Leslie Mándoki Kodály Zoltán egyik legkedvesebb tanítványa volt. A híres zeneszerző tanította meg a rendkívül tehetséges fiút kerékpározni. 4 éves korában még csak triciklin gyakorolt, de Kodály Zoltán unszolására a szülei beleegyeztek abba, hogy áttérjen a kétkerekű bicikli használatára. Édesanyja legnagyobb meglepetésére, a kis Leslie, aki a László nevet egy tragikus balesetben vesztette el, azonnal eltekert egészen Budaörsig. A híres zeneszerző ekkor azt javasolta, hogy próbálkozzon meg bátran a kanyarodással, amit azonnal meg is mutatott neki. Kodály Zoltán nyolc gyönyörű kört komponált, balról – jobbra, fináléként egy mesteri leszállást mutatott be. Leslie már ekkor kitűnt, briliáns improvizációs készségével. Egy harmonikus balkanyarból, virtuóz módon, képes volt hirtelen jobbra irányt változtatni. Zoli bácsi bátorította, hogy most már teherautók és autóbuszok elé is nyugodtan kivághat.

Kodály Zoltán 1967-es halála után, a fiú megörökölte a zeneszerző világhírű kerékpár gyűjteményét. Ezután Szokolay Sándor zeneszerző vette pártfogásba a tehetséges bicikliművészt. Évekig, napi több órán keresztül kitartóan gyakoroltak a Budai hegyekben és Budapest külterületein. Szokolay Sándor különösen a fiú remek ütemérzékét dicsérte. A lábmunkája már ekkoriban is egyedülálló volt. Közös kompozíciójuk a “Filatori gát – Törökbálint, Opus 2 Nº 1. kerékpártúra”.

A tehetséges ifjú bámulatos gyorsasággal megtanult elengedett kézzel száguldozni. Korai szerzeményei között szerepel a “Fagylaltevés kerékpárral és három gombóccal, melyből egy vanília”. Országosan akkor vált igazán ismertté, amikor bemutatta a “Nyíregyházi gyorsvonat kisiklatása, biciklire és rövidnadrágra” című oratóriumát. A közönség őrjöngött és nem engedték le a művészt a töltésről. Az őt üldöző ovációt csak több kilométer szorgalmas pedálozás után tudta lerázni magáról.

Nehéz sorsú, de mélyen igazságszerető családból származott. Szerény életüket beárnyékolta, hogy nagyapját az Államvédelmi Hatóságok letartóztatta, mivel szaxofonon eljátszotta Glenn Miller “In the Mood “című lázító darabját. Mindezt az Andrássy út 60-as szám előtt tette meg, biciklivel körbe-körbe keringve. A korabeli beszámolók szerint egész prímán játszott. Kegyetlen fogvatartói arra kényszerítették, hogy órákon keresztül, megállás nélkül tangóharmonikázzon nekik. Nagyapja ennek hatására megtört és élete végéig súlyosan balalajkázott.

Édesapját koholt vádak alapján tíz év szigorított fegyházbüntetésre ítélték tiltott xilofon-használat miatt.

Leslie az iskolában a hangadók közé tartozott. Ő kezelte a hangvillát az iskolai kórusban. Úttörővé avatása alkalmával hatalmas botrányt keltett azzal, hogy vörös helyett, dzsingiszkán zöld színű selyem nyakkendőt kötött a nyakába. Ezután felrúgta a csapatvezetőt, majd biciklire pattanva előadta a “Dögölj meg te vörös patkány fenn a fán!” című szerzeményét.

Fejlődését a hatalom önkénye folyamatosan gátolta. A rendőrség, nem engedte kibontakozni a benne szunnyadó tehetséget. Lázadó és igazságkereső természete miatt, naponta több teherautó és helyi járatú busz lett totálkáros, amit az elnyomó hatalom nem nézhetett tétlenül. A “Hirtelen felborult a kettes villamos, amint beelőztem” című száma a kor nagy sikerei közé tartozott, és forradalmian megváltoztatta a közúti kerékpározás megítélését. A hatóságok megtorlásként Lesliet kegyetlenül eltiltották a művészi kerékpározástól. Kényszerűségből rollerezni kezdett, de ez nem elégítette ki páratlan alkotótehetségét. Leslie érezte, hogy régóta dédelgetett tervét, azt hogy kikanyarodjon egy felszálláshoz készülődő Boeing 747-es gép elé, a magyarországi körülmények már nem teszik számára lehetővé. Többre vágyott.

Barátjával elhatározták, hogy valamilyen módon áttörik az akkoriban egy, a Központi Bizottság határozatába került fatális hiba miatt, tévedésből, rendkívül gyalázatosnak minősített műszaki zárat. Ma már tudjuk, hogy a határzár nagyon hasznos volt, mely a magyar kultúra elválaszthatatlan részét képezte. Az erkölcstelen Páneurópai Pikniket külföldi ügynökök pénzelték. A velejükig korrupt szervezőknek minden tisztességes országban a rács mögött lenne a helyük.

Az áttöréshez (A német sajtóban ez az esemény „der großer Durchburch” néven jelent meg.) egy 10 tonnás páncélozott harci biciklit állítottak össze. Ennek alkatrészeit feltűnés nélkül levitték a határra, és itt egy 152 mm-es nehézlövegnek álcázva összeszerelték. Amíg a meglepődött határőrök azt vizsgáltok, hogy mi a fene lehet ez – valami veszélyes kerékpár, vagy csak egy ártalmatlan 152-mm-es tábori löveg –, ők két terepmintás összecsukható camping kerékpáron, villámgyorsan elhagyták az országot. Vakmerő tervük így szerencsésen sikerült. Kijutottak a szabadság földjére, azaz egy menekülttáborba. Itt egy hivatalnok megkérdezte tőle, hogy valódi-e a bajsza. Leslie bátran az arcába vágta, hogy “Jawohl, herr Generalfeldmarschall!”. A Beamte azt is megkérdezte tőle, hogy mihez ért. Ő azt válaszolta, hogy mesteri módon kerékpározik, és töviről-hegyire ismeri a mongol történelmet. Azonnal felvették egy bicikliszerelő műhelybe, ahol először a kerekekkel foglalkozott.

Egy táncoskomikus, éneklős, Fahrradgruppe Managere, bizonyos herr Ralph Siegel, sláger- és kerékpárgyáros (Mongolian Fahrrad und Hit – Hersteller GmbH) itt figyelt fel lélegzetelállító pumpálási technikájára, amely a későbbiekben a Dschinghis Khan együttes azonos című számának koreográfiájában is főszerepet kapott. Ez az a bizonyos drámai “Auf Brüder! - Sauft Brüder! - Rauft Brüder! - Immer wieder! Lasst noch Wodka holen (Ho, Ho, Ho, Ho) Denn wir sind Mongolen (Ha, Ha, Ha, Ha) Und der Teufel kriegt uns früh genug!” rész.

Leslie ezzel a zeneművel körbekerékpározta egész Európát, melynek kellemes mellékhatásaként szép kis magánvagyonra tett szert. Tudta, hogy most már minden akadály elhárult az álma elől. Összebarátkozott Európa összes koronás- és államfőjével, valamint a Flughafen Berlin igazgatójával, aki megengedte neki, hogy szabadon karikázhasson a repülőtér kifutópályáin. Az álom immár megvalósult.

A Berlin - New York között közlekedő Boeing 747-es gép másodpilótája így emlékezik vissza az esetre: - Aznap teljesen átlagos repülési körülmények és kiváló látási viszonyok voltak. Éppen kigurultunk a felszállópályára, amikor a kapitány megkérdezte tőlem, hogy látom-e ott azt a zöld valamit. Azt válaszoltam, igen, biztos már megint egy papagáj. Akkoriban rengeteg papagáj éldegélt a berlini repülőtér közelében. Ahogy közelebb értünk, látjuk ám, hogy ez valami hosszú hajú biciklista. Bő, zöld színű buggyos műselyem nadrágjában úgy tekert, mint a veszett. Ment, mint egy őrült. Pont úgy nézett ki, mint Dzsingisz Kán, amint kerékpáron száguld a végtelen mongol pusztákon. Elég nehezen értük utol, ekkor váratlanul elénk vágott. Donnerwetter! Ördöngős egy fickó! – gondoltam magamban. Szerencsére mi már emelkedni kezdtünk. Úgy vélem, ha az illető csak egy kicsivel is gyorsabban teker, simán átlépte volna a hangsebességet. Később mondták meg nekünk, hogy ő volt a világhírű Leslie Mandoki. Ma is nagyon büszke vagyok arra, hogy élőben láthattam őt száguldani.

Leslie vágyai végre teljesültek. 2010-ben Magyarország is felszabadult a rabiga alól. Mandoki nem lett hűtlen a szülőhazájához. Kijelentette, hogy ilyen kiváló kerékpárutakkal, mint amilyeneket Orbán Viktor építtetett még sehol sem találkozott, majd megkérdezte a magyar miniszterelnököt, hogy hozott-e neki valamit ajándékba.

Azt is elmondta, hogy nemrég még elképzelhetetlen lett volna az, hogy a Gój Motorosok nevezetű üdvhadsereg, szelíd motorozás közben eljátssza a “Chattanooga Choo Choo” big band változatát.

Nagyon örül annak, hogy ma már bárki bátran hallgathat Charlie Parkert, Django Reinhardt-ot, Artie Shaw-t, Benny Goodman-t, Cab Calloway-t, Count Basie-t. A Harmadik Birodalomban ezeknek a művészeknek a hallgatását tényleg büntették. A renitens berlini Swing-Jugendeket lágerekbe küldték átnevelésre.

 ***

 Carlo Collodi – Pinokkió (részlet)

Fordította és átdolgozta Rónay György

„- És most? - kérdezte a Tündér. - Most hova tetted a négy aranyadat?

- Elvesztettem - füllentette Pinokkió; a négy arany ugyanis ott lapult a zsebében.

Abban a minutában kéthüvelyknyit nőtt az orra, pedig épp elég hosszú volt eddig is.

- Hol vesztetted el?

- Az erdőben.

Erre a második hazugságra megint nőtt egyet az orra.

- No, ha itt vesztetted el az erdőben, akkor sebaj! - mondta a Tündér. - Ez olyan erdő, hogy akármit veszítenek el benne, minden megkerül.

- Most jut eszembe, nem is vesztettem el - hebegte Pinokkió zavartan. - Észre se vettem, és lenyeltem az előbb az orvossággal.

A harmadik hazugságra hirtelen akkorára nyúlt az orra, hogy már nem bírt tőle se jobbra fordulni, se balra. Ha erre fordult, beleverte az ablakba vagy az ágyba, ha meg amarra, akkor a falba vagy az ajtóba. Amikor pedig megpróbálta egy kicsit följebb emelni a fejét, majdhogy ki nem bökte a Tündér szemét.

A Tündér meg csak nézte és nevetett.

- Mit nevetsz? - kérdezte a bábu.

Nagy zavarba jött, és erősen gondolkodóba esett orrának ettől a mérhetetlen növekedésétől.

- A hazugságaidon - felelte a Tündér. - Azokon mulatok.

- Honnan tudod, hogy hazudtam?

- Semmit nem lehet olyan könnyen fölfedezni, mint a hazugságot - felelte a Tündér. - Jegyezd meg, fiacskám: kétfajta hazugság van. Az egyik sántít, a másiknak az orra hosszú. A tied hosszú orrú hazugság.

Pinokkió legszívesebben világgá szaladt volna szégyenletében. De nemhogy világgá, hanem még csak a szobából se tudott kiszaladni: akkora volt az orra, hogy nem fért ki vele az ajtón. „

„Tarlós István üdvözli és támogatja a kormány azon kezdeményezését, hogy az Országgyűlés sürgős eljárásban fogadja el a büntető törvénykönyv illegális bevándorlással összefüggő szigorítását.” (MTI)

Furcsa egy gusztusa van annak az embernek, aki ennyire tud annak örvendezni, ha az embertársait tömlöcbe vetik, de a történelem során voltak már ennél kegyetlenebb örömforrások is. A római polgárok boldogan élvezték azt, hogy a keresztényeket odadobták az oroszlánoknak, meg mindenféle más, furcsa, egzotikus állatoknak. Akadtak persze apróbb üzemzavarok is, mint például, amikor egy núbiai állatkereskedő határozottan azt állította, hogy a zsiráf egy rendkívül veszélyes emberevő bestia. Szerencséje volt, mivel még időben meg tudott lógni a szeszterciuszaival.

A Szent Inkvizíció is buzgón szállította az istentelen örömforrásokat a szórakozni vágyó nép számára. Az eretnekek egy kis tortúra után minden bűnüket beismerték és már mehettek is üdvözülni a máglyára. Ezzel vezekeltek egy jót, az értő közönség pedig okult a történtekből. Az akkori gondolkodásmód szerint, ily módon mindenki a lehető legjobban járt. Aki ezt kétségbe merészelte vonni, abból a következő szent színjátékon tanulság lett. A hatalomnak mindig is megvoltak az eszközei arra, hogy szelíden rábeszélje az embereket az általa kimódolt igazság elfogadására.

Tarlós István, a vígan örvendező főpolgármester, a saját lelkiismerete megnyugtatása érdekében büszkén kijelentette, hogy a főváros eddig is mindent megtett az illegális bevándorlás humánus kezelése érdekében. Ezzel viszont nekem okozott mennyei gyönyörűséget, mivel nagyon szórakoztat az emberi álszentség.

A nagy humanitárius intézkedés azt jelentette, hogy nagy nehezen, morogva, tessék-lássék módon kijelöltek tranzit zónákat és duzzogva kiraktak néhány ToiToi mobil vécét. Ezt általában egy csőtörés alkalmával is megteszik. Szépen kifeszítenek egy kordont és tranzit zónát nyitnak az ott szorgoskodók számára. Aki ezt komoly humánus segítségnek tekinti, az próbálja ki, hogy pár hétig étlen-szomjan kiül a háza elé, hátha az arrafelé ténfergők megszánják. Az általa oly mély hálával emlegetett Endlösung mintájára pedig a filantróp budapesti főpolgármestert  képzelje el Albert Schweitzerként, amint Afrikában büntetőtáborokat létesít.

Nem tudom, hogy börtöncellákkal miként vagyunk felszerelkezve, de gyaníthatóan nem nagyon dúskálunk bennük. Gyerekfegyházaink ráadásul nincsenek is, ennek még meg kell teremteni a jogi feltételeit. Börtönőrök helyett, majd viharedzett, fekete öves dadusok fognak vigyázni az ifjú csirkefogókra. Aki rakoncátlankodik, az legfeljebb nem nézheti meg az aznapi magyar nyelvű esti mesét.

