Alfred Dreyfus az 1930-as években

„Amit ma antiszemitizmusnak neveznek, az a holokauszttal van kapcsolatban – az emberi történelem egyik legnagyobb tragédiájával. Aki ma zsidózással vádol, az a hidegvérű tömeggyilkossággal hozza összefüggésbe a megvádoltat.” (Bencsik Gábor: Az antiszemita furkósbot vége)

Bencsik Gábor újságíró, agrármérnök, történész, könyvkiadó arról nem tehet, hogy a bátyját Andrásnak hívják és főszerkesztő a Magyar Demokrata (sic!) nevű hetilapnál. Amit azonban a Magyar Időkben leírt, arról igen. A hatalom nagy megelégedésére, a maga örömére, illetve boldogulására, Bencsik 2.0 nagyon veszélyes és gonosz erőkkel játszadozik.

Nagyjából azt próbálja bebizonyítani az olvasói számára, hogy az zsidózás önmagában nem bűn. Az az igazán elvetemült bűnöző, aki valakit ilyesmivel megvádol. Ráadásul „Sem a vezető jobboldali pártszövetség, sem az azzal rokonszenvező szellemi elit nem tűr a maga soraiban antiszemitát, de még csak antiszemitizmusba hajló gondolatokat sem.” A felháborodott szerző a szellemi elittel kapcsolatosan még Németh Szilárdot is megemlítette. Az sajnos nem derült ki, hogy az aktuális alelnök bele is tartozik-e ebbe a jeles kompániába, vagy csak úgy sertepertél annak környékén. A „szellemi elit” minőségének megítélése szempontjából ennek a kérdésnek a tisztázására mindenképpen szükséges lenne.

Az antiszemitizmust sajnálatos módon ennek az öntudatos, jobboldali pártszövetségnek az örökös elnöke és bálványa kezdte el hatalmi célokra felhasználni. Ez láthatóan nem zavar senkit abban a tevékenységében, hogy rettenetesen megsértődjön azon, ha valaki ezt észreveszi. Amúgy nem egy nagy ördöngösségről van szó. Soros György és a háttérhatalmak emlegetése mindenki számára könnyen dekódolható. Nem kell ehhez bekérezkedni semmiféle elit, jobboldali egyletbe vagy titkos szektába.

Az antiszemitizmus már régóta az utcán hever. A miniszterelnök most azonban felvette onnan, leporolta és megpróbál valamit kezdeni vele. Az, hogy nem annak nevezi, nem nehezíti meg szándékainak megértését.

Amit ma antiszemitizmusnak neveznek, az az volt már I. Izabella kasztíliai királynő idejében is, aki felállította a Szent Inkvizíciót, majd elűzte az addig békésen együtt élő mórokat és a zsidókat a Hispániai-félszigetről. A Rajna menti zsidó közösségek rengeteget szenvedtek a rendszeres pogromoktól. (Rajna menti zsidó közösségek a középkorban) Alfred Dreyfus bűnösségében ma is nagyon sokan hisznek, pedig a katonai titkokat Ferdinand Walsin-Esterhazy őrnagy szolgáltatta ki. A per hatására több helyen antiszemita pogromok zajlottak le.

Baráth Zsolt, a Jobbik képviselője 2012. áprilisában a tiszaeszlári vérvádról szónokolva a magyar országgyűlésben kijelentette, hogy „a világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával lehet megtörnünk”. Valami ilyesmit emleget kéthetente Magyarország miniszterelnöke is, csak ő Soros György nevének kimondásával szeretné a világhódítók hatalmát megtörni. 2012-ben ezt még a nevén, azaz antiszemitizmusnak nevezték.

„Dr. Fónagy János államtitkár válaszában azt mondta, hogy a Jobbik ne csodálkozzon, ha az ország és a világ úgy ítél róluk, „ahogy a tiszaeszlári vérvádról több mint száz évvel ezelőtt a magyar társadalom józanabbik fele és a magyar bíróság akkor döntött”. Kijelentette: sajnálja, hogy egy ilyen napirend utáni felszólalás elhangozhatott, mert a tiszaeszlári vérvád felemlegetése évszázados sebeket tép fel.” (A tiszaeszlári vérvádról beszélt a Jobbik)

"Quod licet Iovi, non licet bovi. Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek." – mondaná erre szomorúan a megboldogult Böhm József (Máriáss József), nyugdíjas főkönyvelő, közös képviselő.

A holokauszt az antiszemitizmus következménye volt és nem egy hirtelen jött természeti csapás. Aki ma háttérhatalmakat emleget, az jelenleg is a hidegvérű tömeggyilkossággal hozza összefüggésbe önmagát, akár még miniszterelnökként is. Hiába írt durcás hangú levelet Kovács Zoltán szóvivő, hogy Orbán Viktort „egyenes embernek ismerik, aki kimondja, amit gondol”, amikor ezt a „megvádolt” rendszeresen és hatékonyan megcáfolja ezt az állítást. Nem nagyon foglakozik senki azzal, amit az egyre kétségbeesettebb arcú Kovács Zoltán, mint újságolvasó ír, hanem leginkább azzal, amit Orbán Viktor, mint miniszterelnök mond. (Magyar? Ki, én? Brüsszeli páriák vallomásai, Politico)

Amit más országokban antiszemitizmusnak neveznek, azt nálunk újabban a „zsidóságról való véleményformálásnak.” Mindez gyáva, alattomos és álszent viselkedésre vall. A magyar miniszterelnök soha nem fogja elismerni annak a felelősségét, hogy tönkretette a magyar egészségügyet, az oktatást, politikai céljai érdekében megosztotta az országot, földet osztott, intézményesítette a korrupciót, csökkentette az ország versenyképességét, elszigetelte az országot, növelte a szegénységet. Mindezt kéthetente könnyedén áthárítja a nem létező háttérhatalmakra. A hívei ezt örömmel és készségesen el is terjesztik, miközben természetesen „még csak nem is tűrik az antiszemitizmusba hajló gondolatokat”. Kissé skizofrén gondolkodásra vall, de ezt valahogy elrendezik magukban. „Ilyen mentálhigiénéjük van hozzá.”

Bokros Lajos a bejegyzésében nagyon pontosan leírta a „rokonszenvező szellemi elit” elmebeli állapotát: „háttérhatalmak nincsenek. Illetve léteznek, mind bolond elmék és szennyezett lelkek torzszüleményei. Arra szolgálnak, hogy eltakarják a bolondok és gonoszok elsődleges felelősségét a gazdaság és a társadalom szétzüllesztéséről.”

Bohumil Hrabal még gyakorlati tanácsokat is ad az ilyen lelki nyavalyák megfelelő kezelésére: "– Jó, hogy jön, sógorasszony! – mondta Pepin. – A Francin, az egy cihopata, egy idegbajos, Bätista úr könyvecskéje szerint langyos vízzel kéne mosnia a nemi szervét, vagy jó levegőn tartózkodnia."

Kellő optimizmussal és jóindulattal lehet ugyan reménykedni abban, hogy a józan ész egyszer majd győzedelmeskedni fog, de ehhez Orbán Viktor segítségére ne számítson senki.

„Az aljasság, a gyalázat elől pedig nem elhajolni kell, hanem nevén nevezni.” Ebben Bencsik Gábornak tökéletesen igaza van.

Folytassa a megkezdett életét. Rengeteg érdekes dolgot tapasztalhat menet közben.

Oravecz Nóra szerint: "Ideje elfogadnod, hogy a képességeink változnak: ami tegnap még lehetetlen volt, elképzelhető, hogy ma már egy pillanat alatt megvalósítható." Ezek alapján még az is könnyedén megtörténhet, hogy rövidesen megtanul gottanon, szansinon esetleg inonkorin játszani. Ezután már semmi sem akadályozhatja meg önt abban, hogy társaságban tradicionális japán dalokat adjon elő.

