Tudja a fene. Már rég meg kellett volna buknia. Az általa támasztott szigorú és gránitba vésett követelmények szerint – amiket még boldog, mosolygós ellenzéki korában támasztott a mindenkori miniszterelnökök iránt – már rég ki kellett volna kopnia a hazai közéletből. Most pedig csak csodálkozunk, hogy milyen vígan él és virul. A népszerűsége, önbizalma töretlen, az egészségével se lehet semmi olyan probléma, amit ne lehetne orvosolni. A miniszterelnök úr bukásra teljesen alkalmatlan.
Olyan gazdag lett, mint Aristotle Socrates Onassis, és annyi a kincse, mint Kidd kapitánynak. Az sem elképzelhetetlen, hogy még magánál Mészáros Lőrincnél is több pénze és egyéb kiegészítője van. (Az is lehet, hogy mindenük közös, de ez titok.) Magyarország jelenleg az övé. Felfalta azt szőröstül-bőröstül. Persze közben megőszült és meghízott, de ő nem egy férfimodell. Teljesen mindegy, hogy miként néz ki. Elég sokan rajonganak érte még így is.
A hívei kárörvendve azt mondhatják, hogy a szőlő, ami jelenleg – igazságtalanul ugyan – teljes egészében náluk van, mézédes, csak a demokratikus (ejtsd. libsibolsi) oldal savanyúnak találja azt. Nincs igazuk. Sajnos az egész szőlőfürt – úgy ahogy van – szépen megrohadt. Ha nekik ez ízlik, váljék az egészségükre, nincs semmi jogom beleszólni abba, hogy mit is esznek. Őket amúgy is sokkal jobban becsapta a miniszterelnök, mint engem, mivel én soha nem is hittem az istenkirályok létezésében. Nekem ugyan nem okoz semmiféle csalódást a viselkedése.
Nem a kormányfő és a klánja bukott meg, hanem ők buktattak meg egy egész országot. Valahonnan innen kéne szemlélni a dolgokat. Az ígéretei közül semmi sem teljesült, de szerintem ez a tény őt zavarja a legkevésbé. Soha nem is gondolta ezeket komolyan, hiszen valódi programja nem volt. Hatalmat és pénzt akart, azt meg hiánytalanul meg is kapta. El akarta pusztítani az ellenzéket, ezért el is pusztította.
Csontig lerágta a demokrácia húsát, sok mindent már nem maradt belőle. A bőrét meghagyta, azt majd szépen kitömeti. Jó lesz arra, hogy megmutathassa, ha megkérdik tőle: – Miniszterelnök úr, kérem szépen. Mondja csak, merre találjuk a magyar demokráciát? – Ott van uraim az állólámpa mellett. Nézzék csak, milyen szépen mosolyog. Megvan mindene, csak most alszik.
Az Európai Uniót ellenséggé tette, így ő hős megmentőnek tüntetheti fel magát és a kedvezőtlen folyamatokat ráfoghatja a brüsszelita bürokratákra. Jobban érti a magyar nép lelkületét, mint bárki más.
A magyar politika nem egy western film. Ezeknek az elején a gátlástalan gonosztevők sikert sikerre halmoznak, de a végén mindig elnyerik a méltó büntetésüket. A siker felhalmozásával itt sincs semmi gond. A szemünk láttára gazdagodtak meg, rendkívül gyorsan és hihetetlen mértékben. Az ő szempontjukból azonban – mivel nem áll lángban az egész ország – minden rendben van. Nem történt semmi említésre méltó esemény, tehát szabad a pálya.