Ez az unortodox Magyarország valahogy úgy működik, hogy, amivel gond van, azt soha nem kell megoldani, hanem villámgyorsan bele kell rakni a Büntető törvénykönyvbe, aztán bátran lehet is szankcionálni. Az is lehetséges, hogy furfangos jurátusok már keményen dolgoznak a betegségek büntethetőségén. Többszörösen visszaeső szívinfarktus esetén az illető akár tíz év szigorított fegyházbüntetést is kaphat, amit elhalálozás esetén harmadolhatnak. A holttestről természetesen a kedvezményezett hozzátartozóinak kell gondoskodniuk. Majd kapnak az elhunyt mellé egy pecsétes átvételi elismervényt és egy önkéntes elhalálozásról szóló, gyászkeretes számlát, mivel a megboldogult ehhez engedély nélkül vette igénybe a börtön infrastruktúráját. Jézus Krisztus keresztre feszítésének is megvoltak az anyagköltségei és az akkori normák szerint megállapított munkadíjai. Valaki biztos ki is fizette. Koporsójának őrzéséről írásos bizonyítékok is a rendelkezésünkre állnak.

70 esztendőt meghaladó életben maradás esetén az elkövetők számoljanak annak minden káros következményével, ne nagyon számítsanak kíméletre. Magyarország buzgó keresztény állam, bizonyos helyi sajátosságokkal. Mária országa, akire a jelenlegi kormány feledékenységből még nem vetett ki oltalmazási illetéket.

Az utakon nálunk már a gyártás során megjelenő kátyúk rendeltetésszerű használatát is büntethetővé lehetne tenni. Az arra haladó autósokat ez alapján szépen meg lehetne bírságolni aszfaltbetyárkodásért. A mostani özönvízszerű felhőszakadásért és a hosszan tartó áramszünetekért, az érintetteknek mindenképpen bűnhődniük illene. Menjenek csak szépen raportra a városházára, ahol a boldogságtól eltelt Tarlós úr, az örömatya, kacagva eligazítja őket. Nem lehet csak úgy büntetlenül áramszünetezgetni, meg bőrig ázni. Hová lenne így a világ? – tenné fel bölcsen a kérdést a megboldogult Mrs. Lipton. A brutálisan beszakadt aszfalt garázdaságnak és súlyos úttesti sértésnek minősülhetne. Azt kell jól megbüntetni érte, aki először észrevette. A rendőrség majd nagy erőkkel kinyomozza a megátalkodott elkövetőt. Minek mászkált arra leskelődni?

A menekültek nagy száma nem teszi lehetővé azt, hogy egyszerű „humánus kezeléssel” rács mögé dugjuk őket. Honnan szerzünk egy ekkora börtönt? Több éves áristomhoz ráadásul bírósági tárgyalás is dukál, ennek hiányában jelenleg nem működik a segítségnyújtás. Természetesen minden további nélkül elképzelhető az, hogy a parlament majd megszavaz egy olyan törvénymódosítást, amely szerint az illegális határsértést 3-4 évre szóló helyszíni bírsággal lehet sújtani. Ennyi ember esetében azonban kénytelenek leszünk hatalmas büntetőtáborokat létesíteni. A Terror Házától ebben az esetben kölcsön kell kérni a recski tábor terveit, aztán szépen át kell bogarászni, hogy mit is lehetne kezdeni velük manapság.

A Tarlós István által oly hálás örömmel üdvözölt szigorítással párhuzamosan, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön közelében lévő Páneurópai Piknik Álszent Emlékhelyén abszurd fekete misét tartottak az 1989 augusztus 19-én történt bűncselekmény-sorozat megünneplésére. Ekkor történt, hogy két gátlástalan, kisstílű bűnöző, Alois Mock és Horn Gyula nagy nyilvánosság előtt megrongálta a dolgozó népünk vagyonát képező határzárat.

Fidesz-KDNP-s bozótharcosnak lenni napról-napra kínosabb. Ezt már maguk az érintettek is érezhetik, mivel egyre agresszívebbé és fölényesebbé válnak. Magyarázkodásra nem nagyon futja az idejükből, ezt amúgy is a gyengeség jelének tartják. Övék az ország, övék a hatalom és a dicsőség. Az, hogy mindörökké, azt erősen kétlem, de ez legyen az ő problémájuk.

„4. Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.” (Prédikátor könyve 3. rész, Károli Gáspár fordítása)

***

Faludy György: Pokolbéli víg napjaim (részlet)

„Másnap Lencsés hozzám jött, és közölte: addig is, míg szocialista átnevelésünk elkezdődik, villanyoltás után szemináriumot tart a leninizmus kérdéseiről. Engem és Egrit is, akikben elvtársakat tisztel, szívesen látna előadásán. Udvariasan kitértünk a meghívás elől, bár fortyogtunk a dühtől.

Este a zárka lakói néma undorral és kétségbeesetten készültek a szemináriumra. Árkos Pali diszkréten és feltűnés nélkül két olajos rongydarabkát tömött a fülébe; Sárospataki György professzor, egyetemi tanár, a magyar tudomány egyik büszkesége - testes, hatalmas, bús fejű férfi - fajtájának ezeréves megadásával fordult a fal felé: a hazáért sokszor, sokat és sokáig kell szenvedni, és nemcsak a gonoszságot kell elszenvedni, hanem a butaságot is. Mogyoró, egy aprócska, csendes öreg munkás, kajánul vigyorgott, pedig, mielőtt a lámpát leoltották volna, szalmazsákja hátsó sarkába húzódott, és mint ugrásra kész hiúz, figyelte az elkövetkezendő eseményeket.

- A leninizmus kérdéseiről lesz szó - jelentette ki Lencsés fennhangon. Közvetlenül alattam ült priccsén; a deszka rései közt láttam, hogy úgy trónol, mint egy király, négy alattvalója előtt, kik összedugott fejjel kuporogtak egymás mellett.

- Rabságunk - szólt le Garamvölgyi Jancsi - egyik előnye: hogy nem kell szemináriumi hülyeségeket hallgatnunk. Ne vedd el tőlünk még ezt a kis boldogságunkat is, te barom.

Lencsés egy pillanatig elképedve hallgatott.

- A leninizmus kérdéseiről lesz szó - jelentette ki újra, de már valamivel csendesebben. Aztán suttogva folytatta, úgyhogy egyetlen szavát sem hallottuk. Néhány perc múlva felgyulladt a villany. Tóth főhadnagy lépett be, az ÁVO internálási osztályának egyik vezetője. Magas, sovány, csupa kéz, csupa láb férfi volt, akit már az előző napokban is többször láttunk, amikor zárkánkat inspiciálta. Kenedi információja szerint öt esztendővel ezelőtt az esztergomi nyilaspárt egyik oszlopa volt. A szovjet csapatok megérkezése után nyomban belépett a kommunista pártba, és gátlástalan cinizmussal állott rendelkezésére. Mögötte alacsony termetű őrmester jelent meg.

A főhadnagy egyenest Lencséshez fordult:

- Maga mit pofázik?

- Előadást tartok a...

- Szálljon le az ágyról, és vágja magát vigyázzba, ha a főhadnagy úrral beszél - ordított rá az őrmester. - A szemüvegét pedig tegye le!

- ... a leninizmus kérdéseiről, jelentem.

- Még mindig nem volt elege a politikából, rohadt munkásáruló?!

- De főhadnagy úr kérem, én csak...

- Lencsést mindig baloldali embernek ismertem - szólt közbe Reinitz félénken.

- Ne oldalazzon nekünk - rúgott feléje az őrmester.

- Jó - mondta a főhadnagy csendesen. - Maguk ketten kijönnek.

A folyosóról egy ideig pofonok csattogása hallatszott. Először Reinitz röpült be az ajtón. Kisvártatva Lencsés követte: orrából, szájából és füléből csorgott a vér. Aztán kialudt a villany.”

A városban soha nem tapasztalt, iszonyatos hőség tombolt. Az emberek nagy része azt hitte, mindezt csupán az erős, de megszokott napsugárzás okozta. Nem is sejtették azt, hogy a levegőben nanorészecske nagyságú vegyestüzelésű kazánok ontják magukból a forróságot. Voltak még mikroméretű, rendkívül veszélyes anyagokat kibocsájtó vegyianyag-gyárak, szemétgetők, tudatmódosítók, féktelen vásárlásra ösztönző, cseppfertőzés útján terjedő multinacionális reklámok, mindez természetesen molekulányi Talmudokkal keverve. Ezenkívül mindenhol jelen voltak még a globális tudattovábbítók is, melyek képesek voltak az emberek gondolatait digitalizálni és elküldeni azt a megbízóik számára. A fáknak és a bokroknak erről a funkciójáról senki sem tudott. Az emberiség gyanútlanul üldögélt a lágyan susogó lombok árnyékában, mit sem tudva arról, hogy a gondolataik eközben már több ezer kilométerre járnak tőlük. Hatalmas teljesítményű szuperszámítógépek válogattál szét ezeket. Az obszcén kifejezéseket és a pajzán gondolatokat teljesen külön tárolták. Elsősorban nemzeti érzületek után kutattak. A magvas gondolatokat megvetően kihajították.

Az utcán egy mértani pontosságúan kerek fejű ember sétált, aki feltűnően szép nyakkendőt viselt. Ezenkívül természetesen ruha is volt rajta, de az szerényen a háttérbe húzódott. Láthatatlan gondolatvédő sisakja ellenére minden gyanús jelre azonnal felfigyelt. Őt már semmivel sem lehetett könnyen megtéveszteni. Tudta, hogy a szúnyogok valójában DNS mintákat vesznek az emberektől, melyeket kielemeznek és az eredményeket átadják a fáknak, illetve bokroknak. Ezek alapján már ki lehetett dolgozni egy globális manipulációs szupertervet. Ennek az ördögien gonosz tervnek egyetlen hiányossága volt csupán. Senki sem tudta, hogy mihez kezdjen vele. Rendkívül kegyetlen és körmönfont volt, de funkció hiányában teljességgel haszontalan.

Óvatosan lépkedett és gondosan kikerülte a járdára sűrűn telepített pszicho-aknákat. Aki ezekre rálépett, az rövid időn belül sorozat-, és hamburgerfüggővé vált, valamint kóros kényszert érzett arra, hogy rögtön megnézzen egy sikerfilmet. Sajnos egyszer nagyon óvatlan volt, és így kénytelen volt extra adag popcornnal a kezében megtekinteni a Hobbit összes részét. Az NCIS-ről csak több hetes, keserves, szenvedésekkel teli megvonással sikerült lejönnie. 2 hét alatt 15 kg-ot hízott az iszonyatos mennyiségben elfogyasztott hamburgerektől. Az emésztése azóta sem jött teljesen rendbe. A legváratlanabb helyzetekben tört rá a hascsikarás és annak minden káros következménye.

Annyira koncentrált, hogy nem vette észre a mellette megálló, azonosíthatatlan márkájú, matt fekete színű, lopakodó gépjárművet. Három férfi pattant ki belőle és szorosan közrefogták.

– Azonnal velünk kell jönnie! – mondta az egyik, ellentmondást nem tűrő hangon

– Igen. Én is ugyanezt akartam mondani. – nyomatékosította a másik, aki pontosan úgy nézett ki, mint az egyik.

– Így van. A kollégáknak teljes mértékben igazuk van. – mondta a harmadik. Rettenetesen félelmetes látványt nyújtottak, így hárman az egyben.

– Miért? – kérdezte riadtan a célszemély.

– Hát csak úgy megszokásból. Tudja, emberrablásnál úgy illik viselkedni, hogy a megszólított személy feltűnés nélkül beszáll a kocsiba. Néha persze az is előfordul, hogy jól betuszkolják. Óhajtja esetleg, hogy önt is betuszkoljuk?

– Nem, köszönöm. Ismerem a megfelelő protokollt. Középre, ugye?

– Természetesen.

A kerekfejű szépen elhelyezkedhetett. Az emberrablók két oldalról melléültek, a harmadik, vagy az első, de az is lehet, hogy a második, pedig előre ült.

– Tegyen kérem úgy, mint, akit nem raboltak el! – mondta a bal oldalon ülő valahányadik.

– Azt meg hogyan kell?

– Fejtsen például keresztrejtvényt. Adok is önnek egy álkeresztrejtvényt. A tollat természetesen majd kérném vissza.

Az elrabolt elkezdte olvasgatni a füzetecskét.

– Vízszintes egy: hatalmas ormányos állat. Hét betű. Elefánt! Függőleges három: hatalmas ormányos állat. Ez is az elefánt. Uraim, ebben a rejtvényben csak az elefánt szó szerepel!

– Mondtam, hogy ez egy álkeresztrejtvény. Ne lepődjön meg, a megfejtés is egy hatalmas ormányos állat lesz. Ha ezzel végzett, kezdje el a „csíkos afrikai állat, amelyik úgy néz ki mint egy ló, illetve egy gyalogátkelőhely”-t. Elnézést még be se mutatkoztam. A nevemet nem árulhatom el, ön pedig, ha nem tévedek, Szaniszló Ferenc, a nemzetközi hírű összeesküvés szakértő.

– Igen. Az vagyok. Mondják meg végre, hogy mit akarnak tőlem?

– Úgy is fogalmazhatnék, hogy akasztják a hóhért. Ön most egy külföldi összeesküvés áldozata lett. Ez pont a szakmájába vág. A részleteket majd a titkos bázisunkon megbeszéljük. Most azonban összevissza fogunk autókázni a városban, hogy ne tudja megjegyezni az útvonalat. Kérem, ne leskelődjön. Folytassa a keresztrejtvényét a vízilóval.

Két órán keresztül cikáztak a városban. A sofőr megtévesztésül időnként vadul tolatni kezdett. A koalamackós rejtvénynél végre megálltak. Kiszálltak és feltűnés nélkül beálltak a Fővárosi Állat- és Növénykert jegypénztáránál kígyózó sorba. A sofőr nem tartott velük, mivel ő álcázásból tett még néhány kört a városban.

– Azt mondták, hogy a titkos bázisukra megyünk, ez itt pedig az Állatkert. Nem éppen egy túlságosan rejtett objektum.

– Persze. Pont ez benne a megtévesztő. Ki sejtené azt, hogy a magyarországi titkos bázisunk az Elefántház? Ezt még gondolom maga sem tudta.

 – Valóban, ezt nem is sejtettem. Nagyon ravasz megoldás.