Andy Warhol egyszerűen gyűlölte a tükörtojást. Rengeteg étel elkészítési módját ismerte, így teljesen elfogadhatatlannak tartotta, hogy valamit egyszerűen csak feltörnek és kevés olajon megsütnek. "Mi ebben az érdekes? - kérdezgette gyakran az ismerőseit. - Úgy érzem az egész csak egy otromba tréfa. Ennek ellenére vajon miért eszik meg olyan sokan? A lágytojásban legalább benne van az európai kultúra egy kis része, főleg ha esztétikus porcelán tartóban és természetesen ezüst kiskanállal szervírozzák. De ez a plecsniszerű valami miként okozhat esztétikai élvezetet. A fehér és sárga amúgy is teljesen közhelyszerű. Minden tojás ilyen."

A tojásrántotta elkészítési módjával rengeteget kísérletezett. Fahéjas, mézes verzióját fémforgácsokkal és színes vakolatdarabkákkal díszítette. Ezzel hatalmas sikert aratott. Rengetegen rendeltek belőle, bár megenni senki sem tudta.   

Fölösleges, sőt, káros egy nyers fajelméletet nyíltan valló miniszterelnöki kommunikációt bagatellizálni a gödöllői fagyisember kádári kisemberi történetével.

Csatáry bácsi az Ügyészség épülete előtt

A hazai média mentálisan és létszámban is felhígulva, egy belső elvárásokkal működő szakmai kamara igényével – a rendszerváltástól számolva – sosem élve, komoly felelősséget tudhat be magának a szélsőséges nézetek legitimálásában, de minimum a demokratikus érzület ingerküszöbének emelésében. A kirekesztő nézetű közéleti szereplők számonkérésében az impotenciájuk elkeserítő és dühítő. Túl olcsó hasonlat, de mégis, a hazai helyzet rögvalóságát mutatja meg, hogy valaki szégyenérzet nélkül nevezheti magát idehaza újságírónak, maga mellett megtűrve egy Szaniszlót vagy egy Bayert. Olyan ez, mintha távgyógyítók és fényevők vennének részt egy orvosi konferencián, avagy nyernének el állást egy kórházban. Ilyen fokú szakmai testületi igénytelenség mellett egy adott néző- vagy olvasóközönség körében szimpatikusnak tartott médiaképviselő felkészületlensége, a fajelmélet elviccelése már csak hab a tortán.

Az olvasói reflexióm tárgya a 444.hu oldalán megjelent Szily-írás, ahol a szerző párhuzamba állítja a gödöllői cukrászmester kálváriáját Orbán Viktor május 20-ai, péntek reggeli rádióműsorával, ahol a miniszterelnök egy hamisítatlan fajelméleti szófordulatot, „a kultúránk homogenitása” iránti igényt mondta ki az utca embere és az együttélés kontextusában.

Szily László a tőle megszokott és tőle egyetlen stílusjegyként megismert gegnek szánja az összevetését, miszerint a Kádár-kor korlátolt színvonalú édes élménye iránti nosztalgiával lenne csupán egyenértékű az, amikor Orbán a régmúltról ábrándozva kulturális homogenitást emleget, a „mi kultúránk” kifejezéssel egymással szembenálló társadalmi csoportokat jelöl ki, ahol a kultúrát, az identitást egy egységes közösségi értéknek nevezi. Ez a logika nem új Orbántól és a kormánypárttól, de míg az Alaptörvény „Nemzeti Hitvallás” című preambuluma megelégszik azzal, hogy a saját kultúránkat ismeri csak el, de legalább a másét becsüli, az európai egységben és sokszínűségben megvallott hitről szól, addig Orbán most már egyértelműen a másságot nemhogy megbecsülő, de meg sem tűrő kulturális homogenitásról beszél.

Jellemző, hogy a viccesnek szánt elemzést publicisztikának nevezi a szerző. Talán pusztán a sorok száma függvényében alkot műfaji besorolást ő maga vagy a szerkesztőség, szemben a publicisztika műfajára jellemző hozzáadott szellemi értékkel, valós társadalomelemzéssel, amit abszolút hanyagol az írás. A totálisan fals hasonlatot szánja annak, de láthatóan ő maga sem veszi hasonlatát komolyan.

Fölösleges, sőt, káros egy nyers fajelméletet nyíltan valló miniszterelnöki kommunikációt bagatellizálni a gödöllői fagyisember kádári kisemberi történetével.

Orbán Viktor miniszterelnöki minőségében a fajelmélet nagy nyilvánosság előtti meghirdetésével azt követendő állami normává emelte.

Ez a típusú kormányfői hitvallás – ahogy Szily véli – nem az idősek hergelése, pláne nem óvatos kacsingatás az ifjú jobbikosok felé. A szerző úgy véli, hogy Orbán a gödöllői idős cukrász korához hasonulva próbál nosztalgiakönnyeket csalni az idősek szemében, úgy véli, Orbán a megesett, az emberek szeretetére éhes, erőtlen bácsi szerepében tetszeleg. Mindeközben a miniszterelnökünk a Várba igyekezve, elnöki szerepre pályázva nem úgy tűnik, hogy akár Szily vagy más férfiember szemében ne épp az alfahím szerepét hirdetné meg az erő mítoszáról szóló fajelmélettel.

Hol itt a gyengeség jele, hol itt a bácsi-szerep? Hogy jött a képbe a gödöllői cukrász? Ez a hír hozta a legtöbb kattintást a 444.hu-nak az elmúlt napokban, eddig terjed egy újságíró asszociációs képessége? Nem lehet, hogy Szily ült fel a „kattintásmágnes-vonatra” egy réges-rég lejárt diákbérlettel?

Miért kell nekem és olvasótársaimnak a hazai médiában túltengő tesztoszteron és szakmaiatlanság folyományaként a legsúlyosabb társadalmi kérdésekben is férfiúi potenciálharcot, és annál nem többet kiérezni?

A hazai „bácsi-, néni-kultusz” az idős kort egyben demenciával párosítva a felelősség hiányának elfogadásáról is szól. A bácsi és néni címkét a náluk fiatalabb korosztály aggatja rájuk, az többnyire nem öndefiníció. A gödöllői cukrász együttérzést kérő, de alapvetően saját szakmaiságát igazolni próbáló médiaüzenete már ebből a szempontból sem hozható párhuzamba azzal, hogy Orbán mely korosztály képviselőjeként, mely korosztályban akar érzést kiváltani. A közlő és a célcsoport korcsoportja sem működik Szily analógiájában.

Idehaza biztosak lehetünk abban, ha egy férfi neve mögé odabiggyesztik a bácsi kifejezést egy morális vita során, ahol a nevezett férfi vádolható valamivel, akkor a bácsizás a felelősség felmentéséről szól, ahol az idős személy már nem tehet semmiről, ezt pedig a környezete fejezi ki, és nem az ő elsődleges szándéka.

Orbán sok éve ismert erőkultusza, a pénteki rádióadás homogén kultúra jelszava egyértelműen fajelméletnek értékelhető. Ez a Jobbik cukiságkampányát megelőző korszaka, (amúgy máig aktuális, és tagjaik által napi szinten megvallott lelkületük), avagy a Horthy-kor mainstream társadalmi és politikai mentalitása, de semmiképp sem a társadalmi, „népi” egyenlőséget hirdető, és azt több-kevesebb sikerrel, de legalább verbálisan kikényszerítő szocializmusé.

Különösen nem mellékes a miniszterelnöki kommunikációnak a fiatalokra történő hatása, szemben azzal, amit Szily állít a "némi kacsingatással a fiatal, de jobbikos közönségre" sorában. Ki sem tehető a „de” szócska a fiatalok és jobbikosok közé, ezek nem egymásnak ellentmondó értékek, sőt. A hazai fiatalok közt vezető helyen áll a széljobb eszme iránti szimpátia, konkrét pártfpreferencia megnevezése nélkül is. Felmérések igazolják viszont, hogy a Jobbik 30+ % szimpátiafaktort ér el az egyetemisták körében, a hazai ifjúság kvalifikált részében is ilyen magas az arány. Tehát a kirekesztés iránti fogékonyság korántsem csak nyomokban jelenik meg a mai ifjúság körében. Ezzel együtt a régi idők iránti nosztalgia bennük is él, hiszen ők nem élték meg annak negatívumait, de legérzékenyebben ők reagálnak a mai veszteségeikre, eufemizálva egy szociális biztonsággal leírt és szüleik által annak megélt kort.

