Petőfi Sándor - A Magyar Nemzet (részlet)
"Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!"
- Tulajdonképpen miféle kalapról is van szó? Ábrázolt már valaha, valaki engem kalapban? Esetleg talán cilinderben? - kérdezte érdeklődve Isten - Egyébként szakállam se volt soha, mivel nő vagyok.
Egy vers megzabolázása
Petőfi Sándor: Akasszátok fel a királyokat!
A cím határozott felszólítást tartalmaz, ami a költő monarchikus államszerkezeti forma iránti elégedetlenségét fejezi ki, meglehetősen nyers, és rendkívül brutális módon. Petőfi Sándor jóval humánusabb módozatot is használhatott volna eme nemtetszésének kinyilvánítására. Nyugodtan írhatta volna a szarkasztikusabb „Rúgjátok jól ülepen a királyokat!" kifejezést. Ez utóbbi büntetési forma kevésbé drasztikus és jóval mulatságosabb. Még életben lévő uralkodón egy szakszerűen, precízen kivitelezett akasztást csak egyszer, a fenékberúgást napjában akár többször is végre lehet hajtani. A szórakozás is biztosítva van és a királyok sem szenvednek maradandó testi károsodást.
Azt is meg kell említeni, hogy a fejlettebb nyugati országokban a fent említett probléma megoldására általában akkoriban a fej nyaktól való elválasztását alkalmazták. A franciák még egy praktikus gépet is összeeszkábáltak a lefejezés hatékonyabbá tételére. Mégiscsak jól nevelt uralkodókról, és nem holmi lótolvajokról van szó. A szenvedélyektől túlfűtött költő erős felindultságára utal az a tény is, hogy a versben még hétszer hangzik el a címben kiadott, ellentmondást nem tűrő és kegyetlen parancs. Ez pontosan megegyezik a versszakok számával.
"Lamberg szivében kés, Latour nyakán
Kötél, s utánok több is jön talán,
Hatalmas kezdesz lenni végre, nép!
Ez mind igen jó, mind valóban szép,
De még ezzel nem tettetek sokat
Akasszátok föl a királyokat!"
Gróf Lamberg Ferenc, császári és királyi altábornagyot a pesti, jámbor és lelkes nép, Gróf Theodor Baillet von Latourt, mivel kiderült, hogy titokban Jellasics horvát bánt támogatta, a bécsi tömeg nemes egyszerűséggel felkoncolta. Ezek a kegyetlen és brutális tettek valószínűleg nagyon fellelkesíthették a váratlan dühkitörésekre hajlamos költőt, mivel még egy felkiáltójelet is odabiggyesztett a sor végére. Vitatkozhatnánk azon, hogy egy leszúrt, majd lámpavasra fellógatott gróf látványa mennyire esztétikus, de ez egyéni ízlés kérdése. Petőfi felhívta a nép figyelmét arra, hogy e derék és bátor cselekedetük még korántsem elegendő. Egy irgalmatlanul nagy mészárlás nélkül mindez nagyon kevés.
A hitelesség kedvéért meg kell említeni azt, hogy 1849. március 20-án Latour meggyilkolásában való részvételük vádjával felakasztották Franz Wangler asztaloslegényt, Karl Brambosch szobafestőt és Thomas Jurkovich szabót. Latour halának első évfordulóját Haynau az aradi vértanúk kivégzésével tette emlékezetessé.
Az utolsó sorról már kifejtettem a véleményemet. Ezzel Petőfi engem egyáltalán nem lelkesített fel. Akasztgasson a hóhér!
Gróf Theodor Baillet von Latour, császári és királyi táborszernagy, osztrák hadügyminiszter lincselése Bécsben, 1848. október 6-án
Kaszálhatd a fűt világvégeig,
Holnap kinő az, ha ma lenyesik.
Tördelheted le a fa lombjait,
Idő jártával ujra kivirít;
Tövestül kell kitépni azokat –
Akasszátok föl a királyokat!
