Vörösre.

– Köszönöm. Megkérhetném, hogy ezt a színskálát emelje a frizurájához.

– Elég furcsa kérés, de legyen. Így most jó?

– Köszönöm. Nézzük csak. Sajnálom, de ez túlságosan vörös. Nagyon kihívó. Mindenképpen diszkrétebb árnyalatúnak kéne lennie. Nagy gond lenne, ha áttérne a gesztenyebarna színűre? A KLIK is ezt ajánlja. Tudja, az egy erkölcsös szín. A vörös, az meg, hogy úgy mondjam…

– Igazgató úr, azt akarja mondani, hogy kurvás vagyok?! Felháborító. Ez egyszerűen őrület. Na jó. Nehéz döntés. Majd megbeszélem a férjemmel. A hossza azért megfelelő?

– Azt hiszem igen, de ebben, és a diszkrét sminkben, majd az iskola stylistja segít önnek. Ruhákat és megfelelő kiegészítőket is választ magának. Nagyon ügyes. Kiváló ízlése van. Nézze milyen pompás nyakkendőt vetetett velem.

– Szép. Szóval ő mondja majd meg, hogy mit vehetek fel?

– Dehogy, ő csak ajánlást tesz az ön számára, majd jelentést küld erről a KLIK-nek. Egyszerű formaság. Ez is hozzátartozik az erkölcsi neveléshez. Forrónadrágban mégsem lehet az ifjúságot erkölcsösen nevelni. Ezt önnek is be kell látnia. A stylist valójában azt mondja meg, hogy mit nem vehet fel. Minden reggel ott áll az iskola kapujában. Ha valamelyik tanár nem öltözik fel tisztességesen, azt hazaküldi. Ez teljesen méltányolható.

– Ez is KLIK, mi? A differenciálegyenletek remélem még erkölcsösek?

– Ne vicceljen, asszonyom. Természetesen. A gömbbel, mint téridommal, akadt ugyan egy kis probléma, de végül engedélyezték, de párosával természetesen tilos használni.

– Ez teljesen érthető. El tudom képzelni, hogy ez mennyire megragadja a kamaszfiúk fantáziáját.

– Úgy van. Kivehető fogsora van, asszonyom?

– Miért? Talán el akar altatni?

– Nem, de ide van írva. Meg kell vizsgálnom a fogazatát. Kérem nyissa ki szép nagyra a száját és mondja, hogy ÁÁ. Így. Nagyon jó, ügyes.

– ÁÁÁÁÁÁ!

– Köszönöm. Szép, egészséges fogai vannak. Tökéletesen megfelelnek. Akkor most vetkőzzön le kérem alsóneműre.

– Micsoda? Miért?

– Mivel a KLKIK ezt is előírja. Megkérdezhetem, hány kiló?

– Hát ez tényleg furcsa. 75 kg. A testmagasságom nem érdekli?

– De. Az mennyi?

– 168 cm.

– Akkor a BMI értéke: 26,6, enyhe túlsúly. Úgy 5 kilót le kell dobnia magáról. A testnevelő tanárral majd megbeszélheti a napi edzéstervet és mérsékelje a szénhidrátok bevitelét. Megkérhetném, hogy forduljon körbe.

– Mi ez? Rabszolgavásár?

– Nem, nem. Ez is egy előírás. Így, ni, szép lassan. Nagyon szép alakja van, asszonyom. Sajnos a mellei túlságosan nagyok. A KLIK azt írja, hogy semmiképpen sem vehet fel testhezálló ruhát. Különösen a blúzokra kell nagyon ügyelnie. Kizárólag a felső gombot szabad kigombolnia. Nagyon csábító combjai vannak, ezért nem javaslom a szűk farmer viselését sem. A stylist majd kitalál valamit.

– Köszönöm. Meg kell, hogy mondjam, nem gondoltam volna, hogy önök modellügynökséget is üzemeltetnek.

– Nagyon jó a humora, asszonyom. Én is szeretem tréfát. Micsoda egy poén! De, folytassuk! Ne sértődjön meg asszonyom, de meg kell esküdnie arra, hogy nem szerepelt pornófilmben. Tudja nagyon kínos lenne számunkra, ha ez kiderülne.

– Megnyugtatom, igazgató úr, nem szerepeltem. Sőt pucér képeket sem szoktam magamról feltenni a netre. Remélem most elégedett?

– Igen, tökéletesen. Bevallom nagy kő esett le a szívemről. Ilyen alakkal és ekkora mellekkel…, na mindegy, hagyjuk is. Egy kicsit elkalandozott a fantáziám. Mondja kérem, volt idült alkoholista a családjában?

– Nem. Néha a vacsorához megiszunk a férjemmel egy kis vörösbort, remélem ez nem gond?

– Nem, nem. Persze, hogy nem. Megnézhetném a karját. Csak azt szeretném leellenőrizni, hogy nincsenek-e rajta tűszúrásnyomok. Látom nincs. Pompás. A háziorvosától majd kérjen beutalót vérvételre. Májfunkció, drogteszt és AIDS vizsgálat. Volt már valamilyen nemi betegsége?

– Hát ez kissé megalázó. Nézze, én nem vadászpilóta szeretnék lenni. Egyszerű matematika-fizika szakos tanár vagyok. Nem. Képzelje csak el, soha nem volt még semmilyen nemi betegségem. A szüzességemet 16 évesen vesztettem el. Érdeklik esetleg a részletek?

– Természetesen. Jaj, bocsánat nem, nem. Én is nagyon erkölcsös vagyok. Huhh.

– Hallatlan. Van még valami?

– Igen, egy pillanat. Hölgyem, hogy is mondjam… Szóval, ugye ön nem leszbikus?

– Nem, de ahogy így magára nézek, igazgató úr, elgondolkodom a dolgon. Nem, nem vagyok leszbikus, de nem is tartom bűnnek. Boldog házasságban élek a férjemmel. Kérjek tőle írásos igazolást, hogy hetente hányszor szeretkezünk? Hozzak esetleg fényképet is magának?

– Ne izgassa fel magát asszonyom. Ön keresztény ifjakat fog oktatni. Meg kell róla győződnünk, hogy nem tereli-e őket rossz útra. Kérem, nyugodjon meg. Eddig az összes kérdésre remekül felelt. Az utolsó kérdés jön. Tud ön énekelni?

– Miért? Éneket is kell tanítanom?

– Nem, dehogy. De az órák elején és végén célszerű lenne, ha zsoltárokat énekelnének. Persze nem kötelező, de nagyban elősegíti a keresztény ifjak lelki fejlődését. Tud esetleg valami szép zsoltárt?

A tanárnő megadóan felsóhajtott, felállt és elénekelte a „Hit a szabad Istenben” című zsoltárt. Az igazgató úr lelkesen hallgatta, és gyönyörködve nézte, amint a fehérneműben előtte álló, kimondottan formás, vörös hajú hölgy keblei ütemesen fel és le mozogtak. Úgy látom rendkívül szép és formás erkölcsei vannak. – gondolta elégedetten.

***

Hit a szabadító Istenben

Az ÚRhoz menekülök.

Hogyan mondhatjátok nekem:

Menekülj a hegyre, mint a madár?!

Mert a bűnösök már feszítik az íjat,

rátették a nyilat a húrra,

hogy rálőjenek lesből

a tiszta szívűekre.

Ha az alapokat is lerombolják,

mit tehet az igaz ember?

Az ÚR ott van szent templomában,

az ÚR, akinek trónja a mennyben van,

lát a szemével,

pillantása megvizsgálja az embereket.

Az ÚR megvizsgálja

az igazat és a bűnöst,

szívből gyűlöli azt,

aki az erőszakot szereti.

Hullasson a bűnösökre

kénköves, tüzes parazsat,

perzselő szél legyen osztályrészük!

Bizony, igaz az ÚR,

igaz tetteket szeret;

a becsületes emberek meglátják arcát.  

Hende Csaba, a talpig snájdig honvédelmi miniszter boldogan nézegette harci mobiltelefonjának kijelzőjét. Kommunikációs eszközére egy titkos alkalmazást telepítettek, amelynek segítségével centiméterről centiméter követhette az ideiglenes határzárnak, ennek a sajátos építményfajtának, az erőteljes növekedését. „Sajátos építményfajta!” A miniszter az életében nem hallott még ennél szebb kifejezést. Kellőképpen rejtélyes és szigorúan hivatalos. A határon egy piros, fehér, zöld szalag haladt előre győzedelmesen és megállíthatatlanul. Telefonja minden egyes elkészült kilométer után eljátszotta neki a „Yankee Doodle”-t. A miniszter vidáman ingatta a fejét a pattogó ritmusú zene ütemére. Kétségtelenül volt is neki mit.

Szerette a harcnak ezt a fajtáját. Katonás fegyelem, férfias munka, kemény csaták az ellenséges erőkkel, ráadásul mindez a legcsekélyebb kockázat és veszély nélkül. Bonaparte Napóleon érezhette magát ilyen mértékben elégedettnek 1805. december 2.-án, a fényes austerlitzi győzelme után.

A legnagyobb rémületére a nemzeti színű csík diadalmas előretörése hirtelen megállt. Ránézett az órájára. Hiszen most van a munka dandárja! Megrázta a mobilját, forgatta, pöckölte, megkocogtatta még meg is nyalta. Semmi. Az ideiglenes határzár egyszerűen lefagyott. Gyorsan behívatta a sajátos építményfajtákért felelős államtitkárát.

Egy fiatalember lépett be az irodájába. Katonásan tisztelgett, majd hatalmasat harapott egy almába. A miniszter szigorúan, de igazságosan rászólt:

• Államtitkár úr! Mit csinál maga azzal az almával? 

• Miniszter úrnak tisztelettel jelentem, csak arról van szó, hogy szeretném megenni. Kér ön is egyet? 

• Nem, köszönöm. Most nem. Ha nem tudná, kegyetlen harcban állunk. Tud valami magyarázatot adni arra, hogy miért nem épül a sajátos építményfajta? 

• A nyaralójára gondol, uram? 

• Nem, nem, dehogy. Nekem nincs is nyaralóm. Honnan vesz ilyen butaságokat? Olyan, amiről ön beszél, biztosan nincs. Most egy másik fontos harcászati objektumra gondoltam. A déli határzárra. 

• Ja. Így már értem. Fogalmam sincs. 

• Nem szép dolog ez, államtitkár úr. Ezzel kellene foglakoznia, nem az almák rágcsálásával. Kerítsen rögvest nekem egy helikoptert. Azonnal a helyszínen kell teremnünk. 

• Mindjárt intézkedem, uram, de ha nem gond, előbb még megeszem az almámat. Nem szeretem félbehagyni a megkezdett akciókat. 

• Rendben van, de gyorsan, katonásan. Nem vesztegethetünk tovább egyetlen percet sem! 

A fiatalember hidegvérűen megette az almáját, vállat vont, majd rendelni próbált egy helikoptert. Nem talált egyetlen bevethető állapotban lévőt sem. Visszaballagott a miniszterhez, aki már teljes harci felszerelésben várta.