 Mikor sorra kerültek, az egyik ügynök felmutatta a jelvényét.

– CIA. Négy felnőtt belépőt kérnék és négy csomag állateleséget. Áfás számla is kellene, Central Intelligence Agency, Langley, Virginia névre kiállítva.

Fizettek, majd beléptek a szigorúan titkos Állatkertbe.

Az Elefántházat hosszú, kacskaringós úton közelítették meg. Ez is a megtévesztést szolgálta. Másfél órás kóválygás utána végre beléptek a titkos objektumba. Addigra az összes állateleségük elfogyott.

– Foglaljon helyet, mr. Szaniszló. Az összekötőnk mindjárt megérkezik, csak még megeteti az elefántokat.

Tíz perc múlva megjelent egy állatgondozó.

– Végeztem is. Üdvözlöm önöket. Ön ugye mr. Ferenc Szaniszló?

– Igen, de ezt már a többieknek is elmondtam. Mit akarnak tőlem?

– Valójában a tanácsát szeretnénk kérni. Arról van szó, hogy szeretnénk felvenni a kapcsolatot a nemzetközi háttérhatalmakkal, de nem találjuk őket sehol. Érdeklődéssel néztük az ön Világpanoráma című tudományos előadásait, és rájöttünk, hogy maga a téma legkiválóbb nemzetközi szakértője. Minden tiszteletünk az öné, uram. Kérem segítsen nekünk.

– Ezt nem nagyon értem. Hát nem önök azok?

– Nem hát. Nem gondolja, hogy arról mi is tudnánk valamit? Kérem, ne tréfáljon velünk. Erőszakos módszereink is vannak. Az oroszlánok is a mi fizetett ügynökeink. Nos?

– Higgyék el, uraim. Sejtelmem sincs róla. Ezek szerint az izraeliek lehetnek azok. Persze. Csakis így lehet. Tudják rabigába akarják hajtani az egész világot.

– Velük már beszéltünk. Azt mondták semmi kedvük sincs hozzá. Örülnek, ha a saját országukat meg tudják védeni. Nincs szándékuk az egész világgal bajlódni.

– Akkor talán az oroszok.

– Most barkochbázik velünk? Nem. Nem az oroszok, nem a kínaik és még csak nem is az elefántcsontpartiak. A világ összes országát leellenőriztük. Egyik sem háttérhatalmaskodik. Úgy gondoljuk, ez csak valami teljesen titkos ország lehet, amiről senki sem tud semmit. Felvettük a kapcsolatot az atlantisziakkal is, de azt mondták, hogy ők ugyan tényleg rendkívül titkosak, de semmi közük a háttérhatalmakhoz. Maga az egyetlen ember az egész Földön, akinek biztos információi vannak a háttérhatalmak létezéséről. Ne kényszerítsen minket erőszakra. Az oroszlánoknak nemsokára itt a vacsoraidejük.

– Akkor talán a nemzetközi bankok. Tudja, a karvalytőke.

– Ne röhögtessen már. Maguknak meg turultőkéjük van, mi? Több komolyságot várunk el öntől, uram! Nem, a bankok sem azok. Természetesen őket is leellenőriztük. Mindenféle furcsa pénzügyekkel foglalkoznak. Rettenetesen el vannak foglalva ezekkel, nem nagyon marad idejük leigázásra. Amúgy is sajnálnák a tőkéjüket ilyen célokra elpazarolni, rendkívül fukarok.

– Soross György?

– Viccel? Akkor már inkább Andy Vajna. Itt bujkál, nem? Nagyon vigyázzanak vele, mert magukat is szépen átvágja és lelép egy csomó pénzzel. Nos? Talán meg szeretne ismerkedni az oroszlánok étkezési szokásaival?

– Nem, dehogy. Kérem, engedjenek már el. Fogalmam sincs. Az egészet csak úgy kitaláltam. Szoktam mindenféle vicces dolgot mondani. Nem gondoltam, hogy ezeket valaki komolyan is veszi. Egészen hülye szóvicceket gyártok. A feleségem szólt is, hogy ezekből az idétlenségekből egyszer még komoly bajom lehet. Tudják, én csak egy szegény moszkvai tudósító voltam az előző rendszerben. Értsék meg, kérem! Valamiből nekem is meg kell élnem. Mi lenne velem, ha még ma is kommunistának tartanának? Régen persze ezzel elég jól lehetett keresni, most azonban a háttérhatalmakat lehet jól eladni. Nagyon szeretik az emberek. Hálásak érte és nagyon tisztelnek. Véletlenül majdnem egy Táncsics díjat is kaptam érte.

– Úgy látom, hogy ön nem igazán vesz minket komolyan. Sajnos ezt semmiképpen sem engedhetjük meg. Ezzel szemben meg kell engednünk az oroszlánoknak, hogy csillapítsák az éhségüket. Tényleg nem hajlandó elmondani nekünk az igazat? Így is jó. Hozzák!

– Higgyenek már nekem, kérem! Én vagyok a háttérhatalmak. Egyes-egyedül én. Kérem, ne! Várjanak! Nekem Bogár László mondta. Vessék őt az oroszlánok elé. Olyan szemüveges, kecskeszakállas. Biztos nagyon finom lehet. Jaj! Ezek itt tényleg valódi oroszlánok? Nem szoktak néha böjtöt tartani?

Így történt, hogy az egyik háttérhatalmat felfalták a budapesti amerikai titkos ügynökök. Aki nem hiszi el, az nézze meg, hogy milyen jóllakottan lustálkodnak a barlangjukban. Szaniszló Ferencet azóta kicserélték egy közönséges gyíkemberre, az ECHO tévéből pedig rejtélyes módon eltűntek a legyek.

***

François Villon - Ballada a parlamenthez

Faludy György átköltésében

Most, hogy a bitó árnyékában állok,

a parlament eszéhez apellálok.

Mert jogában áll minden féregnek, dögnek

védekezni, ha életére törnek,

a kutya vonít, a kígyó sziszeg,

a farkas üvölt, s ebben a hideg,

tetves ketrecben, ahová bezártak:

csak én, csak én fogjam be a pofámat?

Persze: nem nékem állna a deres,

ha úr lehetnék vagy gazdag nemes,

de mivelhogy szegény bitang vagyok,

a vallatásnál csak pofont kapok,

s most, hogy még hozzá kínpadra ítéltek,

ha hegyes szögekkel húsomba tépnek,

ha olajba főznek, ha négyrétre vágnak:

most is, most is fogjam be a pofámat?

Nem - a fejemben még több szalma lenne,

mint amennyi szalma nőtt már eddig benne,

ha most a parlament elé nem állnék,

a végső lehelletig nem protestálnék,

hogy ártatlan vagyok, s ha siralomházba zárnak

s a bitó alatt a martalócok várnak,

míg a szuronyok merev négyszögben állnak,

hát még akkor is fogjam be a pofámat?

BÚCSÚ

Nem: látjátok, nem hiába firkálok,

mert ha ezt a verset ki nem gondolom,

fölöttem folyna már régen az árok,

s csalán nőtt volna már a gyomromon.

Ezért, ha a zsaruk a nyakadra hágnak,

az urak előtt ne fogd be a pofádat.

Boross Péter hivatalos levelet kapott a Kivándorlásügyi Hivataltól, hogy másnap délelőtt 10 órakor jelenjen meg a hivatal Gesztenye utcai kirendeltségén, a Hasznosíthatósági Osztály, 312-es irodájában. A levélben udvariasan megkérték arra, hogy mindenképpen hozza magával a személyi okmányait, az utóbbi félévben kapott orvosi zárójelentéséit és 20.000 forint értékű illetékbélyeget. Ezt persze a Hivatalban is nyugodtan megvásárolhatja. Minden jót kívántak neki, és biztatásul odaírták a levél végére, ha véletlenül nem jelenik meg, akkor hatóságilag fogják elővezetni, mivel tisztességes helyen ez így szokás.

A volt miniszterelnök nagyon meglepődött, mivel erről a Hivatalról még soha az életében nem hallott. Biztos csak valami otromba tréfa lehet. – gondolta magában – De ez a levél annyira hivatalosnak tűnik.

A fejlécen talált egy apró betűs telefonszámot. Nehézkesen kibetűzte, majd bepötyögte a telefonjába. Szép szabályosan kicsengett, majd egy vidám, női hang jelentkezett:

– Kivándorlásügyi Hivatal. Parancsoljon. Miben segíthetek?

– Jó napot, kisasszony. Boross Péter vagyok, tisztelettel.

– Örvendek, uram, de ezen nem nagyon tudok segíteni. Próbálkozzon esetleg az anyakönyvi hivatalnál. Talán a Péter névvel akadt valami gondja? Esetleg megunta?

– Nem, nem, dehogy. A nevemmel nincs semmi bajom. Még miniszterelnök is voltam vele.

– Ó, az biztos nagyon izgalmas lehetett. Szép szakma és úgy tudom jól is fizet.

– Most gúnyolódik velem, kisasszony? Nem vagyok éppenséggel nagyon tréfás kedvemben. Arról van szó, hogy kaptam önöktől egy hivatalos levelet, hogy holnap jelenjek meg a hivatalukban. Ez ügyben keresem önöket.

– Beleírták azt is, hogy hány órára kell megjelennie?

– Igen, pontban 10 órakor.

– Az bizony délelőtt lesz. Rendben. Rögtön segítek. Felszáll a kettes metróra, elmegy vele a Deák Ferenc térig, ott átszáll a...

– Nem, nem ez érdekel. Kocsival majd odavisznek. Azt mondja meg nekem, drága, hogy minek kell egyáltalán odamennem?

– Nagyon kedvesnek tetszik lenni, Péter bácsi. Megmondom őszintém magának, hogy fogalmam sincs.

– Ez hallatlan. Kapcsolná nekem a Hasznosíthatósági Osztályt?

– Nagyon szívesen, de nem sokra megy vele, mert már mind hazamentek. Holnap majd szépen el fogják mondani önnek, hogy mit szeretnének. Ne nyugtalankodjon. Rendesek és humánusak.

– Akkor legalább azt mondja meg, kérem, hogy mi a fenével foglalkoznak ezen az osztályon?

– Ott? Hát az emberek újrahasznosításával. Megnézik, hogy hol lehetne még valami hasznukat venni.

– Micsoda? Hasznukat venni? Mondjuk például nekem? Hogyan?

– Hát ezért is kell befáradnia. Nagyon ügyesek. A papírjaiból majd kisilabizálják, hogy mit is kezdhetnének magával. Lehet magából még parkolóőr, vagy portás is. Tud esetleg varrni?

– Dehogy kérem!

– Pompás. Ez azt jelenti, hogy szabó már biztos nem lesz. Talán fodrász. Láttam ám a frizuráját. Maga készíti?

– Nem. A fodrászom házhoz jön. De önnek ehhez semmi köze sincs. Azt hiszem nincs értelme tovább fecsegnem önnel, asszonyom. Majd holnap megbeszélem az illetékesekkel. Önről is említést teszek nekik.

– Ez nagyon kedves öntől. Rendben. Ne nyugtalankodjon. Akkor a holnapi viszontlátásra. Reggel étkezzen bőségesen, hogy jó erőben legyen.

Boross Péter nagyon megdöbbent. Most vagy ez a nő teljesen hülye, vagy valami egészen furcsa dologról lehet szó, amiről őt valahogy elfelejtettek értesíteni.

Nagyon nyugtalanul aludt. Álmában szervkereskedők karmaiba került, akik a különböző testrészeire licitáltak. A szemgolyóján csúnyán össze is verekedtek, mivel az egyik szerint ezekhez a szemüveg is hozzátartozik. Az eladó azonban ezt nem volt hajlandó elismerni. Arra hivatkozott, hogy az nem is igazi szerv, hanem csak egy protézis.

Hajnalban felkelt, de nem nagyon tudott enni. Nyugtalanul készülődött. A sofőrjét fél tízre rendelte magához. Kezet fogott vele, majd közölte:

– Gesztenye utca 18. Tudja hol van?

– Persze, uram. Az a Kivándorlásügyi Hivatal épülete.

– Maga is ismeri? Ez meg, hogy lehet?

– Mindenki ismeri. Ön még nem járt ott?

– Nem.

– Érdekes. Akkor indulhatunk, uram?

– Menjünk. Most már engem is nagyon érdekel ez a dolog.

A hivatal épülete egészen kimagaslott a többi ház közül. Nagyon különösnek találta. Egyáltalán nem járt még errefelé. Azt tudta, hogy az Orbán kormány alatt rengetegen kivándoroltak az országból, amit ő természetesen nagyon igazságtalannak tartott. Biztosan külföldről irányítják az egészet. Ha rajta múlott volna azonnal lezáratta volna a határokat. Jól tudta, hogy a régi rendszerben ez milyen szépen működött. Erre pedig itt van ez a Kivándorlásügyi Hivatal. Minek?

Bement. A portás köszönt neki és elkérte a papírját.

– Rendben van. 3 emelet, 12-es ajtó. A lift jobbra van. Sok szerencsét, uram.

– Köszönöm! – mormogta bosszúsan a volt miniszterelnök, belügyminiszter stb.

A 312 szoba ajtajára a következő volt kiírva: „Ne kopogjon! Nyugi! Mindjárt hívjuk! Csüccs.”

Különös. Vicces emberek. Hirtelen megszólalt a hangszóró:

– Boross Péter, ügyfél. Ön most bejöhet. Futás!

Benyitott az ajtón.

– Jó napot, uram. Meg kell, hogy mondjam, nagyon tiszteletlennek és lekezelőnek tartom ezt a hangnemet. Kikérem magamnak!

– Tiszteletem, Boross úr. Ez csak egy kis előzetes teszt volt. Úgy vélem ön kiváló portás, vagy házmester lesz. Látom kiválóan tud parancsolgatni, és megfelelő mértékben fölényes is. Ez nagyon biztató. Pompás. Akkor foglaljon nyugodtan helyet. Elkérhetném a papírjait?

– Parancsoljon. Megjegyzem nem vagyok hajlandó portásnak menni. Micsoda dolog ez, kérem?

– Akkor nem nagyon tudom, hogy miből akar megélni? Na, majd meglátjuk. Nézzük csak. Ön még miniszterelnök is volt? Mi a fene. Ön az, aki örökölte, ugye?

– Na, de kérem!

– Jól van, nyugalom. Jó sok ideig elpolitizálgatott. Nem unta meg? A politikusok újrahasznosítása nem könnyű faladat. Kicsit magasan van az egójuk. Mindegy. Nézzük csak az orvosi papírjait. Hát ez nem túl biztató.