Az első két sor a költő éles megfigyelőképességét dicséri a kertépítés terén. A poéta a gyepfeltörést részesíti előnyben. Ennek első művelete a régi gyepréteg talajba dolgozását jelenti. A sűrű gyökérzettel átszőtt gyepréteget tárcsával fel kell aprítani, majd forgatással feketére kell művelni, végül elsimítani. Ezután a területet hengerezni kell. A gyeptörést úgy kell elvégezni, hogy a növények teljes mértékben elpusztuljanak, a talaj baktériumflórájának pedig kedvező életfeltételeket biztosítsunk.
Az ágak letördelése és a fák tövestől kitépése teljes mértékben elítélendő gaztett. Egy-egy ág szórakozott letördelése andalgás és versírás közben még megbocsájtható, de egy fa tövestől való kitépése már nem. Ez a cselekedet káros volta mellett, a költő túlzott magabiztosságára is utal. Egy száz éves tölgyfa tövestől való kiszaggatása valóban a világ végéig tartana. Ráadásul ha valahogy mégis sikerülne egy erdőt ily módon letarolnia, akkor ha hirtelen ott teremne egy lemészárlásra alkalmas király, azt nem lenne hova felakasztani.
Vagy nem tanúltad még meg, oh világ,
Gyülölni méltóképen a királyt?
Oh, hogyha szétönthetném köztetek
Azt a szilaj veszett gyülöletet,
Mitől keblem, mint a tenger, dagad!
Akasszátok föl a királyokat!
Ez a versszak ismét Petőfi mániákus, már-már túlzásba hajló, patológiás királygyűlöletét bizonyítja, kissé bővebb, kifejezőbb módon. Szeretné, ha mindenki empátiával fordulna eme hiperagresszív viselkedésformájához. A dagadó kebel és tenger közötti összefüggést nem értem. A „vitorla” szó alkalmazása ebben az esetben jóval szerencsésebb lett volna.
Szivöknek minden porcikája rosz,
Már anyja méhéből gazságot hoz,
Vétek, gyalázat teljes élete,
Szemétől a levegő fekete,
S megromlik a föld, melyben elrohad –
Akasszátok föl a királyokat!
Nagyon kemény sorok. Itt aztán van minden. Elképzelhető, hogy ezek a sorok ihlették Damien karakterét az Ómen című filmben. A költő szerint egy király már az édesanyja méhében is fondorlatosodik, gyerekkorában állatokat kínoz, szemtelen a nevelőjével, és még a levegőt is elfeketíti, mint a sithek, vagy mint egy IFA W50-es teherautó. Ez így, ebben a formában kissé erős túlzás. Csak akadt legalább néhány példány Európa koronás fői között, akikre ez a leírás nem illett. A királyoknál ráadásul az a bevett szokás, ha tehetik, inkább kriptákba temetkeznek. Itt végül hermetikusan le is zárják őket, ezért a termőföld szennyezése ebben az esetben nem forog fenn.
Ezerfelé bús harcmező a hon,
Arat rajt a halál irtóztatón,
Itt egy falu, amott egy város ég,
Százezerek jajától zúg a lég;
S halál, rablás mind a király miatt –
Akasszátok föl a királyokat!
Ebben tényleg van igazság. A királyok legfőbb szórakozása a vadászat mellett általában a háborúskodás volt. Mindenféle apró-cseprő dolgon képesek voltak hajba kapni. Ezeknek valóban nagyrészt a nép itta meg a levét. A kritika ebben az esetben tehát érthető és jogos. Minden uralkodót azért ezen a címen nem szabadna legyilkolni. XVI. Lajos francia király ügyes kezű ezermester és nagyon jámbor ember volt. Szabadidejében leggyakrabban a kedvenc műhelyében szorgoskodott. A kortársai szerint volt is tehetsége a dologhoz. Erre pont őt fejezték le.
A jámbor és jó szándékú XVI. Lajos, aki 1789. elején még a későbbi hóhérát, Charles-Henri Sanson-t is kihúzta a bajból. Sanson derék ember volt és az utolsó percig a királynak drukkolt.
Hiába ömlik, hősök, véretek,
Ha a koronát el nem töritek,
Fejét a szörny ismét fölemeli,
S akkor megint elől kell kezdeni.
Hiába lenne ennyi áldozat? –
Akasszátok föl a királyokat!