Orbán és mások nosztalgiájában a régi időkre utalás nem feltétlen jelöl ki konkrét vagy egyértelmű korszakot, a téma függvényében változhat, hogy a nosztalgia érzete mire vonatkozik. A fajelmélet mint általános normarendszer nyílt hirdetése egyértelműen a Horthy-kor, majd annak rendszerváltoztatás utáni újjászületését és társadalmát jellemzi. Ahogy Orbán a „gyermekeink” kifejezéssel, magát kvázi a nemzet vezetőjének tekintve sem csupán az Orbán-korosztály gyerekeire utal – ahogy Kövér László szülőprogramjában pláne nem saját leendő unokájára célzott, magát szintén a nemzet atyjának tekintve – hanem egy teljes, mindenkori hazai utókorra. A „mi kultúránk” kifejezés sem áll meg a miniszterelnök saját vagy szülei által megélt időszak emlékezeténél. Orbán retorikájában egyszerre van jelen a kádári szotyizós, Puskás-mítoszban megrekedt nosztalgia, valamint a szülei és nagyszülei által megörökölt történelmi traumák és szorongások. Amikor huszonévesek mutatnak élénk indulatokat egy nagyszüleik által sem megélt Trianon kapcsán, nem gondolhatjuk komolyan, hogy a társadalmi hagyományok és traumák csupán egy-két generáción keresztül öröklődnek, avagy az abból táplálkozó indulataink csak általunk megélt évekre utalnak.

A Kádár-kor reneszánszába beleszeretett, azt meg is élt réteg ettől a nyers orbáni fajelmélettől azért távol állt, ha más nem, a szocializmus eszméje egy kényszeregyenlőséget követelt meg, társadalmi indulatainkat engedelmes kussolásban fojtottuk el, megelégedve az intim hangulatú, családias vagy kollegiális szalonzsidózással és rutincigányozással. A Horthy-kor reneszánszát pedig a rendszerváltozás szólásszabadsága hozta el – nem az az iránti, bennünk mindig meglévő nosztalgiát, hanem annak nyílt, közéleti felvállalhatóságát – de ez a horthysta nosztalgia erősen jelen volt az 1956-os forradalom idején is.

Ahogy akkor, 1956-ban, ma sincs másfajta mintánk egy „nem szocialista, nem kommunista” társadalomra. A mi „polgári értékünk” a szegénységet elmélyítő, a cselédkorszakkal és röghöz kötött parasztsággal kivickolt, a királyi kort megtagadó és vele egyszerre nosztalgiázó, nyers és otromba horthysta antiszemitizmus és rasszizmus.

Nem tudom, hogy a szakmaiság mikor lesz elvárt az újságírók közt a jópofaság, a csak címre kattintás és csak azt elolvasás kárára, szándékozik-e a honi média a gegnek álcázott, ám rettentő rossz poénkodás és tudatlanság közt gondolkodásra is késztetni minket, mikor lesz trendi, netán szexi és szórakoztató Mr Jópofa Újságírók közt a felkészültség.

Szily a cikke végén egyetlen mondatot ejt arról, hogy miféle elvárással kéne éljen „egy kulturált ország lakója”, de mielőtt ezen ő maga komolyan el is gondolkozna, rögtön visszatér a számára biztonságot nyújtó, talán a hetedikes fiúmosdókban még vihogó közönséget vonzó műlegyes horgászathoz, valahol a gödöllői dombság nagy tavai közt...

Az általam közölt infók elérhetőek történelemkönyvekben, online önképző linkeken, kiállításokon, szakmai fórumokon, hírekben, szociológiai felmérésekben. Ha egy sajátos közéleti hangzavarban is, de beszélünk ezekről. Csak ennek tudatában elég nehéz megvonni egy ilyen képtelen párhuzamot egy gödöllői fagyizó nosztalgiája és a kormányfő által közrádióban meghirdetett fajelmélet közt. Különösen, hogy a szerző maga is megevett pár lekváros zsömlét Kádár napközijében, tehát ha más nem – ahogy Aczél Endre kollégája – legalább emlékezetből dolgozhatott volna...

A fenti, utolsó mondatom egy kényszerű, nem komoly javaslat volt, ha már semmi egyéb eszköze nincs egy újságírónak, mint a perdöntő értékű memóriája, és az abból levezetett szakmai igénytelensége.

Csatáry bácsi az Ügyészség épülete előtt

Fölösleges, sőt, káros egy nyers fajelméletet nyíltan valló miniszterelnöki kommunikációt bagatellizálni a gödöllői fagyisember kádári kisemberi történetével.A hazai média mentálisan és létszámban is felhígulva, egy belső elvárásokkal működő szakmai kamara igényével – a rendszerváltástól számolva – sosem élve, komoly felelősséget tudhat be magának a szélsőséges nézetek legitimálásában, de minimum a demokratikus érzület ingerküszöbének emelésében. A kirekesztő nézetű közéleti szereplők számonkérésében az impotenciájuk elkeserítő és dühítő. Túl olcsó hasonlat, de mégis, a hazai helyzet rögvalóságát mutatja meg, hogy valaki szégyenérzet nélkül nevezheti magát idehaza újságírónak, maga mellett megtűrve egy Szaniszlót vagy egy Bayert. Olyan ez, mintha távgyógyítók és fényevők vennének részt egy orvosi konferencián, avagy nyernének el állást egy kórházban. Ilyen fokú szakmai testületi igénytelenség mellett egy adott néző- vagy olvasóközönség körében szimpatikusnak tartott médiaképviselő felkészületlensége, a fajelmélet elviccelése már csak hab a tortán.

Az olvasói reflexióm tárgya a 444.hu oldalán megjelent Szily-írás, ahol a szerző párhuzamba állítja a gödöllői cukrászmester kálváriáját Orbán Viktor május 20-ai, péntek reggeli rádióműsorával, ahol a miniszterelnök egy hamisítatlan fajelméleti szófordulatot, „a kultúránk homogenitása” iránti igényt mondta ki az utca embere és az együttélés kontextusában.

Szily László a tőle megszokott és tőle egyetlen stílusjegyként megismert gegnek szánja az összevetését, miszerint a Kádár-kor korlátolt színvonalú édes élménye iránti nosztalgiával lenne csupán egyenértékű az, amikor Orbán a régmúltról ábrándozva kulturális homogenitást emleget, a „mi kultúránk” kifejezéssel egymással szembenálló társadalmi csoportokat jelöl ki, ahol a kultúrát, az identitást egy egységes közösségi értéknek nevezi. Ez a logika nem új Orbántól és a kormánypárttól, de míg az Alaptörvény „Nemzeti Hitvallás” című preambuluma megelégszik azzal, hogy a saját kultúránkat ismeri csak el, de legalább a másét becsüli, az európai egységben és sokszínűségben megvallott hitről szól, addig Orbán most már egyértelműen a másságot nemhogy megbecsülő, de meg sem tűrő kulturális homogenitásról beszél.

Jellemző, hogy a viccesnek szánt elemzést publicisztikának nevezi a szerző. Talán pusztán a sorok száma függvényében alkot műfaji besorolást ő maga vagy a szerkesztőség, szemben a publicisztika műfajára jellemző hozzáadott szellemi értékkel, valós társadalomelemzéssel, amit abszolút hanyagol az írás. A totálisan fals hasonlatot szánja annak, de láthatóan ő maga sem veszi hasonlatát komolyan.

Fölösleges, sőt, káros egy nyers fajelméletet nyíltan valló miniszterelnöki kommunikációt bagatellizálni a gödöllői fagyisember kádári kisemberi történetével.

Orbán Viktor miniszterelnöki minőségében a fajelmélet nagy nyilvánosság előtti meghirdetésével azt követendő állami normává emelte.

Ez a típusú kormányfői hitvallás – ahogy Szily véli – nem az idősek hergelése, pláne nem óvatos kacsingatás az ifjú jobbikosok felé. A szerző úgy véli, hogy Orbán a gödöllői idős cukrász korához hasonulva próbál nosztalgiakönnyeket csalni az idősek szemében, úgy véli, Orbán a megesett, az emberek szeretetére éhes, erőtlen bácsi szerepében tetszeleg. Mindeközben a miniszterelnökünk a Várba igyekezve, elnöki szerepre pályázva nem úgy tűnik, hogy akár Szily vagy más férfiember szemében ne épp az alfahím szerepét hirdetné meg az erő mítoszáról szóló fajelmélettel.