Orbán soha nem csinált titkot abból, amit az országgal tesz. Kijelentette, ne azt nézzük, amit mond, hanem azt, amit tesz. Igazságot, méltányosságot, nagyvonalúságot, őszinteséget ne nagyon várjunk tőle, mivel ezek számára semmiféle politikai előnyökkel nem járnak. Talán az lehet a legfőbb gond a miniszterelnök úr megértésével kapcsolatosan, hogy túl sok mindent képzelünk a tevékenységei mögé. Lassan mi is elhisszük róla, hogy különleges képességei vannak. Ha nem figyelünk oda, mi is hozzájárulhatunk a mítoszának megteremtéséhez. Nemzet, magyarság, keresztényi szeretet, függetlenség, emberek megvédése. Pipafüst! Ezeket bárki elmondhatja. Annyit érnek, mint egy „Veled vagyunk Vietnám!” felirat. Egy közepes képességű emberről van szó, semmi másról. Egyedül a manipulációban kiemelkedő.
Valójában az egész ténykedése csak azt a célt szolgálja, hogy a hatalmát meg tudja tartani. Ennek rendel alá mindent és mindenkit. Nem hiszem, hogy Európát, vagy Magyarországot a legcsekélyebb mértékig is féltené a bevándorlók inváziójától. Nem tesz egy lépést sem a menekültekért, ami megakadályozhatná az atrocitásokat, például a kirablásukat. Ő csak egyszerűen kiszolgálja a keresletet. Az idegengyűlöletet pont azért gerjeszti, mivel az rendkívül hasznos a számára. Ha nép ezt akarja, az „igazságszerető” miniszterelnök megadja azt neki. Ha a liberalizmus számára hasznot hajtana, holnap már ő lenne annak legnagyobb élharcosa. Ez a veszély jelenleg persze nem fenyeget. Most a fasiszta szólamok jöttek divatba, azokkal lehet tömegeket lelkesíteni.
A plakátjait primitívnek és nevetségesnek tartjuk, mivel azok is. Nem szabad azonban félvállról venni azokat, mivel nagyon is hatásosak. Ezek nem a „ballibsiknek” szólnak, hanem azoknak, akik soha nem kételkedtek benne. Magyarországon jelenleg a legfőbb vezetőbe vetett hit uralkodik a józan ész felett. Nem magyar sajátosságról van szó. A németeknél, spanyoloknál, olaszoknál is működött ez az primitív, de egyben félelmetes mechanizmus. Van egy törzsszavazói bázisa, amit nagyon jól ismer és zseniálisan megért. Annak minden, legkisebb rezdülésére azonnal reagál. Amint ők elkezdtek a Jobbikhoz pártolni, ő azonnal szélsőjobbos retorikába kezdett. A siker és a hála nem is maradt el.
Kiépített magának egy olyan rendszert, amelyben csak ő nyerhet. Ha nem, akkor is. Bármikor megváltoztathatja a törvényeket, bárkit kénye-kedve szerint kinevezhet, leválthat. Minden jelentős poszton az ő lekötelezettjei vannak, akiket ráadásul párosan versenyeztet, így méginkább az ő kegyeitől függ a karrierjük. Jelenleg nincs senki és semmi, ami megállíthatná őt. A botrányoknak, az igazságtalan és ostoba intézkedéseknek semmilyen számára kellemetlen következményi nincsenek. Azoknak – annyira sokan azért nincsenek, de pont elegen –, akik őt a hatalomban tartják, nem számít, hogy nekik is mérhetetlen károkat okoz.
Nagyjából négymillió ember szegény ma Magyarországon, akiknek a szavazati joguk még megvan. Ha egységesen lépnének fel ellene, akkor bármikor megbuktathatnák. Ezt a réteget azonban nem engedi felemelkedni és megfelelő információkhoz jutni. Magyarán mondva hazudik nekik. Az ő passzív magatartásuknak megtartása, és a híveinek aktivizálása a sikerének kulcsa. Minél nyomorultabb és kiszolgáltatottabb körülmények között élnek, annál kisebb annak a valószínűsége, hogy érvényesíteni tudják, és legfőképpen akarják is érvényesíteni a jogaikat. Hamis ígéretekkel még azt is el tudja érni, hogy rá szavazzanak. A közkedvelt mítosszal ellentétben nem karizmatikus. Valójában csak gátlástalan és erőszakos.