• Miniszter úrnak jelentem, sajnos nincs olyan helikopterünk, ami felszállhatna. Szerezzek esetleg vonatjegyeket? 

• Nem, nem. Hova gondol! Nem a Harz-hegységbe megyünk turistáskodni. Valami működőképes terepjárónk van? 

• Az igen. Az talán még akad. Útközben majd valahol megtankolunk. 

• Akkor, gyerünk! Harcra fel! Még a végén ez az átkozott kerítés lesz az én Waterloom. 

Bepattantak egy Mercedes-Benz G 270 CDI típusú terepjáróba. Hende Csaba a nagy igyekezetében irgalmatlanul beverte a fejét, de a kevlár sisak szerencsére megvédte a komolyabb sérülésektől. Kezdetét vette a drótok harca.

• Megkínálhatom önt egy almával, miniszter úr? – kérdezte a sajátos államtitkár. 

• Nem! Nem! – válaszolta határozottan a miniszter – Szolgálatban nem eszek almát! De, tudja mit? Adjon csak egyet nekem is. Ki tudja, hogy mikor ehetünk megint nyugodt körülmények között almát. Úgy tudom, kiválóan élesíti az elmét. 

Miután szerencsésen megtankoltak, és megették az almáikat, megállíthatatlanul száguldottak Röszke irányába. Amikor megérkeztek, a rettenthetetlen Pustenfuchs azonnal kiszállt, és szakértő szemmel átvizsgálta a vidéket. A kerítés szinte izzott a ragyogó napsütésben, de ezen kívül nem csinált semmit. A kirendelt közmunkások az árnyékban heverésztek. Az egyik álmosan felemelte a fejét. Meglátta a bőszen feléje száguldó minisztert. Az ijesztő látványra unottan visszahanyatlott.

Hende Csaba odaért és katonásan rájuk rivallt:

• Azonnal álljanak fel, uraim! Mit képzelnek magukról, emberek, hol vannak? Talán egy cserkész jamboree-n? Mindjárt elözönlik önöket a megélhetési bevándorlók és elkezdik maguk helyett felépíteni a műszaki zárat. Pattanjanak fel rögvest és azonnal lássanak neki a munkának! Hol az építésvezető? 

Az emberek a szemüket dörzsölve feltápászkodtak, miközben látványosan ásítoztak. Egy katonaforma ember kilépett közülük. Nagyjából megvolt az egyenruhája. Megdörzsölte a szemét.

• Elnézést miniszter úr, de napok óta nem találom a sapkámat, csak ez a szép piros van. Remélem nem kapunk légitámadást. Érti ugye, hogy mire gondolok? 

• Persze! Elsőrangú célpont lenne. Coca-Cola, mi? Gyönyörű egy kompánia, mondhatom. Miért nem építik a határzárat? Tud rá adni valami épkézláb magyarázatot? 

• Persze. Az történt, uram, hogy elfogyott. 

• Micsoda? Mi fogyott el? 

• Hát a kerítés. Se drót, se oszlop. Ezek nélkül pedig csak pantomim előadást tudnánk tartani. Óhajtja, uram, hogy úgy csináljunk, mintha kerítést építenénk? 

• Nem, dehogy. Miért nem igényeltek időben anyagot? A pénz megvan rá. A miniszterelnök a saját szájától vonta el a falatokat, hogy maguk kedvükre építgethessenek. 

• Igényeltünk, uram. A gyártó megígérte, hogy szeptemberre le is szállítja. Mindenki megőrül most a határzárakért. Ez itt meg ugye, bazi hosszú. Sok minden kell hozzá. Ami volt, az sajnos elfogyott. Fonjunk talán fűzfakerítést? 

• Ugyan. Az még egy japán turistacsoportot sem állítana meg. Most mi legyen? Augusztus 31-ére ennek a kerítésnek, ha törik, ha szakad, állnia kell. Úgy értem, ez itt persze áll is, mint a cövek, de ennél többre van szükségünk. Mondja csak! Eddig hány kilométer van kész?
• Talán húsz. Pontosan nem tudom. – válaszolta a munkavezető és elővett egy almát. – Kér ön is egyet, miniszter úr? 

• Almát? Már nem, köszönöm. 

A miniszter teljesen összeroskadt. Bánatosan leült egy fatönkre. Csak azért nem sírta el magát, nehogy a szerbek észrevegyék, hogy a határon ott sírdogál a magyar honvédelmi miniszter. Kihasználhatnák a gyengeségét, és elfoglalnák az országot. Megtörölte a gyöngyöző homlokát.

• Elvesztem. Most mi a fenéhez kezdjek? Menjek vissza talán táskahordozónak Dávid Ibolyához? Hogy magyarázzam meg neki, hogy csak félreértés volt az, hogy cserbenhagytam? Nem hiszem, hogy visszafogadna. Átkozott egy kerítés! Hagyjon már békén engem azzal az almával! Mondtam már, hogy nem kell! 

Ebben a pillanatban egy hosszú arcú, kesehajú fiatalember jelent meg előtte. Egy fűszálat rágcsált. Érdeklődve ránézett az elcsigázott miniszterre és megkérdezte tőle:

• Uram, te valami katona vagy? 

• Én? Ugyan. Csak voltam. Régen. – legyintett bánatosan a miniszter. 

• Szóval obsitos vagy. És miért vagy úgy nekikeseredve? 

• Látod az a kerítést? Valójában határzár. Sajnos nem tudjuk befejezni, mert elfogyott hozzá az anyag. 

• Szomorú dolog. És mire való? 

• Hogy az idegenek ne tudják elözönleni az országot. Ezt itt ni, ami a hátam mögött terül el. 

• Értem. Kicsit kurta, ugye? Ezért vagy úgy elkámpicsorodva, obsitos? Szerintem így is nagyon félelmetes. Nincs vele semmi gond. 

• Úgy gondolod? – kérdezte bánatosan Hende Csaba – Ki vagy te egyáltalán? Nem is szabadna a kerítés környékén ólálkodnod. De hagyjuk. Most már úgyis mindegy. 

• Till Eulenspiegel vagyok, szolgálatodra, obsitos uram. Mindenfelé vándorolgatok a világban. Nincs különösebb dolgom. Ha te is úgy akarod, megpróbálok neked segíteni. 

• Tényleg? Megtennéd? Van valami acélműved? Nem úgy nézel ki. Talán kerítéselemeket forgalmazol? 

• Nem, dehogy. De neked úgy látom, van már egy szép kerítésed. 

• Van, van. De azt a parancsot kaptam a miniszterelnök úrtól, hogy augusztus 31-ig 175 kilométer hosszan kell határzárat építtetnem. Megnyújtani ezt ugyebár nem lehet, mivel nem gumiból készült. 

• Az a miniszterelnök, akiről beszélsz, az a királyotok? 

• Valami olyasmi, csak sokkal rosszabb. 

• Ne emészd magad, uram. 175 kilométert mondtál, obsitos? 

• Pontosan. Pont annyira lenne szükség. 

• Aztán mennyi embered van? 

• Amennyit csak akarok. 1000, 2000, 5000. Mindegy. Közmunkások. Egyre többen vannak. 

• Olyan sok nem kell. 2000 pont elég lenne. Oszd őket ketté. 

• Micsoda? 2000 embert vágassak ketté? Minek? Azt hiszem, ezt még a közmunkásokkal sem lehet megtenni. Nem lehet feláldozni őket az isteneknek. Kőmíves Kelemen még megtehette, én már nem. 

• Nem is úgy értettem. Két munkacsapatra oszd fel őket. Figyelj csak, obsitos. Azt mondta neked a királyod, hogy 175 kilométeren építs kerítést? Ez most mennyi? 

• Úgy 20 kilométer. 

• Az remek. Az egyik csapat elöl lebont belőle 10 kilométernyit, a másik csapat elkezdi ebből tovább építeni a másik oldalát. 1000 ember folyamatosan bontja a kerítést, a másik 1000 pedig továbbépíti. Így augusztus végére elmondhatod, hogy ti 175 kilométeren keresztül építettetek kerítést. Azt nem mondták, hogy végig is kell érnie. Nézzék csak meg a nyomokat. 175 kilométeren keresztül állhatatosan és szorgalmasan dolgoztatok. Nem szólhat neked egy szót sem az uralkodód. Amit parancsolt, teljesítetted. Ha nem tetszik neki, kezdje el visszafelé építeni. Évekig építgethetitek oda meg vissza. 

• Ez nagyon jó ötlet, derék Eulenspiegel. Szavamra, csavaros eszű egy fickó vagy. Kihúztál a bajból. Nagyon köszönöm. Mivel hálálhatnám ezt meg neked, drága barátom? 

• Tulajdonképpen semmivel. Azt a szép sisakodat persze nekem adhatnád. Nagyon tetszik. 

• Ezt itt? Persze. Parancsolj. Használd egészséggel. 

• Köszönöm, vitéz uram. Sok szerencsét az építkezéshez. Ha legközelebb erre járok, majd megnézem, hogy haladtatok. Isten veled, obsitos. 

• Viszlát, Till Eulenspiegel. Még egyszer köszönöm a segítségedet. Nagyon hálás vagyok érte. 

• Nem tesz semmit, obsitos. Szeretek másokon segíteni. Ráadásul így a menekültjeitek is könnyen bejuthatnak az országodba. Mindenki jól jár. 

Így tett szert Till Eulenspiegel Hende Csaba kevlár sisakjára. A sajátos államtitkártól még egy almát is kapott ajándékba. Eulenspigel kifényesítette a zekéjével, majd vidáman beleharapott és átsétált a szerb határon.

 Az illusztráció Balázs István alkotása

„Mindenki maga dönti el, hogy a saját szemének, a helyi lakóknak és a hatóságoknak hisz, vagy Soros György újságíróinak” (dr. Kocsis Máté, párttag)

Mivel a prókátor úr tagja a Fidesznek, ezért természetesen nem hazudott. A kormánypárt mindig is kínosan ügyelt arra, hogy mindig az igazat és csak is a színtiszta igazat közölje a választókkal.

Néha nagyon kellemetlen helyzetbe kerülnek emiatt, mivel a legtöbbször ez teljesen úgy tűnik, mintha nem a létező valóságról beszélnének. Valójában ők soha nem lódítanak, csak egy kicsit belekeverednek az igazságba. Az imperialisták és talpnyaló csatlósaik egy perc nyugalmat sem hagynak az igazság ezen felszentelt bajnokainak.

Orbán Viktor olyan bátor és erényes, hogy inkább többször egymás után is képes meghalni, de soha nem alkuszik meg senkivel. Ebben a tevékenységében rengetegen követik a példáját. Ha derék hívei bizonytalanok lennének valamiben, a kormányfő mindig szívesen elmagyarázza nekik, hogy miként őrizhetik meg az igazságba vetett szilárd hitüket. A miniszterelnök úr piros-fehér csíkosra festett pharoszként dacol a hazugság és hitványság őt ostromló aljas, zöldes, nyákos, iszamós és rendkívül undorító hullámaival. A nevezett víz ráadásul fogvacogtatóan hideg.