– Ezt meg, hogy érti?

– Nézze, kérem. Ön ugyebár már 86 éves és nincs túl jó bőrben. A vérképe és a terheléses EKG-ja elég aggasztó. Nem merem így önt erdőkerülőnek, vagy csősznek ajánlani.

– Eszem ágában sincs csősznek menni.

– Pedig nem rossz szakma és jól is fizet. Sajnos, ha nem fogadja el az újrahasznosítási állást, akkor megvonjuk a nyugdíját. A leletei alapján el tudjuk önt helyezni múzeumi teremőrként. Hogy bírja a huzatot?

– Utálom. Kérem, én Magyarország miniszterelnöke voltam. Mit képzel egyáltalán rólam?

– Azt, hogy most pedig Magyarország egyik múzeumának teremőre lesz. Higgye el uram ez jóval hálásabb tevékenység. Jókat lehet szunyókálni. Ha kell választok önnek egy vidéki múzeumot. Postaláda múzeum? Mit szólna hozzá? Biztos nincs arrafelé nagy nyüzsgés.

– Nem érdekelnek az átkozott postaládák. Mit képzel? Nem leszek én semmiféle teremőr. Majd beszélek a mostani miniszterelnökkel.

– Tegye csak meg nyugodtan. Ő találta ki az egészet. A nyugdíjasok henyélésének vége. Száz százalékos foglakoztatást akar. Már az óvodákban is bevezették a napi két órás munkaidőt. Zsebkendőket hajtogatnak, kisebb földmunkákat végeznek és nagyon jól hasznosíthatók a csatornák tisztításánál. Mindenhova beférnek. Ilyen korpulens testtel önnek ugyebár ez elég nehezen menne. Maradjunk inkább a teremőrködésnél.

– Ez teljességgel lehetetlen. Mit képzelnek önök?

– Mi? Semmit. Nézze, Boross úr. Ez nem kulturális és civilizációs, hanem gerontológiai probléma. Ugyanis különböző időskorú emberek, a fiataloktól és a középkorúaktól eltérő szellemi és fizikai állapotban vannak milliószámra Európába. Nagyon fontos, hogy nemcsak a kultúrájuk más, hanem az ösztönrendszerük, biológiai, egészségügyi adottságaik is. Valamit kezdenünk kell velük, ha már itt vannak.

– Micsoda? Ez nem lehet igaz.

– Sajnos rájöttünk arra, hogy a több száz éve állandó problémát jelentő, velünk élő idős korú emberek integrációja teljességgel megoldatlan. Képtelenek beilleszkedni a társadalomba és rengeteg pénzbe kerülnek az államnak. Mit kezdjünk egy 86 éves emberrel? Hagyjuk egyszerűen éhen halni? Sokuknak persze nincs nagyon más választásuk. Akin azonban tudunk, megpróbálunk segíteni.

– Azzal, hogy teremőrök lehetnek?

– Nem csinálhatunk mindenkiből táncos komikust, vagy oroszlánidomárt. Ezt ön is beláthatja. Sajnos, az ellenzéki híradók az emberi érzésekre játszva szegény, magányos öregemberek meggytört, síró arcát mutogatják, így manipulálják a közvéleményt. De a nemzetünk sorsa mindent megelőz ebben a kérdésben, a humán megfontolásokat háttérbe kell szorítani a válság kezelésében.

– A francba. Rendben. Ebédet is kapok?

– Természetesen. És ha jól teljesít még egy kis téli tüzelőt is kiutalnak önnek.

– És mondja csak, kérem. Miért hívják ezt a hivatalt Kivándorlásinak?

– Igen, persze. Ezt sokan megkérdezik tőlünk. Putyin elnökkel kötöttünk egy előnyös megállapodást. Azoknak az idős embereknek, akiket már végképp nem tudunk mire használni, nagyszerű üdülési lehetőséget ajánlott fel az Urál-hegységen túl. Ön is igénybe óhajtja esetleg venni?

– Nem, nem, köszönöm. Úgy érzem nagyon kiváló múzeumi teremőr leszek.

***

Ezzel a verssel szeretnék bocsánatot kérni minden tisztességes, idős embertől. Remélem megértik az iróniámat és elhiszik, hogy nagyon tisztelem őket. Ez utóbbit mindenképpen ki szeretném hangsúlyozni. Nagyon köszönöm.

Füst Milán – Öregség

Hol vagytok ó szemeim, kik oly áldottnak véltetek egy arcot?

S hol vagy ó csodálatos fülem is, amely oly hegyes lett, mint a szamáré valamely édes-bús nevetéstől?

S hol vagytok fogaim, ti vérengzők, kiktől felserkent nemcsak a szamóca, de az annál duzzadtabb és pirosabb ajak is?

S hol vagy te mellemnek oly irtózatos dalolása?

S hol a kín és hol az áldás, amelyet most hiába keresek eszelős utaimon, görbe bottal a kezemben?

Loholni bolondúl? Kergetni az őzet, az őzlábút s utána ledőlni, susogni, nem is neki, de a holdnak…

Holmi rejtelmekről, amelyeket senki sem érthet egészen s amelyeknek zaklatott boldogság mindenkor a neve…

Hol vagytok ti mozgalmak és fekete átkok? Örök sietés? Hol a mohó száj s hol a nevetésem?

Úristen, hol a nevetésem s a tárgytalan zokogás is:

Mikor döngő hajnalodások vértelen messziségei! Hányszor

Leborúltam a sötétben elétek!

Hallgass rám oh ifjuság. Volt egy öreg görög egykor,

Ki felemelte két kezét, mint a szobor s az ifjuságát visszakövetelvén

Mondott aiszchyloszi átkot arra, aki tette, hogy így meg kell az embernek öregedni

Félig vakon állt a hegyen, csupa sugárzásba merülve, - ősz haját verte a szél is

S pisla szeméből könnyei hulltak az Istenség magasztos lába elé

S mégis szava dörgött, szavától megállt a malom, megrendültek a dombok

S az ötéves kos is felemelte rá a fejét. --Ámde az Istenség

Nem nézett rá, nem felelt akkor az öregnek.

Sírt az Istenség. Mert, mintha dobokat vernének a fülébe, tompa dobot

S erre felelne a hegyomlás s e hegyomlásnak felelne a tenger…

Oly naggyá nőtt meg előtte s oly szentté az öregség ősi nyomora.

Mert hisz ott állt ő már önnön sírja előtt s még mindig pörölve a széllel

S még egyszer hangoztatni akarván igazát, mielőtt elomolna.

S aztán hát elment persze, - csend lett végül is e vidéken.

De a szivében is csupa csend volt már akkor, el ne feledjük s egy másik, még nagyobb figyelem…

S a feje körül tompa derengés.

A szelfit (selfie) nagyon sokan mélyen lenézik, megvetik, de közben buzgón gyakorolják. Egyre közeledik azonban az az idő, amikor a gazdag műgyűjtők rengeteg pénzt fognak áldozni egy-egy, ma még teljesen ismeretlen szelfiművész korai alkotásaiért. Ehhez mindössze annyinak kell megtörténnie, hogy néhányan meghaljanak közülük. A későbbiekben kitérek arra, hogy ennek az esélye elég nagy.

Az emberiség mindig is próbált szelfizni. Szabadidejében a kőkorszaki ember is kedvtelve nézegette önmagát egy pocsolyában, majd ivott egy jót. Egy idő után a önkíváncsiskodók áttértek a tükör használatára. Tükör hiányában az ember csak mások teljesen szubjektív leírása alapján ismerhette meg önmagát. A vándorfestők ebből a szempontból nagyon megbízhatatlanok voltak és igencsak egyenetlen minőségben dolgoztak. Feltételezhető, hogy emiatt nagyon sokan abban a hitben élték le ez egész életüket, hogy ők nagyon jóképűk. A családtagjaik, merő tapintatból, nem nagyon mertek nekik szólni ennek ellenkezőjéről.

Nem mindenkinek volt alkalma megfizetni egy jó képességű arcképfestőt. Az első igazi szelfik az önarcképek voltak. Majdnem minden festőművész sokat gyakorolt saját magán. A képtárak dugig vannak az ilyesmi holmikkal. Van leonardós, rembrandtos, munkácsys, van goghos meg egy csomó mindenféle régi szelfi. Ezek ma már értékes műalkotások, amiről a készítőik nagyrészt nem is tudtak. Akkoriban nem nagyon vette meg tőlük senki sem ezeket, mivel az ő műgyűjtőik gyakran csak jóval a haláluk után jöttek létre. Az igazi műértők visszafelé élveznek.

A fotographia elterjedésével úgy nézett ki, hogy a szelfi is elfoglalja méltó helyét a művészeti ágak között. A nagy áttörés azonban nem történt meg. A fotóművészek az égvilágon mindent lefényképeztek, ami csak egy kicsit is látható volt, de saját magukat csak a legritkább esetben. Az önkioldó sem hozta meg a forradalmi változást, pedig csak pár méterre kellett volna elballagni egy-egy pompás önarckép elkészítéséért. Az emberiség valamilyen okból – talán önmérsékletből – nem volt hajlandó ezt megtenni. A legtöbb esetben a művész mellet ott virít egy önfeledten vidám társaság, gyakran egy egész családnyi. Könnyen belátható, hogy ez így nem az igazi.

A digitális fényképezőgépek elterjedésével megjelent egy primitív technológia, a tükör előtt való fényképezkedés. A művésznők és művészek ekkor elsősorban az aktfotókat részesítették előnyben, hogy meggyőződjenek a testi épségükről, vagy egyszerűen kedves meglepetést szerettek volna szerezni egy szeretett ismerősüknek. Ha az említett alkotás valamilyen módon felkerült a világhálóra, akkor gyakorlatilag a fél világ részesült ebben a meglepetésben, néha még maga a modell is. A vaku használatának sajnos olyan hatása volt az elkészült műre, mint egy atomvillanásnak. Ennek hiányában azonban a tükör szelfik rendkívül rossz minőségűek, szemcsések lettek. Egy tisztességes, a mindennapi gyakorlatban is hasznosítható aktfotó esetében mindenképpen nagy jelentősége van a tűéles képnek és a részleteknek. Ennek hiányában a művészi mondanivalót csak megsaccolni lehet.

A mobiltelefonok hiperagresszív funkcióbővülése végre lehetővé tette a nagyívű művészi alkotások elkészítését. (Sokan a robotoktól és a mesterséges intelligenciáktól féltik az emberiséget, közben senki sem vette észre, hogy a mobiltelefonok már régen leigáztak bennünket. Kényük, kedvük szerint használnak minket és a leváratlanabb dolgokra képesek. Ha valaki politikai meggyőződésből vagy buzgó országféltésből hisz az összeesküvés-elméletekben, az nem gondolhatja komolyan, hogy az egymással folyamatosan kommunikáló telefonok nem képesek végrehajtani egy, az egész világra kiterjedő összeesküvést. A sokat emlegetett háttérhatalom ott lapul mindenki zsebében és folyamatosan jelentéseket küldözget mindenfelé. Ezt ráadásul még kikapcsolt állapotban is megteszi. A mobiltelefonok félelmetes hatalommal bírnak és valójában csak arra használnak minket, hogy feltöltsük és hordozzuk őket. Mi vagyunk a gazdatesteik. Ha valakiből hiányzik a konteofil képesség, az persze nyugodtan telefonálgat és időnként jól földhöz is vágja az említett zsarnokot. Olyat is láttam, aki mérgében még jó alaposan meg is taposta.)

A mobiltelefon és a fényképezőgép erőszakos násza lehetővé tette azt, hogy egy tetszetős szelfivel pillanatok alatt elárasszuk a mit sem sejtő ismerőseinket. A legkülönbözőbb helyekről, helyzetekből tudathatjuk a nagyvilággal, hogy már megint mi vagyunk azok. Az ósdi „Lenni, vagy nem lenni: ez itt a kérdés.” dilemma teljesen eltolódott a „Hát persze, hogy ott vagyok mindenhol, te gyökér. Baszod!” irányába. (Elnézést az erős kifejezésért, de a hitelesség kedvéért erre mindenképpen szükség volt. Ma már a szűzies Júlia sem nélkülözné ezeket, a magvas gondolatok lezárását jelző zárószavacskákat. Csupán valamiféle szóbeli bekezdésvége jelekről van szó. Nyugodtan oda lehet tenni őket bármilyen regény passzusainak a végére. Egy idő után már senkinek sem fog feltűnni a jelenlétük. Természetesen kipróbáltam.)

Az igazi művészeti forradalom a szelfi-botok megjelenésével tört ki. Egyes régimódi kritikusok szerint egyszerűen elszabadult a pokol. Az emberi kar hosszúsága teljes mértékben alkalmatlan egy valamirevaló szelfi elkészítésére. Ezt az evolúciós hiányosságunkat szüntette meg ez a nagyszerű találmány. A narcisztikus művégtag kifejlesztésével új dimenziók nyíltak meg az emberiség számára. Ember még soha nem volt képes ilyen egyszerűen, asszisztencia igénybevétele nélkül, a magasból lefényképezni önmagát. Ez ma már mindenki számára elérhető képesség.

A szelfi művésznek egyetlen korlátja van, mégpedig a saját feje. Sokat ezen nem nagyon tud változtatni az alkotó, az idő múltával ráadásul a helyzet látványos romlásba megy át. Ezt a szerves objektumot kell valahogyan belekomponálnia az elképzelt alkotásba. Egy műemléket lefényképezni nem nagy kunszt, de úgy, hogy a saját fejünk is ott szerepeljen rajta, az bizony már nem olyan egyszerű feladat. A kettőnek valamiféle harmonikus együttest kell alkotnia, mivel egyik sem uralkodhat el túlságosan a másik kárára. Egy igazi művész rengeteg időt eltölt látszólag céltalanul össze-vissza kóvályogva a botjával – néha saját és mások testi épségét is kockáztatva –, amíg megtalálja a megfelelő pozíciót. Ekkor hirtelen megmerevedik, olyan mosolyt vág, mint egy születésnapos Miki egér, mutat valami vicceset a szabadon maradó kezével és végre elkészül a tökéletes műalkotás. Azonnal szét is tudja küldeni azt az arra érdemeseknek.

Látszólag egy könnyed kis fotóról van szó, a valóságban azonban kemény munka, számos kudarc és megpróbáltatás van mögötte. Rengeteg alkotó az életét is feláldozta a remekbe sikerült kép érdekében.