Az, hogy végül mikor, miért és hogyan fog megbukni? Tudja a fene. Az biztos, hogy nem egy magányos hős fogja legyőzni. Ez csak a mesékben működik. A realista mesékben persze nem. Egy sárkány legyőzéséhez sok ember összehangolt munkája és egységes akarata szükséges.
And Now for Something Completely Different…
****
Egy háromfejű sárkány hiteles története
Egyszer volt, mármint permanensen létezett, egy csinos és ártatlan királylány, akit alattomos módon, és merő szórakozásból elrabolt egy gonosz sárkány.
Pár napra rá valahonnan odakeveredett egy ágrólszakadt, derék lovag és reményt öntött a magába roskadt, mélabús uralkodóba, aki azóta bánatában csak sózott mogyorót vett magához.
– Felséges uram, jó hírt hoztam felségednek. Ne búsuljon tovább egy percig sem! – mondta vidáman a nemes lelkű lovag – Vizsgázott és messzi földön híres sárkányölő vagyok. Itt a bizonyítványom is róla. Nézze csak mekkora szép, piros pecsét van rajta. Rengeteg sárkánnyal leszámoltam már világéletemben. Tudja, azt szoktam csinálni, hogy szépen lenyisszantom a fejüket. Ettől aztán gyorsan megdöglenek. Persze, nem mindenki ismeri ezt a technikát. Vannak olyan ostobák, aki a farkát vágják le a sárkányoknak. Ezt a sárkányok nagyon zokon veszik – rendkívül hiú bestiákról van ám szó – és leszámolnak a kontárokkal. Ezután a besték, mintha mi sem történt volna, újból kinövesztik a farkukat. Felség, bátran kijelenthetem önnek, a lényeg a fej mielőbbi eltávolítása.
– Nagyon érdekes, fiatalember, amit mondasz. Én azonban még a büdös életben nem hallottam sem rólad, sem a döglött sárkányaidról. Mondjuk a sárkányokban sem hittem, amíg az egyik rútul el nem rabolta az egyetlen, hőn szeretett lányomat. Szomorú történet. Említettem már neked ezt? – kérdezte a kissé már demens király.
– Nem, felséges uram, de bizony hallottam a szomorú hírt. Mint azt már azt említeni merészeltem, azért is vagyok itt. Pillanatok alatt lecsapom én annak az álnok sárkánynak fejét, vagy a fejeit. Tényleg. Megkérdezhetném, hogy az említett szörnyeteg mennyivel rendelkezik ebből a testrészből?
– Az igazat megvallva, fiam, nem nagyon tudom. Elég nagy volt a felfordulás. Az éjszaka is nagyon sötét volt aznap. Én ott álltam félálomban, liliomos klottnadrágban. Mindenki ész nélkül rohangált körülöttem. Ott mászkált bömbölve egy baromi nagy állat, én meg azt se tudtam, hogy mi a fene lehet az. Gondolod, hogy ezek után nekiállok egy olyan szörnyeteg fejét számolgatni, amiben addig nem is nagyon hittem? Egy az biztos volt neki és tüzet okádott vele. Pontosan nem értettem, hogy miért tette, de gondolom ez amolyan sárkányféle szokás. Gonosz egy teremtmény lehet. Tudod, drága fiam, egyáltalán nem ilyen vőt képzeltem el magamnak. Nem viselkedett úriemberhez méltóan. Kérsz egy kis sózott mogyorót?
– Nagyon köszönöm. Szívesen elfogadom. Remek csemege! Jó, hogy meglett végre az az Amerika. De, visszatérve a témára. Teljes mértékben igaza van, felség. Undok, álnok férgekről van szó. A tűzokádás csak egyszerű PR. Megrettentés, erőfitogtatás, vásári látványosság, én vagyok a rettenetes sárkány, meg ilyesmik. Persze van amikor csak tüzet gyújtanak vele, mivel fáznak. Bundájuk ugyebár nincsen. Valahonnan délről ehette ide őket a fene. Számomra a fejek száma amúgy nem jelent semmiféle gondot. Mielőtt nekirontok, majd megszámolom, hogy mennyi is van neki. Nagyon kínos dolog az, ha az ember egyet kihagy belőlük. Azt hiszi már győzött, szusszan egy jót, aztán már meg is boldogul.