A hazugságot Magyarországon köztudomásúlag Soros György és a Háttérhatalom nevezetű barátja vezette be. A kormányoldal nem hódolt be ennek az imperialista maszlagnak, ezért most rettenetesen senyved.

Nem is olyan régen, találomra kikértem a budapesti Hotel Intercontinental szálló vendéglistáját. A portás nem akarta odaadni nekem, sőt elhanyagolhatónak mondható ellenállásom ellenére, rövid, de heves kézitusa után, ki is dobatott. Ezután ravaszul, szíriai menekültnek álcáztam magamat, és így már minden akadály nélkül sikerült ellopnom tőlük a titkos sillabuszt.

A megélhetési bevándorlók mellett, nagy meglepetésemre, rengeteg ellenzéki, azaz hazug, velejéig romlott újságíró és blogger bérel ott teljes lakosztályt, valamint könnyűvérű nőket és izmos fiatalembereket. Ez is azt bizonyítja, hogy Soros György támogatja őket és a mértéktelen italfogyasztásukat. Ez logikus is. Egy kupacban sokkal hatékonyabban tudnak áskálódni. Ez a magyarázata annak, hogy ilyen pontosan egyeztetni tudják ocsmány állításaikat.

A társadalom számára hasznos lenne, ha a rendőrség gyakrabban razziázna ebben a züllött és léha, öt csillagos bűnbarlangban. Sajnos, az a gyanúm, hogy a teljes magyar rendőrséget és tűzoltóságot Soros György pénzeli. A mentőket és az egészségügyet természetesen nem. Őket a becsületes és önfeláldozó magyar kormány húzta ki a bajból, melybe Soros György döntötte egy délutáni szunyókálása után.

Biztos forrásból tudom – ami azt jelenti, hogy cáfolhatatlanul és rendkívüli módon nagyon-nagyon igaz állítás -, hogy az említett laza erkölcsű illető lefizette Magyarország lakosságának gyenge jellemmel rendelkező részét, hogy semmilyen körülmények között se nézzék az közszolgálati televízió adásait, legyenek azok bármily szórakoztatóak és mívesek. Csak egy pillantást kell vetni a nézettségi adatokra és abból világosan kitetszik, hogy ennek hátterében egy teljesen idegen hatalom áll. Természetesen Soros György totális világuralomra törő barátjáról van szó.

Hogy az igazságot bátran és vakmerő módon kimondó, teljesen független, a kormányt önzetlen módon támogató lapok legalább a nyomorúságos nyomdaköltségeiket elő tudják teremteni maguknak, a kormány kénytelen azokat az innen-onnan keservesen összekuporgatott pénzéből, állami hirdetések kényszerű felhasználásával támogatni. A jellemes és tűzforrón honszerető újságírók, erős és szilárd akaratuk miatt, arra kényszerülnek, hogy nehéz és veszélyes fizikai munkával keressék meg a szerény megélhetésükhöz szükséges megalázóan alacsony összegeket. Két cikk megírása közben oroszlánszelídítéssel, északi-tengeri rákhalászattal, bálnavadászattal, aranyásással, hegyi mentéssel, fakitermeléssel, szén- és uránbányászattal, téli álomra készülő grizzly medvék etetésével, valamint kínai éttermek üzemeltetésével foglakoznak.

Ha valaki, bátran és dacolva minden veszéllyel, nyíltan megdicséri a kormány áldozatos munkáját, Soros György azonnal lecsap rá, és futólépésben adósságba kergeti. Ezután az összes élő rokonát mélységes nyomorba dönti, a halottakat pedig kihantoltatja.

A nagy hatótávolságú, interkontinentális ballisztikus pénzember köztudomásúlag irgalmatlan mennyiségű pénzt vont ki a magyar egészségügyből és oktatásból. Ezt a kegyetlen tettét– a gyalázatos baloldali sajtó fizetett hazugságinak segítségével – arcátlan módon ráfogta a magyar kormányra. A magyarországi szegények számát bitang módon úgy megemelte, hogy a szentéletű Balog Zoltán miniszter és hőstenor, alig bírta eltüntetni őket szem elől. A nemzetközileg is tisztelt és rettegett rezsicsökkentést – egy ördögi kacaj kíséretében – tiporta a sárba. A magyar nép nagy reménysége így ma már sajnos romokban hever.

A gaz manyupok karmaiból visszaszerzett összegeket, kihasználva azt, amikor a rendkívül éles eszű Selmeczi Gabriella figyelme egy percre ellankadt – azaz kiment az illemhelyre –, azonnal eltőzsdézte. A Quaestor Értékpapír Zrt. sem csak úgy magától lett ilyen.

A mindentől, még a józan észtől is teljesen független, Civil Összefogás Fórumának szigorú tiltása ellenére, rengeteg, amerikai gyártású stadiont hozatott be légi úton az országba oly módon, hogy most mindenki azt hiszi, hogy ezek Orbán Viktor kívánságára létesültek. Ő persze hiába állítja, hogy ezek nem közpénzből épültek, mivel ezt nem hiszi el neki senki, csak azok, akik államilag elismerten magyarok és ostobák. Arra természetesen nincs pénze az országnak, hogy ezeket a multifunkciós létesítményeket visszavigyük az Egyesült Államokba. Úgy jártunk, hogy ezek, teljesen feleslegesen, itt ragadtak a nyakunkon.

Fekete druszáját, Soros György azzal bízta meg, hogy tegye magáévá a magyar kultúrát. Erre az olyan fergeteges költekezésbe kezdett, mint egy nekivadult Krőzus. A mesterségesen bohémesített Kerényi Imre, megélhetési popsztár is Soros pénzéből szórakoztatja a lakosságot. Andy Vajna, aki foglakozására nézve szintén jenki, a magyar film – és szerencsejáték ipart szerezte meg amerikai megbízói számára.

A felsorolt tények ékesen bizonyítják azt, hogy Kocsis Máté nem hazudott, csak, amint azt a Karácsony Gergely elleni kiáltványában megfogalmazta, félti az adózók pénzét. Ez teljes mértékben érthető is, mivel az adózók pénzét a kormánynak előbb közpénzzé kell alakítania és csak ezek után rendelkezhet felette. A közpénzek fogalmát ma nagyon sokan teljesen félreértik. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében közpénznek nevezzük azt az összeget, amihez – a kormányon kívül – senkinek semmi köze sincs.

 ****

 Charles-Louis de Montesquieu – Perzsa levelek

Fordította: Kis János

XCIX. LEVÉL

„Üzbég Ibbennek, Szmirnába

Nincs országa a világnak, ahol a szerencse olyan állhatatlan lenne, mint itt. Minden tíz évben kitör egy-egy forradalom, nyomorúságba dönti a gazdagot, és sasszárnyon röpíti a gazdagság csúcsára a szegényt. Amaz ámuldozik szegénységén, emez csodálkozik gazdagságán. Az újgazdag bámulattal emlegeti a bölcs gondviselést, a szegény a kegyetlen végzetet.

Az adószedők úsznak az aranyban; Tantalus nemigen akad köztük. Pedig a leghitványabb nyomorban látnak mesterségükhöz. Amíg szegények, megvetik őket, mint a szemetet; ha megtollasodtak, meglehetős becsülésben van részük; meg is tesznek mindent, hogy becsbe jussanak.

Jelenleg rendkívül kínos helyzetben vannak. Csak a napokban állítottak föl egy törvényszéket, amely törvénytelenül minden javuktól meg fogja fosztani őket. Értéktárgyaikat se el nem rejthetik, se le nem tagadhatják, mert halálbüntetés terhével kötelezik őket a pontos bevallásra; ilyesformán vajmi szűk ösvényen terelik át őket: tudniillik az életük és a vagyonuk között. Ráadásul a pénzügyminiszter közismerten szellemes ember, aki megtiszteli őket élcelődéseivel és szívesen elcseveg velük a minisztertanács határozatairól. Nem mindennap akad olyan miniszter, aki hajlandó megnevettetni a népet; ez a mostani meg is érdemli a hálát, amiért vállalkozott rá.

A lakájok testülete Franciaországban nagyobb tiszteletnek örvend, mint egyebütt. Nagyurak iskolája ez; betölti a többi rendben mutatkozó hiányokat. Tagjai elfoglalják a szerencsétlen nagyurak, tönkrement hivatalnokok, hadakozás viszontagságaiban elpusztult nemesek helyét; ha a maguk személyében nem is állhatnak helyt, a nagy házakat mégis sorra fölemelik a lányaik útján, akik olyanok, mint a trágya, mellyel a sziklás és terméketlen földeket táplálják föl.

Csodálom, Ibben, a gondviselésnek azt a módját, ahogyan a gazdagságot elosztotta. Ha csak derék embereknek juttatja, nem különböztették volna meg kellőképpen az erénytől és nem döbbentek volna rá nagy ürességére. De amikor szemügyre vesszük, kiknek is jutott a legtöbb belőle, a gazdagok megvetésén át végül is eljutunk a gazdagság megvetéséig.

Párisban, Muharrám holdjának 26. napján, 1717-ben.”

Ősi druida családból származom. Elődeim közvetlen kapcsolatban álltak az Egyiptomi Birodalom összes fáraó-dinasztiájával. Aljas anyagi megfontolásból elterjesztettük róluk, hogy Istenek. Ezután meggyőztük őket arról, hogy a tulajdonunkban lévő építőipari cégekkel, közmunka felhasználásával, építessenek jó nagy piramisokat. Elhitettük velük, hogy így garantáltan örökéletűek lesznek.

Karthágó megpróbált minket megfékezni, mivel állandóan csaltunk és így teljesen tönkretettük a szépen virágzó szerencsejáték üzletágukat. Kapóra jött, hogy a família a markában tartotta a kialakuló Római Birodalmat. A szenátust rávettük arra, ha híresek szeretnének lenni, akkor szerezzék meg az egész Földközi-tenger vidékét. A pun háborúk alatt mindkét fél tőlünk vásárolt fegyvereket.

A gallokat simán elárultuk. Amikor a rómaiak végül nem akartak számunkra elegendő védelmi pénzt fizetni, egy jól megszervezett népvándorlás keretében lerohantuk őket. Fő célunk természetesen a birodalom kifosztása volt. Kezdettől fogva gyakorlatias család voltunk Nálunk a legfőbb érték a gazdasági haszonszerzés volt, amire mindig is kínosan ügyeltünk.