Egy tragikus életű művésznő annyira elmerült az alkotás gyönyörűségében, hogy lezuhant egy hídról. Ezt követően ráesett egy kábelre, amely rendeltetésszerűen agyon is csapta. Sokan bohókás autós szelfizés közben lelték a halálukat. Oscar Otero Aguilar, autentikus szelfi művész, egy férfiasan szép képet szeretett volna készíteni magáról, amint éppen pisztolyt nyom a halántékához. Nagy igyekezetében azonban a fegyverrel is szelfizett. Volt aki egy vonat tetején, vagy egy kiválóan sikerült zuhanásos kép készítése közben, de olyan rettenthetetlen művész is akadt, aki egy forgalmas autópálya kellős közepén boldogan mosolyogva vesztette az életét. Tájkép festése közben egyetlen művész sem fulladt meg, folyóparti szelfi kompozíció közben azonban már ez is megtörtént.

Egy vérbeli szelfi művész képes úgy bejárni a világot, hogy a nevezetes látnivalókat csupán mobiltelefonjának kijelzőjén át szemléli meg. Egy virtuális valóságot épít maga köré, melynek középpontjában mindig ott van ő, ami természetesen a művészi kifejezés csúcsa. A szelfis szinte összeolvad az általa oly mohón megkívánt objektummal. Kétségtelen tény, hogy annál nagyobb kielégülést nem érezhet senki sem, mint amikor mondjuk egyesül a Buckingham-palota kapujával, vagy a misztikus Stonhege-el.

A szelfi ismét harmóniát teremt az ember és a világ között. A jövő valószínűleg a bot nélküli szelfié lesz. Egy mobiltelefon fog a szemünk előtt lebegni és megmutatja, hogy mit látnánk, ha nem lenne ott. Arra is alkalmunk lesz, hogy pompás képeket készítsünk magunkról több kilométeres távolságról, vagy akár a sztratoszférából. Segítségével pillanatok alatt az egész világot eláraszthatjuk önmagunkkal. Nagyon nagy szó ez, főleg ha belegondolunk abba, hogy pár ezer éve még csak vicces barlangrajzokkal szórakoztathattuk az ismerőseinket.

Bayer Zsolt az íróasztalánál üldögélve elégedetten nézegette a számlatömbjét. Pompásan odapörkölt ezeknek az ocsmány, liberális féregeknek, meg azoknak a szemét baloldali csicskáknak. A „horda” szónak külön örült. Ezt még senki sem használta a menekültekre, most majd szépen országszerte elterjed. Ez bizony az ő találmánya és rendkívül gúnyos kifejezés. Tökéletesen alkalmas arra, hogy kifejezze vele a megvetését a menekültek iránt. „Horda!” Sokáig kereste a megfelelő szót, de aztán hirtelen beugrott neki. Tizenhétszer írta bele szövegbe, hogy jól bevésődjön az emberek agyába. Ilyen a tehetség. Ez magától Istentől való ajándék. Ő ma Magyarország legjobb publicistája. Mármint nem a Jóisten, hanem Bayer Zsolt.

Az is nagyon kedvére való volt, hogy őt ezért ráadásul tisztességesen meg is fizetik. A libsi hordalék meg lassan felfordul az éhségtől. Jó érzéssel töltöttel el az a gondolat, hogy komoly anyagi gondjaik vannak. Előre örült annak, micsoda össztüzet fognak majd rá zúdítani. Jól fogja érezni magát, amikor egyöntetűen lefasisztázzák. Ingyen és bérmentve. Ivott egy pohár vörösbort és elröhögte magát. Érezte, ahogy a bor kellemes zsibbadással áramlik szét a szervezetében. Tetves, liberális banda. Én nem voltam elég jó nektek, mi? Rohadjatok meg mind!

Elégedett álmodozását a kapucsengő hangja zavarta meg. Meglepődött. Nem nagyon várt senkit. Gyengéden megsimogatta a számlatömbjét és elindult ajtót nyitni. Biztos a postás lesz az. - gondolta magában.

Kinyitotta az ajtót. Meglepetésére, egy barátságos, vékony szőkés hajú nő mosolygott rá. Sajnos, nagyon szimpatikusnak tűnt. Mögötte hét bevándorló állt, kissé zavartan, megilletődve.

– Jó napot kívánok. Ön, ugye Bayer Zsolt, a híres publicista? Megismertem a fejéről. Nagyon örülök.

– Igen, igen. Az vagyok. Most, gondolom, arról akar meggyőzni engem, hogy a menekültek mind rendes, tisztességes emberek. Kedves asszonyom, sajnos hiába fáradt ide.

– Meggyőzni? Én? Miről? Nem, dehogy. Úristen, honnan vesz ilyen őrültséget?

– Mert biztosan úgy gondolja, hogy fasiszta disznó vagyok, egy szemét náci. Ilyesmiket szoktak rám mondani általában. Mondja csak ki nyugodtan. Megígérem, nem jelentem fel.

– Ugyan. Ez az ön magánügye, uram. A politikai meggyőződése nem tartozik rám. Az, hogy én önt minek tartom, az meg az enyém. Ez teljesen mellékes. Valójában az újsághirdetésére jöttünk.

– Micsoda?! Nem értek semmi. Én nem adtam fel semmiféle hirdetést. – mondta zavartan a legjobb publicista. Támadásra számított, ez a nő meg csak vidáman mosolyog rá. Mi a fenét kezdjen vele?

– Egy pillanat, Bayer úr. Megkeresem. Nem zavarná, ha közben rágyújtanék?

– Nem, nem.

– Köszönöm, nagyon kedves öntől. – a vékony nő elővett egy doboz cigit, kipöckölt belőle egy szálat, majd rutinosan rágyújtott. A cigit úgy fogta, mint egy kohász, martinász. A cigit a szájába szorította, majd belekotort a táskájába. Elővett egy Magyar Hírlapot. Kinyitotta, majd átnyújtotta.

– Ezt ön írta, nem? – mosolygott a nő.

– Igen, persze. De ez nem hirdetés. Publicisztika.

– Az nem érdekes. – válaszolta a filigrán nő – Lássuk csak! Itt is van, ni! „Itt az idő kimondani: elkezdődött valami rettenet. Aminek véget kell vetni. Most. Minden eszközzel. Európát meg kell szabadítani ettől az iszonyattól. Ha kell, fegyverrel. Mert ha minden így marad, akkor elkerülhetetlen lesz a vérontás. És a hordák ma még úgy hiszik, csak az európaiak vére ontható…” Na erről van szó? Remélem komolyan gondolta és nem viccelt?

– Persze. Ki kell szorítanunk ezeket a hordákat. Ha kell fegyverrel, mivel nem hagyhatjuk, hogy Európa-szerte garázdálkodjanak.

– Ez nagyszerű. Örülök neki. Nagyon jó, hogy ennyire elszánt, mivel így nem jöttünk hiába. Tudja, mindössze arról lenne szó, hogy ezt a hét embert agyon kellene lőni.

– Micsoda? Megőrült? Nekem? Mégis, hogy gondolja ezt, hölgyem?

– Teljesen komolyan. Maga írta, nem? Bemutatom önnek Nádzsit. Ő kért meg, hogy segítsek. Azt mondta, rettenetesen belefáradt már ebbe az állandó menekülésbe. Abba, hogy mindenhol lenézik, terroristának, Amerika-bérencnek tartják őt és az egész családját. Amúgy fogorvos, a felesége pedig tanárnő. Megkért, hogy végezzem ki őket. Tudja, nekem azonban nagyon szimpatikusak, nem vinne rá a lélek. Egy négy éves kislányt amúgy sem tudnék soha főbe lőni. Önnek ez azonban nem probléma, ugye?

– Nem hát. Azaz, dehogyisnem. Nem így gondoltam. Majd csak akkor lövök, ha megtámadnak. Nincs is fegyverem.

– Erre mi is gondoltunk. Nádzsi szerzett egy pisztolyt, itt Budapesten a feketepiacon. Ezzel majd vadul ráront önre, de természetesen úgy, hogy ki tudja a kezéből csavarni a pisztolyt. Nádzsit ezután szépen fejbe lövi. A család erre magára támad, így egyenként végezhet velük. Többször is elpróbáltuk már. Menni fog, ne nyugtalankodjon. Én leszek a tanú rá, hogy önvédelem volt. Töltényeket is hoztam magának. Szeretne esetleg előtte gyakorolni egy kicsit?

– Nem, nem. Nem akarok. Semmit sem akarok. Ez nem is számít igazi támadásnak. A vérontást nem így értettem. Hát igen ilyesmit írtam, de... valójában... Csak nem feltételezi rólam azt, hogy képes lennék gyerekeket agyonlőni?

– Dehogynem. – válaszolta a nő, miközben a legjobb publicista szemébe nézett, és melyet szívott a cigijéből – Várjon megmutatom. Nézze csak! Alima rajzolt is önnek valamit. A címe: „A kedves bácsi éppen agyonlő minket”. Sokat dolgozott rajta. A pisztolyt nagyon szépen kidolgozta. Elég sokat látott már belőle életében. Nagyon örül neki, hogy ezzel a típussal lövi őt agyon, mivel biztonságos, megbízható fegyvernek tartja.

– Úgy gondolja, hölgyem, hogy itt és most kezdjek el lövöldözni?

– Tudja, a lakását semmiképpen sem szeretnénk összepiszkolni. Hét ember elég sok vért és agyvelőt hagy maga után. Ha meghalnak, sajnos már nem nagyon tudnak összetakarítani maguk után. Ha úgy gondolja kimehetünk egy erdőbe is. Nem szeretnénk, ha megijesztené a szomszédokat. Ha ez a kivégzés jól sikerül, mindennap hozok önnek pár családot. Szólhat a barátainak is. Kedvükre leszámolhatnak az említett hordákkal.

– Ne haragudjon, de nem. Ez csak egy cikk. Egy fontos problémára akartam felhívni a figyelmet. Arra, hogy véget kell vetni ennek a külföldről irányított bevándorlásnak.

– Nádzsi azt mondta, hogy őt valójában eleinte Bassár el-Aszad elnök katonái irányították, majd az Iszlám Állam. Ezért is jött el Szíriából családostól. Annyit kért, ha nem esik a nehezére, akkor senkinek ne vágja le a fejét. Ezt külön nagyon megköszönné. A bevándorlás „véget vetését” pedig valamikor csak el kell kezdenie. Itt a pompás alkalom.

– Asszonyom, ön tréfál velem. Mindjárt kihívom a rendőrséget zaklatásért.

– A rendőrség sajnos nem lövi le őket. Nagy nemzetközi visszhangja lenne, és egy csomó adminisztrációval járna. Ha ön harcol, az persze egészen más. Majd azt mondja, csak a hazáját védte. Ezt mindenki méltányolni fogja. Még meg is fogják dicsérni. Nyugodtan el is dicsekedhet vele.

– Kérem, ne dühítsen fel, így is magas a vérnyomásom. Írtam egy rohadt publicisztikát. Ennyi. Nem akarok senkit sem megölni. Nem ezt írtam. Ha valaki ezt olvassa ki belőle, téved. Be is perelhetném magát a jó hírem megsértéséért.

– Szóval akkor nem akar segíteni? Nem tud esetleg ajánlani egy lelkes aktivistát a fórumáról? Olyan szépeket szoktak írni a mészárlásokról. Valaki csak komolyan is gondolja, nem?

– Nem, nem tudok és nem is akarok! Kérem, ne zaklassanak tovább. Én nem lövök agyon senkit. Ez nem az én dolgom. Nekem csak írnom kell róla. Azonnal menjenek innen! Viszontlátásra.

– Hát jó. Legalább megpróbáltuk. Elnézést a zavarásért.

A nehézsúlyú publicista ránézett a vékony, 50 kg körüli nőre, aki még mindig vidáman, barátságosan mosolygott.

– A jó kurva életbe! Teljesen elrontották a napomat! – ordította, majd bevágta az ajtót.

***

Ráth-Végh István - Az auto da fé (részlet)

"Állam, egyház, egyformán szorgoskodott, hogy az egyháznak ez a diadalünnepe minél nagyobb nyilvánossággal és pompával menjen végbe.

Nagy városokban szokták megtartani, vasárnap vagy valamely nagy ünnepen, hogy a környéknek is megkönnyítsék az odautazást. Volt úgy is, hogy a királyi ház tiszteletére rendezték, családi eseményeknek, fejedelmi esküvőknek örvendetes alkalmára.

Már hetekkel előtte készülődött a város a nagy eseményre. A színhelyen, rendszerint a főtéren, tribünöket állványoztak fel; egy nagyobbat a törvényszék és a meghívott előkelőségek számára, egy kisebbet ennek tőszomszédságában az elitléteknek. A nagyobbikat szőnyegekkel és lombokkal díszítették fel, aljába oltárt állítottak, emellett két dominikánus barát állt őrt.

A kisebb vidéki bíróságoktól felhozatták az elítélteket, hogy minél több szereplő tegye mozgalmasabbá a kegyeletes látványosságot, Kinek mire szólt az ítélete, aszerint készítették elő a jelmezét. Általában az András-keresztes san benito volt kötelező, de a máglyákra utaltakén a kereszt helyett lángnyelvek és a pokol borzalmaira emlékeztető egyéb riasztó jelvények voltak hivatva a nézőkben üdvös megilletődést kelteni. Azonfelül egy Coroza nevű, magas tetejű papírsüveget is kaptak, ez hasonló együgyű pingálmányokkal volt kicifrázva.

A nagy nap reggelén az egész tér megtelt nézőközönséggel; az odavezető utcákban egymás hegyén-hátán szorongott az elítéltek menetére várakozó ájtatos tömeg; az ablakok is zsúfolva voltak jámbor kíváncsiakkal. Az ablakok ügyében néhol viták keletkeztek; a Szent Hivatal a bérbeadott ablakok jövedelmét magának követelte. Rendszerint sikerült kiegyezni; a háztulajdonosok belátták, hogy ők szolgáltatják ugyan a kilátást, de a Szent Hivatal szállítja az eretnekeket, tehát méltányos, ha a bevétel egy részére igényt tart.

Korán reggel a börtönben az elítéltek reggelit kaptak s miután azt megfelelő étvággyal elköltötték, menetbe sorakoztatva elindították őket a térre, ahol a nagytribünön elhelyezkedtek az előkelőségek. Katonák meneteltek elöl, utánuk egy fekete fátyollal leborított keresztet vittek, azután a bűnbánók csoportja következett, mindegyikük András-keresztes san benitóban, égő viaszfáklyával a kezében, a Szent Hivatal két-két embere között. Majd változatosabb látnivalóra került sor: koporsókat hoztak, azoknak a holttestével, akiket haláluk után ítéltek el. A fekete ládákat színesebb csoport váltotta fel: jöttek a máglya jelöltjei, a pokol tüzének jelvényeivel telefestett jelmezükben, két-két domonkosrendi baráttal az oldalukon. Lovasok, gyalogosok az inkvizíció zászlajával, végül maguk az inkvizítorok.