– Khm…, Khm…, Felség! – vetette közbe a bölcs kancellár – Ha nem veszi zokon, jómagam egzakt adatokkal tudok szolgálni erről. Pontosan három darab olyasmit viselt. Rendkívül félelmetes látvány volt, de engem, tudják, mindig is nagyon érdekelt a zoológia. Rendelkezett még négy hosszúkás végtaggal és két bőrszerű szárnnyal. Úgy nézett ki, mint egy csupasz, ronda, háromfejű bőregér.
– Akkor ez csak egy alap prototípus! – mondta a büszke lovag – Tudja, felség, a hármat szokták duplázni. Három, hat stb. Tizenkettő fejnél általában megállnak, mert ha ennél több fejük van, akkor mozgáskoordinációs zavaraik támadnak. Ha el akarnak indulni valamerre, előtte fejszavazást tartanak, így gyakran több pártra szakadnak és éhen döglenek. Tizenketten még úgy-ahogy elviselik egymást.
– Hát nagyon köszönöm neked a felvilágosítást, derék lovag. Talán tényleg van remény. Mond, nemes lovag. Szerinted még nem falta fel a lányomat? Tudod, eléggé aggaszt ez a dolog.
– Ne vegye zokon, felség, de muszáj megkérdeznem. A felséges királykisasszony még ártatlan volt?
– Én úgy tudom, igen. Kancellár! Te mit tudsz erről a dologról?
– Mármint, hogy én, felséges uram? Hova gondol! – válaszolta zavartan a vérvörös arcú kancellár – Ja, értem már. Persze, nahát. Biztosíthatom, felség, teljes mértékben érintetlen volt. Az udvari orvossal személyesen szoktuk ellenőrizni.
– Akkor nincs semmi gond! – felelte vidáman az ifjú lovag – Majd csak akkor eszi meg, ha csúnya lesz és öreg. Rosszul van kancellár úr?
– Nem, nem! Semmi, semmi! Dehogy! – krákogott a kancellár – A francba! Bocsánat, csak félrenyeltem valamit. Na, így már jobb is. Huhh!
– Megkérdezhetném tőled, kedves fiam, hogy mikor indulsz arra a, hogy is mondjam csak, sárkányölésre?
– Rögvest, amint tudok. Messze lehet a bestia?
– Nem hiszem. – válaszolta a lélekjelenlétét visszanyert kancellár – A parasztok azt mesélik, hogy a szemben lévő hegyről csap le és megeszi a jószágaikat. Van ott valami barlang. Úgy mondják, az általam említett teljes mértékben szűz királylányt valahol ott tárolja. Ha elmegy otthonról gaztetteket elkövetni, akkor kövekkel torlaszolja el a bejáratot. A parasztok már valamiféle sárkánykultuszt is kialakítottak a faluban. A helyi plébánosnak ez persze nem tetszett, viszont a plébános úr, az ő elmondásuk szerint, a sárkánynak nagyon ízlett. A sárkánykultusz keretében feláldozták.
– Hát igen. A sárkányok eléggé önfejűek és nem tűrik az ellentmondást. A falut is megszabadítom a szenvedéstől. Ne legyen György a nevem, ha nem. Van egy hosszú sárkányölő dárdám is. Azzal is kényelmesen meg lehet ölni a sárkányokat, ha túl messze vannak a fejeik.
– Pompás, kedves fiam! Ha sikerrel jársz neked adom a fele királyságomat és a szűz leányom kezét. Illetve, nagyon remélem, a többi részét is. Persze egyben. Szóval az egész lányomat, úgy, ahogy csak van.