A középkorban különféle háborúk kirobbantásával foglalatoskodtunk. Egyik ősöm Ázsiában jutányos áron hozzájutott egy népes, pestissel fertőzött mongol futóegér családhoz. A segítségükkel grandiózus népességszabályozást vitt végbe Európában. Ármánykodás, árulás, aljasság. Ez az, ami a családunkat Európa szerte híressé tette. A fondorlatosság mindig is a vérünkben volt. Családi találkozóink gyakran fulladtak kedélyes vérfürdőkbe. A XVI. században, az akkoriban nagyon divatos, kölcsönösen végrehajtott családi mérgezések miatt majdnem kipusztultunk. Az volt a szerencsénk, hogy az egyik oldalágunk éppen Amerikában zsákmányolta ki az indiánokat. Ők életben maradtak, az őslakosok nem.

A familia az ősi tudás birtokában rengeteg csalót, szélhámost, hamiskártyást, szemfényvesztőt és biztos kezű orgyilkost adott a világnak. Jellemző ránk, hogy az évszázadok során hatalmas gyakorlatra tettünk szert menekülésben, rablásban, útonállásban, leánykereskedelemben, aljas módon szerzett vagyon felhalmozásában. A kalózkodás sem állt távol tőlünk. A tulajdonomban van Sir Francis Drake kapitány egyik hajtincse. A kalózkapitány koponyáját jelenleg a húgom levélnehezéknek használja. A többi részét valamelyik menekülésünk során sajnos elveszítettük.

Gátlástalan elvetemültségünkre jellemző, hogy egy-egy sajnálatos haláleset után nem papot, hanem hagyománytiszteletből hóhért hívunk.

A Francia Forradalom idején szervezetten fosztottuk ki az arisztokráciát. Egyik távoli rokonom, egy bizonyos Robespierre nevű, minden hájjal megkent ügyvéd, addig fondorlatoskodott, amíg saját magát is gyanúba keverte. Sikerült a családban egyedüliként végrehajtania azt a bravúros tettet, hogy először szétlőtték az állkapcsát és utána küldték a guillotine alá. Rendkívül szép teljesítmény volt. Általában csak simán felakasztottak, vagy vízbe fojtottak minket, lefejezéssel nagyon ritkán bajlódtak velünk kapcsolatban.

Bonaparte Napóleon nevű ősöm meghódította majdnem egész Európát. Pechjére az oroszországi fiaskó után a família egységesen átállt Wellington herceg oldalára.

A család egyik oldalága kiváló üzleti érzékkel, megszervezte a rabszolga-kereskedelmet. Ekkoriban egy csomó cukornád ültetvénnyel és rengeteg korbáccsal rendelkeztünk.

A szervezett bűnözés felépítésében és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom kirobbantásában is jelentős szerepet játszottunk. Mielőtt a proletárok lerohanták volna a Téli Palotát, addigra mi azt már tökéletesen kifosztottuk. Csodálkoztak is az elvtársak, hogy a cár atyuska mennyire puritán ember volt.

Az alkoholcsempészetből és a két világháborúból – tradicionálisan – rendkívül tisztességtelen módon szedtük meg magunkat. Virágzott a fegyverkereskedelem és mi emiatt gátlástalan dőzsölésbe kezdtünk. Igazságos módon mindenkit elárultunk.

A második világháborúban az egyik rokonom megpróbált Hitlerrel is üzletelni, de ő állandóan üvöltözött és valami felsőbbrendű emberről hadovált. A bácsi felajánlotta, hogy szerez neki belőlük amennyit csak akar, csak mondja meg pontosan, hogy miként nézzenek ki. Erre a Führer, mint a fába szorult féreg, veszettül elkezdett üvöltözni, és hisztérikusan az kiabálta, hogy „Raus!”. A bácsi nem nagyon tudott mást tenni, mint egy jól irányzott ökölcsapással leterítette, mint egy marhát. A meglepődött SS őröket megnyugtatta, hogy csak egy ősi, távol-keleti relaxációs technikát mutatott be. Közölte, hogy nézzék majd meg, ha Herr Hitler magához tér, milyen szépen ki fog tisztulni az agya. Sajnos az ütés túl jól sikerült, így a Führer még aznap nekilátott a Barbarossa terv kidolgozásának.

Jelentős szerepet játszottunk a kubai rakétaválság kirobbantásában is. Zseniális módon mindkét felet keményen megzsaroltuk. Végül szerencsére fizettek. Az így szerzett pénz segítségével sikerült kirobbantanunk az olajválságot. Biztos mindenki hallott már róla, vagy legalábbis fizetett érte. Természetesen nekünk.

Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy az adószedést és az uzsorakamatot az egyik ősünk találta ki. Erre a tevékenységére az a legfőbb bizonyíték, hogy máglyán égették el, miután kibelezték.

Jelenleg legfőbb szórakozásunk és bevételi forrásunk különböző országok gazdaságának bedöntése és válságok kirobbantása. Mi vagyunk az a háttérhatalom, amiről annyit beszélnek. Szaniszló Ferenc, ármány-szakértő, kiválóan ismeri a családunk históriáját. Tudományos előadásai során azonban nagyon sokat szépít a cselekedeteinken. Jóval gonoszabbak és aljasabbak vagyunk, mint ahogyan azt ő állítja.

*******

Mark Twain – Börleszk biográfia (részlet)

Szentkuthy Miklós fordítása

„Mivel két-három barátom nemegyszer kifejezte óhaját, hogy írnám meg önéletrajzomat (még el is olvasnák, tették hozzá, ha véletlenül ráérnek): hát most engedek a tömegek hisztériás követelésének, és íme - itt nyújtom életem történetét.

Ősrégi nemes családból származom: családfánk messzi-messzi századokban gyökeredzik. Az ősök őse, az első, akit a családi krónika megemlít: bizonyos Higgins, a família barátja. Ez még a tizenegyedik században volt, mikor egész pereputtyunk Aberdeenben élt, Angliában, a corki grófságban. Hogy hosszú életű családunk tulajdonképpen mért viseli azóta az anyai nevet (kivéve azt a pár esetet, mikor egy-egy csemete játékos álarc- vagy álnévképpen az apai nevet használta, különböző zűrök elkerülése céljából), és nem a Higginsét: olyan titok, melynek bolygatásától családom mind a mai napig felette tartózkodott. Valami romantikus história lappang mögötte - költői is meg ködös is -, úgyhogy legjobb, ha nem nyúlunk a dologhoz. Így van ez már az ilyen ősi családoknál.

Arthur Twain országos hírű férfiú volt - önkéntes adóvégrehajtó a keresztutaknál William Rufus idejében. Körülbelül harmincéves lehetett, mikor visszavonult az egyik legpatinásabb angol üdülőhelyre, mely Newgate Fegy... stb. néven ismeretes; azért ment oda, hogy bizonyos dolgokat rendezzen: azóta senki sem látta. Ott tudniillik váratlanul elhalálozott.

Augustus Twaint is különleges babérok koszorúzták úgy 1160 táján. Nagyon tréfás egy fickó volt, ócska szablyáját szívesen élesítgette (és használta is), főleg vaksötétben és kies helyeken: szerette meg-megcsiklandozni vele az arra járókat, élvezte, hogy milyen nagyokat ugranak tőle. Született humorista volt. Viszont kissé túlzásba vitte a dolgot, és az első alkalommal, mikor rájöttek, hogy az utazóközönségnek ily módon szokta lesegíteni a kabátját, a hatóságok eltávolították egyik testrészét, és a londoni vértörvényszék egy igen előkelő helyére tűzték ki, ahonnan nyugodtan szemlélhette a sétálókat, és különösebb gondok nem is zavarták. Soha ilyen kellemes helyzetben még nem volt, és ezen a pozícióján többé nem is változtatott. A következő két évszázadban a családfa főleg katonákat mutat fel - nemes lelkű, heroikus fickókat, akik örökké dalolva mentek a csatába (pontosan a hadsereg mögött), és ugyancsak ujjongva vonultak vissza (pontosan a legelső sorok előtt).”

Mivel kárt okoztak.

Ez persze csak egy idétlen szóvicc. Az is természetes, hogy így általánosítva ez nem igaz. Azokról van szó, akik a hatalom kegyeltjei és vidám kiszolgálói. Ők jutnak a legtöbb szereplési lehetőséghez, tehát nagy hatással vannak a közvéleményre, ezért a felelősségük is óriási. Az menekültekkel szembeni atrocitásokhoz nekik is közük van, mivel ők is fogaskerekek egy ördögi gépezetben. Aki nem hiszi, járjon utána.

Elsőként a saját szakmájukat, a hitelességüket tették tönkre. Ez az ő problémájuk, elemezgessék csak, ha kedvük tartja.Tudományos diszciplínából alkalmazott marketinggé degradálták le a politológiát. Manapság a politológusok úgy tekintenek a pártokra, mint valamiféle eladható termékekre, vagy mint fizetőképes megrendelőkre. A kormánypárt természetesen fizet is nekik huszárosan. Teszik mindezt nagyvonalúan, a közpénzek felhasználásával, ők pedig leszállítják a kívánt megrendeléseket. Erre azonban egy tehetséges biztosítási ügynök is képes. Ráadásul az ő tevékenysége átlátható. A Századvégé például ezzel szemben nem olyan nagymértékben.

A legelkötelezettebbek elvtelenül átmentek propagandistáknak, vagy ideológusoknak. Lett egy csomó kicsi Mihail Andrejevics Szuszlovunk, persze ezt ők nem ismerik el magukról. Szép lassan elővehetik a tudományos szocializmus és a politikai gazdaságtan könyveiket. Ha nincs, mert túl fiatalok hozzá, majd valahonnan beszerzik azokat.

Az is meglehet, hogy magának a politológiának csupán az a feladata, hogy kiszolgálja a pártokat. Ez esetben persze semmi jogom sincs kritizálni őket, mivel ezt a szerepüket kiválóan teljesítik. Török Gábor az egyik írásában azon kesergett, hogy a köznép csak azt akarja hallani tőlük, ami a kedvére való. Nem nagyon kíváncsiak az igazságra. Nem tudom, hogy maga a köznép miként van ezzel, mivel én csak egy darab köznép vagyok, így csak a magam nevében durcáskodhatok. A magam részéről bátrabb fellépést és több szemtelenséget várnék el. Meg persze az igazságot. Nem a teljeset és megmásíthatatlant, mert olyan nincs. Hülyeségeket is nyugodtan beszélhetnek, de az legalább a sajátjuk legyen.

Ha egy kóbor politológus olvassa ezt az irományt, talán kijavítja az én hülyeségeimet, biztos van egy csomó. Azt azért nagyon remélem, hogy nem egy bírósági per formájában, mivel nagyon kutyául állok anyagilag. Gyakorlatilag teljesen perképtelen állapotban vagyok. Börtönbe meg csak nem küldenek a tiszteletlenségemért. Amúgy pedig, sajnos valószínűleg én vagyok az idősebb. Ennyi idősen már jogom van elbutulni. Azt tartom inkább valószínűnek, hogy nem nagyon éri el az ingerküszöbüket. Pipafüst!