Hol itt a gyengeség jele, hol itt a bácsi-szerep? Hogy jött a képbe a gödöllői cukrász? Ez a hír hozta a legtöbb kattintást a 444.hu-nak az elmúlt napokban, eddig terjed egy újságíró asszociációs képessége? Nem lehet, hogy Szily ült fel a „kattintásmágnes-vonatra” egy réges-rég lejárt diákbérlettel?

Miért kell nekem és olvasótársaimnak a hazai médiában túltengő tesztoszteron és szakmaiatlanság folyományaként a legsúlyosabb társadalmi kérdésekben is férfiúi potenciálharcot, és annál nem többet kiérezni?

A hazai „bácsi-, néni-kultusz” az idős kort egyben demenciával párosítva a felelősség hiányának elfogadásáról is szól. A bácsi és néni címkét a náluk fiatalabb korosztály aggatja rájuk, az többnyire nem öndefiníció. A gödöllői cukrász együttérzést kérő, de alapvetően saját szakmaiságát igazolni próbáló médiaüzenete már ebből a szempontból sem hozható párhuzamba azzal, hogy Orbán mely korosztály képviselőjeként, mely korosztályban akar érzést kiváltani. A közlő és a célcsoport korcsoportja sem működik Szily analógiájában.

Idehaza biztosak lehetünk abban, ha egy férfi neve mögé odabiggyesztik a bácsi kifejezést egy morális vita során, ahol a nevezett férfi vádolható valamivel, akkor a bácsizás a felelősség felmentéséről szól, ahol az idős személy már nem tehet semmiről, ezt pedig a környezete fejezi ki, és nem az ő elsődleges szándéka.

Orbán sok éve ismert erőkultusza, a pénteki rádióadás homogén kultúra jelszava egyértelműen fajelméletnek értékelhető. Ez a Jobbik cukiságkampányát megelőző korszaka, (amúgy máig aktuális, és tagjaik által napi szinten megvallott lelkületük), avagy a Horthy-kor mainstream társadalmi és politikai mentalitása, de semmiképp sem a társadalmi, „népi” egyenlőséget hirdető, és azt több-kevesebb sikerrel, de legalább verbálisan kikényszerítő szocializmusé.

Különösen nem mellékes a miniszterelnöki kommunikációnak a fiatalokra történő hatása, szemben azzal, amit Szily állít a "némi kacsingatással a fiatal, de jobbikos közönségre" sorában. Ki sem tehető a „de” szócska a fiatalok és jobbikosok közé, ezek nem egymásnak ellentmondó értékek, sőt. A hazai fiatalok közt vezető helyen áll a széljobb eszme iránti szimpátia, konkrét pártfpreferencia megnevezése nélkül is. Felmérések igazolják viszont, hogy a Jobbik 30+ % szimpátiafaktort ér el az egyetemisták körében, a hazai ifjúság kvalifikált részében is ilyen magas az arány. Tehát a kirekesztés iránti fogékonyság korántsem csak nyomokban jelenik meg a mai ifjúság körében. Ezzel együtt a régi idők iránti nosztalgia bennük is él, hiszen ők nem élték meg annak negatívumait, de legérzékenyebben ők reagálnak a mai veszteségeikre, eufemizálva egy szociális biztonsággal leírt és szüleik által annak megélt kort.

Orbán és mások nosztalgiájában a régi időkre utalás nem feltétlen jelöl ki konkrét vagy egyértelmű korszakot, a téma függvényében változhat, hogy a nosztalgia érzete mire vonatkozik. A fajelmélet mint általános normarendszer nyílt hirdetése egyértelműen a Horthy-kor, majd annak rendszerváltoztatás utáni újjászületését és társadalmát jellemzi. Ahogy Orbán a „gyermekeink” kifejezéssel, magát kvázi a nemzet vezetőjének tekintve sem csupán az Orbán-korosztály gyerekeire utal – ahogy Kövér László szülőprogramjában pláne nem saját leendő unokájára célzott, magát szintén a nemzet atyjának tekintve – hanem egy teljes, mindenkori hazai utókorra. A „mi kultúránk” kifejezés sem áll meg a miniszterelnök saját vagy szülei által megélt időszak emlékezeténél. Orbán retorikájában egyszerre van jelen a kádári szotyizós, Puskás-mítoszban megrekedt nosztalgia, valamint a szülei és nagyszülei által megörökölt történelmi traumák és szorongások. Amikor huszonévesek mutatnak élénk indulatokat egy nagyszüleik által sem megélt Trianon kapcsán, nem gondolhatjuk komolyan, hogy a társadalmi hagyományok és traumák csupán egy-két generáción keresztül öröklődnek, avagy az abból táplálkozó indulataink csak általunk megélt évekre utalnak.

A Kádár-kor reneszánszába beleszeretett, azt meg is élt réteg ettől a nyers orbáni fajelmélettől azért távol állt, ha más nem, a szocializmus eszméje egy kényszeregyenlőséget követelt meg, társadalmi indulatainkat engedelmes kussolásban fojtottuk el, megelégedve az intim hangulatú, családias vagy kollegiális szalonzsidózással és rutincigányozással. A Horthy-kor reneszánszát pedig a rendszerváltozás szólásszabadsága hozta el – nem az az iránti, bennünk mindig meglévő nosztalgiát, hanem annak nyílt, közéleti felvállalhatóságát – de ez a horthysta nosztalgia erősen jelen volt az 1956-os forradalom idején is.

Ahogy akkor, 1956-ban, ma sincs másfajta mintánk egy „nem szocialista, nem kommunista” társadalomra. A mi „polgári értékünk” a szegénységet elmélyítő, a cselédkorszakkal és röghöz kötött parasztsággal kivickolt, a királyi kort megtagadó és vele egyszerre nosztalgiázó, nyers és otromba horthysta antiszemitizmus és rasszizmus.

Nem tudom, hogy a szakmaiság mikor lesz elvárt az újságírók közt a jópofaság, a csak címre kattintás és csak azt elolvasás kárára, szándékozik-e a honi média a gegnek álcázott, ám rettentő rossz poénkodás és tudatlanság közt gondolkodásra is késztetni minket, mikor lesz trendi, netán szexi és szórakoztató Mr Jópofa Újságírók közt a felkészültség.

Szily a cikke végén egyetlen mondatot ejt arról, hogy miféle elvárással kéne éljen „egy kulturált ország lakója”, de mielőtt ezen ő maga komolyan el is gondolkozna, rögtön visszatér a számára biztonságot nyújtó, talán a hetedikes fiúmosdókban még vihogó közönséget vonzó műlegyes horgászathoz, valahol a gödöllői dombság nagy tavai közt...

Az általam közölt infók elérhetőek történelemkönyvekben, online önképző linkeken, kiállításokon, szakmai fórumokon, hírekben, szociológiai felmérésekben. Ha egy sajátos közéleti hangzavarban is, de beszélünk ezekről. Csak ennek tudatában elég nehéz megvonni egy ilyen képtelen párhuzamot egy gödöllői fagyizó nosztalgiája és a kormányfő által közrádióban meghirdetett fajelmélet közt. Különösen, hogy a szerző maga is megevett pár lekváros zsömlét Kádár napközijében, tehát ha más nem – ahogy Aczél Endre kollégája – legalább emlékezetből dolgozhatott volna...

A fenti, utolsó mondatom egy kényszerű, nem komoly javaslat volt, ha már semmi egyéb eszköze nincs egy újságírónak, mint a perdöntő értékű memóriája, és az abból levezetett szakmai igénytelensége.

A Rubovszky Önkéntes Gazdasági Egylet és Nemzeti Dalárda magas színvonalú és innovatív termékei mindig hatalmas sikert arattak a felhasználók körében. Aki ismeri a tevékenységüket, azok számára ez az állítás egyáltalán nem lehet meglepő. Az Önkéntes Egylet hasznos társadalmi kapcsolatai révén mindig is villámgyorsan képes volt reagálni a kereslet kihívásaira, és így megdöbbentő, újszerű, forradalmi megoldásokkal tudott azokra megfelelő választ adni.