– Ne haragudjon meg, felség, de ilyen életmód mellett királyságokkal, meg királylányokkal nincs nagyon időm foglalkozni. Nemes lovagként én amúgy is inkább a férfiszerelmet részesítem előnyben. Tudja, felség, egy ilyen háromfejű sárkányért háromezer tallért szoktam kérni. A számla teljesítését természetesen sárkányfejekkel fogom igazolni.
– Remek, fiam, remek. Fiatalabb koromban én is nagyon nagyra értékeltem a szerelmet. És te, bölcsességes kancellár? Te hogyan viszonyulsz a testi örömökhöz?
– Én? Persze... hogyne felség. Én bizony a nőkre rá sem tudok nézni. A francba!
– Hogy mondtad, bölcs kancellár?
– Bocsánat felség, csak beakadt valamibe a szakállam. Szóval a királylány tényleg nagyon szűz, én pedig kizárólag csak az izmos férfiakat kedvelem. Csupán ennyit akartam mondani.
– Akkor, felség én holnap hajnalban indulnék is. Mivel hidegvérű állatokról van szó, ilyenkor sokkal lassabbak. Ez egy olyan szakmai trükk.
– Felség, bocsásson meg. Ajánlhatnám, hogy eme derék fiatalember egy napot pihenjen. Nagy ám az a sárkány, nem érdemes csak úgy lóhalálában nekiesni. Tartsuk be a biztonsági rendszabályokat. Holnap személyesen megyek le a faluba, hogy megfelelőképpen fogadják ott a lovag urat, és megkapjon minden segítséget.
– Köszönöm kancellár úr, ez kitűnő ötlet. Gondolom valami fogadó van itt a környéken. Evés, ivás, alvás, mészárlás. Így lesz a legjobb.
A lovag elbúcsúzott, a kancellár fejet tört, a király pedig bánatosan tovább eszegette a sózott mogyorót.
Másnap reggel a kancellár, egy kisebb zsák arany kíséretében, ellovagolt a faluba, hogy találkozzon a bíróval.
Bekopogott a méregdrága ajtón.
– Jó napot, bíró uram. Meghoztam a területfejlesztési hozzájárulásukat. Magára bízom, mivel kend egy talpig becsületes ember. A környéken magának van a legnagyobb és legszebb háza. Megkérdezhetném, hogy mi az ott? Mármint az a ménkű nagy kacsaúsztató?
– Az? Semmi, csak egy úszómedence. Szegény vagyok, kérem, nekem is kell valahol úszkálnom.
– Értem. Biztos nem lehetett olcsó. Mindegy. Itt a pénz, használja fel a falu javára, úgy ahogy csak akarja. Figyeljen, bíró uram. Holnap idekeveredik egy lovag. Meg akarja ölni a maguk kedvenc sárkányát. Valahogy próbálják megakadályozni ebben. Nem akarom, hogy kiderüljön az, hogy a királylányt megette a sárkány. Tudja a szerencsétlen gyermek, sajnos már nem volt ártatlan. Nekem természetesen semmi közöm sincs az egészhez. Mélyen fájlalom, de az udvari orvos és a várkapitány kihasználták a hiszékenységét. Ja és még az udvari bolond is. Én sajnos nem tehettem ellene semmit, de nem venném a szívemre, ha a felséges királyt elemésztené a bánat.
– Megbízhat bennem kancellár uram. Mi a fenét képzel magáról ez a jöttment, senkiházi idegen? Ez a mi sárkányunk. Jó sárkány, becsületes sárkány. Megígérte, hogy csekély szolgáltatások ellenében megvédi a falunkat a jegesmedvéktől. Én ugyan még nem láttam ilyesmi szerzetet a környéken, de jó ha felkészülünk mindenre. Nem szeretném, ha jegesmedvék mászkálnának a falu főutcáján. Azt se tudom, hogyan néznek ki.
– Én sem, de a sárkány mindig tudja, hogy miket beszél. Éles eszű, bölcs és igazságos. Nagy szerencsétek van vele. Ezért sem szeretném, hogy valami baja essen. Ha az az izgága lovag véletlenül megöli, visszajön és közli, hogy a királylányt megette a sárkány, az udvarban botrány törhet ki. Tudja, a szüzesség miatt. A király teljesen összeomlana, ha megtudná, hogy a lányát először megbecstelenítették, majd simán felfalták. Ettől mindenképpen szeretném megóvni a felséges uramat.