Amivel a legjobban felbosszantottak, az menekültekhez és az önkéntes segítőikhez való cinikus, gúnyos és felsőbbrendű hozzáállásuk. G. Fodor Gábor a kormány propagandáját egyszerűen zseniálisnak tartotta, mivel az eredményes volt. Valami igazság persze van a dologban, hiszen az atombomba is egy rendkívül zseniális találmány, de a bevetéséről mindmáig megoszlanak a vélemények. A környezetre való katasztrofális hatását azonban ma már senki sem vonja kétségbe. Politikailag bizonyos szempontból tényleg hasznosnak bizonyult.

Magát a nemzeti konzultációt egyenesen brutálisan jó eredménynek tartotta a lelkes fiatalember. Mindezt olyan lenéző és gúnyos mosoly kíséretében közölte, hogy az ember egyből komplett idiótának képzelte magát. Ilyen mélységes megvetéssel elég ritkán találkoztam. Az említett csodás eredmény az, hogy a kormány által elkövetett botrányok tömkelege ellenére, megállt a FIDESZ-KDNP népszerűségének csökkenése. Közel két milliárd forint brutális bevetésével és egy országos szőnyegbombázással ez valóban grandiózus teljesítmény. Az, hogy ez a társadalom – talán valami ilyesminek nevezik a politológusok ezt a valamit, tudja a fene – számára ez hasznos-e, hát azt bizony nem nagyon firtatja senki. G. Fodor gyakorlatilag egy erkölcstelen figyelemelterelő offenzívát ajnároz, láthatóan boldogan és megkönnyebbülten. Lelke rajta. Valahogy majd megmagyarázza az unokáinak, ha érdekelni fogja egyáltalán őket. Valószínűleg nem.

Bölcsen azt is kinyilatkoztatta, hogy az ellenzék nem vette komolyon a migrációs hullámot. A jelek és a tények ismeretében maga a kormánypárt sem. A szíriai polgárháború és az arab tavasz nem mostanában tört ki. Az egyébként terroristákat is nagylelkűen támogató, ma már szinte Európa védelmezőjének kikiáltott, Moammer Kadhafi – meglehetősen tragikus és brutális körülmények között – 2011. október 20-án távozott az élők sorából. Elegendő idő állt tehát a rendelkezésre ahhoz, hogy a kormány felkészüljön a menekültáradatra és az eltérő kultúrákból  adódó konfliktusok megelőzésére, kezelésére. Az Európai Unióhoz hasonlóan a kormányt nem nagyon foglalkoztatta ez a kérdés.

A primitív "Unternehmen Lópici Gáspár" politikailag kétségtelenül hasznos volt, más szempontból nézve azonban nevetségesen groteszk és rendkívül káros. Aki ezt nem hiszi el, az olvasson el néhány humánetológiai könyvet. Főleg az emberi csoportok autonóm viselkedésével foglalkozó részek az izgalmasak. Az emberi csoportok közötti agresszivitás meglepően könnyen kiváltható. Sajnos az irányítása már jóval problematikusabb.

Az, hogy most hamarjában felhúznak egy csinos kis határzárat – egy értékes ökoszisztémát gépesített vaddisznók módjára szétdúlva – legfőképpen arra jó, hogy politikai hasznot húzzanak belőle. Ez a beruházás politikailag valószínűleg nagyon sikeres akció lesz. Az ellenérveket viszont gondolkodás és mindenféle gátlás nélkül leseperték, gyakorlatilag lehazaárulózva azokat, akik ezeket egyáltalán felmerték hozni.

Az említett politológusok nálam sokkal felkészültebbek és tájékozottabbak. Semmiképpen sem tartom őket ostobának, pont ezért nem vagyok kibékülve a ténykedésükkel. Nem mernek Orbán Viktornak visszabeszélni. Biztos vagyok benne, hogy tisztában vannak azzal, hogy Kos, Rhodos, Lesbos és még egy csomó görög szigeten a menekültek embertelen körülmények között tengődnek. Azt is tudják, hogy az Aszad rezsim gátlástalanul bombázza a civil lakosságot, akár még a szíriai menekülttáborokat  is. Ehhez jött még az Iszlám Állam brutalitása, valamint a harcok kiszélesedése. Az ott élő emberek, a szélsőjobb által sulykoltakkal ellentétben, nem burnuszos kecskepásztorok. Művelt, jól kereső, jól szituált embereknek is menekülniük kellett, ha nem akarták, hogy ott helyben, családostól felkoncolják őket. Még az is lehet, hogy iPhone-juk és Nike cipőjük van. Otthonuk azonban már nincs. A politológusok a török-szír-kurd konfliktus történéseit is jobban ismerik nálam. Tisztában vannak azzal, hogy a törökországi táborok nem éppen eszményi körülményeket biztosítanak a menekülteknek. A határon keresztül érkezettek között azért van olyan sok fiatal férfi, mivel ők a leginkább alkalmasak arra, hogy egy hosszú és veszélyes utat megtegyenek és valami megoldást keressenek a Görögországban vagy Törökországban maradt hozzátartozóiknak. Nem hiszem, hogy ez egyszerű feladat.

Valószínűleg katonák se nagyon akartak lenni. Ez utóbbi a számomra is nyomós érv lenne, mivel én sem szeretném magamat szitává lövetni másokért. 

A politikai haszonszerzésen kívül, ami ezzel a krízissel kapcsolatban engem nem nagyon érdekel, rengeteg olyan kérdés felmerül, amire nem nagyon térnek ki az említett, óvatos és félénk szakemberek: 

• A magyar állam miért nem szervezte meg időben a menekültek fogadását, elhelyezését, adminisztrációját?
• Mi lesz a menekültekkel télen?
• Miért éri őket annyi atrocitás a magyar lakosság részéről?
• Miért zárkózik el a magyar kormány ennyire mereven mindenféle kompromisszumos megoldástól?
• Miért kóborolhatnak félkatonai szervezetek az amúgy is feszültséggel teli térségben?
• Az alapvető humanitárius segítséget sok esetben miért csak civil személyek biztosítják?
• Miért éri őket annyi inzultus, megaláztatás  és miért nem támogatják a tevékenységüket?
• Miért tekinti a magyar állam ezeket a civil személyeket hazaárulóknak?
• Az Uniótól kapott a menekültek segítését célzó támogatások miért csak július 7. és 31. között voltak megpályázhatóak?
• Ki volt képes ilyen rövid idő alatt ennyi uniós pályázatot összeállítani?
• Átlátható lesz-e ezeknek a pénzeknek a felhasználása?
• Az egyházak, szeretetszolgálatok miért nem segítenek egy humanitárius katasztrófában?
• Hasznos-e a magyar lakosság számára a konfliktusok ilyen mértékű gerjesztése?
• Jelenleg a menekültek ellátása, fogadása hiányos és kaotikus. A terrorveszélyt ez a tény erősíti, vagy gyengíti?
• Nem lenne-e hasznosabb szövetségeseket keresni a menekültek között, mint általánosan és ostoba módon egységesen ellenségnek nyilvánítani őket?
• A 175 km-es határzár Natura 2000-es területeket is érint. A Paeonia officinalis subsp. banatica védelme érdekében, egy, a NATO által tervezett katonai objektum megépítését minden további nélkül meg lehetett akadályozni. Most még egy árva hatástanulmány sem készült a degradációval érintett területekről.
• A határzár erőltetett felépítése helyett ezt a pénzt nem lett volna hasznosabb inkább a menekültek fogadására, követésére, átvilágítására fordítani?
• Az érintett határszakaszon, hogyan szabályozzák majd a fegyverhasználatot?
• Meg lehet-e a határzárat védeni fegyverhasználat nélkül?
• Ha a fegyverhasználat mégis bekövetkezik, nem lesz-e ez negatív kihatással az amúgy sem túl jó magyar-szerb kapcsolatokra?
• Ki vállalja a felelősséget az esetlegesen bekövetkezett halálesetekért?
• Mi alapján tekinti a magyar kormány Görögországot, Törökországot, Szerbiát biztonságos országnak? A járványok és az alapvető egészségügyi körülmények hiánya miért nem veszélyezteti a menekültek életét?
• Hasznos-e az, hogy Magyarországon a menekültkérdést pártpolitikai csatározássá züllesztették le?
• Miért nem kap a lakosság objektív tájékoztatást a kérdésben?
• Nem jelenti-e mindez azt, hogy ezt a súlyos kérdést nem a komolyságának megfelelően kezeli a kormány?

Tényleg fogalmam sincs arról, hogy a politológiának kell-e ezekre kérdésekre választ adnia, vagy elégséges-e számára csupán a pártpreferenciákra való hatások a vizsgálata. Valami egyszerű költség-haszon elemzés elegendő lenne a menekültválság kezelésére? Ennél még egy családi ház kertjének a megtervezése is jóval bonyolultabb. Mitől félnek ennyire a politológusok? 

François Villon 

RABLÓBALLADA A VÖRÖS COQUILLARD-RÓL

A vén kalappal ferdén homlokában,
amíg övében sandán ült a tőr,
és két jó lábán kissé ingadozva
(a rum tette ezt s az átkozott likőr)
ez volt Pierre, a vörös Coquillard,
ki orránál vezetett minden zsarut,
s mert mindenütt ott volt és nem volt sehol:
a törvény miatta már rég nem aludt.

Még egy ringyót sem tudott sírni látni:
magával vitte, ha horgászni ment,
s csak a templom előtt hagyta magára,
hogy imádkozzék egyedül odabent.
A szegényektől nem vett el egy fityinget,
vadászni csak a gazdagokra járt:
s ha valaki ezt nem hiszi el, mondjátok:
Pierre volt ez, a vörös Coquillard.

És mikor ő lett a rablóvezérünk
és pofája sebhellyel volt tele:
akkor mindig tudtuk, hogy miből élünk,
és senkinek sem lett üres a zsebe,
akkor egyszerre miénk lett a város,
s velünk táncolt egész éjjel a bár,
de amikor a zsaruk megjelentek:
csak volt Pierre, a vörös Coquillard.

A hasunkat kaláccsal puhítottuk,
s a pálinkában sohsem volt hiány,
s azt híreszteltük: a széles világon
nincsen hozzája hasonló zsivány.
De a hóhérnak ez már rég nem tetszett,
csak ült a varjak közt s azt mondta: rája vár,
és önmagát hozzá vendégül hítta
akkor Pierre, a vörös Coquillard.

S a bitót nézte, mely alatt várt a féreg,
s övét, melyben már rég nem ült a tőr,
szemébe akkor majdhogy egy könny tévedt
(a rum tette ezt s az átkozott likőr)
és nyakát szépen a kötélbe dugta,
hiszen a hóhér is csak proletár,
s mikor kettétört a nyakcsigolyája:
csak volt Pierre, a vörös Coquillard.

Faludy György átköltésében

- Jó napot kívánok, kedveském. Mondja, drága. Itt van a betegfelvétel?

- Nem, nem, kedves asszonyom. Hátul, a gazdasági bejáratnál talál pár száz keservesen jajgató embert, oda kéne valahogyan eljutniuk. A kormány rendelete szerint itt a kórházban rendkívül lehangoló az óbégató, vérző, csonkolt emberek látványa. Tudja, itt valójában csak az egészséges embereket vesszük fel.