Miután mindenki elfoglalta a helyét, a szertartást szentbeszéddel nyitották meg. Utána az inkvizíció titkára lépett a szószékre, felolvasta az ismert eskümintát s az egész térség rázúgta az áment.

Sorjában előszólították a vádlottakat és felolvasták az ítéletüket. Ez volt az ünnepség legunalmasabb része, eltartott néha estig is. Annál izgalmasabb volt a befejező aktus: a relaxatio. A halálra ítélendőket átadták a világi bíróságnak, az fejükre olvasta a máglyát, a katonaság díszsortüzet adott, öszvérre ültette és közrefogta őket, azután el a vesztőhelyre. Ez – az úgynevezett quemadero – a városon kívül volt, nehogy a kivégzések sértsék a templomokat megillető kegyeletet.

Ezzel vége is lett a tulajdonképpeni auto da fé szertartásának. Az oltárt lebontották, a keresztről levették a fátyolt, a hivatalos menet hazavonult, az udvar elkocsizott, a közönség oszladozott.

De csak a térről oszlott el, mert nem azért jött ide, hogy prédikációt hallgasson és ítéleteket unatkozzék végig. Mindenki a quemaderóra tódult.

A fanatizált, valóban „eszelős rajongásba” vadított nézőknek bőven volt alkalma gyönyörködni az alvilági látványosságban, mert a máglyák késő éjszakáig is lobogtak – ugyanis a javíthatatlan bűnösöknek még a csontjait is el kellett porlasztani és széjjelszórni, hogy az eretnekség minden maradványa megsemmisüljön.

Gondoskodás történt arról is, hogy a Szent Hivatalt netán sértő átkozódások vagy ide nem való jajgatások ne zavarják, a fenséges tűzijátékot. Errevaló volt a mordaza, a szájkörte, ez nem engedett erősebb hangot a nyöszörgésnél.

A máglyák elhamvadtával a nézők kielégülten térhettek otthonukba. Annál is inkább, mert a Szent Hivatal mindenkinek, aki egy auto da fén részt vett és ezáltal szilárd hitről tett tanúságot, bizonyos mértékű búcsút biztosított, s így a néző a szórakozáson felül azt is remélhette, hogy földi bűneiért a másvilágon kijáró büntetésének egy részét annak idején le fogják szállítani.

Szórakozást említettem. Bizony, nemcsak hitvalló tény volt az auto da fé. Voltaire így jellemzi:

„Ha egy ázsiai ember éppen valamely auto da fé napján érkeznék Madridba, nem értené, hogy tulajdonképpen mi az, amit itt lát: népmulatság? egyházi ünnep? áldozati szertartás? vagy éppen vágóhíd? Hát mindez együttvéve!” "

A sajtóban megjelent tudósítások szerint a Civil Összefogása Fóruma ismét harcias közleményt adott ki. Mélységes vidámsággal vettem tudomásul, hogy megint felbukkantak ezek a mókás fickók. Nem tudom, hogy ki közülük a rangidős parancsnok, de a döntéseik előkészítésein nagyon szívesen részt vennék. Kíváncsi lennék arra, hogy miként készülnek ezek a gondosan megfogalmazott pártdirektívák.

Sólyom Lászlót a jelenlegi kormányzópárt úgy dobta ki, mint egy kiürült sörösdobozt. A volt köztársasági elnök, értelmes ember révén, rájött arra, hogy az ő szavainak immár a legkisebb jelentősége sincs. Bölcsen visszahúzódott a látványos közszerepléstől. A tekintélyes testület haragját és a dolgozó népünk megvetését Sólyom László most azzal vívta ki, hogy a Kocsis Máté tulajdonában lévő II. János Pál pápa téren felelőtlen jótékonykodásba kezdett a kijelölt ellenség javára. A CÖF szerint ezzel szembe ment minden jóérzésű ember akaratával. A jóérzésű emberek kifejezés kimondásánál az alapító atyák buzgón egymásra mutogattak.

Ez a CÖF nevű anonim pártfüggők klubja valószínűleg azért van, hogy a vezetőség és a tagság kölcsönösen megerősítsék egymást abban, hogy államilag helyesen cselekszenek. Mostanában bizony nagyon elkél számukra a biztatás, mivel egyre hálátlanabb feladat a kormányt támogatni. Ezt a kérdést azt teszi bizarrá, hogy a miniszterelnök úr támogatás hiányában is azt csinál amit csak akar. A CÖF jelentősége ebben a játszmában elhanyagolgató, így maximum a Nemzeti Érzelmű Hadastyánok Szövetségének szerepét játszhatják el. Erre kétségkívül ők a legalkalmasabbak.

Az egész díszes társaság nagyon emlékeztet egy békebeli termelőszövetkezeti ünnepség díszvendégeire. Széles Gábor, habitusára nézve, tökéletesen megfelel TSZ elnöknek. Ehhez emberes termet és busa fej szükségeltetik. A legfontosabb azonban az, hogy a pártba vetett hite megingathatatlan legyen. Legjobb tulajdonsága az, hogy iszonyatosan gazdag és villamosmérnök. Ő a magyar Nikola Tesla.

Csizmadia László, megyei pártitkár ügyel a tagság ideológiai felvilágosítására és az elhajlók megdorgálására. Az ismereteit az állami televízió adásaiból és a pártsajtóból meríti. Teljes mértékben képes függetleníteni magát az önálló gondolkodástól. Nagyon tág politikai tűrőképessége van. Bármilyen szélsőséges rendszerben képes buzgón hinni és ideiglenesen elköteleznie magát. Ennek a hasznos tulajdonságának köszönhetően, minden időjárási körülmények között optimális életfeltételeket képes biztosítani magának és az arra érdemeseknek.

Stefka István, a helyi pártitkár. Gyomorbajos kinézete arra utal, hogy meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben van. Mivel gyakorlatilag semmihez sem ért, ezért nagy szüksége van a párt támogatására. Minden rendszerben intravénásan pártfüggő. Kiváló káder, ideológiailag megbízható, ez ellenséggel szemben kíméletlen. Fedőneve: "Az Öreg".

Bayer Zsolt, az üzemi lap szerkesztője. Kissé heves , féktelen természetű, nagyon meggondolatlan. A párthoz és annak teljhatalmú vezetőjéhez azonban a végletekig hűséges. Életének meghatározó élménye, hogy belépett a pártba, ez számár a születéssel egyenértékű hőstett. Ezt úton útfélen hangoztatja is. A rendszert fanatikusan támogatja. Fegyvert a kezébe adni szigorúan tilos, még ha nagyon könyörög, akkor sem. Modora fokozatosan erodálódik. Hisztériára hajlamos.

Kerényi Imre, iskolaigazgató, majd kántor. A párt-, és kultúrrendezvények felelőse. Ideológiailag nem túl megbízható, gyakorlatilag már minden pártot megkörnyékezett egy kis ételmaradék reményében. Kóros mértékben pénzfüggő. Rendkívül bosszúálló természetű, mások szenvedése mérhetetlenül nagy örömet okoz a számára. Személyes előadásai rendszerint kínos ripacskodásba fulladnak. Bohém, alternatív művésznek álcázza magát. Nem az. Tökéletes opportunista. Nem szabad mikrofon közelébe engedni, mert teljesen megvadul. Szenvedélyesen imádja önmagát.

Fricz Tamás, tragikomikus figura. Rengeteget harcolt a FIDESZ uralomra jutásáért. Jutalmul a párt Körösényi András segítségével macskává változtatta. Egyszerűen kivágta MTA Politikai Tudományok Intézetétől. Az Intézetet ezzel nagy veszteség nem érte, a macskaembert igen. Hűsége ennek ellenére töretlen, ennek az a magyarázata, hogy ez az egyetlen esélye a életbenmaradásra. Körösényi szerint, Fricz tudományos eredményeket nem tudott prezentálni, azaz nem csinált semmit. Ma kénytelen megrendelésre fizetett blogot írni, sok mindenre azonban nem lehet használni.

Bencsik András, önkéntes huszárkapitány. Kiválóan ki tud szolgálni bármilyen létező rendszerbem. Írásainak színvonala az 1980-as éveket idézi. Állítása szerint már akkor is jobboldali érzelmű volt, de ezt csak ő hiszi el magáról. Excentrikus személyiség, aki imádja a jelmezbálokat. Komoly dolgokra nem alkalmas, de jól mutat a fényképeken, mivel szép a bajsza.

A mostani Emberi Jogi Antikiáltványuk állításainak ellentmond az a tény, hogy a Sólyom László említett gaztettét a miniszterelnök úr hitvese is elkövette, valamint az, hogy Lázár János a miniszterelnökséget vezető miniszter megdicsérte a volt köztársasági elnök cselekedetét. Ez a tény arra utal, hogy a Civil Összefogás Fóruma, dacolva minden veszéllyel, a kormány ellenében is támogatja a kormányt.

***

Koholt interjú Dr. Csizmadia Lászlóval a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnökével

• Tisztelt elnök úr. Mostanában miért nem rendeznek nagyszabású utcai demonstrációkat? Sokan ezt azzal magyarázzak, hogy az átlagéletkoruk nem teszi lehetővé a megfelelő sebességű menekülést, a gépesített megmozdulások pedig nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
• Tisztában vagyunk ezzel a problémával. Jelenleg a Mogyoródon található Hungaroring Sport Zrt. tulajdonában lévő versenypályáján tartunk időmérő edzéseket. A pálya hosszúsága 3.975 méter. A tervek szerint a menet öt kört fog megtenni, ami 19.875 méter, azaz közel 20 km. A Békemenetet a biztonság kedvéért kedvéért futva tesszük meg, így azt átnevezzük Békefutamra. A tiltakozás célja az hogy kemény és határozott nemet mondjunk. Azt, hogy mire, és mikor még nem tudjuk, mert a politikai helyzet olyan gyorsan változik, amit képtelenek vagyunk követni. Félünk attól, ha túl korán döntenénk, a Békefutás esetleg kormányellenes demonstrációba fulladna, amit mindenképpen szeretnénk elkerülni, tekintettel arra, hogy mégiscsak egy független civil szervezetről van szó.
• Mi a véleménye arról, hogy jelenleg a civilek végzik a leghatékonyabban segítségnyújtást a menekültekkel kapcsolatban?
• Természetesen nagyon meg vagyunk döbbenve és mélységesen fel vagyunk háborodva a hazaárulás ezen alattomos módján. Ezzel kapcsolatba mindenképpen tisztáznom kell valamit. Ezen mozgalmak közül egyedül mi képviseljük a civil polgári, demokratikus értékrendet. A magukat civilnek nevező szervezeteket külföldről pénzelik és irányítják. Céljuk a demokratikusan megválasztott kormány megbuktatása, hazánk nehezen megszerzett integritásának lerombolása és az amerikai rágógumi gyárak hazai befolyásának növelése. Legnagyobb támogatójuk a Wm. Wrigley Jr. Company. Beépített megfigyelőink – akiket a külföldről pénzelt ellenzéki sajtóban gyakran hazug és ocsmány módon besúgóként állítanak be – többször jelentették, hogy ezek az álcivil szervezetek hatalmas mennyiségben fogyasztották az említett vállalat termékeit.
• A rágógumi gyárak ezek szerint ekkora befolyással lennének a politikára?
• Ne legyen már ennyire naiv. Látott már amerikai tengerészgyalogosokat bevetés közben? Gyilkos ösztöneiket állkapcsaik folyamatos mozgatásával fokozzák. Az amerikaiak célja ennek a kétségtelenül gusztustalan és ártalmas szokásnak az elterjesztése a világon. Egyébként maga Barack Obama is hódol ennek a szenvedélynek. Nagyon gyenge jellemre utal. A magyar miniszterelnök szotyola fogyasztása sérti ezen multinacionális cégeknek érdekeit. Ez a napnál is világosabb. Ezek nem légből kapott kijelentések, rengeteg bizonyítékot gyűjtöttünk ez ügyben.

• Mik ezek a bizonyítékok?
• Aktivistáink nagyjából 90 kilogramm kiköpött rágót szedtek eddig össze. Az eldobált csomagolást begyűjtjük, a szemeteseket is hajlandók vagyunk átkutatni emiatt. Napra pontos kimutatást vezetünk ezekről. A sajtó erről azonban nem hajlandó beszámolni, őrültségnek tartják a szigorú tényeket.
• Önöket gyakran vádolják azzal, hogy a magyar kormány pénzeli a szervezetüket.
•  Nézze, ezzel a váddal mi is tisztában vagyunk és persze hogy igen. Többször nyilatkoztunk már, hogy nem állami pénzekből, hanem magánszemélyek adományaiból tartjuk fel magunkat. Arról mi nem tehetünk, hogy a legnagyobb támogatóink között Orbán Viktor és Széles Gábor is ott van. Keservesen megkeresett pénzüket ajánlották fel önzetlenül nemes céljainkra. Mi is csak jelképes összegeket fogadunk el tiszteletdíjként.
• Tájékoztatna bennünket a hogy milyen terveik vannak még?

• -Emlékszik még a 2015. március 15-én elkövetett égbekiáltó gazságokra? Több mint tízezer fizetett provokátor akarta megzavarni a békésen szónokló miniszterelnök urat. Alattomos módon idős egyéneket használtak fel arra, hogy inzultáltassák magukat. Megalázó módon ezen magatehetetlen, kiszolgáltatott, tisztességben megőszült emberekkel verették meg magukat. Ennél alattomosabb támadás még nem érte nemzetünket.

Az elnökség összeült és sürgős megoldást kerestünk, hogy a későbbiekben ne fordulhassanak elő hasonló aljas cselekedetek. 100 főből álló gyors reagálású hadtesteket alakítottunk ki. Ezeket elneveztük CÖH-öknek, mely a Civil Összecsapás Hadtest rövidítése. Feladatunkat 24 órás szolgálati beosztás alapján végezzük. A miniszterelnök legkisebb megmozdulásánál azonnal ott termünk és megakadályozunk mindenféle provokációt.