Sajnos hiába minden áldozat, vérontás, végtagok levágása, kartácstűz, könny, szenvedés stb. Amíg minden koronát és az alattuk tartózkodó személyt ripityára nem zúzunk, nem oldódnak meg a gondok, bajok. Azóta egyértelműen kiderült, hogy a háborúskodás királyok bevetése nélkül is vígan működik. Nem lehetne valahogy az eltérő érdekek miatt óhatatlanul felmerülő konfliktusokat valahogy úgy megoldani, hogy senki ne haljon bele? A költő amúgy jól látta. Az egész vérontás teljesen felesleges volt.
Mindenkinek barátság, kegyelem,
Csak a királyoknak nem, sohasem!
Lantom s kardom kezembül eldobom,
A hóhérságot majd én folytatom,
Ha kívülem rá ember nem akad
Akasszátok föl a királyokat!
Rendkívül igazságtalan és méltánytalan kijelentés. Mindenkinek kijár az ártatlanság vélelme. Ez még a legelvetemültebb királyokra is vonatkozik. Nem engedhetjük meg, hogy jogos felháborodásunk elhomályosítsa az éleslátásunkat. Nagyon kegyetlen lenne a világ, ha mindenki hóhérmesterségre adná a fejét, miután felbosszantották valamivel. Az ítéletvégrehajtást szépen ki kell tanulni. Ez is egy tisztes szakma. Meg kell adni a módját, és be kell tartani a hivatalos utat. Nem úgy megy az, hogy az ember egyik nap még verseket fabrikál, másnap meg királyokat akasztgat tucatszámra, ügyefogyott, amatőr módon.
Petőfi Sándor ez verse meglehetősen elfogult és szenvedélyes. Valószínűleg erősen felindult állapotában írta, ami elhomályosította a józan értékítéletét. Gyakorlatilag ki szerette volna irtani Európa összes uralkodóját. Viktória királynő ekkoriban mindössze 29 éves volt, és még előtte állt az egész élet. Méltatlan lett volna egy költő szeszélyes kívánságára felakasztani őt valahol London központjában.
A verset Petőfi 1848. decemberében írta. Ferenc József ez év december 2-án lépett trónra és ezután még 68 éven át uralkodott. Összesen hét merényletet kíséreltek meg ellene, de végül egy lábon kihordott tüdőgyulladásba végzett vele. "Fertőzzétek meg a királyokat!"
A hóhér a halálra ítélt királynak drukkolt
"1793. január 21-e Charles-Henri Sanson életének legnehezebb napja volt. A köztársasági főhóhérnak a Konvent utasítása szerint ezen a napon kellett nyaktilóval lefejeznie a hazaárulás vádjával halálra ítélt XVI. Lajost, az ítéletvégrehajtó azonban az utolsó percig bízott abban, hogy a kivégzés elmarad. Az esemény előtti napon tucatnyi névtelen levélben figyelmeztették: a royalisták a Temple börtönétől a vesztőhelyig vezető útvonalon elrabolják a királyt, s őt szitává lövik, ha megpróbálja megakadályozni a mentőakciót. Sanson a fejét tette volna rá, hogy a titkos terv sikerülni fog. Ő is ezért szorított, lekötelezettje volt a királynak.
Amikor a nevezetes nap reggelén, állig felfegyverkezve, segédei, két fivére kíséretében elindult a Forradalom terén felállított guillotine felé, már nyolcvanezer fegyveres nemzetőr volt az utcákon, s tízezrek igyekeztek a vesztőhely felé. Mindenki szemtanúja akart lenni a példátlan látványosságnak. Sansonéknak jó egy órába tellett, amíg átverekedték magukat a sűrű tömegen.
„Örömmel töltött el a gondolat, hogy ezalatt a királyt talán már sikerült is kiszabadítani, s leghívebb barátai védőgyűrűjében elmenekült” – írta nyomtatásban hetven évvel később megjelent naplójában a hóhér. Reményei azonban hamar szertefoszlottak: alig egy óra múlva két lovasszázad kíséretében begördült a térre a párizsi polgármester kétlovas hintója, amely gyóntatópapja társaságában szállította a helyszínre XVI. Lajost, akkori hivatalos nevén „Louis Capet polgártársat”."
Folytatás: Francia koktél