- De ha egészségesek, minek nekik kórházba menniük?

- Kiválóan javítják a kórházi statisztikákat, kevesebbe kerülnek, és nincs is velük annyi gond. Valójában közmunkások. Napi 8 órában betegeket alakítanak. Amolyan statisztikai statiszták.

- Értem. Ez pompás ötlet. Egyetlen apró gondom van csak. Tudja, kedveském, a férjem nem igazán tud már járni. Üszkös lábbal nem nagyon tud mozogni az ember. A taxis pedig már sajnos elment.

- Próbálok keríteni önöknek egy beteghordót. Sajnos egyszerre öt-hat beteggel kell rohangálniuk. Talán valamelyikük elvetődik erre a vidékre is. Komolyan gondolja, hogy ilyen súlyos betegséggel behozza hozzánk a férjét? Jelenleg pestis, tífusz, kolera és valami ismeretlen, randa nyavalya pusztít a kórházunkban. Nincs a faluban esetleg egy megbízható javasasszonyuk, vagy gyógyítójuk? Általában a falu szélén szoktak éldegélni és fekete macskájuk is van. Azt rebesgetik, néha ők is azok. Onnan könnyen felismerhetők.

- Ja, a Biri nénére gondol? Persze, de ő azt mondta, hogy ebben az esetben már csak amputálni tud.

- Az pompás. Mi is azt csinálnánk, csak sokkal rosszabb körülmények között. Kérem asszonyom, adnék egy gyógynövény-listát. Ha az említett hölgynek lennének felesleges készletei, szívesen elfogadnánk. Mondja meg neki, legyen olyan szíves, hogy főleg vérzés- és fájdalomcsillapító szerekre lenne szükségünk. A múltkor az egyik betegünk egészen kiváló sebbalzsamot hozott nekünk, de az receptet nem volt hajlandó elárulni. Annyit mondott, hogy pókháló is van benne. Nagyon jó hatásfokkal tudjuk alkalmazni a szamártrágyát is. Néha tényleg csodákra képes. Rummal sajnos elég rosszul állunk.

- Persze, aranyoskám, ne aggódjon. Beszélek vele. Egy kicsit azért megijesztett, kedveském. Kötszerrel amúgy hogyan állnak, drága?

- A lepedőket már felhasználtuk. Az alagsorban tépéscsinálókat alkalmazunk. Természetes anyagból készült ingeket, lepedőket, gyolcsot, hasonló dolgokat szívesen elfogadunk.

- Körbenézek otthon, aranyoskám. Amit tudok, megteszek. A háború végén magam is dolgoztam nővérként. Szívesen segítek. Akkor azt javasolja, hogy vigyem a férjemet haza?

- Egy sima üszkösödéssel én nem nagyon kockáztatnék. Sebészünk jelenleg amúgy sincsen. A határőrizeti szervek kiemeltek néhány törzsi varázslót. Jelenleg ők vezetik az osztályokat. A gonosz szellemeket már kiűzték, azokkal már tényleg semmi bajunk sincs. A betegekkel pedig a biztonság kedvéért aláíratunk egy papírt, hogy már halva vettük fel őket. Ha megmaradnak, ráfogjuk a feltámadásra. Van ilyen, mivel csodatévőket alkalmazunk. Ők azonban csak pénzért hajlandók tevékenykedni. A feltámadást jelenleg a TB nem finanszírozza. Hogyan szólíthatom a nénit?

- Aranka vagyok, drágám.

- Köszönöm, Aranka néni, mindig örülök, ha ilyen rendes, aranyos emberekkel találkozom. A férje is nagyon fegyelmezett. Nézze, milyen bátor! Nem is jajgat.

- Persze, hogy nem, mivel elájult. Amúgy nyögdécselni szokott, meglehetősen hangosan. Üszkösödénél ez természetes, ha jól gondolom.

- Így van, drága Aranka néni. Hallaná csak este, micsoda jajveszékelés folyik az osztályokon. Valami ilyesmi lehetett a napóleoni háborúk idején is. Maradt még egy kis ammónium-karbonátom. Tudja, repülősó. Ha úgy gondolja, térítse magához vele a férjét.

- Köszönöm, de azt hiszem, kedveském, jobb ez így neki. Majd a Biri néne rendbe rakja. Hafner bácsi a műbútorasztalos pedig farag neki egy csinos kis műlábat, 42-es méretben. Tudja, így a cipői sem mennek majd pocsékba.

- Jó ötlet. Jaj, Aranka drágám, majd elfelejtettem. Kérdezze már meg a Biri nénét, legyen olyan szíves, hogy hetente kétszer nem vállalna-e rendelést nálunk. Fizetni nem tudunk, de a betegek valamit biztos tudnának adni neki.

- Szólok neki, persze, persze… Amúgy már 94 éves, de nagyon jó egészségi állapotnak örvend.

- Hű, Aranka néni ez csodás. PR szempontból is nagyon jól jönne nekünk. Majd azt mondjuk, ő is a mi betegünk. Nem is tudom, mikor láttam utoljára 80 év feletti pácienst élve. Majd vigyázunk rá, nehogy elkapjon valamit.

- Á, nem hiszem én azt. Még a dédnagyanyjától örökölt egy varázsige gyűjteményt. Biztos jó az kolera ellen is. Nem lesz vele semmi gond, ha a macskáját is elhozhatja magával.

- Ez csak természetes, majd azt mondjuk rá, hogy orvosi macska. Nagyon hálásak vagyunk önnek, drága, és vigyázzon a férjére. Pár éve még meg tudtuk volna menteni a lábát, de tudja, hogy van ma… Jelenleg a statisztikára kell hajtanunk, az most fontosabb. Pénzt meg nem nagyon kapunk, csak méregdrága műszerekre, mivel azokat fel lehet avatni. Én amúgy aneszteziológus vagyok, de most a betegfelvételhez raktak. Tudja, Aranka néni, a baseball ütőkhöz egy kicsit ügyetlenke vagyok. A betegek mindig túl korán felébredtek. Felvettek ezért helyettem egy profi ütőjátékost. Az percre pontosan ki tud ütni bárkit. Ügyes és jóképű férfi. A betegek is imádják.

- Hát, sok szerencsét aranyoskám. A Biri nénének szólok, hogy a hazának szüksége van rá. Csak arra vigyázzanak, hogy KDNP-st soha ne engedjenek a közelébe. Húszat már békává változtatott, és most dunsztosüvegben tartja őket.

***

Az Orvostudomány Története: Középkor Pestisjárvánnyal
Közzétette: Dr. Kiss Gabriella

A középkorban a betegségeket leginkább Isten büntetésének tartották a bűnös életért. A vér lecsapolását köpölyözéssel vagy piócákkal végezték. Nem voltak antibiotikumok, a gyógyszereket különféle növényekből, fűszerekből, gyantákból állították elő.

A fejfájást például illatos növényekkel, rózsával, zsályával és levendulával gyógyították, míg a beléndek és a bürök keverékét alkalmazták ízületi panaszok esetén. A gyomor fájdalmát és legtöbb betegségét ürömmel, mentával gyógyították. A tüdőbajt fekete nadálytő és édesgyökér keverékével kezelték, pemetefüvet adtak a köhögésre és megfázásra is.

A sebek gyógyítása is gyerekcipőben járt még. A fertőtlenítést és tisztítást legtöbbször ecettel végezték, mert úgy tartották, az megöli a fertőzést. A menta is használatos volt mérgezés és sebek gyógyításánál. Mirhát is használtak fertőtlenítéshez, míg a harcban szerzett sérüléseket legtöbbször cickafarkkal gyógyították.

A középkori orvosok tudása a betegségekről ősi tanításokból, Arisztotelésztől, Hippokratésztól eredt. A beteget a test folyadékai alapján vizsgálták; a vérét, a vizeletét és a székletét vizsgálva, mérlegelve a négy legfontosabbnak tartott folyadék egyensúlyát. A fekete epe a föld elemének, a sárga epe a tűznek, a vér a levegőnek, a nyál pedig a víznek felelt meg. Ezeknek az elemeknek egyensúlyban kellett lennie a testben, ezért néha véreztetni kellett a betegeket.

Csak kevés gazdag ember engedhette meg magának, hogy tízéves képzésen vegyen részt, így hivatalosan is orvos legyen a középkorban. A sebészek kevéssé voltak képzettek, nagyjából a borbélyokéval tartották egy szintűnek a szakértelmüket. Akkoriban a borbélyok is végeztek el orvosi feladatokat. Vért csapolhattak le és fogat húzhattak.

A gyógyszerészek a különféle orvosságnak használt főzetek és keverékek mellett parfümöket és édességeket is árultak. A legkevesebb szakmai tudással, de annál több tapasztalattal és generációról generációra szálló tudással a bábaasszonyok bírta.

1328-tól 1351-ig pusztított a fekete halál néven elhíresült pestisjárvány, és rengetegen estek neki áldozatul. Bár a járványt 1351-ben sikerült megfékezni, még további hatvan évig tapasztaltak kisebb nagyobb járványokat, amiket a fekete halál okozott.

A betegség a nevét arról kapta, hogy a fertőzöttek bőre elfeketedett és a vérük is sűrűvé, feketévé vált. A szörnyű betegséget bolhák terjesztették, amiket a patkányok juttattak el mindenhova. Sajnos csak a fekete halál tombolása után jöttek rá az emberek, hogy a tisztaság és az egészség kapcsolatban állnak egymással. Bár az emberek a történelmi középkort sötét időkként emlegetik, a patkányok ekkor élték fénykorukat.

A városok, falvak szemét- és szennykezelési hiányosságai csak a fertőzéseknek és a patkányoknak kedveztek. A patkányokkal a fekete halál a nagy kereskedelmi útvonalak mentén minden ismert országba eljutott. Úgy tartották, a Góbi sivatagból indult ki a járvány. Az európai lakosság harmadával végzett, míg Kínában a járvány ötven éve alatt nagyjából 35 millióan haltak meg.

Az orvosok se a járvány eredetét, se a gyógymódját nem ismerték, így a pestisnek csak a tüneteit tudták enyhíteni. A mortalitás 30-40 százalékos volt. Annyian vesztek oda, hogy a papok már nem tudták ellátni feladataikat, így a pápa arra kényszerült, hogy mindenkit feloldozzon, akivel a járvány végzett. A haldoklók engedélyt kaptak, hogy akár egymásnak is meggyónhassák bűneiket haláluk előtt. A szörnyűségektől hemzsegő korszak Istenbe vetett hite megrendült, és sokak szerint ez vezetett végül a reformációhoz.

Forrás

Kövér László a barátságos és simulékony modorú házelnök elhatározta, hogy megkeresi Merlint a híres varázslót. Merlint, ha ő is úgy akarta, mindig megtalálták az ügyfelei. Ez általában a hangulatától és az elfoglaltságaitól függött. Mostanában már nem nagyon kereste az emberek társaságát, inkább a természetet gyógyítgatta. A házelnökre azonban rendkívül kíváncsi volt, ezért egy SMS-t varázsolt Kövér László szigorúan titkos mobiltelefonjára.