A Gazdasági Egylet rendkívüli nagy sikereket aratott, amikor bemutatták az elektromechanikus, kreatív hangrendszerüket. A szerkezet speciális mikrofonok segítségével képes arra, hogy egy adott teremben az ott található nagy mennyiségű hangokat gondosan összegyűjtse. Ezeket továbbítja egy precíz hangdigitalizáló rendszerhez. A karakterekké alakított hangokat ezután a gép szoftvere egy tízes skálán beállítható érték szerint a megfelelő mértékben összekeveri. A szöveget természetesen így már ki is lehet nyomtatni. A nyomtató a lapokat azonnal egy iratmegsemmisítőhöz továbbítja, illetve opcionálisan, éhes nyulak elé veti azokat. A rendszer arra is képes, hogy a már összegyűjtött hangokat közvetlenül átkonvertálja érthetetlen mormogássá, lelkes tapsviharrá, illetve megvadult elefántok távoli üvöltésévé.

Rendkívül praktikus az Egylet által kifejlesztett Rubovszky-féle időjárás-előrejelző készülék. Ezen mindenki saját maga – akár egy évre előre – napokra lebontva beállíthatja a számára legmegfelelőbb hőmérsékletet, csapadékmennyiséget, szélerősséget, a napsütéses órák számát, valamint annak napi eloszlását. Ez nagyon jól jöhet egy nyaralás megtervezésekor, illetve abban az esetben, ha valakinek júliusban támad kedve egy kis síelésre. Mínusz tíz fok és csendes havazás ebben a hónapban bőven megfelel a téli sportok minőségi élvezetéhez.

Ha valaki kerti partit szervez, annak célszerű száraz, kellemes időt beállítania, természetesen enyhe, lágy szellővel. A „remek strandidő” funkció segítségével még a kiválasztott folyó, tó, illetve tenger hőmérsékletét is könnyedén szabályozhatja.

A készülék teljesen szabadon kalibrálható, ugyanis működését egyáltalán nem zavarja meg az adott nap időjárása. Az ettől teljesen független működése nagyfokú rugalmasságot biztosít az ön számára. Ennek segítségével előzetesen pont olyan időjárásra számíthat, ami az adott körülmények között a leginkább a kedvére való.

Ha esetleg a barátaival kajaktúra közben mindezek ellenére kegyetlen hóviharba keverednek, a készülék azonnal korrigálja magát. Mire nagy nehezen kimentik önöket és teljesen átfagyva hazaér, a Rubovszky-féle időjárás-előrejelző készülék azonnal heves és indulatos tagadásba kezd. Letölti az aznapi időjárási adatokat és szemrehányást tesz önnek, amiért ennyire felelőtlen volt. A kijelzőn megjelenik egy dorgáló felirat, mely szerint a szerkezet reggel figyelmeztette ugyan önt az aznap várható zord időjárásra, valami miatt azonban ezt sajnálatos módon teljesen félreértelmezte. Ezután válogatott szitkokat szór önre és alávaló tolvajnak nevezi. Kikapcsolni ilyen állapotban a készüléket természetesen nem lehet, mivel akkor azonnal rágalmazásba kezd és kijelenti, aznapra semmiféle kellemes napsütéses időt nem jelzett.

Az Önkéntes Egylet egy másik sikeres terméke, a Kompatibilitási Transzformátor, melynek segítségével ön bármilyen tisztség betöltésére gyorsan alkalmassá válhat. Az ügyes kis szerkezet különleges vegyi anyagok segítségével és intenzív dörzsöléssel eltávolít önről mindenféle összeférhetetlenséget. Alkalmazásával még a legszorosabb rokoni kötelékek is könnyedén feloldhatók. Ezután már semmi akadály sem állhat az ön vagy például a volt lányának érvényesülése elé.

A Rubovszky-féle Holisztikus Jogszabály Átszabógép pillanatok alatt méretet vesz önről, majd az adatok feldolgozása után egy kiválasztott törvényt optimálisan önre szab. A gép ezenkívül alkalmas a jogszabályok gátlástalan áthágására, illetve mindenféle következmények nélküli felrúgására is. Használata semmiféle szakértelmet nem igényel.

Az Egylet most éppen egy olyan eszköz kifejlesztésén dolgozik, amely megakadályozza azt, hogy vasárnap bárki 850 forintnál nagyobb összegben vásárolhasson 200 négyzetméter alapterületnél nagyobb boltokban. Ha valaki ezt a limitet átlépi, akkor az ezen felüli összeg azonnal elveszíti magánpénz jellegét és elkezdi magát fontos egyházi célokra fordítani.

A társadalmi problémák nem redukálhatók hatalmi harcokká, mert ezek nem statisztikák, hanem maga a kőkemény rögvalóság. Nem orvosolhatók a KSH létminimum számítás megszüntetésével, mint ahogy a hajléktalanok sem szűnnek meg létezni azáltal, hogy önkormányzati rendelettel kitiltják őket bizonyos közterületekről. A nagymamát sem szép dolog a spájzba dugni, ha vendégek jönnek.

Ebben az országban majdnem nyolcmillió nagymamát dugtak a spájzba és csapták rájuk az ajtót, csak azért, mert más a véleményük. Az összes nem szavazó nagymama, az összes másra szavazó nagymama, az összes szavazó, ám időközben kiábrándult nagymama mind-mind ott csücsül a hatéves beszáradt hecsedlilekvárok között. Egy-egy többre, jobbra vágyó nagyi néha megpróbál a stelázsin talált, barna csomagolópapírra írt segélykérő üzeneteket kicsempészni az ajtó alatt, hátha valamelyik vendég megtalálja. Némelyik megtalálja. De a mulatozó úri társaság előzékenyen elmagyarázza neki, hogy nincs odabent senki. Vagy ha van, önszántából vonult be. Vagy ha mégsem, akkor azért, mert így mindenkinek jobb. Vagy ha mégsem, akkor a kínos témát feszegető kedves vendég tehet az egész helyzetről. Na meg a Soros.

Szürke és fekete nagymamák

Etikáról, eszmék megvédéséről és fejlődésről papolnak és papoltatnak a pucér király pénzéhes, korrupt rikkancsai. Az értetlenségtől elkerekedett szemű vendégeknek és a nyolcmillió nagymamának pedig azt próbálják lenyomni a torkán, hogy kétmillió ember nem tévedhet arról, mi jó a tíznek. Arról beszélnek, milyen az elfogadható családmodell, ki az elfogadható magyar, milyen a még éppen elfogadható minimális életszínvonal hazánkban… Hazánk… itt mindennap meghal egy kicsit a jóság.

A Mars felszíne

Theodor F. Trickster parapszichológust, csodatevő gurut, jóst, halottlátót, mágust, természetgyógyászt, távol- és rövidlátót, valamint boszorkányos ügyességű vízvezetékszerelőt rengetegen támadják. Közönséges csalónak, szélhámosnak tartják, akiről úgy gondolják, egy kiadós verésen és letöltendő szabadságvesztésen kívül mást nem nagyon érdemel. Mr Trickstert mindezek szerencsére nem tántorították el széleskörű hivatásának gyakorlásától és ellentételezésként ez említettek helyett beéri némi készpénzzel is.

Népszerű könyve a „Hogyan legyünk szerencsések és gazdagok, valamint hogyan tegyük szerencsétlenné és nyomorulttá ellenségeinket” című könyve a világ számos országában elsöprő sikert aratott. Természetesen a jól megérdemelt anyagi haszon sem maradt el. Aki hajlamos a szkepticizmusra, az tekintse meg a csodatevő Beverly Hills-i villáját, amely minden bizonnyal eloszlatja az alaptalan kétségeit.

Csodatételeit a bulvársajtó is felkapta, így ebben a témában bőséges szakirodalom áll az érdeklődők rendelkezésre.

Mr Trickster 1977-ben az oregoni Portland-ben élő R. Wilkinsonnal való első találkozásakor megállapította, hogy a férfinek egy felesége, 3 lánya és két macskája van. Mr Wilkinson tejesen ledöbbent az ámulattól, mivel ez valóban így is volt. A mágus képességeiből semmit sem von le az a tény, hogy Trickster látogatásakor az egész család és a macskák is otthon tartózkodtak. A látnok az állította, ő egyáltalán nem őket, hanem a családi fotókat tanulmányozta. 