– Ne aggódjon, kancellár úr. Ez a senkiházi idegen nem nagyon fog itt nekünk sárkányt ölni. Intézkedem róla, jelentem alássan.
A kancellár elbúcsúzott. A bíró megmutatta a feleségének a pénzt, amit a falu javára fognak elkölteni. Úgy döntöttek, vesznek belőle egy községi hintót. Egy bíró mégsem járhat ökrös szekéren. A feleségét megkérte, hogy szedjen egy kis farkasölő sisakvirágot.
A kancellár visszalovagolt a várba és közölte a derék lovaggal a jó hírt.
– Lovag uram, minden a legnagyobb rendben van. Beszéltem a helyi elöljáróval. Derék, becsületes ember. Nagyon hálás volt, hogy elintézi azt az álnok bestiát. Menjen csak el hozzá nyugodtan. Mindenben segíteni fogja magát. A házát már távolról megismeri, mivel jóval nagyobb, mint a templom és van hozzá egy hatalmas kacsaúsztató.
– Köszönöm, bölcs kancellár. A jutalmad nem is marad el. Holnap hajnalban ki is lovagolok.
– Nem tesz semmit. Üdvözlöm a királylányt. Mondja meg neki, hogy már nagyon várjuk. Rettenetesen aggódom ám érte. Persze teljesen szűz, de ezt már mondtam.
Másnap, kora hajnalban, a lovag fürgén kilovagolt és gyorsan odaért a faluhoz.
– Hát ennek a bírónak tényleg kegyetlen nagy háza van. Úgy látom, nagyon szeretheti a kacsáit.
Bekopogott. A bíró és a felesége alázatosan és szívélyesen fogadták.
– Nagyon vártuk már a vitéz urat. A kancellár úr rengeteg szépet mesélt magáról. Mondta, hogy sárkányokat szokott öldösni. Veszélyes, de szép szakma lehet. Egy suhintás ide, egy suhintás oda, és így tovább, amíg csak a fejek szép rendben el nem fogynak. Ha már megtisztelt minket, lovag úr, egyen egy kis kacsát! A feleségem most sütötte. Különleges titkos fűszert használt hozzá. Régi családi recept. Az íze így kissé pikáns, de ne törődjön vele. Tényleg nagyon finom.
– Köszönöm. És maguk nem esznek?
– Nem, nem. Én ma már négy kacsát megettem reggelire. Majd délben, ha visszajön, falatozunk egy jót. Váljék a kedves egészségére a lovag úrnak.
A lovag gyorsan befalta a kacsát. Tényleg furcsa íze volt, de evett már rosszabbat is életében. Húsz perc múlva azonban a szája és a nyelőcsöve égetően elkezdett fájni, majd erős zsibbadást érzett a torkában. Gasztrointesztinális tünetek jelentkeztek nála: hányt és erős hasmenése lett. Az izmai begörcsöltek és rettenetesen borzongott. Irgalmatlanul kiverte a víz és hirtelen látás- és hallászavarai támadtak. Ezután fejtől lefelé szépen, komótosan lebénult. A derék és bátor lovag légzésbénulás következtében váratlanul elhunyt.
A bíró és a felesége szépen eltemették a kert végében, a lovát és a fegyverzetét kegyeleti célokból megőrizték, majd egy becsületes orvkereskedőnél értékesítették.
Minden maradt tehát a régiben. A kancellár lelke megkönnyebbült, a bíró megvette a hintót. A falusiaknak nem kellett többé rettegniük a jegesmedvéktől, a sárkány pedig bölcs, becsületes és igazságos maradt. A jámbor parasztok szívesen feláldozták neki az ellenségeiket. A király pedig bánatában meghalt mogyoróallergiában.
Így néz ki egy megszálló hadsereg