Kövér László csodálkozva olvasta az üzenetét: „A 717-es szobában vagyok. Hány cukorral kéred a kávét? Üdv, Merlin”. Nem nagyon tetszett neki a dolog. Magához hívatta Tóth László r. alezredest, az Országgyűlési Őrség Parancsnokát. A parancsok kissé félve jelentkezett a szigorú házelnöknél.

– Házelnök úr, Tóth László alezredes, jelentkezem. Mit parancsol, uram?

– Hogy a fenébe került egy közönséges varázsló a 717-es szobába? Mi van itt? Valami közönséges átjáróház? Mit gondolnak, miért vettem meg magukat? Tud valami elfogadható magyarázatot adni erre a betolakodóra?

– Jelentem, uram, nem nagyon, mivel nincs is 717-es szobánk.

Ebben a pillanatban megcsörrent a házelnök telefonja.

– Szia, Lackó fiam. Hagyd már békén azt a szegény parancsnokot. Nem tehet semmiről. Varázsló vagyok. Nem esik nehezemre bárhol és bármikor megjelennem, akár még a te alakodban is. Bevallom, manapság a nyílt utcán, nem szívesen tenném meg ezt. Alapjában véve békés természetű vagyok. Figyelj! Küldök hozzád egy egeret. Lehetőleg ne használjatok sokkolót, mert beledöglik. Kövesd csak bátran, ő majd elvezet hozzám.

– Rendben van, parancsnok. Legközelebb azért figyeljen jobban. Most eltűnhet a szemem elől.

A parancsnok megkönnyebbülten távozott. Ekkor, a kinyitott ajtón keresztül, besurrant egy fehér színű egér, élénken csillogó, zöld szemekkel.

– Mély tiszteletem, házelnök úr. Remélem, Merlin nem felejtett el szólni önnek, hogy jövök. Nagyon félek az elektromos sokkolóktól. Ha megkérhetném, kövessen, nagy jó uram.

– Megkérhetsz, és ha a kedvem úgy tartja, majd követlek is. Megjegyzem, hogy rendkívül nagy pofátlanságnak tartom, hogy egy házelnöknek egy egér parancsolgat. Annak az ágrólszakadt gazdádnak kellet volna idejönnie.

– Bocsáss meg, uram. Merlin egyáltalán nem a gazdám. Régóta nagyon jó barátok vagyunk. Nos? Menjünk, vagy keressünk valami más megoldást?

– Nem! Jó lesz így is. Méltóztatok jönni, bár az egész nagyon megalázó a számomra. Teljes mértékben méltóságomon alulinak tartom ezt az eljárást.

Az egér kissé félénken elindult, mivel nem nagyon bízott meg Kövér Lászlóban. Egy folyosó végen megtalálták a 717-es szobát. A házelnök kopogtatás nélkül, bőszen benyitott. Az egér megkönnyebbülten elszaladt.

– Ide figyelj, Merlin! Ez az én házam! Engedélyt kellet volna kérned, hogy beköltözz ide!

Merlin éppen kávét főzött egy lombikban. Szerette ezt a tevékenységet, ezért mindig a hagyományos módszert választotta. A varázsolt kávé ízét nem kedvelte. Barátságosan feltekintett a villogó tekintetű főméltóságra.

– Üdvözöllek, László. Úgy tudom, te akartál látni engem. A bársonyos modorod semmit sem változott. Hogy finoman fogalmazzak, meglehetősen rusztikusra sikeredett. Az emberek jelentős része általában köszönni szokott. Tudod, ez amolyan régi szokás. De, hagyjuk is… Feltételezem nem tánc- és illemórára jöttél.

– Nem. A modorom teljesen megfelelő. Eddig még senki sem mert panaszkodni rá. Köszönni pedig csak Orbán Viktornak vagyok hajlandó. Más nem érdemli meg. Megkérhetnélek arra, hogy ne tegezz! Megalázó és árt a méltóságomnak.

– Természetesen megkérhetsz, de egyáltalán nem érdekel. A méltóságod pedig még annyira sem. Na, bökd már ki végre, hogy mit akarsz tőlem. Az ostoba pökhendiség mindig feldühít. Ha sokáig szórakozol velem, átváltoztatlak takarítónővé, hogy megjöjjön a modorod. Tudod, őket nagyon kedvelem és tisztelem. Jókat lehet beszélgetni velük. Rendkívül sok, érdekes dolgot tudnak. Megjegyzem, rólad is.

– Te csak egy közönséges varázsló vagy, nem te döntöd el, hogy mi leszek. Szerencséd, hogy kérni, jobban mondva utasítani jöttem. Azt akarom, hogy az összes baloldali ember kínok-kínjával pusztuljon el. Lehetőleg jó hosszasan.

Merlin érdeklődve felpillantott és hamiskásan elmosolyodott.

– László, kedves gyermekem, nem kompenzálod egy kicsit túl te az MSZMP-és múltadat? Nem olyan nagy bűn az. Ahogy így elnézlek, ha nem lett volna a rendszerváltás, már benne lennél a Központi Bizottságban.

– Én soha nem voltam MSZMP-és, csak egy kicsit.

– Jól van, persze. Tudod, amúgy ez engem egyáltalán nem érdekel. A kérésedre visszatérve. Bár jártas vagyok a fekete mágiában, de csupán a te kedvedért nem fogom alkalmazni. Annyira azért nem vagy fontos. A népirtásokat pedig inkább megpróbálom megakadályozni. Artúrt is erre vettem rá, kisebb, nagyobb sikerrel. Meg kell értened, hogy az embertársaidról van szó és nem patkányokról. Persze, őket sem irtanám ki. Ha nem piszkálgatnátok állandóan az ökoszisztémátokat, nem lenne velük semmi gond. Alapvetően értelmes, barátságos lények.

– De a baloldal rendkívül kártékony. Csak rombolni tudnak és genetikailag rendkívül gonoszak. Pusztulniuk kell. Nem érdemelnek kegyelmet.

– Kétségtelenül rendkívül kemény fejed van, barátocskám. Szerencse, hogy jelenleg még nincs halálbüntetés. Nem ért téged gyermekkorodban valami nagy trauma? Rendkívül sötét erőket látok körülötted. Nem egy kellemes látvány. Hidd már el nekem, nem törnek az életedre. Nem nagyon szeretnek, de ez számodra szerintem megtiszteltetés.

– Természetesen. Aki engem nem szeret, az szemét baloldali. Áskálódó kommunista. Csak mi vagyunk jók és csak mi vagyunk képesek megmenteni a nemzetet.

– A nemzetedet jelenleg az ostobaságon kívül semmi más veszély nem fenyegeti. Nekem nyugodtan elhiheted ezt. Elég nagy tapasztalattal rendelkezem az ilyen dolgokban. És mond csak, barátocskám, kiket tekintesz te baloldaliaknak? Úgy érzem, kissé tágan értelmezed ezt a fogalmat. Szerintem te már az óvodásokban sem bízol. Ha teljesíteném a kérésedet, a végén elég kevesen lődörögnének ebben az országban. Állandóan azon siránkoztok, hogy kevesen vagytok, te mégis egy radikális népességfogyást szeretnél? A paranoiának, barátom, van egy foka, amit már kezeltetni kell. Persze nem kötelező, de azért ajánlatos.

– Nem vagyok paranoiás, átkozott, szenilis varázsló! Úgy látom, te is csak egy mocskos kommunista vagy!

– Pontosan erről beszéltem neked. Gondolkozz egy kicsit, László. Mint azt te is jól tudod, én egy varázsló vagyok. A természet problémái sokkal jobban érdekelnek a politikánál. Ha már mindenképpen be akarsz skatulyázni, akkor inkább radikálisan zöldpárti vagyok. Nos, barátom, akkor kik is azok a gaz baloldaliak?

– Azok, akik kritizálnak bennünket és aljas módon hazudoznak. A belső árulók és a külső külföldi megbízóik. Azok is ármánykodó baloldaliak. Halál rájuk!

– Értem. Szóval Európa lakosságát is csökkenteni szeretnéd. Nem akarlak elszomorítani, de ez nem fog menni. Alapvetően szeretem az embereket, még téged is. Sajnállak és féltelek, legfőképpen önmagadtól. Nem kéne ennyire komolyan venned a dolgokat. Még egyszer elmondom, barátom. A világ nagy része nem az ellenséged, még ha te ezt is szeretnéd. A baloldal pedig nem azonos az Apokalipszis négy lovasával. A négy lovas, tudod, nem valami ideológiát képvisel. Ők a háborút, a hódítást, a halált, az éhínséget jelképezik.

– Erről beszélek, Merlin. Pontosan ezt okozzák a baloldaliak. Ők az Apokalipszis lovasai!

– Összehozzalak velük? Figyelmeztetlek, ők nem olyan barátságosak, mint én. Nem nagyon lenne időd arra, hogy ideológia vitákba bocsátkozz velük.

– Akkor tehát nem segítesz nekem, te átkozott vénember. Te is csak egy mocskos áruló vagy!

– Bizonyos szempontból nézve, igen. A kisstílű hatalmi machinációitokban nem fogok részt venni. Nevetségesnek és károsnak tartom. Ha megbékélést szeretnél, abban tudnék nektek segíteni. Ezzel természetesen az ország is jobban járna. Egy kicsit persze vissza kellene fognotok a harácsolásotokat.

– Soha, soha, soha! Mi soha nem békülünk ki az ellenséggel! Meg fogjuk semmisíteni őket! Nélküled is nagyon könnyen végezni tudunk velük.

– Ebben nem kételkedem, barátom. A hatalom a ti kezetekben van. Két lehetőségetek van. Vagy bölcsen kormányoztok, vagy visszaéltek vele. Azt hiszem, ti végérvényesen döntöttetek. Egy ideig persze menni is fog. Ebben is nagy tapasztalatom van.

– Azonnal takarodj innen! Gaz árulóknak nincs helyük a házamban!

– Nyugodj már meg, László fiam. Majd elmegyek, ha úgy akarom. Ebbe neked nem sok beleszólásod van. Hány cukorral kéred a kávét?

– Egy árulótól nem fogadok el semmit! Tudd meg, hogy Orbán Viktor sokkal nagyobb államférfi, mint te vagy!

– Ez így is van, mivel én a legkisebb mértékben sem vagyok az. Tudod, inkább csak próbálom őket jobb belátásra bírni. Néha sikerül is, de ehhez az kell, hogy ne gondolják magukat a világegyetem középpontjának. Bevallom, ritkán lehet erről meggyőzni őket.

– Ezt még keservesen megbánod, Merlin. Ebben az országban soha többet nem kapsz megbízást, vagy munkát.