H. S. Graber évek óta súlyos ízületi problémákkal küszködött. A lakását csak járókeret segítséggel tudta elhagyni, egy nagyjából 100 méter sugarú körben. Ez nem valami sok. 1980-ban Mr. Trickster akaraterejének összpontosításával teljesen meggyógyította az idős férfit, aki így tökéletesen visszanyerte vitalitását. Graber csodás gyógyulása után több maratoni futóversenyt is megnyert. A csodatétel során azonban egy apró hiba történt. Mr. Trickster a heves összpontosítás során ugyanis váratlanul eltüsszentette magát, amivel Mr Graber bőrszínét is megváltoztatta. A fehér bőrű, idős férfi ennek hatására fiatal afroamerikaivá változott át. A gyógyító megígérte, egy újabb tüsszentéssel megpróbálja visszaállítani a férfi eredeti állapotát. Mr. Graber elnézést kért, majd kiment a fürdőszobába, hogy rendbe szedje magát. Miután visszatért, közölte Tricksterrel, ne fáradjon. Ő, de leginkább Mrs. Graber, valószínűleg teljesen elégedettek lesznek az elszenvedett anatómiai változásokkal. Mr Trickster így jött rá egy újabb rendkívüli képességére.

Ez utóbbi a későbbieken kellemetlenséget is okozott Mr. Trickster-nek, aki az Amerikai Fehér Fajvédő Liga jámbor, de lelkes tagja volt. Az egyik közgyűlésükön erős megfázás gyötörte, ami azonban nem akadályozta meg abban, hogy minden erejével az elnök lelkesítő, hazafias beszédére összpontosítson. Állandó tüsszögése azonban teljesen összezavarta a liga tagságát, így haladéktalanul ki is zárták. Az Amerikai Fehér Fajvédő Liga ezek után kénytelen volt megváltozatni a nevét Amerikai Fekete Fajvédő Ligára.

1990 novemberében elhunyt Mr. Trickster egyik távoli rokona. Másfél héttel a szomorú esemény után – a gyászoló családtagok legnagyobb megdöbbenésére – Trickster közölte, hogy ő látja a halottat. Ezt a különös képességét nem érdemes azzal magyarázni, hogy mindez egy nyitott koporsós gyászszertartáson történt. A halottlátó ugyanis a hátsó sorokban állt, és mint elmondta, erősen a szemébe tűzött a nap.

2002-ben a jós előre megérzett és megakadályozott egy véres cápatámadást. Mr. Trickster épp a tengerparton sétálgatott Miamiban, amikor megpillantotta a vízben játszadozó, mit sem sejtő, öt éves Caroline McKenzie-t. A rettenthetetlen férfi a veszéllyel mit sem törődve, a több mint 40 cm-es vízbe vetette magát és élete kockáztatásával kimentette a kislányt, aki így egy kéztöréssel és pár zúzódással megúszta a szörnyű tragédiát. Mr. Trickster állítása szerint a gonosz szándékú cápát csak ő látta. A megdöbbent szülők azonban túlságosan hevesen reagáltak tettére. A kislány anyja hisztérikus zokogásba tört ki, az apja előbb felpofozta, majd nagyjából 4 mérföldön át üldözte gyermeke megmentőjét.

Mr Trickster alkalmazta először a rendkívüli népszerű, televízión keresztül történő, emelt díjas hajnyírást. Mint gyakorlott médium, megkérdezte a betelefonálókat, mondják el a számára, nagyjából mekkora és milyen alakú a fejük, valamint azt, hogy milyen frizurát szeretnének. Ezután megkérte őket, hogy vegyenek magukhoz egy hajvágó ollót és kövessék az általa elmondott paranormális utasításokat.

Ezek alapján egyáltalán nem meglepő az, hogy a parafenomén – igaz teljesen önkéntelenül –, de többször is járt már a Marson. Ez eddig csak neki sikerült. Állítása szerint a Spirit és Opportunity marsjárók által küldött képek alapján ugyan a Mars sivár, vörös, sivatagos bolygónak tűnik, a valóságban azonban inkább Aspenhez hasonlít, és egész évben kiválóan lehet síelni a felszínén.

Lakás a Kiserdőn (Barakkváros)

„A magyar politikai komédia nívótlanabb egy peceszöllősi műkedvelő előadásnál. Ma már pedig minden komédiás tanul, készül, növekszik, csak a magyar politikusok nem tanulnak.” (Ady Endre - Akik nem tanulnak; Nagyváradi Napló, 1903. február 8.)

Az ország ugyanúgy meg van átkozva a politikai elitjével, mint Bagaméri Jácint fagylaltos a kereslet-kínálat problematikájával. Nagyon nem is lehet mit kezdeni ezzel az elittel, mivel a saját és mások hibáiból soha nem hajlandóak tanulni. Azt hiszik, ezek a hibák csak arra valók, hogy felhasználják azokat az egymás elleni csatározásaikban és a segítségükkel minél több politikai haszonhoz juthassanak.

Egy tisztességes asztalos, ha elront valamit, nem foghatja rá azt valamelyik kollégájára. Politikusoknál ez hozzátartozik a szakmai képességeikhez. Az győz, aki meggyőzőbben ki tudja magát magyarázni valamilyen kellemetlen helyzetből.

Azt sajnos nem lehet közölni az egész társasággal, hogy most már keressenek maguknak valami más hivatást, mivel jelenleg nincs belőlük túl nagy választék. A rajcsúrozásuk azonban már nagyon sokba kerül.

A baloldalnak a 2010-es hatalmas bukás után el kellett volna gondolkoznia azon, hogy milyen hibákat sikerült felhalmozniuk az évek során és ezekkel mihez tudnának kezdeni. Ezt többször hangoztatták is, de eddig még nem találtak meg egyet sem. Sokszor csak sodródnak az eseményekkel.

Gyurcsány Ferenc május 1-én kijelentette, hogy ő inkább marad tisztességes és szegény, mint hogy urizáljon más pénzéből vagy lopott közpénzből. Remek gondolatok, de azzal, hogy szegény maradjon, egy kicsit már elkésett. Ha szétosztaná a vagyonát a nincstelenek között, akkor persze kedvére elszegényedhetne. Minek ilyen haszontalan kijelentéssel provokálni az amúgy is kiábrándult fogyasztói réteget.

Török Zsolt legutóbb pedig azzal borzolta fel a kedélyeket, hogy az igazság keresése következtében pert vesztett Selmeczi Gabriella ellen, de nincs pénze kifizetni a rá kirótt büntetést. Ezért aztán látványos gyűjtést rendezett magának. Később azonban kiderült, hogy Selmeczi az 500 ezer forintos bánatpénzt ez év április 20-án már megkapta az MSZP-től. „Török Zsolt az Indexnek azt mondta, csak a pénz felét fizette ki az MSZP, és még ott van a perköltség is, úgyhogy most azért gyűjt, hogy ezeket ki tudja fizetni. Tehát most Török tartozik az MSZP-nek.” (Török Zsolt pénzgyűjtése nem várt fordulatot vett)

A peceszöllősi műkedvelő előadás ennél a komédiánál jóval nívósabb lehetett. Török Zsoltnál sokkal több ember élhet az országban, akik jóval szegényebbek nála, mégsem indítanak pénzgyűjtő kampányt a maguk megsegítésére. Az persze igaz, hogy ők nem az MSZP-nek tartoznak. A volt szóvivő miért nem a saját pártjához fordult azzal, hogy sajnálatos munkahelyi baleset történt, melynek következtében Selmeczi képviselőasszonynak megsérültek a jó hírnévhez fűződő személyiségi jogai. Van, akit az áram ráz meg munkavégzés közben, van, aki pedig a hírnevével bajlódik.

Selmeczi Gabriella sebet kapott jó hírnevéhez sok mindent nem lehet hozzáfűzni, mivel nem nagyon lehet tudni azt, mennyi volt neki belőle a véres incidenst megelőzően. Annyi bizonyos, hogy most 500 ezer forint értékben vásárolhat magának tisztességet a „Jó Hírnév és Szűzies Ártatlanság” nevű áruházban. Éppen most kaptak nagy mennyiségű, olcsó, kínai gyártmányú becsületet.