• A miniszterelnök úrnak nem okoz problémát, hogy állandóan egy 100 főből álló molinóval és nemzeti színű zászlókkal felfegyverzett társaság masírozik utána?
• –Akadtak kezdeti nehézségeink, de ezeket megoldottuk. Megegyeztünk abban, ha a miniszterelnök úr a mellékhelységet tiszteli meg a jelenlétével, oda már nem követjük. Az történt ugyanis, hogy néhány túlbuzgó aktivistánk „Mindenben támogatjuk a miniszterelnök urat!” felkiáltással biztatta Orbán Viktor úr erőfeszítéseit. Úgy gondolom jó szándékú tettük méltányolandó, de teljes mértékben megértettük a miniszterelnök urat is, aki egy vécékefét hajított közéjük.
• Önök elítélték Sólyom László miniszterelnök urat. Az alábbiakat írták: „Sólyom László szelektív érzékenysége egyértelműsíti, hogy kevésbé szenzitív azokra kérdésekre, amelyek a magyarság számára jártak hátrányos következményekkel és nem veszi figyelembe azt, hogy a magyar kormány figyelemfelhívó intézkedései egyre inkább elfogadottá válnak az európai közpolitikában és közgondolkodásban.” Lázár János azonban megdicsérte. Mi az oka ennek a bizarr ellentmondásnak?
• Sajnos túl későn hívtam vissza a miniszter urat. Azaz nem. Az egész ügyet csak a fizetett ellenzéki sajtó terjeszti rólunk, akik még a honlapunkat is meghekkelték. A fizetett felhívás természetesen az övék, csak nem tudjuk leszedni.

Mk1 Vickers. Ezt a nagyon ellenálló és megbízható gépfegyvert 1912-ben rendszeresítették a brit és a francia hadseregben

Elmondása szerint a kettes számú miniszterelnököt kizárólag nemes célok vezérelték a fegyvertörvény módosításában. Az azért mégsem járja, hogy a nagypapa Trabantjával nyugodtan lehet száguldozni, ám a padláson általa felhalmozott értékes, második világháborús fegyverarzenál  méltatlanul parlagon hever. Ez nemzeti érdek is, mivel a szép kollekció miatt tódulnak majd a dúsgazdag fegyverbolondok. Ha még lövöldözni is lehetne velük az lenne az igazi vásári vigasság.

• Ezt a csodás Maschinengewehr 42-est próbálja ki, meine geehrte Frau. Lehet hogy a herr Opa is ilyennel ritkította muszkákat. Látja ezer méterre azt a behajtani tilos táblát? Ott, ott! Az anyja... Pompás lövés volt, sehr geehrte Kameradin, most már bárki behajthat oda.

Jómagam egy forgótáras 1860-as Colt Army modellt szeretnék birtokolni. El is képzelem magamat, amint a  jobb kezemet a revolverem agyán pihentetem. Szájam sarkából egy gyufaszál lóg ki. Nem szólok egy szót sem, csak nézek hunyorítva, klintísztvúdosan, mivel én egy rövidlátó mesterlövész vagyok. Kiveszem a gyufaszálat és kiköpök egyet oldalra. A szemüvegemen vadul megcsillan a napfény. Hirtelen zöldre vált a lámpa és én – a villámgyors reflexeimnek köszönhetően – kíméletlenül átkelek a zebrán.

A vadászat is sokkal hatékonyabbá válhat ezáltal. Semjéndr kiül vaddisznóra egy brit gyártmányú Mk1 Vickers-el. Gondosan beállítja a háromlábú állványt, befűzi a 250 töltényes hevedert és csendben vár. Amint feltűnik egy vadkan, elszabadul a pokol. A miniszerelnök-helyettes 500 méteres körzetben gyakorlatilag mindent letarol. Az eredmény: 12 db cafatokra szakadt nyúl, 1 db kóbor macska, egy túlságosan kíváncsi vakond, amellyel fejlövés végez, egy DNS-e alapján azonosított szarvasbogár és egy sokkos állapotban lévő, remegő vaddisznó, aki azonnal kapitulál.

A Magyar Nemzet arról is beszámolt, hogy a jámbor keresztény az „egyik élharcosa a házi lőszerelés és újratöltés legalizálásának.”

• Drága gyermekeim, mondjunk el közösen egy hálaadó imádságot, aztán buzgón lássunk neki 500 db kiváló minőségű töltény gyártásának. Hozd csak ide kislányom a lőporos dobozkát a kredencről! Ott van a Antióchiai Szent Kézigránát mellett.

A vonatkozó szakirodalom alapján, erősen kétséges, hogy a Názáreti Jézus nagy rajongója lett volna a lőfegyvereknek. Egy kereszténydemokrata politikusnak nem hiszem, hogy állandóan a fegyverkezési versenyen kellene törnie a fejét. Krisztus urunk a szeretetet és békességet hirdette. Ha Semjén úr viccből rám lőne egy régi kovás puskával, nekem jogomban állna jól fejbe hajítani őt egy 200 éves, antik hamuba sült pogácsával.

Jézus Krisztussal amúgy is nagy hitvitába keveredett a Kereszténydemokrata Néppárt. Felelőtlen módon, rengeteg olyan dolgot állított, amik nem igazán illeszthetők bele a NER-be. A gyermekrajzokat biztosan nem tiltotta volna be, mivel a Megváltó egy olyan hippi-féleség lehetett. A misztikus kétharmad birtokában persze bármikor újra lehetne írni az Újszövetséget, de szerintem praktikusabb lenne kiadni egy új kötetet, Nemzeti Együttműködés Szövetsége címen. Ebben rá lehetne mutatni Krisztus urunk gyarlóságára és a sorozatos tévedéseire. Az ehhez szükséges evangelistákat majd szépen kijelölik, mint ahogy azt az alkotmánybírák esetén is megtették.

Semjén Zsolt azzal is eldicsekedett, hogy az „egyik legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy a fiatal sportolók számára sikerült megteremteni a lehetőséget a nagy kaliberű fegyverek használatához.” Dicséretes világi cselekedet, de Isten szemében nem biztos, hogy ez a legfontosabb eredmény. A szegények és az elesettek istápolása az ő számára jóval tetszőbb, bár a lövöldözés kétségtelenül látványosabb. Az igaz, hogy az egyház a világháborúkban megáldotta a nagy kaliberű fegyvereket, de ezt Isten megkérdezése nélkül, csupán önszorgalomból tették.

A magyar-miniszterelnök-helyettesnek láthatóan két mániája van. A határon túli magyarok birizgálása lóhátról és fegyverhasználat népszerűsítése. Nincs ezzel nekem sok bajom - mindenkinek megvan a maga bolondériája -, de néha végezhetne valami hasznosat is. Olyan Istennek is tetszőt.

***

Gépkarabély, maroklőfegyver és rengeteg kalap

• Jó napot kívánok, uram. Miben segíthetek önnek?
• Tiszteletem. Szép kis boltocska. Mondhatnánk, családias. Arról van szó, hogy a fiamnak szeretnék vásárolni valami hasznos kis ajándékot. Tudja, már megint születésnapja lesz. Szeretném, ha emlékezetes lenne a számára. Kerek évforduló! Bizony. Nagy nap lesz. A feleségemmel már alig várjuk. Jobban izgulunk, mint ő.
• Szabad tudnom, hány éves az említett fiatalember?
• Hát persze. Már vagy tíz. Repül az idő.
• Ne haragudjon, uram, de azt hiszem rossz helyre jött. Amint látja ez egy fegyverkereskedés. Pisztolyok, gépkarabélyok, kézigránátok. Egy-két lángszóró. Nem kifejezetten tíz éves gyerekeknek való játékok.
• Nem, nem. Nem tévedtem. Nagyon jól tudom, mit szeretnék neki venni. Már látom is! Ott az nemdebár egy Sturmgewehr 44-es? Gyönyörű darab. A második világháború végén használták. A fiam teljesen odalenne a gyönyörűségtől.
• Mégis, hogy gondolja ezt? Tíz évesek nem kaphatnak fegyvertartási engedélyt. Szép is lenne, ha Sturmgewehrrel mennének az iskolába. Elfogynának a tanárok.
• Cseppet se aggódjon emiatt! Nekem természetesen van engedélyem, a lövöldözéshez meg nem kell. Öt évesen már mozgó célpontokra lőtt. Nem lesz ezzel semmi gond.
• A fia éles lőfegyvereket használt? Öt évesen?
• Nem. Valójában négy évesen kezdte, előtte csak késeket dobált.
• Ez hajmeresztő. Nem fél, hogy baja esik neki, vagy valakinek, aki a pár száz méteres körzetében tartózkodik?
• Nem, nem. Tud vigyázni magára. Emberekre meg nem nagyon lő. Csak konzervdobozokra, galambokra és kalapokra.
• Kalapokra?!
• Igen. Szép kis gyűjteménye van már. Tudja, ha valakinek lelövik a fejéről a kalapot, az nem nagyon kéri vissza. Inkább futva elmenekül.
• Ez borzasztó. Mire neveli ön a fiát, mészárlásra?
• Nem, dehogy. Egész másról van szó. A mostani gyerekek össze-vissza lövöldöznek mindenféle zombikra, szörnyekre, vámpírokra. Nem tartom helyesnek ezt, kérem. Szeretném ha az én fiam inkább valóságos tapasztalatokat szerezne. Egy kalap nem olyan félelmetes, mint egy zombi. Így a fiam nem sérül lelkileg. Azt is tudja, hogy emberekre nem célozhat, csak pár centivel a fejük fölé. Okos gyerek. Nem nagyon lőtt le még senkit.
• Nem nagyon?! Úgy érti, hogy valakit mégis?!
• Jó, rendben. De akkor nagyon sűrű köd volt. Pocsékak voltak a látási viszonyok, alig valamit lehetett látni. Sajnos az illető sapkát hordott. De komolyan mondom, megdöbbentően hasonlított egy kalapra. Még engem is megtévesztett. Akkor jöttünk rá, amikor nem elfutott, hanem csak simán elvágódott. Mondtam is a fiamnak: "Ez bizony fejlövés volt kisfiam. Ne félj, kicsikém, nem szenvedett sokat a bácsi." Tudja, így egyből megnyugodott.
• És? És aztán mi történt?!
• Nem tudom. Mondtam már, sűrű volt a köd.
• Egyszerűen csak otthagyták?
• Persze. A sapkák nem érdeklik.
• Nem, nem a sapkát. Az illetőt.
• Ja, hogy őt. Igen. Igyekeznünk kellett, így nem volt időn bíbelődni vele. a fiam nagyon fegyelmezett gyerek. Soha nem késett még el az iskolából. Még ködben sem.
• Agyonlőtt egy embert, aztán fogta magát és elment iskolába?
• Nem, dehogy. Nem egyedül ment. Mindig elkísérem. Hiába van nála állandóan egy Sig-Sauer P 230-as. Hátulról bármikor megtámadhatják. Azért is szeretnék neki egy gépkarabélyt venni, mert azzal már önállóan is el merném engedni.
• Fegyverrel jár iskolába?
• Persze. Így szerencsére nem játszik azokkal idióta androidos játékokkal. Szünetekben inkább gyakorol egy kicsit.
• És a tanárok? A tanárok mit szólnak ehhez?
• Semmit, nekik nincs lőfegyverük. Nem nagyon mernek szólni. A srác meg mindig jó jegyeket hoz.
• Egy Sig-Sauerrel? Gondolom kitűnő tanuló lehet.
• Igen. Honnan találta ki?
• A Sig-Sauer nevű maroklőfegyverből. Ne haragudjon, uram, de nem adhatok egy tíz éves gyerek kezébe lőfegyvert.
• Nem is önnek kell. Majd én a kezébe adom.
• Ne haragudjon, de nem. Nem tehetem meg.
• Ne aggódjon már annyit. Tanult az esetből. Ködös időben nem lő senkire. Félhomályban pedig úgy lát, mint egy macska. Egy RK-62-es is jó lenne. Csak úgy csillognának a szemecskéi.
• Azt elhiszem, de akkor sem lehet. Ismételten elmondom, hogy nem tehetem meg.
• De miért? Mondtam már, hogy nekem van fegyvertartási engedélyem.
• Az engem abszolút nem érdekel, uram. Nyolc kalapot vesztettem el fél év alatt.

Rengeteg információ zúdul ránk nap mint nap a déli határszakaszon épülő nemzeti terelősávról. Az érdeklődök megtudhatják, hogy miért olyan nagyon jó és miért annyira nagyon nem. Igazságot tenni nem szeretnék az ügyben. Egyrészt nem vagyok embercsempész, másrészt meg ott egye meg a fene az egész nemzeti rabsichálót ahol van. A nagy tiltakozás ellenére 1889-ben az Eiffel tornyot is felépítették ideiglenesen, ma meg még mindig a csodájára jár az egész világ. Nekünk most lesz egy 175 km hosszú acéltornyunk, csak elfektetve, kisebb-nagyobb megszakításokkal.

Ha turista-atrakció lesz belőle akkor akár maradhat örökre is, hogy legyen hol fényképezkedniük a japán turistának, meg a selfie botos Churchill imitátoroknak. Azoknak akik idétlenül magukra vigyorognak és V betűt formáznak az ujjaikkal. Rengeteg van már belőlük szerteszét a nagyvilágban és tőlük  senki sem oltalmazza meg a védtelen lakosságot.

A gyors reagálású alkotók kreativitásáról eddig még senki sem számolt be. Ez nagyon méltatlan és igazságtalan dolog velük szemben. Politikai felindulásból, nagy bőszen elrohantunk az emberi elme csodálatos leleményessége mellett.

1953-ban sem arról vitatkoztak az emberek, hogy Tensing Norgay-nak joga volt-e magával vinnie az új-zélandi  illetősségű megélhetési hegymászót, Edmund Hillary-t. Fölmentek és kész. Amikor lejöttek szépen megünnepelték őket. Senki nem kérdezte meg őket arról, hogy ugyan már, mi a fenének mászkáltak arrafelé. Megfagyni kevésbé komplikált módon is lehetséges.  Hillary-t lovaggá ütötték, míg Norgay-nak be kellet érnie egy szimpla György-medállal. II. Erzsébetnek valószínűleg túl bizarrnak tűnt a sir Tensing Norgay név.

A mi névtelen alkotóinkat és a műveiket, mindenképpen kötelességünk bemutatni. Egy műkörömről több esztétikai elemzés olvasható, mint erről a nagy nemzeti performance-ról.