– Ezzel bizony nagyon sokan így vannak nálatok. Ti még azt sem tudjátok, hogy mennyi szegény emberetek van. A biztonság kedvéért ezt azért nem ártana tudnotok. Néha egészen meglepő dolgokra képesek. Kérlek, vigyázz az egészségedre, barátom. Ez az életvitel nem túlságosan egészséges. Próbálj meg lefogyni egy kicsit. Várjál. Mielőtt, természetesen köszönés nélkül, elviharzanál, mondanék neked még valamit. Ha a miniszterelnököd valahol, egy sziklában találna egy kardot, ne erőlködjön azzal, hogy kihúzza. Nem fog neki menni. Én azért elköszönök. Ez egy régimódi szokásom. Isten legyen veled, barátom.

***

Terence Hanbury White – Üdv néked Arthur, nagy király (részlet)

Fordította: Szíjgyártó László

„Mikor Lancelot egy egyenes úton lovagolt végig, észrevette, hogy az út másikvége felől két ember nyargal felé. Egy lovag meg a felesége. A hölgy elöl, sebesen, mint az őrült, a lovag meg utána. Kivont kardja villogott.

– Hohó! Hohó! – kiáltotta Lancelot, és elébük vágtatott.

– Segítség! – sikította a hölgy. – Jaj, mentsen meg! Le akarja csapni a fejem.

- Hagyja békén azt a nőt! Takarodjon! – ordította a lovag. – A feleségem, és felszarvazott!

– Nem igaz! – jajveszékelt a hölgy. – Jaj, uram, mentsen meg tőle. Kegyetlen, brutális vadállat. Azért féltékeny, mert szeretem az unokabátyámat. Mért ne szerethetném az unokabátyámat?

– Parázna nőszemély!– kiáltotta a lovag, és megpróbált lesújtani az asszonyra. Lancelot közéjük rúgtatott, és így szólt: – Igazán nem szabad így rátámadni egy nőre. Nem érdekel, hogy ki a vétkes, de egy nőt akkor sem szabad megölni.

– Mióta?

­ Amióta Arthur a király.

– Ez a nő a feleségem – mondta a lovag. – Semmi köze hozzá. Takarodjon! És akármit is mond, felszarvazott!

– Nem én, dehogy szarvaztalak fel – mondta a hölgy. – De te zsarnok vagy. És iszákos.

– És ki miatt lettem iszákos, mi? Különben az iszákosság se nagyobb bűn, minta házasságtörés.

– Csönd! – mondta Lancelot. – Fogják be a szájukat mind a ketten! Rossz hallgatni. Addig lovagolok maguk közt, míg le nem csillapodik, uram. Vagy inkább volna kedve velem megvívni, ahelyett, hogy megölné ezt a hölgyet?

– Szó sincs róla – mondta a lovag. – Magára ismertem az ezüst pajzsáról, maga Lancelot, és nem vagyok olyan hülye, hogy megvívjak magával, főleg egy ilyen ringyóért nem. Mi az ördögnek avatkozik bele?

– Azonnal távozom – mondta Lancelot –-, mihelyt lovagi becsületszavára megígéri, hogy nem fog asszonyt ölni.

– Dehogy ígérem!

– Hiába is ígérnéd – mondta a hölgy. – Ha megtennéd, akkor se tartanád meg.

– Mocsárlakók ügetnek utánunk – mondta a lovag. – Katonák. Nézzen csak hátra. Talpig fegyverben. Lancelot visszafogta a lovát és hátranézett. A lovag abban a pillanatban áthajolt mellette, és lecsapta a hölgy fejét. Mikor Lancelot, mivel nem látott sehol sem katonát, visszafordult, észrevette, hogy a hölgy fej nélkül ül mellette a lovon. Lassan balra dőlt, és leesett a porba. A lova csupa vér volt.

Lancelot elfehéredett.

– Ezért megölöm – jelentette ki. A lovag azon nyomban leugrott a lováról és a földre vetette magát.

– Ne öljön meg! – kiáltotta. – Kegyelem! Felszarvazott!

Lancelot is lóról szállt, és kihúzta a kardját.

– Álljon fel – mondta. – Álljon fel és küzdjön, maga, maga...

A lovag négykézláb feléje kúszott a földön, és belekapaszkodott a combjába. Mivel ilyen közel volt a bosszúszomjas Lancelot-hoz, az nem sújthatott le rá a karddal. – Kegyelem! – Megalázkodása láttán Lancelot megborzadt.

– Álljon fel – mondta. – Álljon fel és küzdjön. Ide figyeljen, levetem a páncélom, és a puszta kardommal küzdök meg önnel.

De a lovag csak annyit tudott kinyögni, hogy: - Kegyelem! Kegyelem!

Lancelot megborzongott, de nem a lovagtól, hanem a lelkében feltámadó kegyetlenségtől. Undorodva feltartotta a kardját, és ellökte magától a lovagot.

– Nézze, mi vért ontott – mondta.

– Ne öljön meg – mondta a lovag. – Megadom magam. Megadom magam. Nem ölhet meg valakit, aki kényre-kedvre megadta magát. Lancelot hüvelyébe lökte a kardját és visszahátrált a lovagtól, mintha önnön lelkétől hátrálna vissza. A lelke mélyén érezte, hogy kegyetlen és gyáva: ezért volt ugyanakkor bátor és jószívű.

– Álljon fel - mondta. – Nem bánom. Álljon fel és menjen. A lovag fölnézett rá, aztán tántorogva fölállt. Nem volt más, mint Sir Bedivere.”

II. János Ádám főherceg és Marie Aglaë Kinsky von Wchinitz und Tettau grófnő (a grófnő nevét nem kell magtanulni)

Egy nagyon titkos katonai akciót szeretnék most ismertetni. Mindenkit megkérnék arra, amint elolvasta ezt az írást, kalapáccsal azonnal verje szét apró darabokra a számítógépét, mobilját, vagy tabletjét. Ha nincs kalapácsa egy egyszerű húskopfoló is megteszi. Megosztani szabad, lementeni tilos, mert az hazaárulásnak számít. A lényeg, hogy ne hagyjunk nyomokat.

Rájöttem, hogy a miniszterelnök úr az egész politikáját különféle ellenségek megtámadására építi. Ez önmagában nem rossz taktika, csak rosszul válogatja meg őket. Szegények, bevándorlók, amerikaiak az Unió. Régebben az oroszok, a bevásárlóközpontok. Nem jó választás, mert nagyon sokan vannak. Olyan ellenfélre van szükségünk, amelyet könnyedén legyőzhetünk.

Én megtaláltam a legjobb megoldást. Ott van Európa közepén és kiváló stratégiai pont. Egyszerűen le kell rohannunk Lichtensteint. Gondosan utánanéztem. Csak 36.942-en vannak. Egy kisvárosnyi ember. Esélyük sincs ellenünk. Nyílt katonai csapást nem mérhetünk rájuk, mert ahhoz át kéne vonulnunk Ausztrián. Ez valószínűleg sok embernek feltűnne. Önmagában nem lenne nagy gond, mert a honvédelmi miniszterünknek olyan ártatlan képe van, mint Svejknek a derék katonának. Azt mondaná, hogy egy NATO hadgyakorlatra igyekeztünk, de eltévedtünk és nem tudunk lehajtani az autópályáról. Az autópálya matricát természetesen megvennénk.

Én azonban kitaláltam egy praktikusabb megoldást. Szép fokozatosan túlnépesedjük őket. Volán buszokkal fogunk támadni, turistának álcázva. Ha ilyen módon kétszázezren beszivárgunk, sokkal többen leszünk, mint ők. Így simán elérhetjük, hogy autonómiát kapjunk. II. János Ádám hercegnek van egy rakat gyereke. El kell érnünk, hogy több szálon beházasodjunk a hercegi családba, ezzel a pozícióinkat megszilárdíthatjuk. 2 milliárd font a magánvagyona, ez öröklés esetén nekünk is jól jöhet. Lichtenstein hivatalos nyelve ezután a magyar lesz. Ezt népszavazással fogjuk kikényszeríteni.

Ha az Unio valamit kifogásol, azt mondjuk, hogy mi megszállási bevándorlók vagyunk. Ez ellen nem tudnak mit csinálni, mert nincs rá törvény. Onnan tudom, mert ezt a szót én találtam ki.

Össze kell toboroznunk úgy kétszázezer önkéntest, akik vállalják a hosszú utazást. A támadás előkészítése mindössze abból állna, hogy harcosainkat körbe-körbe utaztatnánk az országban. Szükségünk lesz még nagy mennyiségű Daedalon tablettára, de ez nem kerül olyan sokba. Előre kiszámoltam. Elemózsiát mindenki hozna magával, azt, amit szeret. Vaduzban majd rekvirálunk.

A támadást Hende Csaba miniszter úrral fogjuk megkezdeni. Én tábornok leszek. Ez mindenképpen kijár nekem, mivel az én ötletem és én készítem elő az akciót. Jelenleg őrvezető vagyok, de gondolom az előléptetésem a haza érdekében megoldható. Mi megyünk az első busszal. Azért, hogy felismerjük egymást, kék mackóalsót fogunk viselni. Ez nem olyan feltűnő, mint a terepszínű egyenruha. Vaduz lesz az első célpont. Bekvártélyozzuk magunkat a szállodákba, és amíg a többiek meg nem érkeznek hősiesen kitartunk. Ehhez mindössze az kell, hogy a szekrényeket az ajtó elé toljuk. Így a lichtensteiniek nem tudnak lerohanni minket. A biztonság kedvéért néhány szállodaigazgatót megszerzünk magunknak hadifogolynak. 

Gondoskodnunk kell az ő ellátásukról is. Majd egy kicsivel több sült csirkét viszünk. Azt még ki kell derítenem, hogy szeretik-e a kovászos uborkát.

Meg kell nyernünk magunknak a herceg jóindulatát, ezért viszünk neki ajándékot. A tervnek ezt a részét még alaposan ki kell dolgoznunk. Meg kell ismernünk a szokásait és, és hogy mit szeret. Ebben mindenki segítségére számítok.

Ha ez az akcióm sikerül, ezzel a módszerrel a későbbiekben elfoglalhatjuk Ausztriát, majd Svájcot is. Ez utóbbi azért lenne fontos, mert rengeteg pénzük van. Ezt kell megszereznünk. Ez azonban a jövő kérdése, addig minden erőnkkel Lichtensteinre kell koncentrálnunk.

Ha valakinek van arrafelé rokona, keresse meg Hende Csabát. A jelszó Vaduz, ő mindent érteni fog. Minden apró kis információ fontos. Fényképek is kellenének, mert én még sosem jártam arrafelé. Egy tábornok számára nagyon fontos, hogy mindenről tudjon.

Remélem nincs lichtensteini köztünk. Ha valaki lichtensteiniül beszél, azt azonnal ejtsük túszul. Majd mi kifaggatjuk.

Senki ne felejtse el! A jelszó Vaduz! Kirakom II. János Ádám fényképét is. Ha valaki összefutna vele, próbálja meg óvatosan kikérdezni. Nekem elég szimpatikusnak tűnik.