A pénz biztos jól jöhetett a Selmeczi családnak április 20-án. A magyar háztartások nagy része hó vége felé általában már standby üzemmódban működik. Selmeczi háziasszony, reméljük, a későbbiekben tartózkodik majd attól, hogy bejelentkezzen szegénynek, mivel ezzel megint súlyosan megsérülhet.

Valamiféle bizarr verseny alakult ki a politikusaink között arról, hogy ki közöttük a legszegényebb, legpuritánabb. Ebbe még maga Orbán Viktor is beszállt, amikor kijelentette: „Sosem voltam vagyonos ember, most sem vagyok, nem is leszek”. Roppantul elszánt és meggyőző mondatok. Az is világossá vált, hogy a 205 milliárdos vagyon nem az övé, hanem egy tehetséges, magyar vállalkozói rétegé. A parlament ezek szerint tele van csupa földönfutóval, hajléktalannal és deprivált személlyel.

Úgy tűnik az egész magyar politikai elit egy szörnyű félreértés áldozata lett. Nem nekik kell ugyanis valamilyen módon szegényeknek látszaniuk, hanem azokat kéne észrevenniük, akik tényleg azok. Van belőlük elég, és statisztikai módszerekkel nem lehet őket jóllakatni. Az, hogy a politikusok azt állítják magukról, rettenetesen kilátástalan anyagi helyzetbe kerültek, remek alkalmat biztosít arra, hogy az eltérő pártpreferenciával rendelkező polgárok végre egy közös témát találjanak. Nagyon kevesen hisznek a politikusok sanyarú életkörülményeiben.

Természetesen nem kell a politikusoknak szegénységi fogadalmat tenniük, lemondaniuk a világi örömökről és a társastáncról, de legalább ne hazudozzanak szülői segítségről, a bérelt autóikról, lakásokról, kastélyokról, juttatásokról, titkos jóléti alapítványokról, hősiesen viselt pénzbüntetésekről és újságpapírba csomagolt hagymás zsíroskenyerekről.

A magyarországi 4 millió szegényt ne csak politikai csatározásra használják fel, hanem próbáljanak kezdeni velük valamit, amíg még nem késő. Olvassák el újra Móricz Zsigmond „Hét krajcár” című novelláját és próbálják meg értelmezni azt, hogy mit is jelent a szegénység. Végül keressék meg, hol található Peceszöllős és nézzék meg, hogy mi szépet adnak ott mostanában.

Bátor jó Sir Robin, ím elindult vala. Nem féltette az életét bátor Sir Robin.
Cseppet sem félt Ő, nem ám, hogy meghalhat kínosan.

„Matolcsy György és az általa képviselt gazdaságpolitika elleni újabb támadásként értékeli Lentner Csaba, hogy a sajtó kiforgatta az Echo TV Mélymagyar című műsorában általa elmondottakat.

Jogi lépéseket nem tervez, de a polgári értelmiségnek azt üzente: itt az ideje megtörni a hallgatást és egységesen kiállni a jegybank elnöke mellett – közölte lapunkkal a közgazdász.” (Polgári ellenállásra szólít fel Lentner Csaba)

Orbán Viktor 2016. május 9-én magabiztosan kijelentette, hogy elszánt polgári ellenállást kifejtve, „Matolcsy György jegybankelnökségét jó lelkiismerettel és teljes egészében továbbra is támogatja.” Rajta, a halálos betegségeken és a villámcsapásokon kívül jelenleg azonban nincs senki és semmi az egész földkerekségen, aki, vagy ami Matolcsy Györgyöt és az igencsak megszaporodott kuzinjait veszélyeztethetné.

Ki, vagy mi ellen kéne még Matolcsyt megvédeniük a mindenhonnan fenyegetett mélymagyarságnak? Veszélyes háborús övezetbe valószínűleg nem látogat mostanában tanácsokat osztogatni. Ha uszodába megy, akkor feltétlenül rendeljenek ki mellé egy külön úszómestert. Bármilyen aranyosak is, ne simogasson meg nagymacskákat. Jobb félni, mint megijedni.

Megfázás ellen egy jegybankelnök öltözködjön rétegesen, egyen sok gyümölcsöt, valamint kerülje el a zsúfolt helyeket, különben könnyen megeshet a baj, és szörnyen benáthásodhat. Ez esetben kúrálja magát fokhagymával, illetve napi háromszori langyos vizes beöntéssel. A biztonság kedvéért mindenképpen ragasszák oda székéhez pillanatragasztóval, aztán adjanak rá egy rohamsisakot. Ennél többet igazán nem lehet megtenni azért, hogy ne érezze magát folyamatosan fenyegetve.

Nagyon elszánt hittel, de elképzelhető az, hogy Matolcsy György a világmindenség legjobb jegybankelnöke. Az is megeshet azonban, hogy nem. Lentner Csaba, a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány egyik kuratóriumi tagja. Teljesen érthető tehát, hogy bátran kiáll a saját érdekei mellett. Ezért aztán még a legádázabb ellenségei sem vádolhatják meg őt pártatlansággal és elfogulatlansággal. Nagyon okosan teszi, hogy nem tervez jogi lépéseket. Az ő esetében sokkal bölcsebb az ilyesmit nem firtatni és csak a Magyar Időknek kiöntenie a lelkét. Egy bíróságon a panaszáradatnak következményei is lehetnének.

A polgári értelmiség ugyanis egyáltalán nem hallgat, csak nem azt mondja „egységesen”, ami Lentner, Matolcsy és a kiterjedt rokonság számára hasznos és biztonságos lenne. Róna Péter elismerte, hogy a jegybankelnök nyereségessé tette az intézményt, ám ezzel egy időben több ezermilliárd forinttal növelte az államadósságot. („Tarthatatlan a jegybank helyzete”)

A derék Lentner Csaba, ha már ennyire a szívén viseli a jegybankelnök és az önmaga sorsát, akkor inkább Róna Pétert, Mellár Tamást, Chikán Atillát vagy Járai Zsigmondot próbálja meg meggyőzni a saját igazáról és ne a bigottan hiszékeny Bayer Zsoltot. Vele nagyon könnyű Matolcsy György pénzügyi és művészi tehetségéről parázs vitát folytatni az ECHO tévén, legfeljebb a műsor végére Bayer elalél a gyönyörűségtől.

Azok az érvek, amiket Lentner oly nagy átéléssel hangoztatott a fejét egyetértően himbáló Bayer publicistának, könnyedén cáfolhatóak. Az egész alapítványi mutatványnak csak azért nincs komolyabb következménye, mivel Orbán Viktor keményen védi a bántalmazottat, az emberek nagy részének pedig fogalma sincs a jegybank szerepéről és ez nem is nagyon érdekli őket. Természetesen nem Lentner Csaba idióta, hanem az érvei. (Az 5 legidiótább Matolcsy-mentegető érv)

A legmulatságosabb ezek közül az, hogyha valakik, például a háttérhatalmak – akik a Földtől mintegy 300 fényévnyi távolságra elhelyezkedő Alfa Draconis nevű kettős csillagról származnak –, aljas indokból, előre megfontoltan megtámadják Magyarországot, ez ellen nemzeti érzelemből elkövetett fosztogatással lehet a leghatékonyabban védekezni. Ebből aztán sok mindenre lehet következtetni az MNB alapítványaival kapcsolatosan, jóra azonban nem.

A NER megvédi és megjutalmazza, azaz korrumpálja a hűséges tagjait. Minél inkább több hibát követ el valaki és emiatt megtámadják, annál inkább számíthat arra, hogy semmi következménye nem lesz a viselt dolgainak. (Farkas Flórián és az elveszett frigyláda fosztogatói) Ha azonban valaki megpróbál ellenszegülni, azonnal kizárják a játékból. Orbán környezete emiatt látványos negatív szelekción ment keresztül.