1. Kettős védelem

Az alkotók iszonyú mennyiségű GYODA-t halmoztak fel három rétegben. Azt nem lehet tudni raktározás, elrettentés, vagy termékbemutató céljából. Ravasz megoldásnak tűnik, hogy az ostromzár teteje befelé lejt, így kimászni jóval könnyebb, mint bejutni. Balesetvédelmi szempontból nagyon fontos a védmű védelmére kifeszített műanyag szalag. Egy rutinosan törvénytisztelő polgár magától is tudja, hogy ezen belül semmi keresnivalója sincs. Aki pedig a szalag ellenére, mégis az áthágást választja, az csak önmagát okolhatja, ha miszlikbe szakad. Maga az objektum harmonikusan illeszkedik a tájba. A vegetáció állapotából ítélve, ez még egy békebeli modell lehet.

2. Jurassic park

Kívül tágasabb! Rusztikus modell, robosztus akácfa oszlopokkal. Ez már mindenképpen felkelti az arra tévedők kíváncsiságát, és felmerül bennük a jogos kérdés, hogy: - Vajon mit védhetnek ilyen nagyon? Első pillanatban nem biztos, hogy az államhatár jut a szemlélő eszébe, mivel nincs hivatalos jellege. Igényes, de háztáji, vagy termelőszövetkezeti kivitelezés. Ilyen mennyiségű bonobitot csak a fáraók mumifikálásához használtak fel. Nem szívesen vágnám keresztül magam rajta, mert mi van akkor, ha egy medve menhelyről van szó. Az afrikai bevándorlóknak ismerős lehet, mivel ott ilyesmivel kerítik el az embereket az oroszlánoktól. A felső részen elhelyezett GYODA a kóbor macskák illegális bejutását akadályozza meg Magyarország területére.

3. Herzlich Wilkommen!

Ha jó szándékkel érkezel, nyugodtan gyere be az ajtón. Nem kell kinyitnod, anélkül is működik. Olvasd el a táblát és igyál egy kis ásványvizet. A balta a miénk, azt ne vidd el magaddal! A tábla tájékoztatása alapján magad is meggyőződhetsz arról, hogy éppen határt sértesz. Nyugodtan használd az ajtót visszafelé is. Ha gonosz szándékkal jöttél át, akkor a dolgozó népünk megvetése fog sújtani. A rozsdamentes zártszelvény a célországnak markáns, büntetőtábor jelleget ad. Döntsd el, hogy tényleg ezt akarod-e?

4. Harc közben

A katonai teherautó pompásan alkalmazható mobil létraként. Telepítés közben csak néhány petrencés rúddal kell egy kicsit megpiszkálni a rakoncátlan GYODÁ-t. Állambiztonsági szempontból ez a kép rendkívül veszélyes. Ha egy tisztességben megőszült fémkereskedő meglátja ezt a technológiát, rögtön az eszébe juthat az, hogy „Ja, hogy ez ilyen könnyen megy?”. Teherautója neki is van, embert meg annyit szerez, amennyit csak akar. Egyből megbízza a consigliere-jét, hogy végezzen egy alapos piackutatást a témában.

5. Feng Shui

Ez a Jin-Jang modell egy teljes értékű műalkotás. A késes drót fémes, gépies jellege izgalmas kontrasztot mutat a háttérben gondosan elhelyezett természet lágy ölével. Az átjutás itt teljesen reménytelennek tűnik. Hosszában  végigkúszva mindenképpen. „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”, helyett „Hagyj fel minden reménnyel, hogy itt belépsz!” Marad a hosszú kutyagolás a művészien kivitelezett köztéri szobor mellett.

6. Tobzódás

Valami rokonnak a nyakán maradt a rengeteg okosba megszerzett GYODA. Szerencsére itt feltűnés nélkül el lehetett sütni. Kívülről a kerítést, ravasz módon, GYODÁ-val álcázták. A két objektum itt egybe szervesül és valószínűleg keményen elválaszthatatlan egységet alkot. Az említett don fémkereskedő szemében elkezdenek forogni a dollárjelek, majd  hirtelen megcsörren a pénztárgép. Itt legalább 5 milliárd forint értékű szabadon felhasználható, vissza nem térítendő támogatás van térségfejlesztésre. Ebből még csatornázásra is futja a falunak. A consigliere nekiláthat az ütemterv kidolgozásának.

7. Sikoly

Az alkotó egy váratlan trauma hatására lelki válságba került és teletömte magát amfetamin származékokkal. „Őrült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer.” Ebbe meg nincs. A háttérben egy művészetbarát éppen karba tett kézzel megdöbben. Az egésznek olyan jellege van, mintha egy kézigránáttal tesztelték volna a késes drót szakítószilárdságát. Ezt a szakaszt lehetőleg ne mutassák meg se Fekete Györgynek, se Malecco Miklósnak, mivel szívből gyűlölik az nonfiguratív műalkotásokat. Utóbbi művészember becsületből, a szokása szerint, még jól fel is jelenti a deviáns művészt.

8. Minimal design

Ha zárt szelvény nincs, akkor betonacél is jó. A helyi Üdvhadsereg önkéntesei is kiveszik a részüket a haza oltalmazásából. Kétségtelenül gyors megoldás, de ezt még egy szabadjára engedett, nekivadult óvodás csoport is könnyedén le tudja bontani. Két darab háztartási alumínium létra segítségével egy kisebb szíriai falu teljes lakossága – a mozgáskorlátozottakat és a gyengénlátókat is beleértve – feltűnés nélkül átjárhat felette. Augusztus végére azonban elkészül és ez most a legfontosabb.

9. Fekete László

Minek ide ennyi ember? Egy szívátültetésnél nincs akkora asszisztencia, mint itt. Egy ember emel, egy visszahúzza, ketten a kék kesztyűk védelmében rögzítenek. A többiek valószínűleg a vízmérték szerepét töltik be, és rettenetesen unhatják az egészet. Mivel a terepen dög meleg lehet, a bevetésen lévő harci egység mindenképpen nagy tiszteletet érdemel.

10. Kellemes karácsonyi ünnepeket!

"Ez meg itt úgy néz ki, mint valami karácsonyfadísz." A lappföldi Mikulást ez nem nagyon fogja megállítani. Rénszarvasostul, szánostul simán átugrat felette. Legfeljebb csak annyit mond majd vidáman integetve, hogy HO-HO-HO-HOO! Jelzésértékű alkotás. Arra nagyon alkalmas, hogy az eltévedt Betyársereg harcosai nehogy véletlenül elhagyják az ország területét és felvegyék a küzdelmet a szerb csapatokkal. Nem tűnik nagyon stabilnak, ráadásul egy komolyabb hófúvás simán betemeti az egészet.

11. Iwo Jima

Ez az az eset, amikor egy kép többet mond minden szónál.

A. A. MILNE MICIMACKÓ (fordította: Karinthy Frigyes) (részlet)

"Malacka nagy kunyhóban lakott egy nyírfa közelében, ez a nyírfa az erdő közepében állott, és Malacka a kunyhó közepében lakott. A háza közelében, rúd tetején, egy darab törött lécen ez volt olvasható: „TILOSAZ Á.” Amikor Róbert Gida megkérdezte Malackát, hogy ez mit jelent, Malacka szemrebbenés nélkül kijelentette, hogy ez az ő nagyapjának a neve, és évek óta egyben az ő családi nevük. Róbert Gida vállat vont, és olyasfélét próbált megjegyezni, hogy egy embert nem hívhatnak Tilosaz Á-nak, de Malacka kijelentette, hogy igenis hívhatnak, mert például az ő nagyapját így hívták, ez volt a neve: Tilosaz Á. Az ő nagyapjának igenis két neve volt arra az esetre, ha az egyiket elvesztené. Tilosaz, ez volt az egyik neve, amit egy nagybátyjától örökölt, és Á, vagyis Átjárás, ez volt a másik neve, amit egy átjárótól örökölt. De lehet Ákos, vagy Ábrahám is."

• Kérem a következőt! Jöjjön csak, jöjjön. Bátran! Ne legyen már olyan bátortalan.

• Jó napot, uraim. Elnézést kérek, valóban kicsit félénk és ijedős vagyok. Anyám szerint túlságosan érzelgős, szentimentális és szelíd. Amolyan galamblelkű. Ilyen a természetem. Ennyi idős koromban azonban már nem tudok változtatni magamon. Amúgy teljesen a szakmának szenteltem az életemet. Kitanultam a mesterség minden csínját-bínját. Külföldön is rengeteget dolgoztam.

• Nagyszerű! Szóval úgy érzi, Ön megfelel a szakmai elvárásainknak?

• Tökéletesen, uraim. Pontos, precíz munkát végzek. Sehol nem volt panasz rám. A munkahelyem tisztaságára mindig is kínosan ügyeltem. Soha nem tévesztek. Ha én valamibe belekezdek, azt be is fejezem. Félmunkát, selejtet soha nem adok ki a kezeim közül.

• Ez dicséretes, fiatalember. Nagyon dicséretes. Nos, hozott nekünk valami referenciát?

• Igen, természetesen. Bocsánat, mindjárt elő is veszem. Egy pillanat. Na, itt is van. Hova tehetem? Nem akarok semmit sem összepiszkolni.

• Tegye nyugodtan csak ide, az asztal közepére, hogy az elöljáróság is tüzetesen megvizsgálhassa. Köszönjük.

• Csak egy apróság, egy kis semmiség. Úgy is mondhatnám, rutinmunka. Két napja készítettem. Nézzék csak meg nyugodtan!

• Tényleg gyönyörű mestermunka! Gratulálok, fiatalember! Nézze csak meg, főjegyző úr! Micsoda leheletfinom, de határozott, gyönyörűen kidolgozott felület!

• Igen, polgármester úr. Mindig örülök, amikor ennyire szépen kimunkált mesterművet láthatok. Ideadná, kérem? Valóban, egyszerűen lenyűgöző! Csak gratulálni tudok hozzá. Mivel készítette bárddal, vagy pallossal?

• Uraim, én mindig pallost használok. Nézzék csak meg a vágást, milyen gyönyörű. A bárd sokkal jobban összeroncsolná a nyakat. Ezen itt, mutatom, egy pillanat… Ha megnézik a légző és nyelőcsövön nincs semmiféle deformáció. Egy határozott sújtás és kész! Milliméteres pontossággal dolgozom. Esténként 3 darab tököt aprítok fel, hogy ne essek ki a gyakorlatból. Sajnos manapság nagyon ritkák a nyilvános kivégzések. Örülök, hogy Önök városa még megtartotta ezt a szép és nemes szokást. Nagyon sok ember élvezi a látványt és erkölcsi tartást ad nekik a kispriccelő vér látványa. Apropó, az öcsém perecárus. Más városokban a kivégzések idején jogot kaptunk, hogy csak ő árusíthasson. Tudják, egy kis mellékjövedelem, de ahogy az öcsém szokta mondani: “A kivégzés semmit sem ér perec nélkül!”

• Természetesen, majd belevesszük a szerződésébe. Városunk mindig is megbecsülte és nagyra tartotta a művészetet.

• Köszönöm, uraim. Éreztem, hogy ebben a városban műértő elöljáróságra fogok találni.

• Igen, imádjuk a kivégzéseket, nyilvános megszégyenítéseket, autodafékat. Mi nem vagyunk barbárok, az erkölcs számunkra mindennél fontosabb. Az akasztással hogy áll?

• Dicsekvés nélkül állíthatom ebben is tökéletes munkát végzek. Nincs esetleg a közelben egy rab? Szívesen megmutatnám.

• Sajnálom, de nem készültünk rá. Ne aggódjon, lesz rá módja, nem marad le semmiről. Egy pillanat, nézem is. Igen, megvan. Holnap lesz két akasztás, három lefejezés, és egy felnégyelés.

• Pompás! Nagyon jól hangzik. Már alig várom. Az akasztásnál hány perc haldoklást parancsolnak?

• Olyan két-három perceset. Elég lesz, ugye polgármester úr?

• Természetesen, céhmester úr. Tökéletesen megfelel ennyi rúgkapálás. Kerékbetörést is vállal?

• Hát persze! Nem is lennék igazi hóhér, ha nem tudnám elvégezni. Az anatómiai ismereteimet a Bolognai Egyetemen szereztem. Ismerek mindent, amit csak egy emberben össze lehet törni. A kizsigerelést, az olajban sütést, az elevenen megfőzést, és csonkításokat is lelkiismeretesen elvégzem. Használhatom majd a saját felszerelésemet?

• Persze, köszönjük. Az elöljáróság, majd bérleti díjat fog Önnek fizetni, amolyan kopásdíjként. Azt hiszem, a jövőben ezt majd amortizációnak fogják hívni.

• Önök nagyon nemeslelkűek. Nem is tudom mikor dolgoztam ilyen kellemes körülmények között. Hat kivégzés egy napon. Hóhér ennél többet nem is kívánhat magának. Lenyűgöző!

• Örülünk, hogy ilyen elkötelezett, munkaszerető, szorgalmas fiatalemberre találtunk. Hoppá, egy pillanat. Most vettem csak észre, lesz még két máglyán való elevenen megégetés is. Tudja a nőket mindig a végére hagyjuk. Ők lesznek a fő attrakciók. Halálsikoly, jajgatás, tudja hogy megy ez.

• Persze, uraim. Ez remek! Szólnom kell az öcsémnek, hogy dupla adag percet készítsen. Igazán meg vagyok hatódva, nem számítottam ilyen kellemes helyre. Azt még megkérdezhetném, tisztelettel, hogy milyen az Önök városában a kivégzési ütemterv?

• Persze. Vasárnaponként szoktunk nyilvános kivégzéseket tartani mise után. A boltok ilyenkor zárva tartanak. Nem tűrünk meg semmiféle szentségtörést.

• Bizony, ez nagyon fontos. Ügyelni kell a részletekre! Gondolom a Főtéren lesz a produkció. Mikor idefele jöttem alaposan megnéztem magamnak. Mégiscsak az ember munkahelyéről van szó. Az Isten is vesztőhelynek tervezte. Sok ember elfér, kiváló a tájolása és pompás az akusztikája. Egy halk halálhörgés még az utolsó sorokban is hallható.

• Látom, tényleg nagyon ért a mesterségéhez. Örülünk, hogy ilyen derék hóhéra lesz a városunknak. Ez nagyon jó hatással lesz a város idegenforgalmára is. Mondja meg az öccsének, hogy kis akasztófákat is árulhat, szuvenírként!

• Az Önök nagylelkűsége határtalan. Akkor vehetem ezt úgy, hogy megkaptam a munkát?

• Természetesen, egy ügyes hóhér nagyon ritka kincs manapság. Isten hozta Önt a városunkban!