Matolcsy György, Rogán Antal, Szíjjártó Péter, Kubatov Gábor, Németh Szilárd, Pintér Sándor, Tállai András, Polt Péter, Kósa Lajos, Mészáros Lőrinc. Ezekhez a nevekhez nem kell semmit sem hozzáfűzni, ugyanis kizárólag önmagukért beszélnek. Ők egységesen a miniszterelnök emberei.

Eliot Schriftsetzer soha életében nem akart az amerikai költészet megújítója lenni, de egy egyszerű félreértés miatt véletlenül mégis sikerült neki azzá válnia. A New York-i művészvilág gyorsan felkapta a nevét és hatalmas népszerűségre tett szert. A kritikusok verseit Allen Ginsberg költészetének ellentéteként jellemezték és magasztalták a bátorságát, amiért képes volt ezt megtenni. Úgy jellemezték őt, mint az amerikai spontán költészet megalapítóját. Schriftsetzer a hatalmas sikereiről sokáig semmit sem sejtett, mivel életében egyetlen verset sem írt.

Magával az irodalommal is csupán üzleti okokból foglakozott. Schriftsetzer 1948-ban született Brooklyn Crown Heights nevű negyedében. Apja az 1968-os diáklázadások során vesztette életét. Egy tüntetésen a diákokat az erkölcsös és kispolgári életforma előnyeiről próbálta meggyőzni, majd négy nap múlva belehalt az ott szerzett sérüléseibe.

Eliot Schriftsetzer a tragédia után apjától megörökölte az Teddy Bear & Guillotine nevű könyvkiadót, amely tisztes és nyugodt megélhetést biztosított számára. A kiadó elsősorban gyermekkönyveket, illetve véres krimiket, valamint kegyetlen rémtörténeteket adott ki.

Schriftsetzer kiváló üzleti érzékkel rájött arra, hogy a rémregényeket gyerekkönyvként is hatalmas példányszámban lehet értékesíteni úgy, ha a borítójukat és címüket lecseréli egy kicsit szelídebbre. Stella Drippingbread „Manhattani darabolós gyilkos” című műve 1979-ben így nyerte el az év legjobb gyermekkönyve díjat, „Billy a mókás medve fogorvoshoz megy” címmel.

1985-ben cége hirtelen válságba került. Ekkor adta ki Harry P. Breadbags „Szakácskönyv ínyenceknek, pompás receptekkel” című kötetét. A könyv egy nyugati parti, kannibál motorosbanda rémtetteiről szólt. A műben valóban rengeteg, részletes ételrecept szerepelt. A hozzávalók sajnos több ember erőszakos halálát okozták, mivel a mit sem sejtő olvasók tényleg szakácskönyvként használták. Schriftsetzert gondatlanságból elkövetett emberöléssel és az olvasók, jobban mondva a fogyasztók megtévesztésével vádolták meg.

Ügyvédje végül egy középiskolai atlasz segítségével győzte meg az esküdtszéket ügyfele ártatlanságáról. Arra hivatkozott, hogy ebben jól láthatóan szerepel Ausztrália hegy- és vízrajzi térképe, de ez senkit nem sarkallt arra, hogy felfedezze az említett kontinenst. Ez kizárólag James Cook kapitánynak sikerült, akinek viszont fogalma sem volt Ausztráliáról és kengurukról. 1779. február 14-én az említett felfedezőt egy kínos félreértés következtében Hawaii szigetén a bennszülöttek lemészárolták, majd gondosan feldarabolták. Az ügyvéd bravúros érvelése szerint ezért a tévedésért nem hibáztatható az említett földrajzi atlasz, pedig minden kétséget kizáróan szerepel benne mind Ausztrália, mind Hawaii. A „Szakácskönyv ínyenceknek, pompás receptekkel” esetében is valami hasonló félreértelmezés miatt ettek meg nagyjából 132 embert. Schriftsetzert emiatt ártatlannak találták és így a Teddy Bear & Guillotine kiadó megmenekült.

Amikor 1989-ben megjelentette P. R. Brotbeutel „Az aktív időbeli elhatárolások a könyvelés szempontjából” című izgalmas és fordulatos krimijét, ezzel hatalmas anyagi sikert aratott. A könyvet „A passzív elhatárolások főcsoportjába való könyvelés” címmel meg is filmesítették, ami 1991-ben kiemelkedő bevételt hozott a Paramount Pictures-nek.

Pilar Bolsas de Pan, a Teddy Bear & Guillotinea kiadó gondozásában megjelent „Elválasztási módszerek validálása” című horrorisztikus kalandregénye Amerikában 1998-ban az év bestsellere lett.

A kiadó tulajdonosának összegyűjtött költeményei végül 2002-ben jelentek meg és azonnal nagy sikert arattak irodalmi körökben. Schriftsetzer a titkárnőjének szóló üzeneteit Post-it cetlikre írta fel. Ő ezeket gondosan összegyűjtötte és dátumozta. Ez a válogatás került véletlenül nyomdába, és „Mary, a feleségemnek ma születésnapja van. Rendeljen a számára egy csokor virágot!" címmel meg is jelent. A kritikusokat teljesen lenyűgözte a költemények egyszerűsége és spontaneitása. Schrifsetzert legfőképpen azért méltatták, mivel szakított a költészet hagyományos témáival, a szerelemmel, a kétségbeeséssel, a nemzeti érzelmekkel és ezek helyett teljesen hétköznapi dolgokat állított lírájának középpontjába.

Harold Bloom irodalomkritikus, a Yale egyetem professzora a következőket írta Schriftsetzer költészetéről.

„Semmiképpen sem nevezhető mindennapi tettnek az, hogy 47 éves korában valaki ennyire merész megoldásokat alkalmaz a költészetében. Rövid, határozott utasítások formájában fejezi ki gondolatait, ami megdöbbentően életszerűvé teszi a verseit. Költeményeiben gyakran használ dátumokat, időpontokat, telefon-, illetve számlaszámokat. Ezzel eddig rajta kívül még senki sem próbálkozott. Az alábbi verse kiváló példáját mutatja a spontán költészet funkcionalitásának:

„Kérem, beszéljen meg találkozót azzal az átkozott Harry Breadcrumbs-al. Már két hete ígérgeti, hogy rendezi a tartozását. Közölje vele, hogy 23.000 dollárról van szó.”

A Breadcrumbs ciklus egy másik költeménye az üzleti élet keménységét és kíméletlenségét mutatja be:

„Harry Breadcrumbs egy közönsége szemétláda. Még mindig nem fizetett. Hívja fel és közölje vele, leperelem róla még a gatyát is. Azt is mondja meg neki, hogy már 25.000 dollárral tartozik.”

Az idézetekből mindenki számára egyértelművé válik, hogy Schriftsetzer mondanivalóját soha nem rejti bonyolult és nehezen megfejthető allegóriák mögé. Ez nagyban megkönnyíti verseinek értelmezését és befogadását. A versciklusból az is kiderül, hogy a költő Breadcrumbs-ot beperelte, akit a bíróság végül 33.000 dollár megfizetésére kötelezett.

Az alábbi költemény az emberek közötti hétköznapi kapcsolatokat mutatja be egyszerű és tökéletesen letisztult formában:

„Kérem, hívja fel a feleségemet és mondja meg neki, hogy este nyolc órára találkozót beszéltem meg Alicia Breadbasket-el. Ne várjon meg a vacsorával, mivel nem tudom mikor érek haza. Mindenképpen mondja meg neki azt is, hogy a hölgy már nagyon idős és iszonyatosan ronda. Ne nyugtalankodjon. Majd hazafelé eszek valamit.”

Schriftsetzer „Üzenetek a feleségemnek” címmel összegyűjtött versei tagadhatatlanul az amerikai spontán költészet gyöngyszemeit jelentik.”

Az ünnepelt költő csak 2004-ben értesült arról, hogy az üzeneteit véletlenül kiadták. Ekkor kapta meg a Művészetek és Irodalmak Amerikai Akadémiájától a „Művészetek és Irodalmak Amerikai Akadémiájának Aranymedálját”.

Az díj átadásakor méltatták Schriftsetzer spontán költészetben betöltött úttörő szerepét és megemlítették, költészete olyan témákat érint mint az üzleti élet viszontagságai, a marketing, a kettős könyvvitel, az egészségügyi biztosítás, valamint az egyén kapcsolata a személytelen adóhatósággal.